Szerző: Jámbor Máté

  • Gen3: a boxkiállások visszatérhetnek a Formula E-be

    Gen3: a boxkiállások visszatérhetnek a Formula E-be

    Jövőre nem csak új autók, hanem új technológia is érkezik a Formula E-vel a Gen3-éra kezdetén. A Jaguar főnöke, James Barclay szerint ez a versenyek képére is komoly kihatással lehet.

    Az elektromos sorozat kiállásai az egyik legikonikusabb eleme voltak az első négy év versenyeinek. Akkoriban az akkumulátorok kisebb teljesítménnyel rendelkeztek, és nem bírták ki a versenytávot. Emiatt pedig a pilóták az egész autójukat lecserélték a verseny közben.

    A Gen2 autók megjelenésével erre megszűnt az igény. És mivel a Michelin – a pazarlás elkerülése miatt – egyre tartósabb gumikat gyárt, úgy tűnt véget ér a boxkiállások kora a Formula E-ben. A stratégiai változatosságot az Attack Mode bevezetésével próbálták visszacsempészni a szervezők, de az közel sem jár akkora hátránnyal, mint egy kiállás.

    „A Gen3 gyorsabb és könnyebb, és már a gyorstöltés is szerepet kap. Ez egy kulcsfontosságú téma. A legtöbb elektromos jármű már megfelelő hatótávval rendelkezik a legtöbb ember számára, a töltőrendszer kiépítése pedig meghatározza majd, milyen gyorsan alakul ki az új rend.

    Egy átlagos ember körülbelül 4,5 perc alatt tankolja meg az autóját, nekünk az a célunk, hogy felvegyük ezzel a versenyt. Be lehetne vezetni a verseny közbeni gyorstöltést is – erre számítunk – hogy legyen stratégia. Alávágás, fölévágás, ahogy a Forma-1-ben! Érdekes lenne megfigyelni, nálunk ez hogyan működne.”

  • Russell nagy sztorija: majdnem DTM pilóta lett

    Russell nagy sztorija: majdnem DTM pilóta lett

    Még 2015-ben, George Russell visszautasította a Mercedes ajánlatát, és egy BMW-s szerződés kellett ahhoz, hogy a csillagos márka másodjára is ajánlatott tegyen neki.

    A brit az F3-as Európa-bajnokság előtt nem fogadta el Toto Wolff szponzorációs ajánlatát, hogy egy brit csapatnál, a Carlinnál versenyezhessen… de Volkswagen motorokkal. Később csak egy DTM-es lehetőség révén kerültek ismét egymás radarjára.

    „Decemberben egy teszten vettem részt a BMW-vel Jerezben.” emlékszik vissza Russell a Motor Sport Magazin Podcastban.

    „Még egy gyári pilóta is ott volt a DTM-ből viszonyítási alapnak, és gyorsabb voltam nála. Ott volt még a Mercedes a saját gyári pilótáival, meg a juniorokkal, illetve az Audi is. Emlékszem, Giovinazzi is ott volt 2015-ben.

    Mindenki látta az időket, ami ugyan nem volt nyilvános, de ott személyesen tudni lehetett, hogy aznap mi voltunk a leggyorsabbak. Volt ott egy mérnök, aki a BMW-től pártolt át a Mercedeshez, és szerintem ő volt az, aki nagy befolyással volt a döntésre. Azt mondta: ez a srác nagyon gyors volt, szerződtessétek le, mielőtt leigazolja a BMW.

    Úgyhogy ott álltam, előttem a BMW-s ajánlattal, és már majdnem aláírtam, amikor felhívott Gwen Lagrue [a Mercedes tanácsadója – a szerk.]. 2016 januárja volt, én meg épp a kádban ültem. Azt mondta, szeretne velem a Mercedeshez való csatlakozásról beszélni. És itt kezdődött az egész.”

    Nem volt azonban könnyű a brit döntése: vagy még egy évet kellett volna a Mercedes szimulátorában és az F3-ban töltenie a Hitech-kel, vagy mehetett volna a DTM-be, gyári pilótaként.

    „A Mercedes azt mondta nekem: ’Meglátjuk, hogyan alakul, hogyan teljesítesz a pályán és azon kívül, és októberben meghozzuk a döntést a továbbiakról. Van esélye, hogy megtartunk, és van esélye, hogy nem. De ha aláírsz a BMW-hez, akkor végeztünk.’

    Szóval ott volt a BMW-s szerződés is a DTM-re, ami akkor a második legjobb bajnokság volt. Ott voltam 16-17 évesen, és rengeteg pénzről volt szó, egészen elsokkolt. Nagyon hirtelen jött.”

    Végül tudjuk, mit választott, és mi lett az eredménye, de ahogy Russell is elismerte utólag, alakulhatott volna nagyon másképp is.

    „Akkoriban nem beszéltem egyik F1-es csapattal sem. Totóval jól alakultak a megbeszéléseink, de nem voltam benne biztos, hogy vezet majd valahová ez az egész. Mindenesetre ez is egy lehetőség volt, és dönteni kellett róla.

    Hirtelen a Mercedes válaszolt a hívásomra, de nem ajánlottak semmi konkrét dolgot. De úgy éreztem, meg kell ragadnom ezt a lehetőséget.

    Ha azt mondják majd [egy év után], hogy ennyi volt, addigra a BMW-s lehetőség is elúszott. Az egyetlen nagy különbség az volt, hogy a Mercedes a Forma-1-ig juttathat, a BMW pedig a DTM-be. 17 évesen vállalnom kellett ezt a kockázatot. Gondolom, ha nem jön be, akkor megbántam volna az egészet, de bejött.” – összegezte Russell.

  • Beszigorít a Formula E: véget vetnének az ütközéseknek

    Beszigorít a Formula E: véget vetnének az ütközéseknek

    Tavaly rengeteg ütközés határozta meg a Formula E szezonját, és végül a bajnoki cím is így dőlt el. Az elektromos sorozatban most változtatnának a játékszabályokon.

    Dan Ticktum a Formula 2 fenegyereke úgy jellemezte a Formula E előzéseit, mint a „pilóták által vállalt ütközések”.

    Ez részben az autók szélessége, a pálya szűkössége és a falak miatt van így, a pályák azonban folyamatosan lereagálják az autók tempónövekedését, és hosszabb vonalvezetésekkel készülnek évről-évre.

    Sok helyen azonban, főleg az utcák miatt a szélesség marad ugyanakkora, márpedig ez az egyik fő oka annak, hogy két autó nem fér el egymás mellett.

    2019-ben bevezették a figyelmeztető rendszert, Mitch Evans római manővere volt az első, amit „taktikai kontakt” miatt le is füleltek.

    Az FIA azonban a tavalyi szezont követően nem érzi elég kifinomultnak a rendszert, így újragondolják a rendszert. A sorozatért felelős igazgató Frederic Bertrand elmagyarázta a helyzetet:

    „Mi – a stewardok – nem mondhatjuk meg nekik, mit kell csinálniuk a pályán, az egyetlen dolog, amit meghatározhatunk, az a cselekvésekért járó büntetés mértéke. Szeretnénk elkerülni, hogy az ilyesfajta viselkedés ne legyen megbüntetve, illetve a pályán se forduljon elő hasonló.”

    Az FIA az eddigi versenybírák 90%-át tartja majd meg, hogy javítsanak a döntések következetességén, ami a Forma-1-ben probléma.

    „Az a nehéz, hogyha valamivel szigorúbbak leszünk, akkor az emberek elkezdenek panaszkodni az állandóság miatt. Úgyhogy biztosítanunk kell, hogy következetesen büntetni fogunk.”

    Londonban tavaly Sam Bird teljesen más büntetést kapott hasonló kihágásért, mint Oliver Rowland, így a csapatfőnöke, James Barclay is felszólalt ezügyben.

    „Ha továbbra is tudnak a pilóták versenyezni, és nem túl bonyolult a szabálykönyv és annak betartatása, addig jó egyensúlyt tartunk meg.” – vélte.

    „Az ördög továbbra is a részletekben rejlik, hogyan alkalmazzák a szabályokat, és mivel következetesen. Azt akarjuk, hogy a végén elmondhassuk, a legjobb pilóta és a legjobb csapat nyert. Nem pedig balszerencse vagy szándékos ütközések döntöttek a dologról.”

  • Megindult a Formula E hajtáslánc-keringője

    Megindult a Formula E hajtáslánc-keringője

    Mivel a Gen3 korszakra kevesebb gyártó marad a Formula E-ben, sok csapatnak új hajtáslánc beszállító után kell nézni. Az első puzzle már a helyére került.

    Jelenleg úgy néz ki, hat gyártó (Mahindra, Jaguar, DS, Nissan, Porsche és NIO) és hat privát csapat (Envision, Venturi, Andretti, Dragon, Techeetah és a korábbi Mercedes) lesz a Gen3-éra első évének rajtrácsán.

    Ha minden egyenletesen oszlik majd el, akkor mindegyik gyártónak egy gyári – a DS esetében a Maserati – és egy partnercsapata lesz. Ha bármelyik márka több csapatot vállalna be, a több elfoglaltság hátrányt is jelenthet a riválisokkal szemben.

    Éppen ezért megindult a verseny a legjobb hajtásláncokért.

    Elsőként az Envision kötött egyezséget a Jaguarral 2026-ig, tehát a Gen3-éra végéig. Az együttműködés keretein belül az elektromos motort, az invertert, a váltót, a hűtőrendszert, a burkolatot és a felfüggesztést osztja majd meg egymással a két csapat.

    „A Jaguar és a gyári csapatuk az egyik legkeményebb ellenfél a Formula E-ben, mióta 2016 csatlakoztak a sorozathoz.” jelentette ki Sylvain Filippi az Envision Racing igazgatója.

    Robin Frijns, Envision Racing, Formula E, racingline.hu
    Fotó: Courtesy of Formula E

    „Nagyon komoly hajtásláncuk van, és a hamar elkötelezték magukat a Formula E mellett, ezért lettek számunkra a legvonzóbb lehetőség. Ez az egyik leggyorsabban növekvő sport a világon, és a szurkolók egy új generációját inspirálja.

    Sok az együttműködés a paddockban, mert mindenki elismeri, mekkora szerepünk van az egyik legnagyobb probléma megoldásában. Ez pedig a verseny a klímaváltozás ellen.”

    James Barclay a Jaguar részéről kiemelte, mivel minden csapat saját szoftvert használ majd, megmarad a rivalizálás a két csapat között.

  • Négy év után 2023-ben Párizs visszatérhet a Formula E-be

    Négy év után 2023-ben Párizs visszatérhet a Formula E-be

    A Formula E egyik klasszikus versenye térhet vissza jövőre, de a Párizs E-Prix eddigi pályája helyett egy megújult aszfaltcsík várhatja majd a mezőnyt.

    A Les Invalides pálya a harmadik legrövidebb volt a sorozat történetében. A pilóták az előzési lehetőségek hiánya miatt kritizálták a helyszínt. Emellett pedig a helyi lakók sem örültek a pálya építése körüli kellemetlenségnek.

    Párizs egészen a Gen2-éra első éve – és a járvány megjelenése – óta nem szerepelt a naptárban. Jövőre azonban, már az új autókkal visszatérnek majd a francia fővárosba.

    Emiatt a régi vonalvezetést meg kell hosszabbítani, a The Race információi szerint áprilisban Monacóval alkotna párt a francia verseny.

    „A pálya a Les Invalides-nél némileg kicsi jelenleg, ami nem teljesen felel meg az FIA szabályainak. Ezért megvizsgáljuk annak lehetőségét, hogy kibővítsük a pályát azon a környéken, és jelenleg ez kivitelezhetőnek tűnik.” – nyilatkozta Alberto Longo, a Formula E jelenlegi vezetője.

    „A kilencedik szezon naptára elég jónak tűnik, de még így is sokan versenyeznek azért a pár helyért, ami maradt. Amikor a tanácsunk benyújtotta a javaslatot, úgyis a WMSC (Motorsport Világtanács) dönt majd.”

    „A mi részünkről, mi szeretnénk visszamenni, így megvalósíthatósági tanulmányokat végzünk és beszélünk a hatóságokkal is. Nem hiszem, hogy problémánk akadna, de ezt a tanács fogja majd eldönteni.”

    A város polgármestere, Anne Hidalgo támogatta a Formula E tevékenységét, és elkötelezte magát amellett, hogy Európa egyik legzöldebb városává teszi Párizst.

    „Ha tényleg visszamegyünk, minden kört le kell futnunk még egyszer, és meg kell néznünk, hogy tudnánk bővíteni. Egy dolog már most világos: nem akarunk elmenni arról a helyszínről, mert közel a van az Eiffel-torony, az Emotion Club és a múzeum is. Ez fantasztikus számunkra, egy különleges hely, ahová mindenki szívesen menne.”

  • A Williams új juniorja Aston Martin teszten vehet részt

    A Williams új juniorja Aston Martin teszten vehet részt

    Zak O’Sullivan tavaly megnyerte a brit GB3-as bajnokságot, ami a Williams kötelékébe repítette őt. Eredményei miatt megkapta az Autosport fiatal pilótáknak járó díját, amiért egy rivális F1-es autót vezethet…

    A brit egy volt a négy jelölt közül, akik egy kétnapos szétlövésen vettek részt Silverstone-ban. Ezalatt egy régebbi F2-es autót, egy Aston Marton Vantage GT3-at és egy LMP3-as Ginettát vezethettek a jelöltek. Ezután pedig a Mercedes F1-es csapatának szimulátorába is beülhettek.

    O’Sullivanen kívül az F3-as versenyző Jonny Edgar (Red Bull Junior Team), az Euroformula Open második helyezettje, Louis Foster és a kétszeres bajnok Oliver Bearman (Ferrari Driver Academy) vett részt a teszten.

    „Hihetetlenül boldog voltam a jelölés miatt, és nagyon élveztem a tesztet is októberben, úgyhogy díjjal hazamenni már csak hab a tortán. Nagy eredmény ez egy olyan fiatal pilótának, mint én, aki még fejlődik.” jelentette ki a Williams juniorja.

    „Sok Forma-1-es versenyző nyerte el a díjat, így büszke vagyok, hol felkerültem a listára. Éreztem, hogy jól teljesítettem, főleg az F2-es menetben. Már várom az F1-es tesztet. Remélem egy évnyi F3 után bírni fogja a nyakam.”

    „Nagyszerű lesz, hogy elmondhatom magamról, hogy F1-es autót vezettem.”

    O’Sullivan így a három F1-es csapathoz is köthető, de mind ugyanazt a motort használják. A Mercedes szimulátora után, az Aston Martint teszteli, de a Williams juniorjaként versenyzik majd.

  • F1: 2022-ben a váltók kapcsán is fontos változások lesznek

    F1: 2022-ben a váltók kapcsán is fontos változások lesznek

    A rajtrácsbüntetések a nevetség tárgyát képezték az elmúlt években, az FIA emiatt változtat az F1 sportszabályzatán.

    Eddig hat teljesített hétvége után lehetett lecserélni büntetlenül a váltókat. Kivéve, ha a pilóta kiesett, ekkor a következő versenyre egy „ingyen” váltót szerelhetett be a csapat. Mivel a régebbi váltókat bármikor vissza lehetett szerelni, így a pénteki edzésekre rendszerint egy ilyet használtak a pilóták.

    Idén azonban nem lesz ilyen egyszerű, az F1 szigorít a szabályokon. A váltót két részre bontják: egy külső, az autó karosszériájához rögzített részre, illetve egy belső kazettára, amiben kifejezetten váltást szolgáló elemek vannak. Mindkettőből hármat használhat majd mindenki, és nincs megkötés arra vonatkozóan, mikor szabad váltani ezek között.

    A kazettán belüli alkatrészek közül azonban négyet alkalmazhat a mezőny. Ez magában foglalja a bonyolultabb sebességváltó-alkatrészeket, illetve a váltó és a tengelyek közötti nyomatékátvitelt segítő egységeket.

    Minden limiten túli cseréért öt rajthelyes büntetés jár majd.

    Az F1-ben március 1-jén életbe lépő „motorfagyasztás” kiterjesztésre került a váltókra is, és 2025-ig maradnak ezek a szabályok. Addig egyszer lehet majd változtatni rajtuk, két szezon között.

    Ezenkívül csak biztonsági, illetve megbízhatóságot érintő módosításokat lehet eszközölni. Emiatt az FIA-hoz kell majd benyújtani kérvényt, aki a többi váltó gyártóival egyeztet a kérelem jogosságáról.

    Ez az Alfa Romeo szempontjából különösen érdekes, akik éppen idén váltottak saját sebességváltóra, miután eddig a Ferrariét használták.

  • Russell megváltozott szerepében is „legnagyobb jót” tartja majd szem előtt

    Russell megváltozott szerepében is „legnagyobb jót” tartja majd szem előtt

    George Russell idén – GPDA elnökként – a sereghajtó Williamstől került a konstruktőri címvédő Mercedeshez, így teljesen más érdekeket képviselhet.

    „Személyesen én nagyon élveztem azt, hogy beleszólhattam az ilyen dolgokba is. Ez [az elnöki szerep] felnyitotta a szemem, hogy nemcsak az létezik, hogy „minél gyorsabban menjünk körbe a pályán”. Hanem közben a lehető legjobbat kell alkotnunk mindenki számára, aki érintett a motorsportban.”

    Persze a pályán és a bajnoki cím körül politikai szempontból is feszült volt ez a szezon, többször is biztonsági kérdések merültek fel, főleg a szaúdi helyszín kapcsán. Jövőre emiatt majd változtatnak is a pályán.

    „Sokkal több zajlik a háttérben, mint ami látszik. Megtanultam, hogy minden helyzetből lehet tanulni valamit, és a sport folyamatosan fejlődik. Sosem elég, ha ennek van értelme. Mindig többet akarunk, például a biztonság szempontjából, ami néhány hétvégén különösen előtérbe került.” emelte ki Russell.

    Idén azonban a pályahatárok, a küzdés és védekezés szabályszerűsége, valamint bírók döntései kapcsán is felmerültek kérdések, ami a pilótákat is érinti. A fiatal brit társaival ezekre is keresi a választ:

    „De ugyanakkor a sportszabályzatot is fejleszteni szeretnénk, hogy jobbá tegyük a versenyeket. Néha nagyon sűrűn kell valamit megbeszélni, míg máskor szinte semmi sincs a terítéken. Minden a helyzeten múlik, és közben azon, hogy mi történik a motorsport világában, és hogyan próbáljuk megjavítani a különböző szituációkat.”

  • Ez lesz majd más az új autók kinézetében a Mercedes szerint

    Ez lesz majd más az új autók kinézetében a Mercedes szerint

    Az új aerodinamikai szabályok közepette nagyban átalakul az F1-es autók formája. A Mercedes technikai igazgatója, Mike Elliott kifejtette, miben.

    A fő csapásirány a „dirty air” megszüntetése, ezáltal pedig a követhetőség és a versenyzés javítása volt. Míg ez a versenyekre és az autók formájára is hatással lesz, Elliott szerint a csapatok tevékenységére is.

    „Az idei autó rendkívül mások lesznek.”mondta a Mercedes „Road to 2022” videósorozatában. – „Talán a leglátványosabb változás az autók aerodinamikai alakjában lesz. Nem csak ez a terület, hanem szabályok rendszere is teljesen különbözik.”

    „Eddig csak egy térbeli dobozt kellett kitöltenünk vagy néhány síkot kellett árnyékolnunk. Most kb. kaptunk egy alapfelületet, amivel dolgozhatunk, de csak egy bizonyos határig változtathatunk rajta, ez pedig egy teljesen új kihívás számunkra.”

    Elliott nem ment el az új motorok, az E10-es üzemanyag és a 18 colos gumik mellett sem. Mégis, ő inkább az egész konstrukció változását emelte ki.

    „Ekkora aerodinamikai változással, gyakorlatilag az összes, borítás alatti alkatrészt meg kell változtatni, az elejétől a végéig minden. Ezt megtervezni nagy kihívás volt, az új autó teljesen máshogy néz ki, mint a tavalyi, köszönhetően a szabályoknak.”

    „A bargeboard körüli komplex elemek eltűntek, az autók körüli különbségek inkább a felszín alakjában lesznek. De így is nagyon hasonlóak lesznek, apró eltérésekkel, főleg az autó alatt. Talán a leglátványosabb az lesz, ahogy a padlólemez működik majd.”

    „Nekem mint aerodinamikai szakember, tetszettek az eddigi szárnyak is, és még nem szoktam hozzá az újakhoz. De igazából csak más.”

  • Nem új csapatként, hanem a Mercedes helyén érkezhet a McLaren

    Nem új csapatként, hanem a Mercedes helyén érkezhet a McLaren

    Az előző szezonban mindkét címét behúzta Mercedes EQ, de a gyár jövőre kivonul mögülük, éppen, amikor a McLaren érkezhet…

    Furcsa helyzet állt elő, ugyanis a Mercedes ugyan bejelentette, hogy ezután nem fogják támogatni azt a csapatot, amelyiket eddig. Az új hajtáslánc fejlesztését pedig abbahagyták tavaly augusztusban, így beszállítóként sem lesznek jelen a sorozatban.

    Maga a csapat azonban marad a Formula E-ben, a The Race szerint egy Nissan hajtásláncot szemeltek ki maguknak. És ehhez jönne képbe a McLaren név…

    A jelenlegi csapatfőnök Ian James elárulta, már tárgyaltak Zak Brownnal a brit márka belépésével kapcsolatban.

    „Ami a Formula E-ből látszik, jelenleg még kivárnak, mielőtt meghoznák a végső döntést. Nem beszélhetek Zak vagy a McLaren nevében, de nincs kétségem afelől, hogy részletesen elemzik majd ki a helyzetet, mielőtt a helyes döntést hozzák meg a megfelelő időben.”

    „Az első megbeszélésünk óta tartjuk a kapcsolatot és egyeztettünk, ahogy ezt tesszük másokkal is.”

    A McLaren ennek ellenére mér mindig fenntartja a lehetőséget, hogy saját csapatot indítson. Zak Brown legutóbbi nyilatkozata alapján erre március végéig kerül majd sor.

    „Ami minket illet, már látjuk, hogyan néz ki számunkra a jövő, és kijelenthetem, a Gen3-ben is ott leszünk.” – jelentette ki James. – „Bármilyen formát ölt majd a dolog a jövőben, szeretnénk biztosítani, hogy jól fogunk teljesíteni.”

    „Ezért fontos, bárki is lesz a partnerünk – akár kereskedelmi szempontból, akár a sportot illetően vagy a beszállítókat tekintve – hogy jól illeszkedik egymáshoz az egész, és tudjuk folytatni, ahogy eddig.”

    Mivel három gyártó is távozik a sorozatból, a Mercedes mellett az Andretti, a Venturi és az Envision is új beszállítót kénytelen keresni. James azonban nem aggódik, hogy a versengés közepette hoppon maradnának.

    „Magabiztos vagyok ezen a téren. De nyilván hasonló játszmákba kell belemenni, mint a randizásnál. Több olyan határidő is van, amit be kell tartanunk. Nemsokára be kell jelentenünk a Gen3-as felállást. De ez azt is jelenti, hogy lassan stabilizálódnak a dolgok.”

    „Most nagyon lelkiismeretesen végig kell néznünk az összes lehetőséget, hogy biztosan a legjobb döntést hozzuk. Az alapanyagok rendelkezésünkre állnak, és szerintem jó stratégiánk is lesz, amikor eljön az idő.”