Szerző: Jacsek Mihály

  • A Norvégiában eladott autóknak már a fele elektromos vagy hibrid

    A Norvégiában eladott autóknak már a fele elektromos vagy hibrid

    A támogatásoknak köszönhetően a forgalomba helyezett új autóknak tavaly már több mint a fele elektromos vagy hibrid jármű volt Norvégiában az OFV autóipari üzleti tanácsadó vállalat adatai szerint.

    Norvégiában tavaly 52 százalékra emelkedett a forgalomba helyezett új autókon belül a tisztán elektromos és a hibrid járművek részaránya a 2016-os 40 százalékról az OFV (Opplysningsradet for Veitrafikken AS) kimutatása szerint.

    Norvégiában tavaly 158 ezer új autót helyeztek forgalomba, 2,6 százalékkal többet, mint 2016-ban. A forgalomba helyezett autók száma tavaly volt a harmadik legmagasabb az ország történetében az 1985-ös 159 ezer és az 1986-os 167 ezer után.

    Zéró-emissziós új autót 33 ezret helyeztek forgalomba tavaly Norvégiában, az összesnek a 20,9 százalékát a 2016-os 16 százalék után. A becslések szerint a zéró-emissziós járművek részaránya 2018-ban 25 százalékra emelkedik a forgalomba helyezett új autók között.

    Belsőégésű és elektromos motorral is rendelkező hibrid autót 49 ezret helyeztek forgalomba 2017-ben, az összes 31,3 százalékát. 2016-ban 29,2 százalék volt az arány.

    A dízelmotoros autók részaránya tavaly 23,1 százalékra csökkent a forgalomba helyezett járművek között a 2016-os 30,8 százalékról. Öt évvel ezelőtt, 2012-ben az arány még 64 százalék volt.
    Norvégiában az elektromos autók számos adó- és díjkedvezményt élveznek, mentesülnek például az autópályadíj és a parkolási díj megfizetése alól.

    Norvégiában az autóeladásokat a VW Golf (minden hajtás együtt) vezette tavaly, a második helyen a BMW i3 (elektromos és plug-in hibrid hajtás) autója áll, a harmadikon a Toyota Rav4 (hibrid és benzin hajtás), a negyediken pedig a Tesla Model X tisztán elektromos autó. A kisebbik Tesla, a Model S a nyolcadik az eladási rangsorban a Volkswagen Passat, a Mitsubishi Outlander és a Toyota Yaris után. A Top-10-es rangsort a Skoda Octavia és a Toyota C-HR zárja.

  • A Suzuki 13 százalék fölé növelte részesedését az új autók magyarországi piacán

    A Suzuki 13 százalék fölé növelte részesedését az új autók magyarországi piacán

    A Magyar Suzuki Zrt. 2017-ben 15 161 új autót értékesített Magyarországon, ezzel a piac 13,04 százalékát szerezte meg – közölte a vállalat kommunikációs vezetője kedden az MTI-vel.

    Ruska Viktória tájékoztatása szerint a japán márka modelljei közül a Vitara volt a legnépszerűbb 22 százalék feletti részesedéssel, 8786 vásárló választotta a sport-szabadidő autót. Az SX4 S-CROSS modellből 3407 darab kelt el Magyarországon.

    A nem Esztergomban készült, de Magyarországon is forgalmazott Suzuki típusok közül a Swiftből 853, az Ignisből 920, Balenóból 770, Jimnyből 70, Celerióból 355 darabot regisztrált a 75 márkakereskedésre bővült Suzuki kereskedői hálózat országszerte.

    A Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemében 2017 áprilisában gyártotta le a 3 milliomodik autót.

    A társaság a 2016. március végén zárult üzleti évében 1,976 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, 28 százalékkal haladva meg az előző évit. Az export-értékesítés 2015-ben 1,854 milliárd euró volt. A Suzuki az elmúlt 25 év alatt 1,7 milliárd eurót ruházott be magyarországi érdekeltségébe.

    A 3000 Suzuki-dolgozó mellett a beszállítói és márkakereskedői körrel együtt a Magyar Suzuki tízezernél több embert foglalkoztat.

  • Szalay, Bunkoczi: Dakar-rajtra hangolódva

    Szalay, Bunkoczi: Dakar-rajtra hangolódva

    Az Opel Dakar Team párosa megérkezett Limába, s csütörtökön át is esett a 40. Dakar rali rajtja előtti adminisztratív ellenőrzésen. Mivel a technikai gépátvételt már több mint egy hónapja, a Le Havre-i kikötőben megtartották, a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettősnek van egy napja, hogy rákészüljön a valamivel több, mint két héten át tartó nagy menetre.

    Igazából persze nem kell itt semmi különlegesre gondolni, hiszen az elmúlt hónapok már a verseny jegyében teltek – egyetlen sivatagi megméretést sem lehet félvállról venni, de a 9000 kilométer össztávú Dakart semmiképpen sem. A magyar páros is felkészült tisztességesen.

    „Elég csak tenni egy sétát a szervizparkban ahhoz, hogy az ember tudja, nehéz dolga lesz. Itt van mindenki, aki számít, a gyári csapatok az összes nagymenőjüket csatasorba állították, jó érzés ilyen mezőnyben versenyezni, ezért is örülök, hogy újra itt vagyunk, Dél-Amerikában” – mondta Szalay Balázs, akinek ez lesz a 13. Dakarja, ahová négy év kihagyás után (ez idő alatt Afrikában versenyzett a páros) tért vissza.

    Apropó szervizpark! Az elsõ „tábort” a limai katonai repülõtéren jelölték ki, úgyhogy a versenyzõk csak szigorú ellenõrzés után léphettek be a kerítésen belülre, ahol nem csupán a Dakar-mezõny szolgáltatta a látványosságot, hiszen jó néhány vadászgépet is kiállítottak. A katonák és a versenyzõk kölcsönösen szemügyre vették egymás jármûveit, s Szalay Balázs tett egy kis kitérõt is, mielõtt csatlakozott a csapathoz, belehallgatott az ötvenedik évfordulóját ünneplõ katonazenekar (amelyet stílszerûen úgy hívnak: Banda) gyakorlásába.

    Aztán elkezdődött a „nemszeretem” nap a papírmunkával, amely végül egész szórakoztatóan alakult, hiszen lépten-nyomon régi ismerősökkel futottak össze, s mindenki nagyon örült a visszatérésüknek.

    „Azért is szeretem ezt a közeget, mert ilyen baráti, bajtársias a hangulat, persze ez abból is fakad, hogy sokakkal keveredtünk kalandba a sivatagban, volt, hogy mi segítettünk, volt, hogy nekünk segítettek, úgyhogy mindenkivel tudtunk mirõl beszélni. Most már nagyon közel a rajt, érzem a csontjaimban, s persze alig várom, hogy ott legyünk az elsõ szakaszon” – mondta Szalay, miközben navigátora, Bunkoczi László sorra gyûjtötte be a szükséges pecséteket.

    Az elsõ izgalmon egyébként máris túl van a csapat – a kikötőőből a szervizparkba vezető úton, egy személyautó szabálytalanul fordult a szervizkamion elé, úgyhogy ütköztek. A kamion megúszta kisebb sérülésekkel (az elejét kellett egy kicsit kalapálni), és az autóban sem esett nagyobb kár, ráadásul a sofőrje el is ismerte, hogy õ hibázott. Minden versenyen kell egy fura kaland, a csapat reméli, most túlesett rajta.

  • Jönnek a névre szóló MINI modellek

    Jönnek a névre szóló MINI modellek

    A brit prémiumgyártó utólagosan felszerelhető és végtelen alkalommal újabbra cserélhető extrafelszereltségi opcióként kínálja fel ügyfeleinek a minden korábbinál személyesebb autó-átalakítás lehetőségét. A MINI Yours Customised néven elérhető csomag innovatív oldalsó irányjelző-paneleket, exkluzív utastéri betéteket, világító küszöbtoldatokat és LED-technológiás alsó kivetítőket tartogat.

    A MINI által fémjelzett exkluzivitás új szintre lép: a brit prémiumgyártó a MINI Yours Customised névre keresztelt innovációcsomag képében 2018-tól minden ügyfelének felkínálja a lehetőséget, hogy saját maga által megtervezett, egyedi stílusú, személyre szabott dizájnelemekkel varázsolja minden korábbinál exkluzívabbá négykerekű kedvencét. A látványos csomag számos MINI modellhez megrendelhető lesz, nem csupán Európában, de a márka összes főbb piacán is. A MINI Yours Customised termékpaletta az oldalsó irányjelző panelektől, a jobb első ülés előtti műszerfal-betéteken és a világító küszöbtoldatokon át, egészen a LED-technológiás alsó kivetítőkig terjed.

    Az innovatív stíluselemek megtervezésére a MINI egy önálló online felületet hozott létre, ahol az ügyfelek kiválaszthatják, részletekbe menően személyre szabhatják és meg is rendelhetik a MINI Yours Customised termékportfólió bármelyik elemét. A rendelés leadása után az utólagosan felszerelhető alkatrészeket innovatív gyártási technológiákkal, így többek között háromdimenziós nyomtatással és lézergravírozással készítik el, amelyek szinte bármilyen ügyféligény kielégítését lehetővé teszik. Az online felületen megrendelt alkatrészek néhány héten belül megérkeznek a kívánt postacímre. A MINI Yours Customised csomag minden eleme tökéletesen illeszkedik az ügyfél MINI modelljéhez, a termékek így néhány egyszerű mozdulattal otthon is felszerelhetők. Az oldalsó irányjelző-paneleket, a jobb első ülés előtti műszerfal-betéteket, a világító küszöbtoldatokat és a LED-technológiás alsó kivetítőket egytől egyig úgy tervezték meg, hogy azok bármikor le- és felszerelhetők legyenek, a MINI Yours Customised csomag egyedi kiegészítői így végtelen alkalommal újabbra cserélhetők.

    A MINI által fémjelzett exkluzivitás

     

    A MINI Yours Customised csomag innovatív termékpalettája újfent a brit prémiumgyártó iránymutató exkluzivitását hirdeti, amely a digitális szolgáltatások szüntelen kiterjesztésével és az újabbnál újabb gyártási folyamatok alkalmazásával minden esetben ügyfelei igényeit és érdekeit tartja szem előtt. A MINI rajongói mindig is nagyra becsülték a márka hamisítatlan egyediségét és széleskörű személyre szabhatósági opcióit, a speciális extrafelszereltségi tételek és az eredeti MINI tartozékok kivételesen széles tárházának köszönhetően az ügyfelek milliónyi stílus- és dizájnelem közül válogatva varázsolhatják összetéveszthetetlenül egyedivé kedvenc MINI modelljüket. A tömegtermelési technológia fejlődésével az autó-átalakítás mára a gyártó és az ügyfél közötti kreatív együttműködéssé lépett elő, amelynek keretein belül a MINI 2018-tól minden ügyfelének felkínálja a lehetőséget, hogy kiválassza, megtervezze és saját kezűleg felszerelje a MINI modell egyes névre szóló kiegészítőit – miközben a márkára jellemző hamisítatlan formanyelv még tovább erősödik. A MINI Yours Customised csomag égisze alatt az ügyfelek megannyi színárnyalat, minta, felületkezelés és stíluselem közül választhatnak, sőt mi több, egyes kiegészítőket saját feliratokkal és aláírásukkal is elláthatják. Az autó átalakításának effajta határtalan szabadsága lehetővé teszi, hogy a brit prémiumgyártó ügyfelei a saját ízlésüknek megfelelően, kreativitásukat kiélve, tökéletesen a saját képükre formálják négykerekű kedvencüket, a MINI Yours Customised csomag tételei ráadásul bármikor, tetszés szerint többször újabbakra cserélhetők.

    A MINI elkötelezett a digitalizáció és az innovatív gyártási folyamatok széleskörű alkalmazása mellett, amelyekkel a legegyedibb ügyféligényeket is képes valóra váltani. Nemzetközi értékesítési hálózatán belül a brit prémiumgyártó egy vadonatúj, különálló értékláncot épített ki, amelynek elsődleges célja a speciális igények kielégítése és az ügyfelek közvetlen kiszolgálása. A MINI Yours Customised csomag egyedi kiegészítőkből álló, exkluzív termékportfóliójának gördülékeny tömegtermelését eközben a háromdimenziós nyomtatás és a lézergravírozás hatékonysága garantálja.

    A MINI ügyfelei a MINI Yours Customised kiegészítők megtervezésére létrehozott online felületen álmodhatják meg egyedi kiegészítőiket, a felhasználóbarát, rugalmas weboldal minden esetben az ügyfelek szempontjait helyezi előtérbe. Az online felület teljes mértékben új dizájnt, felépítést és háttérprogramot kapott, a személyre szabott kiegészítők elmentésekor és a rendelés elküldésekor a rendszer így egyenesen az adott elem elkészítéséért felelős gyártósorra és gyártási folyamatba továbbítja az adatokat. Az oldalsó irányjelző-panelek és az utastéri betétek legyártásakor például az online felület egyenesen a digitálisan vezérelt háromdimenziós nyomtatóba küldi az ügyfél által megrendelt elem paramétereit, a gyártás így megszakítás nélkül folyik. A MINI Yours Customised csomag kiegészítői kivétel nélkül a MINI németországi üzemeiben készülnek.

    A háromdimenziós nyomtatók egytől egyig rendkívül precíz, professzionális berendezések, amelyeket a Hewlett-Packard Inc., a Carbon Inc. és az EOS GmbH a BMW Group szigorú gyártási szabványai szerint működteti, a vállalatcsoporttal kialakított, átfogó stratégiai együttműködés részeként. A MINI Yours Customised csomag elsőként biztosít lehetőséget a brit prémiumgyártó ezen kiemelt partnereinek arra, hogy tömegtermelésben kínált MINI modellek alkatrészeit készíthetik el. A küszöbtoldatok számítógép által vezérelt lézergravírozását ugyancsak a MINI szigorú minőségi irányelvei szabályozzák. Mint ilyen, a MINI Yours Customised csomag kiegészítői kialakítás, funkcionalitás és minőség tekintetében is az eredeti MINI tartozékok prémium szabványai szerint készülnek el.

    Látványos sablonok és formanyelvek a határtalan kreativitás érdekében

    A MINI Yours Customised kiegészítők megtervezésére létrehozott online felületet az ügyfélközpontúság és a könnyed kezelhetőség kettőse jellemzi. A teljes mértékben egyedi termékek megálmodásakor a szoftver az adott elem minden egyes részletén keresztülnavigálja a brit prémiumgyártó ügyfelét, aki így maximálisan kiélheti kreativitását.

     

    Az oldalsó irányjelző-panelek és az utastéri betétek kialakításakor például az elem színe, felületkezelése és mintázata tetszőleges sorrendben kiválasztható. Sőt mi több, eme két kiegészítő esetében a felületkezelés mértéke és a mintázatok erőssége is tetszés szerint változtatható. A szoftver mindezeken felül előre összeállított sablonokat és formanyelveket is felkínál, amelyek speciális dizájnikonok és elegáns árnyalatok keveredését hordozzák. Az elemeken alkalmazott dizájnikonok mérete és elhelyezése az ügyfél igényei szerint változtatható. Az előre elmentett formanyelvek között utazási, szabadidős tevékenységi és márkatörténeti témák is fellelhetők, a MINI Yours Customised kiegészítők pedig saját feliratokkal és egyedi aláírásokkal is elláthatók. Az egyes betűk méretének és elhelyezésének ugyancsak az ügyfél kreativitása szab határt. Az innovatív szoftver segítségével lehetőség adódik egyedi üzenetek megjelenítésére is, így például a vezető és az első utas nevének kiírására, vagy épp a négykerekű kedvenc becenevének feltüntetésére. A MINI ügyfelei egészen a rendelés leadásáig tetszésük szerint barangolhatnak a különböző részletek között, így kedvükre módosíthatnak a színeken, a mintázatokon, a felületkezelésen és az egyedi felirat minden egyes aspektusán.

    A látványos formanyelvek legtöbb színe, mintája és dizájnikonja a világító küszöbtoldatokhoz és a LED-technológiás alsó kivetítőkhöz is megrendelhető, a saját feliratok megalkotása pedig ez utóbbi két elem esetében sem akadály. A MINI ügyfele itt is megannyi szín, minta és dizájnikon segítségével írhatja ki saját vagy autója becenevét, sőt mi több, a küszöbtoldatokra és a LED-technológiás alsó kivetítőkre az egyedi aláírások is felvarázsolhatók – akár világító kivitelben is.

    Amennyiben a MINI ügyfelei még tovább fokoznák az autó-átalakítás egyedi élményét, úgy egy gyors képernyőfotóval és a közvetlen hivatkozás kimásolásával játszi könnyedséggel megoszthatják barátaikkal az online felület tartalmát, a MINI népes közösségén belül így újabb és újabb ihletek találhatnak egymásra. Ha a MINI Yours Customised kiegészítők megtervezése közben bármiféle kérdés merülne fel, a brit prémiumgyártó ügyfelei bármikor felhívhatják a projektre szakosodott ügyfélszolgálatot, illetve e-mailben is segítséget kérhetnek.

    Személyre szabott oldalsó irányjelző-panelek: a színek, minták, felületkezelések, dizájnikonok és feliratok legváltozatosabb egysége

    BMW MINI, személyre szabott

     

    Az első kerékjárati ívek fölé helyezett indexpár keretét adó oldalsó irányjelző-panelek háromdimenziós nyomtatással készülnek, majd megkapják a MINI ügyfele által kívánt fényezést – Aspen White matt nyárfa-fehér, Chili Red matt vörös, Jet Black matt fekete, Melting Silver matt ezüst vagy White Silver matt fehérezüst árnyalatban. A különféle felületkezelési módok és mintázatok ugyancsak teljes mértékben személyre szabhatók. Az egyedi megoldások listáját négyféle formanyelv dizájnikonjai és egy szabadon kihasználható feliratmező zárja, a MINI ügyfeleinek ráadásul arra is lehetőségük van, hogy a két oldalsó irányjelző-panelt más-más felirattal lássák el – például a vezető és az első utas nevével.

    A MINI Yours Customised termékpaletta oldalsó irányjelző-paneljei minden esetben fehér indexekkel érkeznek házhoz és a háromajtós MINI, az ötajtós MINI, illetve a MINI Cabrio bármelyik motorváltozatához megrendelhetők. Az egyedi megrendelésre legyártott kiegészítők néhány egyszerű mozdulattal felszerelhetők, hiszen tökéletesen illeszkednek az eredeti alkatrészek felfogatási pontjaiba. Ez teszi lehetővé, hogy a MINI Yours Customised portfólió termékei bármikor újabbra cserélhetők és felszerelhetők legyenek.

    Személyre szabott utastéri betétek: maximális hely a kreativitásra

    A MINI Yours Customised paletta utastéri betétjei ugyancsak háromdimenziós nyomtatással készülnek. A műszerfal jobb első ülés előtti részére felszerelhető kiegészítő a háromajtós MINI, az ötajtós MINI és a MINI Cabrio tulajdonosai számára biztosít jókora felületet a kreativitás kiélésére. Az utastéri betétek könnyedén, néhány mozdulattal beilleszthetők a gyári elemek helyére, szükség esetén pedig bármikor újabbakra cserélhetők. Az opció előfeltétele azonban, hogy az adott MINI modellnek cserélhető műszerfali betétet kínáló utastéri felszereltséggel kell rendelkeznie.

    A kiegészítő Aspen White matt nyárfa-fehér, Chili Red matt vörös, Starlight Blue matt kék, Moonwalk Grey matt szürke és Jet Black matt fekete árnyalatban rendelhető meg. Az exkluzivitást végtelen lehetőséget kínáló felületkezelési megoldások, grafikus minták és számos téma látványos dizájnikonjai teremtik meg. A felület egyedi feliratok megálmodására is lehetőséget biztosít, bármekkora méretben, az utastéri betét bármely részén.

    BMW MINI, személyre szabottSzemélyre szabott küszöbtoldatok: lépj be a MINI egyedi világába!

    A MINI Yours Customised csomag világító küszöbtoldatai már az ajtók kinyitásakor látványos fogadtatásban részesítik a brit prémiumgyártó ügyfeleit, akik az exkluzív kiegészítők megtervezésekor számos csiszolási felületkezelés, fekete alumínium bevonat és végtelen stílusú mintázat közül választhatnak. Az elemeket különféle formanyelvek dizájnikonjai teszik összetéveszthetetlenül egyedivé. A MINI ügyfelei ráadásul szó szerint alá is írhatják a világító küszöbtoldatokat, a változtatható feliratok mellett ugyanis a MINI Yours Customised az egyéni aláírásokat is képes megvilágítani.

    Mindezt professzionális lézergravírozás teszi lehetővé. A MINI Yours Customised paletta világító küszöbtoldatai a háromajtós MINI és a MINI Cabrio két-két ajtaja alá, illetve az ötajtós MINI és a MINI Clubman négy oldalsó ajtaja alá rendelhetők meg, motorváltozattól függetlenül. Az öntapadós hátlapnak köszönhetően az egyedi elemek könnyedén felhelyezhetők a küszöbök belső oldalára, a feliratok és aláírások ráadásul vezetékek nélkül világítanak: a küszöbtoldatok belső világítását az ajtók kinyitásakor egy mágneses kapcsoló aktiválja. A szállítási csomag része a belső világítás energiaellátásáról gondoskodó gombelem és két tartalék elem, plusz az elemek beszereléséhez szükséges eszközök. A MINI Yours Customised termék megalkotásakor a brit prémiumgyártó ügyfelének arra is lehetősége van, hogy minden ajtó alá egyedi küszöbtoldatot tervezzen, az ötajtós MINI és a MINI Clubman esetében azonban csak az első ajtókhoz felszerelt kiegészítők világítanak.

    BMW MINI, személyre szabottSzemélyre szabott alsó kivetítők: az egyéniség legerősebb szimbóluma

    A MINI Yours Customised termékpaletta LED-technológiás alsó kivetítői minden kétséget kizáróan az exkluzivitás egyik leglátványosabb és legeredetibb megoldásai, amelyek érkezéskor és kiszálláskor egyaránt személyre szabott üzenettel fogadják a brit prémiumgyártó ügyfeleit. Az első ajtók kinyitásakor és bezárásakor az ajtók aljából egyedi felirattal és mintázattal ellátott ábra világítja meg az aszfaltot, mintegy 40 – 50 centiméter átmérőjű körben. A feliratokon és mintákon felül a kivetítés színe is változtatható: a Chili Red vörös, a Starlight Blue kék, valamint a fekete és a fehér kombinációja is elérhető opció. A MINI ügyfele számos formanyelv különböző dizájnikonjaival varázsolhatja még egyedibbé a kivetítést, a feliratok és egyedi aláírások ráadásul egymástól függetlenül, külön-külön is ráférnek a kivetítési felületre. Sőt mi több, a MINI Yours Customised ez esetben is felkínálja a vezető- és utasoldali kivetítés eltérő megtervezésének lehetőségét.

    Az alsó kivetítők nem csupán a legújabb MINI modellgenerációk típusaiba, de a korábbi nemzedékek négykerekűibe is gond nélkül installálhatók. Az opció egyetlen előfeltétele, hogy az adott modell rendelkezzen gyárilag beszerelt alsó kivetítéssel vagy üdvözlőfénnyel. Amennyiben a jármű ajtajaiban már gyárilag megtalálható az alsó kivetítés, úgy a brit prémiumgyártó ügyfeleinek csak ki kell csúsztatniuk az eredeti sablont és becsúsztatni a helyére a MINI Yours Customised online felületén megtervezett opciót. Ha az adott modell csak üdvözlőfénnyel rendelkezik, a szállítási csomagban található átalakító szett segítségével az is könnyedén továbbfejleszthető. A beszerelés mindkét esetben csupán néhány egyszerű lépés.

  • Elindult a csapat!

    Elindult a csapat!

    A 40. Dakar rali három nap múlva, január 6-án rajtol Limában, a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős szerdán indult el a perui főváros felé.

    A verseny össztávja 9000 kilométer, amelyből 4500 kilométer a mért szakaszok hossza, s abból kiindulva, amit eddig tudunk az útvonalról, a versenyzők nem számíthatnak sétagaloppra. Persze, a Dakar sohasem könnyű – a rendezők mindig megtalálják a módját, hogy megnehezítsék a mezőny dolgát.

    Szalay Balázs rutinos sivatagi róka, ez lesz a 13. Dakarja (Bunkoczival együtt pedig a nyolcadik), úgyhogy pontosan tudja, mire számíthat. „A sivatag mindig tartogat meglepetéseket, bármennyi időt tölt is el az ember a dűnék között, nem versenyezhet rutinból – mondta Szalay. „Mi azonban ennek ellenére szeretjük a sivatagot, ezért is örülünk, hogy a jubileumi, negyvenedik Dakaron Peru visszakerült az útvonalba, míg Bolívia azért izgalmas számunkra, mert új ország a csapat térképén. A célunk, hogy teljesítsük a távot, s hogy minden nap a maximumot hozzuk ki magunkból. Ha ez sikerül, már elégedettek leszünk.”

    A páros új autóval, egy Opel Crossland X-szel áll rajthoz a viadalon, amely a tesztek alapján sokkal stabilabb (az új szabályok szerint öt centivel hosszabb lehet a rugóút), kezesebb és gyorsabb, mint az elődje volt, és a könnyítéseknek köszönhetően 200 kilóval könnyebb is. A Darázsi Zsolt, Őri Péter, Kecskés István összeállítású szervizcsapat a párossal együtt kelt útra, s az elkövetkező napokban, hetekben azon dolgozik majd (mint mindig), hogy minden este a lehető legjobb állapotba hozza a versenygépet a következő szakaszra.

    S hogy mit gondol az útvonalról a navigátor?
    „A kritikus pont ezúttal a maratoni nap lesz. Megyünk egy húzós szakaszt, utána pedig egy nagyon hosszú napot szerviz nélkül, ettől egy kicsit elszoktunk az utóbbi években. Úgyhogy csináld magad mozgalom keretében fogunk bármit is szerelni a paripán, de alapvetően ilyenkor az a taktika, hogy nem egy, hanem két napra kell beosztani az autót” – mondta Bunkoczi a reptéren, az indulás előtt, s alighanem igaza lesz. Kőkemény két hét előtt áll a csapat.

  • A Williams magyar technikusa egyelőre nem gondol az előrelépésre

    A Williams magyar technikusa egyelőre nem gondol az előrelépésre

    (MTI) – Jánvári Zsolt, a Williams magyar technikusa jól érzi magát Forma-1-es csapatánál, és egyelőre nem gondolkodik azon, hogy a ranglétrán feljebb lépve erősebb csapathoz szerződjön.

    „A paddockban gyakorlatilag már majdnem mindenki mindenhol dolgozott” – mondta Jánvári kedden az M4 Sport Sportreggeli című műsorában. Hozzátette, a pilótákhoz hasonlóan a technikusok között is rendszeres a csapatok közötti mozgás, csak az ő esetükben közel sem akkora a hírverés.

    „Van lehetőség feljebb lépni, de az odáig vezető utat is ugyanúgy végig kell járni” – hangsúlyozta a szakember, aki kiemelte: vannak csapatok, ahol elsősorban újoncokat foglalkoztatnak, így ugródeszkát jelentenek nekik.

    „Valószínűleg ez lesz az én esetemben is, de egyelőre nagyon jól érzem magam a helyemen, a váltás még a jövő zenéje” – árulta el Jánvári. Elmondta: nagy adag alázat kell ahhoz, hogy valaki megragadjon a Forma-1-ben, továbbá az, hogy folyamatosan tanuljon, képezze magát.

    A Williams elektronikai részlegéhez tartozó Jánvári az első olyan szezonját töltötte a Forma-1-ben, amikor minden futamon a helyszínen is dolgozott, idén elsősorban Felipe Massa autóját felügyelte.

    „Nagyon megszervezett rohanás az egész történet” – közölte a háttérről Jánvári, aki elmondása szerint „hosszú, fárasztó” szezonon van túl, melynek így is élvezte minden pillanatát.

    A Williams idén az ötödik helyen végzett a csapatok versenyében, pilótái közül a brazil Felipe Massa utolsó szezonjában a tizedik, míg a kanadai Lance Stroll a tizenegyedik helyen zárt.

  • Két új DTM-pilótát jelent be a BMW Motorsport

    Két új DTM-pilótát jelent be a BMW Motorsport

    2018-ban a bajor prémiumgyártó ismét hat pilótával száll versenybe a Német Túraautó Bajnokságban (DTM), a távozó Maxime Martin és a tisztán elektromos formaautóba átülő Tom Blomqvist helyét pedig a BMW M4 DTM volánjánál két házon belüli növendék, Joel Eriksson és Philipp Eng foglalja el.

    2017. december 15-én a BMW megtartotta hagyományos évértékelő gálaestjét, amelyen a BMW Motorsport igazgatója, Jens Marquardt részletesen bemutatta a márka jövő évre előirányzott versenyprogramját. Miközben a 2018-as esztendő legnagyobb premierjeként a vadonatúj fejlesztésű BMW M8 GTE versenyautó az FIA World Endurance Championship hosszú távú futamain, az észak-amerikai IMSA WeatherTech SportsCar Championship megmérettetésein és az ikonikus Le Mans-i 24-óráson is rajthoz áll, a bajor prémiumgyártó a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) ismét abszolút győzelemre tör, a tisztán elektromos formaautókat rajtrácsra állító FIA Forma-E futamain pedig a 2018/2019-es szezonra készül.

    „Motorsport-programjának stratégiai átszervezésével a BMW Group rendkívül ütőképes portfólióval vág neki a 2018-as idénynek. Célunk, hogy a BMW M divízióval és a BMW i almárkával egyaránt győzelmeket arassunk, miközben a négykerekű versenysportok élmezőnye egyre intenzívebben járul hozzá innováció-, teljesítmény- és hatékonyság-fejlesztési munkálatainkhoz. Nagy várakozásokkal tekintünk a jövő évre. A DTM-ben izgalmas új kihívások elé nézünk, a BMW M8 GTE versenyautó rajthoz áll a legendás Le Mans-i 24-óráson, év végén pedig már hivatalos gyártóként szállunk versenybe a Forma-E ötödik szezonjában” – fogalmazott Klaus Fröhlich, a BMW AG igazgatótanácsának járműfejlesztésért felelős tagja a Münchenben rendezett gálaesten.

    2018-ban a BMW Motorsport a 2012-es visszatérése utáni hetedik szezonjára készül a Német Túraautó Bajnokságban (DTM), amelyben ezúttal is két istálló három-három BMW M4 DTM versenyautóját gurítja rajtrácsra. A kétszeres DTM-bajnok, Marco Wittmann, az egykori Forma-1-pilóta, Timo Glock és a BMW M6 GT3 versenyautót is vezető Augusto Farfus továbbra is Stefan Reinhold BMW RMG csapatát erősíti, a BMW RBM csapatban azonban jövőre két új arcot köszönthetnek a rajongók: a sorozat 2012-es bajnoka, Bruno Spengler mellett az osztrák születésű Philipp Eng és a svéd Joel Eriksson ülhet volán mögé. A 27, illetve 19 esztendős reménységek a tehetséggondozó programként futó BMW Motorsport Junior Program jelenlegi legígéretesebb újoncaiként debütálnak a DTM-ben.

    „A Német Túraautó Bajnokságban rendkívül fontos a folytonosság és a széleskörű tapasztalat, a 2018-as idénynek azonban új lendülettel kívánunk nekivágni. Köszönöm Maxime Martin-nek a kiváló együttműködést és az öt éven át, közösen elért sikereket! Martin jövőre a BMW Motorsport családján kívül folytatja karrierjét. Tom Blomqvist a BMW Motorsport másik nagyszerű pilótája, António Félix da Costa mellett folytatja a Forma-E-ben, ahol minden kétséget kizáróan az élbolyban képvisel majd minket. A BMW M4 DTM volánjánál két újoncot köszönthetünk, Philipp Eng és Joel Eriksson személyében, akik kimagasló teljesítményükkel a fiatal utánpótlás tavalyi versenypályás tesztjein rendkívül erős benyomást tettek ránk. Biztos vagyok benne, hogy élesben is megállják majd a helyüket a BMW M4 DTM versenyautó volánja mögött. Marco Wittmann szezonzárón aratott futamgyőzelme után újabb lendülettel vágunk neki a jövő évi felkészülésnek” – mondta Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója.

    „Amikor bekerültem a BMW családjába, egyértelmű célom volt, hogy eljussak a DTM-ig. Fantasztikus érzés, hogy sikerült, nagyon várom már a közös munkát a BMW RBM csapat színeiben. Tekintve, hogy a Forma-3-ból ülök át a sorozatba, a BMW M4 DTM versenyautó kezelése nem ismeretlen számomra. Szerintem gyorsan bele fogok rázódni” – nyilatkozta Joel Eriksson.

    „Még most sem tudom elhinni, hogy 2018-ban a BMW gyári DTM-pilótája leszek. A Német Túraautó Bajnokság évek óta velem van, hiszen hosszú ideje a sorozat betétfutamain versenyzek. Mindig is az volt az álmom, hogy egyszer egy DTM-versenyautót vezessek. A BMW M4 DTM tesztelésével ez az álmom valóra vált, és egyszerűen hihetetlen, hogy jövőre gyári pilóta lehetek. Felértem a BMW Motorsport portfóliójának csúcsára. Semmi kétségem afelől, hogy hatalmas kihívások elé nézek, de ahogy mondani szokás, gyakorlat teszi a mestert” – tette hozzá Philipp Eng.

  • Mutatjuk TheSigner Force India F1 Team concept-jét!

    Mutatjuk TheSigner Force India F1 Team concept-jét!

    A múlthéten bemutatott Alfa Romeo Sauber és Maserati Haas grafikákat követően, TheSigner egy újabb koncepciót hozott el nekünk, mégpedig a Force India F1 Team 2018-as autójának elgondolását.

    Ha kíváncsiak vagytok TheSigner további munkáira, csekkoljátok Instagram oldalát!

     

    Force India F1 Team concept

    Force India

    Force India

    Force India

     

  • Maxime Martin elköszön a BMW-től

    Maxime Martin elköszön a BMW-től

    A 31 esztendős belga pilóta versenyzői karrierje 2018-tól új irányt vesz, a Spa-Francorchamps tavalyi 24-órás futamának győztese öt év után teszi le a BMW Motorsport trikolor-csíkos overállját.

    2018-tól Maxime Martin már nem a BMW Motorsport színeiben gurul fel a világ versenypályáinak rajtrácsára. A 31 esztendős belga pilóta, aki 2013-ban a bajor prémiumgyártó tengerentúli privát csapatában, a BMW RLL istálló versenyautójában tűnt fel, 2014-ben gyári pilótaként már a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) versenyzett. A sorozat hatvannégy megmérettetésén Maxime Martin összesen három futamgyőzelmet és tíz dobogós helyezést zsebelt be, háromszor indult pole pozícióból, négy idényét pedig két abszolút hetedik (2014-ben és 2015-ben) és két abszolút nyolcadik helyen (2016-ban és 2017-ben) zárta.

    Martin a GT versenyosztályban is sikert sikerre halmozott, eddigi versenyzői pályafutásának fénypontja minden kétséget kizáróan a belgiumi Spa-Francorchamps versenypályán megrendezett tavalyi 24-órás futam abszolút arany trófeája, amelyet csapattársai oldalán a BMW M6 GT3 versenyautó volánjánál nyert el.

    Maxime Martin
    Fotó: Tóth Zsombor

    „A BMW Motorsport teljes családja nevében köszönöm Maxime Martinnak az elmúlt öt évben nyújtott alázatos munkáját, kitartását, elköteleződését és teljesítményét” – nyilatkozta Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója. „Martin megmutatta, hogy egy privát csapat versenyautójából is be lehet kerülni a gyári pilóták közé, mi pedig időről időre ámulattal figyeltük, milyen könnyedén vált a DTM és a GT technika között. A legjobbakat kívánjuk neki a jövőre nézve!” – tette hozzá.

    „A BMW-nél töltött idő csodálatos hét év volt, egy valóra vált álom. Mielőtt gyári pilóta lettem, két éven át a privát Marc VDS Racing csapat pilótájaként versenyeztem, ugyancsak egy BMW volánja mögött. Hatalmas sikereket értünk el együtt: futamgyőzelmek és dobogós helyezések a DTM-ben, abszolút győzelem a Spa-Francorchamps 24-órás megmérettetésén és ezüstérem a nürburgringi 24-óráson. Óriási köszönettel tartozom Jens Marquardt-nak, Adam Bakernek és Rudi Dittrich-nek, akik hittek bennem öt évvel ezelőtt és felkínálták nekem a gyári pilóták közé vezető utat. Úgy hiszem, e lehetőség nélkül most minden más lenne. Időről időre ugyanakkor új kihívások elé kell néznünk, ezért úgy döntöttem, itt az ideje váltani. Várakozással tekintek az előttem álló időszakra, de mindig örömmel gondolok vissza a BMW-nél töltött időre. Köszönöm mindenkinek, aki a részese volt!” – mondta Maxime Martin.

  • Még hogy ócskavas?! A ronccsá vált Ford Mustangok csúcskategóriás órákban kelnek új életre

    Még hogy ócskavas?! A ronccsá vált Ford Mustangok csúcskategóriás órákban kelnek új életre

    Mégis mi lehetne tökéletesebb karácsonyi ajándék egy autóbolond számára, mint egy kézzel készített óra, aminek alapanyaga valaha egy klasszikus Ford Mustang szerves része volt?

    Az ötlet Christian Mygh és Jonathan Kamstrup fejéből pattant ki, akik együtt járják az autóbontókat olyan oldtimerek után kutatva, amelyeknek egyes részegységei gondos megmunkálással egyedi karórákká alakíthatók – olyan órákká, amiért a gyűjtők örömmel fizetnek meg 1495 dollárt.

    A dán páros cége, az REC Watches a Mustang-rajongók számára akár vadonatúj, egyedi órát is készít; így született meg például a drift-világbajnok Vaughn Gittin Jr. karórája is, aminek szénszálas házához a versenyző 700 lóerős Ford Mustang RTR versenygépe szolgáltatott alapanyagot.

    “A legtöbb ember csak egy rakás rozsdás vasat lát, amikor megpillantja egy Mustang roncsát a telepen. Mi viszont egészen mást látunk benne: egy legendás autó lelkét, és egy történetet, amit érdemes megőrizni és elmesélni,” mondta Mygh. “Tehát nem arról van szó, hogy régi Mustangokat darabolok fel. Sokkal inkább arról, hogy visszahozom őket a feledésből, hogy aztán egy karóra formájában kelhessenek új életre.”

    És hogy tényleg elmesélhessék egy-egy Mustang történetét, az REC Watches alapítói gondosan utánajárnak minden autó múltjának: beszélnek a korábbi tulajdonosaikkal, régi sztorikat és fotókat gyűjtenek, és mindezt egy videóban foglalják össze.

    Mindegyik karórán feltüntetik az autó alvázszámát és gyártási évét. A kész órák klasszikus Mustang-dizájnelemeket idéznek: az elemek töltöttségét egy üzemanyagszint-mérőhöz hasonló műszer mutatja, de a mutatók és a számlapok is a legendás modell műszerfalának stílusát idézik. Amikor a két órásmester Svédországban járt, egy igen ritka 1966-os Raven Black modellre bukkantak; később ebből az autóból készült a korlátozott példányszámú, 250 darabos P51-04 sorozatuk.

    A második világháborús vadászgép után elnevezett, 1964-ben piacra dobott Mustang radikálisan új stílusa és lenyűgöző teljesítménye azonnal klasszikussá avatta az új modellt. Népszerűsége akkor ért a csúcsra, amikor Steve McQueen oldalán főszerepet kapott a ‘Bullitt’ című mozifilmben, s ezután számtalan sláger és film született a Mustangról, vagy a Mustang szereplésével. Az autó legújabb generációja számtalan technikai újítással, valamint a 450 lóerős, 5,0 literes V8-as és a 290 lóerős 2,3 literes EcoBoost motor elsöprő teljesítményével biztosítja, hogy a legenda tovább éljen.