Szerző: Jámbor Máté

  • Bár jön Miami, Austin nem fél attól, hogy kiesne a naptárból

    Bár jön Miami, Austin nem fél attól, hogy kiesne a naptárból

    Austin jövőre nem rendelkezik szerződéssel 2022-re, és hiába jön májusban az első Miami Nagydíj, nem aggódnak Texasban a hosszabbítás miatt.

    „Most éppen a MotoGP pakolását nézem.” – fejezte ki magabiztosságát Bobby Epstein, a pálya elnöke a jövőt illetően.

    „Az, hogy most több versenyre készülünk egy év kihagyás után, az nagyszerű. Nehéz volt, több szempontból is. Amikor az eseményszervezésben vagy, az eseménytelen időszak durva. Ez az év sokkal édesebb a tavalyi után, jobban értékeljük az ideit.”

    Ezen a hétvégén a MotoGP, utána még a Forma-1 is ellátogat a Circuit of The Americas-ra. Utóbbi már elfogyott az összes jegy.

    „Simán adhattunk volna még el jegyeket, ha lenne még helyünk. Még akkor is, ez lesz az idei legnagyobb esemény a világon, miután az olimpián nem voltak nézők.”

    Jövőre csak egy amerikai helyszín rendelkezik kontraktussal, és az májusi időponttal rendelkező Miami. A Liberty már kijelentette, nem elképzelhetetlen a közeljövőben három amerikai futam sem, így nehéz elképzelni, hogy megválnának az austini pályától.

    A hétvégén közel 1000 dolgozó lesz majd a pálya környékén, a versenyek mellett nagyszabású koncertek is lesznek majd. Többek között Billy Joel és a Twenty One Pilots is fellép majd.

    Jövőre pedig több nagyobb esemény is lesz a pályán, tavasszal a NASCAR és a MotoGP tér vissza, az IndyCar azonban hiányzik majd a repertoárból.

    „Nagyon kényelmesen állunk a versenyekkel a naptárunkban… Az csak elosztaná a jegyeladásokat, ha több lenne, mint most.”

    Sokan arra számítottak, a két verseny egymás után lesz majd, Miami azonban tavasszal lesz majd, míg Austin továbbra is őszi időpontra számíthat.

    „Szerintem jól jön ki nekünk a naptári eloszlás. Mind a két verseny különleges más lesz, kiegészítjük majd egymást. Örülök a dátumnak, annyival többet nyújtunk majd a szurkolóknak.”

    Azzal a bizonyos harmadik egyesült államokbeli versennyel pedig Indianapolist és Las Vegast hozták hírbe.

    „El sem hiszem, milyen gyorsan teremtettünk szokást és történelmet. Alig egy évtizede rendeztük az első versenyünket, és a szurkolók már visszajárnak hozzánk, ugyanott táboroznak. A táborok pedig nőnek az új emberekkel, és nem hiszem, hogy ez a fajta hangulat változni fog.”

  • Lesz hazai versenyző az első cseh WTCR versenyen!

    Lesz hazai versenyző az első cseh WTCR versenyen!

    Beugróként ugyan már volt a WTCR mezőnyének tagja a Slovakiaringen, most azonban hazai pályáján állhat rajthoz a csehek háromszoros túraautó Európa-bajnoka, Petr Fulín.

    A cseh Mostban egy Cupra León Competiciónnal áll majd rajthoz, saját csapatával.

    Fulín 2014-ben WTCC, ’18-ban és tavaly pedig WTCR hétvégén vett részt a szlovák fordulón, és utóbbi két alkalommal pontszerző helyen is tudott zárni.

    „Az, hogy nélkülem legyen az első hazai WTCR hétvége, elképzelhetetlen volt. Amikor rájöttem, hogy az ázsiai COVID-helyzet miatt változott a naptár, és az egyik hétvége Mostban lesz, azonnal elkezdtem dolgozni azon, hogy megszerezzem a szabadkártyát.”

    „Szinte semmilyen tapasztalatom nincs a Goodyear gumikkal, és a Cupra többletsúlyt is kap maja d Hungaroring után. Emellett a beugróknak járó pluszsúlyt is megkapom.”

    „Szeretném megköszönni a szponzoraimnak és a barátaimnak, hogy elmehetek Mostba. Amikor vasárnap este eljövök onnan, szeretnék biztos lenni abban, hogy mindent megtettünk a sikerért.”

    Idén eddig egy egy szabadkártyás, Nicola Baldan állt rajthoz a Hungaroringen, neki 18. hely volt a legjobbja. Olaszország előzetes tervei szerint visszatér majd a WTCR-be, de csapata, a Target Competition épp most vonul ki a sorozatból.

     

    View this post on Instagram

     

    FIA WTCR (@fia_wtcr) által megosztott bejegyzés

  • Norris részletezte, hogyan tanult az Orosz Nagydíjon történtekből

    Norris részletezte, hogyan tanult az Orosz Nagydíjon történtekből

    A versenyt az utolsó körökben elveszítő Norris két napot töltött a McLaren szimulátorában, hogy megértse, mi vezetett a rossz döntéshez.

    A McLaren brit pilótája magabiztosan vezette az Orosz Nagydíjat a verseny középső szakaszában, de után a száraz pályás gumikon rajtavesztett, és nemcsak a későbbi nyertes Hamilton ellen.

    „Természetesen sok dolgot tanultam: magamról, hogy mit csinálnék másképp hasonló helyzetben, és hogy hogyan hozhatok jobb döntéseket.” – mondta Norris a gokartcsapata bejelentésekor.

    „A csapattal is egyeztettünk, hogyan kommunikálhatunk jobban, hogyan beszélünk: a csapat több információval lát majd el, hogy jobban tudjunk döntést hozni.”

    „A probléma ott van, hogy az egész nagyon bonyolult. A TV-n keresztül minden egyszerűnek tűnik, a világ legkönnyebb döntésének. Úgy érzed, ez könnyű döntés lesz, de ez nem ilyen egyszerű.”

    „Sok mindennek meg kell történnie, hogy jó és helyes döntést tudj hozni.” – összegezte.

    „Mindent kielemeztünk: az első körtől az utolsóig. Persze, az utolsó 10 kör kiemelt szerepet kapott. Hogyan tudok én segíteni a csapatnak, és ők nekem. Két napot töltöttem a szimulátorban, utána egyet az elemzéssel és kommunikáció javításával, hogyan beszélünk egymással, hogy legközelebb jobban menjen.”

    „Nem mondom meg, mit tanultam a dologból – szükségszerűen – de én is, és a csapat is sokat léptünk előre. Ez nem garancia semmire, de remélhetőleg jobban megy majd minden.”

    Miután Monzában és Szocsiban is a futamgyőzelemért küzdöttek, Norris kifejtette, hol számít még jó eredményre a hátralévő hét futamon:

    „Remélem, mindenhol. Szerintem Amerikában jók leszünk. Abu Dhabiban is jók voltunk tavaly, de idén talán nem, mert átalakítják a pályát. Talán ez nem kedvez nekünk.”

    „Mexikóban is erősek lehetünk, de nehéz előre tudni. Oroszországban erősebbek, Zandvoortban gyengébbek voltunk, mint amire előzetesen számítottunk.”

    „Még ilyenkor, a szezon késői szakaszában is tanulunk az autóról, mitől leszünk gyorsak vagy lassabbak. A tanulságot pedig jövőre is hasznosíthatjuk, hogy ne utóbbi, hanem mindig előbbi legyen.”

  • Egy fél szezon után távozik a WTCR egyetlen privát csapata

    Egy fél szezon után távozik a WTCR egyetlen privát csapata

    Miután a WTCR privát és női bajnokság kiírásával akart „nem gyári” csapatokat és hölgyeket a bajnokságba vonzani, de most az egyetlen érdemi résztvevő kivonul.

    A világkupán szereplő összes márka négy autóval, és egy csapattal vesz részt a sorozatban. Kivétel a Hyundai, akik a BRC mellett Engstler csapatának „engedtek át” két autót. Ezek közül néhány autót így is privátnak minősítettek – Boldizs Cupráját, valamint Coronel és Magnus Audiját.

    Üdítő kivétel volt az extra két Hyundait terelgető Bäckman testvérpár, akik előtte az Európa-kupán (avagy TCR Europe) szerepeltek. Andreas úgy lett hatodik 2020-ban, hogy kihagyott egy hétvégét, Jessica pedig a WTCR első női szereplője lett.

    „Ez az előrelépés a WTCR-be jó tapasztalat volt, de az eredmények nem olyanok lettek, mint amiket reméltünk.” – mondta az idősebb testvér, Andreas.

    „Sokat dolgoztunk a csapattal azon, hogy jó beállítást találjunk, de nem jöttünk rá a dolog nyitjára. Elértünk arra a helyre, hogy körözünk, mindenféle javulás nélkül.”

    A testvérek idén váltottak az i30-ról az Elantrára, így nem volt sok tapasztalatuk az új autóval, Jessica szerint ezért nem volt haszontalan a jövőjükre nézve.

    „Élveztük a versenyzést a WTCR-ben, és az itt szerzett tudás felbecsülhetetlen értékű lesz a jövőben. Úgy hisszük, többet érhetünk el azzal, ha kihagyjuk az év további részét, és erősebben jövünk vissza.”

  • A Zengő pilótája Európa-bajnoki címmel hangolna a WTCR szezon végére

    A Zengő pilótája Európa-bajnoki címmel hangolna a WTCR szezon végére

    Mikel Azcona – amellett, hogy a WTCR és Pure ETCR mezőnyét erősíti a Zengő színeiben – a TCR Europe bajnokságában is részt vesz, nem kevés sikerrel.

    A spanyol sok programja ellenére nem hajlandó feladni egyiket sem, egy hétvégén a világkupa mellett elektromos autóval is rajthoz állt, például a Hungaroringen.

    Most azonban Azcona eggyel tovább lép, ugyanis a WTCR csehországi fordulója egybeesik az európai sorozat barcelonai szezonzárójával. A spanyol pedig mindkettőn rajthoz fog állni!

    WTCR-es szereplése nem kérdés, de a TCR Europe-ban is indokolt a jelenléte, hiszen könnyen bajnok lehet. Bár kihagyott egy hétvégét (WTCR és ETCR miatt), így is 53 ponttal vezet Franco Girolami – a világkupán induló Néstor testvére – előtt. De még így is 90 szerezhető egy hétvégén.

    „Nagy boldogsággal töltene el, ha újra Európa-bajnok lehetnék.” – jelentette ki Azcona, aki WTCR-es debütálása előtt (2018-ban) már egyszer elnyerte a címet.

    „Ez azt mutatná, a túraautós mezőnyben a legjobbak között vagyunk Európában és világszinten is. Ez motivál engem arra, hogy nyomjam, fejlődjek, edzek és versenyeket nyerjek.”

    „Elfoglalt voltam idén a három bajnoksággal. A TCR Europe segít javulnom, mert így szinte minden hétvégén autóban ülök. Vezetek és állítok az autón, különböző beállításokat próbálhatok ki.”

    „Ez segít a WTCR-hez is, hiszen ott nagyon magas a szint. Nehéz világbajnokok ellen versenyezni, de az extra gyakorlás segít.” – értékelt a Zengő pilótája.

  • Masi megerősítette: nem lesz csúszós az Istanbul Park aszfaltja

    Masi megerősítette: nem lesz csúszós az Istanbul Park aszfaltja

    Mivel 2011 óta nem használták, a Istanbul Park pályáját újra kellett aszfaltozni a tavalyi visszatérés előtt. Ez azonban csak pár héttel a verseny előtt történt meg, így a szokásosnál kevesebb tapadást nyújtó felszínnel kellett megküzdeniük a pilótáknak.

    A szombati és vasárnapi eső sem segítette a csapatok dolgát, így a tavaly gyűjtött adatok nem lesznek annyira hasznosak, mint a többi pálya esetében. A versenyigazgató, Michael Masi szerint azonban lesz még egy tényező, ami miatt eltér majd a két verseny.

    „Minden évben kiküldjük a csapatoknak, mi változott a pályákon. Akár legyen szó korlátokról, kerítésekről vagy kapukról. Vagy újraaszfaltozásról.”

    „Most a törökországi aszfaltot vízfúvásos technikával lekezelték, ami egy már bejáratott módszer. Szingapúrban rendszeresen alkalmazzák ezt, mert ott gyakran újraaszfaltoznak egy-egy részt a nagy forgalom miatt.”

    Masi azonban nem hibáztatta az Istanbul Park vezetését, szerinte nem követtek el vétséget, csupán a hirtelen jött naptárváltozás volt a hibás.

    „Az időzítésen múlott a dolog, ezt akkor is elmondtam. Csak az idő volt a baj, de ezt azóta javították is.”

  • Összegyűjtöttük, mit lehet tudni a következő Bajnokok Tornájáról!

    Összegyűjtöttük, mit lehet tudni a következő Bajnokok Tornájáról!

    2022 febuárjában rendezik majd meg a Bajnokok Tornáját, most először jégen került majd sor az angolul „Race of Champions”-ként ismert versenyre.

    Utoljára 2019-ben gyűltek össze a motorsport legjobbjai, akkor a Mexikóvárosi baseball stadionban gyűltek össze a sportág legjobbjai. Hazai pályán a ralis Benito Guerra és a Kristensen-Kristoffersson (Team Nordic/Északi csapat) páros tudott győzedelmeskedni.

    Helyszín és dátum

    A versenyt eredetileg murván talajon rendezték meg a Rali Világbajnokság résztvevőinek, ezt követően egy arculatváltással stadionokban ideiglenes pályákon aszfalt volt a verseny felszíne.

    Jövőre február 5 és 6-án azonban a svédországi Pite Havsbadban egy új alapra helyezik a versenyt. Pontosabban a városhoz közeli Botteni-öböl befagyott jegén.

    Ezzel nem kerül sor a pazarlásra, amit az ideiglenes pálya kialakítása jelent. A környezettudatosság jegyében megújuló energiaforrásokra támaszkodnak majd. Ezenkívül újra lesznek elektromos autók is a használt gépek között, és a benzines autók is bioüzemanyaggal mennek majd.

    Autók

    A szervezők egyelőre nem tettek közzé sokat, csupán három autót erősítettek meg. A ralikrossz és elektromos változata mellett a Porsche 718 Cayman GT4 Clubsport tartozik majd a Bajnokok Tornája játékszerei közé.

    Versenyzők és csapatok

    Ami a nemzeteket illeti, a címvédők visszatérnek, rajtuk kívül egy apa-fia páros – Petter és Oliver Solberg – jelentette be, hogy csapatként indulnak a Nemzetek Kupáján. Előbbiek maradnak a Nordic (Északi) megnevezésnél, míg a második kettős Norvégiát fogja képviselni.

    Mr. Le Mans ezzel rekordot dönt, ez lesz a 16. indulása a versenyen.

    Az amerikai színeket az adrenalinhajhász Travis Pastrana fogja képviselni, aki az elmúlt években többször is szórakoztatta a nézőközönséget mutatványaival.

    Rajtuk kívül két korábbi háromszoros egyéni győztes, Mattias Ekström és Sébastien Loeb jelezte részvételét az eseményen. Nemrég pedig egy nagy név, de „Bajnokok Tornája”- újonc, Valtteri Bottas is bejelentette, hogy kipróbálja magát. Ismerős lesz számára a terep, hiszen többször is részt vett már a téli Lapland Rallyn.

  • Wolff: az ütközés óta Hamilton hozzáállást változtatott

    Wolff: az ütközés óta Hamilton hozzáállást változtatott

    Monzában idén másodjára ütközött a két bajnoki rivális, Max Verstappen és Lewis Hamilton. Az első esetben ugyan nem, másodjára azonban következményekkel járt a brit pilóta szempontjából is.

    Most először mindkét bajnoki esélyes kiesett, ez pedig Hamiltonra is hatással lesz.

    „Nagyon szoros köztük a verseny, és ez nem ilyen volt eddig.” – magyarázta a változást Toto Wolff.  – „Részeletesen beszélünk vele erről, és annyit változtat majd, hogy nem hátrál meg, ha azt hiszi, hogy övé a kanyar.”

    „Kettőn áll a vásár, nekik kell megérteniük egymást a pályán, hogy elkerüljék az ütközéseket. Ők vannak az autóban, nekünk nincs hatásunk arra, hogyan vezetnek. Sokkal jobban tudják, mennyire adja bele magát a másik. Érdekes nézni.”

    Az első ütközésük után Hamilton került a kereszttűzbe, miután hazai győzelmét ünnepelte annak ellenére, hogy Verstappen éppen a kórházban volt. A hétszeres világbajnok Monza után Verstappent kritizálta, mondván, nem nézte meg, jól van-e.

    „Szerintem a nagyon jók elismerik a másikat. Ezért sokkal jobban tisztelik egymást a pályán, mint a többieket.”

    „Nagyon különbözik a személyiségük, ahogy az életük is. De ez nem változtat azon, hogy bíznak a srác képességében, aki a másik autót vezeti.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Sainz összedolgozna Norrisszal, hogy elszakadjanak Hamiltontól

    Sainz összedolgozna Norrisszal, hogy elszakadjanak Hamiltontól

    Carlando első sor van az Orosz Nagydíjon, miután Lando Norris pole-ból, Carlos Sainz pedig mellőle, a második helyről rajtolhat majd.

    Az élmenők közül Verstappent és Bottast is a mezőny végére sorolták, míg Hamilton a 4. Pérez a nyolcadik rajkockát szerezte meg.

    Sainz a rajtnál elhúzna tőlük, hogy legyen esélyük a győzelemre.

    „Vagy jól kapom el a rajtot, vagy megpróbálok szélárnyékot fogni, mert tudom, hogy nem vagyunk a leggyorsabbak az egyenesben. Ha nem, akkor hosszú idő lesz eljutni az első kanyarig.”

    „Sokszor indultam már ezzel a sráccal egy sorból az utóbbi két évben, szóval nagyon jól ismerjük egymást.”

    „Remélhetőleg mindketten jól jövünk majd el, és el tudunk húzni, mert jönnek majd többen hátulról, és akkor kezd majd érdekessé válni a dolog.” – osztotta meg ideális tervét a spanyol.

    „Érdekes ez a pálya – mert nyilván fontos a versenytempó, de meg kell látnunk, mennyire lesz egyszerű előzni. A múltban nem mindig volt az. De lesz két Mercedes és Red Bull, akik megdolgoztatnak majd a pénzünkért.”

    „Fél-egy másodperccel gyorsabbak nálunk, szóval előbb-utóbb nyomást fognak helyezni ránk, és meg kell próbálnunk magunkat elöl tartani.”

     

  • Ricciardo: a McLaren győzelem miatt megérte eljönni a Red Bulltól

    Ricciardo: a McLaren győzelem miatt megérte eljönni a Red Bulltól

    Daniel Ricciardo 2018-ban hagyta ott a Red Bullt, azóta a Renaultnál töltött két éve közel sem volt olyan sikeres, mint a korábbi időszaka.

    Tavaly a dobogóig is eljutottak, de a franciák nem tudták meggyőzni az ausztrált, nem hagyja ott őket a McLarenért cserébe.

    Ricciardo nehézségekkel küzdött a szezon elején, a nyári szünetet követően azonban magára talált. Amikor szembesítették vele, hogy ez volt az első győzelme a red bullos időszak óta.

    „Még nem is igazán gondolkodtam el ezen… bár az elmúlt pár év nehézségei alatt talán igen. De nem jutottam el odáig fejben, hogy megkérdezzem „Ennyi volt? Monaco volt az utolsó, hogy nyerek?” Tudtam, hogy időnként keményebben kell dolgoznom.”

    „Például tavaly a Renault-nál, hogy visszakerüljünk a dobogóra, az egy nagy cél volt. Az nagy teljesítményt igényelt, a csapattól is.”

    „Monza miatt megérte ez az egész. Nagyszerű volt újra a legmagasabb fokon állni, és egy másik csapattal megtenni ezt.”

    „Van benne egy kis büszkeség, hogy végre sikerült az egészet működésre bírnunk, és nyerni nem mással, mint a McLarennel. Jó érzés. Szeretek nyerni, és jól esett újra átélni.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés