Szerző: Jámbor Máté

  • Máris megvan, hogyan vágna vissza a Ferrarinak a legnagyobb vetélytárs?

    Máris megvan, hogyan vágna vissza a Ferrarinak a legnagyobb vetélytárs?

    Kissé sértett módon távozott Le Mans-ból a Toyota, miután ők kapták a legnagyobb hátráltatást a verseny előtt, de már lehet, hogy megvan az új csodafegyver.

    Bajban a Toyota, a Ferrari kezdte élen az idei Le Mans-t

    Rengeteg bejelentés, és autóbemutató övezte a 100. Le Mans-i 24 órás versenyt, és ennek köszönhetően betekintést nyerhettünk a sportág jövőjébe. A szervezők ugyanis megerősítették, hogy a jövőben részét képezi a szabályzatnak a hidrogénes meghajtás is.

    A mérnökök kiemelték, hogy ezzel a túl nehéz akkumulátorokat nem kell cipelni, és az újratöltés hossza sem zavar meg egy 24 órás versenyt, ami az elektromosság esetében kizáró ok a hosszútávú szakágban.

    Egy gyártó már elő is állt egy ilyen prototípussal, méghozzá a Toyota. A japánok a Hypercar szabályrendszerben is messze elsők voltak, két évig szinte csak ők rótták a köröket, mielőtt a többi márka csatlakozott volna.

    Most Le Mans-ban szoros csatában kikaptak a Ferraritól, és „mindössze” egy második helyet értek el az elmúlt évek monoton sikereihez képest, de a Toyota GR H2 Racing Concept akár már előre vetítheti azt is, amikor a következő korszakot is ők kezdik meg elsőként.

    Toyota GR H2 Racing Concept
    Fotó: Toyota Global

    Még rengeteg márka csatlakozik majd a csatához, jövőre is

    Itt azonban még nem volt vége a bemutatóknak, az Alpine-é volt a következő nagy dobás. a Közönség ugyanis most először láthatta az autót, amivel jövőre ők is felveszik a harcot a Le Mans-i összetett győzelemért.

    A francia csapat az elmúlt két évben egy régi visszafogott LMP1-es prototípussal indult a Hypercar kategóriában, ahogy azonban lett elég résztvevője a géposztálynak, visszaléptek az LMP2-esek közé.

    Jövőre azonban már egy rendes autóval térnek vissza. Az LMDh szabályok szerint épített – tehát a közös hibrid rendszert használó – autóra eddig csak a tavaly bemutatott gyönyörű Alpenglow koncepció alapján lehetett következtetni, most azonban megláthattuk a végleges formáját is.

    A franciák mellett a Lamborghini, a BMW és a tervek szerint az Isotta Fraschini is csatlakozni fog, így a gyártók száma 11-re nőhet, és könnyen lehet, hogy 20 autónál is több Hypercart láthatunk majd.

    Új korszak a másik fontos kategóriában is

    Ugyan a GT-autók között általában nincs akkora mozgás, de ez a GTE-szabályrendszer utolsó éve. 2024-ben világbajnoki résztvevők lesznek a GT3-as autók, amivel sok új gyártóra lehet számítani. Többek között főleg az amerikai márkák fognak terjeszkedni, a privát Corvette-ek mellett, talán az egyik legérdekesebb a Ford lesz, akik most mutatták be a Mustang GT3-as verzióját, egészen újszerű színekben.

  • Őrült versenyen aratott történelmi sikert a Ferrari Le Mans-ban

    Őrült versenyen aratott történelmi sikert a Ferrari Le Mans-ban

    Rendkívül izgalmas versenyen született meg az idei Le Mans-i 24 órás végeredménye, dráma drámát követett, és a versenyt nem kevesebb, mint öt márka vezette.

    Ugyan csak 90-szer rendezték meg a versenyt előtte, idén mégis jubileumot ünnepelt a Le Mans-i 24 órás verseny. A verseny története 1923-ban kezdődött, és ehhez járt a nagy csinnadratta, nemcsak a pályán kívül, hanem azon belül is.

    Trophäe 24h Le Mans 2023
    Fotó: Porsche

    A Hypercar-érában most először kapott igazi ellenfeleket a Toyota, miután a LMH autókon kívül és a verseny előtt életbe lépő változások pedig még közelebb hozták egymáshoz a mezőnyt.

    Eső a napnyugtában

    Le Mans, Hypercar, WEC
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A két Ferrari első sorból indulva az első körben elvesztette a vezetést a címvédő Toyotákhoz képest, míg hátrébb a 311-es, beugró Cadillac a falnak csapódott a nedves aszfalton. A sárga zászló után egyre jobban rákezdett az eső.

    Változékony időjárás következett, miközben a pálya egyik felén egymás hegyén-hátán csúsztak ki az autók, pár kilométerrel arrébb sütött a nap, a gumiválasztás különösen nagy jelentőséggel bírt. Az autók tempója és pozíciója ennek megfelelően elég hektikusan változott. De nem csak az időjárás, a folyamatos balesetek és a biztonsági autó is hatással volt a verseny sorrendjére.

    Egy Peugeot keveredett az élre, a változékony időjárás mellett jól működött az autójuk. Utána egy rendkívül hosszú safety cart követően nagy meglepetésre mezőny végéről rajtoló a privát Porsche vezetett, de Yifei Ye a falnak ütközött, és emiatt hosszabb javításra be kellett húzódniuk a boxba.

    Ezután az #51-es Ferrari szerezte meg a vezetést, és a kiállások alkalmával néha a #94-es Peugeot-val váltották egymást az első helyen.

    Az éjszaka

    A sötétség beálltával kezdetét vette a dráma, ugyanis a #7-es Toyota lekörözöttekbe keveredett bele, és annyira megsérült az autó, hogy még a boxba sem tudtak visszamenni, ezzel a japánok veszítettek egy autót.

    Később a Ferrari is hasonlóan járt, bár az #50-es még versenyben maradt, de elszállt a győzelemre az esélye, miután az autót a garázsban egy technikai hiba miatt hosszabb időn keresztül kellett javítani.

    A fékproblémákkal küzdő #8-as Toyota viszont Ryo Hirakawa vezetésével élre tört, és megkezdődött a csata köztük, és az állva maradt Ferrari között, akik egyszer a kavicságyba is kicsúsztak, amivel visszaestek pár helyet.

    Reggel, délelőtt, és délután

    Bár úgy tűnt, a Ferrari kényelmes vezetésre tett szert, a boxkiállásoknál többször is nehézségek ellenére sikerült újraindítani az autót, emiatt a vezetést többször is fel kellett adniuk. Az autó tempója viszont segített nekik abban, hogy mindig visszaelőzzék a Toyotát.

    A kegyelemdöfést az utolsó előtti órában a Toyota kisebb ütközése jelentette, ezzel már majdnem körhátrányba kerültek a japánok.

    Az élen folyó csata mögött a csak kisebb problémákkal küzdő két Cadillac ért be, majd a második Ferrari nagy felzárkózást bemutatva jött fel az ötödik helyre.

    A Hypercar kategória végeredménye:

    # Pilóták Csapat Márka Kat.
    1.
    51
    🇬🇧 Calado
    🇮🇹 AF Corse
    🇮🇹 Ferrari
    LMH
    🇮🇹 Giovinazzi
    🇮🇹 Pier Guidi
    2.
    8
    🇨🇭 Buemi
    🇯🇵 Toyota Gazoo
    Racing
    🇯🇵 Toyota
    LMH
    🇳🇿 Hartley
    🇯🇵 Hirakawa
    3.
    2
    🇳🇿 Bamber
    🇺🇸 Chip Ganassi
    Racing
    🇺🇸 Cadillac
    LMDh
    🇬🇧 Lynn
    🇬🇧 Westbrook
    4.
    3
    🇫🇷 Bourdais
    🇺🇸 Chip Ganassi Racing
    🇺🇸 Cadillac
    LMDh
    🇳🇱 van der Zande
    🇳🇿 Dixon
    5.
    50
    🇮🇹 Fuoco
    🇮🇹 AF Corse
    🇮🇹 Ferrari
    LMH
    🇪🇸 Molina
    🇩🇰 Nielsen
    6.
    708
    🇫🇷 Dumas
    🇺🇸 Scuderia
    Cameron
    Glickenhaus
    🇺🇸 Glickenhaus
    LMH
    🇫🇷 Pla
    🇺🇸 Briscoe
    7.
    709
    🇫🇷 Berthon
    🇺🇸 Scuderia
    Cameron
    Glickenhaus
    🇺🇸 Glickenhaus
    LMH
    🇲🇽 Gutiérrez
    🇫🇷 Mailleux
    8.
    93
    🇬🇧 di Resta
    🇫🇷 Total Peugeot
    🇫🇷 Peugeot
    LMH
    🇩🇰 Jensen
    🇫🇷 Vergne
    9.
    5
    🇺🇸 Cameron
    🇺🇸 Team Penske
    🇩🇪 Porsche
    LMDh
    🇩🇰 Chistensen
    🇫🇷 Makowieczki

    A többi kategória dobogósai:

    # Pilóták Csapat Márka
    LMP2
    1.
    34
    🇪🇸 Costa
    🇵🇱 Intel
    Europol
    Competition
    🇫🇷 Oreca
    🇨🇭 Scherer
    🇵🇱 Smiechkowski
    2.
    41
    🇦🇴 Andrade
    🇧🇪 Team
    WRT
    🇫🇷 Oreca
    🇨🇭 Délétraz
    🇵🇱 Kubica
    3.
    30
    🇦🇹 Binder
    🇫🇷 Duqueine
    Team
    🇫🇷 Oreca
    🇨🇭 Jani
    🇨🇱 Pino
    GTE Am
    1.
    33
    🇳🇱 Catsburg
    🇺🇸 Corvette
    Racing
    🇺🇸 Chevrolet
    🇺🇸 Keating
    🇦🇷 Varrone
    2.
    25
    🇴🇲 Al Harthy
    🇴🇲 ORT
    by TF Sport
    🇬🇧 Aston
    Martin
    🇺🇸 Dinan
    🇮🇪 Eastwood
    3.
    86
    🇬🇧 Barker
    🇬🇧 GR
    Racing
    🇩🇪 Porsche
    🇮🇹 Pera
    🇬🇧 Wainwright
  • A Ferrari illegális győzelme, amire a mai napig nem büszkék

    A Ferrari illegális győzelme, amire a mai napig nem büszkék

    Élről kezdhette meg a Ferrari a Le Mans-i 24 órás versenyt, miután 50 év elteltével tértek vissza a legmagasabb kategóriába, és rögtön megszerezték a pole-t is.

    Az olasz márkának rendkívüli történelmük van a motorsportban, így Le Mans-ban is. Azonban legutolsó győzelmük azonban eléggé rendhagyó körülmények között született meg, és nem teszik ki az ablakba.

    Történt ugyanis 1965-ben – a Forddal való háború közepén – hogy mindkét márka a lehető legtöbb autót vitték el Le Mans-ba, támogatva a privát csapatokat is. 12 Ferrarira csak eggyel kevesebb Ford jutott, és nem mindegyik volt a legújabb konstrukció.

    Ugyan a Ford dominálta az időmérős eredményeket, az első óra után szépen lassan hullani kezdtek az amerikai autók. A verseny felére gyakorlatilag nem maradt tőlük senki a mezőnyben, így valószínűsíteni lehetett, hogy egy Ferrari fog nyerni.

    Hiába a gyári csapatok kihullása, nem volt vége a bonyodalmaknak

    Itt kezdődtek az olaszok gondjai, ugyanis a két gyári autóban (275egy újfajta fékrendszert szereltek be, ami nem bírta a gyűrődést. A parkolóban található utcai autókról is le kellett szerelniük a fékeket, a csere azonban minden egyes kiállásnál kissé visszavetette őket.

    Így sem tudták elkerülni az elkerülhetetlent, nem sokkal később a két gyári Ferrari is kiesett, így szépen csendben az alkatrészeket és a szerelőket átvezényelték a privát csapatokhoz, hogy legyen autójuk, ami befejezi a versenyt.

    Így történt, hogy egy belga és egy amerikai csapat (Écurie Francorchamps & NART) küzdelméről szólt a verseny további része.

    Ferrari 250 LM, Le Mans
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Utóbbinál különösen hihetetlen jelentek játszódtak le. Először is, a szemüvegéről híres Masten Gregory (aki három dobogóig jutott a Forma-1-ben) eredetileg egy Maseratit vezetett volna, de az autó az egyik edzésen összetört, az amerikai így került a Luigi Chinetti North American Racing Team (NART) elnevezésű csapatához.

    A csapat másik pilótája pedig nem más volt, mint Jochen Rindt, a későbbi poszthumusz világbajnok. Az osztrák az éjszaka közepén majdnem otthagyta a versenyt, miután nem tetszett neki, hogy spórolni kell az autóval.

    A NART szerencséjére a parkoló legbelső helyére parkolt, így éppen akkor találták meg, amikor a kamionokat várta, hogy arrébb húzódjanak, hogy az ő autója kiférjen. Chinetti ugyan nem akarta széthajtani az autót, de végül mégis megengedte, hogy Rindt visszaüljön a volánhoz.

    Szabályszegés és egy el nem ismert győztes

    Sikerült a második helyre feljönniük, de a reggeli ködben, Gregory szemüvege bepárásodott, így bejött a boxba. Rindt azonban valahol egy elhagyatott helyen éppen aludt, és nem találták meg. Végül a csapat tesztpilótáját, Ed Hugust ültették be az autóba, amíg elő nem kerítették Rindtet.

    Ez önmagában nem volt illegális, mert az előre be nem jelentett vezetőcserék előfordultak akkoriban. Viszont mivel cseréltek, ezért Rindt nem ülhetett volna vissza az autóba. Ez viszont csak évtizedekkel később, Hugus halála után került napvilágra, így az amerikait hivatalosan nem ismerték el győztesként, és a csapatot sem zárták ki.

    Rindt viszont így eredhetett a vezető belga autó után, akik a Le Mans-t is szponzoráló Dunlop gumikat használták, szemben a NART Goodyearjeivel szemben. Bár kérdéses volt, hogy az autó kibírja-e az őrült tempót, Rindt egyre közelebb lopódzott hozzájuk. A Ferrarinál félni kezdtek azt illetően, hogy célba ér-e az autó, ezért a csapatfőnököt rengeteg utcai autóval akarták megvesztegetni (Chinettinek mivel autószalonja volt), hogy lassítsa le az osztrákot. Ő azonban tudta, hogy akkor biztosan el fogja veszíteni a versenyt, mert el fogják veszíteni Rindt tempóját.

    A gumigyártók érdekei is ellene szóltak, hiszen a Dunlop nem szerette volna, ha „hazai pályán” győzi le őket egy rivális márka. Ironikusan épp egy defekt miatt kényszerült kiállásra a versenyt vezető belga csapat autója, így végül öt kör előnnyel lett győztes a Rindt-Gregory páros.

    Jochen Rindt & Masten Gregory, North American Racing Team (NART), Ferrari, Le Mans
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Az autó története

    Hiába ez volt a Ferrari utolsó győzelme, az autót nem tartották nagy becsben, mivel nem a legújabb konstrukció volt, hanem egy előző típus, ami kényszerűségből még versenyképesnek bizonyult. Ráadásul egy amerikai csapattal, ami nem vette ki jól magát a Forddal való rivalizálás közben.

    Emiatt az autó az Indianapolis Motor Speedway múzeumának alagsorában raboskodott évtizedekig, elfeledve, mielőtt újra előkerült volna.

  • Nézd élőben ingyen Le Mans-t, az akció sűrűjéből!

    Nézd élőben ingyen Le Mans-t, az akció sűrűjéből!

    Élőben lehet követni a Le Mans-i 24 órás versenyt, méghozzá a csapatok belső kamerás felvételein keresztül.

    Ahogy a sportautózás köreiben szokás, a legtöbb autó szemszögét élőben közvetítik a YouTube-on a csapatok.

    Idén a 16-ból 7 Hypercar belső kamerás felvételeit teszik közzé, a négy Porsche, a három Cadillac, illetve a Vanwall kivételével mindegyik márka betekintést ad a versenyben egy egészen más szinten.

    #50 Ferrari (Fuoco, Molina, Nielsen), a pole-ból induló autó

    #51 Ferrari (Calado, Giovinazzi, Pier Guidi)

    #8 Toyota (Buemi, Hartley, Hirakawa), a címvédők

    #7 (Conway, Kobayashi, López)

    #93 (di Resta, Jensen, Vergne)

    #94 (Duval, Menezes, Müller)

    #708 Glickenhaus (Briscoe, Dumas, Pla)

  • Meghallgatták Verstappen panaszát, javítanak a virtuális Le Mans szervezői

    Meghallgatták Verstappen panaszát, javítanak a virtuális Le Mans szervezői

    Verstappen kifakadása után újjáépítik a programot, ami a hivatalos virtuális Le Mans-ért volt felelős.

    A téli időszak egyik legnagyobb híre volt, hogy a Forma-1 címvédője, Max Verstappen technikai problémák miatt esett ki a virtuális Le Mans-i 24 órásról. A rFactor2 szerverproblémáit utána az interneten is szóvá tette a holland világbajnok, emiatt pedig különösen nagy hangot kapott az esemény és célkeresztbe került a szimulátor gyártója, a Motorsport Games.

    Az rFactor 2 közleményt adott ki Max Verstappen lekapcsolódása miatt

    A cég jelenleg többek között az IndyCar játékát is fejleszti, ami az iRacing helyét venné át, mint a sorozat hivatalos programja. Esetükben ugyanis 10 éve nem jelent meg külön játék, ami az IndyCart helyezte volna a középpontba.

    Hasonló cipőben jár a sportautózás, illetve Le Mans is, ami jelenleg az rFactor2-t használja a hivatalos virtuális versenyek rendezésére. A legutolsó, kifejezetten Le Mans-i játékot 1999-ben mutatták be, azóta a pálya, illetve a versenyen részt vevő autók csak részei voltak egy-egy autósportos programnak.

    Most azonban, a verseny hetén a Motorsport Games bejelentette, hogy az Endurance Világbajnokság (WEC) egy saját játékával rukkolnak majd elő idén decemberben, egyelőre PC-re. A rFactor2-re épülő Le Mans Ultimate a tervek szerint tartalmazni fogja az összes autót és pályát.

    Ez alatt a teljes szezonos autókat kell érteni, tehát a kizárólag Le Mans-ra nevező legénységek kimaradnak majd. A Hypercar kategória több autója is megjelent már különböző szimulátorokban, de az lesz az első alkalom, hogy kettőnél több gyártó ellen lehet versenyezni.

    Eddig a Gran Turismo 7 (Toyota), az iRacing (Cadillac, BMW) és a 2024-ben megjelenő Forza Motorsport (Cadillac) tartalmazott Hypercart, most azonban már biztos, hogy a Ferrari, a Porsche és a Peugeot is elérhető lesz a virtuális síkon is.

    A gyártó kiemelte, a szimulátor online aspektusáért ezentúl egy új, RaceControl elnevezésű program lesz felelős, remélhetőleg ezzel javítva az eddigi hibákon.

  • Íme egy kör a NASCAR Le Mans-i autójában!

    Íme egy kör a NASCAR Le Mans-i autójában!

    A Le Mans-i 24 óráson a különleges autók számára fenntartott helyet idén a NASCAR kapta meg, sokak nagy örömére.

    https://500miles.hu/nascar/mit-keres-egy-nascar-auto-le-mans-ban/

    A 75. évét ünneplő sorozat egy átalakított Camarót szállított el Franciaországba, amit a hétszeres bajnok Jimmie Johnson mellett két, NASCAR-t is megjáró európai pilóta vezet majd.

    Jenson Button ugyan elsősorban az F1-es világbajnoki címéről ismert, idén azonban Kimi Räikkönennel együtt Austinban részt vett egy NASCAR versenyen is. A brit nemrég részletesen ecsetelte, milyen élmény egy ilyen autót vezetni.

    https://500miles.hu/nascar/buttont-gyerekkorara-emlekeztette-az-auto-ami-szerinte-minden-forditva-csinal/

    Harmadik versenyző a DTM-bajnok Mike Rockenfeller, aki már Le Mans-i győzelemnek is örülhetett, és tavaly ült be az amerikai szériába, Watkins Glenben – szintén Räikkönennel egyidőben.

    Az autó legjobban a GTE-kategóriára hasonlít, az időmérőn azonban pár másodperccel az összes ilyen autót megverték. A rajtrácson azonban csak a legvégéről indulhatnak majd, hogy ne zavarjanak bele a pontokért folyó csatába.

  • Kigyulladó autó, de Ferrari pole Le Mans-ban

    Kigyulladó autó, de Ferrari pole Le Mans-ban

    50 éve első pole pozícióját szerezte meg a Ferrari a 100. évfordulós Le Mans-i 24 óráson. Egyik vetélytársuk kigyulladt, de ez nem zavarta az olasz csapatot, akik az első mellett a második helyet is begyűjtötték Le Mans időmérő edzésén.

    Bajban a Toyota, a Ferrari kezdte élen az idei Le Mans-t

    A gyártók Le Mans-ba érkezése előtt adták ki az új BoP-t, ami rendesen felkavarta az erőviszonyokat a Hypercar-kategóriában. A Toyota kapta a legnagyobb súlyozást, az első tesztnap után pedig sejteni lehetett, hogy a Ferrari lesz az új listavezető az egykörös tempót illetően.

    Az olaszok eddig jobbak voltak az időmérőkön, az Endurance Világbajnokság (WEC) idénynyitóján pole-t is szereztek.

    A versenytempót illetően – főleg a Toyotához képest – már nem voltak ilyen jó helyzetben, a többi márkát viszont rendszerint maguk mögé utasították. A változtatások azonban az élre repítették őket, a Toyota elé, és ezt a pozíciót megtartották az időmérőn is. Antonio Fuoco ráadásul rekorddal, a Hypercar-éra legjobb körével állt az élre.

    5 perccel az edzés vége előtt Sébastien Bourdais húzódott félre az első sikánban, és nem sokkal később egy kisebb robbanás kíséretében lángra kapott az autó. Ezzel piros zászló következett, és bár még volt mindenkinek ideje egy körre, a Ferrarik már nem jöttek ki.

    Bourdais éppen a harmadik helyen állt, de körét elvették piros zászló okozásáért, így visszakerült a nyolcadik helyre.

    A Toyoták utolsó próbálkozása nem volt elég a vörösök első sorának megtörésére, ráadásul egy Porsche is beférkőzött közéjük. Pont az a 75-ös autó, amelyik kizárólag Le Mans-ban indul majd idén, ezzel az ő autójuk a legjobb beugró legénység eddig.

    A tegnapi fő időmérőn kialakult a további rajtsorrend is, a Porsche-Cadillac összeállítást a Peugeot-duó követi. A Glickenhaus és a Vanwall továbbra is a mezőny végén tanyáznak, de az utolsó helyen a mezőnyhöz évközben csatlakozó privát Porsche, a Jota zárt a hibrid rendszer hibája miatt.

    Porsche LMDh, Hypercar, WEC
    Fotó: Porsche AG

    LMP2, GTE és NASCAR

    Az LMP2-es kategória pole-ját egy világbajnokságon nem is induló autó szerezte meg. Az az ELMS-ben (Európai Le Mans Sorozat) induló IDEC Sport pilótája, Paul-Loup Chatin autózta a legjobb időt, megelőzve a komplett WEC-mezőnyt.

    A GT-autók között folytatódott a Corvette uralma, akik valószínűleg nem indulnak majd gyári csapattal a jövőe bemutatkozó LMGT3-as kategóriában. Őket követte a TF Sport Aston Martinja majd négy (!) Ferrari.

    A női indulók közül Lilou Wadoux az ötödik helyről várja a startot, az Iron Dames csapata pedig a 12. pozíciót szerezte meg. Az LMP2-es pilóta, Doriane Pin szintén az ötödik a maga kategóriájában.

    https://500miles.hu/nascar/buttont-gyerekkorara-emlekeztette-az-auto-ami-szerinte-minden-forditva-csinal/

    Az igazi meglepetést a NASCAR autója okozta, akik nemcsak a hozzájuk legjobban hasonló GTE-autókat verték meg, de egy LMP2-es autót is (igazából kettőt, mert a másik autó nem teljesített mért kört egy korábbi baleset miatt).

  • Bajban a Toyota, a Ferrari kezdte élen az idei Le Mans-t

    Bajban a Toyota, a Ferrari kezdte élen az idei Le Mans-t

    Közvetlenül a hétvége előtt pluszsúly, a Le Mans-i teszten pedig egy baleset is sújtotta a japánokat, míg a Ferrari zavartalanul folyamatosan az élen végzett.

    Az Endurance Világbajnokság szervezői egy fix, Le Mans-szal bezárólag érvényes teljesítménykiegyenlítő-rendszerrel kezdték meg az évet azért, hogy ne érje meg a gyártóknak visszafogni a teljesítményüket, hogy a következő versenyre kedvezőbb feltételeket kapjanak.

    Így az egész első félévet kellett volna feláldozni úgy, hogy csak Le Mans után lép érvénybe az új egyensúly. Az első tesztnap előtt azonban röviddel kiadtak egy „módosítást”, amivel kissé felforgatták az erősorrendet.

    Az eddig minden verseny megnyerő, tisztán első Toyota 37 kg-os pluszsúlyt kapott, az általában mögöttük végző Ferrari pedig 24-et. De nem csak ők lettek nehezebbek, a Cadillac 11, a Porsche 3 kilóval kapott többet. Ezzel remélhetőleg az eddig labdába sem rúgó Peugeot, Vanwall, illetve Glickenhaus is versenyképesebb lesz a többi márkához képest.

    A Toyota pilótája, Kamui Kobajasi úgy nyilatkozott, szerinte 1,2 másodpercet jelent majd számukra a pluszsúly.

    Az FIA azzal indokolta a döntést, hogy a teljesen egyénileg tervezett LMH és a közös hibrid rendszert használó LMDh autók között a várnál nagyobb volt a különbség az eddigi versenyeken. Elvileg az ilyesfajta változtatást mind a hét márkának meg kell szavaznia, az irányító testület azonban a gyártók jóváhagyása nélkül vezette be az új szabályzást.

    Pascal Vasselon, Toyota Gazoo Racing technikai igazgatója szerint az ilyen hirtelen változások arra ösztönzik majd a gyártókat, hogy ne nyújtsák mindig a maximumot.

    Az első tesztnap sem segítette a japán gyártó dolgát, ugyanis Mike Conway összetörte az egyik autót. Bár időt nem veszítettek vele, hiszen a következő edzésre ki tudták cserélni az alkatrészeket, és folytatták a körözést.

    Ez azonban egy jel, hogy van még mit javítani a Toyotánál, a 24 órás verseny előtt. Ezzel a szemben a Ferrari mindkét edzést megnyerte, és úgy tűnik, egyelőre, ők lesznek a leggyorsabbak a francia versenyen.

  • 75 év után nyert ismét az egyik legendás olasz márka

    75 év után nyert ismét az egyik legendás olasz márka

    A Formula E dzsakartai két futamán ismét változtak az erőviszonyok a bajnoki pontverseny éllovasai között.

    André Lotterer a Le Mans-i tesztnapokra volt hivatalos, így kihagyta a hétvégét, de partnerük, a Porsche egy másik pilótát így is biztosított az Andretti számára. David Beckmann, a németek tartalékpilótája kapta meg első lehetőségét az elektromos sorozatban.

    A két, nemrég még Formula 2-ben versenyző pilóta kapott lehetőséget a hétvégén, ugyanis Oliver Rowland sérülését követően váratlanul, de közös megegyezéssel felbontotta a szerződését a Mahindrával.

    Ugyan az indiai alakulatnak két extra versenyzőjük is van, végül mégis a korábbi F1-es pilótát, Roberto Merhit bízták meg a feladattal.

    Bár eddig főleg a Porsche és a Jaguar csapatai (Porsche, Andretti, Jaguar és Envision) aratták le a babérokat, most úgy tűnik, egy másik gyártó is kissé felzárkózott hozzájuk.

    DS a Penske és Jean-Éric Vergne révén már jegyzett idén egy győzelmet, most azonban testvérmárkájuk, hanem a mezőnyhöz idén csatlakozó Maserati teljesített sokkal jobban. Az olasz márka csapatát eddig sok kiesés sújtotta, és eddig egy dobogó volt a mérlegük a Formula E-ben.

    Dzsakartában azonban megváltozott a helyzet, és mindkét pole-t, valamint egy dobogó után a második futamon a győzelmet is behúzták Maximilian Günthernek köszönhetően. Ezzel 75 év után szereztek mindkét statisztikából egy-egyet, ami együléses kategóriákat jelenti, a Maserati ugyanis Juan Manuel Fangio óta nem volt jelen semmilyen hasonló bajnokságban.

    Ráadásul mindkét futamon dupla pontszerzésnek örülhettek, amire szintén most először – és másodszor – került sor.

    Ami a bajnokságot illeti, az éllovas Nick Cassidy egy balesetbe keveredett bele a második futamon, így nullázott. Ketten is megelőzték, a mindkét alkalommal második helyet szerző Jake Dennis, illetve Pascal Wehrlein, az első verseny győztese.

    Kettőjük között kisebb nézeteltérés is kialakult a verseny után, ugyanis Dennis szerint Wehrlein túl agresszívan védekezett, de csapata nem akarta megóvni a megmozdulást, mivel a Porschétól kapják a hajtásláncot.

    Kettejüket mindössze egyetlen pont választja el a tabella élén, így szerinte különösen fontos, hogy fair legyen a küzdelem kettőjük között.

    A hétvége másik összezörrenése két csapattárs között történt. Sam Bird az első versenyen ugyanazt ismételte meg, amit egyszer Haidarábádban eljátszott: elfékezve az egyik kanyart Mitch Evans versenyének vetett véget. Az új-zélandi így egy dobogóval vigasztalódhatott a második versenyen.

  • Michelisz egy parádés előzéssel újra a dobogón zárt

    Michelisz egy parádés előzéssel újra a dobogón zárt

    A TCR World Tour második hétvégéjén már két magyar is volt a mezőnyben, és ezúttal is jó eredményeknek örülhettünk.

    Michelisz győzelemmel kezdődött a TCR World Tour!

    Losonczy Levente is csatlakozott a TCR Europe mezőnyéhez a spa-francorchamps-i második fordulóra, így Michelisz Norberttel együtt két honfitársunk is ott volt a mezőnyben. Az időmérőn Losonczy két tizeddel a csapattársa mögött végzett, így rajtolhatott a 22. helyről.

    Michelisz addig a nyolcadik helyet tudta megszerezni a megváltozott erősorrendnek köszönhetően. Az időmérő után a Lynk & Co tűnt a legerősebb márkának, és jól látszott, hogy az Audi pályázhat a fordított rajtrácsos sikerre.

    Az első futamon Yann Ehrlacher tudott győzedelmeskedni, Losonczy a 19. helyen ért célba, míg Michelisz megtartotta rajthelyét.

    A második futamon viszont a harmadik helyről rajtolhatott a Hyundai gyári pilótája, a TCR Europe mezőnyének tagjai közül. A rajtnál Felipe Fernandez Audijával keveredett harcba, és ketten egyszerre jöttek át az Eau Rouge-on is, de végül a magyar versenyző került előrébb a hosszú egyenes végén.

    Addigra a pole-ból induló John Filippi már elhúzott előttük, így a nyolc körös versenyen kevés idő maradt az előzésre. A harmadik helyre Filippi csapattársa, Tom Coronel jött fel, és tartotta nyomás alatt, Micheliszt, aki többször védekezésre is kényszerült emiatt.

    Közben felért rájuk az első Lynk & Co Santiago Urrutia személyében, ami miatt Coronel már inkább hátrafelé figyelt az utolsó körökben, így Michelisz el tudott lógni tőle. Filippit azonban már nem tudta utolérni, így maradt a második helyen.

    Eredményének köszönhetően Michelisz maradt a tabella élén, és három ponttal előzi meg Ehrlacher-t.

    Michelisz egy utolsó körös előzésnek köszönhetően áll az élen az első forduló után