Szerző: Jámbor Máté

  • A Toro Rosso egykori versenyzője, Hartley kikerült a Formula E-ből is

    A Toro Rosso egykori versenyzője, Hartley kikerült a Formula E-ből is

    Brendon Hartley, az ex-Toro Rosso pilóta mindössze öt verseny után távozik a Dragon Formula E csapatától, így nem lesz ott Berlinben.

    Hartley azt követően került az amerikai csapathoz, hogy Maximilian Günther leszerződött a BMW-vel. Az új-zélandi debütálásán 19. lett, de a szaudi második futamon sok büntetést követően feljött a 9. helyre, és ezzel két pontot szerzett.

    Legutóbb Marrakeshben szintén 19. helyen végzett, ezzel 20. a bajnokságban. Csapattársa, Nico Müller pedig még pont nélkül áll.

    Most Pascal Wehrleinhoz hasonlóan azonnali hatállyal elhagyja csapatát, hogy a Toyota LMP1-es autójában végezze el a feladatát.

    Hartley a Toro Rosso után Alonso helyére érkezett vissza a hosszútávú sorozatba, és ebben a szezonban már a japánok gyári csapatát erősítette. A spái 6 órás első szabadedzését augusztus 13-án rendezik majd meg, ez pedig ütközik a Formula E szezonzáró versenyével.

    Nem csak őt érinti az ütközés, a Sam Bird által leváltott Calado; Hartley csapattársa, Sébastien Buemi; de a pontverseny éllovasa, da Costa és Alex Lynn is két helyszínen kellene, hogy szerepeljen egy időpontban. Ez a négy versenyző azonban várhatóan Berlinben marad majd.

    Hogy ki ugrik majd be megüresedett helyre, azt még nem tudni, de Sergio Sette Camara és Joel Eriksson tesztelt Marrákesben a csapattal. Sette Camara ugyan második lett a teszten Nick Cassidy mögött, míg Joel Eriksson mindössze 20. lett.

  • Gasly is beszólt, Albont továbbra is kritizálja saját csapata

    Gasly is beszólt, Albont továbbra is kritizálja saját csapata

    Pierre Gasly azt állítja, hogy az őt leváltó Alexander Albon annak köszönheti a helyét, hogy sok támogatója van hazájában, Thaiföldön.

    A Red Bull második pilótájának lenni nem könnyű. Főleg akkor, amikor egy négyszeres világbajnokot is szóba hoznak az üléssel.

    Ugyan folyamatosan tagadják, hogy Sebastian Vettel visszatérne a bikásokhoz, de a pletykák nem ülnek el. Ezen a hétvégén is rajtakapták a németet, hogy korábbi munkaadóival beszélget.

    Albon mindeközben nagy nyomás alatt kell, hogy vezessen, Max Verstappen csapattársaként. A rosszul sikerült időmérő után rádión panaszkodott, hogy a csapat forgalomba küldte vissza. Barátja, George Russell pedig egyetért abban, hogy a csapata szúrt ki a thai versenyzővel.

    Most azonban a tavaly Red Bulltól menesztett Pierre Gasly is kifejtette a véleményét a második red bullos ülés gazdájáról.

    „Nem tudom, mennyire hasonló a helyzetünk. Azt tudom, mi történt velem, de nem tudom, Alex min megy keresztül.”

    A francia tett egy sejtelmes kijelentést, szerinte miért Albon lett a Red Bull pilótája.

    „Maxnak hosszútávú szerződése van, Alexnek meg nagy támogatottsága Thaiföldről. Meglátjuk, ez hogyan változik a jövőben.”

  • A Super Formula címvédője Formula E pilóta lesz jövőre!

    A Super Formula címvédője Formula E pilóta lesz jövőre!

    Az új-zélandi Nick Cassidy, a Super Formula regnáló bajnoka 2021-től a Virgin versenyzőjeként már a Formula E mezőnyének tagjaként állhat majd rajthoz.

    Sam Bird nemrég jelentette be, hogy távozik az Audi hajtásláncot használó csapattól, és már a helyettesére is fény derült.

    Cassidy 2016 óta Japánban versenyez a Toyota kötelékében, ott Super GT és Super Formula bajnoki címet is nyert, utóbbit tavaly.

    Elektromos autót először idén vezetett Marrakeshben, az újoncok tesztjén. Aznap fél másodperccel volt gyorsabb mindenkinél, és megdöntötte az FE pilóták által felállított pályacsúcsot.

    „Ez egy remek lehetőség számomra, hogy csatlakozhatom a Virginhez és a Formula E-hez.” – jelentette ki Cassidy.

    „Ez a sorozat egyik legsikeresebb csapata, remek létesítményekkel. Folyamatosan lenyűgöznek, amióta csak együtt dolgoztam velük a márciusi teszten.”

    „Mindenki tudja, a Formula E mezőnye milyen minőséget képvisel, így jól esik hozzáadni a nevem a listához.”

    „Japánban versenyezni nagyszerű tapasztalat volt, szerencsésnek mondhatom magam, hogy rövid idő alatt elérhettem ilyen sok mindent.”

    „Most azonban úgy érzem, ideje egy új kihívás után néznem, és nagyon örülök, hogy ezt a FE-ben, a Virgin színeiben tehetem majd meg.”

    Az Envision Virgin Racing igazgatója, Sylvain Filippi a következőként kommentálta a fejleményeket:

    „Nick személyében egy törekvő, tehetséges versenyzőt találtunk, aki gyors és a korához képest kiváló eredményekkel rendelkezik. Rövid közös munkánk alapján elmondhatjuk, hogy – Robin Frijnsszel egyetemben – olyan pilóta, akik a mezőny elején képesek lesznek majd bajnokságokért küzdeni.”

    Cassidy jelenleg kettős programot fut Japánban, a Button által is megjárt Super GT, illetve a Forma-1-hez legközelebb álló Super Formula sorozatban. A tárgyalások még folynak arról, hogy jövőre is folytassa-e szerepvállalását a Toyotánál.

  • A McLaren csapatfőnöke fél, hogy másolási bajnokság lesz az F1-ből

    A McLaren csapatfőnöke fél, hogy másolási bajnokság lesz az F1-ből

    Anno 2007-ben még a McLaren volt az, aki a Spygate során lebukott hasonlóért, most azonban pont a brit csapat vezetője az, aki koppintásra figyelmeztet.

    Andreas Seidl válaszolt a „Rózsaszín Mercedes”-nek titulált idei Racing Point autóról, ami sokban hasonlít a címvédő tavalyi konstrukciójára. Az FIA helytállónak ítélte a Renault óvását és lefoglalta a megfelelő alkatrészeket.

    A vizsgálat messzemenő következményekkel járhat a sport számára, mert nem csak a Racing Point becsületességét, hanem a Mercedes bűnrészességét is megkérdőjelezi. A pénteki sajtótájékozatón Seidl arról is beszélt, hogy a kivizsgálás márcsak azért is fontos, hogy példával szolgáljon az elkövetkező esetekhez is.

    „Nem tudjuk a részleteket. De amilyen nyíltan és büszkén futtatja a Racing Point a tavalyi Mercedest, meglepődnék, ha bármi is szabálytalan lenne. Vagy legalábbis lehetséges a szabályok határainak feszegetésével.”

    „Ez a tiltakozás tisztáz majd néhány dolgot, azzal kapcsolatban is, hogy merre akar tovább haladni a Forma-1. Másolási bajnoksággá válik majd, ahol egy gyártónak több autója is pályán lehet majd? Szerintünk ez rossz és nem is fenntartható irány.”

    „Mindig is konstruktőrök bajnoksága volt az F1. A szakértelem, a mérnöki tudás küzdelme is, ahol évek alatt áll össze egy csapat.” – utalt arra, hogy a McLaren sem rövid idő alatt lett olyan, amilyen.

    „A mi álláspontunk egyértelmű és fontos, hogy tisztán lássunk ezzel kapcsolatban, hogy úgy tekintsünk a saját jövőnkre is. Függetlenek akarunk lenni, a saját identitásunkkal. Izgatottan várom a fejleményeket.”

  • Közel sem biztos, hogy Pérez távozik majd az Aston Martin kötelékéből

    Közel sem biztos, hogy Pérez távozik majd az Aston Martin kötelékéből

    A pletykák szerint Sebastian Vettel csapata jövőre az Aston Martin lesz, azonban könnyen lehet, hogy nem a „főnök fia”, hanem Pérez marad majd a csapatnál.

    A mexikói 2022 végéig szóló szerződésében van egy záradék, miszerint amennyiben július 31-ig menesztik, nem kell milliós összeget fizetni az egyezség megszakításáért. Ralf Schumacher viszont úgy gondolja, erre nem kerül majd sor:

    „Még az apja sem tudja bent tartani a fiát, ha nem elég jó.” – szögezte le. – „Nem felejthetjük el, hogy Pérez elég nagy szponzori pénzeket visz a csapathoz, tehát a döntés nehéz.”

    Mindez természetesen igaz kanadai csapattársa esetében is, és sokan kétlik, hogy az idősebb Stroll saját fiát rúgná ki a jövőre Aston Martin színeit felöltő csapattól, miután milliókat költött arra, hogy végre versenyképes autóban lássa őt.

    Ezt a feltételezést erősítik maga Lance szavai is, aki arra a kérdésre, hogy biztos-e a helye a csapatnál, így válaszolt:

    „Nem, és nem igazán tudom, mi történik a háttérben ezzel kapcsolatban. Csak a szezonra és az adott hétvégére koncentrálok. Teljesen a vezetőségen múlik, hogy eldöntsék, mi a legjobb a csapat szempontjából.”

  • Russell és Latifi marad a Williamsnél jövőre is

    Russell és Latifi marad a Williamsnél jövőre is

    A Williams változatlan pilótafelállással vág majd neki a 2021-es szezonnak, George Russell és Nicholas Latifi lesznek a pilótáik.

    Az már köztudott tény volt, hogy Russell jövőre is a brit csapatot erősíti majd, de esély volt rá, hogy a Mercedes juniorjaként fellépjen a bajnoki istállóhoz.

    Russell korábban már kijelentette, sorsa Claire Williams kezében van, amennyiben a németekhez menne át.

    Most, hogy valószínű, a Mercedes megtartja Hamiltont és Bottast, a fiatal versenyző a csütörtöki sajtótájékoztatón tisztázta 2021-ben is marad jelenlegi helyén.

    „Egy három éves szerződést írtam alá, így 2021 végéig maradok. Remélem tudunk arra építkezni, amit tavaly csináltunk, és arra, ami idén történik majd.”

    A mercedeses álom egyelőre még nem jött össze a fiatal britnek, de nem is csalódott emiatt:

    „Nem csalódtam a Mercedesben. Nem tudtam volna többet tenni. Claire elég határozott volt azzal kapcsolatban, hogy nem akar, vagy még nem kész arra, hogy elengedjen hozzájuk. És mivel velük van szerződésem, tiszteletben kell tartanom ezt.”

    „Szóval maradok, és mindent beleadok jövőre is, és hogy mi jön utána, azt még meglátjuk.”

    Csapattársa, Nicholas Latifi szintén megerősítette, hogy marad a grove-iaknál, és ráadásul – bár ez még nem hivatalos – egy három évre szóló szerződést írt alá, így 2022 végéig marad a Williamsnél.

    „Igen, többéves szerződésem van a csapattal, így jövőre is itt leszek még.”

     

  • Ezután Wolff is „pelenkát” fog hordani

    Ezután Wolff is „pelenkát” fog hordani

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff megerősítette, hogy az FIA miatt nem fog arcpajzsot hordani a Forma-1-es paddock területén.

    Míg a maszk használata kötelező, a koronavírus járvány közepette, az osztrák az elmúlt két versenyhétvégén szemüvegként viselhető arcpajzsban jelent meg a versenyhelyszínen.

    „Az FIA nem fogadta jól a pajzsot, nem felelt meg kritériumaiknak.” – árulta el Wolff. – „Ezért tértem vissza a maszkhoz,  amit mindenki más is visel.”

    Hozzátette, nem viseli meg nagyon az FIA döntése.

    „Mindenkinek komolyan kell vennie ezt, én eddig is azt tettem. Úgy gondoltam, a plexi jobb opció, mivel jobban lehet benne látni.”

    „De a szabály az szabály, és örülök, hogy egyáltalán versenyezhetünk. Ha Pampers kell, hogy az arcomon legyen, akkor az lesz. Bármibe is kerül.”

  • Seidl bocsánatot kért, amiért elrontották Sainz versenyét

    Seidl bocsánatot kért, amiért elrontották Sainz versenyét

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl a csapat nevében bocsánatot kért, miután Sainz kiállását elrontották, megfosztva őt egy ötödik helytől.

    A bal hátsó kerékkel adódott a probléma, és ez azt is eredményezte, hogy a spanyol forgalomba térhetett csak vissza. Ezzel tönkretéve stratégiáját végül kilencedik lett.

    „Nagy hullámvasút volt nekünk ez a verseny, főleg Carlos boxkiállásánál,  amikor elrontottuk az egész versenyét.”

    „Addig sem nézett ki jól a tempónk, de utána forgalomba küldtük vissza, ahol elhasználta a gumijait. Onnan pedig már nem volt esélye a felzárkózásra.”

    „Sajnálom, és bocsánatot kérek, mert nem végeztük rendesen a munkánkat. Nekünk kellett volna mindkét versenyzőt  egyenlő esélyekhez juttatnunk, hogy küzdhessenek a pályán.”

    „Ez olyan dolog, aminek utána fogunk még nézni a csapaton belül. Együtt vagyunk ebben is. Még egyértelmű, hogy javulnunk kell ilyen téren.”

    Annak ellenére, hogy Sainz jövőre a Ferrari pilótája lesz, Seidl kiemelte, jó csapatjátékosként a verseny késői szakaszában elengedte csapattársát, aki más taktikán volt.

    Ez végül azt is eredményezte, hogy Norris az utolsó körben utolérte, és meg is előzte a két Racing Pointot.

    „Jó volt látni, hogy a srácok, amellett, hogy saját érdekeik is vannak átlátták a helyzetet, és végül a mindketten a lehető legjobb eredményt érték el.” – utalt arra, hogy Sainz végül egy boxkiállás után friss gumikkal megfutotta a verseny leggyorsabb körét.

    A spanyol főnökével ellentétben már nem a múltra koncentrál, sokkal inkább az elkövetkező  versenyekre.

    „Itt az ideje, hogy lapozzunk, és erősebben térjünk vissza. Most egy ötödik helyet szalasztottunk el,  de csapatként nyerünk és veszítünk. Majd Magyarországon igyekszünk javítani.”

  • A Ferrari fejlesztésekkel készül a Magyar Nagydíj hétvégéjére, de…

    A Ferrari fejlesztésekkel készül a Magyar Nagydíj hétvégéjére, de…

    A három nagycsapat már nem létezik a régi formában, hiszen a Ferrari visszaesett idén. A veszteségeket a Magyar Nagydíjon bevezetett fejlesztésekkel pótolnák.

    Jelenleg a Scuderia ötödik helyen áll a konstruktőri bajnokságban, a rosszul sikerült Stájer Nagydíj után, ugyanis nulláztak, mindkét autóval. Mogyoródon javítanának a helyzetükön egy új csomaggal.

    A Ferrari a Haas, az Alfa Romeo és a Williams társaságában még egy régebbi aerodinamikai konfigurációt használ. Ezt fogják megújítani a hétvégén, de a teljes csomag csak Silverstone-ra lesz kész.

    A probléma az autó közepén van. Nem tudják hűteni rendesen, mert a forró levegő elakad a motor környékén. A fejlesztések célja, hogy megint „lélegzethez juttassák” az SF1000-et.

    „A logikus az lenne, ha újragondolnák az egész kipufogórendszert, hogy több teret hagyjanak meg neki, és egyszerűbben lehűljön az autó. Röviden: a Ferrari jelentős, de nem részletezett változtatásokat eszközöl majd, hogy segítsék a levegő átfolyását az autón.” – írja a motorsport.com olasz kiadása.

    A csapat idén még változtathat az autón, de jövőre jóval óvatosabbnak kell lenniük. Ugyanis azt a szabályt nem tolták el 2022-re, hogy egy szezonban nyolc kipufogót használhatnak majd.

  • Vettel idén még marad, de a visszavonulás sem elképzelhetetlen

    Vettel idén még marad, de a visszavonulás sem elképzelhetetlen

    Jövő évi ülése szempontjából rossz helyzetben van Sebastian Vettel. Bár sok csapat ajtaja már nem áll nyitva előtte, a Haas szívesen fogadná.

    Miután elvesztette az ülését a Ferrarinál, a négyszeres világbajnok visszautasítja a feltételezéseket, miszerint a magas fizetési igénye állna közte és jelenlegi csapata között.

    A pénz nem volt probléma” – erősítette meg. – „Ha csak a pénztárcámat akarnám megtölteni, már lenne ülésem.”

    A topcsapatok közül a Mercedesnél már nincs esélye, viszont Vettel beszélt a Red Bull tanácsadójával, Helmut Markóval.

    „Még most is jól kijövök Helmuttal, így megkérdeztem, mit tanácsol, mit tegyek. De nem azért beszéltem, hogy megkérdezzem, van-e helye számomra.”

    Míg ezek alapján nem valószínű, hogy visszatér korábbi csapatához, az Aston Martin opció lehet számára, ahogy a visszavonulás vagy az jövő év kihagyása is.

    „Őszintének kell lennem magammal, lehet, hogy ennyi volt, és vége. Most még bármi megtörténhet.” – ismerte el a német.

    „Nem értem, miért kéne engednem a külső nyomásnak. Ha lesz valami komolyabb ajánlat, akkor érdekelhet, ha nem, akkor nem. Mindenesetre ezt az évet még befejezem.”

    Az esetben, ha még szeretné folytatni, Günther Steiner szívesen látná a Haas színeiben.

    „Ő egy négyszeres világbajnok, vajon akar-e egy kis csapatnak dolgozni? Nem tudom, mit akar kezdeni most az életével, de ha mi is benne vagyunk a terveiben, akkor örülök, hogy jó viszonyt ápolunk.”

    A csapatfőnök szerint Vettel története lehet a következő nagy csavar az F1 világában.

    „Van, amikor három-négy csapat küzd egy versenyzőért, és van, amikor olyanok maradnak ki a képből, mint Nico Hülkenberg. Ami minket illet, nem félek, hogy ne találnánk versenyzőt, hiszen még Vettel is szabadon van!”