Szerző: Jámbor Máté

  • Kvjat és Gasly: Imola jobb, mint a modern pályák

    Kvjat és Gasly: Imola jobb, mint a modern pályák

    Az AlphaTauri pilótái, Kvjat és Gasly szerint túl tökéletesek a mai pályák, de Imolában minden megvan, ami a Forma-1-hez kell.

    Imola 2006-ban rendezett utoljára futamot, a koronavírus miatt azonban újra képbe került, hogy ismét vendégül lássa a Forma-1-et.

    Az AlphaTauri az egyik filmes napján látogatott el a pályára, hogy bejárassák az új autót a szezonkezdet előtt. A csapat pilótáira jó benyomást tett a pálya, ki is jelentették, szívesen versenyeznének itt.

    „Tudtam már az eddigi tapasztalataimból, hogy ezen a pályán érdekes lesz vezetni.” – jelentette ki Danyiil Kvjat.

    „Kicsit buckás, a rázókövek is kihívást jelentenek. Van egy olyan érzésem, hogy ezek megváltoztatásával csak ugyanolyan lesz az összes pálya.”

    „Mindenhol félnek a bukkanóktól, a rázókövek is mindenhol azonosak. A tökéletességre törekedni szerintem nem jó irány a Forma-1-nek és a versenyzésnek általában.”

    „Ez egy jó dolog Imolában, nagyon élvezetes volt ott vezetni.”

    Csapattársa, Pierre Gasly is nagyon élvezte a száguldást.

    „Imola egyszerűen elképesztő. Ez volt a legjobb élményem Forma-1-es autóban.”

    „A története is különlegessé teszi. Már eddig is a kedvenc pályáim között volt,  de legutóbb 2013-ban voltam itt a Formula Renault-val, akkor még minden lassabb volt.”

    „A mostani autók sebességével és a leszorítóerejével végigmenni egy régi típusú pályán, kis bukóterekkel… Tele voltam adrenalinnal.”

    „Szóval igen, mindenképp szeretném, hogy Imola a naptár része legyen.”

  • A Renault-nál egy ember biztosan örülne Alonso visszatérésének

    A Renault-nál egy ember biztosan örülne Alonso visszatérésének

    A spanyol potenciális csapattársa, Esteban Ocon „nagyon boldog” lenne, ha jövőre Alonso mellett versenyezhetne a Renault-ban.

    Daniel Ricciardo McLarenhez való távozásával a francia új csapattársat kap majd jövőre. Az üléssel többek között a csapat utolsó bajnokát, Fernando Alonsót is.

    Amikor Ocont arról kérdezték, milyen lenne a világbajnok csapattársának lenni, így válaszolt:

    „A személyes döntésem nincs ráhatással arra, mit csinál majd a csapat.” – szögezte le.

    „Nagyszerű kapcsolatom van Fernandóval. Egyedül vele cseréltem sisakot. Ő még versenyzett Michael Schumacher ellen, és az az időszak szerettette meg velem a sportot.”

    „Nem tudom, visszatér-e velük, de ha igen, nagyon örülnék neki.”

    A Renault jelezte, nem fogja elsietni a döntést, hiszen Alonso mellett egy másik világbajnok, Sebastian Vettel is szabad a következő szezonban. Emellett saját akadémiájukról is felhoznának egy fiatal versenyzőt, amennyiben lesz elég licenszpontja.

    Ricciardo, ha megtehetné, a két bajnok közül szintén Alonsót választaná.

    „Alonso, mert vele még nem volt dolgom. A csapattársak jó mérőpontok, és ellenük küzdeni bővíti a képességeimet. Mindig van mit tanulni. Nem hiszem, hogy bármelyik pilóta tökéletes lenne.”

    „Bár Alonsót mondtam, csak 12 hónapot töltöttem Seb mellett, ami hamar elrepült, szóval nem lenne ellenemre, ha megint megtörténne.”

  • Lehet, hogy az F1 Európában marad? – csúszik az új versenynaptár

    Lehet, hogy az F1 Európában marad? – csúszik az új versenynaptár

    Az F1 nem fogja kiadni a kibővített versenynaptárat az idénynyitó előtt, mert még kérdéses, mely kontinensekre tud ellátogatni a sorozat.

    Ross Brawn még úgy nyilatkozott, az első verseny előtt szeretné nyilvánosságra hozni a teljes menetrendet, de Chase Carey csütörtökön kijelentette, ez nem lehetséges.

    „15-18 versenyt jelöltünk ki, ez továbbra is teljesíthető. A következő hetekben lesz bejelentésünk, a továbbiak legalább egy részéről. De ideális esetben a szezon egész második felét fixálni tudjuk.”

    Már sokan tényként kezelik, hogy Monza után Mugello rendezhet majd nagydíjat, illetve a szezon a Közel-Keleten, két bahreini és egy abu dhabi fordulóval zárul majd, de a többi helyszín függvényében kérdéses, hogy ez mikor lesz.

    „Már van néhány verseny, amiről tudjuk, hogy a naptár része lesz, de nem akarom a részleteket ismertetni, inkább majd az egészet osztanám meg, egyben. A dátumok kijelöléséhez így is tudnunk kell majd, milyen versenyeket illesszünk be a menetrendbe.”

    A cél továbbra is az, hogy a rendkívüli körülmények ellenére minél több helyre látogathasson el az F1, megőrizve világszintű rangját. Carey a rossz hírek ellenére nem szeretné leírni az amerikai versenyek esélyét, hiszen négy hónapja tart a járvány, és négy hónap alatt sok minden változhat még.

    „Tudnunk kéne, hogy egyáltalán tudunk-e egy adott helyszínen versenyezni. Lesznek-e korlátozások, amik utunkat állnák?” – tette fel a millió dolláros kérdést.

    „Emellett a szurkolók ügyét is meg szeretnénk oldani. Szeretnénk nézőket a futamokon, van is erre lehetőség.”

    Az eredetileg betervezett versenynaptár amerikai része úgy tűnt, nem forog veszélyben, míg Ázsiába kérdéses volt, hogy érdemes-e vállalni a kockázatot, és ellátogatni egy-két fordulóért. Ezek alapján lehet, hogy nem lesz az Újvilágban sem verseny, hiszen az előkészületeket meg kéne kezdeni hamarosan.

    „De mindenesetre előre kell terveznünk. Lesz egy pont, amikor meg kell vetni a lábunkat, és az alapján döntést hoznunk, amit akkor tudunk. Ez szerintem nemsokára meg is fog történni.” – jelentette ki az F1 igazgatója.

  • A Forma-1-es csapatok tartalékosai – ők ugorhatnak be idén

    A Forma-1-es csapatok tartalékosai – ők ugorhatnak be idén

    A Forma-1-es csapatok értesítették tartalék versenyzőiket, hogy egy esetleges megbetegedés esetén is legyen kit csatasorba állítaniuk.

    Max Verstappen menedzsere, Raymond Vermeulen elárulta, majdnem olyan a paddock, mint egy „katonai tábor”.

    „Nekem és Josnak nincs helyünk ott. Minden nagyon védett,  mindenki a saját „buborékjában” lesz benne, és lehetetlen más csapatokkal találkozni.”

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul azért aggódik, mert egy esetleges megfertőződés veszélyeztetné a csapat indulását.

    „Egy tesztre akár 24 órát is kell várni. Ha ez szombat reggel történik meg, nem tudjuk magunkat kvalifikálni.”

    Ezért azt várja, a Forma-1 eltér majd a szokásos procedúráktól.

    „Meg kell találnunk a helyes egyensúlyt a kockázat minimalizálása, a praktikum és a józan ész között.”

    Adam Baker, az FIA biztonsági igazgatója is megerősítette ezt a feltevést.

    „Nem akarunk valakit csak azért karanténba zárni, mert lehet, hogy pozitív lett a tesztje, hiszen lehet, hogy nem is fertőződött meg. De természetesen el akarjuk kerülni, hogy a tágabb közösség veszélybe kerüljön.”

    A csapatok egyik legnagyobb rémálma, ha az egyik versenyzőjük is megfertőződik. Erre a esetre már több csapat is kijelölte a beugróját.

    „Majdnem minden csapatnak lesz tartalékja,  mi pedig arra s készülünk, ha a szereplőket kéne helyettesíteni.” – jelentette ki Helmut Marko.

    „Természetesen nem tudunk 80 embert kicserélni (ennyi csapatonként a megengedett létszám – a szerk.), de minden másra a részletekig felkészültünk.”

    „Ha az egyik versenyzőnk nem tudna elrajtolni pozitív teszteredmény miatt, Sérgio Sette Câmara fog beugrani. Legrosszabb esetben pedig Sébastien Buemi is rendelkezésre áll, de őt szerződés köti a Nissanhoz a Formula E-ben (és a Toyotához a WEC-ben -a szerk.).”

    A Renault eközben újra szerződtette korábbi tartalékosát, Szergej Szirotkint.

    „A körülmények, amikben találjuk magunkat, arra késztet, hogy felkészüljünk minden eshetőségre. Örülünk, hogy Szergej is velünk lesz Ausztriában.” – zárta a franciák csapatfőnöke.

    Íme a Forma-1-es csapatok tartalékosai:
    Csapat Pilóták Tartalékok Egyéb
    Mercedes
    ?? Lewis Hamilton
    ?? Stoffel Vandoorne
    ?? Esteban Gutiérrez (szimulátor)
    ?? Valtteri Bottas
    Ferrari
    ?? Sebastian Vettel
    ?? Pascal Wehrlein (szimulátor)
    ?? Charles Leclerc
    Red Bull
    ?? Alexander Albon ?? Sérgio Sette Câmara
    ld. AlphaTauri pilóták
    ?? Max Verstappen ?? Sébastien Buemi
    McLaren
    ?? Lando Norris
    ld.: Mercedes tartalékok
    ?? Fernando Alonso (Indy 500)
    ?? Carlos Sainz Jr.
    Renault
    ?? Daniel Ricciardo
    ?? Nico Hülkenberg (ex-pilóta)
    ?? Esteban Ocon
    AlphaTauri
    ?? Pierre Gasly
    ?? Danyiil Kvjat
    Racing Point
    ?? Sergio Pérez
    ld.: Mercedes tartalékok
    ?? Nico Hülkenberg (ex-pilóta)
    ?? Lance Stroll.
    Alfa Romeo
    ?? Kimi Räikkönen ?? Tatiana Calderón (tesztpilóta)
    ?? Antonio Giovinazzi ?? Marcus Ericsson (ex-pilóta)
    Haas
    ?? Romain Grosjean ?? Louis Délétraz
    ?? Kevin Magnussen ?? Pietro Fittipaldi
    Williams
    ?? Nicholas Latifi
    ?? George Russell

    az autosport.com információi alapján

  • Íme 7 dolog, amire érdemes lesz figyelni idén az F1-ben

    Íme 7 dolog, amire érdemes lesz figyelni idén az F1-ben

    Végre itt az első versenyhét a hosszúra nyúlt téli szünet után! Íme néhány dolog, amiről már el is feledkeztünk az idei F1-es szezon kapcsán.

    Kicsit több, mint három hónappal a tervezett rajt után megint felkészülünk lélekben a szezonkezdetre, így nem árt egy kis emlékeztető, hogy mi nem ért véget – vagy kezdődött még el – a száguldó cirkusz ezen évadában.

    A Mercedes DAS-rendszere

    A teszteken felhördült az F1-es paddock, amikor fény derült a Mercedes trükkös rendszerére. Az egyenesekben Hamilton maga felé húzta a kormányt, ezzel párhuzamossá téve az alapvetően kissé egymás felé álló kerekeket, jobb tempót és gumikezelést biztosítva. A DAS már a jövő évi szabálykönyv szerint tiltva van, így nem érdemes lemásolni. Marad a kérdés, mekkora előnyt jelent ez majd a csillagosoknak idén?

    A rózsaszín Mercedes

    A tesztek másik meglepetése a tavalyi Mercedesre erősen hajazó Racing Point volt. A Silverstone-i csapat megpróbálta lemásolni a németek aerodinamikai koncepcióját. Eddig úgy tűnik, sikeresen, így könnyen a középmezőny elejére kerülhetnek.

    Ferrari-gate

    Egy gyanús bejelentés nyomán derült ki, hogy az FIA ezentúl a Ferrarival fog együtt dolgozni a motorszabályok betarttatásán. Bár a vihar már elült, a Renault csapatfőnöke jelezte, nem engedi elfeledni az ügyet.

    Nincs többé sisakszabály

    A Forma-1-ben 2015 óta érvényben lévő szabályt – miszerint szezononként csak egyszer lehet változtatni a sisakfestéseken – nem minden esetben tartatták be szigorúan (Kvjat mégis kárát látta). A halo érkeztével viszont már nehezebb a sisak alapján beazonosítani a pilótákat, így idejétmúlttá vált ez a megkötés is. Most azonban szabadon lehet majd „garázdálkodni”. Lando Norris azt ígérte, megpróbál minden versenyre más sisakkal készülni, míg anno Sebastian Vettel volt ennek a mestere, így most ő is örülhet…

    A pilótapiac

    Lehet, hogy maga a versenyzés szünetelt egy kicsit, de a tárgyalások nem. Az új autók miatt 2021-re időzített csapatváltások így is megtörténnek, hogy később mutatkozik be az új szabályrendszer. Az eddigi bejelentések ellenére még nincs vége, hiszen a Mercedes még nem nyilatkozott pilótaügyben, a Red Bull/AlphaTaurinál még nem végleges a felállás, és még a Renault-nál is van kiadó hely…

    Ocon visszatér

    Egy év kihagyás után térhet vissza az F1-es közösség által nagyratartott Esteban Ocon. Visszatérni sosem könnyű, ráadásul most először egy olyan csapattárs ellen kell bizonyitania, aki nyert már futamot. Ha megállja a helyét, akár egy Mercedes-ülésre is esélyes lehet.

    Ez az év Verstappen nagy esélye?

    Nem elég, hogy a tesztek alapján a Red Bull minden eddiginél közelebb van a Mercedeshez, az új versenynaptár olyan helyszíneket tartalmaz, amik kedveznek a hollandnak.

    Az osztrák pályán két éve veretlen, tavaly a Hungaroringen pedig nem sok hiányzott neki a győzelemhez. Ha pedig behúzza az első néhány versenyt, azzal nyomást helyezhet a Mercedesre és Hamiltonra is.

    A kevesebb futam pedig azt is jelenti, minden egyes forduló nagyobb jelentőséggel bír. És mint az már bebizonyosodott, ebben a szezonban sok minden megtörténhet, talán a Forma-1 2016 után ismét új bajnokot avathat.

    Az alcímekre kattintva részletesebben is  visszanézheted az adott témával kapcsolatos híreinket.

  • Vandoorne: legyen meglepetés, mi vár ránk Berlinben!

    Vandoorne: legyen meglepetés, mi vár ránk Berlinben!

    A Mercedes FE pilótája, Stoffel Vandoorne nem szeretné látni a berlini pálya új vonalvezetéseit, és reméli, ez majd még kiszámíthatatlanabbá teszi a végjátékot.

    A Formula E nemrég jelentette be, hogy egy nagy fináléval, kilenc nap alatt hat futammal fogja zárni az idei szezont a berlini Tempelhof repülőtéren. Ezt három dupla versenyre osztják majd le, és mind más vonalvezetésen fog lezajlani.

    Ha ezeket csak az első verseny előtt, augusztus 5-én hozzák nyilvánosságra, megelőzik, hogy a csapatok szimulátoron készülhessenek elő a viadalokra. Nemcsak a pályaismeret miatt fontos ez, hanem így azt sem tudják majd előre kitapasztalni, hol lehet könnyen energiát spórolni.

    A sorozat virtuális bajnoka, Vandoorne egyetért ezzel, és örül, mert ez hozzátesz majd a Formula E kiszámíthatatlan jellegéhez a bajnoki hajrában.

    „Nem tudom, nekünk elmondják-e majd, mit csinálnak a pályával. Remélem nem, mert akkor még nehezebb lesz felkészülni a versenyekre.”

    „Akkor tényleg azon múlik, ki milyen jól fogadja a különböző helyzeteket az adott pillanatban. Remélem, visszatartanak majd minden infót, csak későn adják ki őket, mert ez eléggé felrázná a mezőnyt.” – jelentette ki a belga.

    A 28 éves versenyző jelenleg hatodik a bajnokságban, 29 ponttal lemaradva az éllovas, Antonio Félix da Costa mögött.

  • Herbert szerint Vettel idén egy dolog miatt jobb lesz

    Herbert szerint Vettel idén egy dolog miatt jobb lesz

    Vettel és a Ferrari nem érte el a közös célt: bajnoknak lenni. A német idén búcsút int az olaszoknak, és Johnny Herbert szerint nem szabad leírni.

    Sebastian Vettel nem teljesít jól nyomás alatt. Tudja, nem folytatja a Ferrarinál, és a csapat Charles Leclercre koncentrál majd, ez pedig még jól is jöhet a németnek.

    „Már kicsekkolt volna? Az a Sebastian, akit én ismerek, nem.” – kezdte a korábbi pilóta, Johnny Herbert. – „Amikor a csapat vezére volt, a tifosi, egész Olaszország és a Ferrari miatt nyomás alatt volt. Ez pedig nem segített neki. Ha átnézünk a Mercedeshez, Hamiltonnak közel sincs ekkora teher a vállán.”

    „Most, hogy elengedték, a régi Vettelt látjuk majd? Remélem. Nem azért négyszeres bajnok, mert övé volt a legjobb autó. Korántsem biztos, hogy Leclerc lesz a gyorsabb versenyző Ausztriában.”

    Tavaly a monacói volt a gyorsabb Spielbergben, és azóta agresszívabb is lett.

    „Sokat nőtt a tavalyi szezonban. Nagyszerű csatát vívtak tavaly Verstappennel, fej-fej mellett. Ez felszabadított egy új Leclerc-t, aki azt mondja: ‘Rendben, ha így akarsz játszani, akkor játszunk’.

    „Persze a Ferrarinak alá kel tennie egy olyan autót, amivel küzdhet. Most volt idejük kielemezni, hol tartanak, és jobb helyzetbe hozzák majd magukat: A teszten, nem úgy tűnt, hogy felvették volna a ritmust.”

  • Austin versenyre készül, hiába az aggasztó hírek Texasból

    Austin versenyre készül, hiába az aggasztó hírek Texasból

    A „riasztó” hírek ellenére, az Egyesült Államok Nagydíjának szervezői továbbra is úgy készülnek, október végén lesz verseny Austin közelében.

    Greg Abott, Texas kormányzója május végén feloldotta a korlátozásokat, hogy minél hamarabb visszaálljon a gazdaság. Emiatt azonban a fertőzések száma megnőtt az amerikai államban, így később mégis megtiltotta a 100 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket.

    Az október 25-ére tervezett nagydíjat még mondták le, és nem is törölték, a romló egészségügyi tendencia ellenére.

    „Nincs teljesen tiszta rálátásuk a helyzetre” – nyilatkozta Bobby Epstein a pálya főnöke.

    „Úgy gondolom, annak alapján, amit Európában tanulunk majd, az utolsó pillanatig nem lehet biztos semmi. Jelenleg még nem tartunk ott, így várnunk kell még, hogy meg tudjuk mondani, mi lesz majd itt.”

    „Jelenleg úgy vagyunk vele, a Forma-1 el fog jönni ide.” – jelentette ki.

    Epstein elárulta, a verseny előkészítéséhez szükséges időt az is befolyásolja, mennyi néző lehet majd a helyszínen.

    „Az egész a szurkolók számától függ. Általában 30 koncertet rendezünk, mindegyiken több, mint 10 ezer fővel. Ha összesen 20 ezren lesznek a versenyen, nekünk elég röviddel előtte tudnunk.

    „Amit nem akarunk, az 100 nappal az esemény előtt – ahol most tartunk – felkészülni a nagy tömegekre, és felépíteni mindent számukra. Így is elég létesítmény van a pályán. Nem akarunk nagy beruházásokba kezdeni, hogy aztán az egész kárba vesszen egy újabb hullám miatt.”

    Amerikában mind a NASCAR, mind az IndyCar nézők előtti versenyre készül rövidesen, így talán egy Austin esetében is jelen lehetnek majd a szurkolók, ha nem is teljes, de csökkentett számban.

    „Ha pár héttel előre tudjuk, szerintem mindenképp meg tudjuk majd szervezni a versenyt 15 ezer nézővel.” – árulta el jelenlegi álláspontját Epstein.

  • Kubica mégis visszatérhet – íme a Ferrari B-terve!

    Kubica mégis visszatérhet – íme a Ferrari B-terve!

    Van esély Robert Kubica visszatérésére, mégpedig nem más, mint a Ferrari jóvoltából. Igaz, csavarosabb az ügy, mint azt elsőre gondolnánk.

    Laurent Mekies, a Scuderia sportigazgatója a Sky Italiának elárulta, két külön részre oszlik majd az istálló.

    „Ha valaki tüneteket mutat, azonnal leteszteljük ott, a helyszínen. Van egy rendszerünk, hogy a lehető legkevesebb embert kelljen nélkülözni. Ennek ismeretében fogjuk eldönteni, hogy folytatjuk-e, vagy sem.” – árulta el.

    „A döntést annak fényében fogjuk meghozni, garantálni tudjuk-e a maximális biztonságot, akár Maranellóból való helyettesítésekkel. Ha ezt nem tudjuk megtenni, nem fogunk részt venni az adott hétvégén.”

    De itt még nincs vége, ugyanis a La Stampa című olasz újság úgy tudja, amennyiben az egyik versenyzőt érinti a vírus, a Ferrari Antonio Giovinazzihoz fordul majd. Az ő helyére pedig Robert Kubica érkezik majd az Alfa Romeóhoz.

    „Ha szükség van rám, ott leszek.” – jelentette ki a lengyel. – „Nehéz lesz kombinálni a programjaimat (a DTM-ben is szerepelni fog – a szerk.), de megpróbálom a legjobbat kihozni mindkét szerepemből. Egy olyan helyzetben vagyok, amivel előtte senki sem számolt.”

    Helmut Marko, aki nagyban felelős a szezonnyitó hétvégé(k)ért, szintén óvatos az eseményt illetően.

    „Mindenki ideges az első verseny miatt. Senki sem akarja a legkisebb kockázatot sem vállalni. Még mi, a Red Bull is lefújtunk minden PR- és reklámeseményt.”

  • Az Alfa Romeo kijelölte, mikor dönt a 2021-es versenyzőiről

    Az Alfa Romeo kijelölte, mikor dönt a 2021-es versenyzőiről

    A Ferrarival és a McLarennel ellentétben az Alfa Romeo nem tervezi elsietni a jövő évi pilótapáros bejelentését.

    „Más helyzetben vagyunk” – szögezte le a csapatfőnök, Frédéric Vasseur. – „Mindig október-november környékén hozzuk meg a döntésünket, ezen nem változtatunk.”

    „Először a versenyekre akarok koncentrálni, nem pazarolni az energiát. Teljesítenünk kell ebben az évben is, a díjazás miatt.”

    Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi jelenleg az Alfa Romeo pilótái, róluk a főnökük így nyilatkozott:

    „Jó párosunk van, bízom bennük.” – jelentette ki.

    „Antonio még fejlődik, de nagyon jól ment a tavalyi év második felében. 2021-ben is jó párosunk lesz, de erről meg később tárgyalunk majd.”

    Pletykák szerint néhány új csapat is érdeklődne a sorozat iránt, ám Vasseur szerint ez jelenleg nem tartozik a prioritások közé, hogy a bajnokság új calakulatokat fogadjon.

    „Mielőtt ilyesmin gondolkodnánk, meg kell menteni a jelenlegi csapatokat.” – szögezte le a francia.

    „Az eladások nem fognak nőni még egy ideig, és ha ezek nem 10, hanem 12 csapat osztozik, az egyáltalán nem mindegy.”

    Nekiszegezték a kérdést, hogy az Alfa Romeo megszűnteti-e az együttműködést a Ferrarival, de a csapatfőnök tagadta, hogy ilyesmi a napirenden lenne.

    „Szorosan együtt dolgozunk velük, és ez így jól működik. Nem hiszem, hogy megváltoztatnánk a hozzáállásunkat ehhez.”