Szerző: Jámbor Máté

  • Tilke felmentette Bahreint Grosjean balesete miatt

    Tilke felmentette Bahreint Grosjean balesete miatt

    A bahreini pálya tervezője, Hermann Tilke megvédte a biztonsági felszereltséget, miután Grosjean komoly balesetet szenvedett az ország idei első versenyén.

    A legtöbben úgy vélekednek, a francia szerencsésnek mondhatja magát, hogy kimenekült a lángokból. Kisebb égési sérülésekkel megúszta azt, hogy autója félig átment a korláton, majd kettészakadt.

    „Ha elég nagy erőt fejtünk ki, mindent össze tudunk törni.” – mondta erről Tilke, az F1-es pályák nagy részének tervezője.

    Szerinte – mivel azon a szakaszon szinte párhuzamos a korlát a pályával – ha kisebb szögben találja el Grosjean a korlátot, akkor csak továbbcsúszott volna a pályán belül.

    „53G-s gyorsulás érte őt, ez nagyon nagy mennyiség.” – folytatta gondolatmenetét a német. – „De óvatosnak kell lennünk [ha változtatni akarunk]. Azzal a becsapódási szöggel, amellyel Grosjean érkezett, jobb lett volna, ha valamilyen tompító réteg lett volna ott, például egy gumifal.”

    „De más baleseteknél nem lett volna jó, mert egy autó megakadhat bennük. Mindennek megvan az előnye és a hátránya is, ezért vigyáznunk kell, hogy ne rontsunk a helyzeten.” – magyarázta Tilke.

    „Például az autós balesetek ezredénél jobb, ha nincs bekapcsolva a biztonsági öv, de emiatt nem fogjuk elhanyagolni. Az FIA megvizsgál majd mindent, de egy olyan rendszerről beszélünk, ami évtizedekig működőképes volt.”

    A tervező nemrég egy másik kreálmánya, a Yas Marina pálya kapcsán is védekezésre kényszerült, amikor a pálya vonalvezetésére fogták az unalmas versenyt.

    „Nincs olyan, hogy tökéletes pálya, ahogy nem minden focimeccs izgalmas. Ha elemeire bontjuk az egészet, akkor ki lehet jelenteni, hogy egyes pályák érdekesebb versenyeket szoktak produkálni, mint a többiek.”

    „Viszont teljesen más a karakterisztikájuk. Nem építhetünk mindenhova egy Red Bull Ringet, csak mert az jól működik.”

  • Átalakul a spanyol pálya, így Barcelona is marad a versenynaptárban

    Átalakul a spanyol pálya, így Barcelona is marad a versenynaptárban

    Csak bizonytalan státuszt kapott a Spanyol Nagydíj 2021-re. A szerződés egyéves hosszabbítással sikerült elérni, hogy Barcelona jövőre is versenyt rendezhessen.

    A késlekedést pálya körüli bizonytalanság okozta, ugyanis sokszor változott a vezetőség az elmúlt évben.

    „Az idei versenyen találkoztunk Chase Carey-vel, és bemutatkoztunk neki, ez volt az első kapcsolatfelvételünk.” – meséli Josep Lluis Santamaria, a helyszín új vezetője.

    „Akkor kezdtünk el dolgozni a bővítésen. Türelmet kértek tőlünk, és azt mondták, szeptember-október környékén foglalkoznak majd a jövő évvel. Addigra kidolgoztuk a lényeget, és megállapodtunk, hogy egy újabb évre írunk alá.”

    „Azért akarták ezt, hogy már Stefano (Domenicali) kezelhesse az ügyet.”

    Santamaria azt is felfedte, hogy megváltoztatják a Barcelona melletti pálya 10-es kanyarját. Az F1 és a MotoGP vezetőségével közösen arra jutottak, az eddigi két verzió helyett egy kompromisszumot jelentő köztes kanyarkialakítást alkalmaznak majd.

    Ezenkívül azt is elárulta, hiába az ellenkező hírek, az előző évekhez hasonlóan a szezon előtti tesztnek is ők adhatnak otthont.

    „Bár még arról még alá kell írni a szerződést, az már korábban nyilvánosságra került, hogy márciusban tartják majd nálunk.” – szögezte le Santamaria.

    Sao Paulo nemrég hosszabbított, most Barcelona sorsa is biztossá vált, így már csak a Vietnámi Nagydíjnak fenntartott hétvége „kiadó” a jövő évi menetrendben.

  • Ki ülhet be a Haas autójába, ha kirúgják Mazepint?

    Ki ülhet be a Haas autójába, ha kirúgják Mazepint?

    Két újoncot avat a Haas 2021-ben, és az egyik, Nikita Mazepin már így is a kritikák kereszttüzébe került viselkedése miatt.

    Nemrég George Russell és Valtteri Bottas is megváltoztatta a közösségi médiában a státuszát, ami nagy port kavart. Nemrég pedig ugyanez történt a Haas idei beugrója, Fittipaldi esetében is.

    Az ESPN riportere, Marco Rossi szerint az amerikai csapat, csak hogy megvédje a hírnevét, már más alternatívákat után néz. Felmerül a kérdés, kik lehetnek ezek?

    A motorszállító juniorjai

    Az első opció, hogy a Ferrarihoz még közelebb kerülve az olaszok egyik fiatalját alkalmazzák. Callum Ilott már két szezont teljesített az F2-ben, és a csapattal teljesítette volna az Eifel Nagydíj első szabadedzését, így jó jelölt lenne. Azonban idén jól teljesítő Robert Shwartzman is érdemes lehet az ülésre.

    Mindketten rendelkeznek tapasztalattal F1-es autó volánja mögött, Ilott az Alfa Romeo, Shwartzman a Ferrari kormánya mögé ülhetett az abu dhabi teszten.

    A hiányzó tapasztalat pótlása

    Két fiatallal indulnának neki 2021-nek a Haas csapatánál, így – amennyiben Mazepin szolgálatára nem számítanak – Mick Schumacher mellé egy kevésbé zöldfülű versenyzőt is választhatnak, mintegy tanárként. Ahogy például az AlphaTauri is ezt a stratégiát alkalmazza Gasly és Tsunoda viszonylatában.

    Ez lehet akár a 2020-as pilóták egyike, az alakulatot ismerő Kevin Magnussen vagy Romain Grosjean, de akár az év beugrója, Nico Hülkenberg is.

    Alexander Albon sem rendelkezik versenyüléssel, de Daniil Kvyat is kikerült a mezőnyből, visszatérésre éhesen. Ezzel könnyebb lenne megtartani az orosz szponzorokat is megtartani, valószínűleg ez sem utolsó szempont az amerikai kiscsapatnak.

    Saját juniorok

    Végül pedig ott van a csapat idei tartalékja, Pietro Fittipaldi, aki az utolsó két futamon lehetőséget is kapott Grosjean balesetét követően. Nevének és nemzetiségének köszönhetően itt sem lennének híján a szponzoroknak.

    Azonkívül a Haasnak van egy másik pilótája, Louis Délétraz. A svájci a Formula 2-ben 8. helyen zárt 2020-ban, és öt dobogót szerzett a Charouzzal, abszolút kiütve csapattársát, Pedro Piquet-t a nyeregből.

    Nikita Mazepin, Racingline
    Nikita Mazepin, Fotó: Zak Mauger/FIA Formula 2

    Jelentkezőből nincs kevés, Mazepin helyzete azonban így sincs biztosan veszve. Senki sem akarna egy hasonló mentalitású pilótát, de lehet, a Haas nem tehet mást, hiszen a szerződésen már megszáradt a tinta. Végül is az sokat elárul, hogy nem rúgták ki rögtön a botrány kirobbanását követően

  • Todt: számítanunk kell arra, hogy jövőre is változik a naptár

    Todt: számítanunk kell arra, hogy jövőre is változik a naptár

    Jean Todt szerint a 2021-as év hasonlóan indulhat az ideihez, mert még nem zökkent vissza minden a normális kerékvágásba.

    A 2020-as szezon az év első felében még kétséges volt, végül azonban – főleg európai helyszínekkel – sikerült véghez vinni az évadot.

    A jövő évi naptár szerint minden visszaáll a normális kerékvágásba, de hogy ez mennyire valósul meg, arra még várni kell. A világban még mindig sok korlátozás van a vírus miatt, és nem tudni, márciusban milyen lesz a helyzet.

    Az FIA elnöke, Jean Todt úgy véli, lesznek még változások jövőre a motorsport világában.

    „2020 jó szezon volt, sok kreativitásnak lehettünk szemtanúi.” – mondta a szervezet év végi díjátadó gáláján. – „Egy éve nem gondoltuk volna, hogy három versenyünk lesz Olaszországban, vagy dupla fordulókat tartunk.”

    „Keményen dolgoztunk azért, hogy lecsökkentsük a betegek számát a motorsport világában. Sajnos azonban, de sajnos még nincs vége. Vannak még lezárások, a vírus még itt van. Már van fejlődés, és várjuk, hogy legyen ellenszer.”

    „Hamarosan látjuk majd, milyen változtatást kell eszközölnünk a versenynaptárban. De nem hiszem, hogy az év fele normális lesz.” – vélekedett a francia.

    Az előzetes versenynaptárban még szerepeltek kérdőjeles helyszínek és egy üres dátum is, azóta azonban sikerült pontot tenni a Brazil Nagydíj körüli bizonytalanságra. Így ha gyakorlatban nem is, elméletben már elkezdett stabilizálódni a helyzet.

  • Norris és Sainz továbbra is együtt lógnak majd, a váltás ellenére

    Norris és Sainz továbbra is együtt lógnak majd, a váltás ellenére

    A két idei csapattárs útjai ugyan különválnak 2021-ben, de Lando Norris és Carlos Sainz kijelentették, fognak még mókázni együtt.

    A McLaren idei pilótapárosa üdítő kivétel volt a paddockban, barátságuk – és a tény, hogy csapattársak voltak – sok alkalmat adott nekik, hogy megnevettessék nemcsak egymást, de a közösségi médián keresztül mindenki mást is.

    Így, hogy Sainz a Ferrarihoz nyergel át a következő szezonban, nehezebb dolguk lesz, de mindketten ragaszkodnak ahhoz, hogy időt fognak tölteni a másikkal.

    „Talán bowling?” – vetette fel a spanyol következő akciójuk kapcsán. – „Vacsorázni is elmehetünk, amint a szabályok megengedik.”

    „Biztos vagyok benne, hogy találkozgatunk majd. Nyugalom, megkapjátok majd – ahogy a közösségi médiában emlegetik – a Carlando tartalmat.”

    Norris sem zárkózik el ettől:

    „Most a golf lett a hobbim az F1-en kívül. Minden este gyakorlok a szobámban, a lendítést meg a többit, hogy olyan jó legyek, mint ő. Ez is egy olyan dolog, amiben versenyezhetünk.”

    „Rengeteg olyan dolog van, amit élvezünk, a versenypályán kívül is. Nemcsak a paddockban vagyunk barátok, hanem azon kívül is.”

    „Majd úgyis meglátjuk. Az is lehet, hogy ütközni fogunk valamelyik versenyen.”

  • Erős pozícióban lehet jövőre az Alpine Ocon szerint

    Erős pozícióban lehet jövőre az Alpine Ocon szerint

    Esteban Ocon szerint a riválisok jó helyzetbe hozták csapatát, és ez megmutatkozik majd, amikor Alpine-ként térnek vissza a téli szünetről.

    A fiatal francia mellé a csapat eddigi utolsó világbajnoka, Fernando Alonso érkezik majd jövőre. Úgy érzi, ez nem akadály számára, hiszen idén is folyamatosan fejlődni tudott.

    „Úgy összességében jól haladtunk előre, és boldog vagyok, hiszen jól zártuk a szezont. A tempó és a teljesítmény is a helyén volt, jól tudtunk együtt dolgozni.”

    „Ez már sokkal jobb helyzet, mint ahogy kezdtünk, azóta jobban bízom az autóban. Már csak jövőre kell ez átmenteni.”

    Bár 12. lett a pontversenyben 62 ponttal, és egy második helyet is szerzett a Szahír Nagydíjon, Ocon négyszer kényszerült kiállni a versenyből, ami súlyos pontoktól fosztotta meg.

    Szerinte ez azonban lehetőség a hibák kijavítására, és erre tudnak majd alapozni az Alpine-nál jövőre is.

    „Kicsit kár, hogy nem mi lettünk a harmadik csapat a konstruktőrök között, de sok pozitívum van, amit fel tudunk majd használni. Persze volt, amit nem csináltunk jól, ebből tanulnunk kell.”

    „Ha ezt meg tudjuk csinálni, akkor jó pozícióban lehetünk.” – összegezte a francia.

  • Tilke szerint nem a tervezés Abu Dhabi problémája

    Tilke szerint nem a tervezés Abu Dhabi problémája

    Sokan a pálya vonalvezetését okolták az unalmas Abu Dhabi Nagydíj miatt, a tervező, Hermann Tilke azonban kiemelte, külső tényezők miatt lett ilyen az aszfaltcsík.

    2014 óta minden Abu Dhabi Nagydíjat a Mercedes nyert meg, idén azonban Max Verstappen győzött domináns módon az arab idényzárón.

    Ebben a szezonban sok meglepetéssel találkozhattunk, Sergio Pérez győzelme után pedig kifejezetten eseménytelennek tűnt a verseny. Az utolsó 20 körben például mindössze két előzés történt, de a DRS-nek köszönhetően az összes mesterkéltnek tűnt.

    Tilke hozzászokott, hogy pályái a kritikák kereszttüzébe esnek, az abu dhabi pálya kapcsán azonban kiemelte, sok tekintetben meg volt kötve a keze.

    „A Yas Hotel, ami a pályához épült, 200 szobával rendelkezik. De kilenc hónappal az építkezés befejezése előtt azt mondták, hogy kétszer ilyen nagy lesz. És azt is, hogy a pálya egy része közutakon halad majd, de végül ez nem következett be.” – ismertette a tényeket a tervező.

    „Emiatt nem tudtuk befolyásolni a kanyarok ívét, pedig dinamikusabb részt is csinálhattunk volna.” – magyarázza.

    Szerinte hiába a két egyenes, a kanyarok karaktere miatt láthatunk kevesebb előzést, mint a többi pályán.

    „Ha a kanyarok nem teszik lehetővé, hogy közel maradjanak egymáshoz, nincs haszna [az egyeneseknek]. Hiába gyorsabb valaki az egyenesben, de nem tud hátrábbról felzárkózni. Mindez függ az autók aerodinamikájától is, reméljük ez az új szabályokkal változni fog 2022-ben.”

    Idén sok régi pálya tért vissza, de Tilke inkább a hírnevüket emelte ki, mintsem a jó tervezést velük kapcsolatban.

    „Ikonikus csaták és esős versenyek. Ez az, ami vonzóvá tesz egy pályát a szurkolók számára. Egyfajta tradíció veszi körül őket, de ehhez idő kell.”

    „Az első pár bahreini verseny után sokan nekem estek. Aztán volt néhány izgalmas verseny. Nem lehet kiszámítani, hogyan alakul, Abu Dhabiban is volt már néhány érdekes eset.” – emelte ki a német.

  • Hamilton is ismertette pilótáit, nem akárkiket igazolt az Extreme E-ben!

    Hamilton is ismertette pilótáit, nem akárkiket igazolt az Extreme E-ben!

    A hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton bejelentette, kik vezethetik X44 elnevezésű Extreme E csapatának autóját. Bármilyen nehéz elképzelni, kilenc világbajnoki címével a Dakarra is visszatérő Sébastien Loeb lesz a csapat legsikeresebb embere.

    sebastien loeb
    Sébastien Loeb már terepralizott a Dakaron, Fotó: @World / Red Bull Content Pool

    „X44-hez való csatlakozás megengedi, hogy folytassam, amit szeretek csinálni. Az pedig a versenyzés, és most egy elektromos járművel tehetem majd.”

    A francia versenyző saját szakágában sorozatban elért kilenc bajnoki címével tartja a rekordok, és a „Le Patron”, avagy a főnök becenevet viseli. Az új sorozat számára is új fejezetet jelent, csapattársa pedig a Cristina Gutierrez lesz.

    A hölgy első spanyol nőként fejezte a Dakar Ralit autós kategóriában, így szintén úttörőnek számít a maga szakágában.

    „Cristina nagyszerű versenyző, alig várom, hogy ő legyen a partnerem az autóban és kiváncsi vagyok, mit érhetünk el közösen. Az is lenyűgöz, amit Lewis a Forma-1-ben csinál, vele dolgozni megtiszteltetés.” – tette hozzá Loeb.

    A hazájában hatszoros bajnok Gutierrez így nyilatkozott:

    „Nemcsak felhívhatom a figyelmet az éghajlati krízisre – ami nagyon fontos nekem – hanem két hősömmel is együtt dolgozhatok.”

    „Sébastien Loeb az egyik valaha élt legjobb raliversenyző, örülök, hogy mellette versenyezhetek, remélem sokat tanulhatok tőle. Emellett a Forma-1-et is követem, és Lewis teljesítményét is. Az, hogy engem kértek fel, egy álom számomra.”

    A pilóták már Doningtonban tesztelték a versenygépet, de a kollektív gyakorlásra majd csak december végén, a MotorLand Aragónon kerül sor.

    Hamilton, a csapat tulajdonosa így értékelt:

    „Örömteli, hogy üdvözölhetem Sébastient és Cristinát az X44-nél. Mindketten nagyszerű versenyzők, már várom, mire lehetnek képesek versenyről versenyre. Cristina feltörekvő tehetség, Sébastien pedig olyan ember, akire mindig is felnéztem. Büszke vagyok, hogy velük alkotok egy csapatot.”

    Ezzel biztos, hogy korábbi riválisa, Nico Rosberg után Hamilton is egy világbajnok versenyzővel indul majd az Extreme E első szezonjában.

    Az eddig bejelentett mezőny:

    Csapat Női pilóta Férfi pilóta Csapatfőnök
    ?? Abt CUPRA ?? Claudia Hürtgen ?? Mattias Ekström
    ?? HWA
    ?? Veloce (ART) ?? Jamie Chadwick
    ?? ACCIONA Sainz (QEV Tech) ?? Laia Sanz ?? Carlos Sainz ?? Pedro de la Rosa
    ?? Andretti ?? United ?? Catie Munnings ?? Timmy Hansen ?? Zak Brown
    ?? Chip Ganassi ?? Sara Price ?? Kyle Leduc
    ?? Techeetah ?? Mark Preston
    ?? X44 (Hamilton) ?? Cristina Gutierrez ?? Sébastien Loeb
    ?? RXR (Rosberg) ?? Molly Taylor ?? Johan Kristoffersson ?? Kimmo Liimatainen
  • Az F2-esek Bahreinben maradtak, így zajlott a teszt!

    Az F2-esek Bahreinben maradtak, így zajlott a teszt!

    Az F2 mezőnye a héten háromnapos, szezonvégi tesztet teljesített az arab szigetországban, a csapatok „felállása” pedig előrevetítheti a jövő évi mezőnyt.

    A Szahír Nagydíjat követően a Formula 2 maradt, ahol volt, és a bahreini pálya „sima” – visszaalakított – változatán tovább rótták a köröket.

    A csapatok által felállásán látszott azonban, hogy ez már a 2021-es szezonra való felkészülést szolgálja.

    Eddig négy versenyzőt jelentettek be a következő évre, ők értelemszerűen csapataik egyik autóját vezették. Robert Shwartzman és Oscar Piastri (Prema) mellett Ralph Boschung (Campos), valamint Felipe Drugovich (UNI-Virtuosi) jár ebben a cipőben.

    Csupán hárman maradtak a 2020-as helyükön, Christian Lundgaard az ART-nál, Jehan Daruvala a Carlinnál és Marino Sato a Tridentnél.

    Ami az F3-ból érkező újoncokat illeti, sokan vezethettek először F2-es autót. A bajnokság első három helyezettje (Piastri, Pourchaire és Sargeant), rajtuk kívül a Red Bull juniorja Liam Lawson, David Beckmann, Lirim Zendeli, Clément Novalak, a Hungaroringen és Silverstone-ban is parázs csatát vívó Bent Viscaal, és az egykori nagydíjgyőztes unokaöccse, Matteo Nannini is.

    „Visszatért” továbbra a korábbi Forma-1-es pilóta Roberto Merhi is, aki 2015-ben teljesített, majdnem egy teljes évet, majd az F2-ben két szezon során kétszer állt dobogóra.

    Az első két napon Jehan Daruvala volt a leggyorsabb, a teszt leggyorsabb idejét is ő jegyezte, a második napon. A harmadikat Théo Pourchaire, az Alfa Romeo fiatalja „nyerte”, aki F3-as második helye után már szerepelt az F2 az utolsó két versenyhétvégéjén.

    A résztvevő versenyzők:

    Csapat 1. nap 2. nap 3. nap
    Prema
    ?? Oscar Piastri (Renault)
    ?? Robert Shwartzman (Ferrari)
    UNI-Virtuosi
    ?? Felipe Drugovich
    ?? Guanyu Zhou (Renault) ?? Clément Novalak
    Carlin
    ?? Dan Ticktum (Williams)
    ?? Jehan Daruvala (Red Bull)
    Hitech
    ?? Jüri Vips (Red Bull)
    ?? Liam Lawson (Red Bull)
    ART
    ?? Théo Pourchaire (Alfa Romeo)
    ?? Christian Lundgaard (Renault)
    MP
    ?? Louis Délétraz (Haas)
    ?? Lirim Zendeli
    Charouz
    ?? Callum Ilott (Ferrari) ?? David Beckmann
    ?? David Beckmann ?? Guilherme Samaia
    DAMS
    ?? Marcus Armstrong (Ferrari)
    ?? Roy Nissany (Williams)
    Campos
    ?? Ralph Boschung
    ?? Logan Sargeant
    HWA
    ?? Roberto Merhi
    ?? Matteo Nannini
    Trident
    ?? Marino Sato
    ?? Clément Novalak ?? Bent Viscaal

    félkövér=már bejelentett 2021-es F2-es versenyzők, (zárójel)=nevelőakadémia

  • Fittipaldi: egy célom volt, hogy befejezzem a futamot

    Fittipaldi: egy célom volt, hogy befejezzem a futamot

    A Szahír Nagydíj két újonca közül csak az egyik, a Haasban ülő Pietro Fittipaldi látta meg a kockás zászlót Bahreinben.

    A kétszeres világbajnok, Emerson unokája rajtbüntetések miatt csak az utolsó helyről rajtolhatott, végül a kiesők miatt a tizenhetedik helyen intették le.

    „Örülök, hogy végigértem, ez volt a cél. A végén jót csatáztam Jackkel (Aitken) és Kevin is előttem volt. Legalább volt egy kis akció. A tempóm is egész jó volt a verseny közepétől kezdve egészen a végéig.”

    Fittipaldi kiemelte, a sok kör jól jön majd, amikor Abu Dhabiban is autóba ülhet.

    „Az újraindításnál próbáltam harcolni a többiekkel, de ugyanakkor tudtam, elsősorban be kell fejeznem a versenyt. Sokat tanultam a következő versenyemre, ez most a legfontosabb.”

    „Nehéz mostanság eljutni a Forma-1-ig, de én elmondhatom magamról, hogy befejeztem egy versenyt. Köszönöm a csapatnak a lehetőséget.”

    Ezzel szemben a másik autóban Magnussen – aki Amerikában talált magának ülést – teljesen máshogy látta a történteket.

    „Egyszerűen lassúak voltunk, nem volt esélyük bármit is csinálni. Nem tudtunk igazán versenyezni, nem volt meg a tempónk.”

    „Mindegy, mi történik a versenyen, sokkal több embernek kellett volna kiesnie ahhoz, hogy pontot szerezzünk. Nehéz verseny volt, és bár mindig reménykedik az ember, hogy történik valami, ez ma nem jött be.”

    Steiner, a csapatfőnök megdicsérte mindkét pilótát, de inkább már a téli szünetre koncentrál.

    „Mindkét autóval komolyabb probléma nélkül befejeztük a versenyt. Nem vagyunk boldogok a helyezések miatt, de tudjuk, minden téren javulnunk kell.”

    „Pietro jó munkát végzett, annak ellenére, hogy egy éve nem vezetett Forma-1-es autót. Jó versenyt futott, nem tehetett volna sokkal többet, és ez igaz Kevinre is. Már az utolsó versenyre koncentrálunk, és a megérdemelt téli szünetre.”