Szerző: Jámbor Máté

  • A Renault ausztrál túraautóssal ír történelmet a WTCR idénynyitóján

    A Renault ausztrál túraautóssal ír történelmet a WTCR idénynyitóján

    A TCR Australia egyik élmenője indulhat szabadkártyásként egy Renault Mégane-nal Zolderben, a WTCR első idei hétvégéjén.

    Dylan O’Keeffe a Garry Rogers Motorsport színeit erősíti a déli kontinensen, most azonban a Vukovic Motorsportnál indul majd. Ő lesz majd az első ausztrál, aki WTCR futamon indul. FIA által jegyzett túraautó versenyen pedig legutóbb 1995-ben Gary Brabham szerepelt a Touring Car World Cup-on.

    „Elég hihetetlen, hogy végül megvalósul az, hogy a WTCR-ben versenyezhetek majd, a körülményeket és a vírushelyzetet figyelembe véve. Nagyon hálás vagyok a csapatnak ezért a lehetőségért, hogy az autójukkal versenyezhetek.”

    „Bár még mindig a saját bajnokságomra koncentrálok, ott októberig szünet van, így ez időt bitosított számomra, hogy elutazzak, és visszatérve kövessem a szükséges óvintézkedéseket.”

    Az ausztrál versenyző amúgy is Renault-val versenyez odahaza, de már tesztelhetett új csapatával a Salzburgringen, ahol eredetileg lett volna a szezonkezdet.

    „Elértük a célunkat a tesztnapon, ami a kezelhetőség és az egyensúly javítása volt. Esős volt reggel az idő, de délutánra megszáradt a pálya, így különböző körülmények között is kipróbálhattam az autót.”

    O’Keeffe tavaly ötödik lett hazai bajnokságában, és Jack Young mellé érkezik, aki az egyetlen Renault-t vezeti a teljes WTCR szezonban.

  • Holland sajtó: lejárt Newey ideje, távozhat a Red Bulltól

    Holland sajtó: lejárt Newey ideje, távozhat a Red Bulltól

    Az Olasz Nagydíj felejthető volt a Red Bull szempontjából. Verstappen hazájában változást pedzegetnek, aminek Newey lehet a kárvallottja.

    Christian Horner 2007 végén győzte meg a főtervezőt, hogy a McLarentől igazoljon a Red Bullhoz. Azóta közösen felküzdötték magukat a csúcsra, és sorban négy bajnoki címet zsebeltek be. Most azonban már évek óta nem jön ez össze nekik, és nem tudják tartani a lépést a magas elvárásokkal.

    A hollandok már szeretnék Verstappen bajnoki címét látni, így felteszik a kérdést: meddig mehet ez tovább? Mit kell változtatni?

    Frans Verschuur a korábbi pilóta egy podcastban másik sportból szerzett hasonlatot a helyzetre:

    „Szerintem ez hasonló a Barcelona-hatáshoz” – utalt a focicsapatra. – „Sok ideig voltak ugyanazok az emberek ugyanabban a pozícióban, pedig egyre kevésbé jönnek az eredmények. Látni, mit okozott a McLarennél néhány új arc. A Red Bull elvárásai nagyok, de egyre több csapat van a nyakukon.”

    Egy hozzá hasonló cipőben járó kolléga, Jeroen Bleekemolen egyetért vele:

    „Sok friss embert látni más csapatoknál, míg Newey minden nappal csak öregebb lesz, és kéne köré a fiatalos lendület. Még mindig a csúcson van, csak kombinálni kéne ezzel.”

  • A partimód betiltása volt a hektikus Olasz Nagydíj oka?

    A partimód betiltása volt a hektikus Olasz Nagydíj oka?

    Még folyik a vita arról, mi okozta a Olasz Nagydíj felbolydulását, de sokan már azt vélik látni, hatott a partimód betiltása.

    Bár a Mercedes nem ismerte el, hogy hatással lenne rájuk, a riválisok úgy vélték, ezzel közelebb kerülhetnek a németekhez. Bár a tempón nem látszott, a végeredményben legalább véletlenül, de visszatükröződött a Mercedesek visszaesése.

    Minden erőfeszítés előtt meg kell emelnünk a kalapunkat, amivel a Mercedes elérte ezt a dominanciát. De láthattunk, mire ment Bottas a befagyasztott motormódokkal és az előzés gomb nélkül. Nem tudott előrébb kerülni.” – emelte ki Carlo Vanzini, a Sky Italia munkatársa.

    Szerinte hiába Hamilton felzárkózása, nem volt olyan elsöprő, mint korábban.

    Úgy tűnik, valami megváltozott.” – szögezte le.

    A Mercedes pilótái érdekes módon ellenkező álláspontot foglaltak azzal kapcsolatban, mennyire volt rájuk hatással a korlátozás.

    Hamilton, érthető módon nem örült neki: “Ez az új szabály nem tesz jót a versenyzésnek. Sokkal jobb volt beosztani a motort, és az előzési segítséget használni.

    Bottas visszafogottabb volt: “Meglehet, hogy emiatt volt kevesebb előzéselőzés, de csak valamennyire járult hozzá.”

    A felkavart eredmény miatt a Liberty sportigazgatója, Ross Brawn úgy véli, érdemes újra megfontolni a 2020-ra már megfontolt fordított rajtrács ötletét.

  • Horner: egyértelmű, hogy a Mercedesnél Hamilton a kedvezményezett

    Horner: egyértelmű, hogy a Mercedesnél Hamilton a kedvezményezett

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint tisztán látszik, hogy Hamilton a csapaton belül előnyben van Valtteri Bottashoz képest.

    A brit idén Michael Schumacher hét világbajnoki címből álló rekordját vehette célba, és ha folytatja menetelését, övé lesz a legtöbb győzelem is. Akkora a Mercedes előnye a többiekhez képest, hogy úgy tűnt, Bottas lehet a legnagyobb kihívója, de Verstappen áll a második helyen a bajnokságban.

    A bajnokcsapat mindig is büszke volt arra, hogy egyenlő feltételeket biztosítanak mindkét pilótájuk számára, de Horner nem hisz ebben nekik.

    „Egyértelmű, hogy a Mercedes Lewist részesíti előnyben. Látni a stratégián, az autók pozícióján, és egyebeken.” – kezdte mondandóját.

    „Miért ne rakták volna Bottast két kiállásra, mondjuk Spában, ami esélyt adott volna neki megnyerni a versenyt? A probléma az, hogy mindent Lewisra hegyeztek ki idén, a rekorddöntő évben. Az igazság az, hogy Valtterinek, hacsak nem kvalifikál előrébb, nincs esélye.”

    Horner Verstappen bajnoki esélyeit nem tartja sokra, mondván, hogy a Mercedes már elejétől látszott, jobb autóval rendelkezik.

    „Még mindig mi vagyunk az üldözők. Hamilton és a Mercedes voltak a favoritoka szezon előtt is. Még sok van hátra, még az évad felénél sem tartunk. Nem adjuk fel, és minden versenyre egy világbajnoki döntőként tekintünk, mert nincs sok veszítenivalónk.”

    Még 10 verseny van hátra, és Verstappen lemaradása 47 pont Hamilton mögött.

  • Tsunoda egyre közelebb az F1-es debütáláshoz

    Tsunoda egyre közelebb az F1-es debütáláshoz

    Úgy tűnik, a Red Bull juniorja, Yuki Tsunoda lesz az első újonc a Forma-1 2021-es rajtrácsán, jó F2-es teljesítményének köszönhetően.

    A 20 éves japán pilóta már két versenyt nyert idén a Formula 2-ben, és a Honda támogatását is élvezi a Red Bullé mellett.

    „Várjuk, hogy újra legyen japán versenyző a Forma-1-ben, így nagy érdeklődéssel figyeljük.” – mondta róla a Honda F1-es programjának igazgatója.

    „Jó tudni, hogy a csapatok is ezt teszik. Remélem, hasonló szellemiséggel folytatja, mint eddig, és helyet kap majd.”

    Jelenleg Gasly jó teljesítményének fényében Kvyat helye nem biztos az AlphaTaurinál, Tsunoda az ő helyére érkezhet jövőre.

    A kisbikások főnöke, Franz Tost is elismeri, hogy jól áll a fiatal japán szénája, amennyiben jövőre feljebb szeretne lépni.

    „Minden azon múlik, hogyan végez idén, mert nincs még meg a szuperlicensze. A végleges döntés a Red Bull hozza majd, ez pedig szeptember-októberben szokott megtörténni.” – árulta el az osztrák.

    Most az eltolt szezon miatt az időzítés változhat, mindenesetre Tsunoda jelenleg harmadik helyen áll a bajnokságban, ez pedig bőven biztosítaná számára a szükséges pontokat. Ráadásul már biztos, hogy tesztelni fogja a csapat autóját. 

  • 10 F1-es pálya, ami van olyan fura, mint Bahrein „majdnem oválja” – 2. rész

    10 F1-es pálya, ami van olyan fura, mint Bahrein „majdnem oválja” – 2. rész

    Az F1-es pályák különlegességei az első részt követően folytatódnak, egy pályával, ami gyanúsan hasonlít Bahrein külső körére.

    A ’94-es sikán anomália ?? ?? ?? ??

    Ayrton Senna halálát követően sokan változtattak a pályákon, a biztonság növelése érdekében. Például Estorilban még egy hajtűkanyart adtak hozzá, és ez azóta meg is maradt.

    De az ideiglenes dolgok azok, amik igazán emlékezetesek. Barcelonában a Campsa kanyar kijáratára szerkesztettek sikánt gumifalból, míg Kanadában a hátsó egyenesben kerékvetőkkel oldották meg ugyanezt. Ennek még az Eau Rouge is áldozatul esett, abban az évben egészen 2-esig váltottak le, mielőtt felmentek volna a dombon.

    ?? Pescara, Olaszország, 1957

    Bármilyen verseny különlegesnek kell, hogy számítson, ahol az út menti benzinkutaknál lehet tankolni. Jack Brabham megcsinálta az egyetlen évben, amikor a 25.8 km-es pálya (leghosszabb az F1 történetében) világbajnoki versenyt rendezett.

    A szuezi válság magas olajárai miatt maradt el a Belga és Holland Nagydíj, így a Coppa Acerbo hagyományos helyszíne ugrott be a versenynaptárba. Ez volt az első, hogy egy ország két nagydíjat rendezzen. És ez volt talán az utolsó, igazi országúti verseny.

    ?? Dallas, Egyesült Államok, 1984

    Forróság, buckák és széteső pálya, amit viccnek tituláltak a versenyzők. Sokaknak nincs jó emléke az egyetlen itteni nagydíjról. A gyors utcai pálya még Alain Prostot is hibára kényszerítette. Egy újabb a Forma-1 „egyslágeres csodái” közül.

    ?? Reims, Franciaország, 1950-51, 1953-54, 1956, 1958–61, 1963, 1966

    Talán ez hasonlít a listából legjobban az új bahreini „körhöz”. Bár három hosszú egyenes, és három élesebb kanyar inkább egy háromszöget adott ki. Az „évszázad versenyének” helyszíne ’53-ban, amikor Hawthorn és Fangio vívott szélárnyékozós csatát.

    ?? Nordschleife, Németország, 1951–54, 1956–58, 1961–69, 1971–76

    Talán ezt kell a legkevésbé magyarázni. A világ legnehezebb pályája, amit Lauda ’76-os balesete után hagyott el a sorozat. Ezt az „országúti” pályát teljes egészében a versenyzésre építették, még a 20-as években. Az erdőben futó tragikus sorsú pálya azonban sok ikonikus F1-es pillanat helyszíne is volt.

  • 10 F1-es pálya, ami van olyan fura, mint Bahrein „majdnem oválja” – 1. rész

    10 F1-es pálya, ami van olyan fura, mint Bahrein „majdnem oválja” – 1. rész

    Az idei F1-es szezon eléggé felbolydult a pályák terén, de a legnagyobb különlegesség alighanem Bahrein külső vonalvezetése lesz.

    A Szakhíri Nagydíjon használják majd, ezzel pedig nem csak először fordul elő, hogy egy éven belül egy pálya két vonalvezetését veszik igénybe, hanem a rövid hossz és a magas tempó miatt előreláthatóan a Forma-1 valaha volt legrövidebb köridejét láthatjuk majd.

    Persze a bajnokság 70 éve alatt bőven voltak furcsaságok, ezeket szedte össze Edd Straw, a The Race újságírója. Akár Bahreinben is fordul elő ilyen, a 2010-es versenyen az Endurance vonalvezetést használták, népszerűtlensége miatt egyszeri alkalommal. De íme egy lista 10 furcsa pályáról, amiket az F1 valaha is használt.

    ?? Las Vegas, Egyesült Államok, 1981-82

    A furcsa versenynevek az idei évben nem számítanak újdonságnak, de a Caesar’s Palace Nagydíjat* nehéz felülmúlni. Hogy miért hívták így? Mert Las Vegas híres hotel-kaszinójának a Caesar’s Palace-nek a parkolójában került rá sor.

    Maga a pályát is ennek szellemében állították össze. A nyomatott nagy E betűre hajazó kanyarok nem nyerték el a pilóták tetszését. Párosítva ezt a Nevadai-sivatag melegével, és a város értetlenségével egy „teljesen ismeretlen” verseny iránt, a „csoda” nem tartott sokáig.

    *Utólag „enyhítettek” a verseny nevén, emlegetik Las Vegas, vagy csak simán USA Nagydíjként is.

    ?? AVUS, Nyugat-Berlin, 1959

    Az autópálya nem tűnik jó ötletnek egy versenypályához, de pontosan ez volt a 1959-es Német Nagydíj helyszíne.

    Maga a pálya nem bonyolult, az autópálya két felét két visszafordító kötötte össze, az északi kanyar pedig híres volt meredek döntöttségéről. Már a háború előtti időben is rendeztek versenyeket rajta, de szép lassan az enyészeté lett, miután Jean Behra életét vesztette az egyik betétfutamon.

    ?? Monte-Carlo, Monaco, 1950, 1955-2019

    Már hozzászokhattunk, de attól még furcsa. Az ideivel együtt mindössze 6 alkalommal hiányzott a versenynaptárból ez a különleges pálya.

    A versenyautók és a keskeny utcák látványa egy összeférhetetlen és abszurd dolog, mégis létezik. Jelenleg nem lehetne még egy ilyen versenyt elkezdeni. Nelson Piquet-nek volt erre egy hasonlata, miszerint itt versenyezni olyan, mint a nappaliban biciklizni.

    ?? Valencia, Spanyolország, 2008-12

    A boxépület egy korábbi halpiacból lett kialakítva egy felnyitható hidat pedig leaszfaltoztak a pálya érdekében. Ez, párosítva kikötői-városi háttérrel pedig egy érdekes modern hibridet hozott létre.

    Az öt F1-es verseny alatt Michael Schumacher visszatérésének egyetlen dobogóját szerezte, Webber pedig repült egyet. Csak az utolsó verseny volt azonban emlékezetes, Alonso hazai győzelmével.

    ?? Indianapolis, Egyesült Államok, 1950-59

    Hát, ez biztos, hogy nem csak „majdnem ovál”, még Bahrein külső vonalvezetéséhez képest sem. Az Indy 500-as azért volt a naptár része egy évtizeden keresztül, hogy a Forma-1 is világbajnokságnak számítson, mivel szinte minden másik versenyt Európában rendeztek.

    Ascari 52-es „kiugrásán” kívül nem is volt átmenet a két sorozat között, de a statisztikákban mégis beleszámít a nagydíjak történelmébe.

    Folytatás következik…

  • Helmut Marko Albon védelmére kelt a kritikákkal szemben

    Helmut Marko Albon védelmére kelt a kritikákkal szemben

    A Red Bull továbbra is bízik Albon teljesítményében, ezt a csapat tanácsadója, Helmut Marko is megerősítette.

    Spában Hamilton szorosabb bajnoki küzdelmet hiányolt, főleg a Red Bull thai versenyzőjének címezve a megjegyzést.

    Az emberek nem igazán hiszik el, de a Red Bullnak nagyon jó autója van. Sajnos azonban, nincs két olyan versenyzőjük, mint én és Valtteri.

    A világbajnok kiemelte, egy erős csapattárs elengedhetetlen a bajnoki címhez, de azért is hasznos (a jó csapattárs), mert akkor lehet játszani a stratégiával.

    Bár Marko tagadja, hogy idén cserélne, sokan úgy vélik, az AlphaTauriban szárnyaló Pierre Gasly alkalmas lenne Albon helyére. Bár ez a teljesítmény szempontjából nem mérvadó, a Belga Nagydíjon ő lett a nap versenyzője.

    Jó munkát végez az AlphaTaurinál.” – nyilatkozta róla Christian Horner.

    Jó autójuk van idén, amit talán könnyebb kezelni, mint a miénket. Ami minket illet, Alex is jól teljesít vasárnaponként, most is jó versenye volt. Erős a támadókészsége, szóval a megfelelő irányba haladunk.

    Helmut Marko, a Red Bull pilótaprogramjának vezetője egyetért a csapatfőnök kijelentésével.

    Nem értem azokat, akik Albont kritizálják. Más csapattársainak több problémájuk volt Maxszal. Nem azt látom, hogy Max miatt menne a határon, sokkal inkább önmaga miatt teszi ezt. Elégedett vagyok a párosunkkal.”

    A szakember szerint ráadásul a thai versenyző jobban teljesít majd, mikor a fejlesztések következő hulláma megérkezik majd az autóra, és ez majd megoldja az egyensúly problémáját.

    „Új első szárnnyal érkezünk Monzába.” -erősítette meg Marko, és hozzátette, a party mode betiltása is a kezükre játszhat majd a Mercedesszel szemben.

  • Perre készülhet a Salzburgring a WTCR ellen!

    Perre készülhet a Salzburgring a WTCR ellen!

    Az Eurosport Events, a túraautó világkupa promótere megerősítette, jogi lépéseket tesznek majd a Salzburgring ellen, az eltolt idénynyitó miatt.

    „Számos logisztikai problémát és nagy kellemetlenséget okoztak a csapatoknak. Ez pedig pénzügyi és presztízsveszteséget is jelent számunkra. Az Eurosport jogi részlege épp felkészül arra, hogy egy londoni bíróság elé vigye az ügyet, és megvédje a sorozat érdekeit.” – tájékoztatott Francois Ribeiro, a WTCR első embere.

    A váltást hétfő este jelentették be, nem egészen két héttel az idénynyitó előtt.

    „Éppen az előkészületekről egyeztettünk a Salzburgring vezetőségével, és lesokkoltunk az egyoldalú döntéssel kapcsolatban. Alig három héttel az esemény előtt úgy határoztak, hogy nem rendezik meg azt.”

    A zolderi hétvégét ugyan még zárt kapuk között rendezik majd meg, de a következő versenyeken még – a járványhelyzet függvényében – lehetnek majd helyi nézők is.

    „Nem valószínű, hogy a hat versenyhétvégén szurkolókat fogadhatunk. Azonban nemsokára felajánlunk majd egy újfajta élményt a közösségi médiát, az internetes és hagyományos közvetítési eszközeinket felhasználva.”

    „Sok érdekes tervünk van arra, hogy kielégítsük az igényeket, és biztosítsuk, hogy a szurkolóink továbbra is élvezhetik a versenyeket, biztonságosan az otthonaikból.”

  • A Salzburgring helyett Zolder lesz a WTCR szezonnyitója!

    A Salzburgring helyett Zolder lesz a WTCR szezonnyitója!

    A belgiumi Zolder lesz az első WTCR hétvége házigazdája, így a Salzburgring fordulója helyett a TCR Europe-pal ütközik majd.

    A késői döntés annak köszönhető, hogy a Salzburgring vezetői úgy döntöttek, nem rendezik meg az eredetileg szeptember 12 és 13-ára tervezett hétvégét.

    Zolder sietett a WTCR segítségére, ráadásul ugyanazzal a dátummal, a változást pedig már az FIA is jóváhagyta.

    „Három héttel a szezonkezdet előtt helyszínt cserélni váratlanul ért minket, de sikerült pótlás találnunk. Szeretnénk megköszönni az FIA-nak és Jean Todtnak a közreműködést, hogy ilyen rövid idő alatt segítettek elintézni.” – köszönte meg Francois Ribeiro, az Eurosport Events első embere.

    „Míg ilyen rövid idő alatt alkalmazkodni az új menetrendhez nem ideális, igyekszünk a lehető legtöbb eseményt megtartani. Mindezt azért, hogy fenntartsuk a sorozat nívóját és a részvényesek érdekeit is nézzük. Az új közreműködésünk Zolderrel – ahol sok nemzetközi esemény volt már – ezt teszi lehetővé.”

    DTM, rajt, Zolder, racingline.hu
    DTM rajt Zolderben, Fotó: DTM

    „Az FIA, a Circuit Zolder és mi folyamatosan figyeljük majd a járványhelyzetet, hogy biztosítsuk, minden csapat ott lesz majd a rajtrácson.”

    Amellett, hogy a sorozat első hétvégéjét rendezik majd meg ott, a pálya lesz a helyszíne a WTCR hivatalos tesztjének is, szeptember 10-én.