A magyar autóvezetők európai viszonylatban is jelentős arányban betartják a közlekedésbiztonsági előírásokat, azok között is első helyen az alkoholtilalmat – közölte a La Libre Belgique című belga napilap egy belga felmérésre hivatkozva hétfőn.
A brüsszeli központú, vezetői szokásokat elemző belga központ (ESRA) 2017-es adatokat összesítő jelentése szerint a magyar autóvezetők 11 százaléka ült volánhoz alkoholfogyasztást követően.
Hasonló adattal Csehország rendelkezik, amelyet Lengyelország (12 százalék) és Norvégia (13 százalék) követ. A legtöbb alkohollal vezető autósokat regisztráló ország között Spanyolország (35 százalék) Franciaország (41 százalék) és Belgium (42 százalék) található.
A felmérés szerint a magyar autósok 62 százaléka lépte túl a sebességkorlátozást tavaly, ezzel Magyarország a harmadik helyen áll Lengyelország (57 százalék) és Csehország (61 százalék) mögött. A megengedett sebességet leginkább Finnországban (84 százalék) és Norvégiában (89 százalék) lépték túl az autóvezetők. Magyarország 51 százalékkal szintén a harmadik helyen áll a túlzott fáradság esetén legkevésbé kormány mögé ülő sofőrök között is. A magyar adatoknál a felmérés szerint Hollandiában (46 százalék) és Nagy-Britanniában (50 százalék) autóztak kevésbé fáradtan, amíg ez az arány Norvégiában (67 százalék) és Olaszországban (70 százalék) volt a legmagasabb.
A legkevesebb autós Görögországban (15 százalék), Olaszországban (24 százalék), Lengyelországban és Portugáliában (53 százalék), majd ötödikként Magyarországon (55 százalék) vezetett a biztonsági öv bekapcsolása nélkül. A legtöbben Dániában (82 százalék) és Finnországban (86 százalék) feledkeznek meg bekötni magukat.
A vezetés közben mobiltelefonálók aránya Nagy-Britanniában volt a legalacsonyabb (22 százalék), a sorban Hollandia (24 százalék), majd Belgium (26 százalék) következett. A felmérés szerint Magyarországon az autósok 37 százaléka vezetett telefonálva. Eggyel jobb mutatóval Spanyolország (35 százalék), rosszabbal Csehország (41 százalék) rendelkezett. A vezetés közben legtöbbet mobilozó autósokat Olaszországban (55 százalék), Görögországban (61 százalék) és Finnországban (73 százalék) regisztrálták.
„Csak repülni szebb…“ – vágyakat és érzelmeket beindító szavak! Ahogy bevonult e szlogen a reklámtörténetbe, ugyanúgy vált klasszikussá a tárgya, a futószalagról ötven éve legördülő első Opel GT – az ellenállhatatlan vonzerejű, telivér sportkupé. Az akkori éppúgy, mint a mai, igazi álomautóként lett az autótörténet mérföldköve. A jubileumi év nyitányaként az Opel GT május elején részt vesz a Bodensee-Klassik veteránralin, de az elkövetkező hónapokban további rendezvényeken is élőben láthatják rajongói.
Experimental GT: tökéleteset alkottak az Opel fejlesztői
Az Opel GT pályafutása igazából nem ötven, hanem pontosan 53 esztendővel ezelőtt kezdődött, egy nagyot durranó rajtlövéssel: az 1965-ös Frankfurti Autószalonon mutatott be az Opel egy kétüléses sportkocsit, amely feltűnő vonalaival, alacsony orrával, alvólámpáival, öblös sárvédőivel és markáns hátsó kilépőélével robbantotta szét az európai autódesign addigi korlátait. Mivel erősen karcsúsított dereka emlékeztetett a klasszikus kólásüvegre, arról is nevezték el a formáját: ez lett a „Coke Bottle Shape“. Eredetileg egyedi szuperautó-tanulmánytervként sorolták be az illetékesek az „Experimental-GT“ modellt. A rendkívüli jármű designját Erhard Schnell és csapata hozta létre Rüsselsheim vadonatúj „Styling-studiójában“ – ez volt Európában az első ilyen egy autógyártónál.
Erhard Schnell emlékszik, mennyire titkolták az Experimental GT tervezését: „Kezdetben a formatervezők partizánakciója volt az egész, a főnököm nem is szólt róla az igazgatóságnak. Amikor azonban elkészült a tanulmányautó, és ki lehetett állítani Frankfurtban, már nem kerülhette el, hogy tájékoztassa a főnökséget. Rettentően aggódtunk az első, cégen belüli bemutató előtt… Nagy kő esett le a szívünkről, amikor elragadtatottan megtapsolták!“
Jól éreztek rá, hogy kell ez, hiszen lenyűgözően reagált az IAA közönsége és a sajtó: senki sem várt az Opeltől egy ennyire extravagáns sportkocsit. A lapok és a látogatók odavoltak a designért. Így aztán, hat évvel az első skiccek, és három évvel az IAA után, rekordidő alatt fejlesztették sorozatgyártmánnyá a GT prototípusát.
Határon átívelő együttműködés egy határokat nem ismerő autóért
1968-ban hagyta el az első Opel GT a gyárkaput, miután töviről hegyire tesztelték az Opel tesztpályáján, Dudenhofenben. A sportkupé egyébként már akkor német-francia együttműködés eredményeként számított valódi européernek: az Opelnél korábbi projektekből jól ismert Chausson és a Brissoneau & Lotz vállalta a lemezidomok préselését, hegesztését, a fényezést és a belső berendezést, aztán Németországban szerelték be a motort és a futóművet.
A GT vevője kétféle motor közül választhatott: a Kadett-család 1,1 literes négyhengerese 60 lóerőt adott le, a Rekord-sorozat 1,9-ese pedig 90-et. Kezdettől a GT 1900 volt különösen kedvelt, hiszen 11,5 másodperces gyorsulása nulláról százra, illetve 185 km/órás csúcssebessége megdobogtatta a sportos beállítottságú autósok szívét. A teljesítményt alapkivitelben négyfokozatú manuális sebességváltó továbbította a hátsó tengelyre, az opcionális háromfokozatú automatát Európában alig néhányan rendelték meg, de annál többen választották az óceán túloldalán.
Friedhelm Engler, az Opel külső designért igazgatója, nagyra értékeli az akkori felelősök eljárását: „Már eleve nagyon vagány dolog volt front-középmotoros koncepciót javasolni a B-Kadett alapján. Ahelyett, hogy a nagy szériából kevertek volna bele külső elemeket, bevállaltak egy igazán nagy dobást, egy valódi Gran Turismót. Volt ebben valami szemtelenül merész. Mondhatjuk, hogy a GT acélba öntött bátorság!“
Kívül-belül forradalmi
A szériaautó karosszériája jelentősen különbözik az ős-GT-től – de előnyére: még mutatósabb lett. Eleje testesebb, az első túlnyúlás rövidebb. A szívórendszer fölötti kidomborodások laposabb géptetőt tettek lehetővé, és az Experimental-GT sarkos fényszórói kerekded alvólámpáknak adták át a helyüket, összetéveszthetetlen, még emocionálisabb arcot adva a sportkupénak. Erőt sugárzó, mégis lendületesen elegáns vonalai ugyanakkor remek aerodinamikáról gondoskodnak, valósággá téve a repülős reklámmondatot: a teljes szélességű hátsó kilépőél elegendő leszorító erőt ad ahhoz, hogy nagy sebességnél is biztosan feküdjön az úton a kupé. A fejlesztési időszakban egyébként támadt némi problémájuk a mérnököknek, ha nem is műszaki, hanem titoktartási természetű – az 1968-as sajtójelentés szerint „sehol sem lehet észrevétlenül megjelenni az új modellel, mert áramvonalas formáját lehetetlen álcázni“.
Akárcsak küllem, pazar az utastér is. Kagylóülések, háromküllős kormánykerék és modern körműszerek teremtenek olyan atmoszférát, amely húrokat pendít meg a vevők és a rajongók szívében. Ám mindemellett nem feledkeztek meg az Opel konstruktőrei az utasok biztonságáról sem: a hárompontos biztonsági öv, a borulás- és oldalütközés-védelem, a stabil utascella, a csuklós kormányoszlop és sok egyéb részlet etalonnak számított akkoriban.
Sportsikerek és rekordok
Az alacsony súlypontú, merev karosszériájú és kiváló dinamikájú Opel GT mintha eleve autósportra termett volna. Így például a Conrero-GT kocsik az 1970-es évek elején sikert sikerre halmoztak hosszú távú futamokon és a Nürburgring Opel-márkaversenyein. 1971-ben Dr. Georg von Opel, a cégalapító unokája, villanyautóvá tette a GT-t, 189 km/órát ért el vele, és több világrekordot döntött meg. 1972 júniusában egy módosított, dízelmotoros Opel GT Dudenhofen nagysebességű körpályáján állított fel két világ- és 18 nemzetközi rekordot: a repülőrajtos 1000 méter csúcssebessége 197 km/óra volt – dízelautótól abban az időben szenzációnak számított ez. A GT tervezője, Erhard Schnell felidézi, hogyan kapott még laposabb formát a GT: „Az egész nem kerülhetett túl sokba. Ezért egyszerűen levágtuk a tetőt egy kocsiról, amelyet eredetileg kabrióvá kellett volna átalakítani.“ Szimpla megoldás, ragyogó eredmény!
Apropó kabrió: már 1969-ben úgy tűnt, hogy megvalósul a szabad levegőn autózás szerelmeseinek egy álma: az IAA-n megjelent egy Opel Aero GT, elektromosan lesüllyeszthető hátsó szélvédővel és kivehető tetővel. Ám a kabriókedvelők bánatára megmaradt tanulmánynak a nyitott GT.
Mindazonáltal egészen a gyártás 1973-as végéig elbűvölte vásárlóit a széria GT, nagy teljesítménye, összetéveszthetetlen designja minden várakozást felülmúlt a vevőknél. Csupán ötéves gyártási ciklusa alatt 103.463 darab készült belőle. Az európai és az amerikai tulajdonosok egyaránt szerették a különleges Opelt, máig vannak rajongói mindkét kontinensen. Ez a stílusikon bizonyítja, hogy Rüsselsheim tervezői és fejlesztői már akkor a németes precizitás és a szoborszerű formák jegyében dolgoztak, és az örökkévalóságnak alkották modelljeiket. Ahogy a színész és Opel GT-tulajdonos Ken Duken megállapította: „Hazudik a reklám. Nem is igaz, hogy repülni szebb!“
Ismét egy autógyár, ezúttal a Mercedes-Benz lett a legvonzóbb hazai munkáltató a magyar munkavállalók értékelése szerint – közölte kedden a Randstad Hungary.
A Randstad Employer Brand Research 2018 felmérés eredményei alapján ötödik alkalommal adták át a legvonzóbb vállalatoknak járó díjakat. A lista élén az előző évben második helyezett Mercedes-Benz végzett, az Audi Hungaria pedig elnyerte a legvonzóbb munkáltatónak járó nívódíjat, ami azt a vállalatot illeti meg, amely öt év alatt három alkalommal is a toplista élére került.
A Mercedes-Benz mögött a dobogó második fokára idén a tavalyi negyedik helyezett IBM léphetett fel, míg a bronzérmes – az IBM-hez hasonlóan szintén két helyet javító – Bosch lett.
A szektorok versenyében a telekommunikáció végzett az élen (a munkavállalók 42 százaléka helyezkedne el szívesen az iparágban), megelőzve a tavalyi győztes gyógyszer- és vegyipart. A dobogó harmadik fokát a szolgáltatások foglalják el. A legnagyobbat a pénzügyi szektor lépett előre, az előző évi 31 százalékkal szemben a munkavállalók 36 százaléka helyezkedne el szívesen ezen a területen.
A munkahelyválasztást befolyásoló legfontosabb tíz tényező sorrendje nem változott az előző évhez képest. A listavezetők továbbra is a fizetés (75 százalék), a munkahelyi légkör (64 százalék) és a biztos állás (58 százalék). Ugyanakkor leginkább a kellemes légkör, a rugalmas lehetőségek értékelődtek fel a munkavállalók szemében – állapították meg a felmérés alapján.
Megnyílt az Elektromobilitás Látogatóközpont kedden Budapesten a Millenáris B épületében, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával létrehozott bemutatóterem az elektromos autózást mutatja be kipróbálható eszközökkel és szemléltető elemekkel.
A keddi megnyitón Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: az autóipar és a közlekedés átalakulása felmérhetetlen változásokkal jár, ezért ma még nem tudni, hogy a hibrid járműveknek hosszú távon is lesz-e jövőjük, illetve milyen mértékben és milyen gyorsasággal terjednek el az árammal hajtott autók. Hamarosan talán már vezetékre sem lesz szükség az elektromos motorok töltéséhez, ezért lehet, hogy jövőre ilyenkor teljesen más bemutató eszközök fogadják majd a látogatókat – tette hozzá.
Varga Mihály szerint az intézmény küldetése éppen az, hogy a legújabb fejlesztéseket széles körben használt tudássá tegye, hiszen a közlekedés, a szállítási rendszerek változásával a lakókörnyezet, a mindennapok technológiája is átalakul és hamarosan több elektromos töltő lesz a közterületeken, mint postaláda. A technológiai forradalom nemcsak a környezeti és pénzügyi kultúrát formálja, meghatározza a gazdaság fejlődésének irányait is – tette hozzá.
kiemelte: az egyetemi tudásbázisoknak és a fejlesztő központoknak köszönhetően biztosítottak a feltételek ahhoz, hogy Magyarország ne csak a járműgyártás mennyiségében, hanem az elektromos és önvezető autók kutatásában is vezető szerepet töltsön be. A kormány továbbra is támogatja az autóipari beruházásokat és különösen fontosnak tekinti a magyar vállalatok, kutatóhelyek bekapcsolását az elektromobilitásba – jelentette ki a miniszter. Ugron Gáspár, a bemutatótermet létrehozó e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. igazgatója ismertette: a megnyitást hónapokig tartó felújítás, fejlesztés és eszközbeszerzés előzte meg a Millenárison. Számos gyártó ajánlott föl interaktív eszközöket, töltőberendezéseket és járműveket a szemléltetéshez. Az Elektromobilitási Látogatóközpont a vállalkozások és fejlesztők számára bemutatkozási lehetőséget, a látogatóknak pedig olyan kiállítóteret nyit meg, ahol többek között tesztautót vezethetnek szimulátoron, kipróbálhatják a 3D nyomtatót és interaktív térképet elemezhetnek – tette hozzá.
Szerdán bemutattunk és szavazásra bocsájtottunk néhány, a McLaren MCL33 festésével kapcsolatos elképzelést. A 2018-as McLaren festését alapul véve, The Signer, szám szerint 6 tervezetet hozott el nektek. Rengeteg szavazat érkezett és a nyertes koncepcióról további képeket hoztunk, amiket lentebb tekinthettek meg.
A sorozat folytatódik, hamarosan egy újabb versenygép kerül a tervezőasztalra.
Az idei F1-es autók festéseit alapul véve, eljátszottunk a gondolattal, hogyan is lehetne úgy megváltoztatni a csapatok autóinak dizájnját, hogy azok még ütősebben nézzenek ki. A McLarennel kezdünk. Hétről-hétre elhozunk majd nektek 6 oldalnézeti dizájnt és a legtöbb szavazatot elnyerő elképzelés, több szögből is megtekinthető lesz.
The Signer, aki nem mellesleg magyar hobbitervező, Instagram oldalán megszavaztatta, melyik autóval kezdjük a sorozatot, és a wokingi gárda lett a befutó. Elsőként tehát a McLaren, MCL33 kódjelű versenygépe került a tervezőasztalra és ezzel némileg átváltoztatásra.
Add le szavazatod a neked leginkább tetsző koncepcióra, vasárnap 19.00-ig! Szavazódoboz a cikk alján. Szavazatod a „Vote” gomb megnyomásával véglegesítheted.
A ŠKODA immár hatodik éve partnere a „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedőnek, melyet az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) és az Autós Nagykoalíció hirdetett meg a biztonságos, balesetmentes közlekedés érdekében. A vetélkedő fődíja egy ŠKODA RAPID FAMILY modell
A körültekintő, megfontolt és példamutató közlekedés szabályaival a legfiatalabbnak érdemes minél korábban megismerkedniük, az idősebbeknek pedig sosem árt azokat újra és újra átismételniük. Ez a gondolat hívta életre hét esztendővel ezelőtt a Közlekedik a család elnevezésű vetélkedősorozatot, amelyet azóta is az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottsága szervez az Autós Nagykoalíció és a Porsche Hungaria ŠKODA márkaképviselete támogatásával.
2017-ben már közel ezer család küzdött meg egymással a megyei selejtezőkön és végül az országos döntőn a legjobb húsz az értékes nyereményekért, köztük az első helyezettnek járó ŠKODA személyautóért.
A visszajelzések, az érdeklődők számának folyamatos növekedése arra ösztönözte a szervezőket, hogy jövőre is megrendezzék ezt a versenyt. A 2018 áprilisában induló vetélkedőre bármely magyarországi lakóhellyel rendelkező család benevezhet majd, ha legalább az egyik szülő rendelkezik érvényes „B” kategóriás vezetői engedéllyel, illetve amennyiben hat és tizenhét év közötti gyereket/gyerekeket nevelnek.
Érdemes lesz ismét elindulni az autós, illetve kerékpáros ügyességi feladatokat felsorakoztató, valamint műszaki és elsősegélynyújtási ismereteket felmérő megmérettetésen, mert az idei, immár hatodik Közlekedik a család erőpróba fődíja, egy ŠKODA RAPID FAMILY típusú személyautó lesz.
„Az autóinkat úgy tervezzük és gyártjuk, hogy azok valódi védelmet nyújtsanak a benne ülőknek, és minimalizálják a baleseti kockázatokat. Ugyanakkor a legfontosabb mégis az, hogy egyáltalán ne történjen baj az úton, és ez csak úgy lehetséges, hogy ha jobban odafigyelünk egymásra, betartjuk a közlekedési szabályokat és mindig meggyőződünk arról, hogy műszakilag kifogástalan állapotban lévő járművel közlekedjünk. Emiatt is támogatjuk évről – évre a nagysikerű Közlekedik a család vetélkedősorozatot, mert az ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal, illetve az Autós Nagykoalícióval együtt ezzel a játékos versennyel is szeretnénk felhívni minél több ember figyelmét a biztonságos közlekedés alapvető tudnivalóira.” – hangsúlyozta Németh János, a ŠKODA márkaigazgatója.
Idén nemcsak a családokat, hanem a legeredményesebb iskolákat is díjazzuk! Az első három, legtöbb résztvevővel rendelkező intézmény, akár 500 000 Ft értékű iskola- és tornaszert nyerhet.
A 2018-as Közlekedik a család területi versenyeinek időpontjai a következők:
Április 14. Tatabánya, Békéscsaba
Április 21. Budapest
Április 22. Szeged
Május 12. Cegléd, Győr, Miskolc, Pécs
Május 26. Szekszárd, Eger, Nyíregyháza, Veszprém
Május 27. Nyíregyháza, Debrecen
Június 02. Székesfehérvár, Jászberény, Kecskemét
Június 09. Szombathely, Kaposvár, Salgótarján, Zalaegerszeg
A versenyre való jelentkezés módjáról, a pályázati feltételeiről, valamint ütemtervéről a www.kozlekedikacsalad.hu oldalon lehet bővebb információkat találni. Az iskolai nyereményjátékra egy formanyomtatvány segítségével lehet jelentkezni, amit a verseny honlapjáról tölthetnek le! Az intézmények diákjai a kitöltött, az iskola által jóváhagyott formanyomtatványt a vetélkedő helyszínén tudják bemutatni.
A brit prémiumgyártó azörök klasszikus rendkívüli kiadásával készül a 2018-as New York-i Nemzetközi Autószalonra: bemutatkozik a klasszikus Mini károsanyag-kibocsátástól mentes változata.
A 2018. március 30 – április 8. között megrendezendő New York-i Nemzetközi Autószalonon a brit prémiumgyártó egy forradalmian exkluzív újraértelmezéssel színesíti tovább a zéró emissziójú mobilitás történetét.
A klasszikus Mini hálózatról tölthető változata a világ közkedvelt kisautójának legendás megjelenését és a holnapok nagyvárosi mobilitásának iránymutató hajtáslánc-technológiáját egyesíti. Az egyedülálló világpremierrel a MINI egyértelmű állást foglal az innovatív, zéró emissziójú járműtechnológia térnyerésére irányuló nemzetközi törekvés mellett, miközben hamisítatlan stílusjegyekkel jelzi, hogy a brit prémiumgyártó által fémjelzett egyedi megoldások a jövőben is a márka meghatározó szimbólumai maradnak.
A klasszikus Mini hálózatról tölthető változata egy korszakokon átívelő, képzeletbeli utazás szüleménye, amelynek értelmében a klasszikus modell karakterét újabb és újabb, egyre modernebb műszaki megoldásokkal ruházzák fel. A XX. század második felének eredeti kisautója ezzel a környezettudatosság és a hosszú távon fenntartható mobilitás jelenben íródó jövőképének kerekeken guruló nagykövetévé avanzsált.
A világ nagyvárosainak közúti forgataga hamarosan egy zéró emissziójú, tisztán elektromos meghajtású MINI modell piaci premierjét ünnepli, amelyet a hamisítatlan kisugárzás, az egyedülálló stílus és a vezetés abszolút élménye jár át. A brit prémiumgyártó a 2017-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon mutatta be a MINI Electric tanulmányautót, amelynek elsődleges küldetése volt, hogy irányt mutasson a márka első tisztán elektromos meghajtású modelljének. Az újdonság világpremierjét pontosan a klasszikus Mini megszületésének hatvanadik jubileumán, 2019-ben tartja a gyártó. A háromajtós MINI műszaki alapjaira épülő, károsanyag-kibocsátástól mentes modell már a fejlesztési munkálatok hajrájában jár, sorozatgyártása első ízben a brit prémiumgyártó oxfordi üzemében kezdődhet meg jövőre.
A hosszú távon fenntartható mobilitás területén a MINI nem csupán a BMW Group háza táján, de az iparágon belül is úttörőnek számít. 2008-ban a gyártó bemutatta a tisztán elektromos MINI első hírnökének tekinthető MINI E modellt, amelynek hatszáz tesztpéldányát valós körülmények közepette, hétköznapi használatban tették próbára az ügyfelek. Az egy évtizeddel ezelőtt felhalmozott tapasztalatok alapvető információkkal szolgáltak a BMW i3 tisztán elektromos prémium kompakt (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 0,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 13,1 – 13,6 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km) kifejlesztése során, a 2013-ban leleplezett újdonság pedig évről évre egyre több rajongó és ügyfél tetszését nyeri el.
Az elektromos mobilitás korszaka felé vezető úton a MINI ezt követően újabb lépést tett: bemutatkozott a plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt MINI Cooper S E Countryman ALL4 modell (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,1 – 2,3 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 13,2 – 14,0 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 49 – 52 gramm / km), amelynek belsőégésű erőforrása és elektromos motorja 165 kW / 224 lóerő maximális rendszerteljesítményre képes, az első és a hátsó kerekek kontrollált meghajtása pedig a MINI ALL4 intelligens összkerékhajtás vadonatúj formáját kelti életre. Az ötajtós, ötszemélyes prémium kompakt minden terepen hamisítatlan vezetési élményt garantál. A legintenzívebb gyorsulás érdekében a modell képes egyszerre mindkét erőforrását maximális hatékonysággal működtetni, miközben a tisztán elektromos meghajtás akár 125 km / órás sebességig is fenntartható. Ezen kimagasló tulajdonságainak köszönhetően a MINI Cooper S E Countryman ALL4 modell jelentős mértékben hozzájárult a BMW Group hálózatról tölthető modellpalettájának globális sikertörténetéhez.
A New Yorkban kiállított, tisztán elektromos meghajtással felszerelt klasszikus Mini eközben minden tekintetben megőrizte egyediségét: a rendkívüli kiadás műszaki alapját a klasszikus Mini Cooper egyik utolsó, gondosan megőrzött példánya adta. A vörös karosszéria-fényezést fehér tető és karakteres motorháztető-csíkok egészítik ki, az eredeti márkaemblémák és keréksapkák helyére pedig citromsárga MINI Electric logók kerültek. A klasszikus Mini zéró emissziójú változata nem csupán megjelenésében, de menettulajdonságait tekintve is hű maradt a márkához. Az elektromos motor azonnali teljesítmény-leadása ráadásul új dimenzióba emeli a legendás kisautóra oly jellemző, gokartosan agilis vezetési élményt, amely világszerte osztatlan népszerűséget szerzett a brit prémiumgyártó eredeti modelljének.
A Ralikrossz-világbajnokság e hét hétfői silverstone-i (Nagy-Britannia) hivatalos teszt- és médianapján az EKS Audi Sport bemutatja a második generációs Audi S1 EKS RX quattro versenyautót, amellyel Mattias Ekström és csapattársa, Andreas Bakkerud a 2018-as szezonban rajthoz áll.
Három kontinensen (Európa, Észak-Amerika, Afrika) összesen tizenkét futam szerepel a versenynaptárban a ralikrossz-sorozatban, amely 2020-ra tervezi az átállást a tisztán elektromos hajtásra. „E perspektíva az egyik ok, amiért az Audi az idén még intenzívebbé teszi szereplését a Ralikrossz-világbajnokságon” – hangsúlyozta Dieter Gass, az Audi versenyigazgatója.
Mattias Ekström 2014 elején alapította ralikrossz-csapatát, amelyet mindössze három év alatt a világ élvonalába vezetett, 2016-ban a pilóta-, illetve csapatbajnoki címet is elhódítva, míg 2017-ben Ekström négy győzelemmel a világbajnoki pontverseny második, az EKS pedig a csapatbajnokság harmadik helyén zárt. Az új szezon előtt Ekström és csapata, az EKS Audi Sport már ég a tettvágytól: „Az Audi még nagyobb támogatásával a győzelemért szállunk harcba, s egyaránt újra meg szeretnénk szerezni a pilóta- és a csapatbajnoki címet” – nyilatkozta a svéd versenyző. E cél érdekében az EKS Audi Sport két új Audi S1 EKS RX quattro versenygéppel áll rajthoz. „Négy évig többé-kevésbé ugyanazon autókkal versenyeztünk. Most két teljes egészében új építésű géppel indulunk, amelyek győztes autóink második nemzedékét képviselik.”
Az Audi Sport az eddiginél is jobban összpontosít a 2018-as szezonra. Míg a márka 2017-es belépésekor elsősorban a tesztek és a versenybevetések támogatására helyezte a hangsúlyt, a 2018-as idényre már jelentősen továbbfejlesztette az immár 580 lóerős Audi S1 EKS RX quattro versenygépet. Egyebek mellett új aerodinamikai csomagot is kapott az S1, amely jelentősen javítja menetteljesítményeit. A 2018-as világbajnoki futamok mindegyikén az Audi szakemberei a helyszínen is segítik az EKS gárdáját a motorok üzemeltetésében.
„Az aerodinamikai fejlesztések mindjárt az első pillantásra jól láthatók, azonban a karosszéria alatt is sok minden változott” – mondta Mattias Ekström. „Nagy lépést tettünk előre, s az első tesztek igencsak ígéretesek. A tavalyi szezonkezdetkor még ránk vadásztak, most viszont már mi vagyunk a vadászok.”
Nem csupán a műszaki fejlesztések tűnnek ígéretesnek a 2016-os világbajnok számára. „Az idén összpontosíthatok először teljes egészében a ralikrossz-projektre” – hangsúlyozta Mattias Ekström, aki 2014 és 2017 között a DTM-futamokkal párhuzamosan indult e sorozatban. „Számomra ez különösen kedvező, mivel a kettős terhelés óriásinak bizonyult. Büszkeséggel tölt el továbbá, hogy számos régi partnerünk – mindenekelőtt a Red Bull – kitartott mellettünk, s új szponzorokat is meg tudtunk nyerni az EKS Audi Sport számára. Néhány új arc is feltűnt a csapatban, akikkel várhatóan tovább erősödünk.”
Andreas Bakkerud személyében Mattias Ekström új csapattársat is kapott, aki már az első teszteken is részt vett a gárdával. „Az elmúlt hetek mindenekelőtt arról szóltak számomra, hogy a lehető leggyorsabban hozzászokjak az Audi S1 EKS RX quattro versenygéphez, amely valamivel rövidebb, mint az általam eddig vezetett autók” – számolt be a norvég pilóta. „Az első benyomásaim mindenesetre nagyon kedvezőek. Különösen tetszik a csapatmunka, amely nagy hangsúlyt fektet a legkisebb részletekre is, ami a végén sokat számíthat. Egyértelmű, Mattias nem csupán kiváló versenyző, hanem nagyszerű szakember is. Nagy örömmel tölt el a közös munka és megpróbálok a lehető legtöbbet tanulni tőle. Első lépésként szeretnék már a kezdetektől hozzájárulni ahhoz, hogy az EKS Audi Sport megnyerje a csapat-világbajnokságot, a második lépésben pedig a pilótabajnoki cím a cél, ami régi személyes vágyam.”
Az elektromos közlekedés jövőbeli lehetőségeinek feltérképezése jegyében Európában először a Genfi Autószalonon mutatkozott be az az új tanulmányautó-család, amely a Toyota gyors ütemű elektromosjármű-fejlesztési programjának tervezett irányvonalait vázolja. Az akkumulátoros elektromos (BEV) járműveket felvonultató Concept-i tanulmánycsalád és az üzemanyagcellás (FCEV) TOYOTA FINE-Comfort Ride tanulmányautó betekintést engednek abba, hogyan járulhatnak hozzá az új technológiák az egyéni mobilitás kiterjesztéséhez és egy fenntartható társadalom kialakításához.
A tavalyi év végén a környezetbarát hibrid elektromos (HEV), hálózatról tölthető hibrid elektromos (PHEV), akkumulátoros elektromos (BEV) és hidrogén üzemanyagcellás elektromos (FCEV) technológiák fejlesztésében élenjáró, a Lexus prémium márkát is jegyző Toyota bejelentette, hogy felgyorsítja elektromosautó-fejlesztési folyamatait, és 2030 tájára több mint évi 5,5 millió ilyen gépkocsit szeretne eladni. Ezek közül több, mint egymillió várhatóan zéró károsanyag-kibocsátású, akkumulátoros (BEV) vagy üzemanyagcellás (FCEV) jármű lesz.
Ez a célkitűzés nagyban segít majd megvalósítani a Toyota Environmental Challenge programban meghirdetett környezetvédelmi célokat (2050-re a 2010-es értékek egytizedére csökkenteni az új járművek globális átlagos károsanyag-kibocsátását), hiszen előírja, hogy 2025-re a Toyota összes modellje elérhető lesz (kizárólagosan vagy választhatóan) elektromos hajtáslánccal. Ennek a számottevő előrelépésnek a megvalósítása érdekében a Toyota a Panasonic Corporation céggel tervezett vegyesvállalatára vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt indított útjára, amely a részben vagy teljesen elektromos járművekbe szánt prizmatikus akkumulátorok teljesítményével, biztonságával, árazásával és megbízható piaci ellátásával kapcsolatos esetleges kihívásokra keresett választ.
A Toyota által a Genfi Autószalonon bemutatott tanulmányautók betekintést engednek azokba a formai megoldásokba és műszaki fejlesztési tartalmakba, amelyekkel várhatóan maximálisan ki lehet aknázni a jövőbeli elektromos és üzemanyagcellás gépkocsikban rejlő lehetőségeket, amelyek a környezet védelmén túl magukba foglalják a mobilitás biztonságosabbá és elérhetőbbé tételét, különös tekintettel az idős és fogyatékkal élő vásárlók számára.
A különleges Concept-i széria három elektromos járműből álló tanulmánycsalád, amelyek mindegyikét eltérő felhasználótípus számára, különböző forgalmi környezetekre fejlesztették ki.
Toyota Concept-i Series i FINE-Comfort Ride Concept
A TOYOTA FINE-Comfort Ride tanulmány azt vizsgálja, hogyan lehetséges az FCEV technológiák alkalmazásával tágas, rugalmasan variálható belső terű, újszerű formátumú prémium szedánt teremteni. A mesterséges intelligencia alkalmazásával, a nagy adatmennyiségek begyűjtésével és a fedélzeti Segéd alkalmazásával a Toyota azt vizsgálja, hogyan válhat egy autó a gazdája partnerévé, figyelve vezetője hangulatát és kedélyállapotát, ezzel biztosítva a biztonságos, élvezetes utazást.
A Toyota új Concept-i tanulmányautó-családjának tagjai mesterséges intelligencia (AI) alkalmazásával igyekeznek megérteni vezetőjüket, hogy az autók és gazdáik partnerként tanulhassanak egymástól, és együtt fejlődhessenek. A mobilitás ezen jövőképével először a Genfi Autószalonon találkozhat az európai közönség; az itt bemutatott három Toyota Concept-i tanulmányautó különböző személyes mobilitási szükségeteket hivatott kielégíteni.
A négykerekű Toyota Concept-i mellett színpadra lép a Concept-i RIDE: egy univerzális, kisméretű jármű, amelyet bárki használhat, beleértve a kerekesszékes vagy idős ügyfeleket; valamint a Concept-i WALK, egy „sétálóutcába” szánt jármű, amelyet kifejezetten a járdán történő, gyalogosok közötti használatra fejlesztettek ki. A Toyota mindig is arra törekedett, hogy modelljeivel megragadja a mobilitás szabadságát és örömét – vagyis hogy olyan járműveket teremtsen, amelyeket a japán vásárlók általában „szeretett” autóként emlegetnek.
A Toyota Concept-i széria tagjai egy új korszak „szeretett” autóivá válhatnak; követve a „több mint gép: partner” elvét. A Toyota Concept-i szériát megalapozó technológia képes megérteni az embereket (TANULÁS), mesterséges intelligencia segítségével felismerve az emberi érzelmeket, és megjósolva a vezető várható kívánságait. Ehhez kapcsolódnak az önvezető rendszerek, amelyek biztonságot és felszabadultságot biztosítanak (VÉDELEM). Emellett a technológia fejlődésével lehetőség nyílik arra is, hogy a jármű előre megjósolja a vezető érzelmeit, és ezzel a vezetési élmény új távlatait térképezze fel (INSPIRÁCIÓ).
TOYOTA CONCEPT-I
Ez a négykerekű modell mesterséges intelligenciával képes az emberek megértésére: a jármű ötvözi az emberek megértésére képes technológiát (TANULÁS) és az önvezető technológiákat, biztonságos és nyugalmas közlekedést (VÉDELEM), valamint új, élvezetes vezetési élményt (INSPIRÁCIÓ) biztosítva, miközben a futurisztikus utastér, a fejlett HMI és a Segéddel történő interakció új felhasználói élményt teremt. A Toyota azt tervezi, hogy már 2020 körül megkezdi Japánban a tanulmányautó bizonyos funkcióival kiegészített járművek közúti tesztjét.
Technológia, ami képes megérteni az embereket (TANULÁS)
A vezető kifejezéseiben, akcióiban és hangszínében “olvasva” a Concept-i felméri az érzelmeket és az éberség szintjét. Az általános információkat, például az internetes híreket összeveti a személyes információkkal, például a közösségi oldalakon kifejtett aktivitással, a GPS információkkal vagy az autóban korábban folytatott beszélgetésekkel, és ezek alapján előre felméri az autós várható igényeit. E technológiára építve a Toyota Concept-i sorozat értékes innovációt kínál az olyan területeken, mint a biztonság és a vagyonvédelem (VÉDELEM) és az élvezetes vezetési élmény (INSPIRÁCIÓ).
Biztonság és nyugalom (VÉDELEM)
Az embereket megértő technológia segítségével a Concept-i nemcsak az autó, hanem a vezető mindenkori állapotát is figyeli. Ennek alapján előfordulhat, hogy a Concept-i önvezető üzemmódra vált, például amikor az autó állapota kiváló ugyan, de a vezető egy veszélyes vagy stresszes közlekedési helyzetbe kerül. Az autó emellett a vezető érzelmeinek, éberségének és figyelmének ismeretében stimulálja az autós mindegyik érzékét (beleértve a látását, tapintását, sőt akár a szaglását is), hogy még a magasabb szintű stresszt is könnyebben elviselhetővé tegye.
Élvezetes vezetési élmény (INSPIRÁCIÓ)
Az autós érzelmeinek és érdeklődésének ismeretében a Concept-i beszélgetést is kezdeményez. Az autó a vezető hangulata alapján érdekes témákat vet fel, egészen újszerű stílusban valósítva meg a kétirányú kommunikációt. A technológia egy “Érzelmi térképet” is készít, rendszeresen mappázva a vezető érzelmeit és GPS-adatait. Az egyéni érzelmek gyűjtésével és azok “big data” adatelemzésével a Toyota Concept-i sorozat járművei felfrissítő élményeket biztosíthatnak azáltal, hogy új, élvezetes útvonalakat javasolnak a napi rutin helyett.
Az autó dizájnjának izgalmas jellegzetessége az előre erősen elnyújtott utaskabin; az egyszerű kialakítású és levegős belső tér központi eleme a műszerfal közepén elhelyezett Segéd; innen áramlanak kifelé a kabin vonalai, méghozzá egyenesen a karosszéria lemezeire, egységes stílusban egyesítve az autó külső és belső formavilágát. Az ösztönösen használható HMI, a 3D-HUD (head-up display) rendszer és az Segéd interakciója egészen újszerű felhasználói és vezetési élményt nyújt. A Toyota azt tervezi, hogy már 2020 körül megépíti a Toyota Concept-i működő változatát, és megkezdi a tanulmányautó bizonyos funkcióival kiegészített járművek közúti tesztjét.
TOYOTA CONCEPT-I RIDE
Kisméretű jármű a “felhasználóbarát városi mobilitás” megvalósítására: felfelé nyíló ajtók, elektromosan csúsztatható, univerzális ülés, a mozgáskorlátozottak számára is könnyen használható joystick-irányítás. Az ülés elhelyezése és az önvezető funkció bárki számára lehetővé teszi a biztonságos közlekedést. Az autómegosztó szolgáltatásokban is elképzelhető az alkalmazása.
Univerzális kialakítás a kerekes széket használók számára
A jármű felfelé nyíló ajtói tágas nyílást tárnak fel, és az elektromos mozgatású ülés kicsúszik oldalra, így a kerekes székkel közlekedők – akik számára nehézséget okoz a beszállás – is könnyen használhatják az autót. Ráadásul a felfelé nyíló ajtók a kerekes szék ki- és beemelését is megkönnyítik, ami kényelmesen elfér az utastér hátsó részében. A joystick-alapú irányítás kiváltja a kormánykereket, a fék- és a gázpedált, és nagyon leegyszerűsíti az autó kezelését vezetés és parkolás közben; ez utóbbi műveletet a jármű kis mérete is megkönnyíti.
Emellett a Toyota Concept-i sorozatban működő Segéd – amely itt a műszerfal nagyméretű kijelzőjében kapott helyet – olyan információkat szolgáltat, amelyek fontosak lehetnek a mozgásukban korlátozott embereknek; például ellenőrzi, hogy a meglátogatni kívánt épületek akadálymentesek-e.
Biztonság és nyugalom
Menet közben a vezetőülés középre áll be. A parkolást olyan vezetősegítő funkciók támogatják, mint az automatikus parkolás, illetve a kiszállás utáni önálló parkolás, így bárki – nem csupán a kerekes széket használó, hanem az idős emberek is – biztonságosan és relaxáltan használhatja az autót. A Toyota azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a Toyota Concept-i RIDE megjelenik az autómegosztó szolgáltatások kínálatában. Az univerzális mobilitás megosztásával a Toyota arra törekszik, hogy mindenki számára kényelmesen használható és könnyen elérhető közlekedési módot kínálhasson.
Toyota Concept-i Series i FINE-Comfort Ride Concept
A Toyota Concept-i RIDE-ról készült videóban azt láthatjuk, hogyan könnyíti meg autója egy mozgáskorlátozott lány mindennapjait:
TOYOTA CONCEPT-I WALK
Kompakt méretű, a gyalogos körzetekre tervezett mobilitási eszköz: az önvezető funkció segítségével az eszköz hosszabb távolságokon is biztonságosan használható. A három kerék, a változtatható tengelytávolság, a kormányzási funkció és az alacsony padló révén a jármű könnyen használható, és nem kell hozzá különleges öltözék. Az elképzelés szerint a jármű a megosztó szolgáltatásokban tűnhet fel, illetve a szabadidős sporttevékenységekben és lakott területen kívül is használható.
Biztonságos közlekedés a járdán és a gyalogos zónákban
Egy jármű, amely képes megfordulni egy lépésnél rövidebb és egy vállszélességnél keskenyebb területen, és ami nem foglal több helyet, mint egy sétáló ember. A beszélgetések és a kormányrúd érzékelőinek információi alapján a Segéd megérti a vezetőt, és ha menet közben veszélyt észlel, figyelmeztet, majd automatikusan megelőző lépéseket tesz. A három kerék és a tengelytávolságot állító szerkezet mindig az adott sebességhez igazodik, így a jármű álló helyzetben és menet közben egyaránt stabil marad.
Bárki könnyen használhatja
A kormányzási funkció bekapcsolásával a felhasználóknak nem a testsúlyuk áthelyezésével kell irányítaniuk a Toyota Concept-i WALK modellt, így bárki könnyen kezelheti a járművet. Az alacsonyabb padlókialakításnak köszönhetően kortól, nemtől vagy ruházattól függetlenül egyszerű a fel- és leszállás. A vállalat elképzelései szerint a Toyota Concept-i WALK kiválóan alkalmas az autómegosztó szolgáltatók számára. A jármű jól használható rövidebb távolságokra, az egyes tömegközlekedési központok közötti rövid utakra, de akár lakott területen kívül is.
A Toyota Concept-i WALK-ról készült videóban egy fiatalos nagymama vásárol ajándékot unokájának a jármű segítségével: