Szerző: Jámbor Máté

  • Elhunyt a Ferrari sztártervezője

    Elhunyt a Ferrari sztártervezője

    87 éves korában halt meg Mauro Forghieri, aki közel 25 évig vezette a Ferrari technikai csapatát. Főként a hetvenes években ért el sikereket, a Niki Lauda és Jody Scheckter fémjelezte időszakban.

    A Modenában született mérnök a Bolognai Egyetemről került a Ferrarihoz 1960-ban, majd miután sokan az ATS-hez igazoltak, hamar vezetői pozícióba került.

    Először 1964-ben ünnepelhetett – dupla – bajnoki címet John Surtees-szel, de akkor még maga a bajnok is elismerte, nem övék volt a leggyorsabb autó.

    Az igazi áttörés közel egy évtizeddel később, a 312T sorozattal érkezett el, ami Lauda kétszer, Scheckter pedig egyszer vitt sikerre. És persze, az emlékezetes 1976-os évben még a konstruktőri címet is begyűjtötték.

    A Ferrari összesen hét csapatbajnoki címet szerzett a Forghieri-időszak alatt, a fent említett négy egyéni bajnokság mellett.

    A mérnök ezt követően a Lamborghini V12-es motorját tervezte meg, majd a 90-es években megalapította az Oral Engineering Groupot. A cég keretein belül pedig több helyre is dolgozott, motorokon és autókon is, többek között a BMW és a Bugatti részére.

  • Több probléma is hátráltatja a Gen3 autó bevezetését

    Több probléma is hátráltatja a Gen3 autó bevezetését

    A gyorstöltő még nem lesz kész az első Gen3 szezon elejére, de néhány Formula E versenyen bevethetik az új formátumot.

    A Williams Advanced Engineering fejleszti ki az új, újratölthető elemeket (RESS) és a gyorstöltőt is, ami szükséges az új stratégiai elem bevezetéséhez. A Gen3 tesztelése alatt azonban több gyártónál is vibrálás lépett fel, ami tönkretette az könnyebb és kisebb akkumulátor celláit.

    Két komoly baleset is történt a Gen3 tesztelése közben

    Az ezt követő teszteken a gyártónak sikerült egy lehetséges megoldást találnia a problémára, de a késlekedés azt jelenti, hogy a gyorstöltőre nem jut elég idejük a szezon kezdetéig.

    Az elektromos sorozat hat gyártója közül Porsche nem szeretné, ha csak a szezon felénél, vagy csak néhány versenyen próbálnák ki élesben is az új technológiát. Ők inkább egy állandó formátumot tartanának, megfelelőnek egy világbajnokság státuszához.

    „Volt lehetőségünk tesztelni ezt az új technológiát, és a néhány alkalommal, amíg nálunk volt, minden működött.” – emelte ki Florian Mödlinger, a németek egyik vezető embere.

    „Inkább arról szól az egész, hogy nem készülnének el az alkatrészek, szóval nem állnánk készen a szezon elejére.”

    Az új Gen3-as éra felkészülésében az is hátráltatta a közös alkatrészeket gyártó cégeket, hogy a Hankook vette át. Hiába érnek véget lassan a tesztek, még nincs meg a végleges keverék, amivel a szezon elindulhat majd.

    A The Race riportja szerint a csapatok – főleg az egy pályán tesztelők – megosztanak egymással bizonyos adatok a Gen3-as csomag kapcsán annak érdekében, hogy az autó készen álljon az első éles bevetésre.

    Decemberben lesz majd a sorozat hivatalos előszezoni tesztje Valenciában, után az autók hajóra kerülnek, hogy Mexikóban teljesítsék az első versenyt.

    Meglepő változást eszközölt a Formula E a jövő szezonra

  • Világjáró lesz a Forma-1 két betétfutama

    Világjáró lesz a Forma-1 két betétfutama

    Miután Le Castellet kikerült a naptárból, egy egzotikus helyszínnel bővült a Forma-1 két nevelőszériájának naptára.

    Azt már korábban bejelentették, hogy Melbourne-be látogat majd a két sorozat, azt azonban még nem lehetett tudni, a többi verseny hol lesz. A távoli kiruccanás költségeiben majd a szervező – Formula Motorsport Limited – is segíteni fog a csapatoknak.

    Új helyszínre látogat 2023-tól a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye

    A Formula 3 ráadásul most először látogat majd el Monacóba, ahol 2012 – és Kiss Pál Tamás dobogója – óta nem szerepelt a harmadik számú sorozat. A 30 autós mezőnyre való tekintettel, viszont valószínűleg két külön időmérőt is tartanak majd, hogy elférjenek a rövid pályán.

    Az európai szezon nagy részében, így a Hungaroringen is mindkét mezőny versenyezni fog, kivéve a Holland Nagydíjat, oda csak az F2 látogat majd el.

    A Forma-1 előszobájának menetrendjében továbbra is sok utcai verseny szerepel majd, a 14 hétvégéből öt lesz ilyen pályán. Három kontinensre látogatnak majd el az ausztrál bővítésnek köszönhetően, az amerikai helyszínek – hiába az ottani bővítés – egyelőre érintetlenek maradnak.

    A 2023-es Formula 2-es és Formula 3-as naptár:

    # Dátum Helyszín F2 F3
    1. 03.05. 🇧🇭 Szahír x x
    2. 03.19. 🇸🇦 Dzsidda x
    3. 04.02. 🇦🇺 Melbourne x x
    4. 04.30. 🇦🇿 Baku x
    5. 05.21. 🇮🇹 Imola x x
    6. 05.28. 🇲🇨 Monte-Carlo x x
    7. 06.04. 🇪🇸 Barcelona x x
    8. 07.02. 🇦🇹 Spielberg x x
    9. 07.09. 🇬🇧 Silverstone x x
    10. 07.23. 🇭🇺 Hungaroring x x
    11. 07.30. 🇧🇪 Spa x x
    12. 08.27. 🇳🇱 Zandvoort x
    13. 09.03. 🇮🇹 Monza x x
    14. 11.26. 🇦🇪 Yas Marina x

     

    Életképek a Formula 2/Formula 3-as paddockból

  • Hollandia nyerte a Motorsport Játékok TCR futamát

    Hollandia nyerte a Motorsport Játékok TCR futamát

    Miután az egész versenyt végig dominálta, Gilles Magnus drámája kellett ahhoz, hogy végül a Hollandia színeiben versenyző Tom Coronel legyen a TCR kategória győztese.

    2019 után több év kihagyással ezúttal Marseille-ben – illetve a közeli Le Castellet-i pályán – rendezték meg a FIA Motorsport Játékok második kiadását.

    A Comtoyou két WTCR pilótája az esemény sztárjainak számítottak, és ennek megfelelően vezették is a mezőnyt.

    Rajtuk kívül még két korábbi világkupa induló volt a mezőnyben: a 2020-as a Renault kiforratlan TCR autóját terelgető északír Jack Young, illetve a svéd Andreas Bäckman, aki húgával együtt, egy privát csapattal indult anno a sorozatban.

    Egy fél szezon után távozik a WTCR egyetlen privát csapata

    Az idei bajnokság negyedik helyén álló Magnus azonban nem sok esélyt adott a többieknek, ám a főversenyen mindössze egy kör után leállt az autója.

    Így Tom Coronel került az élre. Neki vigyázni kellett a technikára a Comtoyou hajtómű problémái miatt, de így is behozta az Audit az első helyre.

    Mögötte eleinte a franciák jelöltje – és TCR Europe veterán – Teddy Clairet haladt. Ám ő Younggal akadt össze, és végül ki is állt. Az ír színeket képviselő kollégája 5 másodperces büntetést kapott, így hiába haladt második helyen, megkönnyítette Coronel dolgát.

    A büntetés miatt végül csak egy helyet vesztett, a spanyol Isidro Callejas lett a második. Mögöttük pedig az argentin Ignacio Montenegro ért célba negyedikként.

    A magyar csapat mindössze nyolc versenyzővel volt ott a Játékokon – a TCR mezőnyben nem volt versenyző – érmet nem értek el.

    Az éremtáblán Olaszország végzett az élen, három arannyal és egy ezüsttel, többek között Andrea Kimi Antonelli F4-es győzelmének köszönhetően. Végül azonban az ezüst bizonyult sorsdöntőnek a házigazda franciákkal szemben.

    Az FIA egyúttal azt is bejelentette, hogy a következő, 2023-es Játékok helyszíne Valencia lesz.

    Tom Coronel ugyanarra gondol a WTCR megszűnése kapcsán, mint a magyarok jó része

  • Hiába jött az eredmény, Ricciardo továbbra sem érti, mi van

    Hiába jött az eredmény, Ricciardo továbbra sem érti, mi van

    Általában idén a rossz teljesítmény miatt vették elő Daniel Ricciardo nevét, a Mexikóvárosi Nagydíjon azonban egy 10 másodperces büntetés ellenére autózott össze egy hetedik helyet.

    A McLaren ausztrálja közepesek rajtolt, majd az elnyújtott kiállást követően lágyakon vadászta le a komplett középmezőnyt, és végzett csapattársa Lando Norris előtt is. Közben Yuki Tsunodával történt koccanása miatt kapott 10 másodpercet, de ez nem befolyásolta a végeredményt, hiszen Ricciardo le tudta magáról szakítani a mögötte érkező Esteban Ocont.

    „Bárcsak tudnám, [honnan jött ez a forma], azt kívánom, bárcsak többször lenne ilyen. idézi az ausztrált a SpeedCity Broadcasting. – Persze egy versennyel még nem szabad büszkélkednem, de jól esik megmutatni, amikor van bennem tempó. Az emberek úgy is el fogják felejteni, csak egy futam.

    Úgy éreztem, jobban támaszkodhatok az autóra, nagyobb volt az önbizalmam is, ez tükröződött mindenben. Sajnos, nem elég sokszor éreztem így, de most kihasználtuk.

    A büntetés miatt nem volt könnyű. Láttam a felvételt, enyém a felelősség, de szerintem nem fekete-fehér helyzetről van szó. Csak követtem a kanyar csúcspontját. Igazából nem akartam megelőzni, csak gondoltam, mellé bújok, hogy kintebb kelljen fordulnia. És akkor a kanyar kijáratán el tudtam volna menni mellette.

    Jobb volt a gumim, ezt ki is használtam, hogy kibillentsem őt a ritmusból. Nyilván nem volt a nap pillanata, de örülök, hogy a 10 másodpercet így is ki tudtam autózni.”

    Az elmúlt négy versenyen Ricciardo már másodjára szerez pontot, miután Szingapúrban ötödik lett.

    „Most már kicsit többször van így, mint nem. Viszont, ha rosszul megy, akkor egyenesen rettenetesen. A tapadás, amivel néha meg kell küzdenem, egy másodperccel lassabbá tesz. Olyan, mintha másik kategóriában lennék.

    Szóval vannak még napok, amikkel kapcsolatban nem tudok mindenre válaszolni. De amikor működik a dolog, akkor kicsit normálisabban érzem magam, és versenyben vagyok.”

  • Még eggyel közelebb került az eltiltáshoz Pierre Gasly

    Még eggyel közelebb került az eltiltáshoz Pierre Gasly

    Az AlphaTauri pilótája, Pierre Gasly a Mexikóvárosi Nagydíjon is kihúzta a gyufát a versenyirányításnál, ezúttal a Lance Stroll ellen elkövetett manőver miatt.

    A francia éppen Lance Strollt előzte, amikor „elhagyta a pályát, és ezzel előnyre tett szert”. A versenyben kapott is egy 5 másodperces büntetést és egy büntetőpontot utána.

    Lance Stroll & Pierre Gasly, Aston Martin & AlphaTauri, F1, Forma-1
    Fotó: Aston Martin F1 team

    Még így is enyhébbik büntetést kapta, hiszen egy másik versenyző kivezetésért két büntetőpont járna.

    „Pilóta vagyok, ha látok egy helyet, akkor bepróbálkozom. Ha valaki emiatt nem boldog, akkor mondhatták volna akkor, hogy adjam vissza a helyet, és újra próbálkozom.” meséli saját nézőpontját Gasly.

    „Nem jutott el hozzám semmi ilyen információ, szóval kár érte. Persze, gondoltam rá, [hogy vissza kéne adni a helyet] úgyhogy csak mondaniuk kellett volna rádión. Eddig ezt csinálták, de most valamiért nem.”

    Az Alpine jövő évi pilótája sorozatban harmadik versenyen volt vétkes: Japánban a safety car alatt ment gyorsan, Austinban pedig leszakadt a biztonsági autó mögött.

    Döbbenet! Gasly lenne a hibás a traktoros eset miatt?

    „4 másodperccel maradtunk le a kilencedik helyről, így tudjuk, hol lettünk volna. Ezért is kár. A múlt hétvégén büntetéssel együtt lettünk tizenegyedikek. Kár, hogy mindig belekeveredünk egy ilyen esetbe.

    Meg kell majd változtatnom a hozzáállásomat, mert minden hétvégén bajunk van ezzel, úgyhogy változtatnom kell.”

    Gasly ezzel 10-nél jár a megengedett 12-ből. Első pontjai pedig csak jövő májusban, az Emilia Romagna Nagydíj környékén évülnek majd el. Így közel fél évig kell kifejezetten vigyáznia, ha nem akar eltiltást.

    Ha idén gyűlik össze a további két pont, az AlphaTauri valószínűleg 2023-as pilótájukat, Nyck de Vriest ültetik be a helyére. Ha jövőre történik meg vele mindez, az Alpine-nal Mexikóban szabadedzést teljesítő Jack Doohan kaphat lehetőséget.

    Gasly: A létező legjobb pillanatban távozom a Red Bull családtól

  • Visszatért a Ferrari – bemutatták Le Mans-i gépüket

    Visszatért a Ferrari – bemutatták Le Mans-i gépüket

    Az új LMH autót Ferrari 499P-nek hívják majd, ami 50 év után biztosít majd lehetőséget az olaszoknak sikerre a sportautózás csúcsán.

    Imolában, a Finali Mondiali elnevezésű esemény szombatján mutatták be az Endurance Világbajnokság (WEC) Hypercar kategóriájába szánt gépet.

    A hivatalos adatok szerint 3 literes turbóval hajtott V6-os motor hajtja majd. Ezenkívül első tengelyes, 200 kW-os energiavisszanyerő rendszer segít majd, amennyire a BoP engedi. Mindezt hétsebességes Xtrac váltó és egy 900 voltos akkumulátor segíti majd ki.

    Ahogy azt előzetesen is említették, két autóval állnak majd rajthoz az Endurance Világbajnokságon (WEC), így a Le Mans-i 24 óráson is. Az 50-es és 51-es autó pilótafelállását azonban még nem jelentették be.

    Cserébe viszont már a végleges festést mutatták meg. Ez azért is különleges, mert eddig kizárólag rejtőszínekkel járatták az autót, így még a formája sem látszott igazán.

    „A 499P-vel rögtön úgy térünk vissza, hogy a győzelmekért küzdhetünk.” örvendezett John Elkann, a cég vezérigazgatója.

    „Ezt a kihívást alázattal vesszük magunk elé. De ugyanakkor tudatában vagyunk annak, hogy egy 20 világbajnoki címet és kilenc Le Mans-i győzelmet számláló múlt van mögöttünk.”

    Bár a 499P az IMSA GTP kategóriájában is indulhatna – és az olasz márka érdekelt az Észak-Amerikai piacban is – egyelőre még csak a WEC-ről szólnak a hírek.

    Az első pályán töltött métereket pedig alább lehet megnézni. A felvételen mintegy extraként szerepel – a szintén endurance-ra tervezett – új GT-autó is, a 296 GT3.

  • Az F1 történetének második legnagyobb büntetését kapta a Red Bull

    Az F1 történetének második legnagyobb büntetését kapta a Red Bull

    Az F1 valaha volt legnagyobb büntetése messze felülszárnyalja a mostanit, a Red Bull hiába fizette háromszorosát a túlköltekezésének.

    A hétmillió dolláros összeg az első költségsapkás év rekordja, miután a Red Bullnak ekkora bírságot állapított meg az FIA. Az Aston Martin olcsóbban megúszta, ők 450 ezret fizettek egy kisebb kihágásért, míg korábban a Williams is kapott egy 25 ezres büntetés egy leadás környéki adminisztrációs hibáért.

    A RaceFans.net csak összehasonlításként összeszedett néhány érdekességet a pénzbüntetésekkel kapcsolatban, íme:

    Az F1 legnagyobb büntetése azonban nagyságrendekkel felülszárnyalja a fentieket. Ugyanis a 2007-es Magyar Nagydíjon kirobbant Spygate botrányért konstruktőri bajnokságból való kizárást és 100 millió dollárt kapott a McLaren csapata.

    Akkor a Ferrari egyik mérnöke, Nigel Stepney szolgáltatott adatokat a brit gárdának, akik ezzel jogtalan előnyre tettek szert. Lewis Hamilton és Fernando Alonso még így is küzdhettek az egyéni címért, azonban egy emlékezetes szezonzárón, Brazíliában alulmaradtak Kimi Räikkönennel szemben.

    Övék lett volna a konstruktőri bajnokság, ha nem zárják ki őket, így már volt olyan, hogy az FIA – előre – megfosztott egy csapatot egy bajnoki címtől.

    Az F1-et irányító francia szervezet ritkán oszt ki milliós összegeket. 2006-ban például a Török Nagydíj szervezői kaptak 5 milliós – később elfelezett – büntetést amiatt, hogy egy Észak-Ciprusi – vitatott területről érkező – képviselő is részt vett a díjátadón.

    A legkülönösebb csapat, akiket elért a pénzbüntetés, valószínűleg az USF1 névre hallgató alakulat volt. Ők azzal vívták ki az FIA haragját, hogy nem jelentek meg a 2010-es előszezoni teszteken. Valószínűleg a büntetés sem segített nekik, de végül soha nem jutottak el a rajtrácsra.

    Az utóbbi években pedig a Racing Point „rózsaszín Mercedes”-re elkeresztelt hátsó fékei voltak a csúcstartók. 400 ezer eurót „kaptak”, valamint 15 konstruktőri pontok vontak le tőlük.

    A Racing Point szerint a többiek is másolták a Mercedest

    A 2022-es évben pedig Ferrari és a Mercedes osztozott eddig az F1 „dicsőségén”. Előbbiek a Monacói Nagydíjon feltartóztatásos eset miatt – Sainz révén – érdemeltek ki 25 ezer eurós büntetést. A csillagosok pedig a Szingapúri Nagydíjon Hamilton piercingje miatt kaptak ugyanekkora bírságot.

    Ismét lépett az FIA, Hamiltonnak mégis le kell venni a piercingjeit?

  • Megvan, mi lesz a Red Bull büntetése a költségsapka túllépéséért

    Megvan, mi lesz a Red Bull büntetése a költségsapka túllépéséért

    Az FIA bejelentette, milyen hátrányt kap a Red Bull a 2021-es túlköltekezésért. Az 5%-os túllépésért kétszeresen fizetnek majd meg, és a jövő évi autójuk is kárát látja majd a kihágásnak.

    A bikások először tagadták, hogy jogos lenne az FIA észrevétele, majd tárgyalni kezdtek a büntetésről. Ennek keretein belül megegyezésre jutottak Mexikóban, és a Red Bull elismerte a szabályszegést.

    A Red Bull és az Aston Martin is elfogadta a sorsát a költségvetési botrány kapcsán

    Az FIA pedig elismerte, hogy a benyújtott dokumentumok valóban alatta voltak a költségsapkának, de pontatlanul kihagytak 5,6 millió fontnyi költséget. Ezzel pedig 1,8 millióval túllépték a határt.

    Az osztrák csapat felfedte, hogy 13 különböző területen történtek pontatlanságok, tehát nem kizárólag egy dolog miatt csúsztak túl a költségsapkán. Ebben benne voltak adminisztrációs hibák is.

    A szabályszegés miatt 7 millió dolláros bírságot kell kifizetniük a francia szövetségnek, ezenkívül elveszítik a jövő évi aerodinamikai tesztelési idejüknek 10 százalékát.

  • Austinban még illegálisnak tartott első szárnnyal áll majd rajthoz a Mercedes

    Austinban még illegálisnak tartott első szárnnyal áll majd rajthoz a Mercedes

    Austinban kipróbálták, az FIA nem engedélyezte, ennek ellenére a Mercedes Mexikóvárosban ismét beveti a megosztó első szárnyat.

    A csillagosok egy kérdéses aerodinamikai megoldással érkeztek meg az Egyesült Államokba, amit végül nem használtak. Közben ellenfeleik is kételyeket fogalmaztak meg az új első szárnnyal kapcsolatban, ez is közrejátszhatott a döntésben.

    Akkor úgy nyilatkoztak, az FIA-val folytatott egyeztetés után néhány változtatással ugyan, de Mexikóban felteszik majd az új alkatrészt.

    Érdekes fejlesztést mutatott a Mercedes, mehettek is az FIA-hoz miatta

    Andrew Shovlin, a teljesítményért felelős igazgató szerint azért nem vetették be élesben is az alkatrészt, mert csak egy készült el belőle, így nem tudták volna baleset esetén pótolni.

    Amennyiben bármilyen, más verziójú elemet tettek volna vissza az autóra, a mezőny végéről kellett volna indulniuk a parc fermé megsértése miatt. A Mercedes ezt nem akarta kockáztatni.

    „Így is nagyon elfoglaltak voltunk a második szabadedzés gumitesztje miatt, így nem volt időnk kielemezni. Mexikóban több lesz belőle, kipróbáljuk majd pénteken, és ha minden a terv szerint megy, ezzel fogunk versenyezni is.” ismertette a csapat jelenlegi hozzáállását Shovlin.

    A Mercedes az FIA-val is vitatkozhat a szabályosságon

    A csapat technikai igazgatója, Mike Elliott elárulta, a szabály megfogalmazásán megy a vita a két oldal között.

    „Szerintem azért van körülötte ekkora felhajtás, mert a szabály azt mondta, [a kérdéses rögzítők] elsődleges haszna mechanikai lehet. Míg teljesen egyértelmű, hogy aerodinamikai vonzata is van a dolgoknak.

    Még eldöntjük, szeretnénk-e ezzel vitatkozni vagy sem, mert amúgy nem jelent valami sokat. Érdekesek a részletek, de nem ez a fő haszna az új első szárnynak.”

    Elliott állítása szerint eredetileg a számítógépes adatok (CAD) alapján az FIA kivizsgálta az alkatrészt, ezért vitték ki a pályára is.

    „Végigmentünk a szokásos CAD eljáráson az FIA-val, ahogy ez mindig történik. Ott láttak valamit, amire visszajöttek, és azt mondták, nem biztosak benne. Szóval maga a rendszer működik.

    A szabályok megfogalmazásában rengeteg helyen szerepel az „[alkatrész] egyetlen célja” kifejezés, ebben az esetben viszont „fő célja” áll a szövegben. Szerintem van érv mellette, de az, hogy vitatkozni akarunk-e róla, az már egy másik kérdés.”