Szerző: Jámbor Máté

  • Kész a menetrend, így néz majd ki Imola kétnapos hétvégéje!

    Kész a menetrend, így néz majd ki Imola kétnapos hétvégéje!

    Imola nagydíjhétvégéje egy kicsit máshogy néz majd ki, mint amit megszokhattunk: csak szombaton és vasárnap gurulnak majd pályára az autók.

    A Liberty a csapatok terhének enyhítése és a naptárbővítés miatt kétnapos hétvégéket tervez majd bevezetni. Azt már korábban bejelentették, hogy Imolában erre sor kerül majd, most azonban a pontos program is rendelkezésre áll.

    Az Emilia Romagna Nagydíj pénteki napján nem lesznek autók a pályán, és mindössze egy, szombati gyakorlással kell majd beérniük a csapatoknak. Így kevesebb idejük lesz az autók finomhangolására az időmérő és a verseny előtt.

    Érdekes döntés, főleg annak tükrében, hogy a csapatok több, mint egy évtizede nem versenyeztek a pályán.

    Az említett gyakorlás 90 perc hosszú lesz, és szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik majd. Az időmérő pedig a megszokott időpontban, délután kettőkor veszi majd kezdetét. A másnapi verseny azonban két órával hamarabb, 13:10-kor rajtol majd el.

    Bár az AlphaTauri idén már tesztelt ott, Imola 2006 után láthatja vendégül a teljes mezőnyt újra.

  • Hülkenberg leszerződhet a Mercedeshez? Wolff gondolkodik rajta!

    Hülkenberg leszerződhet a Mercedeshez? Wolff gondolkodik rajta!

    Annak ellenére, hogy nem állhatott rajthoz, Nico Hülkenberg elnyerte Toto Wolff elismerését. A csapatfőnök igénybe veheti majd a német szolgálatait.

    A Mercedes már így is két tartalékpilótával rendelkezik, de egyikük sem tudott beugrani a hétvégén a Racing Pointba, Sergio Pérez helyére. Stoffel Vandoorne a Formula E berlini fináléjára készül, míg Esteban Gutiérreznek pedig már lejárt a szuperlicensze.

    A rózsaszín alakulat – bár a McLarennel egyetemben osztoznak a Mercedes tartalékosain – végül Nico Hülkenberg mellett döntött. A háttérből Wolff is figyelemmel kísérte a fejleményeket.

    „Amit pénteken mutatott, az elég jó tempó volt. És szombaton is, a körülményeket figyelembe véve. Ha kilenc hónapja nem voltál autóban, akkor ez nagyszerű teljesítmény.”

    Természetesen ő is sajnálja, hogy a német végül egy banális hiba miatt nem vehetett részt a versenyen.

    „Kár, hogy nem versenyezhetett. Ennek ellenére ő egy jó jelölt. Egy német pilóta mindig érdekes lehetőség. Akár tartaléknak is. De körbe kell néznünk. Mit akarunk elérni a jövő évi párosunkkal? Nem lehet csak egy jelöltünk.”

  • A McLaren kizárta, hogy Alonso a tartalékuk legyen koronavírus esetére

    A McLaren kizárta, hogy Alonso a tartalékuk legyen koronavírus esetére

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke cáfolta, hogy amennyiben ők is helyettesítésre kényszerülnének, Fernando Alonso ülhetne autóba.

    Pérez kényszerű elmaradása, és Nico Hülkenberg utolsó pillanatos becserkészése után felmerült, hogy nem csak a német térhetne vissza idén. Alonso ugyanis a McLaren kötelékében maradt, és velük teljesíti majd az idei Indy 500-at.

     „Nem, Fernando nem lesz a csapat tartalékosa.” – erősítette meg Andreas Seidl. – „Az Indy 500-as programja amúgy is most kezdődik.”

    A spanyol világbajnok jövőre visszatér a Renault-val, de idén még megpróbálja megszerezni a tripla korona utolsó darabját. Brown nem zárkózik el attól sem, hogy jövőre is lehetőséget adjon neki erre.

    „Képzelhetik, milyen kaotikus most Amerikában a helyzet. Bár nem volt egyszerű, végül sikerült mindent elintézni, hogy Fernando odautazhasson.” – árulta el Zak Brown.

    A McLaren is a Mercedes tartalékpilótáival rendelkezhet – vagy hagyhatja őket figyelmen kívül – ahogy ez a Racing Point esetében is volt.

    „Már mindkettejüknek megcsináltuk az üléspróbát, és szimulátoroztak is velünk.” – mondta a csapatfőnök Vandoorne-ról és Gutiérrezről.

  • „Mintha el sem ment volna” – a versenytársak Hülkenberg visszatéréséről

    „Mintha el sem ment volna” – a versenytársak Hülkenberg visszatéréséről

    Nico Hülkenberg kivívta versenytársai elismerését a váratlan visszatérését követően, annak ellenére, hogy végül el sem rajtolhatott.

    Sergio Pérez pozitív tesztje után a Racing Point Hülkenberget kérte fel, hogy helyettesítse korábbi csapattársát. A német nyolc hónap után ugrott újra F1-es autóba, és 13. lett az időmérőn.

    „Láttam megérkezni, és olyan, mintha el sem ment volna. Nyilván nincs ez így, hiszen nem készült fel rendesen, és nem ismeri az autót.” – mondta róla Lewis Hamilton.

    „Ha ez nincs meg, akkor nagy hátrányból indul. De nagyszerű pilóta, ha valaki meg tudja csinálni, ő igen.”

    A legnagyobb kihívás a vezetés fizikai aspektusa jelentette Hülkenberg számára, aki a kevés edzés után nincs hozzászokva a nehézségi erőkhöz. Hamilton mellett Verstappen is megerősítette, nehéz lett így a visszatérés számára.

    „Láttam az első szabadedzés után, és a nyaka az egyik irányba állt. Hosszú nyaka van ez pedig nem feltétlenül előny.”

    „Beszéltem vele még amikor teljes állásban itt versenyzett. Nem volt egyszerű neki. Nem könnyű, bármennyit is edz az ember, amikor először ül be az autóba ilyen sebességeknél – ráadásul ezen a pályán – az nem lesz kellemes.”

    Valtteri Bottas is elismerően nyilatkozott kollégája tempójáról:

    „Fájni fog, hiszen nem tudott felkészülni, mint mi az első versenyen, de szerintem jó munkát végez. Nagy kihívás ez neki, ilyen rövid idő alatt, de jó köröket ment. Nyilván ebben segítségére volt a tapasztalata is.”

    Bár végül az erőforrás meghibásodása megfosztotta a versenyen való részvételtől, ez mindenképp jó jel Hülkenberg számára. Amennyiben ő áll majd rajthoz a 70. Évforduló Nagydíján is, már felkészültebb lesz majd.

  • Az Audi folytatta a dominanciát, ezúttal Rast végzett az élen

    Az Audi folytatta a dominanciát, ezúttal Rast végzett az élen

    Az idei második DTM-futamon is elsöprő győzelmet aratott az Audi, René Rast tért vissza a dobogő legfelső fokára Spa-Francorchampsban.

    Ezúttal Habsburg Ferdinánd is elrajtolhatott, annak ellenére, hogy az időmérőn nem teljesített érvényes kört, ugyanis pályaelhagyás miatt az összeset törölték.

    Rast jól jött el a pole-ból, őt követte a Frijnst lerajtoló Müller. A negyedik körben aztán előzött a tegnapi győztes, és átvette a vezetést. A bajnoki címvédő tartotta a lépést, bár kiállása előtt még Frijns is veszélyes volt rá.

    Mögöttük Mike Rockenfeller autózott van der Lindét és Enget megelőzve. Még hátrébb Jamie Green mutatott be nagy felzárkózást, míg Newey Jonathan Aberdein megpörgetéséért boxutca áthajtásos büntetést kapott, majd technikai probléma miatt ki is állt.

    Végül öt körrel a vége előtt Rast támadást indított, és visszavette a vezetést, de nem tudott elszakadni vetélytársától. Az utolsó körben Müller három tizedre közelítette meg, végül azonban maradt a sorrend.

    A legjobb BMW-s a tegnap is jó tempót autózó Sheldon van der Linde lett, aki hatodik helyen ért célba, őt követte az utolsó gyári Audi Loic Duval személyében.

    Kubica újabb nehéz futamon van túl, újra 14. lett, mindössze a két kiállásos stratégián lévő Habsburgot megelőzve.

    A második verseny végeredménye:

    # Versenyző Autó Különbség
    1 ?? René Rast Audi
    2 ?? Nico Müller Audi +0.483
    3 ?? Robin Frijns Audi +5.393
    4 ?? Jamie Green Audi +11.080
    5 ?? Mike Rockenfeller Audi +23.435
    6 ?? Sheldon van der Linde BMW +24.118
    7 ?? Loic Duval Audi +27.128
    8 ?? Lucas Auer BMW +43.098
    9 ?? Jonathan Aberdein BMW +43.773
    10 ?? Marco Witmann BMW +46.802
    11 ?? Philipp Eng BMW +47.749
    12 ?? Fabio Scherer Audi-WRT +50.314
    13 ?? Timo Glock BMW +54.206
    14 ?? Robert Kubica BMW-ART +1:30.445
    15 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +1:49.237

     

    A bajnokság állása:

    # Versenyző Autó Pontok
    Különbség
    1 ?? Nico Müller Audi 46 0
    2 ?? René Rast Audi 39 -7
    3 ?? Jamie Green Audi 30 -16
    4 ?? Robin Frijns Audi 22 -24
    5 ?? Mike Rockenfeller Audi 22 -24
    6 ?? Loic Duval Audi 21 -25
    7 ?? Lucas Auer BMW 10 -36
    8 ?? Sheldon van der Linde BMW 8 -38
    9 ?? Philipp Eng BMW 8 -38
    10 ?? Timo Glock BMW 4 -42
    11 ?? Jonathan Aberdein BMW 3 -43
    12 ?? Marco Witmann BMW 1 -45
    13 ?? Fabio Scherer Audi-WRT 0 -46
    14 ?? Harrison Newey Audi-WRT 0 -46
    15 ?? Robert Kubica BMW-ART 0 -46
    16 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT 0 -46
  • Koronavírus miatt újra át kellett alakítani az IndyCar naptárát!

    Koronavírus miatt újra át kellett alakítani az IndyCar naptárát!

    Egy héttel a Mid-Ohióban tartott dupla forduló előtt az IndyCar bejelentette a verseny elhalasztását, több másikat pedig töröltek a koronavírus-helyzet miatt.

    Bár eredetileg más stratégiát követtek a koronavírussal szemben az amerikai sorozatok, most a kialakult rossz egészségügyi helyzet mégis megtorpanásra kényszerülnek a versenyek.

    Míg a NASCAR szinte le sem állt a vírus alatt, addig az IndyCar egy hónappal az F1 előtt, június elején indította el idei szezonját. Egy országon belüli sorozatokról lévén szó, alacsonyabb az egészségügyi kockázat, mint a királykategória esetében.

    Már a nézők visszatérése is napirenden volt, mind a NASCAR, mind az IndyCar szempontjából, amikor lecsökkentették a helyszínek számát. Az egyik utcai helyszín, Portland és a tavalyi szezonzáró, Laguna Seca került ki a menetrendből. Az így elmaradó fordulókat dupla versenyekkel pótolták a megújított versenynaptárban.

    Mid-Ohióban is két verseny lett volna, azonban, alig egy héttel a bejelentés után a forduló elmaradásáról számoltak be az amerikai sorozat részéről.

    „Az IndyCar és a Mid-Ohio Sports Car Course megegyeztek abban, hogy elhalasztják az eredetileg augusztus 7 és 9 közé tervezett Honda Indy 200-at, egy ősszel megállapított időpontra.” – írja a pálya hivatalos oldala.

    „A döntést helyi egészségügyi szakemberekkel együtt hoztunk meg, a jelenlegi helyzetre való tekintettel.”

    A vírus terjedése miatt egyre szigorúbb korlátozásokat vezetnek be, egyre nehezebb különböző államok között mozogni. Ohióban például már ezer fölött van a napi megfertőződések száma.

    Nem zárható ki azonban, hogy további versenyeket is törölni kell majd. A hagyományos idénynyitó, St. Petersburg, végül az utolsó verseny szerepét töltené be, azonban Floridában a második legnagyobb a megbetegedések száma, így kétséges a futam sorsa.

    Így a következő verseny az Indy 500-as lesz, ami augusztus 12-én kezdődik majd a gyakorlásokkal.

  • Kubica és Newey debütált, Müller nyert a DTM első futamán

    Kubica és Newey debütált, Müller nyert a DTM első futamán

    A DTM idei első spái futama Nico Müller győzelmével zárult, ezzel pedig Robert Kubica és – bár nem volt tervben – Harrison Newey is túl van első versenyén.

    A Red Bull főtervezőjének fia már a nürburgringi teszten is helyettesítette a WRT autójában Ed Jonest, aki nem tudott Dubajból Németországba utazni a korlátozások miatt. Newey így csatlakozott a sorozatban szintén debütáló Fabio Schererhez és az első futamon végül el sem induló Habsburg Ferdinándhoz.

    Robin Frijns indulhatott a pole-ból, őt követte Müller, Rast és Rockenfeller, a legjobb BMW-s pedig az ötödik helyről rajtoló Sheldon van der Linde volt.

    A szokatlanul magas hőmérséklet számos kihívás elé állította a csapatokat, főleg a gumikezelés terén. René Rast a második helyre jött fel a visszaeső Frijns elé, de végül a gumik miatt csak negyedik lett.

    „Rémálom volt ez a verseny” – kezdte a címvédő. – „Spóroltam gumikkal az elején, de így is elfogytak. A második szettre még jobban figyeltem, de csak még nagyobb volt a visszaesés.”

    Nico Müller volt talán az egyetlen, akit nem érintettek ilyen problémák, ő egyetlen kiállását követően is meg tudta őrizni a jó tempóját.

    „Ez egyszerűen egy fantasztikus eredmény az Audi számára.” – nyilatkozta Dieter Gass, az Audi Motorsport igazgatója. – „A tesztek után nem számítottunk ilyesmire. A mai nap a gumikról szólt, Nico Müller pedig külön kategóriát képviselt.”

    Az első öt helyet az Audi autói bérelték ki, Philipp Eng szakította meg a sort hatodik helyével. Kubica a 14. helyet szerezte meg, eggyel Newey mögött végzett.

    # Versenyző Márka Különbség
    1 ?? Nico Müller Audi
    2 ?? Jamie Green Audi +19.502
    3 ?? Loic Duval Audi +22.839
    4 ?? Mike Rockenfeller Audi +29.234
    5 ?? René Rast Audi +32.023
    6 ?? Philipp Eng BMW +36.242
    7 ?? Lucas Auer BMW +38.205
    8 ?? Timo Glock BMW +42.692
    9 ?? Robin Frijns Audi +51.888
    10 ?? Jonathan Aberdein BMW +54.149
    11 ?? Marco Witmann BMW +54.584
    12 ?? Fabio Scherer Audi-WRT +57.743
    13 ?? Harrison Newey Audi-WRT +1:11.793
    14 ?? Robert Kubica BMW-ART +1:18.844
    15 ?? Sheldon van der Linde BMW +3 kör
  • Rohonyi beperelné a Liberty Mediát a Brazil Nagydíj törléséért

    Rohonyi beperelné a Liberty Mediát a Brazil Nagydíj törléséért

    Perre készülhet a Liberty Media, ugyanis Rohonyi Tamás elfogadhatatlannak tartja az okot, amiért törölték a Mexikói és a Brazil Nagydíjat.

    „Csak vis major helyzetek miatt lehet eltekinteni a szerződéstől. Olyan dolog, minthogy egy repülő esik az autókra, vagy egy méterrel víz alá kerülünk.”

    Rohonyi azt is elárulta, nem csak ő, de a mexikói promóter is csatlakozhat hozzájuk a brit bíróságokon. Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint azért van feszültség a Liberty és Interlagos között, mert Rio de Janeiro veheti át a rendezési jogokat.

    Ami az idei nagydíj elmaradását illeti, Rohonyi szerint milliós veszteségeket könyvelhetnek majd el.

    „Ez egy nagy gazdasági hátrány lesz. Még nem adtunk el jegyeket, de vannak kötelezettségeink a szponzorok, a beszállítók és az alkalmazottaink felé.”

    Öt csapat levelet is írt, miszerint aggódással tölti el a Brazíliába való utazás a járványhelyzet közepette.

    „Nevetséges” – kommentálta Rohonyi. – „Bárki is írta azokat a leveleket, nem ismeri a bajnokság szabályait. A szerződésünk nem azt mondja, hogy akkor lesz itt verseny, ha a csapatok is azt akarják. AZ, aki nem akar jönni, nem jön. Végül is nem kötelező.”

  • Legyen Silverstone az otthonod! Luxuslakások épülnek a pálya mellé

    Legyen Silverstone az otthonod! Luxuslakások épülnek a pálya mellé

    60 szerencsés kiválasztott elmondhatja magáról, hogy a Silverstone-i pálya lesz otthona, ugyanis lakásokat építenek közvetlenül az aszfaltcsík mellé.

    Az épületeket az Escapade Living kivitelezi majd a Maggots mellett, ahonnan látni lehet majd ahogy az autók 300 közeli tempóval száguldanak át a kanyaron.

    A munkálatok várhatóan 2022 májusában érnek véget, időben a legnagyobb versenyek időpontja előtt. Az, hogy az ember a saját teraszáról akár köntösben nézhesse végig a nagydíjat, több, mint egymillió fontba kerül majd. Ez megfelel annak az összegnek, ha mai árakon három embert a hétvége alatt teljes ellátással 125 évig a Paddock Klub állandó vendége lenne.

    Persze a pályától hátrább lévő lakások nem kerülnek ennyibe, azokhoz közel feleennyiért lehet hozzájutni. Ugyan onnan nem látszik a verseny, de a szerencsés tulajdonosok a pálya melletti közös klubházból így is élvezhetik az eseményeket.

    Azonban az ár így is csak maximum háromhétnyi tartózkodásra jogosít. Egy kreditrendszer alapján osztották fel a Silverstone versenyhétvégéit, és korlátozott időben lehet ezeken a lakást igénybe venni. A fennmaradó időben kiadásra kerülnek, a bevételből pedig a tulajok is részesülnek.

  • Nem a DAS rendszer a Mercedes legnagyobb dobása?

    Nem a DAS rendszer a Mercedes legnagyobb dobása?

    Bár a DAS kapta a legtöbb figyelmet a tesztek során, valószínűleg nem csak ez van az új autón, ami nagy előnyt jelent a Mercedes számára.

    James Allison, a németek technikai igazgatója már akkor is elhintette, a DAS csak a „jéghegy csúcsa”, ami az újító szellemű megoldásokat illeti, most azonban úgy tűnik, egy másik okos megoldásra is napfény kerül.

    Most a technikai guruk, Mark Hughes és Giorgio Piola pedzegetik azt, hogy a lényeget igazából nem is az autó elején kell keresni.

    Allison az autó felfedésekor a hátsó felfüggesztést jellemezte úgy, hogy „elképesztően merész”, hozzátéve, hogy „az új geometriai elhelyezéssel és aerodinamikai lehetőséggel több leszorítóerőt termel”.

    Persze elmagyarázni, hogyan is működik ez a trükkös szerkezet, mély technikai tudást igényel. A lényeg, hogy hátrébb helyezték az alsó lengőkart, hogy több helyet hagyjanak a levegőnek, ezzel növelve a teljesítményt.

    Minél erősebb ott a levegő áramlása, annál nagyobb az autó alatti és feletti nyomáskülönbség, és annál jobban tapad az autó a talajhoz.

    Könnyen lehet, hogy ez a kevésbé látványos megoldás lehet, hogy többet ér a Mercedes számára köridő tekintetében, mint a szem előtt lévő DAS rendszer.