Szerző: Jacsek Mihály

  • Kiss Pál Tamás 2017 magyar rallycross bajnoka!

    Kiss Pál Tamás 2017 magyar rallycross bajnoka!

    A bajnoki címért indult a Total Nemzetközi Rallycross Parádén Kiss Pál Tamás, és a megújult Rabócsiringen tökéletes teljesítménnyel meg is szerezte azt. Három héttel az európa-bajnoki harmadik hely elhódítása után bajnoki címét is megvédte a SPEEDBOX Racing Team versenyzője.

    „Az volt az álmom, hogy úgy nyerjem meg újra a Magyar Rallycross-bajnokságot, hogy elsőként intsen le a kockás zászló a hazai pályának számító Rabócsiringen. Mindenképpen ezen a versenyen akartam bebiztosítani a címvédést, mert a hazai szurkolóknak is szerettem volna örömet szerezni, azzal, hogy magyar pályán, előttük dől el a bajnokság, és nem az utolsó fordulóban Szlovákiában. Ez sikerült, de ahogy a rallycrossban megszoktuk, most sem volt egyszerű a hétvége” – mondta a verseny utáni ünneplés közben Kiss Pál Tamás.

    A pilóta betegsége nehezítette a felkészülést, és ez a lehető legrosszabbkor jött, mert a megváltozott vonalvezetésű Rabócsiringen több tesztre volt szükség a megszokottnál. A bajnoki címet egy mindenki számára új helyszínen kellett megvédenie Kiss Pál Tamásnak.

    „Az Európa-bajnokságon már komoly rutint szereztem én is, és a csapat is abban, hogy egy új pályához hogyan lehet a lehető leggyorsabban alkalmazkodni. A Rabócsiring pedig teljesen új lett, mert a módosításokkal a ritmusa, és a tempója is alapvetően megváltozott. Kívülről lehet, hogy úgy tűnt, nagyon könnyen alkalmazkodtunk és gyorsak voltunk az első szabadedzéstől kezdve, de ehhez kellett az a rengeteg tapasztalat, amit sikerült összegyűjtenünk az évek során. Szerencsére a Peugeot 208 WRX is úgy reagál a beállításokra ahogy azt előzetesen gondoljuk, így az autót is viszonylag gyorsan be tudtuk állítani. Én is ráéreztem már az első szabadedzésen a pálya pokolian gyors tempójára” – mondta a kezdeti lépésekről Kiss Pál Tamás.

    A szabadedzéseken elért első helyek után, egy kedvező sorsolás miatt viszonylag könnyű előfutammal kezdett a bajnoki címvédő, így ezeket a köröket is a köridők faragásával tölthette. A második előfutamon már a legjobbak kerültek össze, és a rajt utáni kanyarban együtt fordult a két bajnokesélyes. Az ellenfél korai joker köre lehetőséget adott a SPEEDBOX pilótájának arra, hogy saját tempóját autózva akkora előnyt építsen ki, hogy a jokere után kényelmesen az élre térjen vissza és megnyerje a futamot. A harmadik előfutamban Kiss Pál Tamás rajtolt a legjobban, és miután elsőként fordult az egyes kanyarban, a forgatókönyv ugyanaz volt, mint a megelőző két kvalifikáción.

    „Nagyon örültem annak, hogy nem csak a pályán mutatott teljesítmény tekintetében léptünk újra előre, hanem a rajtokkal is fejlődtünk. Talán még sosem volt olyan hétvége, hogy a rajtokban vagy megelőztem Kárai Tomit, vagy együtt fordultunk az első jobbosban, ráadásul ő is sokat javult az új autóval, így ez a siker még többet jelent” – értékelte az előfutamokat Kiss Pál Tamás, aki ettől kezdve már bajnokként versenyzett tovább, mert az előfutamokon gyűjtött 16 pont elég volt az újabb hazai bajnoki címhez.

    „Természetesen nagy volt az öröm, mert egy nagyon nehéz évre tettük fel a koronát azzal, hogy teljesítettük az elsődleges célunkat, és 2016 után 2017-ben is megnyertük a hazai bajnokságot, de szerettem volna egy olyan tökéletes hétvégét, ahol mindent megnyerünk, és olyan teljesítményt teszünk le az asztalra, amivel méltóképpen szerezzük meg az elsőséget” – árulta el Kiss Pál Tamás.

    A folytatás pedig újra hibátlan lett. Az elődöntőben nem tudták az ellenfelek megszorongatni a 47-es rajtszámú Peugeot 208 WRX-et, majd a döntőben az első métereken nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a versenyt Kiss Pál Tamás nyeri.

    „Az alatt az öt kör alatt lepergett előttem a teljes szezon. A rengeteg munkával töltött éjszaka, a svédországi törés utáni felállás, a sok öröm amiben részünk volt ebben az évben, és az utolsó kör végén a szokásos keresztbe csúszós célba érkezéssel kezdtük az ünneplést. Nagyon jól esett, hogy mindent megnyertünk a hétvégén, és utána megható volt, amikor a csapatom, a családom, a barátaim és a szurkolóim a We Are The Champions című számmal, és egy hatalmas üveg pezsgővel várt, amit mindenki aláírt” – elevenítette fel a döntő eseményeit 2017 magyar rallycross bajnoka. A célba érkezés után a csapat a szezont is lezárta, mert a bajnokság utolsó hétvégéjén már nem indul a SPEEDBOX Racing Team.

    „Nagyon hálás vagyok azért a sok sok munkáért, amit véghezvitt mindenki, aki részt vett ebben, és ott volt mellettünk. Szenzációs éven vagyunk túl, és bevallom, jól esik majd a pihenés. Három szezonnal a szakágváltás után kétszeres magyar bajnokok és EB dobogósok vagyunk, és erre nagyon büszke vagyok. Ezt az eredményt egy magyar csapattal értük el, úgy, hogy sokszor a szakágban versenyző vb-s világsztárokkal azonos köridőkre voltunk képesek, ami óriási sportszakmai siker. Köszönöm a szurkolóknak is az egész éves támogatást, sokszor ők adták meg azt a pluszt, amivel tovább tudtunk lendülni egy-egy nehéz pillanatban” – értékelt a kétszeres magyar bajnok.

    A Magyar Rallycross-bajnokság versenynaptára:
    2017.03.25-26. Szlovákiaring – 1. hely
    2017.04.16-17. Rabócsiring – 1. hely
    2017.06.04-05. Rabócsiring – 1. hely
    2017.08.05-06. Kakucsring – 5. hely
    2017.08.26-27. Gerinbach – 1. hely
    2017.10.07-08. Rabócsiring – 1. hely
    2017.10.21-22. Szlovákiaring

  • Az Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio elhódította a világ leggyorsabb sorozatgyártású SUV címet

    Az Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio elhódította a világ leggyorsabb sorozatgyártású SUV címet

    Az Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio elhódította a világ leggyorsabb SUV-jének járó címet, és új mércét állított a legendás németországi Nürburgringen, újabb trófeával gyarapítva a Quadrifoglio versenyhagyományait, és az Alfa Romeo több mint egy évszázados történetét.

    A Stelvio Quadrifoglio 7 perc 51,7 másodperc alatt tett meg egy kört a 20,8 kilométeres Nordschleifén (északi kör.) Ez az új szintidő nyolc teljes másodperccel gyorsabb, mint az előző sorozatgyártású SUV rekord.

    A rekorder Stelvio Quadrifoglio volánjánál az a Fabio Francia ült, aki annak idején ugyanitt a Giulia Quadrifoglióval 7 perc 32 másodperces idővel megdöntötte a négyajtós szedánok nürburgringi rekordját. Az Alfa Romeo márka több mint egy évszázados történetének legelső SUV-je maradéktalanul testesíti meg a márka szellemiségét: a jellegzetes olasz formatervezést, az ultramodern, innovatív motorokat, a tökéletes tömegelosztást, az egyedülálló műszaki megoldásokat, valamint a lehető legtökéletesebb tömeg/teljesítmény arányt.

    Az olasz szenvedéllyel, kézműves minőséggel és innovációval átitatott, vadonatúj Alfa Romeo Stelvio arra született, hogy meghódítsa az utat, amelyről nevét kapta.

    A Stelvio Quadrifoglio gyártásánál széles körben felhasznált ultramodern, kis tömegű anyagok tökéletes, 50/50 arányú tömegelosztást, kategóriaelső torziós szilárdságot, a kategóriában egyedüliként alkalmazott, szénszálas hajtótengelyt, valamint a létező legközvetlenebb kormányzást kínálja.

    A nagy teljesítményű szabadidőjármű szíve és lelke egy teljesen alumínium szerkezetű, közvetlen befecskendezéses, 2,9 literes, 24 szelepes, V6-os ikerturbós motor köztes töltőlevegőhűtővel, 510 LE teljesítménnyel és 600 Nm forgatónyomatékkal. Ehhez a motorhoz most először csatlakoztatták a modellhez alapkivitelben kínált Q4 összkerékhajtású rendszert. A motor ereje nyolcfokozatú automata sebességváltón át jut a kerekekhez; a váltó Race (Verseny) üzemmódban mindössze 150 milliszekundum  alatt kapcsol.

    A Stelvio Quadrifoglio kategóriájának legjobb lóerő/liter arányával büszkélkedhet.

    A vadonatúj, kistömegű Alfa Romeo platformhoz tervezett, teljesen alumínium szerkezetű, 2,9 literes V6-os ikerturbós benzinmotor kompakt, 90 fokos hengerszögű szerkezetet kapott, kialakításakor elsődleges szempont volt, hogy tömegközéppontja minél lejjebb kerüljön a vázban.

    A Stelvio Quadrifoglio exkluzív, fejlett technológiái között megtalálható a négyállású Alfa DNA Pro üzemmód-váltó kapcsoló (Race üzemmóddal), a nyomatékvektor-szabályozás, a Quadrifoglio hangolású, adaptív felfüggesztés, valamint a takarékosabb üzemet szolgáló hengerlekapcsolás.

    A Stelvio Quadrifoglio ultranagy teljesítményű opciói között említést érdemelnek a következők:

    • Rendkívül csekély tömegű, szénszálas vázú Sparco versenyülések, amelyek agresszívebb oldalsó párnázásuknak köszönhetően szélsőséges kanyarsebességek mellett is maximális oldaltartást kínálnak, és amelyek nem csak kategóriájuk legkönnyebb képviselői, de hosszú távú utazás esetén is kényelmesek.
    • Ultranagy teljesítményű Brembo karbon-kerámia (CCM) fékrendszer

     

  • Letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét Kecskeméten

    Letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét Kecskeméten

    Letették a Mercedes-Benz gyár új képzési központjának alapkövét csütörtökön Kecskeméten, az intézmény elsősorban a duális képzésben részt vevő középiskolások és felsőoktatási hallgatók gyakorlatának helyszíne lesz. A több mint 3 milliárd forint összegű beruházást a magyar állam 622 millió forinttal támogatja.

    Az autógyár közvetlen szomszédságában felépülő képzési központ alapkövének elhelyezésén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta: azzal, hogy a Mercedes-Benz gyár új oktatási központot, jövőre pedig új üzemet épít, kifejezi azt, hogy hosszú távon gondolkodik Kecskemétben, a régióban és Magyarországban is. A Mercedes magyarországi termelésének alakulása, munkavállalóinak száma, az itt gyártott autótípusok és a jövőre vonatkozó tervek egy világcég és Magyarország közötti szoros együttműködésről szólnak – fogalmazott a miniszter. Elmondása szerint ez kifejezi a német befektetőknek Magyarország és a magyar gazdaság fejlődésébe vetett bizalmát, a magyar kormány nagyrabecsülését és támogatását, valamint a magyar munkavállalók teljesítményének elismerését is.

  • Kiss Pál Tamás harmadik lett a Rallycross Európa-bajnokságon!

    Kiss Pál Tamás harmadik lett a Rallycross Európa-bajnokságon!

    A lettországi szezonzárón a harmadik helyen végzett Kiss Pál Tamás, és ezzel az Eb idei értékelésében is a harmadik helyen zárt a SPEEDBOX Racing Team versenyzője, és az eddigi legjobb magyar eredményt érte el a szakág legerősebb kategóriájában, a négykerékhajtású, 600 lóerős autókkal versenyző Supercars géposztályban.

    Magabiztosan, de kicsit izgatottan utazott a SPEEDBOX Racing Team Rigába, hiszen a franciaországi tempó alapján a futamgyőzelemre is komoly esély volt, ugyanakkor a bajnoki harmadik helyre is koncentrálni kellett. Az év végi dobogóért a 2015-ös Európa-bajnok Tommy Rustadot hat ponttal kellett megelőzni a szezonzárón, a korábbi Vb futamgyőztes Robin Larssonnál pedig legalább egy ponttal kellett többet gyűjtenie Kiss Pál Tamásnak. Emiatt, és a változó körülmények miatt inkább óvatosan kezdett a csapat.

    „Egy visszafogott szabadedzés után az első előfutamban rögtön Rustaddal kerültem össze. Andrea Duburg az elején feltartott mindenkit, aztán Rustad csapattársa is megelőzött minket, de végül így is második lettem, és ezzel egy kicsi előny rögtön az elején kialakult. A második előfutamra leszakadt az eső, így a legcsúszósabb első rajtkockából indultam. A futam azonban remekül sikerült, kicsit becsaptam, és a hátsó ugratóban szinte átrepültem Derek Tohillon, és megnyertem a futamot. Az idő is az összetett második volt, így megint nőtt az előny a riválisok előtt, de ami fontosabb, hogy csodálatosan működött a vízen a Peugeot 208 WRX” – mesélte az első nap eseményeit Kiss Pál Tamás.

    Vasárnap újra vizes pályán kezdtek a versenyzők, és a kétkörös bemelegítésen megfagyott a vér a csapattagok ereiben, amikor az autóból elkezdett ömleni az olaj. Két kvalifikációt, az elődöntőt és a döntőt kellett teljesíteni aznap, így nem sok idő maradt a szerelésre. Rohamtempóban kezdődött a munka, és kiderült, hogy szombaton az ugratókon ment tönkre egy alkatrész a hajtásláncban, ami miatt a váltóolaj folyt a kocsiból. Mindössze fél óra alatt
    újra menetkész volt a Peugeot, de a kétely ott volt mindenkiben, hogy kibírja e a négy futamot.

    „Ekkor döntöttem úgy, hogy minden futamon igyekszem a maximális különbséget kiautózni Larssonhoz és Rustadhoz képest. Ezért a harmadik előfutamon Marklund és Bryntesson mögött maradtam, nem is támadtam őket, mert a cél az volt, hogy az idő jó legyen. Működött a taktika, a harmadik helyem a harmadik időt is jelentette a Q3-ban. Negyedszerre a száraz harmadik rajthelyről életem legjobb rajtjával sikerül elindulni, és megnyertem a futamot, méghozzá egy olyan idővel ami a Vb harmadik legjobb futamideje lett volna, és a legjobb köröm is a harmadik volt a Vb mezőnyben” – mondta Kiss Pál Tamás, és még mindig érezhető a hangjában a büszkeség, mert a világbajnokság élmezőnyével egyforma tempót menni óriási sportszakmai siker.

    A negyedik kvalifikációs futamon elért győzelmével a második helyen jutott az elődöntőbe a SPEEDBOX Racing Team versenyzője, és Larssonnál kettő, Rustadnál hat ponttal szerzett többet, tehát megvolt a harmadik hely, már „csak” meg kellett tartani. Az elődöntőben a rosszabbul tapadó első rajtkockából megint harmadikkén jött el a 47-es rajtszámú magyar Peugeot, de megint annyira gyors volt, hogy sikerült Tohillt és Larssont is hibázásba kergetni, így újabb futamgyőzelemmel jutott a döntőbe Kiss Pál Tamás.

    „A döntőben már csak az Eb harmadik hely lebegett a szemem előtt. Itt már használt gumikkal versenyeztem, míg a többiek az újakat tartogatták a végére, így a rajtnál harmadikként jöttem el. Próbáltam Larssont hibára kényszeríteni, de túlságosan jó versenyző ahhoz, hogy egymás után két futamon is rontson. A nagy üldözésben meg is csúsztam, így nem erőltettem tovább, és a biztonságos harmadik helyen értem célba, ami az év végi harmadik helyet jelentette” – foglalta össze az év utolsó döntőjének eseményeit Kiss Pál Tamás.

    Kettős harmadik hellyel fejezte be a 2017-es európa-bajnoki szezont a SPEEDBOX Racing Team, és ezzel a második teljes Eb szezonjában a dobogón végzett Kiss Pál Tamás, ami a tavalyi ötödik hely után óriási siker a 35 autós mezőnyben, és az eddigi legjobb magyar rallycross eredmény a szakág legmagasabb szintjén, a Supercars kategóriában.

    „Nagyon boldog vagyok! Két második, egy harmadik és egy ötödik helyet szereztünk ebben az évben, mindezt úgy, hogy az ötödik helyünk valójában egy második hely volt Norvégiában, de egy indokolatlan büntetés után lett belőle ötödik, egy futamunkat pedig az első kvalifikációnkon tönkretett egy meggondolatlan versenytárs. Folyamatos fejlesztéssel telt a szezon, hogy lépést tudjunk tartani a többiekkel, a hazai bajnokságban is figyelnünk kellett, hogy megvédjük a címünket, és így sikerült az Eb-n is dobogón végeznünk, ami óriási siker. A legjobb Peugeot-val versenyző csapat lettünk, erre különösen büszke vagyok, és büszke vagyok a csapatomra is, akik megmutatták, hogy egy kis magyar alakulat képes a rallycross csúcsára jutni. A verseny után minden riválistól átjöttek a mérnökök és gratuláltak, hogy gyakorlatilag négy futamból odakerültünk a dobogóra, hiszen Norvégia csak az első kvalifikáció első kanyarjáig tartott nekünk. Nagyon köszönöm a szurkolóknak, a támogatóknak, és a családomnak is, mert nélkülük nem lett volna erőnk végigcsinálni, de az a biztatás, amit tőlük kaptunk, akár a pálya mellől, akár a közösségi oldalainkon keresztül nagyon sokat jelentett. Bízom benne, hogy 2018-ban is lesz lehetőségünk a folytatásra, ahol a harmadik évünkben meg tudjuk nyerni az Eb-t, de úgy gondolom, hogy a tavalyi ötödik hellyel és az idei harmadik hellyel már letettük a névjegyünket a magyar rallycrossban” – fejezte be Kiss Pál Tamás.

    A csapat a verseny után nem ünnepelt sokáig, hanem már a következő feladatra koncentrált, hiszen Máriapócson folytatódik a Magyar-bajnokság, ahol akár már bajnok is lehet Kiss Pál Tamás. Munka pedig akadt, mert a rigai döntő utolsó kanyarjaiban egy-egy pillanatra kihagyott a motor, ezért az Oreca mérnökeivel rögtön a díjkiosztó után megvizsgálták a 600 lóerős erőforrást, ami szerencsére nem sérült, így a Rabócsiringen újra a futamgyőzelemért és a hazai címvédésért száll harcba az Európa-bajnokság dobogósa.

    A Rallycross Európa-bajnokság Supercars kategóriájának végeredménye:
    1. Anton Marklund 129 pont
    2. Thomas Bryntesson 101 pont
    3. Kiss Pál Tamás 90 pont
    4. Robin Larsson 88 pont
    5. Tommy Rustad 86 pont
    6. Alexander Hvaal 61 pont

  • Lettországban zárja az Eb szezont Kiss Pál Tamás

    Lettországban zárja az Eb szezont Kiss Pál Tamás

    A franciaországi második hely után Kiss Pál Tamás újra a győzelemért száll harcba a Rallycross Európa-bajnokság rigai szezonzáróján. A SPEEDBOX Racing Team versenyzője pontegyenlőséggel ötödik a bajnokságban, a harmadiktól mindössze öt ponttal lemaradva, így egy újabb jó szerepléssel az év végi dobogó is elérhető.

    Egy évvel ezelőtt a rigai versenyen harmadik lett Kiss Pál Tamás, igaz a néhány óráig másodiknak hitte magát, mivel a győztes Rustadot előbb kizárták, majd a díjkiosztó után visszavonták a döntést. Ennek ellenére szép emlékeket idéz az 1966-ban épült Bikernieki pálya, ahol 2016-ban rendeztek először Eb futamot.

    „Tavaly a dobogón fejeztem be a szezont Lettországban, és az ötödik helyen zártuk a bajnokságot, ami az első teljes európa-bajnoki szezonunkban nagyszerű eredmény volt, hiszen egy vitatható ítélet miatt pontlevonással is sújtottak. Most úgy is esélyesek vagyunk az év végi dobogóra, hogy a svédországi futamon egy baleset után megsérült a bukócső, és emiatt ott nem szereztünk pontokat. A négy fordulóból így valójában hármat teljesítettünk, mégis a korábbi Vb futamgyőztes Robin Larssonnal azonos pontszámmal állunk az ötödik helyen. Ez jól mutatja, hogy mennyit fejlődtünk a tavalyi évhez képest. Az időeredmények alapján egyértelműen az Eb élmezőnyében tudunk menni, de a francia futamon is volt olyan, hogy a köridők alapján a Vb mezőny legjobb tíz versenyzője közé kerülhettünk volna. Az Eb-n mi vagyunk a legjobb Peugeot-val versenyző csapat, és ez nem csak nekünk büszkeség, hanem a gyáriak is elismerik a teljesítményünket. Emiatt magabiztosan utazok Lettországba, és nagyon várom a versenyt. A motorsportban bármi megtörténhet, de ha sikerül kimaradni a csetepatékból, akkor a győzelemre, és ezzel az év végi harmadik helyre is jó esélyünk van. Ez a cél, ezért utazunk Rigába” – összegzett Kiss Pál Tamás.

    A lett főváros központjától karnyújtásnyira fekvő Bikirneki pálya 1294 méteres körének 60%- a aszfaltos, 40%-a pedig jó minőségű murvás. A joker a kör végén található, a kijövetel pedig épp a célegyenesre fordító kanyarban találkozik a normál pályaszakasszal, így idén is fontos lesz a jó taktika. Az is különlegesség, hogy három ugratót is tartalmaz a vonalvezetés.

    „Az idei fejlesztéseink talán ezen a pályán működnek majd a legjobban. Az új lengéscsillapítók, a megváltoztatott váltóáttétel, és a frissített motorprogramból Lettországban is sokat profitálhatunk, úgy gondolom, hogy a Peugeot 208 WRX itt is nagyon gyors lesz. A csapat is lendületben van, az előző futamon minden olajozottan működött” – mondta a technikai részletekről Kiss Pál Tamás, és azt is hozzátette, hogy már az időjárással kapcsolatban sincsenek elvárásai, mert a szárazon és esőben is megvan a szükséges tempó. A kártyákat csak a változó időjárás kavarhatja meg, ez esetben már a szerencsének is nagy szerepe van a rallycrossban.

    A versenyhétvége programját ezúttal két napba szervezték, így szoros lesz a program, hiszen a VB és az Eb Supercars mezőnye mellett újra versenyez majd a Super 1600-as géposztály is. Emiatt vasárnap nehéz napvár a SPEEDBOX Racing Teamre, mert két kvalifkációs futamot, majd a középdöntőt és a döntőt is aznap rendezik, az autó felkészítésére alig marad idő.

    A Rallycross Európa-bajnokság Supercars kategória élmezőnyének állása:
    1. Anton Marklund 99 pont
    2. Thomas Bryntesson 81 pont
    3. Tommy Rustad 70 pont
    4. Robin Larsson 65 pont
    5. Kiss Pál Tamás 65 pont
    6. Alexander Hvaal 62 pont

  • Vegyen egy tökéletes VI-os Golfot, akár pár forintért!

    Vegyen egy tökéletes VI-os Golfot, akár pár forintért!

    Izgalmas játék várja az érdeklődőket a VI. Volkswagen-találkozón, amit szeptember 23-án rendeznek meg a Hungaroringen. A Das WeltAuto jóvoltából ugyanis egy VI-os Golfot vihet haza – akár pár forintért – az a látogató, aki helyesen tippeli meg azt a legkisebb pozitív számot, amire senki más nem voksol az esemény idején.

    Hagyománnyá vált az évek során, hogy a Volkswagen-találkozóról a legszerencsésebb látogató egy Golffal távozhat, a 2012 óta szervezett eseményen eddig minden évben egy autó volt a rendezvény tombolájának fődíja. Az elsőn egy I-es, a másodikon egy II-es Golfot lehetett megnyerni, s így ment ez az ötödik rendezvényig, ahol egy V-ös Golfot vihetett haza egy rajongó.

    A mechanizmuson ezúttal csavartak egyet a szervezők, s immáron nem csak a puszta szerencse, hanem a taktika is befolyásolhatja a végeredményt: a hatodik márkatalálkozón azé lesz a VI-os Golf, aki a Das WeltAuto játékán eltalálja azt a legkisebb pozitív számot, amire senki más nem voksol az esemény idején. Ez lehet például tizenhét, százkilencven vagy akár ezerkétszázöt forint is.

    A taktikai csata egy fehér színű, Trendline felszereltségű Volkswagen Golfért megy majd, az 1.4-es TSI motorral szerelt négykerekűt 2009 januárjában helyezték forgalomba, a kocsi első tulajdonosa a soltvadkerti Volkswagen márkakereskedésnél vásárolta a járművet. Később beszámított autóként került vissza a Porsche Hungaria márkakereskedői hálózatába, majd használt autóként a második tulajdonos kezébe. A törésmentes VI-os Golf 186000 kilométert futott, minden eleme gyári fényezésű, végig szervizelt, jól karbantartott.  A Das WeltAuto ezúttal is a Porsche Hungaria Parts Center és a Porsche Inter Auto Kft. segítségével cseréli ki a kopóalkatrészeket, ráadásul új, 17-es gyári alufelni, váltógomb, küszöb- és B-oszlop borítás, új kipufogó végek, gumiszőnyegek és nemesacél pedálok kerülnek a kocsiba általuk.

    A korábbi nyereményautókról

    Az első rendezvény tombolájának fődíja egy eredeti állapotban lévő, 1983-ban gyártott, könnyűfém-felnivel, napfénytetővel és egyéb extrákkal szerelt, 50 lóerős I-es Golf volt.

    A második Golf-találkozón egy II-es Golfot nyerhettek a látogatók, a kocsit egy idős úrtól vásárolták a szervezők. A kifogástalan műszaki- és esztétikai állapotban lévő autót még ennyi idő után is szervizkönyvvel vették át a kollégák, így 2013-ban is egy különlegességet vihetett haza a szerencsés nyertes.

    A harmadik találkozón már szinte az összes Volkswagen típus megjelent, de a hagyományok nem változtak: a harmadik évben a harmadik generációs Golf állt a színpadon a tombola húzásakor. Ezt a kocsit 1994-ben a Deák Ferenc téri Volkswagen márkakereskedésben vásárolta az első tulajdonosa. Az 1.4-es, 60 lóerős benzinmotorral szerelt, tűzpiros III-as Golfot 17 évig kizárólag rövid távon használta a féltő gazda, így történhetett az, hogy ennyi idő alatt mindössze 27000 kilométert futott a kocsi. A végig vezetett szervizkönyvű négykerekű 2011-ben került új tulajdonosához, ekkor a Golf napi feladatokhoz jutott: a III-as fiatalkorát meghazudtolóan kezdte róni az utakat. Második gazdája három év alatt majd 100000 kilométert tett az autóba, ám ő is sok figyelmet fordított szerzeményére, így kifogástalan állapotát megőrizte ez idő alatt.

    A gyári állapotú példányok sorát a negyedik találkozó fődíja sem szakította meg, azonban a 2015-ös nyereményautó a karosszéria kivitele miatt is különleges volt: egy vászontetős kabriót ajánlott fel akkor a Das WeltAuto. Az 1.6-os motorral szerelt, Trendline felszereltségű jármű még a Porsche Inter Auto Kft. egyik budapesti telephelyén vásárolta az első tulajdonos, majd többször is visszakerült a Porsche Hungaria hálózatának rendszerébe. Utoljára egy fogorvos használta második autóként, és rendszeresen karbantartotta szeretett négykerekűjét.

    Az V-ös Golfot első tulajdonosa 2006-ban vásárolta, ezt követően csak egy további tulajdonosa volt, aki az azóta eltelt tíz évben mindössze 90000 kilométert tett a gépkocsiba, tehát az 1.4-es benzines, Perfect felszereltségű (metálfényezés, könnyűfém-felni, gyári ablaksötétítés, automata légkondicionáló, elektromos ablakemelő) Golf szintén kiváló állapotnak örvendett. Az autó vezetett szervizkönyvvel, hibátlan múlttal rendelkezett, amikor átadták a szervezők 2016-ban.

    A rendezvényről bővebb információ a www.volkswagen-talalkozo.hu honlapon és a rendezvény Facebook oldalán olvasható.

  • Az Alfa Romeo Giulia és a Ferrari csapat három bajnok pilótája: Videón kel életre a „La meccanica delle emozioni”

    Az Alfa Romeo Giulia és a Ferrari csapat három bajnok pilótája: Videón kel életre a „La meccanica delle emozioni”

    Az Olasz nagydíj alkalmából az Alfa Romeo lélegzetelállító videóval ünnepelte a Ferrari Racing Team-et.  A filmben minden idők legerősebb utcai Alfa Romeója, a Giulia Quadrifoglio volánjánál találkozhatunk a csapat három pilótájával: Sebastian Vettellel, Kimi Räikkönnennel és Antonio Giovinazzival.

    Az Armando Testa ügynökség által megálmodott, a Buddy Film által gyártott videó a Balocco-i (Vercelli) tesztközpont tesztpályájának madártávlati képével nyit, az izgalmasnak ígérkező eseményeket drámai zenei aláfestés készíti elő.

    A Ferrari Team pilótái egy-egy nagyteljesítményű, piros Giulia Quadrifoglio volánjánál gördülnek ki a pályára, ahol egymást kergetve demonstrálják a lélegzetelállító jármű erejét és dinamizmusát. Az Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio teljesen alumínium szerkezetű, 510 lóerős, 2,9 literes BiTurbo benzinmotorja lenyűgöző menetdinamikát ígér: a modell végsebessége 307 km/óra, álló helyzetből mindössze 3,9 mp alatt gyorsul 100 km/órára, a maximális forgatónyomaték 600 Nm már 2500/perc fordulatszámnál.

    Az új Alfa Romeo paradigmát és a „la meccanica delle emozioni” koncepciót megtestesítő, káprázatos Giulia Quadrifoglio számára nem ismeretlen környezet a versenypálya: tavaly új kategóriarekordot (7 perc 32 másodperc) ért el a Nürburgring legendás nagykörén – vagy ahogy a rajongók emlegetik: a Zöld Pokolban.

    https://www.youtube.com/watch?v=VA3W-uUyNVY&feature=youtu.be

     

  • A ŠKODA VISION E tanulmányautó európai premierjét a Frankfurti Autószalonon tartja

    A ŠKODA VISION E tanulmányautó európai premierjét a Frankfurti Autószalonon tartja

    A ŠKODA a szeptember 12 és 24. között megrendezésre kerülő Frankfurti Autószalonon (IAA) mutatja be első, tisztán elektromos koncepcióautóját, a VISION E tanulmányt, amely már a 3-as szintű önvezetésre is képes. A Shanghaiban debütált tanulmány formatervét még tovább fejlesztették a világpremier óta. A tanulmány újabb lépést tesz előre a digitális jövő felé vezető úton és úttörő megoldásokkal jelentkezik az összekapcsolhatóság terén. A legfeltűnőbb formatervezési megoldás a B oszlop elhagyása és az ellentétesen nyíló ajtók alkalmazása. A ŠKODA modellekre jellemző vonás a nagyvonalú térkínálat, a korszerű vezetéstámogató rendszerek sora illetve a számos „Simply Clever” megoldás is.

    A VISION E tanulmány formaterve magán hordozza a ŠKODA új, elektromos járművekre megalkotott formanyelvének jellegzetes vonásait. Az ellentétesen nyíló ajtók és a négy egyenként kifordítható ülés igen feltűnő eleme a koncepció formavilágának. Az oldalsó visszapillantó tükör már a múlté, az autó körüli történéseket kamerák képein keresztül követhetjük a képernyőkön. A VISION E tanulmány tudatosa mellőzi a B oszlopot, ezzel is garantálva a még tágasabb belső térkínálatot. A Shanghaiban bemutatott koncepcióhoz képest a tanulmány orrkialakítását továbbfejlesztették, amely így még karakteresebb arculatot kölcsönöz az autónak.

    A VISION E tanulmánnyal a ŠKODA óriásit lép előre a digitális jövő felé vezető úton. A vállalat történetének első tisztán elektromos hajtású, önvezető tanulmányautója az összekapcsolhatóság új szintjét képviseli.

    A vezetőoldali kijelző mellett a műszerfal közepén található a központi érintőképernyős kijelző, amelynek segítségével a vezető és a mellette helyet foglaló utas a Škoda Connect minden lényeges funkcióját és szolgáltatását láthatja és vezérelheti. Emellett pedig minden utas saját képernyővel is rendelkezik. Az érintőképernyőkön keresztül számos kényelmi funkció, mint például a járműinformációk vagy a szórakoztató programok is vezérelhetők. Az okostelefonok indukciós töltését biztosító Phone Box az egyes ajtókba integrálva került kialakításra. Emellett a box segítségével lehetőség nyílik az utasok személyes beállításainak, adatainak és információinak az egyéni képernyőkre történő továbbítására.

    Számos további megoldás jelzi, hogy a jövő már elkezdődött. Erre példa az infotainment rendszer, amely hang- illetve gesztusvezérléssel is működtethető. A szemmozgás vizsgálat (Eye Tracking) kamerák segítségével figyeli folyamatosan a vezetőt és vizsgálja fittségét és éberségét. A fáradtságérzékelő funkció (Driver Alert) figyelmezteti a vezetőt fáradtság esetén. A VISION E fedélzetén még egy digitális orvos is helyet kapott: a pulzusmérő automatikusan lelassítja a járművet, amennyiben a vezetőnél bármilyen egészségügyi probléma jelentkezik. Számos sorozatgyártású Škoda modellhez hasonlóan a VISION E utasai is állandó összeköttetésben lehetnek a Wi-Fi hotspotnak és az LTE modulnak köszönhetően.

    A 4.668 mm hosszú, 1.924 mm széles és 1.591 mm magas ŠKODA VISION E tengelytávja 2.851 mm, mely magabiztos megjelenést ad az úton. A hosszú tengelytávnak és a rövid első és hátsó túlnyúlásoknak köszönhetően a formatervezők – a ŠKODA esetében megszokott módon – kiemelkedően nagyvonalú és kényelmes belső teret alakítottak ki. A Vision E igazán tágas térérzetét tovább erősíti az első és a hátsó részeken egyaránt hiányzó központi alagút.

    Elektromos motorjai összesen 225 kW (306 LE) teljesítménnyel hajtják a tanulmányautó mind a négy kerekét. Az akár 500 kilométeres hatótáv és a 180 km/órás végsebesség igen figyelemreméltó adat, de a VISION E emellett még az önvezető autózás 3-as szintjét is teljesíti. Ennek megfelelően autópályán önállóan gyorsít, kormányoz, fékez és elkerüli az akadályokat. A Car Park robotpilóta önállóan megkeresi a szabad parkolóhelyet és önállóan beparkol. A VISION E induktívan tölthető.

    A ŠKODA VISION E európai premierjét a Frankfurti Autószalonon tartja. A ŠKODA sajtótájékoztatója 2017. szeptember 12-én délben a 3-as pavilonban lesz.

  • Franciaországban folytatja az Eb szereplést Kiss Pál Tamás

    Franciaországban folytatja az Eb szereplést Kiss Pál Tamás

    Akár hazai pályának is nevezhetjük a franciaországi Loheacban rendezett Rallycross Eb futamot, mert a SPEEDBOX Racing Team ezúttal a Peugeot otthonában versenyez majd. A cél a futamgyőzelem.

    A svédországi kilökés után új célokat fogalmazott meg Kiss Pál Tamás a Rallycross-Európa bajnokságban, hiszen az ötfutamos sorozatban egy nulla pontos hétvége a bajnoki álmok végét jelenti az Eb idén kiemelkedően erős mezőnyében. A köridők alapján Kiss Pál Tamás és a Peugeot 208 WRX eddig is az Eb közvetlen élmezőnyébe tartozik, sőt sokszor a Vb legjobbjai közt is helye van, így a bajnokságban az új cél a futamgyőzelem.

    „Ha leltárt készítünk a verseny előtt, akkor van egy teljesen új váltóáttételünk, ami gyönyörűen vizsgázott Greinbachban az Ob-n. Van egy teljesen új fejlesztésű lengéscsillapítónk, amit Höljesben csak a szabadedzésen tudtunk kipróbálni, és az abszolút legjobb tízben voltunk vele. Azóta két magyar futamon sokat tanultunk a beállításokról, és pontosan azokban a tartományokban működik jól, amit szerettünk volna a fejlesztés előtt. Ezeket az alkatrészeket csak a gyári Peugeot csapat használja rajtunk kívül, büszke vagyok, hogy ezzel is elismerik a teljesítményünket” – sorolta az elutazás előtt az autó újításait Kiss Pál Tamás.

    A versenynaptár negyedik Eb helyszínének pályája 1088 méter hosszú, az aszfalt és a murva aránya 33/66%. A Vb-n a körrekord 36.658 másodperc. A nézők nagyon szeretik a versenyt, tavaly 70.000 szurkoló látogatott el a versenyre. Ennek megfelelően a mezőny is az engedélyezett maximális létszámú lesz, az Eb-n 35 Supercars indul.

    „Ismeretlen pályára megyünk, de egész évben azt hallottam a mérnököktől, hogy majd Loheac mennyire fekszik nekem is, és a kocsinak is. Az aszfalt aránya ugyan csak 33%, de a murvás részek is kikeményednek, és így egészen gokartos lesz a pálya. Nagyon várom már a versenyt, szimulátorral is készültem, és sokat segít az is, hogy pénteken lesz egy plusz szabadedzés. Korán megérkezünk a helyszínre, így a pályabejárásra is nagyobb hangsúlyt tudok fektetni”– mondta a pályáról Kiss Pál Tamás.

    Az autót a magyar bajnoki futam után sikerült tökéletes állapotban útnak indítani, és a szervizkamion már meg is érkezett Loheacba, ahol a Peugeot, és a motort építő Oreca mérnökei is csatlakoztak a SPEEDBOX Racing Team szervízcsapatához, hogy a lehető legjobb formában kezdje meg a versenyt a Peugeot 208 WRX.

    „Miattuk is szeretném, hogy jól sikerüljön ez a hétvége. A szerelőink fantasztikus munkát végeznek a szezonban, tovább csiszolódott az egység, szinte egymás gondolatát is kitalálják már. Baráti a viszony a francia mérnökökkel is, tudom, hogy nekik is nagyon fontos a jó hazai szereplés, és remélem ugyanolyan örömet szerzek nekik, mint Barcelonában, ahol a futam után még a Peugeot sportigazgatója is gratulált a sátrunkban az eredményhez” – mondta Kiss Pál Tamás.

    Persze a rallycrossban nem elég, ha valaki az idők alapján gyorsabb a versenytársaknál, kell egy jó sorsolás, és némi szerencse is. Az alapok azonban tökéletesek, így a csapat bizakodva várja a hétvégét.

    A Rallycross Európa-bajnokság Supercars kategória élmezőnyének állása:
    1. Anton Marklund 81 pont
    2. Robin Larsson 62 pont
    3. Tommy Rustad 52 pont
    4. Thomas Bryntesson 52 pont
    5. Alexander Hvaal 50 pont
    6. Peter Hedström 43 pont
    7. Kiss Pál Tamás 40 pont

     

  • Rendhagyó Mercedes-Benz-találkozó lesz a Korda Filmparkban

    Rendhagyó Mercedes-Benz-találkozó lesz a Korda Filmparkban

    Száznál is több különleges Mercedes várja az érdeklődőket szombaton, a filmgyártás világát bemutató Korda Filmpark területén, ahol az autógyár több évfordulójáról és a filmpark alapításának tízedik évfordulójáról is megemlékeznek.

    Az esemény apropóját a Mercedes autók második világháború utáni, 1947-es gyártásának újraindítása és az AMG manufaktúra működésének 20 évvel későbbi kezdete adja, amelyek a Mercedes-Benz történetének mérföldkövei – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

    A Daimler AG vállalat 1937-től a hadiipar kiszolgálására kényszerült, repülőgépmotorok, tankok és tengeralattjárók alkatrészeinek gyártása és összeszerelése volt a fő feladata. Tíz évvel később azonban az üzemek rekonstrukciója mellett a személyautó- és haszonjármű-gyártás beindítását tartották a legfontosabb lépésnek. A Mercedes két korábbi mérnöke, Hans Werner Aufrecht és Erhard Melcher 1967. június elsején megalapították az AMG Motorenbau und Entwicklungsgesellschaft mbH-t egy átalakított malom épületében, a Stuttgarthoz közel található Burgstall an der Murr nevű településen.

    A stuttgarti márka minden típusának és évjáratának tulajdonosai mellett a rendezvény nyitott az autót mellőző piknikezők és az érdeklődő közönség előtt is, a stúdió látogatóközpontjában pedig a filmgyártás világát, a filmes trükkök hátterét tekinthetik meg az érdeklődők. A filmpark 10. születésnapja alkalmából a korábbi kiállítást felfrissítették és a Da Vinci Learning csatorna támogatásával friss és digitális elemekkel újították meg a tárlatot.

    A filmes képi és hangtrükkök, mint például a lódobogás a kalandfilmekben, a stop-motion animáció vagy az optikai illúziók mellett a látogatók megtudhatják mi az a tükörszoba, hogyan lehet a plafonon járni vagy mit jelent a 3D live puzzle. Mindezek mellett elsőként mutat be a filmgyár egy egyedülálló kiterjesztett valóság attrakciót, ahol a látogatók egy különleges digitális kísérletben vehetnek részt egy híres történelmi felfedező társaságában.

    A hétvégére esik továbbá az Etyeki Piknik is, amelynek megújult gasztrosétányán 23 helyszínen várják az érdeklődőket hideg-meleg ételekkel, musttal, sajttal, szüreti mulatsággal, kézművesekkel és népzenészekkel.