Szerző: Jámbor Máté

  • Evans magabiztos, hogy idén ő lesz a legnagyobb esélyes

    Evans magabiztos, hogy idén ő lesz a legnagyobb esélyes

    Miután tavaly ő volt a legjobb helyzetben az utolsó verseny előtt, de technikai hiba miatt el sem rajtolhatott, Mitch Evans fogadkozott, idén is bajnoki esélyesként kell tekinteni rá.

    „Jól oldottuk meg a kulcsfontosságú időmérőt, amivel nagyon jó helyzetbe hoztuk magunkat. Aztán egy pillanat alatt mindez szertefoszlott, ami bizarr volt, mert már nagyon készültünk a versenyre.” idézi fel a történteket Evans.

    „Nehéz volt elfogadni, és beletelt egy kis időbe, talán pár órába, mire felfogtam. Ilyenkor több érzelmi hullám is átmegy rajtad, amit nehéz elfogadni, főleg, amikor ekkora a tét. De ilyen a sport. Meg kell tanulni együtt élni a viszontagságokkal és a nehéz pillanatokkal is. Azt mondják, ez erősebbé tesz. Majd meglátjuk.”

    Az új-zélandi versenyző már öt évet teljesített a Jaguarral a Formula E-ben, és csapatával együtt kapaszkodott fokozatosan feljebb a mezőnyben. Tavaly ugyan a korábbi évekkel ellentétben nem jutott el a győzelemig, de rekordot jelentő öt dobogójával mégis a végéig harcban volt a világbajnoki címért.

    „Mindenképp favoritnak tartom magam, mert bízom magamban, gondolom, ezt már megmutattam az elmúlt években is. Igazi bajnoki várományos vagyok, akikre a többieknek oda kell figyelniük. Eddig nagyon sok dolog volt a háttérben, ami megakadályozott engem abban, hogy én legyek a bajnok.”

    A naptár az utolsó változtatásokat követően újra többnyire dupla hétvégékből áll, csakúgy, mint tavaly.

    „Ez egyben áldás és átok is. Nagyon bejöhet neked a dolog, sok pontot szerezhetsz. De ha nem, akkor kihagyott lehetőség.” – értékelt Evans.

    „Már az elején jól kell teljesítenem. Egyszerűen egy tiszta, hibátlan évet szeretnék magamnak, remélhetőleg ezt tudom majd teljesíteni.”

  • Räikkönen elárulta, mi lesz a következő nagy projektje

    Räikkönen elárulta, mi lesz a következő nagy projektje

    A Jégember ugyan visszavonult a Forma-1-ből, de a motorsportban marad a Räikkönen név ezentúl is.

    A finn versenyző már korábban is motokrossz csapatot üzemeltetett, de ezután csapatfőnökként egy gyári alakulatnál kell megállnia a helyét. A Motocross Grand Prix Championshipben induló Kawasaki Racing Team élére áll majd a korábbi versenyzővel, Antti Pyrhonennel együtt.

    Már az IceOne Racing tagjaiként tízéves tapasztalattal rendelkeznek a sorozatban, de most először kapják meg a gyári hátteret.

    „Nem titok, hogy az egyik nagy szenvedélyem a motokrossz, de ez a csapat már nem olyan, mint egy hobbi.” fejtette ki Räikkönen.

    „Nagyon komoly a dolog, koncentrálunk, és törekszünk arra, hogy a legjobbak legyünk. Most, hogy visszavonultam a versenyzéstől, több időt szánhatok erre. Talán nem a napi teendőkre, hanem a stratégiai döntésekre. Mindenképpen használom majd a tapasztalatom, mert tudom, hogy működnek a csapatok és mi jelent sikert világszinten.”

    „Mindenki, engem is beleértve, nagyon boldogon üdvözöljük a tényt, hogy a Kawasaki minket választott a gyári csapatának. Tudom, hogy mindig nagyobb az esély a sikerre gyári háttérrel, úgyhogy ez nagy lehetőséget jelent számunkra, az átalakult Kawasaki Racing Team-nek az MXGP-n.”

  • Mazepin: megtudtam, mennyi verseny lesz, és rá akartam lazulni

    Mazepin: megtudtam, mennyi verseny lesz, és rá akartam lazulni

    Kicsit több, mint egy évvel ezelőtt robbant ki a botrány, ami Nikita Mazepin bemutatkozását kísérte. Az orosz pilóta most beszélt a tanulságokról, és neveltetéséről is.

    „Nem tudom, hol is kezdjem, mert igazából rengeteget tanultam. Először is, sosem gondoltam magam másnak, mint a többiek, és ezért nem éreztem, hogy nagyobb befolyásom vagy felelősségem lenne, mint bárki másnak.” fogott bele mondandójába az orosz.

    „Igaz, gazdag családban nőttem fel, így például jókat ettem, és nagyon szép helyekre utazhattam el. De úgy neveltek, hogy szerencsés vagyok. Ez pedig az apám szerencséjének, sikerének és munkájának gyümölcse. De sosem éreztem, vagy tanítottak arra, hogy ezzel nekem nagyobb felelősségem van, mint valakinek, aki egy bizonyos módon viselkedik a közösségi médiájában.”

    „Ezért nem is voltam felkészülve rá, mert – ahogy én gondolom – az, hogy valaki jobbnak, fontosabbnak és felelősségteljesebbnek tekinti magát másoknál arroganciának tűnhet, főleg az én családomban.”

    „Ha az apámat nézzük, ő az egyik legnormálisabb ember, aki csak létezik. Rá tekintettem fel egyedül gyerekkoromban.”

    Egy hétvége volt már csak hátra a szezonból a bejelentés után, így Mazepin kivett egy hét szabadságot, és lazulni indult.

    „Éppen olyan helyzetben voltam, hogy a Formula 2-ben mindent megtettem ahhoz, hogy feljebb lépjek. Sokkal többet értem el, mint arra bárki számított 2019 decemberében például.”

    „Senki sem álmodott arról, hogy valaha belőlem F1-es versenyző lesz. Amikor megtudtam, hogy 23 verseny lesz, kivettem egy hét szabadságot, és erre minden rosszul sült el.” – utalt Mazepin a videóra, és a negatív visszhangra.

    „Most visszatekintve rá, sokkal jobban felnyitotta a szemem, és felelősségteljessé tett a kicsit nyugatiasabb és európaibb kulturális környezetben, mert különböző országban, az embertől és neveltetéstől függően mindenki más egy kicsit.”

  • A Forma-1-es pályák, amik megváltoznak majd 2022-ben

    A Forma-1-es pályák, amik megváltoznak majd 2022-ben

    Főleg biztonsági szempontból több pálya is változtat majd a kialakításán 2022-re, még jóval a Forma-1 érkezése előtt.

    Ezek közül módosítások közül többet már előre bejelentettek, de akadt egy olyan is, amit nem vertek eddig nagydobra.

    Albert Park, Melbourne

    Talán a legjelentőségteljesebb változtatást érinti legelőször a mezőny, ugyanis az Ausztrál Nagydíj helyszínén több helyen is más lesz a vonalvezetés. A boxutca szélességén is változtatnak, hogy a magasabb sebességlimit változatosabb stratégiákra adjon lehetőséget.

    Az izgalmasabb versenyek érdekében vitték végbe mindezt, ezzel az ausztrálok kivételt képeznek az idei változtatók listájában.

    Circuit de Catalunya, Barcelona

    Egy átfogóbb, de a nézők számára annál kevésbé feltűnő módosítást hajtanak majd végre a második európai verseny helyszínén.

    Miután a 2021-es versenyre a 10-es kanyart módosították, a Spanyol Nagydíj szervezői nem állnak meg, és biztonságosabb korlátokat szerelnek fel, valamint a paddockot is megújítják. Ezen felül pedig a négyes kanyarban hoznak majd létre nagyobb bukóteret.

    Spa-Francorchamps, Spa

    Több helyen is kavicságyakat alakítanak ki az elmúlt évek baleseteit követően, javarészt a Forma-1-es naptár egyik legikonikusabb kanyarkombinációját, az Eau Rouge-Raidillon környékén végeznek el majd módosításokat.

    A nagy tereprendezés közepette új lelátókra is szükség lesz, így a pálya befogadó-képességét is növelik majd.

    Circuit of The Americas, Austin

    Sok évnyi panaszkodás után kiegyenlítik a pályán található bukkanókat, amik megosztották az F1-es versenyzőket is. Ennek részeként a pálya több kanyarját újraaszfaltozzák, kezdve a 2-es és 10-es kanyarokkal, de a hátsó egyenes utáni „stadion” rész hasonló sorsra jut.

  • Albon: Nem voltam felkészülve az F1-re

    Albon: Nem voltam felkészülve az F1-re

    A Williams idei pilótája, Alexander Albon „második első versenye” kapcsán visszaemlékezett a 2019-es bemutatkozásáról.

    A thai pilóta az azt megelőző évben harmadik lett a Formula 2-ben, ezért le is igazolta őt a Nissan Formula E csapata. Azonban egy métert sem tesztelt velük, mire megérkezett a bejelentés, hogy a Toro Rossónál vezet majd a következő évben.

    „Minden az utolsó pillanatban történt. Nem akarok belemenni a részletekbe, de trükkös volt, mert a Nissan nyilván nem akart elengedni. Nem tették olyan könnyűvé a dolgot, mint szerettem volna.” – osztotta meg Albon a Motor Sport Magazine podcastjában.

    „Az én koromban egyértelműen a Forma-1-ben szeretnék lenni. Ez mindenki célja, már gyerekkortól kezdve. De nem volt egyszerű ülést találni, utána viszont simán ment minden.”

    A mai mezőnyben szinte minden junior kap egy-két lehetőséget, hogy előtte F1-es autót vezessen, de Albon esetében ez nem volt így. Őt éppen, hogy visszavette a Red Bull a csapatába, mielőtt bekerült volna a mély vízbe.

    „Egészen Oroszországig nem gondoltam, hogy nekem lehetséges az F1. Annyi időt töltöttem mindenféle programon kívül, hogy nem hittem, lesz ilyen lehetőségem. Aztán két versennyel az F2-es karrierem vége előtt hirtelen megtörtént.”

    „Szerintem én voltam a valaha volt egyik legfelkészületlenebb pilóta, aki az F1-be került. Először Barcelonában gurultam pályára a teszten, és ráadásul egyből meg is pörögtem a négyes kanyarban. Akkor azt gondoltam: te jó ég, mibe keveredtem!”

    Egy fél év után már a Red Bullban ült, de másfél év alatt nem sikerült átmentenie az előtte mutatott jó formát. Ezután leváltották, de tartalék- és tesztpilótaként maradt a csapatnál 2021-ben. Idén pedig második bemutatkozására készülhet a Williamsszel.

  • A Ferrari és az AlphaTauri már a héten tesztel 2022-re

    A Ferrari és az AlphaTauri már a héten tesztel 2022-re

    Hiába az új szabályok, egy 2020-as autóval melegítené be a pilótáit az AlphaTauri. A Ferrari pilóták sem lesznek azonban tétlenek a tesztek előtt…

    Yuki Tsunoda és Pierre Gasly a már számukra szinte hazai pályává váló Imolában töltenek három napot a pályán, január 25-e és 27-e között.

    Mivel az új autókat a filmes napokon kívül nem lehet használni, a két pilótának a kétéves, 2020-as géppel kell megelégednie. Mivel ezek nagyban megegyeznek a tavalyi specifikációval, ez akár nagyobb előny is lehet, mint korábban.

    A filmes napokon is csak 100 kilométert tehetnének meg, speciális showra szánt gumikkal, tehát azok tesztelésére nem alkalmas az ilyesfajta program. Nem kizárt, hogy később ezzel is élne a faenzai csapat.

    A Ferrari sem lesz rest, már ezek a héten akcióba lendülnek Maranellóban, keddtől péntekig róják majd a köröket a tavalyi autóval. A két állandó pilóta mellett a tartalék, Robert Shwartzman kap majd lehetőséget az olasz istállónál.

    Az első tesztre február 23 és 25 között kerül majd sor zárt kapuk mögött. Ezt követi a háromnapos gyakorlás Bahreinben, egy héttel a szezonnyitó előtt.

  • Újrarendezi pilótáit a DTM legnépszerűbb márkája

    Újrarendezi pilótáit a DTM legnépszerűbb márkája

    Felkavarja a felállását a Mercedes a DTM-ben. A címvédő Götz csapatot vált, továbbá két új pilóta is érkezik a sorozatba.

    2021-ben a Mercedesnek volt a legtöbb autója a német túraautó bajnokságban, és úgy néz ki, ez idén sem lesz másképp. Két márka, a Lamborghini és a Porsche is növeli majd a jelenlétét a sorozatban, így azért kicsit a stuttgarti márka ellen billen a mérleg nyelve idén.

    Vincent Abril távozásával és Götz átnyergelésével a Winwardhoz, Hubert Haupt alakulatánál (HRT) teljesen új lesz a felállás. A tavaly beugróként a Nürburgringen meglepetésre dobogót szerző Luca Stolz vezeti majd az egyik autót.

    A másikat pedig valószínűleg a Norisringen első dobogóját megszerző Arjun Maini kapja meg, mivel Hubert Haupttal hangol a szezonra az Ázsiai Le Mans bajnokságban (ALMS).

    Götz csapattársa eközben Lucas Auer lesz. Pont az a pilóta, aki átengedte neki a bajnoki címet jelentő futamgyőzelmet.

    A GruppeM kétautósra bővülő felállásában Daniel Juncadella mellett Maro Engel nevét említi a motorsport.com. A német már másodjára térne vissza a sorozatba, legutóbb 2017-ben versenyzett a sorozatban.

    A Mercedes tavalyi első futamgyőzelmét szerző Philip Ellis nem tér vissza, mivel az IMSA-ban indul majd a Winwarddal. Csapat egyelőre csak a daytonai indulást erősítette meg, de teljes szezonra készülnek. Mivel a két sorozat háromszor is egy hétvégén versenyez majd, nem tud majd a DTM-ben teljes szezont futni.

    Még két csapat nem jelentette be a pilótáit a Mercedesszel indulók közül. Maini korábbi csapata, a GetSpeed megduplázza a felállását, ezentúl két autóval terveznek. Ezenkívül a Mücke Motorsport ígérte magát a DTM-be, ők tavaly Maximilian Buhk révén az utolsó futamon álltak dobogóra.

  • Red Bull év elé nézhetünk 2022-ben – körvonalazódik az F2-es mezőny

    Red Bull év elé nézhetünk 2022-ben – körvonalazódik az F2-es mezőny

    Miután a bajnokság első négy helyezettje nem tér vissza, nagy mértékben átalakul az F2 mezőnye. A kulcsfontosságú helyeket pedig mind a Red Bull juniorjai töltötték be.

    Az elmúlt években többször is volt, hogy a Ferrari Akadémia tagjai voltak túlsúlyban a nevelőszériákban. Azóta azonban Armstrong kilépésével, illetve Ilott és Shwartzman távozásával – valamint az utánuk jövő pilóták lassabb haladásával – ismét a Red Bull felé billent a mérleg nyelve.

    A 2022-es Formula 2 mezőnyben nem kevesebb, mint hat versenyzőjük lesz ott, ráadásul az élcsapatok soraiban.

    A tavalyi konstruktőri bajnokság első négy csapatánál lesz Red Bull junior, ez alapján azt lehetne mondani, igen jó helyzetben vannak. Ráadásul a többi akadémiáról csak egy vagy két pilóta lesz ott, így statisztikailag is nagyobb az esélye, hogy közülük kerül majd ki 2022 F2-es bajnoka.

    Prema Power

    Az elmúlt évek bajnokcsapatánál a tavaly F3-at domináló Dennis Hauger szeretne Oscar Piastri nyomába lépni. Ugyan a norvég nem alkalmazkodott eddig olyan gyorsan, második szezonjában nyerte meg az F3-as bajnokságot, élcsapathoz kerül, így minden lehetősége megvan arra, hogy a bajnokságért küzdjön első évében.

    A motorsport szempontból sokáig „alvó óriás” India Jehan Daruvala révén rendelkezik a legnagyobb eséllyel egy F1-es ülésre. Ugyan már két éve szerepel a Formula 2 mezőnyében, és győzelmekig is eljutott, a bajnoki esélyhez még nem tudott.

    Eddigi két évében a Carlinnál mind Yuki Tsunoda, mind Dan Ticktum jobban szerepelt nála. Most azonban ő lesz csapaton belül a rangidős, és egy olyan csapathoz kerül, amivel nem lesz több kifogása, ha nem tud rendszeresen jó eredményeket hozni.

    Parkolópályán

    A Hitech tavalyi pilótái, Liam Lawson és Jüri Vips mind nagy reményekkel érkezte a Formula 2-be, de nem tudtam áttörőt alkotni a pályán. Hasonlóan Daruvalához, ők is eljutottak a dobogó legmagasabb fokáig, de ha idén nem sikerül végre előrébb lépniük, lesújthat rájuk a kegyetlen Red Bull metódus.

    Ugyanakkor, ha Helmut Marko nincs megelégedve Yuki Tsunoda teljesítményével, akadhat számukra egy ülés. Vagy akár más csapatoknál kaphatnak helyet, ahogy ez történt Guanyu Zhouval is.

    Bár kettejük közül Vips végzett előrébb, Lawson a DTM-ben bizonyította rátermettségét veteránok ellen.

    Az új hullám

    Nem Hauger az egyetlen, aki egy szinttel feljebb lép majd, Jack Doohan és Ayumu Iwasa is csatlakozott hozzá az tavalyi F3-as mezőnyből. Doohan már tavaly bemutatkozott Jeddahban, és a ottani teljesítménye, illetve a bajnoki második helye után a bajnoki második Virtuosi adott neki versenyülést.

    Ayumu Iwasa kicsit csendesebb szezon után kapott előléptetést, de neki sincs miért szégyenkeznie. A Hitech a konstruktőri tabella szerint az F3-as mezőny második felébe tartozott. Iwasa ennek ellenére győzni tudott a Hungaroringen, és még Zandvoortban is dobogóra állhatott. Mindkét csapattársát megelőzve 12. lett a bajnokságban. Most a DAMS-nál ki tudja, mire lehet képes, de az elmúlt éveket nézve nem lesz olyan jó helyzetben, mint kollégái.

    Ki léphet fel ellenük?

    Azért sok „független” van még az F2-es mezőnyben, és természetesen akár elég egy akadémiáról egy pilóta, hogy megnyerjék a címet.

    Théo Pourchaire gyakorlatilag ugyanúgy egy év rutinnal- és győzelemmel a háta mögött – kezdi az idei szezont, mint a fentiek közül többen is. A csapattársakról sem szabad megfeledkezni: Marino Sato (Virtuosi) a tapasztaltakat, Logan Sargeant (Carlin) a lendületben lévőket képviseli.

    Mivel tavaly sokan tudtak győzni, sokan lehetnek ott az élmezőnyben, ha összeáll nekik a kép. Kissé kiegyensúlyozottabb teljesítménnyel akár a mezőny második feléből is odakerülhet valaki a bajnoki cím közelébe.

    Ráadásul több a „sötét ló”, mint eddig. A Van Amersfoort eredményessége egyelőre egy nagy kérdőjel, illetve az e-sport világából érkezik Cem Bölükbasi, akit eddigi eredményei alapján nem lehet összehasonlítani a többiekkel.

    Az eddig bejelentett 2022-es F2-es pilóták:
    # Versenyző Csapat Akadémia
    1 🇳🇴 Dennis Hauger
    🇮🇹 Prema
    Red Bull
    2 🇮🇳 Jehan Daruvala Red Bull
    3 🇦🇺 Jack Doohan
    🇬🇧 Virtuosi
    Red Bull
    4 🇯🇵 Marino Sato
    5 🇳🇿 Liam Lawson
    🇬🇧 Carlin
    Red Bull
    6 🇺🇸 Logan Sargeant Williams
    7 🇳🇿 Marcus Armstrong
    🇬🇧 Hitech
    8 🇪🇪 Jüri Vips Red Bull
    9 🇩🇰 Frederik Vesti
    🇫🇷 ART
    Mercedes
    10 🇫🇷 Théo Pourchaire Sauber
    11 🇧🇷 Felipe Drugovich
    🇳🇱 MP
    12 🇫🇷 Clément Novalak
    14 TBA
    🇪🇸 Campos
    15 🇨🇭 Ralph Boschung
    16 🇮🇱 Roy Nissany
    🇫🇷 DAMS
    Williams
    17 🇯🇵 Ayumu Iwasa Red Bull
    20 TBA
    🇮🇹 Trident
    21 🇦🇺 Calan Williams
    22 TBA
    🇨🇿 Charouz
    23 🇹🇷 Cem Bölükbasi
    24 🇬🇧 Jake Hughes
    🇳🇱 Van Amersfoort
    25 🇧🇪 Amaury Cordeel
  • India a Formula E-vel térne vissza a nemzetközi motorsportba

    India a Formula E-vel térne vissza a nemzetközi motorsportba

    Már egy szándéknyilatkozatot is aláírtak arról, hogy 2023-ban csatlakoznának a sorozathoz, méghozzá India negyedik legnagyobb városában.

    Hyderabad már 2021 közepe óta dolgozik azon, hogy előálljon ezzel a projekttel, amióta bejelentették, hogy az FIA Formula Regional bajnokságot indít az országban, melynek egy F4-es verseny is betétfutama lesz.

    A 2,36 km-es pályát az új sorozatok apropójára alakítanák ki, és most a Formula E is érdeklődését fejezte ki a helyszín iránt. Az indiai lapok által leközölt vonalvezetés nagyjából egy T alakot formáz, hosszú egyenesekkel és visszafordítókkal.

    Az első versenyre 2023 első két hónapjában kerülhetne sor, ez valamennyire összeköthetné a Diriyah-i versenyt Mexikóvárossal, vagy akár Fokvárossal is.

    Ez lenne az első nagyobb esemény az országban, mióta 2013-ban megrendezték a harmadik Indiai Nagydíjat a Buddh International Circuiten. Azóta csak kisebb, téli sorozatok fordultak meg itt.

    Putrajaya E-Prix, Formula E, racingline.hu
    Az eddigi Indiához legközelebbi helszín: a malajziai Putrajaya – Fotó: LAT/Formula E

    Az új E-Prix projekt bejelentésénél a Formula E indiai csapatának első embere, Dilbagh Gill; a sorozat vezérigazgatója, Alberto Longo és a pályákért felelős biztos volt ott.

    „Nem láttam még olyan döntési sebességet, mint Hyderabadban, illetve Telangana álllamban, itt tényleg van egy olyan csoport, akik képesek ezt megtenni.” ámuldozott Longo.

    „Még csak annyit jelentettünk be, hogy ez a város jelölt, de nemsokára már biztosan lesznek a Formula E naptárában.” – jelentette ki magabiztosan. – „Reméljük, hogy ez mihamarabb bekövetkezik.”

    Dilbagh Gill természetesen nagyon örült, hogy végre sikerült közelebb hoznia szeretett sportágát a szülőhazájához. Elmagyarázta, egyik barátja ajánlotta ezt a területet:

    „Azt mondta, ez az állam törekszik innovációra, fejlődik és hajlamosságot mutatnak az elektromos közlekedés felé is. Éppen ezért nagyon elégedett vagyok, hogy nemsokára lehetőségünk lesz a saját országunkban, a saját színeinkkel versenyezni. Ez nagyon fontos.”

    A Formula E és India így végre nagy valószínűséggel megkapja azt a versenyt, amit 2014 óta többször felvetettek, de Mumbai, Delhi és Chennai esetében sem valósítottak meg.

  • Steiner: a Haas esélytelen marad 2022-ben is az új Ferrari motor ellenére

    Steiner: a Haas esélytelen marad 2022-ben is az új Ferrari motor ellenére

    Gyakorlatilag 2021 elején már az új szabályokra készült a Haas csapata, ennek ellenére a csapatfönők szerint továbbra is a mezőny végén számíthatunk rájuk.

    Miután pont nélkül zárták a csapat történetének legrosszabb szezonját, Günther Steinerék arra számítanak, az új szabályok és a költségsapka miatt talán nem lesz akkora a lemaradásuk 2022-ben.

    „Még mindig mi számítunk esélytelennek, mivel a csapat struktúrája nem sokat változott 2019 óta. A dolgozók mennyisége maradt ugyanaz, és egy kis részleg meg is változott. A Dallara szakértői helyett már saját embereink vannak, és a Ferraritól is jöttek páran, akik nem fértek bele a költségsapkába.”

    „De még mindig mi vagyunk a legkevesebben. Termelési szempontból pedig egyértelműen mi vagyunk a legkisebbek. Most ugyanazok vagyunk, akik 2016-ban voltunk, de ismét szeretnénk visszatérni a 2018-as szintre. Szeretnénk, ha ismét úgy tekintenének ránk.” utalt a kiemelkedő évükre.

    Tavaly hiába jöttek a Ferrari fejlesztései, a Haas nem használhatta ki őket, de 2022-ban újra a legújabb motorokat használhatják majd.

    „Nagyon bíztató.” – jegyezte meg Steiner az új Ferrari erőforrásról. – „A Ferrari jól halad a belső égésű motorral is, nem csak a hibrid rendszerrel. De ugyanaz a helyzet, mint az autóval: nem tudjuk, mit csinálnak a többiek.”

    „Azt mondták nagy lépést tettek előre, remélem, ez bejön, és a többiek nem végeznek majd olyan jó munkát. De látszott is, hogy a fejlesztések működnek, az év végén már jobb eredményeik voltak.”