Szerző: Jámbor Máté

  • Ausztria minden nagyobb sporteseményt betilt nyár végéig

    Ausztria minden nagyobb sporteseményt betilt nyár végéig

    Németország és Belgium után Ausztria is akadályt gördített a nagyobb események elé nyár végéig. Ennek ellenére zártkapus futam még lehet.

    Bár néhány korlátozáson rögzítettek már, sógorainknál most mégis, Marko fogadkozásai ellenére maradhat el az Osztrák Nagydíj. Christian Horner szerint még lehetséges egy nézők nélküli futam megrendezése.

    „A Red Bull Ringen kialudhatnak a rajtlámpák. Nagyon rövid idő alatt kész állapotba lehet hozni, hogy megfeleljen az FIA kritériumainak. Az, hogy zártkapus versenyt rendezzünk, egy teljesen megvalósítható lehetőség.”

    Reménykedik benne, tovább lazulnak majd az előírások, mire a futam időpontja közeledik majd.

    „Reméljük, a szankcióknak is vége lesz, de akkor ki akarna rögtön egy 150 ezres tömegbe beülni? Úgy gondolom, könnyen visszatérhetünk majd a nagydíjak rendezéséhez, sok helyszínen már beszélnek a nézők nélküli lehetőségről, limitált személyzettel, csak azért, hogy elindulhasson a bajnokság.”

    A labdarúgás felől érkeztek olyan hírek, miszerint a rajongók még jó ideig nem mehetnek be a stadionokba, de több játékos és menedzser is kikötötte, amíg minden résztvevőt nem teszteltek le, nem fognak pályára lépni. Hozzátéve, hogy először azok kapjanak tesztet, akik a frontvonalban dolgoznak.

    Hasonlót a Forma-1 vezetőinek is figyelembe kell majd venniük, ha újraindítanák a szezont.

    „A foci és a többi sportág is gondolkozik hasonló megoldásokon. Itt az F1-ben a versenyzők között több távolság van, ráadásul a sisak amúgy is elválasztja őket egymástól.” – folytatta Horner.

    „Ez is olyan dolog, amit Ausztria és a Red Bull meg fognak vizsgálni. Persze egytt kell majd dolgozni a helyi hatóságokkal, és a kormánnyal is, jelen pillanatban csak megbeszélések folynak.”

  • Ki lehet majd bikás újonc? Íme a Red Bull-létra!

    Ki lehet majd bikás újonc? Íme a Red Bull-létra!

    A múltkori kitekintés után nézzük, mi a helyzet a legnagyobb junior programban, íme a Red Bull Junior Team!

    Amikor a juniorokról beszélünk, Helmut Markót és a Red Bullt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az első és leghatékonyabban működő akadémia az övék. Egy bajnok, három futamgyőztes, és hat dobogós eddig a mérlegük.

    Marko híres kegyelmet nem ismerő stílusáról, így talán nem meglepetés az, hogy kevesen érik el a királykategóriát. Az utóbbi évben Lucas Auer (Gerhard Berger unokaöccse) és Dan Ticktum is elhagyni kényszerült a bikásokat.

    A kialakult hiányt téli igazolásokkal pótolták, a visszavett, és Super Formulába átirányított Sette Camarán kívül a néhai Force India protezsáltja, Jehan Daruvala; és az e-sportok világából érkező, de már bajnokságokat nyerő Igor Fraga lett tagja a Red Bull akadémiájának.

    Most hogyan néz ki az istálló háza-tája:

    F1-es szereppel: ?? Sébastien Buemi és ?? Sérgio Sette Camara

    Svájc eddig utolsó F1-es pilótáját (Grosjean ugyan Genfben született, de francia színekben indul) továbbra is a Red Bull hivatalos tartalék- és tesztpilótájaként nevezték meg, immáron tizedik éve.

    Brazil kollégája idén kapta ezt a szerepet, bár Buemihez hasonlóan ő is kettős versenyprogramot tervezett be magának.

    Közel, de még nem eléggé: ?? Jüri Vips, ?? Yuki Tsunoda és ?? Jehan Daruvala

    Az itt szereplők már vezethetnének F1-es autót, rendelkeznek a szabadedzéseken való részvételre jogosító 25 licenszponttal, de még nem tagjai egyik csapat keretének sem.

    Jüri Vips tavaly 4. lett a Formula 3-ban, majd év végétől átnyergelt ő is a Super Formulára, így egy lépcsőfok kihagyásával igyekszik elérni a hőn áhított célt.

    Yuki Tsunoda, ez nem titok, a Honda támogatásával landolt a Red Bullnál. Japán F4-es bajnoki címe után, tavaly az F3-ban kilencedik lett egy győzelemmel és három dobogóval. Ezután került fel az F2-be.

    Jehan Daruvala, még a Force India tehetségvadászatából kerül nemzetközi porondra. A csapat átalakulásával azonban most úgy tűnik, az F3 tavalyi bronzérmese az energiaitalosoknál találhat új otthonra.

    F3: ?? Liam Lawson, ?? Dennis Hauger, ?? Jack Doohan és ?? Igor Fraga

    Mindannyian F3-as versenyzők, és mindannyian a motorsport bölcsőjének számító Nyugat-Európán kívülről. A Red Bull tényleg kivetette rájuk a hálóját.

    Liam Lawson 2018-ban jött át Európába versenyezni. Tavaly nem alkotott nagyot az F3-ban, de a csapatváltás talán segít neki, hogy előreléphessen majd. Eddig Európán kívüli téli versenyeken szorgalmasan gyűjtötte a licenszpontokat.

    Dennis Hauger lenne az első norvég F1-es, és ehhez megfelelően is teljesít. F4-es szinten eddig a briteknél negyedik, a németeknél második, az olaszoknál pedig első lett. Marko is jó véleménnyel van róla.

    Jack Doohan (a motorversenyző Mick fia) az ázsiai F3-as bajnokság második helyével érkezik majd meg Európába.

    Igor Fraga az FIA által támogatott Gran Turismo, és a McLaren által szervezett virtuális bajnokságok megnyerése után kapott lehetőséget, hogy a való életben is volán mögé ülhessen, de az F1-es e-bajnokság döntőjében is megfordult.

    Jelenleg ők vannak, akik a Forma-1 valamelyik nevelőszériájába kerültek, úgy tűnik, most minden lépcsőfokon vannak többen is. Hogy lehetőségük lesz-e az F1-ben, az még attól is függ, lesz-e üres ülés. De ha nem is, érdemes odafigyelni rájuk, ha esetleg feltűnnek egy másik sorozatban.

  • Button listája a legjobbakról, akik ellen versenyzett

    Button listája a legjobbakról, akik ellen versenyzett

    Jenson Button kiemelte a hat legjobb pilótát, akik a 17 éves F1-es pályafutása alatt vele egyszerre voltak a pályán.

    A brit 2000-ben debütált a királykategóriában, és 2016 végén vonult vissza onnan. Ezenkívül még egy verseny erejéig még visszatért, amikor Fernando Alonso helyére ugrott be a 2017-es Monacói Nagydíjon, de utána végleg búcsút intett a Forma-1-nek.

    15 futamgyőzelemmel és egy világbajnoki címmel a neve mellett, Button öszeállított egy listát, kik voltak a legjobbak, akik ellen versenyzett.

    „Próbálkoztam azzal, hogy hat alá vigyem a listát, de végül hat maradt. Ellenük versenyeztem, így jól meg tudom őket ítélni.” – nyilatkozta a világbajnok a Sky Sportsnak.

    „Nehéz olyasvalakit, mint Juan Manuel Fangio összehasonlítani valaki olyannal, mint Lewis Hamilton. Évtizedek választják el őket, így már teljesen más a sport.”

    Button két csapattársával kezdte:

    „Lewis mindenképpen benne kell, hogy legyen és Fernando is. Csapattársuk voltam, mindketten óriási tehetséggel rendelkeznek, nagyon különböző formában.”

    Még két jelenlegi élmenő is beletartozik Button összeállításába, ám érdemes megjegyezni, hogy Leclerc-rel és Albonnal nem találkozott a pályán.

    „Vettel [is benne van], hiszen négyet nyerni sorozatban nem kis dolog. Most ugyan küszködik egy kicsit, és buta hibákat követ el. Gyors csapattársa van, szerintem ez csak jóbbá teszi majd őt is.”

    „Azután jön Verstappen. Nem versenyeztem ellene sok éven keresztül, de látva a teljesítményt, amit nehéz körülmények között nyújtott, mint amilyen a 2016-os Brazil Nagydíjon is volt, az nem evilági. Elképesztő, mit tud művelni az autóval.”

    Nem feledkezett el karrierje korai szakaszáról sem, két régi motoros is bekerült a legjobbak közé.

    „A maradék kettő pedig az első éveimből való: Mika Häkkinen és természetesen a nagyszerű Michael Schumacher.”

  • Ti kértétek! Megvizsgáljuk, ki van az F1 kapujában!

    Ti kértétek! Megvizsgáljuk, ki van az F1 kapujában!

    A keddi instagramos kérdezz-felelek során jónéhányan kérdeztetek az új pilótákról. Most adunk egy kis ízelítőt, ki lehet „F1-es anyag”.

    Ricciardo már előrevetítette, annak ellenére, hogy nincs akció a pályán, 2020-ban így is mozgalmas lesz a pilótapiac. Ugyan az F1-eseknél nem, de a fiataloknál nagy mozgás volt a télen, főleg a Williams és a Red Bull „vásárolt be”.

    Azt ugyan nem tudni, kinek a helye szabadulhat fel, de az mindenképpen érdekes, hogy mindössze hat pilóta rendelkezik szerződéssel 2021-re. Igaz, nehéz lenne elhinni, hogy Hamilton ne találna magának ülést, vagy Stroll nem indulhatna apja csapatánál.

    Most azonban nem ez a kérdés, ki megy, hanem az, ki van közel ahhoz, hogy felkerülhessen. Ehhez általában elengedhetetlen egy F1-es csapat támogatása, és persze a szponzori háttér sem árt.

    Ez a lista nem feltétlenül felel meg ezeknek, azonban az itt szereplők két tekintetben jobbak: versenyeztek már az F2-ben és megvan az elegendő szuperlicensz pontjuk. Fontos megjegyezni azonban nyilvánosan sehol sem vezeti az FIA, ki hol tart a pontvadászatban, így csak a saját számításainkra hagyatkoztunk.

    Nyck de Vries, ?? Hollandia

    Az F2 tavalyi bajnoka, jelenleg az Formula E-ben tengeti mindennapjait. Úgy tűnik, ott meg is találta a helyét, a Mercedesnél. Wolff szerint azonban látjuk még F1-es autóban. A hosszútávú autózásban is kipróbálta magát, van der Garde mellett, egy LPM2-es győzelmet is szerzett.

    Luca Ghiotto, ?? Olaszország

    Olasz létére sosem volt a Ferrari Akadémia tagja, igaz, sokáig a Prema színeiben versenyzett, majd 2014-ben a másik olasz utánpótláscsapattal, a Tridenttel mutatkozott be a GP3-ban, rögtön pole pozícióval. Ott második évében lett bajnoki ezürtérmes, és lépett eggyel feljebb. Tavalyi év végi harmadik helyezése a legjobb, négy év alatt mindössze hat győzelmet szerzett. Tavaly búcsút mondott a sorozatnak, hogy a WEC-ben menjen egy futamot, majd az újonc Hitech-kel mégis visszatérne idén.

    Artem Markelov, ?? Oroszország

    Ő még Ghiottónál is nagyobb F2 veterán, öt teljes szezont húzott le a Forma-1 előszobájában. Ebből kiemelkedik 2017-es második helye, akkor Ghiotto oldalán csapatbajnoki címet szerzett, de kikapott Charles Leclerc-től az egyéni táblán. 2018-ban a Renault tesztpilótája volt, Szocsiban teljesíthetett egy szabadedzést is. Tavaly felejthető szezont futott a Super Formulában, de beugrott az F2-be is. Ebben a szezonban lejárnak a pontjai (három év után évülnek el), így muszáj lenne pótolnia, hogy továbbra is esélye legyen az F1-re.

    Sérgio Sette Câmara, ?? Brazília

    Az F2-ben három szezont húzott le, három különböző csapatnál. Végig javuló tendenciát mutatott, tavaly negyedik lett. 2016-ban a Toro Rosso, tavaly a McLaren tesztpilótája volt. Bár a Red Bull 2017-ben egyszer már kirúgta, idén visszavette mindkét csapat tesztpilótájaként. Japánban, a Super Formulában versenyez majd idén, emellett az IndyCarban osztozik majd egy ülésen Felipe Nasr-ral. Vezetett már F1-es autót négy éve, a silverstone-i teszten a Toro Rosso volánja mögé ülhetett.

    Jack Aitken, ?? Egyesült Királyság ??

    A félig koreai pilóta 2015-ben ahol elindult, ott nyert is, azóta a 2017-es GP3-as ezüstérmén kívül nem végzett semmilyen bajnokságban az ötödiknél jobb helyen. 2016-tól a Renault Sport Akadémia tagja, tavaly két tesztpilótai év után váltak el útjaik, és szerződött a Williamshez tartalékosnak. Tavaly három győzelemmel zárt, idén is az F2-es mezőny tagja. Markelovhoz hasonlóan az ő pontjai is elévülnek idén.

    Érdemes hozzátenni, ez csak a torta egy kis szelete. Sokan vannak még, akik egy-egy csapat körül megtalálhatóak. Ez most csak egy kis szemelvény.

  • A Red Bull brazil tartalékosa elégedett a helyzetével

    A Red Bull brazil tartalékosa elégedett a helyzetével

    Sergio Sette Camara egy hónapja tartozik a Red Bull kötelékébe, azóta ülést is szerzett magának a Super Formulában.

    Mondhatni, sokat fordult a brazillal a világ. Az idei szezonja eddig egy részidős IndyCar ülésből állt, Alonso rémálom-csapatánál, a Carlinnál.

    Igaz, eddigi szerepe abból állt, hogy Ausztráliába utazzon az eltörölt szezonnyitóra, de bízik benne ez csak az F1-es kalandjának kezdete.

    „Sok lehetőséget tartogat számomra a Red Bull, ha előre akarnak léptetni bármelyik csapathoz.” – utalt az Alpha Taurira Sette Camara.

    „Számomra ez teszi érdekessé a Red Bullal való kapcsolatot. Két csapat és négy autó fölött rendelkeznek, nem űgy, mint néhány kisebb csapat.”

    Kiemelte, nem a brazil szponzorok juttatták ehhez a helyzethez, tényleges lehetőséget lát új szerepkörében.

    „Ez egy nyitott szerződés. Ha meg lenne határozva benne a szabadedzések száma, az azt jelentené, a pilóta vagy szponzora pénzt visz a csapathoz. De itt nem ez a helyzet.” – folytatta az F2 tavalyi negyedik helyezettje.

    „A Red Bull érdeklődik irántam, és minél jobban teszi ezt, annál több lehetőséget ad majd. Ez pedig pontosan az, amire ez a megállapodás született. Nem akarok csak azért egy ülést, mert fizettem érte. Én próbálok majd jól teljesíteni, legyen szó a szimulátorról és a Super Formuláról. A csapat dönt arról, kit rak az autóba.”

    A brazil jelenleg Japánban ragadt, mert nem akarta megkockáztatni, hogy míg ő Brazíliában vagy Európában rostokol, elkezdődjön nélküle a Super Formula szezon.

    „Ausztrália után gondolkodtam azon, hogy visszamenjek Európába. De rosszabb lett a helyzet, és lezárták a repteret is. Japánban versenyzek idén, gondoltam, ha valahol megrekedek, akkor legyen ott, ahol a bajnokság van, ahol indulok.”

  • Eltolták a WEC következő szezonját, hogy befejezhessék az ideit

    Eltolták a WEC következő szezonját, hogy befejezhessék az ideit

    A koronavírus és az eltolt futamok miatt csak 2021-ben kezdődhet a WEC következő szezonja idén szeptember helyett.

    A hosszútávú világbajnokság általában fordított menetrendet követ, mint a Forma-1, ősszel kezdik az idényt, és a júniusi Le Mans-i 24 órással zárják.

    Most azonban az említett versenyt – az előfutárának számító spai fordulóval együtt – nyár elejéről őszre helyezték át, így nagyon egybecsúszna a következő szezon indulásával. A versenyeket pedig meg kell tartani, hogy továbbra is világbajnoki rangot kaphasson a sorozat bajnoka.

    Így az FIA és az WEC közös döntése alapján az új idény nem kezdődik meg 2021 márciusánál hamarabb. Az új menetrendről még nem tudni semmit, de felek egyetértenek abban, hogy alaposan át kell majd dolgozni a forgatókönyet.

    Arról is döntés született, hogy a Sebringi 1000 mérföldes verseny törlése miatt kimaradó fordulót novemberben, Bahreinben pótolják majd. Az arab ország így kétszer rendezhet futamot egy idényen belül, ráadásul a szezonzáró titulusát is elveszi Le Manstól.

    „A globális helyzet megváltozása kevés lehetőséget hagyott nekünk.” – kezdte Gérard Neveu, a WEC vezérigazgatója. – „Ma elképzelhetetlennek tűnik egy nemzetközi verseny rendezése még nyár előtt, így átalakítottuk a naptárat, megtartva a versenyek számát.”

    „Viszont fel kell készülnünk a következő szezonra, amihez sok paramétert kell majd figyelembe vennünk, kezdve a gazdasági nehézségekkel.”

    Richard Mille, az FIA hosszútávú versenyzésért felelős bizottságának elnöke a gazdasági nehézségeket emelte ki az eltolt szezon kapcsán.

    „Megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy biztosítsuk, hogy a bajnokság továbbra is nyolc fordulóból áll majd, minden csapat számára egyenlő feltételekkel. A válság gazdasági következményei és az iparágunkra gyakorolt hatását figyelembe véve úgy gondoljuk, a későbbi szezonkezdet elengendő időt biztosít mindenkinek a felkészülésre.”

    A WEC tavalyi-idei versenynaptára:

    2019
    09.01. ?? Silverstone-i 4 órás Silverstone Circuit
    10.06. ?? Fuji 6 órás Fuji Speedway
    11.10. ?? Sanghaj 4 órás Shanghai International Circuit
    12.14. ?? Bahreini 8 órás Bahrain International Circuit
    2020
    02.23. ?? Lone Star Le Mans (austini 6 órás) Circuit of the Americas, Austin
    08.15. ?? Spái 6 órás Circuit de Spa-Francorchamps
    09.19-20. ?? Le Mans-i 24 órás Circuit de la Sarthe, Le Mans
    11.21. ?? Bahreini 8 órás Bahrain International Circuit

     

  • Mikaela Åhlin-Kottulinsky a TCR Skandinávia bajnoki címére pályázik

    Mikaela Åhlin-Kottulinsky a TCR Skandinávia bajnoki címére pályázik

    Åhlin-Kottulinsky a negyedik szezonjára készül a bajnokságban, és bár a címre törekszik, de nehéz évre számít.

    Pénteken jelentették be, hogy eddigi csapatánál, a PWR Racingnél folytatja idén is, azonban már az új Cupra León Competición volánjánál. Csapattársa idén is a címvédő, a WTCR-ben is megforduló Robert Dahlgren lesz.

    „Sok új és visszatérő versenyző van a bajnokságban, például Fredrik Blomstedt, vagy a világbajnok Rob Huff. Nagyon erős mezőnyünk lesz.”

    A versenyzőnő tavaly hatodik lett a bajnokságban egy győzelemmel és öt dobogóval. Ahhoz, hogy továbblépjen, a kiegyensúlyozottságot tartja a legfontosabbnak.

    „Ahhoz, hogy megnyerjem a bajnoki címet, hasznosítanom kell az eddigi tapasztalatomat, és a legjobbakat felhasználni. Minden futamon pontot szeretnék, ez nagyon fontos lesz majd.”

    „Hosszú tél volt, jó érzés, hogy mindent sikerült elrendezni. Új autónk van erre az évre, és ez izgalmas.”

    Hogy a WTCR-be is vágyó Åhlin-Kottulinsky mikor versenyezhet vele, még nem tudni. Az eredetileg május 15-ére tervezett szezonnyitó hétvége ugyanis minden valószínűség szerint átkerül majd egy őszi időpontra.

    „Az a tervünk, hogy húsvét környékén hozzunk nyilvánosságra az új versenynaptárat.” – erősítette meg a csúszást Micke Bern, az STCC ügyvezető igazgatója.

    Az eredetileg hétfordulósra tervezett bajnokságot a svéd kormány rendelkezése is hátráltatja, miszerint 50 főnél nagyobb tömeget vonzó eseményt nem lehet tartani.

    „Mindenki biztonsága a legelső, de emellett keményen dolgozunk azon, hogy alternatívákat találjunk akkora, mire lehetőségünk lesz rá.”

  • Silverstone hajlandó lenne duplázni – akár egy csavarral is

    Silverstone hajlandó lenne duplázni – akár egy csavarral is

    Silverstone reménykedik benne, hogy meg tudják rendezni az idei Brit Nagydíjat, és akár rendhagyóbb módon is változtatnának ennek érdekében.

    Míg az egész sportvilág szabadságra ment, Stuart Pringle, a brit pálya ügyvezető igazgatója hajlandó teljesen rugalmas lenni annak érdekében, hogy futamot rendezhessenek – akár kettőt.

    „A csapatok többsége egy kőhajításnyira van a pályától, megszervezni elég könnyű lenne bármit is. Megvan hozzá az infrastruktúránk, és a csapattagok többsége hazamehetne minden este.”

    Ráadásul az elmaradó versenyeket többen dupla futamos hétvégékkel pótolnák, egyesek még azt is hozzáteszik, fordított irányban lehetne rendezni a másodikat. Ez szembe menne a sportág DNS-ével, hiszen egy nagydíj pont attól értékes, hogy egy helyszínen – szemben például a túraautózással – csak egy van belőle évente.

    „Ez nem is annyira őrült ötlet.” – jegyezte meg Pringle. „Nincs meg az engedélyünk ahhoz, hogy a másik irányban tartsunk versenyt, de ezek rendkívüli idők, amik rendhagyó döntéseket szülnek. Nincs kizárva semmi, de először nézzük meg, mi lesz a következő négy hétben.”

    „Nehéz a Forma-1-nek, nem csak azt kell figyelembe venniük, mi történik Nagy-Britanniában, hanem az egész világ történéseit kell nézniük. Lehet, nem is olyan őrült ötlet.” – utalt arra, hogy a Forma-1 nem mehet egy bizonyos szám alá a futamok tekintetében a szerződések, illetve a bajnoki titulus miatt sem.

  • Virtuálisan lehet majd előnyt szerezni a TCR Europe-ban

    Virtuálisan lehet majd előnyt szerezni a TCR Europe-ban

    A TCR Europe is rálépett a többi sorozat útjára, szimulátoros sorozatot indítanak a pilóták számára, ami hatással lesz a valós versenyekre is.

    A virtuális versenyek a TCR Europe eredeti versenynaptárát követik majd le, kezdve a május 2-ai nyitófutammal.

    Ugyan a bajnokság 30 indulót fogadna, a „TCR Europe SIM Racing” névre keresztelt sorozatban 22, a való életben is versenyző pilóta versenyezhet majd. A sorozat promótere valamiféle bónuszt is emlegetett, amit a versenypályán hasznosíthat majd az adott versenyző.

    „Két-három különböző megoldáson gondolkozunk, a részletes szabályzatot a következő napokban hozzuk majd nyilvánosságra.” – árulta el Paulo Ferreira.

    „Nem akarjuk, hogy nagyban befolyásolja majd a bajnokság kimenetelét, de úgy gondoljuk, valamiféle jutalom járna annak, aki sikeres a virtuális versenyeken.”

    A promóter nemcsak ezt hozta nyilvánosságra az elmúlt napokban, hanem az új versenynaptárat is, amiben eggyel kevesebb forduló szerepel. A spái szezonnyitó került át későbbre, míg a Red Bull Ringre nem látogat majd el a mezőny.

    „Halasztottuk a bejelentést, mert több opciót is mérlegeltünk azzal kapcsolatban, hogyan tudnánk a versenyeket átcsoportosítani egy biztonságosabbnak ígérkező időszakra. Figyelemmel követjük a fejleményeket, és gyorsan változtatunk, ha szükség lenne rá.”

    De a vírus terjedése mellett van egy másik szempont is, amit figyelembe fognak venni a további változtatásokkor.

    „Szeretnénk elég időt biztosítani az indulóknak, hogy fel tudjanak készülni, még a szezonkezdet előtt. A körülmények miatt úgy döntöttünk, kihagyjuk a második fordulót, így hét helyett csak hat hétvégénk lesz.” – magyarázta Ferreira.

    Így Oschersleben lesz a TCR Europe szezonnyitója június végén, de egy októberi tartalék időpontot is meghatároztak, ha szükség lenne rá.

    június 26-28. ?? Oschersleben Motorsport Arena Oschersleben
    július 17-19. ?? Le Castellet Circuit Paul Ricard
    július 24-25.* ?? Spa-Francorchamps Circuit de Spa-Francorchamps
    szeptember 11-13. ?? Zolder Circuit Zolder
    szeptember 25-27. ?? Monza Autodromo Nationale di Monza
    október 9-11. ?? Barcelona Circuit de Catalunya

    *új időpont

  • Codemasters: az F1 2020-ban teljes szezonunk lesz

    Codemasters: az F1 2020-ban teljes szezonunk lesz

    Míg a Forma-1-es szezon még kétséges, hogy elindul-e, addig az új játék fejlesztése nem áll meg, sőt, a Codemasters jobban halad, mint a valós mezőny.

    2020-as idény rekordhosszúságúnak ígérkezett, a koronavírus azonban keresztülhúzta mindenki számításait. A szurkolók nem nézhetik a helyszínen sem az Ausztrál, sem a Monacói Nagydíjat. Ezenfelül hat futamot elhalasztottak, de kétséges, lesz-e új időpontjuk.

    Bár a versenynaptár úgy tűnik, csonka lesz idén, a virtuális menetrenden ez mit sem változtat. A hivatalos Forma-1-es játék fejlesztői elárulták, az összes eredetileg tervezett versenypályát a játékosok rendelkezésére bocsátják majd.

    „Még mindig az eredeti versenynaptárban szereplő 22 pálya szerepel majd a játékban.” – erősítette meg Paul Jeal, a Codemasters F1-es projektjének vezetője.

    Ez azt rendhagyó helyzetet eredményezi, hogy a játékosok hamarabb tapasztalhatják meg az új pályákat, mint a való életben a versenyzők. Igaz, Max Verstappen egy régebbi Red Bullal már megtett néhány kört Zandvoortban, de az idei autókkal senkinek nincs tapasztalata sem a Hanoi Street Circuiten, sem a felújított holland pályán.

    Hanoi Street Circuit, Vietnám, racingline.hu
    A hanoi utcai pálya egy részlete, Fotó: f1vietnamgp.com

    A brit szoftverfejlesztők épp bejelentést tettek volna az új játék kapcsán, amikor az országban karantént vezettek be, így a legénységük már csak otthonról dolgozhat.

    „A legkörültekintőbb dolog, amit tehetünk, az az, hogy megnézzük, milyen hatása lesz ennek az egésznek.” – kezdte Jeal.

    „A csapatok most álltak le augusztus helyett, például ez is egy olyan tényező, amit a tervezéskor nekünk is figyelembe kell vennünk. Erre nem tudtunk előre készülni. Reméljük, nem kell sokat várni odáig, hogy megtehessük a bejelentést.” – a zárta a Codemasters embere.