Szerző: Jámbor Máté

  • Kubica első endurance szezonjában Európai Le Mans bajnok lett!

    Kubica első endurance szezonjában Európai Le Mans bajnok lett!

    Mozgalmas pár héten van túl az Alfa Romeo tartalékversenyzője. Zandvoorti és monzai beugrása után Robert Kubica Spában tett pontot a bajnoki címére.

    A lengyel szponzorainak köszönhetően előbb Daytonában, majd Le Mans-ban is rajthoz állhatott idén, és egészen elképesztő eredménysort tudhat maga mögött.

    Az Európai Le Mans Sorozat (ELMS) idénynyitója után a Red Bull Ringen is győzött a WRT csapat, amelynek Louis Délétraz és Ye Yifei is tagjai. A bajnokság ezt követő két fordulójában is a legjobb ötben zártak.

    A világbajnokságon is vendégszerephez jutottak, majdnem kategória győztesek lettek a Le Mans-i 24 óráson.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Robert Kubica (@robertkubica_real) által megosztott bejegyzés

    Végül az európai sorozat utolsó előtti fordulójában is megszerezték a győzelmet, Spa-Francorchamps-ban. Közben az őket üldöző G-Drive alakulat (de Vries-Rusinov-Colapinto) nem értek el értékelhető eredményt. Ezzel pedig nem csak a futamgyőzelmet ünnepelhették, hanem azt is, hogy behozhatatlan előnyre tettek szert üldözőikkel szemben.

    „Ez nem egy könnyű bajnokság. Lehet, hogy kívülről annak, tűnt, de nem így volt. Egyszerűen nem követtünk el hibákat, vagy ha igen, akkor sem jártak akkora hátránnyal, mint az ellenfeleknél.” – emelte ki Kubica.

    „Kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottunk a vezetés és a csapa tekintetében is. Mindannyian elvégeztük a munkánkat. Persze, voltak rosszabb futamaink, de ott voltunk, és értékes pontokat szereztünk.”

     

  • Grosjean újabb dobogót szerzett, most először nem Indianapolisban

    Grosjean újabb dobogót szerzett, most először nem Indianapolisban

    Romain Grosjean igazán parádés futamával mindenkit lenyűgözött, újabb dobogónak örülhet a tengerentúlon.

    Azok után, hogy Indianapolisban már két második helynek örülhetett, Romain Grosjean harmadik dobogóját is megszerezte. Most nem a híres verseny helyszínén, hanem az IndyCar utolsó előtti fordulójában, Laguna Secában ért el jó eredményt.

    A francia a 13. helyről rajtolva négyet előzött az első körben, és később folyamatosan vadászta le ellenfeleit (köztük a tavalyi bajnokot, Scott Dixont). Kissé eltolt stratégiájának köszönhetően a végén lágy gumikra tudott váltani, ami igazán látványos utolsó köröket eredményezett számára.

    Utolsó kiállását követően a hetedik helyet találta magát, de a gumielőnynek köszönhetően utolérte Simon Pagenaud-t. Honfitársa után aztán el tudott menni Ericsson, O’Ward és Rahal mellett is, és az első kettő után eredt.

    Jimmy Johnson kicsit feltartotta, emiatt nem tudta már utolérni a versenyt domináló Colton Hertát és a bajnokság éllovasát, Alex Palou-t, de így is felállhatott a dobogó harmadik fokára.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

    Régi-új kollégája, Marcus Ericsson szintén jó versenyt futott, végig a mezőny első harmadában autózva végül hatodik helyen zárt.

    A második versenyét teljesítő Calum Ilott javítani tudott debütáló pozícióján, portlandi 25. helyét követően most hárommal előrébb végzett.

    A bajnokság háromesélyesre szűkült, Palou második helyének köszönhetően növelte előnyét riválisaival szemben.

    Newgarden már csak matematikai esélyekkel érkezik majd Long Beachre, míg a McLaren pilótája, Pato O’Ward csak akkor tudná leelőzni a spanyolt, ha az a legjobb 10-en kívül végez.

  • Már félig kész az abu dhabi pálya átalakítása!

    Már félig kész az abu dhabi pálya átalakítása!

    Az Abu Dhabi Nagydíj helyszíne most először esik át változtatáson, miután az unalmas versenyek után vonalvezetés megváltoztatása mellett döntöttek.

    A komplexebb kanyarkombinációk helyett, elnyújtott, gyorsabb tempójú fordulók lesznek majd a pályán.

    A változtatásokat már az ide versenyre el akarják készíteni, erre december közepéig lesz idejük, az abu dhabi szervezőknek.

    Mindhárom szektorban lesz majd változás, az első DRS-zóna elől eltűnik a sikán, ahogy a második végéről is. A technikásabb harmadik szektort csak kisebb mértékben szabják majd át, hogy jobban egymásba fűzzék a hotel alatti rész kanyarjait.

    Pár napja a szervezők közzé tettek egy videót a munkálatok haladásáról is:

    „Már több, mint az építkezés 50%-a kész van.” – írják a közleményben.

    Nem Abu Dhabi lesz az egyetlen pálya, ami változtat az idei szezonra. Mivel azonban Barcelonában csak egy kanyaron változtattak, és Le Castellet-ben sem volt akkora különbség az előző évekhez képest, ez lesz a legnagyobb változás.

  • Russell: a Williams stílusa nagyon feküdni fog Albonnak

    Russell: a Williams stílusa nagyon feküdni fog Albonnak

    George Russell segített utódja kiválasztásában, így a Twitch-kvartett másik tagjára és jóbarátjára, Alex Albonra esett a brit csapat választása Nyck de Vriesszel szemben.

    „Természetesen elmondtam, szerintem ki passzolna legjobban a csapathoz.”

    „Tudom, nagyon közel volt közte [Albon] és Nyck de Vries között. Egyértelmű volt, bárki kerül is az ülésbe, jó munkát fog végezni, és más dolgot hoz majd a csapathoz.”

    Russell egy kicsit odaszúrt a Red Bullnak is, hiszen nem feltétlenül viszonyultak a legjobban fél-honfitársához.

    „Szerintem végül Alex tapasztalata billentette át a mérleg nyelvét. Ő nagyszerű versenyző. Nehéz időszakot élt át a Red Bullnál, de erősebben tér majd vissza.”

    „Biztos vagyok benne, hogy a környezet a Williamsnél illik majd rá, mint egy kesztyű, és jól tud majd teljesíteni. Örülök neki.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alex Albon (@alex_albon) által megosztott bejegyzés

    Albon előző csapattársa, Max Verstappen is bízik abban, hogy a visszatéréssel a thai színekben versenyző pilóta magára talál majd.

    „Tudja, hogy megvan a sebessége, mi is tudjuk, már a gokartban megmutatta. De azért a kevesebb nyomás nem fog neki megártani.”

  • Ha jönne a Volkswagen, a Mercedes hajlandó lenne kompromisszumokra

    Ha jönne a Volkswagen, a Mercedes hajlandó lenne kompromisszumokra

    Az Olasz Nagydíj hétvégéjén ültek össze a sportág vezetői, és Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szembement az eddigi trendekkel.

    Általában a nagyobb befolyással rendelkező emberek nem szeretnének változást a Forma-1 porondján. Most azonban a 2026 utáni szabályok egyeztetése kapcsán Toto Wolfftól pont ennek az ellenkezője hangzott el.

    Az FOM, az FIA és a motorgyártók azonban már tárgyalnak arról, tizenhárom szezon után milyen irányba mozduljon el.

    Potenciális új gyártók – köztük a Volkswagen-csoport két márkája – is jelen van ezeken a megbeszéléseken. Egy dolog biztos: az újítás jegyében mindannyian el szeretnének szakadni a belső égésű motoroktól. Az új meghajtás pedig kulcsa annak, hogy a Forma-1 továbbra is releváns maradjon.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Volkswagen (@volkswagen) által megosztott bejegyzés

    Jelenlegi turbo-hibrid szabályrendszer 2014 óta van jelen, és két fő meghajtó egysége az MGU-H és MGU-K (hő- és kinetikus energia-visszanyerő rendszer).

    A rendszer bonyolultsága azonban több márkát is visszatarthat attól, hogy ilyen összetett – és nem sok sikerrel kecsegtető – projektbe kezdjenek, az eddigi gyártókkal ellentétben a nulláról.

    „Elhagyjuk az MGU-H-t, ha ezzel össze tudjuk hangolni az érdekeinket más területen.” – jelentette ki Wolff.

    Ez egy olyan kompromisszum, – és szerintem itt a többiek nevében nem beszélhetek -amit a Mercedes hajlandó elfogadni, ha ezzel elősegítjük a Volkswagen-csoport csatlakozását.”

    „De sok ilyen terület van még, ahol egyetértésre kell jutnunk. Ha ez nem történik meg, akkor valószínűleg visszatérünk az előző megoldáshoz, és 2026-ban a FOM és az FIA által kitalált szabályok szerint folytatjuk majd.”

    A rivális Red Bull a Honda kivonulása miatt jövőre átveszi a japánok projektjét. Wolff kollégája, Christian Horner így vélekedett az új gyártókról:

    „[Egy új gyártó] nyilván szeretne tiszta lappal indulni, úgy gondolom. Az eddigiek pedig már sokat beleöltek, nem akarják mindezt eldobni.”

    „De mostani motor nagyon drága. Az pedig, hogy hogyan csökkentsük a költségeket, nem sikerült elérni egyik tárgyaláson sem, amin én is ott voltam.”

    „Nem oldódik meg a költségkorláttal a probléma, mert motort nehezebb ellenőrizni, amikor az égési folyamat több más területre is kihat, főleg a gyártók esetében.”

  • Yvan Muller: nem biztos, hogy megint el fogom engedni az unokaöcsémet

    Yvan Muller: nem biztos, hogy megint el fogom engedni az unokaöcsémet

    Yvan Muller tavaly bajnoki címhez segítette Yann Ehrlachert, de a Hungaroringen adott interjújában kijelentette, ez nem biztos, hogy idén is így lesz.

    Az első két hétvége után még Yann előtt jártál az összetettben, idén megváltozott a terv, hogy ő már nyert bajnokságot?

    Yvan Muller: „Jelenleg még nincs erre tervünk, haladjunk előre a szezonban, aztán meglátjuk. Most mindenki magáért vezet – és mindannyian a Cyan Racingnek.”

    Tudsz örülni annak, hogy Santiago Urrutia is magára talált, sőt, eléggé rátok nőtt az összetett állásban is?

    YM: „Anno még én javasoltam őt a csapatnak, és örülök, hogy jól teljesít, mert ez azt jelenti, hogy jó döntést hoztunk.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FIA WTCR (@fia_wtcr) által megosztott bejegyzés

    Eléggé megváltozott a versenynaptár az eredetihez képest. Ha választhattál volna, melyik francia pályára viszed a versenyt?

    YM: „Nehéz lenne a döntés, mert sok jó pálya van Franciaországban. Magny-Cours, Paul Ricard és Le Mans biztos köztük lenne. De nem én hozom meg a döntést, úgyhogy mindegy, most Pau-Arnosra esett a választás, nézzük meg, milyen lesz ott.”

    „Még 25 éve mentem ott, úgyhogy nem tudom, milyen állapotban van most a pálya. Nem néztem még rá nagyon.”

    Befolyásolta a járvány a visszavonulási terveidet vagy minden marad a régiben?

    YM: „Eljön majd a nap, amikor visszavonulok, de nem mondom majd el előre senkinek. Ugye nem ez lenne az első alkalom.”

    „Ugyan már nem a teljes időmet veszi el a versenyzés, mert van egy csapatom Franciaországban, az MRacing. Azonkívül figyelmet fordítok a családomra, a fizikai felkészülésemre, és persze a saját munkám ügyeit is intézem, mint versenyző és tanácsadó a Cyannél.”

    „Ez azért elég sok, be kell osztanom az időmet, hogy mindenkire jusson egy kevés.”

  • „Tudom, ez a nap mit jelent” – Hamilton Russell szerződtetéséről

    „Tudom, ez a nap mit jelent” – Hamilton Russell szerződtetéséről

    Hamilton üdvözölte új csapattársát a Mercedesnél, miután George Russell hosszútávú szerződést írt alá a csillagos márkával.

    A brit világbajnok már korábban is dicsérte honfitársát, most is a fiatal tehetséget méltatta, és megosztott egy régi történetet vele kapcsolatban.

    „Emlékszem, amikor találkoztam vele fiatal korában, akkor még csak álmodott arról, hogy egy nap F1-es pilóta lesz. Én éppen akkor teljesítettem be ezt az álmom, szóval tudom, ez a nap mit jelent neki.”

    Egy kicsit degradáló ez, hiszen Russell már két éve a mezőny tagja, igaz, eddig – egy verseny kivételével – csak az általában a mezőny végén tanyázó Williams autójával mutathatta meg, mit tud. A nagyobb sikerekre pedig most lesz igazán lehetősége.

    „Ő jó példa a gyerekeknek arra, hogy az álmok valóra válnak, amikor teljes szívedből követed őket. Ezen keresztül érte el jogos helyét a csapatban.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

  • Az F2-es Lawson a DTM bajnoki címét tűzte ki céljául

    Az F2-es Lawson a DTM bajnoki címét tűzte ki céljául

    Bár a Red Bull junior fő sorozata a Formula 2 idén, Liam Lawson szeretné elhódítani közben a DTM új érájának első bajnoki címét.

    Az új-zélandi az első versenyen aratott győzelme után is jobban teljesített a nála több tapasztalattal rendelkező Alex Albonnál, és amellett, hogy a csapaton belül átvette az irányítást, bajnoki aspiránssá is előlépett.

    Lawson legutóbb mindkét versenyt megnyerte a Red Bull Ringen, ezzel pedig nagy lépést tett az eddig nagy előnyt kiépítő Kelvin van der Linde felé. A pontversenyben már csak 12 pont a hátránya a dél-afrikaival szemben.

    „Jó hétvége volt ez számunkra. Azzal a céllal érkeztünk, hogy pontokat szerezzünk, mert az előző versenyeken nemigen jött ki a lépés. Ezt majdnem maximálisan tudtuk teljesíteni, ráadásul a Red Bull Ringen.”

    Most azonban sűrű időszak vár az új-zélandi pilótára, a hétvégén Monzában megy a Formula 2-ben, utána Assen (DTM), Szocsi (F2), majd Hockenheim és Nürnberg (DTM) lesznek az úticéljai, pihenés nélkül. Lawson ennek ellenére konkrét céllal indítja ezt a hónapot.

    „Persze mostantól ez [a bajnoki cím] a cél. Eddig olyan pályákon mentünk, ami jól feküdt az Audinak, és Kelvin ki is használta ezt, és elhúzott tőlünk.”

    „De most fordul a kocka. Ezek a gyorsabb, ritmusosabb pályák nekünk kedveznek majd. Ki kell majd használnunk, mert a Norisring nagyon szűk, és az utolsó fordulóban megint az Audinak lesz jobb.”

    Ami a Formula 2-es teljesítményét illeti, Lawson ott is győzelemmel kezdett Bahreinben. Jelenleg pedig nyolcadik 50 ponttal lemaradva az éllovas Piastri mögött.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Liam Lawson (@liamlawson30) által megosztott bejegyzés

  • Mick Schumacher apjával való kapcsolatáról beszélt egyik interjújában

    Mick Schumacher apjával való kapcsolatáról beszélt egyik interjújában

    A soron következő Schumacher film bemutatása kapcsán előbb Corinna, majd fia, Mick is nyilatkozott a hétszeres világbajnokról.

    Nemsokára, szeptember 15-én kerül fel a Netflixre a Michael Schumacher életét bemutató dokumentumfilm. Ennek kapcsán pedig – és ez nála eddig elképzelhetetlen volt – Mick is részleteket osztott meg apjával való kapcsolatáról.

    „A baleset óta nincsenek új emlékeim és tapasztalataim az apámmal, ami másoknak megvan, vagy legalábbis nekem kevesebb. Szerintem ez nem fair.”

    Azonkívül nem csak személyesen, hanem Mick Schumacher az új munkahelyén is nagyon örülne az atyai jelenlétnek.

    „Szerintem máshogy értjük meg egymást most, hogy hasonló nyelvet beszélünk, a motoron keresztül. Sok mindenről lenne mit beszélnünk.”

    „Ez sokszor jár a fejemben, hogy az menő lenne. Mindent fel tudnék adni ezért.”

    Schumacher jelenlegi problémái a csapattársával, Nikita Mazepinnel valószínűleg csak a legutóbbi lenne a sok közül, ami terítékre kerülne apa és fia közt

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mick Schumacher (@mickschumacher) által megosztott bejegyzés

  • Albon szerződése fejfájást okozhat a Mercedesnek vagy a Williamsnek?

    Albon szerződése fejfájást okozhat a Mercedesnek vagy a Williamsnek?

    Bár a Red Bull papíron elengedte Alexander Albon kezét azért, hogy a Williamshez szerződhessen, „nem zárják ki a későbbi együttműködés lehetőségét”.

    Albon idén a partvonalra került, hiszen az energiaitalos csapatnál Sergio Pérez érkezett a helyére. Nem maradt azonban versenyzés nélkül, a Red Bull újonnan indított DTM-programjában kapott helyet.

    Türelme eredményeképpen most a Williamsnél szerzett neki ülést munkáltatója, de ehhez vissza is kell lépniük egyet.

    A brit-thai versenyző már nem lesz a pilótaprogram része, viszont a bejelentés képein is az AlphaTauri pólójában pózol.

    Persze, lehet mondani, hogy jelenlegi DTM-es csapata miatt viselheti ezt a pólót, és amúgy is semleges fehér színű, de ha „sima” Williams pilóta lenne, már kapott volna a csapattól ruházatot, legalább a fotózás erejéig.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Alex Albon (@alex_albon) által megosztott bejegyzés

    A Mercedes és a Red Bull politikai hercehurcájának eredménye ez, hiszen a németek – lévén szoros technikai együttműködésük a Williamsszel – nem szeretnék, hogy hadititkok kerüljenek ki a bajnoki riválishoz.

    Horner jelezte, jobban szeretné, ha az Alfa Romeo helyett inkább a brit csapatnál lenne hely Albon számára, ami már csak a versenyzés szempontjából is logikus. Az olasz-svájci istálló Charles Leclerc távozása óta fokozatosan visszafele csúszik, míg a Williams most kapott lendületre.

    A britek nem csak szimplán motort kapnak a Mercedestől: számos más „továbbítható elemet”, köztük a váltót is Brackley-ből kapják. Bár nem fiókcsapatról van szó, tehát a Williams járhatja a saját útját, azért a technikai befolyás mást sugall.

    Kérdéses, a Mercedes meddig és mennyit hajlandó a saját alkatrészeiből egy oylan csapatnak szolgáltatni, ahol egy ellenfelük pilótája versenyez majd.