Szerző: Jámbor Máté

  • Formula E egy kisvárosban? A „brit Monaco” bejelentkezett egy versenyre!

    Formula E egy kisvárosban? A „brit Monaco” bejelentkezett egy versenyre!

    Körforgalmakkal, autópályával egy egyhetes fesztivállal és az eddigi leghosszabb pályával nevez Formula E versenyre a sorozat potenciálisan első nem milliós lakoságú városa.

    Ugyan közel 200 ezres lakosságával magyar mértékben nem mondható kisvárosnak, Bournemouth nem olyan világváros, mint amiket a Formula E eddig meglátogatott.

    A Wessex Entrepreneurs csoport állt elő a pályázattal, ami 2023-tól 2026-ig egy dupla hétvégét foglalna magában. Amit egy fesztivál is kísérne.

    „Úgy adnánk el, mint a brit Monacót.” – nyilatkozta a cég képviseletében Tony Williams a Bournemouth Echónak.

    Az előzetes tervek szerint a pálya rekordhosszúságú, 5,4 km hosszú lenne, több körforgalommal, egy kis szakasz az A338-as autópályán futna, valamint az autók elhaladnának a Bournemouth Pier és a Royal Bath Hotel közelében is.

    Dorset már nem az első elektromos versenyét rendezné a Formula E-vel. Idén Bovington az Extreme E évadzárójának ad otthont, miután a sorozat törölte brazil és argentin fordulóit.

    Mivel a London E-Prix visszatérése elcsúszott a járvány miatt, valószínűleg ezzel két brit helyszín is lehetne a versenynaptárban. Az viszont kérdéses, a Formula E megfontolja-e, hogy a világvárosok után egy helyi jelentőségű települést meglátogatnak-e.

    Több érdeklődő is van már a Formula E háza-táján, Szöul és Jakarta már régóta sorban állnak, a következő szezonban talán végre gyakorlatban is megkapják a lehetőséget a COVID miatti bizonytalanság közepette.

    Van azonban egy másik európai város, akiknek a neve egyre gyakran fordul elő, mégpedig a bajnok hazájában, Hollandiában. Eindhoven már két, és egy éve is jelezte, hogy a projektjük egyre jobban formálódik egy elektromos versenyre.

  • Marad a mezőnyben a Formula E kétszeres bajnoka, Vergne

    Marad a mezőnyben a Formula E kétszeres bajnoka, Vergne

    A csapatot övező bizonytalanság közepette mindkét pilóta, da Costa és Vergne is maradt a Techeetah alakulatánál. Mindezt annak ellenére, hogy a két domináns szezonjuk után most a kavarodásban mindkét bajnoki címet elvesztették.

    Da Costa Techeetah-val kötött szerződése még a nyolcadik szezon végéig szólt, Vergne-é azonban a nyári szünetig tartott.

    Egy potenciális kanadai felvásárló miatt csúsztak a tárgyalások, de miután a pénzügyi átvétel kudarcba fulladt, a francia és a csapat újra felvették a fonalat.

    Az is komplikációt jelenhetett Vergne esetében, hogy egy előzetes szerződés értelmében jövőre a Peugeot hypercarjával az Endurance-világbajnokságon – és Le Mans-ban – is indul majd.

    „Továbbra is írjunk történelmet. Jöhet a Formula E nyolcadik szezonja.” – írja posztjában. – „Az új fejezetben a DS Techeetah-val és Tonióval még magasabbra emeljük a mércét.”

    Vergne idén tizedik lett a bajnokságban, egy győzelemmel, amit Rómában szerzett.

    Da Costát ezzel szemben összekötötték egy esetleges váltással a kivonuló Mercedeshez vagy vissza korábbi csapatához, az Andrettihez, de a portugál is eloszlatta a kételyeket.

    A Techeetah-n kívül az átnevezett Envision, a Jaguar és a Porsche sem változtat a felállásán.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    JEV (@jeanericvergne) által megosztott bejegyzés

  • Verstappen reméli, a versenybírák jót vacsoráznak majd a büntetéséből

    Verstappen reméli, a versenybírák jót vacsoráznak majd a büntetéséből

    Ahogy sejteni lehetett, Verstappen ugyan nem örült neki, de sokkal könnyebben elfogadta büntetését, mint Lewis Hamilton.

    Míg a holland „csak” egy 50 ezer dolláros pénzbírságot kapott, addig brit riválisa a mezőny végére került a sprint rajtjánál.

    A stewardok annak ellenére büntették meg a versenyzőt, hogy kiemelték, nem volt rosszindulatú szándéka, de a videós bizonyíték miatt ki kellett osztaniuk a büntetést.

    „Elég nagy a bírság, szóval remélem a versenybírák jót vacsoráznak majd belőle és sok minőségi bort isznak hozzá. Az egész jó lenne.” – figurázta ki a szerinte aránytalanul nagy büntetést Verstappen.

    „Akár meg is hívhattak volna, akkor is fizethetem a vacsorájukat.”

    A sprint után az előtte végző Bottas megkérdezte, saját zsebből megy a dolog, vagy a csapat vállalja a költségeket, mire Verstappen így felelt: „Nekem kell fizetnem.”

    Ami az incidenst illeti, így magyarázza tettét:

    „Nyilvánvalóan a hátsó szárnyat néztem meg. A videón pontosan látszik, mit csináltam. Megnéztem, mennyire hajlik azon a ponton. Semmi köze nem volt a DRS-hez.”

    „Volt mit megnézni, mert egy bizonyos sebességnél meghajlik a szárny. Év elején nekünk kellett emiatt változtatnunk, de úgy tűnik, valami hasonlót még mindig lehet csinálni, ezért mentem oda, és néztem meg.”

    A holland azt követően is cinikusan méri fel a helyzetet, nagy játékosként figyelemmel követi a Virtuális Le Mans Bajnokság streameit, és oda is fűzött egy hozzászólást, miszerint:

    „Csak körbe-körbe járkálok a paddockban, segítsetek kifizetni a 50 ezres büntetést, most.”

  • Russell nem érti, miért veszített tempót a Williams

    Russell nem érti, miért veszített tempót a Williams

    Sao Paulóban idén másodjára esett ki mindkét Williams a Q1-ben, Russell ráadásul most először kapott ki időmérő edzésen Latifitől.

    „Egyszerűen nem jött ki nekem a lépés. Szerintem Nicholas nagyon jó munkát végzett, szóval gratulálok neki. Viszont csapatként küszködtünk, és nem tudjuk, hova tűnt a tempónk.” – vélekedik Russell a pénteken történtekről.

    „19 verseny alatt csak kétszer nem voltunk a Q2-ben. Ez csak a második eset volt, de most sokkal maradtunk el, 3 és fél tizeddel.”

    A másik esethez, Magyarországhoz képest volt egy másik hasonlóság is, amit a brit a probléma okának vél.

    „Talán a legnagyobb dolog a szél volt. Hátszelet kaptunk a kanyargós részen, ami trükkössé tette a dolgot. Utoljára Budapesten is ez volt a helyzet.”

    „Ez is hozzájárult biztosan, de nem a hátszél volt minden, ez túl könnyű kifogás.”

    „Kicsit el kell majd vonulnom, hogy kielemezzem a vezetésemet, utána pedig kitalálni a csapattal, hova tűnt a tempónk.”

    Bár Russell csapattársa, Latifi reményét fejezte ki, a sprinten majd javítani tudnak a rajtpozíciójukon, végül Räikkönen megpördülése miatt mindössze egy helyet nyertek vasárnapra.

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Williams Racing (@williamsracing) által megosztott bejegyzés

  • Így járult hozzá a Ferrari a Mercedes motorproblémáihoz

    Így járult hozzá a Ferrari a Mercedes motorproblémáihoz

    Toto Wolff elárulta, mi áll jelenlegi a Mercedes jelenlegi motorproblémája – az alkatrészek túlzott kopása – mögött.

    Egy szokatlan, és hosszabb távú hatása is volt a Ferrari 2019/20-as motorbotrányának. Akkor egy vizsgálat és az azt követő technikai direktíva után lassult vissza az olaszok motorja. Majd a 2020-as szezon előtt egy FIA-val kötött nem nyilvános megegyezés keretein belül rendezték az ügyet, de kézzel fogható volt a vörös csapat tempóvesztése.

    Bár 2019-ben a Mercedes mindkét címet behúzta ellenük, most fizetik meg az árát Toto Wolff szerint.

    „[2019] túlságosan kimozdított minket. Hogyha folyamatosan üldözöl teljesítmény szempontjából, akkor néha a megbízhatóság ezt nem követi le. Szerintem most is ez történt.” – fejtegeti az osztrák.

    Brazíliában ismét mindenki a németek egyenesbeli fölényét firtatta, de a végsebesség mellett Bottas és Hamilton két-két cseréje nem mutat annyira jól.

    Wolff reméli, hogy a Mercedes át tudja menteni idei tempóját, és jövőre előre tudnak lépni a motorok élettartamát illetően is.

    „Egy nagyon hatékony és megbízható Honda motor ellen küzdünk. Ők minden lehetséges forrást felhasználtak idén, és jól is teszik. Többé-kevésbé ugyanis ezek az erőforrások maradnak az elkövetkező években is.”

    „Nekünk ezért azt kell biztosítanunk, hogy jövőre ugyanilyen gyors motorral kezdjünk, de ezúttal büntetések nélkül csináljuk végig az évet.”

  • 2022-ben eltörlik az F1-ben az időmérős gumiszabályt

    2022-ben eltörlik az F1-ben az időmérős gumiszabályt

    Jövőre megszűnik az sokat vitatott F1-es szabály, miszerint a Q3-ba továbbjutó pilóták a második edzésrészben használt gumin kötelesek rajtolni.

    Ezzel az egész mezőny ismét szabadon választhat majd gumit, George Russell, GPDA elnöke pedig üdvözölte a változásokat.

    „A gazdagok még gazdagabbak lettek, a szegények meg még szegényebbek, amikor a gyors autók keményebb keverékkel is be tudnak jutni a Q3-ba.”

    „Úgy gondolom, így jobb, hogy megszabadulunk ettől a szabálytól.”

    Nem ez lehet azonban az egyetlen, gumikat érintő változás: jövőre kevesebb gumit akarnak a csapatok rendelkezésére bocsátani.

    „Már megbeszéléseket tartunk velük, az F1-gyel és az FIA-val is.” – ismertette Mario Isola, a Pirelli autósportért felelős vezetője.

    „Van néhány javaslat arról, hogy kevesebb gumi gyártásával és utaztatásával, jobb hatással lennénk a környezetre. Van néhány olyan ötletünk, amit jövőre ki is próbálhatunk néhány versenyen.”

    „Mindenképpen szeretnénk kivenni a részünket abból, hogy fenntarthatóbbá tegyük a Forma-1-et.”

    És még ez nem lenne a vége, Domenicali 2022-ben több sprintfutamot szeretne, de erről többeknek is ellentétes véleménye van, például a McLaren csapatfőnökének, Andreas Seidlnek is.

    „Nekem semmi bajom az alap formátummal, és azzal is boldogok vagyunk, amit a három sprinthétvégén csináltunk. De semmiképpen sem támogatok ennél több csavart.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Pirelli (@pirelli_motorsport) által megosztott bejegyzés

  • Spengler „mindent megtenne”, hogy újra DTM pilóta lehessen

    Spengler „mindent megtenne”, hogy újra DTM pilóta lehessen

    Bár az elmúlt két évet Amerikában töltötte a BMW kötelékében, Bruno Spengler visszatérne az átalakult DTM-be.

    A kanadai tavaly negyedik lett az IMSA GTLM kategóriájában, idén viszont csak az endurance versenyeken vehetett részt, mivel a bajor márka csökkentette jelenlétüket a tengerentúlon. A hétvégi Petit Le Mans után ráadásul visszavonul az M8-as, így csak a GTD Pro kategória maradna Spengler számára.

    Nem kell azonban félteni, a DTM szezonzáróján, a Norisringen személyesen is felmérte a lehetőségeit.

    „Mindenképpen hiányzik az, hogy csak én üljek az autóban.” – nyilatkozta Spengler a Motorsport-Total.com-nak. – „15 évig vezettem a DTM-ben, szóval tényleg hiányzik. Már most érzem a gyomromban. Ezért nézek errefelé, és teszek meg mindent, hogy visszakerüljek. Az egy mega sorozat.”

    „Most az új autókkal nagy jövő áll előtte. Élvezetes is. Már beszéltem kicsit a versenyzőkkel, és minden nagyon menő. Nagy kihívás, ahogy mindig is az volt.” – tekint vissza a DTM 2012-es bajnoka.

    „Az IMSA-ban is megvan ez a fajta hangulat. Egy ideig nem voltak nézők, de most visszatértek. De azt a légkört, ami a DTM-ben van, nem lehet megtalálni sehol máshol.”

    A BMW már jól halad a M4 GT3 fejlesztésével [ami az idei M6-ost váltja – a szerk., Spengler pedig már vezethette is az autót.

    „Már volt hozzá szerencsém a Lausitzringen. Nem tudom, mikor lesz legközelebb, de remélem, hamarosan.”

    „Nagyon élveztem. A srácok nagyon keményen dolgozva megváltoztatták az egész koncepciót az előző GT-autókhoz képest.  Ebből az irányból nagyon érdekes a dolog. Jól néz ki az autó is, már várom, hogy vezessem az első versenyen.”

    A BMW-nek van egy másik nagyobb projektje is, amiben Spengler részt vehet majd, de még biztosan nem idén kerül rá sor. Szintén az IMSA-ban, az LMDh szabályok szerint indítanának autót 2023-ben, egy Le Mans-i kiruccanással.

    „Amikor egy olyan márka, mint a BMW belép egy nagyobb sorozatba, az mindig nagyon különleges. Mint pilóta, természetesen érdekelne.” – jegyezte meg sokat sejtetően.

  • David Schumacher és Guerrieri a DTM bajnok autóját teszteli majd

    David Schumacher és Guerrieri a DTM bajnok autóját teszteli majd

    Schumacher a Haupt Racing Team Mercedesét teszteli Le Castellet-ben, a német F2-es pilótákkal együtt.

    A Maximilian Götzöt bajnoki címhez juttató csapat jövőre egy harmadik autót is indítana, már önerőből, ehhez keresnek egy tehetséget.

    „Igaz, hogy David Schumacher tesztelni fog velünk.” – erősítette meg a csapat ügyvezetője, Ulrich Fritz a Motorsport-Total.com hasábjain.

    „Két vagy három autó reális [számunkra]. A kérdés az, hogyan finanszírozzuk mindezt? Lesz-e hozza szponzor és egy jó pilóta? Erre keressük a választ a Paul Ricardon. Ott szeretnénk megtalálni erre az első választ.”

    Schumacher nem egyedüli lesz a teszten, a két F2-es német, Beckmann és Zendeli, valamint a frissen F2-be kerülő Jake Hughes csatlakozik hozzá. A Mercedes DTM tesztjén nem csak a HRT, hanem a Winward és a GruppeM is ott lesz.

    Előbbi a korábbi DTM pilótának, Jonathan Aberdeinnek és a WTCR egyik élmenőjének, a Le Mansra is készülő Esteban Guerrierinek biztosít lehetőséget. Utóbbi csapat pedig a szaúdi Reema Juffalira és William Tregurthára bízza autóját.

    A Mercedes két idei versenyzővel Lucas Auerrel és Luca Stolzzal futtatt majd összehasonlításra alkalmas időket. Utóbbi ugyan csak beugró idén, de nürburgringi dobogója miatt felfigyeltek rá. A teszt is azt bizonyítja, Schumacher mellett ő is esélyes egy teljes szezonos ülésre jövőre.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    HAUPT RACING TEAM (@hauptracingteam) által megosztott bejegyzés

  • Gasly már kitalálta a „karácsonyi ajándékot” csapatának

    Gasly már kitalálta a „karácsonyi ajándékot” csapatának

    Miután a Mexikóvárosi Nagydíjon kiegyenlítette az Alpine és az AlphaTauri közötti pontkülönbséget, Pierre Gasly a konstruktőri ötödik helyet célozta meg év végére.

    Alonso kilencedik lett a futamon, így lett egyenlő a két csapat közt az állás. Még továbbra is franciák vannak előrébb, Ocon Magyar Nagydíjon aratott győzelmének köszönhetően.

    „Rendkívül boldog vagyok, a negyedik hely nagyszerű eredmény, nem is kívánhattam volna jobb hétvégét.” – emelte ki a francia.

    „Mindent jól irányításunk alatt tartottunk Charles-lal, el tudtam húzni tőle, és után az egész versenyen tartottuk a pozíciót. Ezen a hétvégén igazán ott volt az autó, az időmérőn megint megmutattuk, mit tudunk, a versenyen pedig a Ferrarik előtt végeztünk.”

    „Most egálban állunk az Alpine-nal, és a személyes tervem, hogy leszállítsam Franznak [Tost] és az egész csapatnak az ötödik helyet. Szép és megérdemelt karácsonyi ajándék lenne, ezért nyomom majd.”

    „Ahogy jelenleg együtt tudunk dolgozni, megtaláljuk majd a lehetőségeinket, és a végéig küzdeni fogunk.”

    Gasly Bottas megpördülését használta ki, és férkőzött be a legjobb négybe, az élcsapatok után a garázs másik oldalán azonban nem alakultak ilyen jól a dolgok. Bár Tsunoda jobb  formát mutatott, mint eddig, a rajt utáni kavarodásban ütközött, és kiesett.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    PIERRE GASLY ?? (@pierregasly) által megosztott bejegyzés

    Ha te is karácsonyi ajándékokon töröd a fejed, ajánljuk figyelmedbe alábbi cikkünket:

    6+1 exkluzív, F1-es ajándékötlet karácsonyra!

  • Nem akárkit, egy kétszeres bajnokot igazolt a Ferrari akadémiája

    Nem akárkit, egy kétszeres bajnokot igazolt a Ferrari akadémiája

    Miután egy évben megnyerte a két legrangosabb F4-es bajnokságot, Oliver Bearman a Ferrari Driver Academy tagja lett.

    A fiatal brit pilóta mindössze második formaautós szezonjában lett bajnok, a német és az olasz F4-esek között egyszerre.

    A Van Amersfoort Racing pilótája jó eséllyel pályázik egy F3-as ülésre jövőre, hiszen a holland csapat jövőre már ott is jelen lesz majd. Ráadásul Bearman már a brit F3-as bajnokságban (GB3 Championship) is megmérettette magát, és egy győzelmet is szerzett.

    Könnyen lehet azonban, hogy a bajnok Prema lesz a csapata, miután Valenciában velük vezetett az F3 hivatalos év végi tesztjén.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy kiválasztott a Ferrari Driver Academy.” – jelentette ki a 16 éves pilóta. – „Ez egy nagyon jó befejezése volt egy számomra nagyon jó szezonnak. Egy hetet tölteni Maranellóban hihetetlen élmény volt, és aztán Fioranóban is vezethettem.”

    Az akadémia vezetője, Marco Matassa így nyilatkozott az új szerzeményről:

    „A Maranellóban és Fioranóban töltött napok alatt Bearman megmutatta alkalmasságát, amit tisztán látszott a Formula 4-es szezonján is.”

    „A sebességén kívül már talentumokkal is rendelkezik, mint például jó visszajelzést ad a mérnököknek, és érti milyen területeken javíthat, amit aztán a gyakorlatba is átültet, amint a pályára hajt.”

    A brit mellett a brazil Rafael Camara lett az olaszok neveltje az idei kiválasztásnak köszönetően.