Szerző: Jámbor Máté

  • 10 ok, amiért a Ferrari Sainz mellett döntött

    10 ok, amiért a Ferrari Sainz mellett döntött

    Carlos Sainz 102 versenyt futott, és csak egy dobogója van. A statisztika azonban nem minden, a Ferrari mégis leigazolta őt, mutatjuk, miért.

    Talán nem egyértelmű, és talán sokak szerint más lett volna a befutó a Ferrarinál Vettel helyére, Maranellóban valamiért mégis az ifjabb Sainz mellett döntöttek. A szakértők szerint 10 okuk volt rá.

    Kihozza a maximumot az autóból

    A tavalyi szezon alapján nem is lehet kérdés, hogy Sainz volt az, aki legtöbb lehetőséget megragadta a szezon során, akár nehéz körülmények között is. A brazíliai dobogója csak feltette a pontot az i-re.

    Jól kezeli a külvilágot

    A spanyol nemcsak az autójában végez profi munkát, de azon kívül is. Segítségére volt ebben, hogy a motorsport világában nőtt fel, apja mellett. Tavalyi „kisbajnoki” címe, barátsága Norrisszal és a Netflix sorozatában való szerepvállalása csak ráerősítettek erre.

    Fiatalt, de tapasztalt, ez ritka kombináció

    Még csak 25 éves, de már ő is a „századosok” közé tartozik. Max Verstappennel együtt érkezett az F1-be, viszonylag korán. Azóta rengeteget fejlődött, és még nem ért képességei csúcsára. Amennyiben a Ferrari teret enged neki a fejlődésre, a legjobb évei még előtt állhatnak.

    Eddig minden csapattársa mellett megállta a helyét

    Egykörös tempó tekintetében alig maradt el Verstappentől, 25 közös versenyükön átlagban mindössze pár század volt az eltérés kettejük között. Ugyanez vonatkozott Kvjattal szembeni párharcára is, őt azonban a versenyeken rendre leiskolázta. A Renault-nál idő kellett neki, hogy felvegye a vonalat Nico Hülkenberggel szemben, de végül kissé nála is gyorsabb volt. Ahogy tavaly Lando Norrisnál is.

    Nem veti meg a technikai részleteket sem

    Rendszerint beleássa magát a technikai részletekbe, így könnyebben kommunikál a mérnökökkel is, ami segít, hogy megtalálja a hangot az őt körülvevőkkel. Olaszul is folyékonyan beszél, ráadásul – Ricciardóval ellentétben – mediterrán környezetben nőtt el, ez segíthet neki a Ferrarihoz való beilleszkedésben.

    Nyomás alatt is tud teljesíteni

    A Red Bull kötelékében mindenki folyamatos nyomás alatt van. Sainzot ráadásul még el is bocsátották az energiaitalosok. Ez nem törte össze, átment a Renault-hoz, ahol később szintén mást választottak helyette, így került a McLarenhez. Sokszor forgott veszélyben a karrierje, de minden csapásból felállt, és jobban jött ki belőle.

    Gyors az esőben

    Eddigi nyolc esős versenyéből hatot a pontok között fejezett be. Egyszer egy büntetés, másszor kiesés miatt nem szerzett pontot. Jól átlátja a kaotikus körülményeket, akár az időjárás, balesetek vagy a forgalom állja útját (elég a ’16-os Brazil, vagy a tavalyi Német Nagydíjra gondolni).

    Jobban beleillik a képbe

    Több ideje van még, mint 30 éves Ricciardónak, ráadásul a tapasztalt ausztrál pár pályán kívüli trükk segítségével Leclerc-t is kibillentheti az egyensúlyából, ezzel okozva bonyodalmakat a csapaton belül.

    Keveset kér

    Bár a Ferrari esetében ez annyira nem mérvadó, de az idei bevétel-kiesésnek köszönhetően ez egyik csapatnál sem lehet utolsó szempont. Ricciardo azonban nem biztos, hogy szívesen mondott volna le a Renault-nál megszokott magas fizetéséréről.

    Készen áll

    Tavaly kiemelkedett a középmezőnyből, sokszor az élmenők bajszát is megráncigálta. Jónéhány csapatnál megfordult, így sokféle tapasztalatot visz magával, és nem ismeretlen számára az átállás.

    Most élete lehetőségét kapja meg a Ferraritól, hogy élni tud-e vele, arra majd csak az idő tud választ adni.

  • Végül Hülkenberg térhet vissza a Renault-nál?

    Végül Hülkenberg térhet vissza a Renault-nál?

    Bár a tavalyi év végén elhagyta a paddockot, Nico Hülkenberg karrierje nem biztos, hogy ezzel véget ért. Már több ajánlatot is kapott.

    Amikor tavaly bejelentették, hogy a németet Esteban Ocon váltja majd a Renault-nál, Hülkenberg kijelentette, többen is megkeresték. De végül sem a Haas, sem az Alfa Romeo nem vette igénybe a szolgálatait az idei szezonra.

    „Tudatosan döntöttem úgy, hogy egy kis szünetet tartok.” – jelentette ki. Azóta többször nyilatkozott úgy, élvezi a pihenést, nem feltétlenül szeretné feladni a nyugodtabb életmódot.

    Ennek ellenére éhes a sikerre, és amennyiben nem lesz számára hely a Forma-1-ben, nem zárja ki, hogy más sorozatban próbáljon szerencsét.

    „Ha nem lesz lehetőség, akkor körülnézek majd máshol is. Tíz év F1-ben töltött év után úgy döntöttem hat hónapig lelassítok.”

    Most, hogy a Renault-nál van egy üres ülés, lehet, hogy korábbi pilótájuk mellett döntenek majd. Sokan úgy vélik azonban, a márka utolsó bajnoka, Fernando Alonso térhet majd vissza a franciáknál.

    A Renault ugyanakkor kihangsúlyozta, 2021-re egyik saját nevelésű versenyzőjüket juttatnák a királykategóriába, erre pedig a legnagyobb esélye Christian Lundgaardnak van. A fiatal dán azonban eddig mindössze egy hétvége F2-es tapasztalattal rendelkezik.

  • Készítsd el a saját Forma-1-es autódat a Honda jóvoltából!

    Készítsd el a saját Forma-1-es autódat a Honda jóvoltából!

    A Honda innovatív ötletekkel igyekszik segíteni a szurkolóinak. Az otthoni kézműveskedés F1-es verziójával egészítjük ki a túlélő csomagot.

    A japánok a legjobbak a Forma-1-es ereklyék készítésében, ehhez a DRS-sisak óta nem férhet kétség. Most az egyébként drága és porfogóként kiválóan beváló autómodellek helyett nyújt alternatívát a Honda kreatív csapata.

    A könnyebb és környezetkímélő verziót három A4-es lapból kivágott darabokból lehet összeilleszteni. Komplikáltsága mindenképp megelőzi a legkomolyabb papírrepülőket is. Kidolgozottsága és részletessége okán pedig akár órákat is el lehet tölteni vele.

    Mivel minden szentnek maga felé hajlik a keze, ezért nem a teljes mezőny, csak a japánok motorjaival hajtott Red Bull, illetve a tavaly még Toro Rosso néven futó Alpha Tauri modelljeit készítették elő. Ezek instrukciókkal együtt megtalálhatók a Honda weboldalán.

    A kisebbeknek pedig ott van a 1966-67-ben használt RA 273, illetve a Button első győzelmét hozó 2006-os RA 106 színezője is.

  • Button és Jimmie Johnson is kipróbálná magát az IndyCarban

    Button és Jimmie Johnson is kipróbálná magát az IndyCarban

    Zak Brown azt állítja, Jenson Button, 2009 világbajnoka és a NASCAR legenda Jimmie Johnson is megkereste őt egy indycaros szerepléssel kapcsolatban.

    A McLaren két állandó pilótája, Patricio O’Ward és Oliver Askew mellett Fernando Alonso versenyez majd a patinás brit csapat színeiben. A spanyol klasszis harmadik próbálkozása Amerikában két futamos programnak ígérkezik, az Indy 500 mellett a pálya belső „GP” verzióján is indul majd a tervek szerint.

    Az egyezség az IndyCar versenynaptárának átalakulását követően sem vesztette érvényességét. Azonban nem ő lenne az egyetlen, aki a McLaren harmadik autóját használná idén.

    Az Autosport értesülései szerint a csapat Jenson Button számára készíti elő az autót, hogy júniusban rajhoz állhasson a Road Americán. Ezenkívül Jimmie Johnson tesztelt volna a McLarennel a Barber Motorsport Parkban. Ez nem valósult meg, de a NASCAR-ban idén utolsó szezonját teljesítő amerikait továbbra is érdekelné a szereplés az oválokon kívül.

    Zak Brown az Autosport podcastjában elárulta, ezeknek az álmoknak útját állja a tesztnapok hiánya az új naptárban.

    „Mindhármójukkal beszéltem.” – beszélt az Alonso, Button és Johnson alkotta trióról. – „Mindhárman szeretik az IndyCart, versenyezni akarnak és nagyon kompetitív személyiségek.”

    A koronavírus által okozott kihagyás azonban a bajnokok ellen dolgozik. Az amerikai sorozatban ugyanis törölték az előzetesen kijelölt évközi teszteket, így először élesben vezethetnének beugróként.

    „A tesztelési korlátozás megnehezíti a helyzetüket. Nem hinném, hogy bármelyikük előzetes tapasztalat nélkül beülne az autóba a pénteki szabadedzésen. Vannak olyan profik, hogy tudják, nem lehet csak úgy beugrani tesztelés nélkül.” – szögezte le Brown.

    Kiemelte, ez még nem jelenti azt, hogy a bajnokoknak le kéne mondaniuk erről az álmukról.

    „Mindezek ellenére nem lennék meglepve, hogyha egyiküket vagy akár mindhármójukat IndyCarban látnánk valamikor, ez nagyon izgalmas lenne.”

    Az IndyCar 2020-as megújított versenynaptára:

    Dátum Helyszín Pályatípus
    06.06. Texas Motor Speedway ovál
    06.21. Road America épített
    06.27. Richmond Raceway ovál
    07.04. Indianapolis Motor Speedway épített
    07.12. Exhibition Place utcai
    07.17. Iowa Speedway ovál
    07.18.
    08.09. Mid-Ohio Sports Car Course épített
    08.23. Indianapolis Motor Speedway ovál
    08.30. World Wide Technology Raceway (Gateway) ovál
    09.13. Portland International Raceway utcai
    09.19. WeatherTech Raceway (Laguna Seca) épített
    09.20.
    10.03. Indianapolis Motor Speedway épített
  • Ricciardo helye a Renault-nál: egy gyári ülés sorsa a holtszezonban

    Ricciardo helye a Renault-nál: egy gyári ülés sorsa a holtszezonban

    Amennyiben Daniel Ricciardo elhagyja a Renault-t, a csapat legmagasabban jegyzett juniorja nem biztos, hogy készen áll a kihívásra.

    Az ausztrál futamgyőztes már év elején kijelentette, nyitva hagyja az opcióit a következő évre, nem feltétlenül hosszabbít majd a Renault-val. Ricciardo számára jó lehetőség lett volna a 2021-re megbolyduló pilótapiac az élmezőnybe való visszakerülésre.

    Erre a csapat azzal reagált, felkészültek sztárpilótájuk pótlására. Mi több, az akadémia hosszútávú tervei között az szerepelt, egy pilótát szeretnének eljuttatni a Forma-1-be 2021-ig. Abiteboul is kiemelte, a már többéves tapasztalattal rendelkező Ocon mellett szívesen látna még egy fiatalt jövőre.

    A koronavírus azonban keresztülhúzta mind Ricciardo, mind a csapat számításait. A pilóta szerződése idén lejár, de nem biztos, hogy az elhúzódó szezon miatt lesz egyáltalán mozgás az élcsapatoknál. A csapatnak juniorok fejlődése szempontjából jött ki rosszul a versenyek elmaradása.

    Az ígéret: ?? Christian Lundgaard

    Ugyanis Christian Lundgaard idén debütálna az F2-ben. Igaz, a 2019-es szezonzáró hétvégén már beugróként részt vett Abu Dhabiban, de ez lenne az első teljes szezonja a tavaly utolsó csapatként záró Trident színeiben.

    „Nem az én kezemben van a döntés” – kezdte a dán fiatal. ­– „Talán nem is a Renault-éban. Arra várnak, mit lép Ricciardo. Ha ő elmegy, az lehet az én esélyem.”

    Kiemelte, a Formula 3-ról való ugrás nem ideális, de amennyiben versenyezhet idén, jobb esélyekkel pályázik az ülésre.

    „Nehéz megmondani, készen állok-e. Eddig mindössze egy hétvégét teljesítettem a Formula 2-ben, és ki tudja idén versenyzünk-e még. A Renault elvárja tőlem, hogy kész legyek, ha adott lesz a lehetőség. Szerencsére gyorsan tanulok, és könnyen alkalmazkodom az új körülményekhez.”

    Tűzközelben: ?? Guanyu Zhou és ?? Szergej Szirotkin

    A Renault-nak rajta kívül nincs sok másik lehetősége a fiatalokat illetően. A csapat tesztpilótája, a kínai Guanyu Zhou messze nem rendelkezik elég ponttal, idén legalább egy negyedik helyre lenne szüksége az F2-ben, hogy F1-es lehetőséghez juthasson.

    Tavaly a tartalékos szerepkörét töltötte be a csapatban Szergej Szirotkin, idén azonban még nem érkezett hír a sorsáról. Mindenesetre az F2 idei tesztjén vezetett, de versenyezni nem fog, minden ülés foglalt az F2-ben is.

    A többiek: ?? Max Fewtrell, ?? Oscar Piastri, ?? Hadrien David és ?? Caio Collet

    Max Fewtrell tavalyi szezonját követően nem tudott feljebb lépni az F3-ból, míg Oscar Piastri idén kezdene ugyanabban a kategóriában. A franciák akadémiájához tartozik még Hadrien David és Caio Collet is, ők azonban még messzebb vannak a királykategóriától.

    Nem biztos azonban, hogy a mezőnyön kívülről érkezik valaki Ricciardo helyére. Többen is jelezték, Vettel lehet az, aki szerződése lejárta után a Renault-nál köthet ki. A németet ugyan már a McLarennel és legutóbb még a Mercedesszel is összekötötték, így ezt az opciót érdemes óvatosan kezelni.

  • A Formula E ultimátumot adott: szeptember után nem lesz verseny

    A Formula E ultimátumot adott: szeptember után nem lesz verseny

    Míg az F1 próbál valamit kihozni a 2020-as szezonból, addig a Formula E vezetői szívesen feláldozzák ezt az évet a következő érdekében.

    A vezető elektromos széria eddig nem bírt semmilyen ranggal, a következő évtől azonban az FIA világbajnokságai között szerepel majd. Így a jelenlegi bajnokság annyira nem fontos a sorozat szervezőinek.

    A rendszerint év végén kezdő bajnokságból már öt futamot lefutottak. A február végi Marrákes ePrix óta nem volt verseny, mi több, nem is szerepel semmi a menetrendben, mióta törölték a londoni és New York-i versenyeket.

    A bajnokságot jelenleg vezető António Félix da Costa a Formula E egyik hivatalos videójában visszautasította, hogy bajnokká koronázzák további versenyek nélkül.

    „Amennyiben nem lesz több verseny, akkor sem fogadnám el a címet. Nem így akarom megnyerni, szeretném rendesen végig csinálni az egészet. Ha befejezzük a szezont, és a végén is az elején leszek, az nagyon jó. De ha nem, azzal sincs baj, jövőre újra megpróbálom, amikor világbajnoki rang jár majd hozzá.” – nyújtott betekintést a mentalitásába a bajnoki éllovas.

    Amennyiben a szervezőkön múlik, ez nem fog bekövetkezni. Szeptemberig mindent elkövetnek annak érdekében, hogy legyen még egy-két versenyhétvége.

    „Az, hogy ne versenyezzünk, nagyon valószínűtlen. Szerintem 2-4 versenyünk lesz még, de ezek dupla fordulók lesznek és semmiképp sem szeptember után.” – árulta el Alejandro Agag, a sorozat egyik alapítója.

    „Ha augusztusban vagy szeptemberben nem tudunk versenyezni, akkor nem lesz már verseny ebben a szezonban. Feláldozzuk ezt az idényt, hogy az első hivatalos FIA bajnokságunkat el tudjuk kezdeni decemberben.”

    A szakember nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy drasztikus változásokat vezessenek be a sorozat életében.

    „Amíg nem biztonságos, nem fogunk a városokban versenyezni. De amíg tudunk versenyezni, addig fogunk. A Formula E a városokba való, ez nem fog változni, de most lehet, kivételt kell tennünk ez alól.”

    A bajnokság brit fordulója kapcsán fölmerült, hogy az ország egyik épített pályáján pótolják majd. Most Agag megjegyezte, a lehetőségek között van az is, hogy a DTM-mel együtt szervezzenek versenyhétvégéket.

  • Így telik Leclerc karanténja a kiüresedett Monacóban!

    Így telik Leclerc karanténja a kiüresedett Monacóban!

    Charles Leclerc egy CNN-nek adott interjúban mesélt a szimulátorozásról és arról, milyen az élet a nagydíj nélküli Monacóba bezárkózva.

    Általában az év egyik legnagyobb eseménye, a versenynaptár ékköve a Monacói Nagydíj, most azonban a pezsgés helyett kihalt utcák jellemzik inkább a városállamot. Bár a versenyzők közül sokan választották a várost otthonuknak, a mezőnyben csak egyetlen ember van, akinek eredetileg is ez volt az otthona.

    Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája beszélt a újabban bezárkózott életstílusáról:

    „Igazán furcsa ez a helyzet. Mi, pilóták nem vagyunk ehhez hozzászokva, folyton utazunk a versenyekre. Most már néhány hete itthon vagyunk, ez unalmas, de jól bírom. Próbálok megtanulni főzni, mert az még nagyon rosszul megy. Általában tésztát főzök csirkével, az már jól megy.”

    „A legjobban a versenyzést hiányolom, és azt, hogy emberekkel nézhessek szembe. A streamelést pedig jobban élvezem, mint vártam. Ezelőtt nem tudtam elképzelni, hogy ilyesmit csinálok majd.”

    A legtöbb fiatal versenyzőhöz hasonlóan a nagyobb nyitottságot is örömmel veszi, valamint, hogy kollégáival „tét nélkül” és mégis vérkomolyan vetélkedhet.

    „Azok, akik követnek itt kerülhetnek hozzám a legközelebb. A versenypályán minden más, ott rajtunk van a nyomás. Az, hogy önmagunkat adhatjuk, újdonság. A srácokkal sok ideje ismerjük egymást, Lando (Norris), George (Russell), Alex (Albon), most mind együtt lazulhatunk.”

    „Sok gyakorlás kell hozzá, hogy itt is versenyképes legyen az ember. Nemrég kaptam meg a játékot, az azóta eltelt rövid időben azonban sokat mentem vele, úgy körülbelül napi öt óra gyakorlás kell ahhoz, hogy versenyképes legyek. Igaz, nem ugyanaz, mint élőben, de versenyző vagyok, így mindent meg akarok nyerni, bármiben veszek részt.”

    Sok időnek tűnik, de szombaton, a Veloce nem Holland/Német Nagydíján egy YouTuber, Benjamin Daly (Tiametmarduk) live videójában elárulta, most pár hét gyakorlás után már ennél kevesebb időt tölt egy nap a szimulátorban.

    Legutóbb az F1 hivatalos versenysorozatában láthattuk, ahol Albonnal vívott egész verseny át tartó csatát.

    „Ezek a hivatalos versenyek egész komolyak, mindenki készül rá, és mind nyerni akarunk.” – jegyezte meg erről a végül második helyen záró Leclerc.

  • Az újabb futamok törlésével a Formula E épített pályákon is versenyezhet

    Az újabb futamok törlésével a Formula E épített pályákon is versenyezhet

    A Formula E törölte a szezon utolsó két fordulóját, a New York és London ePrix-t, miután mindkét helyszínt ideiglenes kórházzá alakították át.

    A londoni ExCeL Központ, ami a világ első kül- és beltéri helyszíne lett volna, jelenleg az ideiglenes Nightingale Kórháznak ad otthont. A Brooklynban található versenyhelyszín szintén hasonló átalakuláson ment keresztül.

    Pénteken bejelentették, hogy mindkét eseményt törlik a versenynaptárból. A sorozat igazgatója, Jamie Reigle tárgyalt az angol szervezőkkel a verseny esetleges elhalasztásáról vagy egy új helyszín választásáról, azonban ez nem valósult meg.

    A sorozat szóvivője így nyilatkozott:

    „A verseny helyszínét felkészítették arra, hogy a kórház legyen, így a London ePrix törlésre kerül. A Formula E és az FIA teljes vállszélességgel támogatja, hogy a létesítményeket átalakítsák az egészségügyi krízis kezelésének céljából.”

    „Az elsődleges célunk továbbra is a csapatok, a partnereink, a versenyzők, a szurkolók és a városok lakóinak egészsége. Folytatjuk együttműködésünket a szervezőkkel és a városi hatóságokkal, reméljük 2021-ben elhozhatjuk a Formula E-t az ExCeL London közönsége elé.”

    A bajnokság brit fordulója egy teljesen másik helyszínen még végbe mehet. Az Autosport értesülései szerint tárgyalásban állnak épített pályákkal úgy, mint Silverstone, Brands Hatch vagy Donington (ahol az első tesztek is zajlottak – a szerk.).

    A bajnokságnak azonban még nincs vége. A lehetséges brit helyszín mellett az eredetileg június végére tervezett Berlin ePrix még egy későbbi időpontban megvalósulhat a Tempelhof repülőtéren. De a koronavírus jól kezelő Dél-Korea is opció lehet, ahol az első Szöul ePrix-re került volna sor vasárnap.

    Dátum Verseny Helyszín Státusz/győztes
    11.22. ?? Diriyah ePrix Szaúd-Arábia ?? Sam Bird
    11.23. ?? Alexander Sims
    01.18. ?? Santiago ePrix Chile ?? Maximilian Günther
    02.15. ?? Mexikóvárosi ePrix Mexikó ?? Mitch Evans
    02.29. ?? Marrákes ePrix Marokkó ?? António Félix da Costa
    (04.02.) ?? Róma ePrix Olaszország felfüggesztve
    (04.18.) ?? Párizs ePrix Franciaország felfüggesztve
    (05.03.) ?? Szöul ePrix Dél-Korea felfüggesztve
    (06.06.) ?? Jakarta ePrix Indonézia felfüggesztve
    (06.21.) ?? Berlin ePrix Németország felfüggesztve
    ?? Brit ePrix? Egyesült Királyság potenciális verseny
  • Futamajánló 2.0: még 10 régi F1-es futam unaloműzés ellen!

    Futamajánló 2.0: még 10 régi F1-es futam unaloműzés ellen!

    Az előző futamajánlót követően ismét hozunk nektek egy adag régi F1-es versenyt, ami segíthet átvészelni az ingerszegény időszakot.

    Most olyan helyszínekről igyekeztünk egy adagot összeválogatni nektek, amik jelenleg nem szerepelnek a királykategória idei versenynaptárában.

    Akad néhány kivétel (Interlagos, Montreal és Silverstone), főleg az elmúlt néhány évből, de azokat is érdemes megnézni, mindegyikben akad egy-egy fordulat.

    2000, ?? Német Nagydíj, Hockenheimring

    A régi Hockenheimring, de az ezredforduló autóival. Olyan átlagsebesség, amit ma már csak Monzában láthatunk. És nem mellesleg az időjárás is megkavarta a papírformát…

    2001, ?? Maláj Nagydíj, Sepang

    Ez volt az első verseny, amit az F1 a publikum részére bocsátott az interneten, még az utolsó Maláj Nagydíj tiszteletére. A „monszun káosz” néven emlegetett futam volt, ami hírhedtté tette ezt a versenyhelyszínt.

    2003, ?? Brazil Nagydíj, Interlagos

    Az utolsó alkalom, amikor a Brazil Nagydíj még a szezon elején volt. Az eső akkor káoszt okozott, hogy nem azt kiáltották ki győztesnek, aki a leggyorsabb volt. Ráadásul Alonso úgy lett harmadik, hogy épp a kórház felé tartott…

    2004, ?? USA Nagydíj, Indianapolis

    „Ott van a pontocskánk!” – hangzott el Palik László szájából a mondat. Egy nap, amit a magyar motorsport rajongók nehezen felejtenek el. Persze nemzetközi szempontból nem ez volt a nap híre, hanem a Michelin gumik és az indianapolisi döntött kanyar kapcsolata.

    2004, ?? Francia Nagydíj, Magny-Cours

    A Renault Trulli Monacói győzelme után a Renault nagyon készült hazai versenyére, Alonso a pole pozíciót is megszerezte. Azonban a 2004-es Ferrari Schumacherrel a volánnál addig szinte megállíthatatlannak bizonyult. Most is olyan dologgal készültek, amire senki sem számított…

    2007, ?? Japán Nagydíj, Fuji Speedway

    A száguldó cirkusz 30 év elteltével tért vissza a szent hegy tövébe, nem is akárhogyan! A Toyota elcsaklizta a Honda tulajdonában álló Suzukától a Japán Nagydíj rendezési jogát. A McLarenek és Räikkönen közötti kiélezett bajnoki küzdelem a végéhez közeledett. A ’76-os körülmények viszont visszatértek a Fuji pályára, ezzel felborítva a papírformát.

    2012, ?? Maláj Nagydíj, Sepang

    A McLaren és Red Bull által dominált időmérők után nem látszott úgy, hogy bárki más is a győzelemért küzdhet. Akkor azonban Sepangban megint eleredt az eső, és megjelent a színen egy fiatal mexikói…

    2012, ?? Kanadai Nagydíj, Montréal

    A 2010-es évek elején mindig nagy hatással volt a versenyekre a gumikopás, ez a kanadai hőségben pedig fokozottan igaz volt. Az egy és két kiállás is benne volt a levegőben, addig pedig az év első hat versenyén hat különböző győztes született, a kiszámíthatatlanság tehát borítékolható volt. És jött a hetedik futam…

    2013, ?? Brit Nagydíj, Silverstone

    A gumik voltak a főszerepben ennél a versenynél is. Az időmérőkön jól szereplő Mercedesek rendszerint eltűntek a mezőny sűrűjében az első néhány kört követően, egy magán teszt azonban megoldani látszott a problémákat. A Pirelli fejfájásai azonban még csak ezután kezdődtek…

    2016, ?? Maláj Nagydíj, Sepang

    Daniel Ricciardo a csapat hibája miatt lett csak második a Monacói Nagydíjon, ám ígérkezett, még vissza fog térni a dobogó tetejére. Sőt, akkor megint elő fog kerülni a shoey is. Rosberg eközben némi előnnyel rendelkezett Hamiltonnal szemben a bajnokságban. Így érkezett a mezőny Malajziába, egy nagydíjra, amit 2000 óta először ismét a szezon végén rendeztek meg.

    Reméljük ezzel is segítünk az unaloműzésben, mindenkinek kitartást! A Forma-1 archívumához való egy hónapos ingyenes hozzáférést itt lehet igénybe venni.

  • Carey tervezete szerint így néz ki jelenleg a F1 idei versenynaptára!

    Carey tervezete szerint így néz ki jelenleg a F1 idei versenynaptára!

    Chase Carey javaslata alapján összefoglaljuk részletes táblázattal, mi is a tényállás az idei  szezon versenynaptárával kapcsolatban.

    Az ígéreteknek megfelelően ezen a héten híreket kaptunk arról, hogyan indulhat majd újra a szezon. Ugyan ez még csak egy vázlat, nem részletes tervezet, de így is elindult a találgatás, mit is fog tartalmazni a végleges menetrend.

    Chase Carey nyilatkozata szerint Európa után Eurázsia, Ázsia, Amerika következik, a szezont pedig az Arab-öböl országai zárják. Nézzük, mit tudunk eddig:

    Európai szakasz (július-szeptember)

    Chase Carey bejelentette, július 5-én indítaná a szezont Ausztriában, ezt követné a Brit Nagydíj. Még nem hozták nyilvánosságra, hogy ezen a két pályán hány fordulót rendeznek majd, elképzelhető, hogy kihasználják a lehetőséget, és duplafordulókkal indítják a szezont.

    Ezután a különböző országok egészségügyi állapotától függően jöhet a Hungaroring, Le Castellet vagy Barcelona. Ugyan a Francia Nagydíjat lemondták a szervezők azóta kiegészítették a közleményt azzal, hogy nem zárják ki, hogy nyár végén rendezzenek egy versenyt, az azonban nem a hivatalos Francia Nagydíj lesz.

    Hollandia mellett Belgium is meghosszabbította nyár végéig a tömegrendezvények tilalmát, ebbe a Belga Nagydíj időpontja két nappal belelóg. Ha a hatóságok nem tesznek kivételt, akkor a versenyre egy héttel később kerülhet sor, ezzel pedig az Olasz Nagydíj időpontja is hátrébb tolódik egy héttel.

    Dátum Verseny Helyszín Státusz hatósági tilalom
    07.05. ?? Osztrák Nagydíj Spielberg zártkapus 08.31.
    (07.19.) ?? Brit Nagydíj Silverstone zártkapus 06.30.
    (08.02.) ?? Magyar Nagydíj Mogyoród 05.31.
    (08.30.) ?? Belga Nagydíj Spa bizonytalan 08.31.
    (09.06.) ?? Olasz Nagydíj Monza bizonytalan
    ?? Holland Nagydíj Zandvoort lehetséges törlés 08.31.
    ?? Spanyol Nagydíj Barcelona lehetséges törlés
    ?? Francia Nagydíj Le Castellet még szerepelhet 07.15.

    Eurázsiai szakasz (szeptember-október)

    Bár földrajzilag nem tartoznak ide, két nagydíjat csak ebben az időpontban lehetne megrendezni, különböző okokból.

    Az első a Kanadai Nagydíj, az időjárás miatt. Montrealban korán jön a tél, így a legkésőbbi időpont október első hétvégéje lenne a verseny számára.

    A másik Szingapúr, ahol a város részleges leállását okozná a verseny, ezt pedig nem lehet egyszerűen átrakni, így muszáj lenne ragaszkodni az eredeti időponthoz.

    Ezenkívül az ázsiai átállást a két Kaukázus-közeli nagydíj, Szocsi és Baku tenné lehetővé. Mindkét helyszínen kizárták annak lehetőségét, hogy nézők nélkül legyen futam.

    A két verzió mindenesetre együtt nem megvalósítható, az előbbi ellen az utazás mennyisége, az utóbbi ellen pedig a szervezők kikötései szólnak.

    Dátum Verseny Helyszín Státusz
    (09.20.) ?? Szingapúri Nagydíj Szingapúr
    ?? Kanadai Nagydíj Montréal elhalasztva
    (09.27.) ?? Orosz Nagydíj Szocsi nézőkkel
    ?? Azeri Nagydíj Baku elhalasztva, nézőkkel

    Tengerentúli szakasz (október-november)

    Az őszi ázsiai szakaszban Japánhoz csatlakozna a tavaszról elhalasztott Kína, illetve Vietnám. Emellett az amerikai fordulók sorrendje változatlan. Időpontjukat tekintve viszont minden bizonnyal egészen november végéig kitolódnak, hogy minél több futamnak adjanak helyet.

    Dátum Verseny Helyszín Státusz
    Távol-Kelet
    (10.11.) ?? Japán Nagydíj Suzuka
    ?? Vietnámi Nagydíj Hanoi elhalasztva
    ?? Kínai Nagydíj Sanghaj elhalasztva
    Észak- és Dél-Amerika
    (10.25.) ?? USA Nagydíj Austin
    (11.01.) ?? Mexikói Nagydíj Mexikóváros
    (11.15.) ?? Brazil Nagydíj Sao Paulo

    Közel-keleti szakasz (december)

    Az év két sivatagi versennyel fejeződne be, Bahrein és illetve a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj lenne a sor végén.

    Dátum Verseny Helyszín Státusz
    12.??. ?? Bahreini Nagydíj Szahír elhalasztva
    12.??. ?? Abu Dhabi Nagydíj Abu Dhabi

     

    Persze, ez csak a váza annak, ami alapján az F1-es vezetők gondolkoznak, és a következő hónapok változásaira reagálva ez a tervezet még átalakulhat.