Szerző: Jámbor Máté

  • Daytonában lesz az elektromos Hyundai következő bevetése

    Daytonában lesz az elektromos Hyundai következő bevetése

    A Hyundai Veloster N ETCR-t a Daytona 24 órás keretein belül egy oválpályán is bejáratja majd a márka teszt- és fejlesztőpilótája, Augusto Farfus.

    Farfus legutóbb 2019-ben volt tagja a túraautós mezőnynek, akkor dobogót szerzett a koreai márka színeiben. A brazil január 29-én tehet meg néhány kört a Daytona International Speedway belső vonalvezetésén.

    „Ez a meghívás kiváló lehetőség számunkra, hogy megmutassuk a Veloster N ETCR-t a világnak.” – utalt Farfus arra, hogy eddig csak Európában járatták be az autót.

    Erre legutóbb a WTCR szezonzáróján, a Motorland Aragónon került sor, többek között a Hyundai benzines autói és Michelisz Norbert közreműködésével.

    „Az eddigi tesztjeink alapján elég jó bemutatót tarthatunk majd, Daytona pedig jól megmutatja majd, milyen az autó végsebessége, illetve a kigyorsítása.”

    A PURE ETCR idén indul majd el első elektromos túraautó sorozatként, versenynaptárat azonban még nem tettek közzé a szervezők.

    Nem lesznek azonban sokáig egyedül, ugyanis a DTM 2023-ra tervezi elektromos szériájának indítását.

  • Portimao egy világbajnoki futamot már biztosan rendez idén

    Portimao egy világbajnoki futamot már biztosan rendez idén

    Portimao nagy valószínűséggel megkapja a Vietnámi Nagydíj üresen maradt időpontját, idén azonban egy másik világszintű verseny is ellátogat majd oda.

    A hypercar kategória első versenyén kettővel több induló lesz majd, mint eredetileg lett volna, mivel az Endurance-világbajnokság idénynyitójának Portimao ad majd helyszínt Sebring helyett.

    Az 1000 mérföldes versenyt törölték a koronavírus miatt, így az első hétvége Portugáliában lesz majd, április 2-e és 4-e között.

    A hosszabb szállítási idő miatt már most, két hónappal a tervezet időpont előtt dönteni kellett a futam törléséről.

    Az Algarve International Circuit a prológ helyszíne is lesz, a sorozat március 30-31-én tartja majd hivatalos szezon előtti tesztjét.

    A változtatás egyúttal lehetővé teszi, hogy a Glickenhaus autói is részt vegyenek az idénynyitón. A tervezéssel kissé megcsúszott amerikai márka kész lett volna az autók tesztelésével és az FIA vizsgálataival is, de a szállításra már nem maradt volna idejük.

    A közelebbi helyszín azonban lehetővé teszi számukra az indulást, ezzel pedig a két Toyotán kívül másik hypercar is lesz a rajtrácson. Ezenkívül hibrid autóként, az első kategóriában indul majd egy tavalyi átalakított Rebellionnal az Alpine csapata is.

    Még a ByKolles jelezte, hogy egy hypercarral indulna idén, azonban a WEC idei rajtlistáján nem szerepelnek.

    A Peugeot is jelezte, hogy jövőre elkészítené saját masináját, így még egy gyártóval több lehet a rajtrácson. 2023-ban pedig az Alpine-hez hasonlóan egy gyengébb autóval – és BoP általi kiegyenlítéssel – a Porsche és az Audi csatlakozik majd a mezőnyhöz.

    # Dátum Hossz Pálya Ország
    0 03.30-31. prológ Portimao ?? Portugália
    1 04.04. 8 óra Portimao ?? Portugália
    2 05.01. 6 óra Spa-Francorchamps ?? Belgium
    3 06.12-13. 24 óra Le Mans ?? Franciaország
    4 07.18. 6 óra Monza ?? Olaszország
    5 09.26. 6 óra Fuji ?? Japán
    6 11.20. 6 óra Szahír ?? Bahrein
  • Latifi egy dologra hívja fel a Forma-1-es újoncok figyelmét

    Latifi egy dologra hívja fel a Forma-1-es újoncok figyelmét

    A 2020-as év egyetlen teljes szezont teljesítő újonca, Nicholas Latifi egy tanácsot adott az idén bemutatkozó triónak.

    Idén Yuki Tsunoda (AlphaTauri), Mick Schumacher és Nikita Mazepin (Haas) lép majd fel a Formula 2 mezőnyéből a királykategóriába. Tavaly Latifi volt – a pár futamot teljesítő Fittipaldit és Aitkent leszámítva – az egyedüli újonc, most leendő kollégáinak adott egy tippet az alkalmazkodással kapcsolatban.

    „Bármikor kezdesz bele egy új kategóriába, az kihívás lesz, a sok tanulnivaló miatt.” – kezdte a kanadai. – „A Forma-1-ben azt mondanám, az a legnagyobb különbség, hogy sokkal több emberrel kell együtt dolgozni.”

    „A Formula 2-ben – csapattól függően – kb. 14-15 ember van a garázsban két autóra, itt viszont emberek százait képviseled az autóban. Sokkal több minden van, amit az autón kívül kell hozzátenni, ez a legnehezebb része. Minden más területen természetesen jön az előrelépés, ahogy az ember egy új sorozatban kezd.”

    A Haas ráadásul mindkét autójába újoncot ültetett, akik korábban Latifi ellen is versenyeztek. Hiába a tapasztalatlanság azonban, a kanadai szerint mindketten megérdemlik a helyüket.

    „Nehéz az erősségeiket és a gyengeségeiket kiemelni, mert csak egy évet versenyeztem ellenük az F2-ben. Persze néztem őket azelőtt is, szerintem mindketten sokoldalú versenyzők.”

  • A Mercedes tényleg új pilótát igazolt, az ART F3-as legénységébe

    A Mercedes tényleg új pilótát igazolt, az ART F3-as legénységébe

    Hosszú idő óta az F3-as bajnokság tavalyi 4. helyezettje, a dán Frederik Vesti lesz az első, akit a Mercedes kötelékébe vesz.

    Vesti 2020-ban a Prema színeiben versenyzett, és szerzett három győzelmet, ezzel pedig – Liam Lawsonnal egyetemben – rekorder volt tavaly.

    A dán emiatt csapatot is vált: a toronymagasan bajnok Premától az ART-hoz nyergel át, ahol anno az elődje, George Russell is vezetett.

    „Átszerződtem az ART-ba, hogy fejlődjek pilótaként, és új környezetben is megtanuljak dolgozni. Biztos vagyok benne, ez egy lépéssel közelebb visz a célomhoz, hogy elérjek a Forma-1-be.”

    „A köztem, az ART és a Mercedes között létrejövő kapcsolat egy izgalmas kaland kezdete számomra. A csapat nagy sikereket ért el a fiatal pilótákkal, kemény környezet ez, de jó értelemben. Az adatokra és a versenyzők fejlődésére koncentrálnak. Már várom a csapatmunkát, és hogy olyan emberektől tanuljak, akik eltolnak a határaimig.”

    Vesti egyik csapattársa a már tavaly is az ART-ot erősítő Alexandr Smolyar lesz. Az orosztól tavaly egy győzelmet vettek el Silverstone-ban cikázás miatt, de Monzában végül felért a dobogóra.

    „Már ismerjük egymást, a csapaton belüli légkör már kellemes és ismerős számomra. Ez az egyik legjobb alakulat a bajnokságban, esélyünk van jó eredményeket elérni. Most a célom a győzelem, természetesen. Nem is lehet más célom ilyen csapattal.

    Az eddigi F3-as mezőny:

    Pilóta Akadémia F3-as csapat
    ?? Arthur Leclerc Ferrari
    ?? Prema
    ?? Dennis Hauger Red Bull
    ?? Olli Caldwell
    ?? Frederik Vesti Mercedes
    ?? ART
    ?? Aleksandr Smolyar
    ?? Jak Crawford Red Bull
    ?? Hitech
    ?? Ayumu Iwasa Red Bull
    ?? Roman Stanek
    ?? Matteo Nannini ?? HWA
    ?? Jonny Edgar Red Bull ?? Carlin
    ?? Calan Williams ?? Jenzer
  • A Red Bull további két versenyzőjét ülteti be az F3-as mezőnybe

    A Red Bull további két versenyzőjét ülteti be az F3-as mezőnybe

    A Formula 2 után az F3-ban is Red Bull juniorok terelgethetik majd a Hitech autóit. Jak Crawford és a frissen a bikások kötelékébe emelt Ayumu Isawa léphetnek nemzetközi porondra.

    Az amerikai Jak Crawford csak két ponttal maradt le a német F4 bajnoki címéről, ezt követné most F3-as szereplése.

    „Boldog vagyok, hogy az első F3-as szezonomat a Hitech GP-vel tölthetem. Izgatott vagyok amiatt, hogy följebb léphettem egy kategóriával, és amiatt is, hogy erős mezőnyben versenyezhetek majd.”

    „Remélem, megismételhetjük azokat a sikereket, amiket a csapat az elmúlt években elért, és a mezőny elején küzdhetünk majd.”

    Csapattársával szemben Ayumu Iwasa bajnok lett a francia nemzeti bajnokságban, ennek – és a Honda támogatásának – köszönheti azt is, hogy a Red Bull Junior Team tagja lett.

    „Már várom a kihívást. Az, hogy csatlakozhatom a Hitech-hez az FIA F3-ban és az F3 Ázsia-bajnokságban, érdekes lesz. Sok lehetőségem lesz majd tanulni, a legjobbamat adom majd, hogy jó eredményeket érjünk el.”

    Hozzájuk harmadikként a Charouztól távozó Roman Stanek csatlakozik majd. A cseh versenyző tavaly az F3-as mezőny legfiatalabbja volt. Eddig egyszer szerzett pontot, a monzai sprintversenyen lett nyolcadik.

    Időmérős tempója azonban jobb volt, főleg az esőben alkotott kiemelkedőt. Ennek ellenére nem volt képes egész szezonon át egyenletes teljesítményt nyújtani. Most tapasztalata azonban mellette áll majd, hogy jobbat alkosson, mint red bullos újonc csapattársai.

    Az eddig bejelentett Formula 3-as versenyzők:

    Pilóta Akadémia F3-as csapat
    ?? Arthur Leclerc Ferrari
    ?? Prema
    ?? Dennis Hauger Red Bull
    ?? Olli Caldwell
    ?? Jak Crawford Red Bull
    ?? Hitech
    ?? Ayumu Iwasa Red Bull
    ?? Roman Stanek
    ?? Matteo Nannini ?? HWA
    ?? Jonny Edgar Red Bull ?? Carlin
    ?? Calan Williams ?? Jenzer
  • A Prema bejelentette utolsó versenyzőjét is az F3-ban

    A Prema bejelentette utolsó versenyzőjét is az F3-ban

    Arthur Leclerc és Dennis Hauger mellett az Formula 3-ban a Prema harmadik autóját Olli Caldwell vezetheti majd.

    A brit tavaly a Trident csapatát erősítette, legjobbja egy ötödik hely volt Ausztriából. Most második szezonjára készülhet, egy versenyképesebb autóval.

    Caldwell már versenyzett az olasz csapattal, 2018-ban a német és olasz F4-es bajnokságban, illetve egy évvel később a Formula Regional Európa-bajnokságon is velük indult. Csapatfőnök, René Rosin így nyilatkozott:

    „Örömteli, hogy újra köszönthetjük Ollit a Prema színeiben. Tudjuk, okosan közelíti meg a dolgokat, és gyorsan alkalmazkodik. Szerintünk ez a készség kulcsfontosságú lesz az előttünk álló szezonban.”

    „Ismeri már a munkamódszerünket, jól illik majd a 2021-es csapatba. Jó látni a pilótákat fejlődni, biztosak vagyunk benne, Olli is ezt teszi majd idén.”

    Az eddig bejelentett pilóták:

    Versenyző Akadémia F3-as csapat
    ?? Arthur Leclerc Ferrari Prema Racing
    ?? Dennis Hauger Red Bull Prema Racing
    ?? Olli Caldwell Prema Racing
    ?? Jak Crawford Red Bull Hitech Grand Prix
    ?? Ayumu Iwasa Red Bull Hitech Grand Prix
    ?? Matteo Nannini HWA Racelab
    ?? Jonny Edgar Red Bull Carlin Racing
    ?? Calan Williams Jenzer Motorsport
  • Portugália karantént vezet be, de így is lehet verseny

    Portugália karantént vezet be, de így is lehet verseny

    Az új naptárban is van egy üres hely, erre pedig Portugália lehet a legjobb nevező. Az ország szigorított a járványügyi szabályokon, de hajlandó lenne versenyt nevezni.

    A portugál kormány az eddigi legszigorúbb előírásokat vezette be a héten. Legalább egy hónapig így is marad, miután karácsonyi enyhítés miatt felszöktek az esetszámok.

    Szerdán rekordot döntött a regisztrált esetek és a halálozások száma is, a helyzeten pedig nem segít az új brazil variáns megjelenése sem.

    Portimao tavaly mutatkozott be az erősen átszerkesztett naptár részeként, és már az idei naptárral is szóba hozták mint lehetséges tartalék helyszín.

    A bejelentett naptárváltozások egy üres helyet hagytak tavasszal, itt kaphat helyet az ismét visszatérő Portugál Nagydíj. A futam szervezői nem akarták a kormány bejelentésével egy időben az idei nagydíj tényét is nyilvánosságra hozni.

    Így az F1 hivatalos megerősítése még várat magára, azonban várhatóan a hónap vége előtt tudni lehet majd az üres időpont sorsát.

  • Tassi marad, a Honda bejelentette a WTCR-es felállását 2021-re!

    Tassi marad, a Honda bejelentette a WTCR-es felállását 2021-re!

    A Honda harmadik évben is változatlan felállással vág majd neki a 2021-es Túraautó Világkupának, így már biztos, hogy Tassi Attila révén lesz magyar a mezőnyben.

    A felállás mikéntje – az, hogy melyik csapathoz melyik versenyző tartozik – még nem ismert. Tavaly mind a négy autóért a Münnich Motorsport volt a felelős, és Guerrieri-Girolami, illetve Tassi-Monteiro párosításban alkottak csapatot.

    A legjobb Hondás tavaly Guerrieri volt, aki utolsó hétvégén szerzett büntetése miatt végül ötödik lett az összetettben.

    „Szeretnénk, hogy máshogy alakuljanak a dolgok, mint tavaly. Ha egy megtartunk, az legyen a versenyképességünk. Eddig minden szezonban küzdöttünk a címért, szerintem ez 2021-ben is így lesz.” – értékelt az argentin pilóta.

    Tassi 100 pontjával harmadik lett a márka pilótái közül, de a Hyundai borzalmas szezonjának köszönhetően még így is legjobb magyarként zárt. Hozzá hasonlóan Girolami is harmadik évére készülhet a japán márkával.

    Az argentin tavaly jól kezdett, de a Slovakiaringen szenvedett balesete után kiszorult a bajnoki csatából csapattársa, Esteban Guerrieri miatt.

    „Voltak hullámvölgyek számomra tavaly. Az, hogy én nyertem az első versenyt és pole-ból indulhattam a Nürburgringen, megmutatta, lehetek én a leggyorsabb. Úgy kezdem a harmadik évemet, hogy biztos vagyok benne, képes vagyok a bajnokságért küzdeni.”

    Márkatársaihoz képest Tiago Monteiro veteránnak számít, idén ünnepelheti majd 10. évfordulóját a Honda színeiben.

  • Új 2021-es naptár a DTM-nek: egy fordulóval kevesebb

    Új 2021-es naptár a DTM-nek: egy fordulóval kevesebb

    Egy hétvégével kevesebb lesz az idei DTM szezonban a tervezetthez képest, miután magyarázat nélkül törölték az Igora Drive fordulóját.

    Az orosz versennyel kezdődött volna a szezon május végén, így azonban Monza lesz az idénynyitó június 18-án. Az ikonikus olasz helyszín ráadásul – bár az előzetes naptárban már tavaly is szerepelt – először látja majd vendégül a német túraautó bajnokság mezőnyét.

    A nyolc helyszínből négy német, a szezon másik fele pedig szomszédos országokban kerül megrendezésre. A 2020-as menetrenddel ellentétben nem szerepelnek dupla fordulók.

    # Dátum Pálya Ország
    1 06.18-20. Monza ?? Olaszország
    2 07.02-04 Norisring ?? Németország
    3 07.23-25. Lausitzring ?? Németország
    4 08.06-08. Zolder ?? Belgium
    5 08.20-22. Nürburgring ?? Németország
    6 09.03-05. Spielberg ?? Ausztria
    7 09.17-19. Assen ?? Hollandia
    8 10.01-03. Hockenheim ?? Németország

     

    Az új éra kezdetére eddig öt csapat jelentkezett be, többek között a címvédő Team Rosberg, a Formula E-ből is ismert Abt (Audi), vagy a Button által vezetett Jenson Team Rocket RJN (McLaren).

    Versenyzőt még egyik csapat sem jelentett be, a Red Bull támogatásával Alex Albon és Liam Lawson is rajthoz áll majd egy-egy Ferrarival.

    Az Audi pedig Mike Rockenfellert és Nico Müllert jelölte ki gyári pilótái közül a DTM-es feladatokra.

    A címvédő Rast egyenlőre a Formula E naptár bejelentésére vár (ahol szintén az Audi alkalmazásában versenyez majd). Az Audi közleménye szerint „bizonyos ügyfél alapú eseményeken” vesz majd részt, így akár visszatérhet bajnoki sorozatába is.

  • Carlin is Red Bull juniorokkal vág neki 2021-nek, mindkét fronton

    Carlin is Red Bull juniorokkal vág neki 2021-nek, mindkét fronton

    A Formula 2-ben Jehan Daruvala, egy kategóriával lejjebb pedig egy másik Red Bull pilóta, Jonny Edgar erősíti majd Trevor Carlin csapatát 2021-ben.

    Az indiai tavaly lett a bikások juniorja, és ezzel lépett fel az F2 mezőnyébe. A szezon első felében még nem ért el kitűnő eredményeket, de Bahreinben első dobogója után első győzelmét is megszerezte.

    „Nagyon örülök annak, hogy maradhatok 2021-ben a Carlinnál.” – kezdte Daruvala. – „Sokat fejlődtünk tavaly, és a nehézségeken átverekedve egy jó csomagot raktunk össze. Örömteli volt a szezont első győzelmemmel zárni, aztán én diktáltam a tempót a teszteken is.”

    „Sok lendület van mögöttünk, és tudjuk, a többiek is javulni fognak, minden versenye a győzelem lesz a cél. A következetesség kulcsfontosságú lesz egy jó bajnoksághoz, szóval már az elején hoznunk kell a tempót.” – utalt tavaly lassú szezonkezdetére.

    Daruvala az ázsiai Formula 3-ban is kipróbálja magát a F2-es szezon kezdete előtt

    Eközben a Carlin F3-as részlegéhez a tavalyi német F4-es bajnok csatlakozik, Jonny Edgar személyében. Mindössze két ponttal győzte le Jak Crawfordot, akadémia- (Red Bull) és csapattársát (a Van Amersfoort Racing-nél). Idén is ellenfelek lesznek, hiszen Crawford a Hitech felállásának részét képezi.

    Edgar tavaly októberben, a sorozat kétnapos jerezi tesztjén vezethetett F3-as autót, az MP Motorsport jóvoltából.

    „Izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a Carlinhoz, és hogy feljebb léphetek az F3-ba. Tudom, még sok és kemény munka áll előttem, de ez egy tekintélyes sorozat, ami az F1-et kíséri, minden versenyző ide akar eljutni.” – hangsúlyozta a brit.

    Jonny Edgar, F4, Red Bull, racingline.hu
    Jonny Edgar, a német F4-es bajnokság dobogóján, Fotó: Dutch Photo Agency/Red Bull Content Pool