Szerző: Jámbor Máté

  • Két név is eltűnik majd a Formula E-ből

    Két név is eltűnik majd a Formula E-ből

    A sorozat kezdetén is jelen lévő szereplők közül távozik kettő: a Venturi és a Formula E első csapatbajnoka, az e.dams.

    A francia DAMS csapat a Renault partnereként érkezett az elektromos sorozatba, és az első három évben elhódították a bajnoki címet, ezzel pedig máig ők a legsikeresebb alakulat.

    A Renault kivonulása – és a DAMS alapító Jean-Paul Driot halála – után a testvérmárka, a Nissan nevén futott tovább a projekt, de a további bajnoki sikerek elmaradtak. Mindössze két győzelmet szereztek azóta.

    Maximilian Günther, Nissan e.dams, Formula E, FE, racingline.hu
    Fotó: Simon Galloway/LAT Images/FIA Formula E

    Azonnali hatállyal új vezetési struktúra lép majd érvénybe, ugyanis a japán cég teljes mértékben átveszi a csapatot a Driot családtól. Mivel a Formula 2-es csapatot már korábban átadták Charles Picnek, ezzel teljesen háttérbe vonulnak.

    „Büszkék vagyunk, hogy az e.dams csapatot egy ilyen elkötelezett és innovatív cégnek adhatjuk át, mint a Nissan.” írták közleményben a Driot testvérek.

    „Sok megbeszélésünk volt velük, és úgy döntöttünk, most jött el az ideje annak, hogy átvegyék az irányítást, folytassák a családunk által megkezdett munkát, és hosszútávon biztosítsák az alkalmazottak jövőjét.” – indokolták meg a döntést.

    A másik nagyobb változás jövőre megy majd végbe, a Formula E Gen3 korszakának kezdetén. A Venturi ugyanis megegyezett az érkező Maseratival. Ennek keretein belül ugyanúgy folyik majd a munka a csapaton belül, de természetesen már az új erőforrásokkal.

    A monacói márkanév azonban eltűnik, és a Maserati gyári csapataként funkcionálnak majd tovább, továbbra is Susie Wolff és Jérome d’Ambrosio vezetése alatt.

    A Venturi szintén az első szezontól kezdve ott volt a rajtrácson, és eddig négy győzelmet valamint tizenhárom dobogót szereztek.

    Edoardo Mortara, Venturi, FE, Formula E, racingline.hu
    Fotó: Simon Galloway/LAT Images/FIA Formula E
  • Minardi: Vettel vonuljon vissza, így is sok pénze van

    Minardi: Vettel vonuljon vissza, így is sok pénze van

    Korántsem indult jól Sebastian Vettel 2022-es szezonja, a korábbi csapatfőnök, Giancarlo Minardi szerint pedig jobb lenne, ha barátja, Kimi Räikkönen példáját követné.

    Miután az első két versenyt kihagyta koronavírus-fertőzése miatt, az Aston Martin német pilótája a harmadik versenyhétvégén sem tudott javítani.

    Jóformán esélyt sem kapott rá, miután már az első szabadedzésen tönkrement alatta az autó. Az azt követő robogózásért 5000 eurós bírságot kapott, és utána ki sem tudott menni a pályára péntek délután.

    Szombaton ugyanúgy indult számára a délelőtt, és a délutáni időmérőn is mindössze egy esélytelen gyorskörre tudták kiengedni. Ezt követően a versenyen csapattársával együtt a mezőny hátsó részében autóztak, amikor Vettel ütközéssel vetett véget a saját versenyének.

    „Az szerencsétlen, hogy ki kellett hagynia az első két versenyt a COVID miatt. véli róla Minardi. – De vissza kéne vonulnia. Sok pénze van, nyert már bajnoki címeket, és nem fog újra nyerni.”

    A csapatfőnök, Mike Krack azonban tagadta, hogy bármi probléma lenne Vettel hozzáállásával:

    „Minden rendben van Sebbel. Az, hogy egy olyan kaliberű pilótának, mint ő, ennyi problémája legyen egy hétvégén, nem a vezetésen múlik. Nem normális, hogy egy négyszeres bajnok ennyit legyen a pálya szélén.”

    Vettel szerződése az év végén lejár, és már korábban jelezte, az autó teljesítménye alapján fog dönteni. Timo Glock a Sky Deutschlandnak úgy nyilatkozott, így nehéz lesz Vettel motivációját megtartani addig.

    „Nehéz út vár az egész csapatra. El tudom képzelni, hogy Vettel el fogja veszíteni a türelmét, mert tudja, egy ilyen gödörből mennyi idő kikászálódni.”

  • Evans duplázott a Formula E római fordulójában

    Evans duplázott a Formula E római fordulójában

    Mitch Evans a szombati győzelme után vasárnap sem talált legyőzőre Rómában, így a Formula E-ben ideén elsőként egy dupla hétvége mindkét versenyét meg tudta nyerni.

    A szombati egy Attack Mode helyett vasárnapra csak egy – de nyolcperces – etapot állapított meg a versenybíróság.

    Vergne megtartotta vezető helyét a pole-ból, mögüle Dennis – hiába lett második – fokozatosan visszacsúszott. Lotterer, Evans és Frijns alkotta az üldözőbolyt.

    A bajnoki éllovas Mortara megpróbált elmenni da Costa mellett, de megsérült az autja és kiesett a versenyből. Ezzel csaknem egyidőben Giuovinazzi is kikötött a falban, ami az első biztonsági autós fázist okozta.

    Vergne ezzel közel másfél másodperces előnyt – és a kiépítésére elhasznált energiát – veszített el, Evans pedig rögtön el is ment mellett az újraindítást követően.

    Frijns és Bird kezdte meg az Attack Mode-ot az élmenők közül, előbbi élre is állt. Lotterer kissé elcsúsztatva vette igénybe a plusz energiát, ami őt juttatta előnyhöz Frijnsszel szemben.

    Másodjára is kijött a safety car, ezúttal Sims Mahindráját kellett kimenteni.

    Evans maradt az egyetlen, aki a verseny végére tartalékolt, ezt követően pedig gyorsan elment Frijns és Lotterer mellett. Elhúzni azonban nem tudott, mert csapattársa, Bird falba rakta Cassidyt, ami miatt jött a harmadik biztonsági autós fázis.

    Még egy körre elengedték a mezőnyt, de nem változott sokat a helyzet, csak a két ütközésben érintett versenyző nem ért körbe.

    De Vries most is visszaesett a verseny végén, míg csapattársa, Vandoorne egészen az ötödik helyre jött fel. A két Porsche szintén a „semmiből” szerzett sok pontot, nem keveredtek bajba, míg az előttük lévők igen.

    Oliver Turvey megszerezte a NIO első pontjait, ezzel már csak a Dragon áll egységek nélkül a csapatbajnokságban. Dan Ticktum szintén közel állt a legjobb tízhez, de végül Oliver Askew mögött 11. lett.

    A verseny végeredménye:
    # Pilóta Csapat
    1 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar
    2 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah
    3 🇳🇱 Robin Frijns Envision
    4 🇩🇪 André Lotterer Porsche
    5 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes
    6 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche
    7 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333
    8 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi
    9 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan
    10 🇺🇸 Oliver Askew Andretti
    11 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333
    12 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan
    13 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon
    14 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah
    15 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes
    16 🇬🇧 Sam Bird Jaguar
    17 🇳🇿 Nick Cassidy Envision
    🇬🇧 Jake Dennis Andretti
    🇬🇧 Alexander Sims Mahindra
    🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra
    🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon
    🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi
    A bajnokság állása:
    # Pilóta Csapat Pont
    1 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah 60 0
    2 🇳🇱 Robin Frijns Envision 58 -2
    3 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes 56 -4
    4 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar 51 -9
    5 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi 49 -11
    6 🇩🇪 André Lotterer Porsche 43 -17
    7 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche 42 -18
    8 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes 37 -23
    9 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi 31 -29
    10 🇬🇧 Jake Dennis Andretti 26 -34
    11 🇬🇧 Sam Bird Jaguar 22 -38
    12 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah 20 -40
    13 🇳🇿 Nick Cassidy Envision 9 -51
    14 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333 6 -54
    15 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan 6 -54
    16 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra 4 -56
    17 🇺🇸 Oliver Askew Andretti 3 -57
    18 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan 2 -58
    19 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333 0 -60
    20 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra 0 -60
    21 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon 0 -60
    22 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon 0 -60
    A csapatbajnokság pontjai:
    # Csapat Meghajtás Pont
    1 🇩🇪 Mercedes Mercedes 87 0
    2 🇩🇪 Porsche Porsche 83 -4
    3 🇲🇨 Venturi Mercedes 80 -7
    4 🇨🇳 Techeetah DS 78 -9
    5 🇬🇧 Jaguar Jaguar 73 -14
    6 🇬🇧 Envision (Audi) 67 -20
    7 🇺🇸 Andretti (BMW) 29 -58
    8 🇫🇷 Nissan Nissan 8 -79
    9 🇨🇳 NIO 333 NIO 6 -81
    10 🇮🇳 Mahindra Mahindra 4 -83
    11 🇺🇸 Dragon Penske 0 -87
  • A Jaguar feltámadt a Rome E-Prix első versenyén

    A Jaguar feltámadt a Rome E-Prix első versenyén

    Miután eddig a jó tempót nem sikerült sikerre váltani, a Jaguar versenyzői végre megtörték a rossz sorozatot Rómában.

    Mitch Evans neve mellett 1, Sam Birdé mellett 12 pont szerepel a verseny előtt, pedig a Jaguar bajnoki reményekkel érkezett a Formula E idei szezonjára.

    Mitch Evans, Jaguar, FE, Formula E, racingline.hu
    Fotó: Sam Bloxham/FIA Formula E

    Az olasz fővárosban sem állt nekik a zászló, a mezőny elejét a Mercedes két pilótája, Frijns és a két Techeetah uralta. Az első körben Mortara meglökte Rowlandet, aminek következtében végül a sebesült autójával Günther esett ki.

    Rowland mögött kisebb sor alakult ki, aki – bár nem teljes tempóval – de tovább tudott menni.

    A safety car után Frijns hamar átvette a vezetést a pole-ból induló Vandoorne-tól, aki csapattársával együtt rögtön az Attack Mode használatához folyamodott.

    A holland ennek ellenére megtartotta a vezetést, amíg ő is aktiválta a sajátját. Másogjára fordítva játszotta el a játékot, ezzel pedig Vandoorne vette át a vezetést.

    A belga azonban hibázott, és nemcsak Frijns, hanem a kilencedik helyről induló Evans is elment mellette. Az új-zélandi ráadásul még két percig használhatta az extra energiát, amivel magabiztos előny autózott ki az élen, és nyert.

    Mitch Evans, Jaguar, FE, Formula E, racingline.hu
    Fotó: LAT Images/FIA Formula E

    Az utolsó dobogós pozícióért Vandoorne-ra felért Vergne és Evans csapattársa, Bird is, de végül nem került sor helycserére. Da Costa jött be hatodiknak, miután Jake Dennis a verseny közepén megpöccintette őt.

    Nagyot mentett a balesetet okozó – valamint bajnoki éllovas – Mortara is, aki az 5 másodperces büntetés ellenére hetedik lett.

    A Jaguar és a Techeetah csapatán kívül az Envision és a Mexikóban kettős győzelmet arató Porsche is mindkét pilótájával pontot szerzett.

    Jake Dennis is sokáig az élmezőnyben autózott, de túl sok energiát használt el közben, és kifogyott a verseny végére. A címvédő Nyck de Vries pedig fokozatosan visszacsúszott, majd két körrel a vége előtt kiállt.

    Antonio Giovinazzi első hazai Formula E versenyén sem tudott előrébb lépni a küszködő Dragon Penske-vel. Csak 18. lett, egy perc lemaradással.

    A verseny végeredménye:
    # Pilóta Csapat
    1 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar
    2 🇳🇱 Robin Frijns Envision
    3 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes
    4 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah
    5 🇬🇧 Sam Bird Jaguar
    6 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah
    7 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi
    8 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche
    9 🇳🇿 Nick Cassidy Envision
    10 🇩🇪 André Lotterer Porsche
    11 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi
    12 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra
    13 🇬🇧 Jake Dennis Andretti
    14 🇺🇸 Oliver Askew Andretti
    15 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon
    16 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan
    17 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333
    18 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon
    19 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333
    20 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes
    21 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra

     

  • Bambuszt is használnak az indonéz Formula E pálya építésekor

    Bambuszt is használnak az indonéz Formula E pálya építésekor

    Áthelyezték a Jakarta E-Prix helyszínét a főváros főteréről egy kisebb közeli faluba, a Formula E pálya már majdnem elkészült, nem is akárhogy.

    Az új helyszín a várostól északra található Ancol falu lett, ahol az ország legnagyobb stadionja is található. Mivel Jakarta legnagyobb problémája a talaj süllyedése, egészen különleges módon próbáltak ez ellen tenni az építkezés során.

    A Jakarta kormányzó helyettese, Ahmad Riza Patria szerint tengerparti laza talajból a bambusz felszívja majd a vizet, és ezáltal erősebbé teszi majd a pályát. Azt is kiemelte, az alaphoz követ is használtak, és csak a szükséges helyeket alkalmazták a térségre jellemző tradicionális építőanyagot.

    Kiemelte, a június eleji versenyre már nem fognak esősámánt felvenni, ahogy ez történt a MotoGP futam esetében.

    Az eredeti helyszínre 90 ezer látogatót vártak a szervezők, az új helyszín miatt azonban 50 ezerre csökkent a pálya kapacitása.

    „Ancolba került át a helyszín, ami nem olyan széles, mint a Nemzeti Emlékmű terén. Emiatt nem lesz meg a 90 ezer néző.” – nyilatkozta Iman Syafei, a Jakarta E-Prix szervezőbizottságának alelnöke. Eredetileg 10 ezerre becsülték Ancol kapacitását, de ez túl kevés a szervezőknek, így még bővíteni fognak a lehetőségeken.

    A pálya alaprajza:

    Maga a pálya 2,4 kilométer hosszú lesz, és 16 méter széles. A célegyenes 600 méter hosszú lesz, és a jelentések szerint már 92%-ban készen vannak már a munkálatokkal.

    A június 4.-ei verseny mellett a Formula E idén bemutatkozik Vancouverben és Szöulban is. Előbbi helyszínről késést jelentettek az építkezések kapcsán, de nem kell elhalasztani a versenyt.

    Fokváros pedig jövőre, 2023-ban csatlakozik majd a versenynaptárhoz, Párizs pedig ugyanekkor térne vissza. Jelentkezőkből azonban nincs hiány, Hyderabad már szándéknyilatkozatot is aláírt, valamint Bournemouth is terveket szövöget.

  • A Formula E sereghajtója elcsaklizta a Techeetah motorpartnerét

    A Formula E sereghajtója elcsaklizta a Techeetah motorpartnerét

    Bár eddig nem sok siker övezte a Dragon Penske Formula E kalandját, az egyik legjobb gyártót szerezték meg maguknak az új korszakra.

    Giovinazzi csapata a Gen3-éra kezdetére mond le gyártói státuszáról, és nézett beszállító után. A The Race értesülései szerint hasonló együttműködést kötöttek a DS-sel, mint amit jelenleg a Techeetah-val folytatnak. Ez azt is jelenti, hogy a hajtásláncok mellett technikai segítséget is kapnak majd, de hivatalosan nem lesznek gyári csapat.

    Az amerikai csapat tavaly év végén döntött a saját hajtáslánc mellőzése mellett, azóta pedig mindegyik gyártóval egyeztettek. Végül a Techeetah anyagi nehézségei miatt felszabadult egy hely a DS-nél, amire le tudtak csapni.

    António Félix da Costa, Techeetah, Formula E, FE, racingline.hu
    Fotó: Simon Galloway/LAT Images/FIA Formula E

    Legalábbis úgy tűnik. Eddig sem a Dragon Penske, sem a DS nem erősítette még meg a híreket a The Race megkeresésére. Míg a Techeetah kétszeres bajnoknak mondhatja magát, addig a Dragon Penske a kezdeti sikerek után nem tudott elmozdulni a csapatbajnokság utolsó három helyéről.

    Bár a döntés elsőre kétesnek tűnhet, Giovinazzi érkezése és a Team Penske egyre nagyobb szerepvállalása azonban bizakodásra ad okot számukra.

    A francia gyártó május-június környékén kezdi meg majd a tesztelést. Addigra érkezik meg a Formula E gyártóknak járó próbaautó és a technikai elemek a Spark Racing Technologiestől és a Williams Advanced Engineeringtől.

    A Maserati nem kap hasonló lehetőséget, amióta kiderült, hogy ők is a DS átmatricázott erőforrásait használják majd.

  • Fény derült arra, milyen formában megy a Maserati a Formula E-be

    Fény derült arra, milyen formában megy a Maserati a Formula E-be

    Hét autómárka kötelezte el magát a Formula E első Gen3-as évében való részvétel mellett. A jelenlegi gyártók közül kiszállnak néhányan, de érkezik a Maserati.

    Ugyan a csapatok száma még nem tisztázott a következő szezonra, azt már lehet tudni, milyen márkák adták le nevezésüket egy hajtáslánc gyártására.

    A BMW, az Audi és a Mercedes távozásával a jelenlegi kilenc meghajtó rendszer helyett csak hatra zsugorodna a választék. A mezőnyhöz viszonylag későn csatlakozó Maserati – és partnerei – a DS által kifejlesztett hajtásláncot fogja használni, de a saját nevükre átnevezve.

    A Penske sem áll elő új konstrukcióval, így Brackley-i csapat (jelenleg Mercedes EQ), a Venturi, a Techeetah mellett a Dragon is új beszállító után kell, hogy nézzen.

    Ugyan a Techeetah jelenlegi gyártója, a DS marad a sorozatban, a csapat kétes pénzügyi helyzete miatt lehet, hogy a franciák új partner után néznek.

    A csapatok kétséges száma miatt még nem biztos, de valószínűsíthető, hogy mindegyik gyártó maximum egy-egy ügyfélcsapattal köt majd szövetséget.

    A Jaguar erőforrásaira már lecsapott az Envision Racing – korábbi nevén Virgin – , rajtuk kívül pedig az Andretti (Porsche) és a McLarenné alakuló Mercedes EQ (Nissan) is közel áll ahhoz, hogy véglegesítse a beszállítóját.

    A Porsche azonban még kérdéses, hogy maradna-e egészen a Gen3-éra mind a négy szezonjában. Ugyanis egy esetleges F1-es motorprojekt – a Hypercar program mellett – elterelhetné a cég szakembereit és forrásait az elektromos irányvonaltól.

    A jelenlegi gyártókhoz a következő két évadban nem csatlakozhat majd senki, de a Gen3 Evo bevezetésével a 11. és 12. szezonban várható a további bővítés.

    Elvileg érdeklődőkben nincs hiány, a Hyundai, a Ford, a kínai BYD és a Lynk & Co-ért is felelős Geely is megkörnyékezte a Formula E-t, de végül még középtávon sem jelezték volna komolyan belépési szándékukat.

    A legutóbbi komoly érdeklődő a kaliforniai Lucid Motors volt, akik az Andrettit támogatták volna. Azonban végül az utcai autóikra koncentrálva elálltak ettől.

    A jövő évi előzetes felállás:
    Hajtáslánc Csapat
    🇬🇧 Jaguar
    gyári csapat: 🇬🇧 Jaguar
    🇬🇧 Envision
    🇩🇪 Porsche
    gyári csapat: 🇩🇪 Porsche
    (🇺🇸 Andretti)
    🇮🇳 Mahindra gyári csapat: 🇮🇳 Mahindra
    🇫🇷 Nissan
    gyári csapat: 🇫🇷 e.dams
    (🇬🇧 McLaren)
    🇨🇳 NIO 333 gyári csapat: 🇨🇳 NIO 333
    🇫🇷 DS
    🇮🇹 Maserati
    (🇨🇳 Techeetah)
    ? 🇲🇨 Venturi
    ? 🇺🇸 Dragon

    ()=még hivatalosan nem jelentették be gyártó és csapat megállapodását

  • Michelisz szerint tavaly az Elantra még nem volt a határon

    Michelisz szerint tavaly az Elantra még nem volt a határon

    A BRC Racing Team pilótája, Michelisz Norbert az új autó a második évben sokat javulhat, és egyenletesebb teljesítménnyel a bajnoki címre is lesz esélyük.

    Az Elantra tavaly váltotta az i30-at, és négy győzelmet aratott, a magyar versenyzővel a volán mögött Mostban.

    „Többé-kevésbé ugyanaz lesz az autó. – nyilatkozta a 2019-es WTCR bajnok a TouringCarTimes-nak. – Gyakorlatilag nulláról kezdtünk a 2021-es teszteken. Sok volt az autóban, de nem tudtuk belőle kihozni a maximumot minden hétvégén.

    Így, egy évvel a hátunk mögött – és annak megfelelő adatmennyiséggel – nem tettük gyorsabbá az autót, de megértettük. Ezzel hétvégéről-hétvégére, pályáról-pályára kiegyensúlyozottabbak leszünk. Az autóban rejlő lehetőségek sem változtak, mindössze jobban ki tudjuk majd használni őket rendszeresebben.”

    A magyar versenyző kiemelte, már év elejétől szükség van a jó eredményekre. De a téli időszakban elvégzett munkával szerinte sikerült betoldozni az autó gyengepontjait.

    „Tavaly a Nürburgringen jobb volt az autó, mint reméltük, aztán Estorilban nem annyira. Az időmérőn szenvedtünk, a versenyeken nem. Aztán ugyanúgy váltakoztak az eredmények. A Hungaroringen és az Adrián sem voltunk olyan jók, mint lehettünk volna.

    Ha a bajnokságért akarsz küzdeni, akkor kiegyensúlyozott autóra van szükség. Persze, jó az, ha gyors a gép, de még fontosabb, hogy megértsük, és a legjobbat hozzuk ki belőle.” – emelte ki még egyszer Michelisz.

    A Hyundai idén csak két autót indít, és egy új csapattárs, Mikel Azcona csatlakozott a koreai márkához.

  • Sainz számára prioritás, hogy tisztázzák az ügyét az FIA-nál

    Sainz számára prioritás, hogy tisztázzák az ügyét az FIA-nál

    A Szaúd-arábiai Nagydíjon Carlos Sainz egy kétes ügy után kényszerült kiszállni a győzelemért vívott csatából.

    A spanyol Ferrarija épphogy csak Pérez autója előtt lépte át a biztonsági autós vonalat, de csak az újraindítás után cseréltek helyet az egyértelmű döntés ellenére, amivel mindketten leszakadtak a versenyben vezető párosról.

    Mire megtörtént a helycsere, Max Verstappen és Charles Leclerc már a bűvös, egy másodperces határon kívül jártak.

    „Ami a vonalnál történt Checóval, az első dolog lesz, amiről az FIA-val beszélnünk kell. Ő elvesztette az esélyt, hogy velem küzdjön az újraindításnál, én pedig nem tudtam Max után menni amiatt, hogy nem a safety car alatt cseréltünk helyet.” magyarázta Sainz.

    „Sok körünk volt rá. Az FIA azonban nem engedte meg. A versenyzés és az Forma-1 érdekében az ilyeneknek gyorsabban, és hatékonyabban kell mennie.”

    Annak ellenére, hogy külső tényezők hátráltatták, Sainz nem hiszi, hogy esélye lett volna a győzelemre.

    „Még mindig nem voltam Charles és Max szintjén, bár közelebb voltam, mint Bahreinben. Biztos vagyok benne, hogy az a négy másodperc, amit a versenyben veszítettem [hozzájuk képest] további kivizsgálást igényel. Az ilyet ki kell vizsgálni, mert sok időről van szó, és közelebb lehettem volna. Márpedig szerettem volna őket csatázni látni.”

    Ha szám szerint nem is feltétlenül, morálisan mindenképp segített volna Sainznak, aki még mindig vár arra, hogy idén először csapattársa előtt végezzen.

  • Leclerc: a Red Bull rávilágított a Ferrari gyengeségeire

    Leclerc: a Red Bull rávilágított a Ferrari gyengeségeire

    Bár Bahreinben érinthetetlennek tűnt, Charles Leclerc nem tudta kivédekezni Max Verstappen támadásait Jeddah-ban.

    A pályán három egymást követő DRS zóna található, a középső és utolsó szektorokban. Ez jó lehetőséget adott a hátul érkezőnek, hogy közel maradjon a pálya nagy részében. Gyakorlatilag ez választási lehetőséget teremtett, a versenyzőnek, mikor szeretné végrehajtani az előzést.

    A győzelemért folytatott harcban ez kulcsfontosságúnak bizonyult Charles Leclerc és Max Verstappen között.

    „Akkor kezdtünk el igazán küszködni, amikor Max DRS-t szerzett. Onnantól még jobban kiemelkedett a hátrányunk, az egyenesbeli sebesség hiánya. A kanyarokban továbbra is gyorsak voltunk, de nem annyira, hogy kompenzálni tudjuk a különbséget. Úgyhogy onnantól nehéz dolgunk volt.” fejtette ki Leclerc.

    A Ferrari monacói pilótája tagadta, hogy a gumikezelés lett volna a probléma. Pénteken még sokkal nagyobb volt a kopás mértéke, a mezőny mégis az egy kiállás mellett döntött.

    „Nem tettünk semmi rosszat a gumikkal. Nem hiszem, hogy emiatt veszítettük volna el a győzelmet. Ők nagyon kiegyensúlyozottak voltak. Az első etap nehéz volt, nem volt könnyű Checót követni a közepeseken.

    A vége felé azonban jó volt a tempónk a közepesekkel. A keményeken aztán szintén jónak tűnt a dolog, amíg volt egy kis távolság köztem és Max között.”