Szerző: Jámbor Máté

  • Michelisz sorsa veszélyben lehet, kivonulhat a Hyundai a WTCR-ből

    Michelisz sorsa veszélyben lehet, kivonulhat a Hyundai a WTCR-ből

    Nem volt valami jó szezonja a Hyundainak, a legjobb pilótájuk, Michelisz csak 13. lett összetettben. Andrea Adamo, a márka motorsport igazgatója „messze van” attól, hogy döntsön a következő évet illetően.

    „A járvány mindent erősen érintett, és még kell értenünk, mi is lesz a WTCR jövőre. Szóval messze vagyok attól, hogy bármit is megerősítsek.”

    Az olasz kritikus volt BoP (teljesítmény kiegyenlítő) rendszer idei használata miatt, ezért visszavonta a Hyundai autóit a nürburgringi fordulótól. Szerinte a szabályok, és a költségek kezelése kulcsfontosságú lesz annak szempontjából, hogyan folytatják majd a TCR kategóriában.

    „Nem tudjuk, az Eurosport milyen irányban változtat majd a sportszabályzaton. Szerintem a költségek magasak, ezen csökkenteni kell, okosabban kell majd csinálni.”

    „Az, hogy most nyitottabbá váltak a szabályok, hogy mindenkit beengedjenek a mezőnybe, nagyon felzaklatott minket. Ha a sorozatot már az elejétől a költségcsökkentés mentén vezérelték volna, ez történt volna meg. Ez nem a járványon múlt.”

    Az új Elantra N TCR-t már bejelentették a következő szezonra, de Adamo nem kapkodná el, hogy a WTCR-ben is szerepeltessék az autót.

    „Az Elantra N TCR nagyon fontos számunkra, de vásárlóinknak is, Amerikában, Ázsiában és Európában. Elég piaca van a kategóriának, ahol megmutathatjuk az autó teljesítményét, nem kell a WTCR-ben is szerepelnünk.”

    „Ha mégis megyünk majd ott, akkor támogathatjuk a csapatainkat gyári pilótákkal. Ha nem kérnek belőle, akkor is boldogak vagyunk, hogy vannak partnereink ott.”

    Eközben a Hyundai már korábban azt is eldöntötte, hogy részt vesznek az ETCR első szezonjában, így nem maradnak túraautós szereplés nélkül. Az autót Spanyolországban már Michelisz is kipróbálta a WTCR hétvége keretein belül.

    „Szerintem nagy jövő áll az ETCR előtt. Ha ennyire új dologba kezd az ember., az elején mindig lesznek nehézségek. A Hyundai azonban elég erősen kifejezte elköteleződését a sorozat iránt. A benzines programokkal kapcsolatban meg tudnunk kell, mit hoz a jövő, annak alapján fogunk dönteni.”

  • Wolff: Russell sorsát a következő év fogja eldönteni

    Wolff: Russell sorsát a következő év fogja eldönteni

    Toto Wolff nagyra tartja George Russell tehetségét, de szerinte a következő szezonon múlik majd, lehet esélye a Mercedesnél.

    Már első szezonjától kezdve Russell gyorsabb volt a csapattársainál, és többet hozott ki a Williamsből, mint amennyi benne volt, főleg az időmérőn. Már sokan dicsérték az F1 nagyjai közül, Hamilton és Alonso is felszólalt érte.

    Ennek ellenére nem sikerült még megmutatnia, mire képes, arra a Williamsnél jobb csapattal lenne lehetősége. Jövőre is brit csapatot próbálja jobb sorsra juttatni, de közben ácsingózik a Mercedes egyik ülésére.

    Esélye az ülésre megvan, de ugyanakkor bizonyos feltételek mellett érvényesítheti azt, a csapatfőnök Toto Wolff szerint.

    George Russell, Williams, racingline.hu
    George Russell, Fotó: Williams Racing

    „Azon múlik, hogyan megy a következő szezonban. Azonkívül nagy lojalitással tartozunk a jelenlegi versenyzőinknek, igyekszünk minden lehetőséget megadni nekik. Ugyanakkor George előtt nagy jövő áll.”

    Az osztrák azt is elárulta, meglepte, ahogy Russell az imolai bakiját kezelte. A safety car mögötti megpördülése után – mellyel valószínűleg első pontszerzését dobta el – bocsánatkérő levelet küldött a csapatának.

    „Az egyik tulajdonsága, hogy brutálisan értékeli magát.” – magyarázza Wolff. – „Szerintem a nagyokban is megvolt ez, és utána képesek voltak ezzel együtt élni.”

  • Grosjean: az én generációm sosem kapott esélyt a nagycsapatoknál

    Grosjean: az én generációm sosem kapott esélyt a nagycsapatoknál

    Romain Grosjean úgy tűnik, kilenc szezon után int majd búcsút a Forma-1-nek év végén, szerinte az időzítés miatt nem sikerült a legtöbbet kihoznia a királykategóriás karrierjéből.

    A francia ígéretes tehetségként érkezett a száguldó cirkuszba 2012-ben, de sosem sikerült kilépnie a középmezőnyből, és az élmezőnyben landolnia. Szerinte nem ő az egyetlen, aki kortársai közül hasonló utat járt be.

    „Ha belegondolok a 1986/87-es évfolyamban lenni nem volt a legjobb. Paul di Resta, Nico Hülkenberg, én és még Sébastien Buemi is egy kicsit így van ezzel. Mind akkor érkeztünk, amikor a legjobb ülések foglaltak voltak, az öregek még nem vonultak vissza, a fiatalok meg utánunk jöttek, és sosem volt igazán nagy esélyünk.”

    „Nem tudtuk ezt befolyásolni, de így is, hogy 10 évet tölthettem itt, ez hihetetlen. Szerintem elértem, amit akartam. Persze, világbajnok akarsz lenni, de egyszer rájössz, hogy a megfelelő eszközök nélkül erre nincs lehetőséged.”

    „Remélem, ez megváltozik a jövőben, az jobbá tenné az F1-et, ha nem csak egy csapat dominálna. Jó munkát végeznek, egyszerűen elképesztő, de ez nem teszi élvezetessé a versenyzést, mert ők túl erősek a többiek számára.”

    Grosjean azt is elismerte, követett el hibákat az F1-ben eltöltött ideje alatt:

    „Igen, voltak hibáim. Túl sokat beszéltem néha, de csak azért, mert kimondom, amit érzek. Utána beismerem, ha nem volt igazam.”

    „Tudom, nyerhettem volna versenyeket. De emiatt nem bánkódom, mert tudom, minden alkalommal megtettem a lehető legtöbbet. Sajnálom, hogy 2013 után nem tudtam versenyképes autóba ülni, és átmenteni a jó formámat.”

    Első két szezonjában Grosjean kilenc dobogót szerzett a Lotusszal, de miután az enstone-i csapat pénzügyi gondokkal küzdött, ez váltópont lett a francia számára is.

    „A Lotus 2014 végén csődbe ment egy elképesztő 2013-as szezon után, amikor a jó úton haladtunk. Akkor nem kaptam ajánlatot egy top csapattól, Kimi viszont elment a Ferrarihoz. Mi elindultunk lefelé a lejtőn, és a mezőny végéről nagyon nehéz visszakapaszkodni.”

    „Aztán elfogadtam a Haas által jelentett kihívást, ami nagyon jó tapasztalat volt. Egy jó kezdés után aztán az utolsó két évben nem sikerült tartanunk a ritmust.” – ismerte el a francia.

  • Ericsson és Chilton szerint Pérezék könnyen kiköthetnek az IndyCarban

    Ericsson és Chilton szerint Pérezék könnyen kiköthetnek az IndyCarban

    Úgy tűnik, több F1-es versenyző is elhagyja majd a kategóriát, korábbi kollégáik, Max Chilton és Marcus Ericsson szerint átszelhetik az óceánt a következő kalandjukhoz.

    Grosjean, Magnussen és Pérez is ülés nélkül találhatja magát jövőre, Chilton – aki a Marussiától nyergelt át az amerikai sorozatba 2016-ban – pedig úgy véli mindhármójuk kiköthet mellette a jövő évtől.

    „Szomorú, ami Pérezzel történik. Fantasztikus pilóta, de nem látom, hogy bárhogy is a Forma-1-ben maradhatna.”

    „A legjobb számára Alex Albon ülése lenne a Red Bullnál, de nem hiszem, hogy ez bekövetkezik. Szeretik a juniorjaikat előléptetni.” – vélekedett a brit.

    Max Chilton, Carlin, IndyCar, racingline.hu
    Max Chilton a Carlin színeiben, Fotó: James Black/IndyCar

    „Már vannak pletykák arról, hogy ő, Grosjean és Magnussen is itt köthet ki, az IndyCarban, ami fantasztikus lenne. Gyorsnak kell lenniük azonban sok ülés már foglalt, főleg a jobb csapatoknál. Márpedig úgy képzelem, olyan helyen akarnak lenni, ahol megmutathatják, mit tudnak.”

    A másik „F1-es menekült” Marcus Ericsson szintén skandináv kollégájával, Kevin Mangnussennel beszélgetett többet.

    „Kevin olyan helyzetben van, ami az én vesztemet is okozta. Nehéz megmutatni, mit tudsz, ha olyan csapatban vagy, ami egyáltalán nincs a csúcson.” – utalt a Sauber bukdácsolására.

    „Az IndyCarban a versenyző nagyobb különbséget jelent. Persze, vannak nagyobb csapatok több pénzzel a hátuk mögött, de jobban kijön a versenyzői tudás. Ez nekem is nagy motivációt jelentett.”

    Ericsson úgy véli, jól menne a dánnak az amerikai stílus, de nem biztos, hogy helyet talál majd magának.

    „Kevin ráadásul agresszív vezetési stílussal rendelkezik, ami passzol ide. Amerikában kevesebbszer szólnak bele a versenybírók, szóval kifizetődőbb keményen nyomni, ez szerintem tetszene neki.”

    „Jelenleg úgy tűnik, nincs sok elérhető ülés. De ha erős versenyzőről van szó, és erős szponzori háttérrel rendelkezel, akkor könnyen indítanak még egy autót. Itt nincs meghatározva, hogy csak két autó lehet egy csapatban.” – emelte ki a svéd.

  • Hazai versenyző nyerte az idei Makaói Nagydíj formaautós versenyét

    Hazai versenyző nyerte az idei Makaói Nagydíj formaautós versenyét

    Charles Leong lett a harmadik hazai versenyző, aki a Makaói Nagydíj nyertese lett. Ráadásul mögötte is egy honfitárs végzett, Andy Chang második helyen zárt.

    Mivel a koronavírus járvány miatt nem tudtak elutazni az európai F3-as élmenők, az idei Makaói Nagydíj fő versenye Formula 4-es kategóriában került megrendezésre.

    Az Európában csak „Charles”-ként ismert Ho Chi Leong és „Andy” Wing Chung Chang egész versenyen kimagaslott a mezőnyből. A rajttól kisebb előnyt építettek ki, az üldözőbolyt pedig Liu Yang vezette, de az első körben a Faraway kanyarnál falhoz csapta az autóját, és ezzel be kellett hívni a biztonsági autót.

    A negyedik körös újraindításnál Leong elhúzott még Changtól is, később azonban a lekörözések miatt csökkenni kezdett az előnye. A 12. kör végén azonban ő haladt át először a célvonalon, ezzel pedig ő lett a harmadik hazai győztes.

    Az első még 1954-ben volt, igaz az akkori – Eduardo de Carvalho által megnyert – sportautó verseny nem említhető egy lapon a mai formaautókkal. 2000-ben azonban André Couto már F3-as szabályrendszer mellett győzött, ő volt a második.

    „Az egyik gyerekkori álmomat váltottam valóra.” – nyilatkozta az idei Makaói Nagydíj győztese. – „Alig találom a szavakat, nem tudom leírni, hogy érzek most. Úgy érzem, álmodom.”

    „Többen feltartottak a hegyi szakaszon, és kicsit küzdöttem, hogy átjussak rajtuk. A végén nagyon szoros volt, talán túl gyorsan használtam el a gumikat az elején. Nehéz volt.” – összegzett.

  • Button kiáll Hamilton mellett a társadalmi ügyekben

    Button kiáll Hamilton mellett a társadalmi ügyekben

    Jenson Button megdicsérte korábbi csapattársát, szerinte Hamilton jól teszi, hogy felszólal az egyenlőségért és változás sürgetéséért.

    Ebben az évben Hamilton mindenkit maga mögé utasított a pályán, de ezen kívül is harcba kezdett, többek között a Black Lives Matter mozgalom mellett foglalt állást. Az F1-et is arra kérte, legyenek elfogadóbbak, nemcsak származás, hanem a nemek szempontjából is.

    „Szerintem nagyszerű, hogy sok sportember arra használja a figyelmet, ami körülveszi, hogy megpróbáljon véget vetni a rasszizmusnak, meg színesebbé tegye a Forma-1-et. Jó látni, hogy Lewis is ezt teszi.” – jelentette ki 2009 világbajnoka.

    „Idén senkit nem lehetett kivenni a számításból, mindenki kiállt emellett. Jó munkát végeztek, hogy a figyelem középpontjába állítsák ezt. Remélhetőleg ez változást indít majd el.”

    „Szeretnénk különböző hátterű emberek látni a Forma-1-ben. Több nőt is, legyen szó vezetésről vagy mérnöki munkáról. Ez változás lenne, és mindenképp a jó irányba.” – szögezte le Button.

  • Steiner több kétnapos hétvégét szeretne 2021-ben

    Steiner több kétnapos hétvégét szeretne 2021-ben

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint a versenynaptár bővítésével több hétvége lehetne kétnapos, hogy egyensúlyozza a csapattagok terheit.

    A Forma-1 hagyományosan három napos nagydíjakat tart, de most a logisztikai nehézségek miatt Imolában egy kétnapos megoldáshoz fordultak. Ezzel csak egy 90 perces szabadedzés volt szombat délelőtt, az időmérő előtt.

    Steiner azt javasolja, hogy ezt többször is meg lehetne tenni, a jövő évi rekordhosszúságú szezon alatt.

    „Azt kell feltételeznünk, minden verseny meg lesz tartva, szóval a versenynaptár szerint tervezünk. Nehéz lesz, jól meg kell szervezni.”

    „Remélhetőleg meg tudunk egyezni majd abban, hogy néhány hétvégén csak szombat és vasárnap menjünk pályára. Rövidebb hétvége, ez segítene, főleg az idény második felében.” – utalt Steiner a tripla hétvégékre.

    Az F1-es csapatok közül a Haasnak van az egyik legkevesebb alkalmazottja, de az osztrák szerint nem lenne egyszerű az összetétel megváltoztatása.

    „Egy adott számú emberrel csináljuk végig a hétvégéket, és talán majd fogunk cserélni, de ez sosem egyszerű. Például a boxkiállásnál, ha megzavarjuk az összhangot, azt nehéz megoldani, nagyobb lesz az esélye, hogy valami balul sül el.”

    „Az lenne a legjobb, ha minden versenyt ugyanazokkal az emberekkel csinálhatnánk végig, de többek pihenhetnének. A tripla hétvége sehogy sem ideális, de szükséges, ha 23 futamot akarunk. Ezenkívül augusztusban is akarunk egy pár hét szünetet. Viszont emiatt együtt kell élnünk a versenyek összetorlódásával.”

    „Meg kell ezt oldanunk valahogy, biztosítanunk kell, hogy az embereink elég szünetet kapnak, amikor nincs verseny. Talán intenzívebben tudnak dolgozni rövidebb ideig, de után hosszabb szünetre van szükségük.” – elmélkedett Steiner.

  • Vettel azzal viccelődik, hogy Binotto maradhatna otthon többször is

    Vettel azzal viccelődik, hogy Binotto maradhatna otthon többször is

    Binotto nem utazott el Törökországba, erre a csapat idei legjobb eredményét szállította. Vettel szerint a csapatfőnök gyakrabban Maranellóban…

    Vettel első dobogóját szerezte meg a Török Nagydíjon, míg csapattársa, Charles Leclerc mögötte lett negyedik. Szerinte jobb lenne, ha a csapat sportigazgatója, Laurent Mekies több alkalommal irányítana a helyszínen.

    „Most hoztuk össze a legtöbb pontot, és Mattia még csak nem is volt itt!” – jegyezte meg nevetve. – „Ha következő versenyen nem szerzünk pontot, megint meg kéne próbálni, hogy otthon hagyjuk…”

    Rögtön azonban komolyra fordítva a szót, hozzátette, csak viccelt.

    „Nem hiszem, hogy köze lenne a kettőnek egymáshoz. Nem hiszek ebben. Dolgoztam Laurenttel 12-13 éve, és azóta mindketten hosszú utat jártunk be. Jól gondunkat viselte, amíg Binotto nem volt itt.”

    „Sok ember volt, aki jó hétvégét fogott ki, nekünk most minden összejött. Nyilván a körülmények is a kezünkre játszottak, az aszfalt és az eső, de remélem, a következő három versenyen is ugyanilyen jók leszünk.”

  • Hamilton beperelt egy luxus óramárkát, és vesztett

    Hamilton beperelt egy luxus óramárkát, és vesztett

    Egy svájci óragyártó azért állt három évig perben a friss hétszeres Forma-1-es világbajnokkal, mert már 1892 óta az ő nevét használják.

    Lewis Hamilton győzelmi sorozata – ha zöld asztal mögött is, de – megszakadt. Az óramárkát azt követően perelte be, miután levédték a „Hamilton” nevet, amivel Európa-szerte ők rakhatják rá jogosan ezt a szót bármilyen kiegészítőre.

    Miután a cég bebizonyította, hogy 1892 óta ad el órákat ezen a néven, a kérvényt – miszerint a védjegyet tegyék semmissé – az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) visszautasította.

    Azzal indokolták döntésüket, hogy a sztárok nem rendelkeznek születési joggal, hogy a saját nevüket márkanévként kezeljék. Ráadásul a svájci gyártó már azelőtt használta a nevet, hogy ő megszületett volna.

    „A Lewis Hamilton szellemi tulajdonát érintő kérvényt jogtalannak ítéljük. A vitatott cégjelzés csupán a ’HAMILTON’ szót tartalmazza, nem azt, hogy ’LEWIS HAMILTON’. Ez pedig egy elég gyakori név az angol nyelvű országokban.”

    A meghallgatás során elhangzott, hogy a világbajnokot képviselő cégnek inkább az utóbbi kifejezést kéne levédenie. Ez ellen az óragyártó rögtön tiltakozott.

    A jogi képviselő cég ezenfelül 893 fontot köteles fizetni az említett svájci vállalkozás számlájára, a perköltségek fedezése végett.

     

  • A McLaren főnöke szerint a Racing Point kijátszotta a COVID-teszteket

    A McLaren főnöke szerint a Racing Point kijátszotta a COVID-teszteket

    Zak Brown, a McLaren csapafőnöke szerint a Racing Point szándékosan döntött úgy, hogy nem teszteli Strollt az Eifel Nagydíj előtt.

    Lance Stroll rosszul érezte magát az Eifel Nagydíj előtt, ezért Nico Hülkenberg ült be a helyére. A csapat azonban nem tesztelte a kanadait, csak a verseny után.

    Zak Brown úgy véli, a rivális csapat nem mondott igazat, amikor úgy kommunikálták le az esetet, hogy „a Racing Point minden másik cégnél többet tesztel a világon”.

    „Volt egy pilótájuk, aki már Oroszország óta rosszul érzi magát. És nem tesztelték le a keddi vagy szerdai napot követően.”

    Valóban, Stroll kedden esett át az FIA kötelező tesztjén. Ehhez képest a következő tesztjére – ami már pozitív lett – csak vasárnap este került sor.

    „Vajon volt benne egyfajta stratégiai döntés, hogy nem vizsgálták szerda és vasárnap között? Fel kell tenni a kérdést, mi lett volna, ha pozitív a teszt, az mit jelent? Valószínűleg a csapat jó részét ugyanúgy el kellett volna különíteni.”

    A Racing Point versenyzője csak a következő, portugál hétvége előtt jelentette be, hogy koronavírusos volt. Utána Szafnauer és Pérez felfedte, volt más pozitív eset is a csapaton belül.

    „Én nem veszem be.” – szögezte le Brown. – „Szerintem az egész úgy bűzlik, ahogy van.”

    „Mindannyian versengő típusok vagyunk, de azért valahol meg kell húzni az etikai határvonalat. Nekem úgy tűnik, túl sokszor lépik át ezt.”

    Bár Brown nem hisz nekik, az FIA kielégítőnek találta a csapat közleményét, és nem kezdett vizsgálatba a Racing Point ellen.