Szerző: Jámbor Máté

  • Schumacher majdnem tönkretette Alonso dobogóját

    Schumacher majdnem tönkretette Alonso dobogóját

    A verseny végén egy lekörözéskor okozott galibát Schumacher, és – bár nem rajta múlt – végül nem történt baleset a hibájából.

    Alonso az 5 körben érte utol a Haas német pilótáját, aki éppen lesodródott a 15-ös kanyarban, és a spanyol elé vágott vissza.

    A világbajnok azonban nem kockáztatott, inkább lelassított, hogy megőrizze a dobogós helyet.

    „Kissé nagy sebességgel érkeztem meg abba a kanyarba, megcsíptem a rázókövet, ami kitolta a hátulját.” – emlékszik vissza Schumacher.

    „Boldog voltam, hogy az aszfalton tartottam az autót, mert annál a sebességnél könnyű teljesen eldobni, és akkor sodróhattam volna a másik irányba is. Arra próbáltam koncentrálni, hogy visszavigyem az autót a pályára, mert jött egy kavicsos rész, pont előttem.”

    „Tudatában voltam annak, hogy biztonságosan kell visszatérnem a pályára.” – jelentette ki ezek ellenére.

    Bár sokan küszködtek a gumikkal, Schumacher elmondása szerint a Haasnál nem voltak ilyen gondok.

    „Nehéz, de élvezetes verseny volt. Egész versenyen keresztül nyomhattuk neki, a végére nagyon begyorsultunk, most először volt ilyen.”

    „Jól kielemeztük a helyzetet a verseny előtt, a közepes és a kemény mellett döntöttünk, úgyhogy nem izgultunk a defektek miatt.”

  • Kubica az Alfa Romeónál marad továbbra is

    Kubica az Alfa Romeónál marad továbbra is

    Miután a szponzorok meghosszabították a szerződést, Robert Kubica 2022-ben is az Alfa Romeo tartalékpilótája marad.

    A lengyel személyes szponzora, a PKN Orlen már 2020-tól névadó szponzora volt a svájci csapatnak, ez nem változik jövőre sem.

    A sors különös fintoraként Kubica – idei beugrásának köszönhetően – ugyanazzal a csapattal teljesítette első és eddig utolsó versenyét. A helyettesítésre Kimi Räikkönen pozitív tesztje után volt szükség.

    Ezalatt Kubica Zandvoortban és Monzában egy 15., illetve egy 14. helyet szerzett.

    A versenyzéstől azonban ezt leszámítva sem maradt távol, megnyerte az Európai Le Mans Sorozatot, valamint kis híján győzött a Le Mans-i 24 órás LMP2-es kategóriájában is a Team WRT-vel. Valószínűleg hasonló programot fut majd jövőre is, de idén már világbajnoki futamon is részt vett.

    Az Alfa Romeo az egyetlen csapat, amelyik teljesen új felállással készül – a versenyüléseket tekintve – a nagy szabályváltozásokra, miután Bottas és Zhou is érkezik az alakulathoz.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Robert Kubica (@robertkubica_real) által megosztott bejegyzés

  • A Pirelli már sejti, mi lehetett a defektek oka Katarban

    A Pirelli már sejti, mi lehetett a defektek oka Katarban

    Mario Isola, a Pirelli embere elárulta, ők nem javasolták a csapatoknak az egykiállásos stratégiát, de teljeskörű vizsgálatot folytatnak majd le az ügyben.

    A Katari Nagydíjon négyen is defektet kaptak, és mindannyiuknak a bal első kerékkel gyűlt meg a problémája.

    Valtteri Bottas és Nicholas Latifi végül fel is adták emiatt a futamot, George Russell tudott tovább tudott menni. A „legjobban” Lando Norris járt, aki meg tudta előzni boxkiállásával, hogy további hátránya származzon a defektből.

    Körülbelül mindegyik gumi a 30. körét taposta akkor, ez jó kiindulási alap lehet a vizsgálathoz.

    „Hogy megértsük, mi történt pontosan, vissza kell küldenünk Milánóba a gumikat, hogy megvizsgálhassuk őket. Néhány látható vágás van az oldalukon, az a gumi gyengébb része.”

    Isola elmagyarázta, nem drámai hirtelenséggel történtek a dolgok, néhány másodpercre előre lehetett tudni, mikor szűnik meg a nyomás.

    „Hirtelen, de nem azonnal történt. Vissza tudtak menni a boxba, szóval irányítás alatt tartották a dolgot. Még akkor is, amikor szökik a nyomás, nem tudnak úgy irányt változtatni, mint felfújt gumival, de eljutottak a kiállásig.”

    „Egyes abroncsok jó állapotban vannak, amiket nem mentek tönkre, úgyhogy azokat meg tudjuk vizsgálni.”

    Az autókat kétségtelenül megviselték a kerékvetők, a hétvége során számos alkalommal szakadtak le kisebb darabok az autók fenéklemezéből. A Pirelli szakembere szerint azonban még túl korai lenne levonni a következtetést, hogy ez lett volna a gumiproblémák oka is.

    „Össze kell hasonlítanunk őket már gumikkal, amivel hosszú etapot mentek. Alonso elkerülte a kerékvetőket, és egyben visszahozta a gumikat. Meg kell értenünk, hogy valóban ez volt-e a hiba, vagy más miatt volt ennyi defekt.”

    „Nagy energiaigényű pálya ez, különösen a bal elsőkre nehezedik nagy nyomás. Ehhez képest voltak olyan szettek, amiknél mindkét baloldali kerék elkopott.”

    „Figyelembe kell vennünk a kerékvetőn nagy sebességgel való áthaladás gumikra gyakorolt hatását is. Itt rengeteg bukótér volt magasított bukkanókkal. Ha jól tudom, egyes autók padlólemezét, kaszniját és szárnyait is megviselte a dolog.”

    Isola egy érdekes részletet is elárult a hétvége korai szakaszáról: a Pirelli a verseny előtti jegyzeteiben nem tanácsolta az egy cserét.

    „Két kiállásos stratégiára számítottunk, mert kopás mértékét nézve ez volt a normális hozzáállás ezek között a körülmények között. Nem akarom azt mondani, hogy tudtam, de sejtettem, hogy lesznek, akik megpróbálják egy kiállással.”

    „Neki be is jött, de ha kicsit máshogy talál el egy kerékvetőt… Nem akarok a feszültségről beszélni, mert még nem áll módomban. A nagy vibráció és más tényezők okozzák, viszont a csapatok közül még senki nem adott számomra semmi információt erről.”

  • Masi: Horner nem sértegetheti az FIA önkénteseit

    Masi: Horner nem sértegetheti az FIA önkénteseit

    Miután rosszindulatúnak nevezte a Verstappen rajtbüntetését okozó pályabírót, Christian Horner figyelmeztetést kapott a stewardoktól.

    Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi azonban nem állta meg, hogy megvédje a pálya szélén dolgozókat.

    „Szerintem nem kéne támadni senkit személyesen. Főleg akkor, amikor világszerte több ezer ember a szabadidejét adja nekünk.”

    „Ez a sport közel áll a szívükhöz, rengeteg időt áldoznak rá. Nélkülük az egész nem történhetne meg. Ezt sokan nem realizálják, ezért megvédek minden önkéntes pályabírót, minden bírót az összes pályán. Az ilyesmi [a sértegetés] nem elfogadható.”

    „Biztonsági kérdés volt, a marsall legjobb tudása szerint járt el, azzal a céllal, hogy mindenki biztonságban legyen a pályán. Nem hiszem, hogy kritizálni kéne bárkit is, ha ösztönösen cselekszik.”

    Horner ugyan úgy nyilatkozott, nem bánt meg semmit a hétvégén, de Masi története a meghallgatásról kissé másképp szól:

    „Christian bocsánatot kért a megjegyzéséért, és ennek fényében a stewardok döntése egyértelmű volt.”

    „A bíró, aki lengette a zászlót, személyesen is megkapta a bocsánatkérést, Christian pedig önként jelentkezett, hogy 2022-ben eljön a versenybírók képzésére.”

  • A statiszika, mely szerint Michelisz ott van a WTCR élmenői között

    A statiszika, mely szerint Michelisz ott van a WTCR élmenői között

    Bár a Michelisz már kiesett a bajnokság megnyeréséért folytatott csatából az utolsó forduló előtt, egy-két tekintetben ugyanolyan jó teljesítményt nyújtott, mint a listavezető Yann Ehrlacher.

    Az egyik túraautós oldal, a touringcartimes.com összesítést tett közzé a WTCR szezonjának eddigi számairól, ebből szemezgettünk.

    Idén az első tíz versenyen tíz különböző győztes született, ami nem kis teljesítmény. Az azóta elindított négy futamon ugyan négyen ismételtek, de így sem rossz.

    Örömünkre két magyar is szerepel a listán, Tassi Attila nyitotta a sort Portugáliában, Michelisz Norbert pedig szintén egy új helyszínen, Mostban tudott nyerni. Azonkívül az egész magyar kontingensnek viszont csak egy dobogó jutott.

    Pole-t viszont senkinek sem sikerült dupláznia, de a legjobb átlaggal (4,71) Michelisz Norbert rendelkezik a mezőnyben. Annak ellenére, hogy idén egyszer sem volt a leggyorsabb a Q3-ban. A második kereken 6-os átlaggal Ehrlacher.

    A fordított rajtrácsos rajthelyeken fordított közöttük a sorrend, de a statisztika így is sokat árul el.

    Jelenleg hatan vannak még versenyben a bajnoki címért, de Ehrlacher 36 pontos előnye – és a 60 megszerezhető pont nem igazán nyújt bárki másnak esélyt.

    A második Frédéric Vervisch, mögötte egy ponttal Guerrieri már viszont szinte feladta az üldözést. Utánuk még két márkatárs, Urrutia (44), Muller (50) és Vernay (55 pont hátránnyal) rendelkezik kis eséllyel a végső győzelemre.

  • Justin Bieber lemondja a szaúdi hétvégére tervezett koncertjét?

    Justin Bieber lemondja a szaúdi hétvégére tervezett koncertjét?

    A Washington Postban egy elhunyt szaúdi újságíró menyasszonya kérte, hogy Justin Bieber ne menjen el Szaúd-Arábiába. És ezzel lépjen fel a királyság politikája ellen.

    A szervezők a kanadai énekes mellett ASAP Rockyt, David Guettát és Jason Derulót is leszervezték az első szaúdi F1-es hétvégére.

    Az ország a Race of Champions (Bajnokok Versenye), a Dakar Rally és a Formula E után látja majd vendégül a Forma 1-et.

    Justin Bieber ráadásul a koronaherceg személyes meghívására érkezik majd. Így még nagyobb lenne a visszhangja annak, ha nem tesz ennek eleget.

    „Törölje el a december 5-ei fellépését Szaúd-Arábiában.” – írja a korábbi menyasszony. – „Ez egy különleges lehetőség, hogy erőteljes üzenetet küld a világnak, hogy az ön neve és tehetsége nem segít abban, hogy helyreállítsa egy rezsim hírnevét, ami megöli a kritikusait.”

    Justin Bieber & Lewis Hamilton, racingline.hu
    Fotó: Mercedes AMG Petronas

    Bieber már korábban is ott volt egy F1-es hétvégén, akkor Lewis Hamilton meghívására Monacóba utazott el. A bajnok ugyan szóban nem erősítette meg kiállását az emberi jogokért Katarban. Ennek ellenére már kijelentette, szivárványos sisakját Szaúd-Arábiában és Abu Dhabiban is hordani fogja majd.

  • Az Alfa Romeo juniorja jövőre szabadedzéseken is részt vehet majd

    Az Alfa Romeo juniorja jövőre szabadedzéseken is részt vehet majd

    Miután 2021-ben még nem jutott lehetőséghez az Alfa Romeo színeiben, Théo Pourchaire még egy évnyi Formula 2-es szereplésre készülhet, de közben megindul az F1-es ülés felé.

    A Sauber Junior Team tagja nehéz helyzetben van, mert bár a csapatfőnök Frédéric Vasseur jó véleménnyel van róla, mind Bottas, mind Zhou több évre tervez a svájci csapatnál. A finn 2024 végéig biztosan marad, a jövő évi újoncról azonban sejtelmesen annyi derült ki, nem egyéves projekt része volt a szerződtetése.

    „Théo marad az F2-ben, hosszan beszélgettünk erről az elmúlt hetekben.” – jelentette ki az Alfa Romeo csapatfőnöke.

    „Fantasztikus szezonja volt az F2-ben, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy 18 hónapja még F4-es kategóriában volt. Onnan fellépni az F3-ba nagy lépés volt, amit jól tudott kezelni. Ugyanez történt idén is, hiszen a Formula 2-ben nyert Monacóban.”

    Pourchaire jelenleg ötödik a bajnoki tabellán, 60 pont lemaradással. Tavaly az F3-ban egy erős hajrával került a bajnoki cím közelébe, így azért nem lehet kizárni, hogy ez idén is hasonlóan lesz. Ez azért lenne probléma, mert az F2-es bajnok nem nevezhet a következő évi kiírásban.

    „Nagyon komplex az autó, és csak hat tesztnapunk van a szezon előtt. Így túl kockázatos lenne [Pourchaire-nek F1-es ülést adni], túl nagy kihívás lenne ez számára.”

    „Sokkal jobb, ha jövőre is az F2-re fókuszál, és utána meglátjuk. Biztosan fog teljesíteni néhány első szabadedzést, és néhány tesztnapot, ami felkészíti őt a jövőre.”

    „De ismétlem, amikor az F2-ben vagy, a legfontosabb a bajnokság megnyerése lenne, nem a jövő előkészítése, vagy hasonlók. Ez tőle a kérésem, hogy bajnok legyen.”

  • Pourchaire „nagy közel került” az F1-es üléshez

    Pourchaire „nagy közel került” az F1-es üléshez

    Théo Pourchaire a Sauber legmagasabban jegyzett juniorja, és már a Formula 2-ben is jól teljesít, mégsem ő kapta meg az Alfa Romeo második ülését.

    Valtteri Bottas 2022-es csapattársának kiléte sokáig foglalkoztatta az F1 közösségét, végül azonban kiderült, nem saját berkekből kerül ki az utolsó F1-es ülés gazdája.

    „Nyilvánvalóan csalódott vagyok.” – idézi Pourchaire-t az Auto Hebdo. – „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Hiába mondja mindenki, hogy fiatal vagyok, sok időm van eljutni az F1-ig, csalódott vagyok, mert olyan közel kerültem hozzá.”

    „Guanyu [Zhou] és köztem dőlt el a dolog.” – jelentette ki magabiztosan a francia.

    Egy másik érdekes jelölt volt az F2-es bajnokság jelenlegi listavezetője, Oscar Piastri, aki Zhou mellett szintén az Alpine Akadémia tagja. Az ausztrál tavaly épp Pourchaire-t előzte meg az F3-as bajnoki címért.

    „Nem tudom, a menedzserem beszélt-e velük, de tudtam az elejétől, hogy kicsi rá az esély.” – szögezte le Piastri, aki jövőre az Alpine tartalékpilótája lesz, de nem biztos, hogy 2023-ban előrébb léphet.

    „Senki sem ígért még semmit” – mondta erről. – „Elvileg jövőre fiatal pilóták mehetnek majd az első szabadedzéseken, remélem erre van esélyem. De majd meglátjuk.”

    Pourchaire ugyanúgy az F1 küszöbén áll, de elmondása szerint még nem szabad ilyesmire gondolnia.

    „Ahogy mondtam, szerintem megérdemlem a helyem az F1-ben. Ez nem fog megtörténni 2022-ben több okból sem, de tisztelem a döntést.”

  • Losail lehet a Katari Nagydíj házigazdája hosszútávon is

    Losail lehet a Katari Nagydíj házigazdája hosszútávon is

    Amikor bejelentették az idei Katari Nagydíjat, egy tízéves szerződésről is lerántották a leplet. Azt rebesgették, nem Losail lenne a helyszín, hanem egy utcai pályát építenének Dohában.

    Az idei futamot követően jövőre Labdarúgó-világbajnokságnak ad majd otthont Katar, így csak 2023-ban térnek majd vissza a Forma-1-es versenynaptárba. A katari szövetség igazgatója, Amra Al-Hamad úgy nyilatkozott, először a jelenlegi pálya kerül megfontolásra a futam kapcsán.

    „Sokan azt mondták, Losail nem lesz jó az autóversenynek, túl gyors, a MotoGP-nek tervezték. Ez kicsit olyan, mint visszautasítani a brokkolit, mielőtt kipróbálja az ember.”

    „Senki nem volt még itt, nem teszteltek, nem tudjuk milyen gumistratégiák vannak itt, és milyen beállításokkal érdemes menni – semmi érdemleges adatot.”

    A kritikusok szerint azonban nem csak ez az egy probléma van az aszfaltcsíkkal:

    „Azt mondják, itt nem lehet előzni. Csak fejből hármat tudok mondani, legalább.”

    Ami a jövőt illeti, az idei futam alapul szolgál majd a 2023-ban kezdődő tíz évhez is.

    „Még nem dőlt el semmi, most arra koncentrálunk, amit ezen a hétvégén csinálunk. Amint lélegzethez jutunk, több gondolatot tudunk ennek is szentelni. Felmérjük, mink van, utána állunk elő tervekkel.”

    „Mindenképpen [maradhat Losail a helyszín]. De ahogy mondtam, nem tudjuk jelenleg. Nincs semmilyen adatunk, amint ez változik, könnyebben fel tudjuk mérni a lehetőségeinket. Így hagyjuk a pályát? Vagy változtatunk néhány kanyaron, hogy megtörjük a lendületet?”

    „Ilyesmin még nem kezdünk el gondolkodni. Még időpontunk sincsen, így nem akarunk a dolgok elé szaladni, és rögtön levonni a következtetéseket. Várunk, és majd utána mérlegeljük a lehetőségeinket.”

  • A Mercedes Formula E pilótái IndyCar autót tesztelnek Sebringben

    A Mercedes Formula E pilótái IndyCar autót tesztelnek Sebringben

    Az újdonsült Formula E bajnok Nyck de Vries és csapattársa, Stoffel Vandoorne a Mercedes-Benz EQ után az Indy 500 győztes alakulat, illetve a McLaren autóit próbálhatják ki.

    December 6-án Sebringben kerül majd sor a tesztre, melyen a csapatok potenciális új pilótákat próbálnak ki.

    A német gyártó 2022-ben vet véget az elektromos sorozatban való részvételüknek, a két pilóta ezután keresne új ülést. Mint utólag kiderült, de Vries majdnem a Williamsnél kötött ki.

    Vandoorne nem meglepően korábbi munkaadójánál, a McLarennél érdeklődik. Addig de Vries az idei Indy 500 nyertes csapattal, a Liberty Media által is birtokolt Meyer Shank Racinggel hajthat pályára.

    Az Arrow McLaren SP korábban Nico Hülkenberggel is tesztelt, de végül nem mentek tovább, így jön Vandoorne a képbe. Jövőre még nem lesz teljes szezonos a harmadik autó, de utána mindenképpen számítani lehet a bővítésre.

    A Meyer Shank Racing ezzel szemben az Indy 500 győzelemmel szerzett hírnevet szeretné meglovagolni. Hélio Castroneves autóját már egész évben futtatják, a viszonylag tapasztalatlan Harvey-t pedig egy bajnokra, Simon Pagenaud-ra cserélték a másikban. Jelezték azonban, két autó számukra nem a végállomás, és nem zárják ki, hogy a jövőben ennél is többet indítanak majd.

    Az, hogy jövőre milyen lehetőségekkel számolhatnak a Mercedes Formula E pilótái egy sikeres teszt esetén, nem tudni. Mindenesetre a két naptár sokszor ütközik majd, szinte minden elektromos versenyre jut egy viadal Amerikában is.