Automatikus segélyhívóval kell felszerelni minden új gyártású személyautót, kisbuszt és könnyű tehergépkocsit Európában. A szabályozás március 31-től lép érvénybe – közölte az Európai Parlament hétfőn.
Az uniós palament tájékoztatása szerint minden, a felsorolt járműkategóriába tartozó új gyártású gépkocsinak, amelyet Európában kívánnak forgalomba helyezni, rendelkeznie kell egy olyan szerkezettel, amely közúti baleset esetén automatikusan tárcsázza a határokon átívelő segítségnyújtást biztosító, közös európai 112-es hívószámot.
Mint elmondták, az életmentést és a súlyos sérülések gyorsabb ellátását lehetővé tevő új, úgynevezett e-segélyhívó rendszer segíteni fogja a közlekedők biztonságának növelését, ugyanis baleset esetén jelentősen csökkentheti a mentőszolgálatok helyszínre érkezésének idejét. Várakozások szerint a rendszer a közutakon 50 százalékkal, a városokban 40 százalékkal gyorsítja meg a mentést, amely évente mintegy 1500-zal csökkentheti a súlyos balesetekben bekövetkező halálos esetek számát.
Noha a szigorodó közlekedési szabályok az elmúlt egymást követő három évben mintegy 2 százalékos javulás okoztak, a közúti közlekedésbiztonsági statisztikák szerint Európa-szerte évente még mindig mintegy 25 ezer ember hal meg és 135 ezren szenvednek súlyos sérüléseket balesetekben. A közúti balesetek mintegy 55 százalékba a vidéki utakon történik. Az autópályákon átlagosan mindössze 8, a városi területeken pedig 37 százalék a balesetek előfordulásának aránya. A sérültek és áldozatok 46 százaléka az autó vezetője és utasai közül, 54 százaléka főként a gyalogosok, a kerékpárosok és a motorkerékpárosok közül kerül ki.
Az ABB otthon és munkahelyeken egyaránt könnyen telepíthető, AC fali töltőkből álló termékcsaláddal bővíti a töltési megoldásokból álló portfólióját.
Az új AC fali töltőket felsorakoztató, összesen 52 különféle típust átfogó portfólió kiváló minőségű és költséghatékony töltőpontot biztosít a magán és üzleti használatban álló elektromos járművekhez. A termékskála legújabb elemei tovább erősítik az ABB-nek azt az intelligens épületautomatizálási megoldásait tartalmazó, átfogó portfólióját, amely a világítástól a fűtésig, a zenétől a biztonságig és az elektromos autók töltéséig terjed.
A könnyű kiépíthetőségének és a kompakt kialakításának (50 x 25 cm) köszönhetően az AC fali töltő lakóépületekben vagy irodákban is egyszerűen kiépíthető. Különösen alkalmas olyan vállalatok számára, amelyek – mint például a vendéglátó-ipari cégek – azt tűzték ki célul, hogy éjszakai töltési lehetőséget biztosítsanak az ügyfeleik számára.
Frank Mühlon, az ABB “Elektromos Járműtöltés” (Electric Vehicle Charging) globális üzletágának vezetője így nyilatkozott: „A hibrid hajtású járművek és az akkumulátorról működő elektromos autók értékesítésének felfutásával párhuzamosan, a vállalatok és a járművezetők körében egyre nagyobb az igény az egyszerű és költséghatékony járműtöltési megoldások iránt.”
„Véleményünk szerint a járműtöltési folyamatnak nem szabad megszakítani a napi események folyamatát. Ezt a fő szempontot vettük figyelembe, amikor úgy döntöttünk, hogy a portfóliónkat kibővítjük az AC fali töltővel, amely könnyen kiépíthető, és otthon éppúgy használható, mint a munkahelyen. Az autóvezetők mostantól kezdve az autó fali töltőre csatlakoztatásával éjszaka végezhetik el a jármű akkumulátorának feltöltését, így a töltési folyamat nem zavarja többé őket a napi teendőik elvégzésében.”
A robusztus, bel- és kültéri használatot egyaránt támogató, időjárásálló házzal gyártott fali töltők különböző változatokban kerülnek forgalomba. A termékcsalád 4,6 és 11 kW-os AC töltési teljesítményű megoldásai mellett, 22 kW-os háromfázisú AC töltést biztosító verziót is tartalmaz. Az ABB többi termékéhez hasonlóan, a műszaki támogatási szolgáltatások globális hálózatán keresztül, a fali töltőkhöz is jelentős műszaki támogatást biztosít. A vevőknek csupán egy telefonhívásba kerül, és az ABB szakemberei szakmai támogatást nyújtanak a fali töltők kiépítéséhez és karbantartásához is.
Az ABB, a nyílt forrású kommunikációs protokollal, az OCPP-vel (Open Charge Point Protocol) kompatibilis, fali töltője jövőbiztos, hitelesítési és terheléskiegyenlítési képességekkel rendelkezik.
A nagyobb rugalmasság érdekében a fali töltők a csatlakozótípusok széles választékával, köztük 2-es típusú csatlakozóaljzattal, 2-es típusú, fedéllel szerelt aljzattal, illetve 1-es és 2-es típusú kábellel kerülnek forgalomba. Az ABB a fali töltőkhöz különböző tartóállványokat is kínál. Ezeket olyan helyeken célszerű alkalmazni, ahol a töltők falra szerelése nehézségekbe ütközik. A kínálatban szerepelnek egy vagy két töltő telepítésére alkalmas, illetve back-to-back elrendezésű és 90 fokos elforgatással szerelt kéttöltős állványok is. A fali töltők kaphatók fogyasztásmérővel, terheléskiegyenlítéssel, back-office integrálással és UMTS/3G modemmel is. Az ethernetes csatlakozás szinte minden esetben alapfelszereltség. A rendelkezésre álló főbb opciók a következők: nagyobb biztonságot garantáló rádiófrekvenciás azonosítás (RFID) és kulcshitelesítés, az adatkommunikáció céljait szolgáló SIM-kártyás modellek, a helyi követelményekhez való illeszkedést elősegítő bemeneti áramerősség-korlátozó szoftver, intelligensen vezérelt töltést biztosító kommunikációs interfész, valamint statisztikai, konfigurációs és hozzáférés-kezelési célokat szolgáló webalapú eszközök.
Frank Mühlon hozzátette: „Az AC fali töltődoboz forgalomba hozatalát követően a vevőink olyan töltési megoldásokat használhatnak, amelyek az épületek infrastrukturális hálózatára csatlakoznak. Az ABB az új fali töltőkkel minden vevője számára – függetlenül attól, hogy hol él vagy hol dolgozik – intelligens, minden igényt kielégítő megoldást kínál.”
Az ABB (ABBN: SIX Swiss Ex) úttörő technológiák vezető fejlesztője és szállítója az energetikai termékek, a robotika és hajtások, az ipari automatizálás és az energetikai hálózatok terén. Ilyen termékeket kínál világszerte a közüzemi energiaszektorban, az iparban, a közlekedésben és az infrastrukturális szektorban működő vevőinknek. Az innováció terén több mint 130 éves múlttal rendelkező ABB napjainkban az ipari digitalizálás jövőjét formálja két világos értékajánlatával, amelyek alapján többletértéket biztosító megoldásokat kínál vevői számára a következő területeken: az elektromos energia eljuttatása az erőművektől a fogyasztóig, illetve az ipari vállalatok automatizálása a természeti erőforrások kitermelésétől a késztermékek gyártásáig. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szabályozott, teljesen elektromos hajtású autók számára rendezett versenysorozatot a Formula-E névadó partnereként támogató ABB az e-mobilitás határainak kitolásával jelentősen hozzájárul a fenntartható jövő építéséhez. Az ABB több mint 100 országban működik, és 135 000 főt alkalmaz.
A Ford bemutatja az új Ford Mustang karcsúbb, gyorsabb és modernebb változatát, ami megújult külsővel, továbbfejlesztett hajtásláncokkal és futóművel, fejlettebb vezetősegítő rendszerekkel és még több személyre szabási lehetőséggel nyűgözi majd le a legendás modell európai rajongóit.
A Fastback és Convertible karosszériaváltozatban egyaránt megrendelhető, jellegzetes megjelenésű, erőteljes Mustang még kifinomultabb aerodinamikai megoldásokkal, LED világítástechnológiával, 11 látványos külső fényezéssel és új könnyűfém keréktárcsákkal nyár elején jelenik meg a hazai Ford márkakereskedésekben.
Az új Mustang továbbfejlesztett 5.0 V8 blokkja immár 450 lóerőt ad le az új 10 fokozatú automata sebességváltón keresztül, és 4,3 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órás sebességre az autót. A hatfokozatú manuális sebességváltót a Ford új fordulatszám-szabályozó technológiája egészíti ki, ami rövid gázfröccsöt ad, amikor a vezető visszakapcsol, hozzáigazítva ezzel a motor fordulatszámát a kiválasztott sebességfokozathoz, hogy a váltás sima és zökkenőmentes legyen.
Az európai igényeknek megfelelő tuningnak köszönhetően a Mustang eddig is élvezetes vezetési élményét tovább fokozza a kifinomult MagneRide® futómű és a választható Üzemmódok választéka, amelyben az új, személyre szabható My Mode beállítás is megtalálható. Szintén újdonság az Aktív Szelepes Kipufogó, amelynek innovatív Jó Szomszéd üzemmódja jól jöhet kora reggel és késő éjjel.
“Az európai vevők rajongása a Mustang iránt minden várakozásunkat felülmúlta: az automobilizmus egyik legnagyobb legendájából már több mint 33.000 darab fut a kontinens útjain,” mondta el Steven Armstrong, a Ford Motor Company csoportszintű alelnöke és az Európáért, a Közel-Keletért és Afrikáért felelős elnöke. „Nem sok olyan autót találni, ami ilyen tökéletesen ötvözi a hagyományt, a stílust és a teljesítményt. Az új Ford Mustang pedig mindezt még vonzóbb csomagolásban kínálja.”
Telivér Mustang
Az új Mustang karosszériája karcsúbb és atlétikusabb lett, ugyanakkor a tervezők ügyeltek arra, hogy megőrizzék az autó első pillantásra felismerhető karakterét, amely a gyártás több mint 50 éve során egyfajta védjeggyé vált. A beépített légbeömlő nyílásoknak köszönhetően a motorháztető laposabb lett; ez, és az áttervezett hűtőrács céltudatosabb, agresszívebb hatást kelt, miközben az autó aerodinamikáját is javítja.
A Ford mérnökei kiemelt figyelmet fordítottak az orr-rész aerodinamikájára: az itt elhelyezett, nagyobb légterelő megnövelt leszorító ereje érezhetően javítja az autó menetstabilitását. Az első kerékjárati ívek mögül hátrafelé nyújtózó küszöbidomok optimalizálják a Mustang alatti légáramlatokat, mintegy 3 százalékkal javítva az autó légellenállását.
A Mustang hatásos hátsó részét még mutatósabbá varázsolja az új lökhárító és diffúzor, nem beszélve az 5,0 literes V8-as változat négyszögletes kipufogó végeiről, amelyek erőt és teljesítményt sugallnak. Az új Mustang oldalnézetét egy új, opcionális csomagtartó-légterelő teszi még sportosabbá.
A fényszórók, a nappali menetfények, az irányjelzők és az ikonikus, hármas osztású hátsó lámpatestek immár a tiszta fényű és energiatakarékos LED technológiával működnek az európai kivitelekben, sőt a vásárlók LED ködfényszórót is rendelhetnek. A fényszórók áttervezett fészkeinek formájában a felső hűtőrács trapéz alakja ismétlődik.
A Mustang európai vásárlói most még több opció segítségével formálhatják autójukat a saját egyéniségükhöz. A kínálatban három új metálfényezés is megjelent: a Kona Blue, az Orange Fury és a Need for Green, amelyek fehér vagy fekete versenysávokkal is kiegészíthetők. A vevők új, 19 colos kovácsolt könnyűfém keréktárcsákat is rendelhetnek, amelyek mindegyike többféle – Nickel, Ebony Black és Polished Aluminium – felülettel választható.
Az új Mustang utastere kifejezetten prémium benyomást kelt. Az ajtóbetéteket lágy tapintású anyag borítja, a belső kilincsek alumíniumból készülnek, és a középkonzolt is új, kézzel varrott, kontrasztos színű öltésekkel díszített, lágy tapintású burkolat fedi. A műszeregyüttes keretéhez négy új alumíniumfelület közül választhatnak a vásárlók.
Az új motorindító gomb már ajtó kinyitásának pillanatától kezdve vörös fénnyel villog – egészen addig, amíg a vezető életre nem kelti a Mustang motorját. Az indítógomb harmincat villan percenként, ami pontosan megegyezik egy nyugodtan pihenő musztáng pulzusával.
A mindegyik Mustang-változathoz megrendelhető Carbon Sport utastéri csomagban Alcantara ajtó- és ülésbetétek találhatók, valamint karbonszálas műszerfalbetét és váltógomb. A bőrkárpitozású, fűthető és hűthető ülések és a fűthető kormánykerék immár szintén mindegyik változat extralistáján szerepel. A bőrborítású Recaro versenyülések most háromféle (Show Stopper Red, Midnight Blue és Ebony) árnyalatban készülhetnek.
Lenyűgöző teljesítmény
A lelkesítő erő és az élvezetes vezetési élmény már a modell 1964-es bemutatása óta bele van kódolva a Mustang génjeibe. Az új modell természetesen ezen a téren is jó néhány újdonságot felvonultat, hiszen megújult a hajtáslánc és felfüggesztés, és a Mustang vezetője még fejlettebb technológiák segítségére számíthat.
A mérnökök tökéletesítették a Ford 5,0 literes V8-asát, hogy nagyobb teljesítményt adjon le, és minden eddiginél magasabb fordulatszámon működhessen. A blokk csúcsteljesítménye 450 lóerő, nyomatékcsúcsa pedig 529 Nm, amit a Ford új, kettős rendszerű (nagy nyomású közvetlen és alacsony nyomású port) üzemanyag-befecskendező rendszerével sikerült elérni, ami nemcsak a teljesítményt, hanem az alacsony fordulatszám-tartományban leadott forgatónyomatékot is növeli. A blokk a Ford 10 fokozatú automata sebességváltójához kapcsolódik; ezzel a hajtáslánccal az új Mustang üzemanyag-fogyasztása 12,1 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 270 g/km.*
Az új Mustang 290 lóerős és 440 Nm forgatónyomatékú 2,3 literes EcoBoost motorjának üzemanyag-fogyasztása 9,0 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig 199 g/km a hatfokozatú manuális sebességváltóval. A blokk sokkal közvetlenebbül reagál a gázparancsra, és a turbótöltő ideiglenes túltöltés funkciójának köszönhetően – ami minden felkapcsolás után extra vonóerőt ad – még lenyűgözőbb vezetési élményt nyújt.
A mindkét motorváltozathoz megrendelhető 10 fokozatú automata váltó elektronikus vezérlőrendszere optimális teljesítményt állít be az egyes Üzemmódokhoz, és minden helyzetben a megfelelő fokozatot kapcsolja, legyen szó akár kellemes suhanásról, akár gyorsulási versenyről. Természetesen a vezető bármikor átveheti az irányítást a kormánykerék mögé épített váltókarokkal.
“Köztudott dolog, hogy a fokozatváltással időt veszítünk,” magyarázta el Matthias Tonn, a Ford Európa Mustang-programjának főmérnöke. “A Mustang új 10 fokozatú sebességváltójával a motor a teljesítmény- és nyomatékcsúcson járhat felkapcsoláskor, így a gyorsítás lendületesebb és zökkenőmentesebb.”
A Ford a hatfokozatú manuális sebességváltót is továbbfejlesztette, hogy az immár strapabíróbb és gyorsabban kapcsoló egység a kéttárcsás tengelykapcsolóval és kettős tömegű lendkerékkel hatékonyabban kezelje az 5,0 literes V8-as blokk erejét. Ezt a sebességváltót a Ford új fordulatszám-szabályozó technológiája egészíti ki, ami a motor elektronikus vezérlésének segítségével rövid gázfröccsöt ad, amikor a vezető visszakapcsol, hozzáigazítva ezzel a motor fordulatszámát a kiválasztott sebességfokozathoz, hogy a váltás sima és zökkenőmentes legyen.
A maximális tapadásról és az egyenletes gyorsításról a Startvezérlés gondoskodik. Egy másik rendszer, az Elektronikus Startzár mind a V8-ashoz, mind pedig a 2,3 literes EcoBoost motorhoz alapáron jár. A Startzár lényege, hogy álló helyben lefékezi az első kerekeket, miközben a hajtott hátsó kerekek elpörögnek, hogy a gumik átmelegedjenek, s így tökéletesebben tapadjanak a rajt pillanatában.
A még lelkesítőbb vezetési élmény érdekében a Ford mérnökei tovább tökéletesítették a Mustang menetdinamikáját. Az új kalibrációjú lengéscsillapítók növelik a kanyarstabilitást, a hátsó futómű merevségét pedig egy keresztlengőkar-csatlakozás javítja, ami a kanyarokban mérsékeli a nem kívánatos kilengéseket, s ezzel csökkenti a karosszéria csavarodását. A vastagabb stabilizátorrudak szintén a jobb irányíthatóságot szolgálják, mivel kanyarodás közben hatásosabban kontrollálják a karosszéria oldaldőlését.
Az új, opcionális MagneRide® lengéscsillapítók villámgyorsan alkalmazkodnak az útviszonyok pillanatnyi változásaihoz. A lengéscsillapítót különleges hidraulikafolyadék tölti ki, s ha ezen a folyadékon áram halad át, a csillapítás mértéke azonnal megváltozik. A rendszert a kerekek mozgását ezredmásodpercenként mérő szenzorok vezérlik.
Az új Üzemmódok segítségével az autós a mindenkori vezetési körülményekhez igazíthatja az elektronikus stabilitásvezérlés, a gázpedál, az automata sebességváltó, a kormánymű és az Aktív Szelepes Kipufogó beállításait. A Normál, Sport, Versenypálya és Havas/Vizes út beállításokat a következő üzemmódok egészítik ki:
A Gyorsulási Verseny üzemmód, amely álló helyből maximális gyorsulást biztosít a hagyományos negyedmérföldes pályán
A My Mode beállítás, amelyben az autós a saját ízlése szerint hangolhatja a teljesítményt, a menetdinamikát, sőt még a kipufogóhangot is
Az új Aktív Szelepes Kipufogó technológia segítségével a vezetők immár a Mustang kipufogóhangjának erősségét is a hangulatukhoz vagy az autózás körülményeihez igazíthatják. Az innovatív Jó Szomszéd üzemmód az előre beprogramozott napszakokban erősen visszafogja a hangerőt, hogy a Mustang ne zavarja a szomszédok pihenését, miközben tulajdonosa kora reggel bemelegíti a legendás 5,0 literes V8-as blokkot.
Intelligens technológiák a biztonság és a kényelem szolgálatában
Az európai vásárlók számára kínált új Ford Mustang a vezetősegítő technológiák átfogó kínálatával érkezik, többek közt olyan megoldásokkal, mint a Gyalogosészlelővel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető Rendszer, ami mérsékli a frontális ütközések és a gyalogosgázolások súlyosságát, sőt bizonyos esetekben teljesen meg is előzi az ilyen baleseteket.
A Mustangban most először jelenik meg az Adaptív Sebességtartó Automatika és a Követési Távolságra Figyelmeztető rendszer, ami segít a vezetőnek, hogy megfelelő távolságot tartson a Mustang előtt haladó jármű mögött; illetve a Sávtartó Asszisztens, amely kiegészítő kormányzási nyomatékkal tereli vissza az autót a megfelelő forgalmi sávba. E kifinomult technológiák ahhoz is hozzájárulnak majd, hogy a Mustang még kedvezőbb besorolást kapjon az Euro NCAP biztonsági vizsgálatán.
A személyre szabható, teljesen digitális, 12 colos LCD műszeregység a Ford GT szupersportkocsihoz hasonlóan az éppen kiválasztott üzemmódnak megfelelően jeleníti meg az információkat. Az adott üzemmód szerint megjelenő műszerek színét a vezető választhatja ki hét árnyalat közül. A Ford tervezői az iparágban elsőként alkalmazták azt a megoldást, hogy az Elektronikus Startzár aktiválásakor egy videojátékra emlékeztető animáció fut le a 12 colos kijelzőn.
A Mustang tulajdonosai a SYNC 3 kommunikációs és fedélzeti szórakoztató rendszer szolgáltatásait is élvezhetik, amellyel a hangutasításokkal vagy a mobiltelefonokon megszokott mozdulatokkal is használható 8 colos központi érintőképernyőn keresztül kezelhetők a csatlakoztatott okostelefonok és az audio, a navigáció és a klímaberendezés. A rendszer kompatibilis az Apple CarPlay and Android Auto™ rendszerekkel.
A Mustang kínálatában most egy különleges változat, a Ford Mustang BULLITT is megjelenik, egyfajta tisztelgésként a Warner Bros. legendás „Bullitt”, magyarul „San Franciscoi zsaru” című filmje előtt, amelynek főszereplője, Steve McQueen egy Mustang GT-vel mutatta be minden idők egyik leghíresebb üldözési jelenetét. A Shadow Black vagy klasszikus Dark Highland Green fényezésekkel megrendelhető Mustang Bullitt modellt egy feltuningolt, 5,0 literes V8-as motor hajtja, aminek teljesítménye 464 LE, forgatónyomatéka pedig 526 Nm lesz.**
„Semmi sem tükrözi jobban a Mustang szellemiségét és energiáit, mint a ‘Bullitt’ legendás üldözési jelenete,” vélekedett Steven Armstrong. „Feltuningolt teljesítményével és olyan új rendszereivel, mint a fordulatszám-szabályozás vagy a B&O PLAY audio, az új Mustang Bullitt ugyanolyan menő lesz, mint annak idején maga Steve McQueen volt.”
Egy ötlet, amivel egy szép napon akár több milliárd liternyi vizet* takaríthatunk meg: mi lenne, ha az autó szélvédőjéről nemcsak egyszerűen letörölnénk az esőcseppeket, hanem összegyűjtenénk és újrahasznosítanánk őket az ablakmosó rendszerben?
Egy testvérpár, Daniel és Lara Krohn tavaly nyáron éppen a család autójában utaztak, amikor megnyíltak az ég csatornái. A volánnál ülő édesapjuk, Gerd megpróbálta lemosni a szélvédőre felcsapódó latyakot, de az ablakmosó tartály üres volt, és az üveg egyre koszosabb lett.
Ekkor jutott a gyerekek eszébe az esővíz összegyűjtésének és újrahasznosításának ötlete, ami később első díjat nyert egy helyi tudományos vetélkedőn, mostanra pedig már egy valódi autóban folyik az új rendszer tesztje.
“Igazi felhőszakadás volt, és mindenhol állt a víz – kivéve az ablakmosó tartályában. A húgommal arra gondoltunk, hogy ez igazán vicces helyzet, utána pedig hirtelen bevillant a megoldás. Egyszerűen csak fel kellene használni az esővizet,” mesélte a 11 éves Daniel, aki a németországi Jülichben él a családjával.
“Csodálkozom, hogy ez korábban még senkinek sem jutott eszébe,” tette hozzá a 9 éves Lara. “Hogy kipróbáljuk az ötletünket, szétszedtük a játék tűzoltó autónkat, és a szivattyúját beszereltük egy kisautóba, amit beraktunk az akváriumba. Később egy szűrőrendszerrel is kiegészítettük, hogy a víz tiszta maradjon. Nagyon jól működött.”
Az ötlet a Ford mérnökeinek képzeletét is megmozgatta, akik felajánlották, hogy elkészítik a szerkezet életnagyságú változatát, amit beszerelnek egy Ford S-MAX tesztautóba. A vizet a szélvédő aljához csatlakoztatott gumitömlők vezetik be az ablakmosó tartályba.
“Daniel és Lara megoldása már évtizedek óta ott volt a világ autósainak orra előtt – és két gyerek szabad képzelete kellett ahhoz, hogy testet öltsön. Egy erősebb esőzés alatt alig öt perc kell ahhoz, hogy a tartály teljesen feltöltődjön,” mondta Theo Geuecke, a Ford Európa kiegészítő járműrendszerekkel foglalkozó részlegének vezetője.
Mivel az autókban egyre több kamera és szenzor található – amelyeket szintén tisztán kell tartani –, a járművek vízfogyasztása a jövőben várhatóan tovább nő majd. A Ford mérnökei már eddig is dolgoztak olyan megoldásokon, amelyekkel összegyűjthető az eső- és a kondenzvíz, sőt a levegő páratartalma is kinyerhető, és megfelelő szűréssel az így nyert folyadék akár ivóvízként is használható: ez az On-the-Go H2O projekt.
“Micsoda ragyogó ötlet! Az ehhez hasonló innovációk segítségével menet közben nyerhetünk vizet. A víztakarékossághoz mindannyiunknak változtatnunk kell a szokásainkon, és nyitottabbnak kell lennünk az olyan újdonságokra, mint Daniel és Lara ötlete,” vélekedett Nicci Russell, a Waterwise ügyvezető igazgatója.
Bemutatkozott a Volkswagen legújabb motorsport újdonsága, az I.D. R Pikes Peak. Ezzel a tisztán elektromos tanulmány versenyautóval áll ugyanis rajthoz a Volkswagen a 2018. június 24-án megrendezésre kerülő Pikes Peak-i Nemzetközi Hegyi Felfutó versenyen az egyesült államokbeli Colorado államban.
Az összkerékhajtású versenyautó egyesíti a jövő elektromos hajtású I.D. modellcsaládjának úttörő képességeit és a Volkswagen legsportosabb modellváltozatainak, az R GmbH modelleknek a kiemelkedő tulajdonságait. Az I.D. R Pikes Peak az első lépés a Volkswagen R és a Volkswagen Motorsport egyre intenzívebb közös munkája során. A Volkswagen márka kínálatában 2025-re várhatóan több, mint 20 tisztán elektromos autó szerepel majd. Az I.D. család első sorozatgyártású modelljének gyártása várhatóan 2019. végén indul a szászországi Zwickauban.
„A Volkswagen és az I.D. család élen kíván járni az elektromos mobilitás fejlődésében.” – nyilatkozta a Volkswagen márka igazgatótanácsának a fejlesztés területéért felelős tagja, Dr. Frank Welsch. „Az a tény, hogy az I.D. R Pikes Peak a világ egyik leghíresebb hegyi felfutó versenyén vesz részt nem csupán szimbolikus jelentőséggel bír, de értékes információkkal is szolgál az elektromos autók általános fejlesztéséhez.”
Jürgen Stackmann, az igazgatótanácsnak az értékesítés, marketing és az értékesítés utáni szolgáltatások területéért felelős tagja hozzátette: „Pikes Peak kétségkívül a világ egyik legismertebb hegyi felfutó versenye. A Volkswagen számára pedig egy kitűnő lehetőség, hogy az I.D. R projektnek köszönhetően az elektromos mobilitás témakörét mind érzelmi, mind versenysport szempontból tovább népszerűsítse.”
Verseny 4300 méter magasan, egészen az égig; elégtétel az 1987-ben elmulasztott győzelemért
A Pikes Peak-i Nemzetközi Hegyi Felfutó versenynek – amelyet a rendezvényt ismerők csak úgy emlegetnek, hogy „Verseny az égbe” – 1916. óta a Colorado Springs melletti Sziklás-hegység ad otthont. A 19,99 kilométer hosszú út 2 800 méter tengerszint feletti magasságról indul és a versenyzők 4 300 méterre érkeznek meg. A Volkswagen utoljára 1987-ben indult a Pikes Peak-i hegyi felfutón, akkor egy különleges duplamotoros, 652 lóerő teljesítményű Golf versenyautóval állt rajthoz. A wolfsburgi székhelyű márka azonban éppen lemaradt a győzelemről.
„Itt az idő, hogy bezsebeljük azt a győzelmet!” – véli a Volkswagen Motorsport igazgatója, Sven Smeets. „Az I.D. R Pikes Peak egy különösen izgalmas kihívást jelent számunkra, hiszen rajta keresztül kiderül, milyen lehetőségeket rejt az elektromos motor a motorsport világában. A pilótánk, Romain Dumas és a mögötte álló teljes csapat maximálisan arra törekszik, hogy új rekordot állítson fel az elektromos autók tekintetében.” Az elektromos prototípusok kategóriájában a jelenlegi rekord 8 perc 57.118 másodperc, amelyet az új-zélandi Rhys Millen állított fel 2016-ban.
A Münchenben székelő vállalatcsoport történelmi visszatekintésének középpontjában a legendás BMW M1 negyven évvel ezelőtti világpremierje és a nagyméretű bajor kupék korszakának fél évszázaddal ezelőtti beköszöntése áll. Az idén március 21-25. között nyitva álló esseni expó 14-es csarnokában a BMW Group Classic az ikonikus négykerekűek korhű környezetével és látványos bemutatókkal várja a látogatókat.
A 2018-as Techno Classica kiállítás számtalan jeles évfordulónak ad otthont Essenben. A világ legnépszerűbb klasszikusautó-expója idén kereken harmincadik alkalommal szolgál a klasszikus autók iránt rajongó nemzetközi szcéna találkozási pontjaként. 2018. március 21-25. között egy sor legendás modell ünnepli jubileumi születésnapját az esseni vásárcsarnokban, ahol a BMW Group Classic a BMW M1 negyven évvel ezelőtti világpremierjét is feleleveníti. Az időtlen formanyelvbe oltott középmotoros sportautó 1978-as bemutatóját mind a mai napig a vállalatcsoport modelltörténetének egyik legfényesebb mérföldköveként tartják számon. Tíz évvel korábban a BMW 2800 CS modellel megkezdődött a nagyméretű bajor kupék korszaka, amelyet éppúgy a közutakon és a zárt versenypályákon átélt sikerek jártak át, mint a BMW M1 esetében.
Fotó: BMW AG
BMW M1: az olasz formanyelv és a bajor hajtáslánc mesteri kompozíciója
A középmotoros sportautó nem csupán sikereiben egyezett meg a bajor prémiumgyártó nagyméretű kupéival, de a kerekekre álmodott szépség és az abszolút sportosság kivételes összhangjában is. A BMW M1 karosszériája az olasz formatervező, Giorgio Giugiaro munkáját dicsérte, mindössze 1,14 méteres magassággal. A mesterművet ezzel ellentétben egy soros hathengeres bajor szív hajtotta, amely a versenypályákon aratott diadalok mellett a közutakon nyújtott vezetési élményről vált legendássá.
A BMW M1 sorozatgyártásban kínált változata 204 kW / 277 lóerő maximális teljesítményre volt képes, miközben több mint 260 km/órás végsebességével az akkori leggyorsabb német sportautóként érkezett meg az utakra. 1979-ben és 1980-ban a Forma-1 európai fordulói előtt kifejezetten a BMW M1 versenypályára edzett változatainak rendeztek betétfutamokat, amelyeken a Forma-1 leggyorsabb pilótái ültek be a 490 lóerős gépek volánja mögé. A versenyszabályzatok függvényében alkalmazott turbófeltöltő azonban 850 és 950 lóerő közé is fel tudta tornázni a sportautó maximális teljesítményét.
Fél évszázada kezdődött a nagyméretű BMW kupék korszaka
A BMW merőben új formanyelvét dupla első fényszóró-pár, egy-egy oldalsó légkivezető nyílás és hosszan elnyújtott motorháztető jellemezte. A látványos vonalvezetés a bajor prémiumgyártó nagyméretű kupé modelljein kiváltképp hatásos stílusban öltött testet, a vékony tetőív és a B-oszlop hiánya egy csapásra osztatlan népszerűséget hozott a sorozatnak. A motorháztető alatt dolgozó, soros hathengeres benzinmotor maximális teljesítményét a kezdeti 170 lóerőről később 206 lóerőre emelték, amely méltó menetdinamikával ruházta fel a legnagyobb bajor kupékat. A paletta csúcsán a könnyűszerkezetes BMW 3.0 CSL tündökölt, amelyet a mérnökök kifejezetten a motorsport követelményei szerint fejlesztettek ki. A kétajtós sportautó típusjelzése a „kupé”, a „sport” és a „könnyűszerkezetes” szavak német megfelelőinek egymás mögé írt monogramjait viselte („Coupe”, „Sport”, „Leichtbau”). A legendás típusjelölés az 1970-es években a túraautó-bajnokságok számos fordulóját megnyerte, 1979-ig összesen hat Európa-bajnoki címet hódított el. Az utolsó bajnoki címet négy évvel a modell gyártásának leállítása után zsebelte be.
1968: úttörő elképzelés a paletta csúcsán
Miként a nagyméretű kupék, úgy a tekintélyes BMW limuzinok is 1968-ban ünnepelték világpremierjüket, eme úttörő elképzelés pedig még fél évszázaddal később is a bajor prémiumgyártó arculatának egyik meghatározó kulcspontja. Az első BMW limuzin négy évvel a halhatatlan legendává nyilvánított „Barokk Angyal”, a BMW 502 leköszönése után mutatkozott be, vadonatúj stílusban. A markáns vonalvezetés, a modern felszereltség és az erőteljes sorhatos benzinmotor egysége az elegancia, a kényelem és a sportosság olyan előkelő kombinációját kínálta fel, amely napjainkban is a BMW modellek egyik legfőbb ismérveként szolgál. A luxus szegmensben megnyitott új fejezet a BMW 2500 és a BMW 2800 modellpárossal vette kezdetét, a későbbiekben pedig újabb erőforrások, hosszított tengelytávolságú karosszériaváltozatok és exkluzív felszereltségi tételek színesítették a portfóliót. 1975-ben a BMW 3.3 Li vette át a zászlóshajó szerepét a palettán, innovatív üzemanyag-befecskendező rendszerrel és 200 lóerő maximális teljesítménnyel.
A Monte Carlo Ralin aratott háromszoros győzelem alapjait a Mini Cooper S fektette le
A 2018-as Techno Classica kiállításon a MINI a legapróbb sportautó-legenda megszületésének időpontját eleveníti fel. A Mini Cooper S ötvenöt esztendővel ezelőtt érkezett meg az utakra, ahol sportos ambícióival egy csapásra meghódította a vezetés szerelmeseit és a rali rajongóit. A klasszikus Mini legsportosabb változata 75 lóerő maximális teljesítményre volt képes, amely a sorozatgyártásban kínált alapmodell hatékonyságának több mint kétszeresének felelt meg. Az erőtől duzzadó apróság az épített utakon túl is kimagasló motorsport-sikereknek örvendett, amelyeknek abszolút tetőpontja a Monte Carlo Ralin aratott 1964-es, 1965-ös és 1967-es diadal volt.
Fotó: BMW AG
Időtlen klasszikusok korhű környezetben
A 2018-as Techno Classica kiállítás idejére a BMW Group Classic ismét az esseni expó 14-es csarnokába költözik be, amelyet a tekintélyes vásárcsarnok keleti bejáratánál találnak meg a látogatók. A jeles évfordulókat ünneplő kincsek mellett a Münchenben székelő vállalatcsoport az elmúlt száz esztendő különböző korszakainak négy- és kétkerekű ritkaságait is elhozza Essenbe, a változatos történelmi visszatekintést mindezen felül huszonegy BMW és Mini klub járműparkja garantálja.
Idén összesen harminckét legendás gépkocsi és motorkerékpár gurul fel a BMW esseni standjára, ahol a korhű környezetről a BMW Group Classic nagyméretű poszterei és látványos bemutatói gondoskodnak.
DTM-bajnok, a csapatok és a gyártók értékelésének győztese, Audi-pilóták a tabella első négy helyén: 2017-ben az Audi Sport minden idők legsikeresebb eredményével zárta a szezont. Az olaszországi Vallelungában tartott tesztelésen mutatkozott be először a nagyközönségnek az új Audi RS 5 DTM. A továbbfejlesztett bajnoki autóval az Audi Sport május 5-én és 6-án a Hockenheimringen megkezdi a DTM 2018-as szezonját és ezzel együtt a címvédési projektjét is.
Idén a DTM-ben még inkább a pilóták kerülnek a középpontba azután, hogy eltörölték a népszerűtlen teljesítménytömegeket. A 2017-es szezonban a még erősebb motorok és a lágyabb gumiabroncsok tették izgalmasabbá a versenyt. Idén a több mint 500 lóerős DTM-versenyautók aerodinamikai leszorítóerejét mintegy 25 százalékkal csökkentik a tavalyihoz képest, valamint egyszerűsítik a futóműveket. A szabályok mostantól kerekenként csak egy rugóból és lengéscsillapítóból álló egységet engedélyeznek, a „harmadik elemet”, vagyis az egy tengely két kereke közötti összekötőt már nem szabad használni. Ezáltal szeretnék a mezőnyt még szorosabbá tenni.
„Egyetértünk a DTM igazgatójával, Gerhard Berger úrral a DTM jövőjét illetően” – mondta az Audi Motorsport igazgatója, Dieter Gass. „”Nem szeretnénk soha véget nem érő technológiai versengést és egyetlen márka dominanciáját, ehelyett izgalmas, csúcsszínvonalú versenyeket szeretnénk látni.” Ezért az a cél, hogy a pilóták és a
csapatok egyéni teljesítménye nagyobb szerepet kapjon. Dieter Gass szerint a DTM továbbra is jó úton halad az új szezonban: „A leszorítóerő további csökkentése és a futóművek egyszerűsítése még látványosabb versenyeket ígér a rajongóknak.”
Az Audi RS 5 DTM 2013 óta a nemzetközi szinten is népszerű túraautó-versenysorozatban összesen 73 futamon indult, és ezeken 32-szer győzött, 26-szor rajtolt az első helyről, illetve 42-szer futott legjobb köridőt. Az elmúlt három év mindegyikében az Audi nyerte meg a legtöbb DTM-versenyt egy erős csomaggal. A fejlesztési lehetőségek tere idén nagyon beszűkült, mivel a korábban szabadon fejleszthető aerodinamikai területek kialakítását – mint például a kerékjáratok körüli terület – most minden DTM-versenyautónak egységesen előírják.
„Most alapvetően mindegyik autó ugyanazzal az aerodinamikai csomaggal fut” – mondta Andreas Roos, az Audi új DTM-projektvezetője. „Az egyes gyártók azonban saját maguk tervezhetik meg az aerodinamikai elemek és az adott jármű karosszériája közötti összekapcsolást. A korábbi jelentős aerodinamikai fejlesztéseknek már vége. A leszorítóerő csökkentése számottevő hatással van a futóműbeállításra és a gumiabroncsok kezelésére. Összességében a futóművek terén is kevesebb beállítási lehetőség maradt, ezért az Audinak meg kellett változtatnia korábbi filozófiáját. „A vallelungai, szezon előtti tesztelés megadta az első támpontokat arról, hogy hol tartunk, annak ellenére, hogy az időjárási körülmények mindkét nap messze álltak az optimálistól” – foglalta össze Andreas Roos.
Az új generációs Audi RS 5 DTM versenyautóval (belső projektneve: RC7) Jamie Green (GB) és René Rast (D) hajtotta végre az első teszteket. Nyolc győzelmével Jamie Green az Audi RS 5 DTM eddigi legsikeresebb pilótája, míg René Rast szenzációsan nyerte el a DTM bajnoki címét a 2017-es bemutatkozó szezonjában. „Már a szimulátorban az első virtuális teszteken is éreztük a leszorítóerő csökkentését” – mondta René Rast. Ez a benyomás a versenypályán beigazolódott. „Most még nagyobb kihívás ezeket az autókat vezetni, mint korábban. Nekem személy szerint ez nagyon élvezetes, és a nézőknek is tetszenek majd ezek a versenyek, amelyek minden bizonnyal izgalmasabbak lesznek, mint valaha.”
A DTM-ben újoncnak számító Robin Frijns (NL) is lehetőséget kapott Vallelungában, hogy megtegye az első köreit az új Audi RS 5 DTM versenyautóval. Loïc Duvalnak (F), Nico Müllernek (CH) és Mike Rockenfellernek (D) azonban meg kell várnia a hivatalos DTM-tesztelést, amelyet a Hockenheimringen tartanak április 9. és 12. között. Egy hónappal később ott indul majd el az új DTM-szezon május 5-én és 6-án. A jegyek értékesítése már megkezdődött a www.dtm.com/tickets weboldalon. Németországban az új TV-partner, a SAT.1 élőben közvetíti majd a szezonnyitót.
Kiemelt partnerként támogatja Michelisz Norbert hazai és nemzetközi sikereit az OMV Hungária. A WTCC túraautó-világbajnokságon szerzett ezüstéremmel tavaly történelmet író, a technikai sportágakban legsikeresebb magyar sportoló és az olajipari vállalat márciustól halad közösen a dobogó legfelső fokáig vezető úton az újonnan alakult FIA túraautó-világkupán (WTCR). Az OMV logója nem csupán a nemzetközi hírnevet szerzett Michelisz Norbert vadonatúj sisakján tűnik fel, de kiemelt helyet kap a sportember újratervezett versenyruháján is.
A túraautó-világbajnokság (WTCC) és a TCR International fúziójából született új sorozat, a WTCR 26 állandó indulóval vág neki a bajnokságnak. A 2018-as szezonban Michelisz Norbert a BRC Racing Team gyári pilótájaként egy Hyundai i30 N TCR típusú versenyautóval áll rajthoz. Az előzetes tervek szerint a várhatóan 9 versenyhétvégéből álló WTCR-szezon április 7-8-án Marokkóban kezdődik, és november 17-18-án Makaóban ér véget. A világkupa magyarországi állomása április 27-29-én a Hungaroringen lesz, ahol a WTCC versenyein az utóbbi években a nézőszám meghaladta a több tízezret.
„Az OMV számára a legfőbb értéket a minőség, a folyamatos fejlődés, a küzdeni tudás és a magas szintű motiváció jelenti. Mi a töltőállomásainkon biztosítjuk a legmagasabb teljesítményt, többek közt kiemelkedő minőségű MaxxMotion prémium üzemanyagainkkal, míg Michelisz Norbert a versenypályán nyújtja a legjobbat” – mondta Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója. „Célunk, hogy az együttműködéssel is hozzájáruljunk a magyar sportolók további sikereihez” – tette hozzá.
„Idén új bajnokságban indulok, olyan partnerekkel, akik a legnagyobb segítséget nyújtják a győzelemhez. Az OMV egy biztos szövetségest jelent számomra, hiszen a vállalat szakmai alapértékei egybeesnek azokkal, amelyek mentén saját pályámat is építem. Már alig várom az első futamot” – mondta Michelisz Norbert.
Tél Németországban, napsütés a Kanári-szigeteken: az Audi DTM-pilótái optimális körülmények között készülhettek az új szezonra Lanzarote szigetén, miközben megszületett a döntés, melyik pilóta melyik Audi-csapatban áll rajthoz 2018-ban.
Úszás, erőfejlesztés, futás, kerékpározás és élvezet minden mennyiségben: Tom Kristensen Le Mans-i rekordgyőztes vezetése és dr. Vincenzo Tota csapatorvos felügyelete mellett változatos edzéshetet tudhat maga mögött az Audi hat DTM-pilótája. A Formula-E-ben induló pilótakollégáikkal, a csapatfőnökökkel és Dieter Gass versenyigazgatóval közösen a lanzarotei Club La Santa látta vendégül őket, amely a világ minden részéről érkező hivatásos sportolók kedvelt edzőtábora. Az Audi arra is kihasználta ezt a hetet, hogy összekovácsolja DTM-csapatát az új szezon előtt. „A csapatszellem mindig is egyik legfőbb erősségünknek számított” – hangsúlyozta Dieter Gass. „Erre alapozunk a jövőben is.”
A Lanzarotén töltött közös hetet megelőzően még nyitott volt, hogy a nagysikerű előző DTM-idényt követően melyik Audi-pilóta melyik csapatban áll rajthoz 2018-ban. Az Audi végül az állandóság mellett döntött. „Bizonyára nem újdonság a ’Győztes csapaton ne változtass’ mottó” – nyilatkozta Dieter Gass. „Ha egy gárda mind a három DTM-címet, emellett a pilótabajnokság első négy helyét is elhódítja, valóban semmi okunk mindent felforgatni. Ezért újoncunk, Robin Frijns, Mattias Ekström helyét veszi át az ABT csapatban, a két másik pilótapáros pedig változatlan marad a Phoenix és a Rosberg gárdájánál. Meggyőződésem, hogy így igen kedvező pozícióból vághatunk neki a címvédésnek.”
Ennek megfelelően az Audi Sport Team Abt Sportsline gárdájában a holland Robin Frijns lesz a svájci Nico Müller új csapattársa. A két egyaránt 26 esztendős pilóta a DTM eddigi legfiatalabb versenyzőpárosát alkotja, ugyanakkor 64 versennyel a háta mögött Nico Müller már tapasztaltnak számít.
Az Audi Sport Team Phoenix idén is a 2013-as szezon DTM-bajnokával, a német Mike Rockenfellerrel, valamint a 2018-ban második DTM-idényét kezdő francia Loïc Duvallal áll rajthoz.
Az Audi Sport Team Rosberg duóját változatlanul a Monacóból télen hazájába, Nagy-Britanniába visszaköltözött Jamie Green és a bajnoki címvédő René Rast alkotja. A német pilóta nem a bajnoknak fenntartott 1-es, hanem ismét 33-as rajtszámával szeretne indulni, amellyel tavaly a DTM újoncaként diadalmaskodott. „Szeretem a 33-ast és szerencsét is hozott” – kommentálta René Rast.
Jamie Green és René Rast március 1. és 3. között Vallelungában futja az első teszteket az Audi RS 5 DTM 2018-as változatával, majd az április 9-12-i hockenheimi záróteszten már az Audi mind a hat pilótája volán mögé ül. Az új idény május 5-én és 6-án ugyancsak a Hockenheimringen veszi kezdetét.
Tíz versenyhétvégén – Németországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Hollandiában, Ausztriában és Magyarországon – összesen húsz futam szerepel az idei versenynaptárban. A jegyértékesítés a www.dtm.com/tickets internetes oldalon máris megkezdődött, Németországban a SAT1 pedig minden futamot közvetít.
Az Audi DTM-csapatai – 2018
Audi Sport Team Abt Sportsline
#4 Robin Frijns (Hollandia)
#51 Nico Müller (Svájc)
Audi Sport Team Phoenix
#77 Loïc Duval (Franciaország)
#99 Mike Rockenfeller (Németország)
Audi Sport Team Rosberg
#33* René Rast (Németország)
#53 Jamie Green (Nagy-Britannia)
* A rajtszám még a DTM-bizottság jóváhagyására vár
Az autósajtó hetek óta ettől volt hangos: visszatér egy Toyota sportautó legenda, és bár sokan találgatták, biztosra nem vehettük, hogy a Supráról van szó. Kedden, a Genfi Autószalonon azonban leleplezésre került a lenyűgöző GR Supra versenyautó tanulmány, amely a Toyota legendás sportautójának visszatérését előlegezi meg.
A GR Supra versenyautó-tanulmány a Genfi Autószalonon ünnepli világpremierjét. A koncepció nevében és szellemiségében egyaránt a Toyota ragyogó sportautó-történetének legfényesebb csillagát idézi fel, előkészítve a Supra visszatérését. A tanulmány a távolabbi jövőre nézve egy olyan modell lehetőségét is körvonalazza, amely versenypályán és közúton egyaránt lenyűgöző teljesítményre lesz képes. A GR Supra versenyautó-tanulmányról az alábbi linken tekinthető meg videó: www.youtube.com
A Toyota Supra hagyatéka
A GR Supra versenyautó-tanulmány a Toyota egyik leghíresebb sportautójának dicsőséges hagyatékát kelti életre. A Supra név, amelyet negyed évszázadon át viseltek büszkén a világ élvonalába tartozó modellek, a motorteljesítmény, a menetdinamika és a vezethetőség legmagasabb szintjének szinonimájává vált.
Toyota GR Supra Racing Concept
A telivér Toyota Supra ütőképes közúti sportautóként ugyanúgy híressé vált, mint a versenypályák sikeres bajnokaként; a japán motorsport-élet legmagasabb szintjét képviselő GT szériát uralva számtalan hívet szerzett magának. Habár gyártása 16 évvel ezelőtt véget ért, a Toyota Suprára a mai napig áhítattal tekintenek a sportautó-rajongók. Szűnni nem akaró népszerűségéhez az hozzájárult, hogy mindmáig közkedvelt modellnek számít a kizárólag PlayStation konzolon játszható Gran Turismo® szimulátorban, valamint hogy főszerepet osztottak rá a világszerte sikeres ‘Halálos iramban’ franchise első filmjében. A Supra név először 1978-ban, a második generációs Celica nagyobb, erősebb kivitelén jelent meg, majd hamarosan saját jogon, önálló modellként vált legendává.
Az A40 kódnevű első szériát három további Supra-generáció követte: az A60 1981-ben, az A70 1986-ban, majd az A80 1993-ban. Az orrmotoros, hátsókerékhajtású GT sportautó egészen 2002-ig gyártásban maradt, utolsó generációja a Toyota kínálatának legnagyobb teljesítményű típusaként búcsúzott. A Supra hírnevét nagyban öregbítették a motorsport világában elért sikerei. Különösen igaz ez az 1993-ban bevezetett, negyedik generációs modellre, amely a jelenleg Super GT széria néven ismert All-Japan GT széria meghatározó szereplőjeként négy alkalommal is győzni tudott a GT500 géposztályban. A Toyota Supra emellett a nyolcvanas években rajthoz állt az észak-amerikai IMSA sportautó-szériában, illetve a kilencvenes években kétszer Le Mans-ban is indult.
https://www.youtube.com/watch?v=1laDMeAZJv4
A GR Supra versenyautó-tanulmány
A kompakt, kétajtós GR Supra tanulmány klasszikus orrmotoros, hátsókerékhajtású hajtáslánccal készült, és építésénél nagy arányban használtak fel modern, kis tömegű anyagokat. A TOYOTA GAZOO Racing által megalkotott tanulmányautó tökéletesen fejezi ki azt az „élvezetes vezethetőséget”, amely a Toyota mind jobb autók építésére való törekvésének egyik központi ígérete. Az ajtón látható, hatalmas 90-es rajtszám a Supra kódnevét hirdeti, egyben egyértelmű utalásnak tekinthető arra, hogy a tanulmányautó az ötödik generációs szériamodell előfutára.
A tanulmány fejlesztése egybevág a márkaalapító Kiichiro Toyoda azon meggyőződésével, hogy a versenypályán elengedhetetlen teljesítmény és tartósság eléréséhez szükséges fejlesztések révén a motorsport-tevékenységek közvetlenül hozzájárulnak a jobb minőségű utcai gépkocsik fejlesztéséhez és gyártásához, ugyanakkor érdeklődést keltenek a márka iránt a szenvedélyes autórajongók körében.
Toyota GR Supra Racing Concept
Ezt a hitvallást követi a Toyota Motor Corporation elnöke, Akio Toyoda és a TOYOTA GAZOO Racing egyaránt, amikor a nemzetközi motorsport-élet legmagasabb szintjein törekednek győzelemre, a WRC Rally Világbajnokságtól kezdve a WEC Hosszútávú Világbajnokságon át a Le Mans-i 24 órás versenyig.
Azáltal, hogy az imént említett szériákban, valamint világszerte számos további bajnokságokban részt vesz, a Toyota olyan technikai ismeretek és tapasztalatok birtokába jut, amelyek nem csupán az új generációs, különösen sportos Toyota GR modellek esetében vezethető át közvetlenül a versenypályáról a modellfejlesztésbe, de azoknak a hétköznapi utcai típusoknak a megalkotásához is hozzájárulhatnak, amelyeket a Toyota több tízmillió ügyfele vezet nap mint nap, szerte a világon.
A GR Supra tanulmány szerephez jut a Gran Turismo Sport videojáték új frissítésében is, amit 2018 áprilisában ad ki a fejlesztő Polyphony Digital Inc.
Dizájn, futómű és felszereltség
A versenyautó-tanulmány drámai formatervének meghatározó eleme a hatalmas hátsó szárny. Az autó számos pontján találkozunk nagy szilárdságú, de kis tömegű kompozit anyaggal: ebből készültek a széles első és hátsó lökhárítók, az első légterelő és a hátsó diffúzor, az oldalsó kötények, a külső tükörházak és a hátsó szárny. A motorházfedél ugyanebből az anyagból készült, felületét légbevezető nyílások tarkítják. A szélvédő és az oldalablakok műanyagból készültek.
A tanulmányautó futóműve elsővonalbeli beszállítóktól (OE) származó, ültetett első és hátsó felfüggesztést alkalmaz. A központi anyával rögzített BBS verseny-keréktárcsákra Michelin versenyabroncsokat szereltek. A fékrendszer Brembo Racing nyergeket és tárcsákat alkalmaz, a kipufogó szintén versenyfejlesztés. Az utastér teljes egészében motorsportos irányultságú, a versenyautó-műszerfaltól kezdve az OMP vezetőülésig és biztonsági övig. Szintén az OMP szállította a verseny-kormányoszlopra szerelt, váltófülekkel ellátott, gyorsrögzítős kormánykereket. Az ajtókat szénszálas panelek borítják, a műszerfalon versenykijelzőt találunk.
A motorsportban szokásos biztonsági előírásoknak megfelelően teljes bukókeretet és tűzoltó berendezéseket építettek be; az üzemanyag- és fékvezetékek, a pedálsor, az akkumulátor és a kábelkötegek mind versenyszabálynak megfelelő alkatrészek.
TOYOTA GAZOO Racing
A TOYOTA GAZOO Racing először 2007-ben vett részt motorsport-eseményen Európában (akkor még mint GAZOO Racing). Ekkor vette kezdetét a Toyota hosszan tartó kapcsolata a Nürburgringi 24 órás versennyel, amelyen két darab Toyota Altezza (az első generációs Lexus IS megfelelője) állt rajthoz, míg a csapat – pilóták és szerelők egyaránt – egytől egyig Toyota-alkalmazottakból állt.
A TOYOTA GAZOO Racing már a Toyota globális motorsport-programjának felettes koordináló szervezetévé nőtte ki magát. Csak tavaly két győzelmet arattak az FIA Rally Világbajnokságon, ahol legelső évadát tölti a csapat, illetve az FIA Hosszútávú Világbajnokság öt futamát nyerték meg.
A TOYOTA GAZOO Racing járműfejlesztési programjának köszönhetjük a Yaris GRMN sportos ferdehátú megszületését; a típus a GR márkajelzésű sportos modellcsalád legfiatalabb tagja, egyben az első GRMN modell, amelyek Európában fejlesztettek és építettek. A vállalat munkája három oszlopon nyugszik: a motorsport-eseményeken való részvétel révén fejleszti szakembereit, az autóversenyzés izgalmai és az élvezetesen vezethető autók fejlesztése révén rajongókat szerez a márkának; és a versenypályákon szerzett tapasztalatok felhasználásával hozzájárul a mind jobb autók gyártásához.
Mikor jön az utcai Supra?
A Genfi Autószalonon a Toyota képviselői ezzel kapcsolatosan titokzatos hallgatásba burkolóztak, ám látva azt, hogy a nemzetközi autósajtóban már hetekkel a szalon előtt is ez volt az egyik leggyakrabban tárgyalt téma, a Toyota sajtóbemutatójára pedig rekordszámban érkeztek a legnagyobb nemzetközi nyomtatott és online magazinok és TV csatornák képviselői, nem lepődnénk meg, ha a közeljövőben csepegtetnének némi információt ezzel kapcsolatban.
Nehéz elképzelni, hogy ilyen óriási érdeklődés, és egyöntetűen pozitív és lelkes fogadtatás után ne hallanánk hamarosan valamit az utcai változatról is, különösen hogy a GR Supra versenyautó tanulmány már most, a Genfi Autószalon megnyitása után néhány nappal is a szalon egyik legtöbbet fotózott modellje…