Szerző: Jámbor Máté

  • Mexikói tinédzser kap lehetőséget az F3-ban a HWA-nál

    Mexikói tinédzser kap lehetőséget az F3-ban a HWA-nál

    A HWA Racelab a 19 éves Rafael Villagomezt választotta második pilótájának Matteo Nannini után, aki kettős programot fut majd az F3-ban és az F2-ben.

    Villagomez tavaly párhuzamosan két sorozatban, a francia és brit F4-ben szerepelt, egy-egy dobogót szerezve. Emellett pedig az Euroformula Open szezonzáróján is rajthoz állt, más jelenlegi csapatával.

    „Első formaautós évem után nagy lépés lesz nekem az F3, de biztos vagyok benne, sokat tanulhatok, és jó munkát végzünk majd.” – értékelt a mexikói.

    A HWA tavaly ötödik csapatként zárt, két győzelmüket a távozó Jake Hughes szerezte.

    „Rafael személyében egy ígéretes tehetséget tudhatunk a soraink közt az idei F3-as szezonban. Már megmutatta, megvan benne minden, ami a sikerességhez szükséges, főleg a Richard Mille Young Talent Academy (2019-es) megnyerésével.” – nyilatkozta róla leendő csapatfőnöke, Thomas Strick.

    Az eddig bejelentett pilóták:

    Versenyző Akadémia F3-as csapat
    ?? Arthur Leclerc Ferrari
    ?? Prema
    ?? Dennis Hauger Red Bull
    ?? Olli Caldwell
    ?? Frederik Vesti Mercedes
    ?? ART
    ?? Aleksandr Smolyar
    ?? Juan Manuel Correa
    ?? Jak Crawford Red Bull
    ?? Hitech
    ?? Ayumu Iwasa Red Bull
    ?? Roman Stanek
    ?? Matteo Nannini
    ?? HWA
    ?? Rafael Villagomez
    ?? Jonny Edgar Red Bull ?? Carlin
    ?? Calan Williams
    ?? Jenzer
    ?? Pierre-Louis Chovet
  • Róma hosszabbított a Formula E-vel, és a pálya is átalakul

    Róma hosszabbított a Formula E-vel, és a pálya is átalakul

    Egy új vonalvezetéssel várja majd a Formula E mezőnyét az olasz főváros az idei Róma ePrix-n, ráadásul öt éves hosszabbítást is aláírt a város és a sorozat.

    Róma az idei naptár harmadik állomása lesz, 2019 után térnek ide vissza az elektromos autók, miután tavaly törlésre került a verseny.

    A sorozat hetedik – és első világbajnoki – szezonjára a Circuito Cittadino dell’EUR nagyban átalakul, és a hossza 500 méterrel nő, 3,385 km-re. Az új generációs autók miatt hosszabb egyenesek, és a leglassabb kanyarok eltüntetése volt a cél.

    A gyors kanyarok megmaradnak, de egy technikásabb résszel is bővül a pálya. A Kolumbusz Kristóf téri rész azonban kimarad, hogy ne zavarják meg annyira a város forgalmát. Ezzel a rajtrács is átkerül az egyik új részére.

    Sam Bird, Virgin, Róma, Formula E, racingline.hu
    A régi rajtrács a a Kolumbusz Kristóf téren, Fotó: FIA Formula E

    A pálya pilóták által is kedvelt, mert a szintkülönbségek miatt az autók gyakran teljes egészében elemelkednek a földtől.

    „Róma az egyik legjobban szeretett helyszín, próbáltuk megtartani a pálya karakterét. De ezúttal szerettük volna, ha izgalmasabbá is tenni a versenyeket.” – nyilatkozta Renato Bisignani, a Formula E olaszországi főnöke.

    Ezzel Monaco után Róma lesz a második város, aki megújult pályával jelentkezik az új idényre. Rajtuk kívül Marrakesh változtathat még, de nem lehet tudni , melyik vonalvezetést használják majd Valenciában sem.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés 

  • Wolff és Zehnder szerint is jogosak a félelmek a versenynaptár kapcsán

    Wolff és Zehnder szerint is jogosak a félelmek a versenynaptár kapcsán

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint egyre erősödnek a félelmek, mi szerint beigazolódhat, hogy a koronavírus miatt a 2021-es szezonban sem fognak tudni megrendezni minden futamot, amit elterveztek.

    De hasonlóan vélekedik az Alfa Romeo Racing menedzsere, Beat Zehnder is, meg is tippelte, Monaco lesz a következő helyszín, ami visszalép.

    Bár az F1 szeretne visszatérni a normális kerékvágásba idén, a koronavírus miatt nem lehet biztos, hogy ezt meg is sikerül valósítani.

    A tavalyi versenynaptár újragondolása mögött azonban több is zajlott a háttérben Beat Zehnder állítása szerint.

    „Egy dolog volt, ami állandóan változott: a naptár. Sokkal több volt a színfalak mögött, mint amit a közönség láthatott. Az első lezárás alatt több verzió is született. Nehéz volt nem számítani erre, mert le kellett foglalnunk a repülőjegyeket és a hoteleket. De erre eltörölték azt a versenyt is.” – magyarázta az Alfa Romeo igazgatója.

    Zehnder szerint idén más lesz majd a helyzet:

    „Úgy hiszem lépésről-lépésre kell haladnunk. Bahreinbe megyünk, onnan pedig Imola jön. De nem tudom elképzelni, hogy Anglia megengedi nekünk, hogy egy fertőzött országba menjünk. Ezért a Nürburgring idén kizárható, például.”

    „Az oltás egy idő után működni fog, de nem olyan gyorsan, mint szeretnénk. Csak a szezon második felére lesz majd hatással. Nem hinném, hogy időszakos (utcai) pályákon fogunk versenyezni addig, Monaco hiába biztosított minket arról, hogy szeretnének versenyt rendezni.” – véli Zehnder.

    Ahogy Wolff fogalmazott az ORF-nek: „Persze indokoltak a félelmek a naptár kapcsán.”

    „Ausztráliát már elhalasztották, és mivel ez a verseny nagyon fontos, ezért döntöttek a halasztás mellett a törlés helyett.”

    „Kínában minden nagy esemény meg van tiltva augusztusig. Ezekre a dolgokra nincs ráhatásunk.”

    „Jelenleg úgy tippelem, hogy csak nyár után lesz normális szezonunk” – mondta Wolff.

  • Egy hétszeres világbajnok Le Mans-ban képzeli el a jövőt

    Egy hétszeres világbajnok Le Mans-ban képzeli el a jövőt

    Sébastien Ogier utolsó évét teljesíti a Rali Világbajnokságban, és már a jövőjét tervezi. Az idei Monte Carlo Rali győztese Le Mans kapcsán fejezte ki elismerését.

    A 37 éves francia már tavaly harmadik márkájával (Toyota) hódította el a bajnokságot Monzában, de hiába hét címe, nem volt kedve ünnepelni.

    „A globális helyzet miatt nem éreztem helyénvalónak, hogy föl-le ugráljak. Ezért úgy döntöttem, maradok még egy évig. Ezúttal nem fogom meggondolni magam, ez lesz az utolsó teljes évem.”

    „Nem akarom azt mondani, soha nem térek vissza, mert nem akarom magam lekorlátozni. Megtörténhet, hogy részt veszek még egy-két ralin.” – tette hozzá Ogier.

    ogier
    Fotó: Jaanus Ree/Red Bull Content Pool

    A világbajnok nem rejtette véka alá, a versenypályán is kipróbálná magát, hasonlóan a – többek között – túraautó világbajnokságon induló Sébasien Loeb-höz.

    „Szeretem a versenyzést, szerintem nem titok, érdekel az, amit a Toyota a pályán csinál az Endurance Világbajnokságon. Szívesen maradnék a Toyota kötelékében, akár csak egy teszt erejéig is, és onnan meglátjuk, milyen lehetőségeim vannak.”

    A fő célja nyilvánvalóan a sorozat legfontosabb verseny, Le Mans lenne, hazai pályán. A Toyota új hypercarja nagy valószínűséggel lesz versenyképes az új érában is, így esélye lenne jó eredményre.

    A francia már belekóstolt a pályaversenyzésbe, legutóbb a DTM osztrák fordulóján vett részt vendégpilótaként, 2018-ban. Egy évvel később pedig szponzorációjának köszönhetően a Red Bull F1-es autóját is tesztelhette.

    Ogier pedig – bár része az Extreme E pilótaprogramjának – szabad lesz, így akár tagja lehet a pilótafelállásnak.

    „A hegyekből jövök, imádom őket. De évről-évre látom, egyre kevesebb a hó. Szerintem, ha megvan a lehetőségünk rá, új módszereket kell találnunk.” – utalt az elektromos sorozat üzenetére. – „A megújuló energiák izgalmas lehetőséget jelentenek. Kár, hogy a ralizás egy kicsit le van maradva a többi szakágtól.”

    Eközben az Endurance Világbajnokság hibrid meghajtással üzemel, sőt pár éven belül hidrogén által hajtott kategóriát indítanak a Red Bull segítségével.

  • Nem lesz Rio MotorPark, a polgármester elkaszálta a terveket!

    Nem lesz Rio MotorPark, a polgármester elkaszálta a terveket!

    Rio de Janeiro polgármestere ellehetetlenítette az esőerdő helyére épülő pálya tervezetét. Így biztos, hogy nem valósul meg az új pálya építése.

    Korábban Chase Carey szándéknyilatkozatot írt alá a szervezőkkel arról, hogy a Deodoro régióban rendeznének futamot, a brazil elnök pedig ki is jelentette, lesz ott verseny.

    Azonban egy környezetvédelmi mozgalom – és Hamilton is – tiltakozni kezdett, mert a Rio új pályája a Camboata erdő helyén épült volna meg. Eduardo Paes, a város polgármestere most arra kérte a hatóságokat, állítsák meg az engedélyek kiadását.

    „Arról kéne beszélnünk, hogyan hozzuk helyre a zöld tereket, nem arról, hogyan tegyük őket tönkre.” – fejtette ki röviden álláspontját a politikus.

    A város környezetvédelmi vezetője, Eduardo Cavaliere pedig így nyilatkozott:

    „Rio egy fenntarthatóbb jövőért küzd. A Camboata erdőt nem túrhatja ki egy nemzetközi versenypálya. Most, a polgármester vezetésével azonban vissza tudtunk vonni az építési engedélyeztetés folyamatát.”

    A Globo Esporte szerint Paes nem tett le a nagydíj tervéről, jelenleg másik helyszínt keres Rióban, ami alkalmas lehet a futamrendezésre. Ezért nem elhanyagolható, hogy az interlagosi F1-es versenyt hivatalosan Sao Paulo Nagydíjra nevezik át idén.

  • Itt az első ETCR versenynaptár, öt hétvége napirenden!

    Itt az első ETCR versenynaptár, öt hétvége napirenden!

    A PURE ETCR szervezői ismertették a sorozat első szezonjának tervezetét, négy verseny Európában, egy Ázsiában lesz majd.

    Vallelunga, az első Motorsport Játékok helyszíne kezdi majd a sort, júniusban. Utána Zolder következik, majd Aragón, ahol a tavalyi bemutató is volt.

    Az utolsó európai esemény a Koppenhága Historic GP keretein belül megrendezendő verseny lesz, a sorozat első utcai versenye. Ezután hosszú hajóút vár az autókra a szezonzáró előtt.

    A szezonzáró Koreában lesz, Spanyolország mellett második alkalom, amikor a fenntartható üzemanyagokra váltó WTCR-rel egy pályán versenyeznek majd az elektromos autók is.

    „Rendkívül nagy kihívás volt a járvány közepette összeállítani ezt a naptárat, nagy rugalmasságot követelt meg tőlünk.” – nyilatkozta Xavier Gavory, az ETCR igazgatója.

    „Büszkén jelentjük be a menetrendet, klasszikus pályákkal, utcai helyszínekkel és modern megoldásokkal. Olyan országokba is megyünk, ahol már van túraautós szurkolótábor, és új piacokat is meglátogatunk.”

    „Ezek a valaha volt legerősebb túraautók, kieséses formátumban küzdenek majd egymással, és biztos vagyok benne, nagyon szoros lesz a verseny, ahogy ez a túraautóknál elvárható.”

  • Részletek az Albert Park felújításáról, változik a vonalvezetés is!

    Részletek az Albert Park felújításáról, változik a vonalvezetés is!

    Meglepetésre nem csak a boxutca lesz szélesebb, további változások lesznek a melbourne-i Albert Park pályáján.

    A munkálatok nemsokára megkezdődnek, és májusra tervezik a befejezésüket, tehát a novemberi nagydíjra minden készen áll majd.

    Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a boxutca kiszélesítése mellett újraaszfaltozzák a pályát. Most azonban az is kiderült, hogy egy kevésbe sima aszfaltot használnak majd hozzá, ami jobban koptatja majd a gumikat.

    „Egy kicsit nagyobb kopású aszfalttal többféle stratégia lesz majd itt.” – emelte ki Andrew Westacott, a nagydíjért felelős szervezet igazgatója. – „Reméljük ez, és a többi változtatás érdekesebbé teszi a versenyeket.”

    Elvesznek majd a 25 év alatt kialakult pálya bukkanói is, ami szinte hozzánőttek az aszfalt karakteréhez. Néhány kanyar döntését is megváltoztatják majd, ezzel pedig új DRS zónát is létrehoznának.

    „Meg akarjuk jutalmazni a bátor versenyzést, és megbüntetni azt, aki nem vezet annyira jól. Azt a kritikát kaptuk, hogy egyes kanyarok nem elég szélesek, és nincs lehetőség másik ívet venni.” – magyarázza az ausztrál.

    Westacott kifejtette, az 1-es és 6-os kanyarok szélesítésén dolgoznak, ezenkívül a 13-as forduló dőlésén is változtatnának.

    A legnagyobb változást azonban a 9-10-es kombinációnál kell várni, ahol „sok alternatív lehetőséget vizsgálnak meg”. A cél az lenne, hogy – akár a sikán levágásával nagyobb tempót lehessen keresztülvinni a pálya középső, padlógázas szakaszán.

    Ennek következtében hosszabb egyenes, a végén nagyobb féktáv, a tervek szerint pedig egy új előzési pont jön majd létre.

    „Azt vizsgáljuk, hogyan tudnánk kiszélesíteni az 1-es és a 6-os kanyart, valahogy változtatni a 9-10-es kombináción, illetve a 13-asnál is különböző bemeneti íveket szeretnénk létrehozni. Maximum 3 méteres különbségekről beszélhetünk.”

    „Együtt dolgozunk Ross Brawnnal és csapatával. Szimulációkat futtatunk a 2022-es autóval, mert azt is figyelembe kell majd vennünk.” – közölte az Albert Park igazgatója.

  • Berger: Verstappen és Leclerc olyan lesz, mint Senna és Prost

    Berger: Verstappen és Leclerc olyan lesz, mint Senna és Prost

    Amint Hamilton szögre akasztja a bukósisakját, Verstappen és Leclerc hatalmas küzdelmet folytat majd a bajnoki címekért, Senna korábbi jóbarátja, Gerhard Berger szerint.

    „Olyan küzdelmet látok közöttük, mint anno Senna és Prost között. Charles nyugodtabb, kevésbé érzésektől vezérelve vezet. Max ezzel szemben nagyon aggresszív, olyan, mint Ayrton. De nem tudom megmondani, ki győz majd kettőjük közül.”

    Berger bármennyire is jó véleménnyel van a fiatalokról, szerinte összességében Hamilton a legjobb versenyző.

    „Hamilton a legkerekebb pilóta a mezőnyben. Mindig tudja, hogyan reagáljon a különböző szituációkra, és hogyan hozza ki az autójából a legtöbbet.”

    „Csak Senna és Schumacher esetében láttam ilyet tehetséget. Ők ketten, és Lewis, ők a legjobbak, akik valaha is vezettek a Forma-1-ben.”

    Hamiltonnak még továbbra sincs szerződése 2021-re, de amennyiben nem sikerül megegyeznie a Mercedesszel, Verstappen kétségkívül szívesen csapna le a kínálkozó lehetőségre, ami a bajnoki címet illeti.

  • A Formula E akár új, F1-től eltérő pályán is mehet Monacóban

    A Formula E akár új, F1-től eltérő pályán is mehet Monacóban

    Bár korábban arról szóltak a hírek, hogy az idei Monaco ePrix végre a monacói pálya teljes vonalvezetésén zajlik majd, lehet, hogy Formula E mégis változtatni fog rajta.

    A verseny ötödik lenne a sorban, a pálya eddigi rövidített verziója azonban már biztos nem tér vissza az autók megnövekedett teljesítménye miatt.

    Néhány módosítást így is végrehajtanának az F1-es vonalvezetésen, hogy elkerüljék a két sorozat összehasonlíthatóságát. Bár nincs sok hely a változtatásra, a sikánok és a Portier kanyar környéke kerülhet majd átalakításra.

    Jamie Reigle, a sorozat igazgatója szerint „még sok a bizonytalanság az engedélyek miatt, és azzal kapcsolatban, pontosan mi is fog történni”.

    „Emlékszem, amikor először csatlakoztam a Formula E csapatához, arról folyt a vita, versenyezhetünk-e F1-es pályán. Ez pedig azóta sem múlt el, én személyesen reménykedem, de még nem dőlt el a dolog.”

    Monaco ePrix, Formula E, racingline.hu
    Vonatozás a La Rascasse kanyarban, Fotó: FIA Formula E

    Buemi, Monaco elektromos versenyének kétszeres győztese is kiemelte, 24 autóval lehetetlenség a rövid pályán körözni, de szerinte egy másik előnye is lenne a hosszabb verziónak.

    „Jó lenne, hiszem legközelebb a Gen3-as autókkal jövünk ide, látni lehetne, mennyit javultunk.”

    „Ma a Forma-1 gyorsabb, mint valaha. De jobb lett a versenyzés is? Szerintem a show nem köthető ahhoz, milyen gyorsak az autók. Persze, azt szeretnénk, hogy gyorsabbak legyünk, de tényleg muszáj ezt?”

    „Amit mindenki látni akar az egy jó, izgalmas verseny.” – zárta a Formula E korábbi bajnoka.

  • Elhagyatott Hanoi: mi történt a Vietnámi Nagydíjjal?

    Elhagyatott Hanoi: mi történt a Vietnámi Nagydíjjal?

    Az első Vietnámi Nagydíjat 2020 áprilisára tervezték, de a megépült Hanoi Street Circuit még egy versenynek sem adott otthont.

    Évek tervező munkája és az építkezés befejezése után 21 nappal a futam előtt lefújták az első Vietnámi Nagydíjat. Először még egy későbbi időpontot céloztak meg a szervezők, ha javul a globális helyzet.

    Ez nem történt meg, a verseny pedig talán sosem mutatkozhat be.

    Úgy tűnik, egy vadiúj pálya marad a város közepén, amit talán egy kör erejéig sem használnak eredeti céljára.

    Már egészen az Ecclestone-éra idején szóba került az ország mint versenyhelyszín, a Liberty ideje alatt azonban végre zöld utat kapott a projekt.

    Bár az országban korábban keveset tudtak a sportról, a Red Bull két bemutaót is tartott az országban, a Forma-1 pedig egyre népszerűbb lett.

    Aztán jött a koronavírus.

    A versenyt elhalasztották, mivel a szervezőknek érthetően nem állt érdekükben nézők nélkül megrendezni Vietnám első F1-es versenyét.

    A következő csapásként pedig a főszervezőt, Nguyen Duc Chungot – az nagydíjhoz nem köthető okok miatt – öt évre lecsukták augusztus végén. Ezzel pedig eltűnt a verseny mögötti hajtóerő egy motorsport hagyományokkal nem rendelkező országban.

    A pálya, mivel félig közutakon fekszik, újraaszfaltozásával már hasznára vált a városnak, mielőtt még versenyt rendeztek volna rajta.

    Mivel nem tudni, a koronavírus közepette mekkora érdeklődés lenne a jegyek iránt (amennyiben élőben is jelen lehetnek nézők), de így, a bizonytalanság közepette fel sem merült, hogy 2021-ben már újra megpróbálkoznának a rendezéssel.

    Mivel nem állami projekt részeként épült meg a pálya, a cég a járványra hivatkozva szép csendben kihátrálhat a vállalkozás mögül, kisebb veszteséget elkönyvelve.

    Ami az F1-et illeti, Szaúd-Arábia érkezését előrébb hozták, ezzel már így is 23 futamos a naptár. Ezen felül a tavaly beugró helyszínek is bebizonyították, hogy a jelen helyzetben is tudnak versenyt rendezni. Hanoi ezt pedig nem mondhatja el magáról.