Szerző: Jámbor Máté

  • A Libertynek van B terve az 2020-as Holland Nagydíjra

    A Libertynek van B terve az 2020-as Holland Nagydíjra

    Sean Bratches, az F1 kereskedelmi vezetője azt nyilatkozta, van B tervük, ha valami probléma merülne fel a jövő évi Holland Nagydíj kapcsán.

    Sokan izgatottan várják már, hogy a Forma-1 visszatérjen Hollandiába, főleg Max Verstappen milliónyi szurkolója. Mindez azt jelenti, hogy elfogytak a jegyek a futamra.

    Bár a jogi akadályok első köre elhárult, néhány környezetvédelmi csoport eltökélte, hogy útját állják Zandvoort pályafejlesztésének.

    „Nem tudom részleteket” – mondta Sean Bratches – „De hiszek abban, hogy a hollandok megfelelően fogják majd kezelni a helyzetet.”

    Ennek ellenére Bratches is elismerte, a Liberty Media a nehézségek miatt vészforgatókönyvvel is készül, hogy megőrizzék a 22 futamos szezont.

    „Természetesen van B tervünk. Több lehetőségünk van arra az esetre, ha be kéne vetni valamelyiket. De jelenleg megállapodásunk van Zandvoorttal. A jelenlegi állás szerint úgy készülünk, hogy ott leszünk majd májusban, és verseny is lesz.”

    Egy lehetséges alternatíva a másik holland pálya, Assen lehet.

    „Jó kapcsolataink vannak Assennel” – ismerte el Bratches – „Az egy jó helyszín, és jó hírnévnek is örvend. Talán versenyzünk majd ott egy nap.”

  • Jan Magnussen újra túraautózni kezd

    Jan Magnussen újra túraautózni kezd

    Kevin Magnussen apja, Jan hosszú évekig a Corvette IMSA programjának tagja volt, most azonban lecserélték Jordan Taylorra. Ezért új kaland után néz a most induló dán TCR bajnokságban.

    „Nagy híreim vannak” – kezdte Magnussen – „A TCR Dánia sorozatban fogok indulni az LM Racing színeiben. Nagyon várom már, hogy tesztelhessem az autót, és visszatérjek Dániába.”

    A szóban forgó autó a hírek szerint egy Volkswagen Golf GTI lesz, ezzel kezdi majd túraautós karrierjét az F1-et maga is megjárt versenyző.

    A 46 éves dán megjegyezte, még mindig érdekelné, hogy valamilyen szinten az IMSA SportsCar bajnokság kötelékében maradjon. Az elmúlt öt évben mindig a top 5-ben végzett a kategóriájában, kétszer bajnokká is avatták, de most úgy tűnik, nem versenyez tovább az észak-amerikai endurance sorozatban.

    Jan Magnussen már kétszeres túraautó bajnoknak mondhatja magát 2003-ból és 2008-ból, de az új TCR-érában még nem versenyzett. Meglátjuk, mire lesz képes az előreláthatólag hat- vagy hétfordulós sorozatban.

  • A Peugeot 2022-ben hiperautóval tér vissza Le Mansba

    A Peugeot 2022-ben hiperautóval tér vissza Le Mansba

    A Peugeot bejelentette terveit a hosszútávú autózás csúcskategóriájába való visszatérésről. Három év múlva térnek majd vissza egy hiperautós programmal.

    A francia gyártó anyacége, a PSA szerdán jelentette be szándékát, hogy egész szezonos programot indítsanak 2022-ben, egy hibridautó indításával. További részleteket a jövő év elején jelentenek majd be, de spekulációk szerint a Rebellion és az ORECA is része a projektnek.

    A PSA elnöke, Jean-Marc Finot így nyilatkozott: „Ez egy új kihívás. Ismerem a szakértőinket, meg fognak felelni neki. Ez újabb bizonyítéka lesz a győzni akarásunknak, amit a sokéves tapasztalat és a sikeréhség táplál.”

    A Peugeot legutóbb 2007 és 2011 között versenyzett Le Mansban, egyszer arattak győzelmet, 2009-ben. Már kifejlesztették az autó hibrid változatát is, amikor különös hirtelenséggel véget vetettek LMP1-es programjuknak az első, 2012-es WEC szezon előtt.

    2017-ben majdnem visszatértek, de végül a Rali Világbajnokságban vállalt szerepük miatt ez nem valósult meg. Végül az év végén kivonultak onnan is, egy évvel később pedig Dakar projektjüket zárták le.

    Ez a bejelentés nagy lökést adhat a Hypercar szabályrendszernek, amihez eddig csak a Toyota és az Aston Martin kötelezte el magát.

    https://www.instagram.com/p/B40R0k4n6rP/

  • Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Elemzés: Latifi lehet az egyetlen F1-es újonc jövőre, de mi történik a többiekkel?

    Az már szinte közhely, hogy ha valaki a Forma-1-be akar kerülni, a legjobbak között kell lenni. Persze ez még nem elég, szerencse is kell hozzá. Alkalomadtán pedig a gyári támogatás sem árt.

    Ez magában foglalja azt, ami számtalan tehetséges pilóta F1-es karrierjét pecsételte meg: nincs elég hely mindenkinek. Hiába teljesít valaki erőn és autón felül, lehet, hogy kiszorul a mezőnyből. Így járt Pascal Wehrlein, Esteban Ocon, és úgy néz ki, Nico Hülkenberg is az elmúlt években.

    Különösen igaz ez a most feltörekvő fiatalokra, akiknek rendkívül nehéz már a bekerülés is. Jövőre úgy néz ki, mindössze egy újonc, Nicolas Latifi lesz a mezőnyben. És akinek nem jut hely? Rájuk mi vár?

    Partvonalon

    Először is ott vannak azok a helyek, amik kissé láthatatlanok, de mégis az F1-hez tartoznak: a tesztpilóták. Gutierrez, Buemi, Wehrlein, de emlékezhetünk, hogy Vergne és Kvjat is ilyen helyzetben kötött ki. Vagy voltak régebben a „világ legjobb tesztpilótája” címért versenygők, mint a GPDA-elnök Alex Wurz, Pedro de la Rosa, Marc Gené vagy Luca Badoer.

    Persze, így sincs sokkal több hely, ezért a kihullott versenyzők kénytelenek voltak egy „másodrendű” sorozat után nézni. Ha körülnézünk a WEC-ben, rengeteg volt F1-es pilóta neve sejlik fel, és elmondható, hogy ez volt az a sorozat, ami – főleg Le Mans presztízse miatt – a legnagyobb húzóerővel rendelkezett az Forma-1 után.

    Azonban az elmúlt években megváltozott a tendencia, merre veszik az irányt az ígéretes versenyzők, akik szimplán rosszkor voltak rossz helyen.

    Az új irány

    A válasz a Formula E. Amikor elindult a sorozat, a versenyzők jó része a WEC-ből áramlott át. Sokan közülük a királykategóriából már kibukott pilóták (Alguersuari, di Grassi, d’Ambrosio) voltak. Volt, aki megtartotta mindkét ülést (Buemi, Vergne), előbbinek bajnoki címébe is került a két sorozat ütközése 2017-ben.

    Kétségkívül a F1 közelébe jutni jelenti a legnagyobb kihívást. Nem csoda, hogy az eddigi összes FE bajnok indult már királykategóriás versenyen, és alig találni olyan indulót, aki eredetileg nem a Forma-1-től fordult volna vissza.

    Ha az elmúlt két évet nézzük, az Formula E-ben debütáló pilóták közül, csak Alexander Sims, Nico Müller, Gary Paffett, Nyck de Vries és James Calado, nem indult F1-es versenyen. Kicsit más a kép, ha azt nézzük, hogy Calado teljesített szabadedzést 2013-ban a Force Indiával, Paffett volt a McLaren tesztpilótája, és csak Hamilton érkezése ütötte el a versenyüléstől 2007-ben.

    Nyck de Vries pedig F2-es bajnoki győzelme (és többéves tesztpilótai tapasztalata) után volt kénytelen az F1 körein kívül munkát keresni. És ha „több évnyi” tehetséges pilóta máshol köt ki, az Forma-1 elveszíthet valamit a presztízséből.

    Veszélyben a királykategória?

    De Vries érkezésével az FE már elkezdte hangoztatni, hogy látszik, már az elektromos sorozat is cél a fiatal pilóták számára, ez azonban még nem teljesen felel meg a valóságnak.

    A fiatal holland nem véletlenül igazolt a Mercedes FE csapatához, hanem tudatosan a kapcsolatok miatt. Toto Wolff többször nyilatkozott úgy, még nyílhat előtte lehetőség az F1-be, és valószínűleg ez a pilóta távlati célja is.

    A Formula E még nem nőtt az F1 szintjére vonzerőben a fiatal pilóták számára, de az új radikális szabályok talán éppen azért születhettek meg, mert a nagycsapatok is belátták, hogy ennek elejét kell venni. Ha pedig az F1 is vonzóbb lesz, talán megfékezheti a Formula E térnyerését.

  • Button és Alonso is Bathurst „radarján van”

    Button és Alonso is Bathurst „radarján van”

    Mindkét F1-es világbajnok, Jenson Button és Fernando Alonso is ott lehet a jövő évi versenyen Ausztrália egyik legjobb pályáján. A duó – korábbi versenytársaik, Nico Rosberg és Rubens Barrichello mellett – meghívást kap a Mount Panorama-n megrendezésre kerülő S5000-es versenyre.

    A keddi nappal kezdődő háromnapos esemény több versenyt is magába foglal, többek között az új formaautók, az S5000-es gépek is pályára gurulnak. A V8-as meghajtású gépek első versenyére még szeptemberben került sor Sandownban.

    Buttonnek nem ez lenne az első szereplése ott formaautóval. Ugyanis egy bemutató keretein belül már megtett néhány kört a Mount Panorama körül még egy McLarennel a 2012-es szezon előtt.

    Az Australian Racing Group igazgatója, Matt Braid reméli, a téli, december 4-6-os dátum lehetővé teszi számára, hogy olyan híres pilótákat (pl. Button) csábítson a versenyre, akik év közben nem érnének rá.

    Az esemény célja, hogy nemzetközi figyelem célpontjában Bathurst álljon. Eddig kevés lehetőség volt a nemzetközi versenyzők számára, hogy Ausztrália legjobb pályáján versenyezhessenek. Főleg nem abban az autóban, amit saját sorozatukban vezetnek.

    A sok kategória, és az időpont azt jelenti, hogy a Bathurst International  [verseny”hétvége” hivatalos elnevezése – a szerk. ] a nemzetközi porond résztvevőit méri majd össze Ausztrália legjobbjaival.”

    A kontinens leggyorsabbjainak tartott S5000-es autók ráadásul a 6,2 km-es pálya körrekordjára is veszélyesek lehetnek.

    Úgy érzem, nagyon jó időre lesznek majd képesek” – mondta John Bowe, a Bathurst 1000 km-es kétszeres győztese – “Nagyon gyors autókról van szó. A motorerejük és a kezelhetőségük van olyan jó, hogy ne legyen kétség afelől, hogy megdől majd a körrekord.”

    Az esemény része lesz egy 500 km-es TCR futam is, melyre a világ minden tájáról hívtak meg csapatokat. Andy Priaulx, aki már versenyzett ott, így újra lehetőséget kap, hogy visszatérjen a pályára.

    Bathurst az egyik legjobb helyszín a világon. Mintha Spa és Makaó keveréke lenne. Jó emlékeim vannak onnan, és biztos vagyok benne, hogy izgalmas lesz a verseny.

    Ez az esemény azt jelenti, hogy most először egy naptári éven belül öt nagyobb esemény is lesz a pályán. Például többek között a 12 órás és az 1000 km-es hosszútávú versenyekre kerül majd sor.

  • Alonso a Toyota túraautóját is teszteli

    Alonso a Toyota túraautóját is teszteli

    A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso a Toyota Gazoo Racing Super TC 2000-es járgányát teszteli majd a buenos-airesi, volt Forma-1-es pályán.

    Alonso a Toyotával szerezte harmadik címét a WEC 2018-19-os szezonjában, azóta japánok tereprali részlegét erősíti. Azóta több ralit is teljesített, most is velük készül a 2020-as Dakarra.

    A spanyol klasszis ma a Toyota argentínai gyárát látogatja meg Pilarban egy rendezvény keretein belül. Ezután kerül majd sor a túraautós tesztre az Autódromo de Buenos Aires Juan y Oscar Gálvezen. A Corollát egyébként a Super TC 2000 bajnoki éllovasától Matías Rossitól kapja majd kölcsön.

  • Bottas: csökken a különbség köztem és Hamilton között

    Bottas: csökken a különbség köztem és Hamilton között

    A Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas úgy nyilatkozott, senki sem tudja, mennyire motivált a világbajnoki cím irányában, és hiszi, a különbség közte és Lewis Hamilton között csökken.

    Bottas 2019-es szezonja az eddigi legjobb, mióta csatlakozott a csillagos márkához. Négy győzelmet szerzett, öt pole-t, és tízszer állt dobogón eddig.

    Kiegyensúlyozott teljesítménye sorozatban hatodik konstruktőri címéhez segítette a Mercedest, és bebiztosította magának az egyéni második helyet két versennyel a vége előtt. De szerinte még tud majd fejlődni, és csökkenti majd hátrányát világbajnok csapattársához képest.

    „Minden pilóta folyamatosan fejlődik, és amíg azt te akarod, addig tudsz is.” – idézi őt a crash.net – „Lewis is ezt akarja mindig, nem lazsál, szeretne fejlődni. Bár amennyire látom, és a csapat is látja, a köztünk lévő távolság csökken. Még nem értem el a csúcsteljesítményemet, szóval csak rajtam áll, hogy ezen dolgozzak, és javuljak.”

    „Nem kétség, ő motivált, hogy nyerjen még ki tudja hányszor, de senki sem tudja, én milyen motivált vagyok, belül, hogy legalább az első címemet megszerezzem.”

    A szezon elején ő és Hamilton közel voltak egymáshoz, aztán néhány hiba miatt elvesztette a fonalat. Egyszer a Német Nagydíjon második helyről esett ki, majd Mexikóban az időmérőn csapta falnak az autót.

    „Kis különbség volt köztünk végig, a számok azt mondják. De sok változó van, és a helyzet hamar megváltozhat ezek miatt. Összességében mindig lehetne egy picit jobb az ember.”

    „Voltak kisebb hibáim, amik rosszabb rajtpozícióba tettek engem a versenyekre. Mexikó egy jó példa erre, ott túlléptem a határon, miközben igyekeztem mindent kihoznia körből. De előfordul az ilyesmi.”

  • Interlagos elveszítheti jövő évi WEC fordulóját

    Interlagos elveszítheti jövő évi WEC fordulóját

    A WEC egyeztetett a csapatokkal arról, hogy „megfontolás alatt van” a szezon ötödik versenyének helyszínváltozása, aminek jelenlegi házigazdája Interlagos.

    A kétes biztonságú pálya már nem először kerül hírbe azzal, hogy elveszíthet egy világbajnoki versenyt. Nyáron ugyanis felröppent a hír, hogy a Brazil Nagydíj Rio de Janeiróba költözhet.

    A hosszútávú világbajnoki verseny jelenlegi állás szerint február elsején rajtol majd az interlagosi pályán. Még nem közölték az okokat, de úgy tudni a versenyszervezőkkel különbözött össze a sorozat.

    Miközben a problémák megoldásán dolgoznak, azért készülnek alternatív megoldásokkal is. Mivel az előtte lévő futam Bahreinben van, utána pedig Sebringben versenyeznek majd, a sorozat szervezői a hajózási útvonalhoz közeli pályákat fontolnak meg a brazil forduló pótlására.

    A különböző mértékig fontolóra vett pályák között ott van a korábban hosszútávú versenyt tartó Circuit of the Americas (Austin), illetve az Autodromo Hermanos Rodriguez (Mexikóváros), valamint a nemrég felújított Kyalami (Dél-Afrika) is.

    Arról, hogy a versenyt elkerül-e Brazíliából, illetve hol helyettesítik majd vélhetően a következő két hétben döntenek.

  • Bereznay Dani újra győztesnek mondhatja magát!

    Bereznay Dani újra győztesnek mondhatja magát!

    Miután előzőleg minden összeesküdött ellene, Bereznay Dani visszatalált a győztesek útjára a Forma-1 eSport bajnokságának harmadik fordulójában.

    Bereznay jól kezdett, ugyanis az első versenyen (háromból áll egy forduló), Hockenheimben végig az élmezőnyben csatázva, végül negyedik helyen végzett.

    Az első győzelmét szerző Jarno Opmeer (Renault), Joni Tormala (Red Bull) és a bajnoki éllovas David Tonizza (Ferrari) előzte meg. Eközben a címvédő Brendon Leigh esve-kelve a mezőny végén ért célba.

    Utána következett Spa-Francorchamps, ahol Bereznay győzelmet szerzett tavaly. Most is jó kilátása volt egy jó eredményre, pole pozícióból indulva.

    Az első körben vesztett egy helyet, de következő körben a Kemmel egyenes végére visszaszerezte a vezetést. Körönkénti előzgetés következett, de ő és Frederic Rasmussen (Red Bull) elhúzott a mezőnytől.

    A kiállásokat követően második volt, és csak az utolsó körben indított támadást, hogy ellenfele már ne tudjon visszavágni. Rasmussen próbálta előre engedni, hogy ő használhassa majd a DRS-t, de ezzel csak rajtavesztett, mert elrontotta a kigyorsítást, így meg kellett elégednie a második hellyel.

    „Szoros verseny volt, de mivel ez köztudottan a kedvenc pályám, szerintem ez volt a jó hely arra, hogy megszerezzem az idei első győzelmemet. Remélhetőleg hozzá tudok majd  adni még egyet-kettőt.” – nyilatkozta az angol médiában langaléta magyarként emlegetett Bereznay.

    Freddie és Tonizza nagy kihívást jelentenek számomra, mindig nehéz előttük végezni. Elöl is vannak a bajnokságban, szerintem ez magáért beszél. Freddie-nek külön köszönet a tiszta küzdelemért, remélem lesz még ilyen.”

    A forgatókönyv hasonló volt a harmadik, monzai versenyen is. Az élről rajtolva Bereznay megtartotta vezetést, de később a vezető hármas harmadik helyén találta magát, az éllovas Tonizza és az első versenyét teljesítő Nicolas Longuet (Red Bull) mögött.

    A kiállásokat követően nyert egy helyet, majd három körrel a vége előtt előzött. A vezetést sikerült megtartania, így sorozatban másodjára is győzni tudott.

    „Nem voltak problémák a fejemben a rosszul sikerült versenyek miatt. Inkább azt mondom, nem sikerült úgy felkészülnünk a szélárnyékozásra, és a lehetséges forgatókönyvekre. Most a harmadik fordulóban már tapasztaltabbak voltunk, és sikerült kihasználni a lehetőségeinket.”

    A bajnokságban a negyedik helyre jött fel, de még így is több, mint ötven pont a hátránya Tonizzához képest három versennyel a vége előtt.

    https://www.instagram.com/p/B4iu-LjJ84Y/

  • Abiteboul: a Renault kompromisszumokat kötött 2021-re

    Abiteboul: a Renault kompromisszumokat kötött 2021-re

    Cyril Abiteboul szerint a 2021-es szabályzat jelentheti számukra a fényt az alagút végén. Szerinte bár a Renault-nak nem mindent sikerült elérnie a tárgyalások során, amit előzetesen akartak, de nem lehet csalódott.

    Mi is a folyamat része voltunk. Meghallgattak minket, és az ellenfeleinket is. Kompromisszumokat kötöttünk.” – nyilatkozta.

    A legnagyobb változást a költségsapka jelenti majd, amit végül 175 millió dollárban állapítottak meg. Abiteboul azt mondta, versenyben kell maradniuk a fegyverkezési versenyben, mert jövőre a csapatok rengeteget fognak költeni a 2021-as autó fejlesztésére, mielőtt a korlátozás életbe lép majd.

    „Kevesebbet szerettünk volna, mert a csapatunk kb. 150 milliót költ jelenleg. Arra számítottunk, az összeg ekörül lesz, így terveztünk. Most meg kell kérdeznünk magunktól, meg szeretnénk-e emelni a költségvetésünket.”

    „A 2021-es szezon nagy lehetőség, de tudom, hogy a csapatok jövőre rengeteget fognak költeni, nekünk pedig megvannak a korlátaink.”

    Egy másik nagy kompromisszum valószínűleg az év végi konstruktőri bónuszok új elosztása lehetett. Nem hozták nyilvánosságra a számokat, de a Renault csapatfőnöke úgy hiszi, igazságosabb lesz, mint a mostani rendszer.

    „A jövedelemelosztás kevésbé lesz fejsúlyos” – utalt a három topcsapat kiemelkedő részesedésére – „a negyedik és hatodik hely között végző csapatok többet kapnak majd, és ez nagyszerű. Erre van szükségünk.”

    Abiteboul reménykedik, hogy két év múlva szorosabb lesz a mezőny.

    „Nem gondolom, hogy ne lenne jó a versenyzés. Jelenleg két szinten, de nagyon szoros a küzdelem. A győzelemért a Mercedes, a Ferrari és néha a Red Bull küzd, ami nagyon jó. A középmezőny pedig elképesztően szoros.”

    „Az egyetlen dolog, amivel ezen javítani tudnánk, ha mindenki egy szinten lehetne, de ez nem fog 2021 előtt megtörténni.”