Szerző: Jacsek Mihály

  • Időutazás: A Ford autós akrobatái

    Időutazás: A Ford autós akrobatái

    Ez a fekete-fehér felvétel 1939. június 17-én készült az angliai Surrey-ben, a világhírű Brooklands versenypályán, bemutatva, ahogy a Ford Prefect és V8 modellek dobbantóról ugratnak, üvegfalakon és fatáblákon törnek át – s mindez a Ford-rajongók 30 ezres tömege előtt történik.

    A Ford ezzel a rendezvénnyel mutatta meg személyautóinak szilárdságát és mozgékonyságát, s az esemény akkora sikert aratott, hogy a Brooklands történetének legemlékezetesebb napként jegyezték fel. A jegyeket a Ford márkakereskedők országos hálózatán keresztül árusították, és a rendezvény látogatói nemcsak izgalmas autós jelenetekre számíthattak, hanem saját Fordjukkal rajthoz is állhattak az aznapra szervezett versenyeken.

    Az 1907-ben épült Brooklands pálya a maga idejében a ’motorsport Ascotjának’ számított. A nagyobbik külső pálya 4,43 kilométer hosszú és 30,5 méter széles volt, két hosszú egyenessel, amit egy 10 méter magas peremű döntött kanyar kötött össze. Az utolsó futamot 1939-ben rendezték Brooklandsben, ahol napjainkra már csak a pálya néhány szakasza maradt fenn. Az építmény ma az autózás és a repülés múltját bemutató Brooklands Múzeum részeként működik, valamint oldtimer autókkal, motorkerékpárokkal és egyéb közlekedési eszközökkel kapcsolatos rendezvényeknek ad helyet.

  • Bemutatkozik a BMW M8 GTE szíve, a BMW Motorsport eddigi leghatékonyabb erőforrása

    Bemutatkozik a BMW M8 GTE szíve, a BMW Motorsport eddigi leghatékonyabb erőforrása

    A versenypályákon aratott győzelmek legendái szinte kivétel nélkül egy olyan megbízható, kirobbanó teljesítményű erőforrással kezdődnek, amely késlekedés és megtorpanás nélkül képes végsebességig gyorsítani a legkiforrottabb technikát. A vadonatúj BMW M8 GTE versenyautóról szóló fejezetben a BMW P63/1 kódnév alatt kifejlesztett hajtásláncé a főszerep.

    A történet 2016 februárjában kezdődött, amikor is a BMW Motorsport tervezőmérnökei egy újabb, a Német Túraautó Bajnokságba (DTM) történő 2012-es visszatérést megelőző átfogó, éveken át tartó fejlesztőmunkához hasonló projektre kaptak felkérést: a feladat egy minden korábbinál hatékonyabb, letaglózó erejű, magabiztos GTE versenyautó megtervezése és megépítése volt. A mérnökök a tervezési fázis első hónapjaiban összesen több mint 1 000 különböző formában, felépítésben, elrendezésben és koncepcióban álmodták papírra a vadonatúj technika erőforrását és hajtásláncát, mígnem 2017 elején testet öltött a bajor prémiumgyártó motorsport-részlegének valaha készült leghatékonyabb erőforrása, amelynek maximális teljesítménye az eltérő versenyszabályzatok értelmében 500 és több mint 600 lóerő között állítható.

    A P63/1 kódnév alatt kifejlesztett hajtáslánc első ízben 2017. január 20-án, a BMW Motorsport müncheni tesztközpontjában bizonyíthatta kvalitásait, majd a BMW M8 GTE névre keresztelt versenyautó első prototípusában, 2017. július 1-jén gurult ki először a napfényre. A forradalmi motorsport-technológia végül 2018. január 27-én ünnepelte élesben versenypályás premierjét, a Daytona-i 24-órás megmérettetésen.

    A két éven át tartó fejlesztőmunka célja legalább annyira egyértelmű, mint amennyire ambiciózus volt: megépíteni a valaha készült leghatékonyabb BMW versenymotort. A műszaki alapot adó erőforrás megtalálása ezért kulcsfontosságú momentumnak számított, hiszen a mérnököknek egy olyan megbízható, nagyteljesítményű és sorozatgyártásban kínált szívet kellett választaniuk, amely az eltérő motorsport-osztályok rendkívül magas szintű elvárásainak is maradéktalanul megfelel. A BMW Motorsport és a BMW M GmbH szoros együttműködésének köszönhetően a befutó a BMW S63T4 kódnév alatt kifejlesztett V8-as, BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó benzinmotor lett, amely eredetileg az új BMW M5 (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 10,5 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 241 gramm / km)* motorházteteje alá készült.

    BMW M8 GTE
    Fotó: BMW AG

    Tekintve, hogy a vadonatúj BMW M8 GTE versenyautó főként az FIA World Endurance Championship (WEC) hosszú távú megmérettetésein és az IMSA WeatherTech SportsCar Championship egyesült államokbeli futamain áll majd rajthoz, a P63/1 kódnév alatt kifejlesztett hajtáslánc erőforrásának öntvényből készült motorblokkja és hengerfeje a versenyszabályzatok értelmében mindennemű módosítás nélkül, a sorozatgyártásban kínált benzinmotorból érkezett. Mindkét alkatrészt tömegtermelésben készíti a BMW Group Landshutban működő könnyűszerkezetes öntödéje, ahol hosszú távon fenntartható, innovatív gyártási megoldások garantálják a könnyűszerkezetes öntvényből készült, technológiailag kifinomult motoralkatrészek megbízhatóságát és hatékonyságát.

    A BMW M8 GTE versenyautó erőforrása hozzávetőlegesen 2 300 darab alkatrészből áll, amelyből 985 darab teljesen egyedi. A vadonatúj technológia ezért további átfogó módosításokat igényelt, a részletekbe menő versenyszabályzat maradéktalan betartása mellett. A P63/1 kódnevű motor a 985 darab egyedi alkatrészből 181 darabot más-más gyártósorokról örökölt meg, több mint 700 darab pedig a BMW Motorsport egy másik versenymotorjából érkezett, vagy kifejezetten az újdonság számára lett legyártva. A GTE versenyosztály szabályrendszere értelmében a tervezőmérnökök eközben a motorsport-szív hengerűrtartalmát 4.4 literről 4.0 literre csökkentették és új hajtókar-rögzítési megoldásokat találtak ki, amely laposabb főtengely alkalmazását tette lehetővé. A verseny-erőforrás így még kivételesen magas terhelés mellett is hatékony járást és még sportosabb hangzást garantál.

    A mérnökök az égéstér kialakítását és geometriáját, így a beömlő- és kiömlőnyílásokat is a motorsport élvonalának követelményei szerint tervezték meg, ahogyan a szívó- és kipufogórendszer is átfogó változtatásokon esett át. A hatékonyság növelése érdekében a szakemberek az erőforrás turbófeltöltési szisztémáját is teljesen áttervezték. A technológiai változtatások együttesen gyorsabb és tökéletesebb égést eredményeznek, több mint 2 100 Celsius fok maximális hőmérsékleten. A P63/1 kódnév alatt kifejlesztett hajtáslánc hatékonysága így több mint 40 százalékkal nőtt, amellyel kiérdemli a BMW versenyautóba vagy túraautóba valaha készített leghatékonyabb verseny-erőforrásának járó címet. A bajor prémiumgyártó színeiben versenyző csapatok így minden korábbinál rugalmasabb versenystratégiákat dolgozhatnak ki.

    A P63/1 kódnév alatt kifejlesztett hajtásláncot azonban nem csupán páratlan hatékonyság, de kivételesen agilis vezethetőség is jellemzi, amelynek köszönhetően a vadonatúj BMW M8 GTE versenyautó pilótái még többet kihozhatnak a technikából. A vadonatúj megközelítésben kifejlesztett motorvezérlő elektronika a teljes fordulatszám-tartományban azonnali gázreakciót és egyenletes teljesítmény-leadást garantál.

    Az új BMW M8 GTE versenyautó számára kifejlesztett, P63/1 kódnevű motor műszaki adatai

    • Típus: V8-as benzinmotor BMW TwinPower Turbo technológiával
    • Hengerűrtartalom: 3 981 ccm
    • Maximális teljesítmény: az eltérő versenyszabályzatok értelmében 500 és több mint 600 lóerő között állítható
    • Hengerek száma: 8
    • Hengerelrendezés: V
    • A hengersorok által bezárt szög: 90°
    • Hengerfurat: 89 mm
    • Lökethossz: 80 mm
    • Hengerek közötti távolság: 98 mm
    • Maximális fordulatszám: percenként körülbelül 7 000 főtengely-fordulat
  • ŠKODA KODIAQ L&K: A SUV-modell csúcsváltozata Genfben mutatkozik be

    ŠKODA KODIAQ L&K: A SUV-modell csúcsváltozata Genfben mutatkozik be

    A ŠKODA AUTO a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatja be a ŠKODA KODIAQ SUV-modell csúcsváltozatát, a gyár alapítóiról (Václav Laurin és Václav Klement) elnevezett L&K kivitelt. Az elegáns megjelenésről többek között a krómozott hűtőrács, a 19 colos könnyűfém keréktárcsák és a módosított első és hátsó lökhárító gondoskodnak. A belső térben bőrkárpitozás és zongoralakk dekorelemek csábítanak. Dinamikus benzin- és dízelmotorok, valamint első- vagy összkerékhajtás gondoskodik a magabiztos haladásról.

    Erőteljes motorok, fejlett összkerékhajtás, adaptív lengéscsillapítás szabályzás (DCC)

    Az L&K változat bevezetésével egyidejűleg a motorpaletta is megújul. Mostantól szerepel a kínálatban az 1,5 literes TSI 110 kilowattos (150 lóerő) és a 2,0 literes TSI 132 kilowatt (180 lóerő) teljesítményről 140 kilowattosra (190 lóerő) növelt verziója. Az új erőforrásokat részecskeszűrővel is ellátták, ez a KODIAQ többi kivitele számára is rendelkezésre áll. Most mutatkozik be a hétfokozatú kettős tengelykapcsolós váltó (DSG) legújabb generációja is, amely a benzinmotorokhoz és a 2,0 literes TDI 110 kilowattos (150 lóerő) verziójához rendelhető. A 2,0 literes TDI 140 kilowatt (190 lóerő) teljesítményű változata egészíti ki a motorválasztékot. A két erősebb motorhoz a szériafelszereltség része az összkerékhajtás a másik kettőhöz pedig rendelhető. A SKODA KODIAQ összkerékhajtású kiviteleihez extrafelszerelésként kérhető az adaptív lengéscsillapítás szabályzás (DCC-Dynamic Chassis Control).

    Nagy tér a stílus, a kényelem és az elegancia jegyében

    A ŠKODA KODIAQ L&K meggyőző helykínálatát és sokoldalúságát kifinomult stílussal ötvözi. Szériafelszereltségét gazdagítják a 19 colos „Sirius” könnyűfém keréktárcsák, a teljes LED-technikájú fényszórók és a függőleges lamellákkal ellátott, krómkeretes hűtőrács. A sárvédőket Laurin & Klement felirat díszíti.
    A belső tér eleganciájához a háromküllős multifunkciós bőrbevonatú kormánykerék és a választható fekete vagy bézs bőrkárpitozás is hozzájárul. Az üléseken és a műszerfal zongoralakk fekete dekorbetétjein, valamint az infotainment rendszer indítóképernyőjén diszkrét Laurin & Klement logó tűnik fel. A szériafelszereltséghez tartozik az elektromosan állítható, memóriás vezetőülés, a KODIAQ felirattal ellátott küszöbborítás, az alumínium pedálok, textilszőnyegek, az esőérzékelő szenzor, az automatikusan elsötétedő visszapillantó tükör, az „Ambiente” világítás és a CANTON hangrendszer.

  • A magyar autósok negyede nyitott az elektromos autó vásárlásra

    A magyar autósok negyede nyitott az elektromos autó vásárlásra

    A magyar autósok negyede nyitott az elektromos autó vásárlásra; a szakértői becslések szerint az év végére már 5000 felett lehet az elektromos autók száma Magyarországon – közölte az Ipsos az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében, amelyet legfrissebb felméréséről adott ki.

    A vizsgálat során megkérdezett 863, jogosítvánnyal rendelkező, saját vagy céges autót használó interjúalany mintegy harmada jelezte, hogy 2019-ig lecseréli jelenlegi autóját. Az új személyautó vásárlásakor 10-ből 9-en mérlegelnék egy alternatív meghajtású kocsi beszerzését – ismertette Kovács Balázs, a kutatási projekt vezetője a közlemény szerint.

    A kutatócég becslése szerint a teljes autós célcsoport negyede, míg a viszonylag új (5 évnél fiatalabb) autót használók harmada venné számításba legközelebb az e-autó vásárlásának lehetőségét. A felmérés alapján a gyerekes családok és a diplomás autósok különösen nyitottak a tisztán elektromos hajtású gépkocsik vásárlására.

    Az új technológia mellett nem csupán a racionalitás, vagy a környezetvédelem szól a megkérdezettek szerint, hanem az autózás újszerű élménye is. A legnagyobb félelmet a magas beszerzési ár és a korlátozott utazási távolság jelenti.

    A felmérés szerint a többség túlbecsüli a villanyautók valós kapacitását, az elektromos autótól elvárt, egyetlen töltéssel megtehető minimális távolságot pedig átlagosan 375 kilométerben jelölték meg. A tényleges napi használatot felmérve ugyanakkor kiderült, hogy a legritkább esetben van szüksége egy átlagos magyar autóhasználónak erre a hatótávra.

    Az Ipsos kutatói szerint az autóvezetők 54 százaléka számára egy korszerű elektromos autó már jelenleg is megoldást kínálna a hétköznapokban.

    A kormányzat a következő években az elektromos autók átlagosan 65-68 százalékos bővülésével számol – emlékeztet az Ipsos.

  • A világbajnok M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautó a LEGO® Speed Champions exkluzív kínálatában

    A világbajnok M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautó a LEGO® Speed Champions exkluzív kínálatában

    A Ford, a LEGO Csoport és a rally-specialista M-Sport ma bemutatta a LEGO®Speed Champions sorozat új darabját, ami Európa-szerte az otthonokba varázsolja a rallyversenyek hangulatát: a kupagyőztes M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautót.

    Az erőteljes sárvédő-szélesítésekkel és a drámai hatású első és hátsó légterelőkkel a LEGO dizájnerei sikeresen keltették életre az M-Sport Ford Fiesta WRC versenygép lenyűgöző megjelenését.

    Az új készlet többféle keréktárcsát és két cserélhető tetőt (ez utóbbiak egyikét az éjszakai futamokhoz használt spotlámpák egészítik ki), autentikus versenyautó-grafikát, valamint sisakot és versenyzői kezeslábast viselő mini pilótafigurát tartalmaz. A pilótát a kivehető szélvédőn keresztül lehet beültetni az autóba.

    A 203 darabból összeállítható Ford Fiesta M-Sport WRC LEGOSpeed Champions makett 6 cm magas és széles, a hosszúsága pedig 13 cm.

    Fotó: Drew Gibson

    “Nehéz lett volna méltóbb autót elképzelni a LEGOSpeed Champions sorozat megújítására, mint a 2017-es szezonban két Rally Világbajnoki címet és öt futamgyőzelmet szerző M-Sport Ford Fiesta WRC,” nyilatkozta Mark Rushbrook, a Ford globális motorsport igazgatója. “A LEGOSpeed Champions sorozat kedves módja annak, hogy megünnepeljük a Ford motorsport-eredményeit. Reméljük, ez a kisautó izgalmas inspirációt jelent majd a jövő autódizájnerei, mérnökei és rallyversenyzői számára.”

    Az M-Sport Ford Fiesta WRC versenygép tavaly mind az egyéni, mind a gyártói kupát megnyerte a FIA Rally Világbajnokságon; az autót Sébastien Ogier és navigátora, Julien Ingrassia vezette, akik mellett idén a fiatal tehetség, Elfyn Evans és navigátora, Daniel Barritt is feltűnt az új M-Sport Ford World Rally Team soraiban.

    Az 1,6 literes EcoBoost benzinmotorral hajtott M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautó (mármint az életnagyságú gép) az Európában tavaly év végén bemutatott vadonatúj Ford Fiesta alapjaira épül, és máris egy győzelemmel nyitott a 2018-as Rally Világbajnokságon, a múlt hónapban első helyet szerezve a Monte-Carlo Rallyn.

    A Ford és a LEGO együttműködése azonban nem ér véget ezzel, hiszen a LEGO®Speed Champions sorozatban megjelent az új 1968-as Ford Mustang Fastback makett is. A 184 darabos készletből egy zöld karosszériájú, aranyszínű kerekekkel, versenymatricákkal, kivehető szélvédővel és klasszikus versenyzői öltözéket viselő pilótafigurával kiegészített Mustang építhető.

    A LEGO Speed Champions kollekcióban a Le Mans 24 órás futamot 1966-ban és 2016-ban megnyerő Ford GT40 és új Ford GT versenyautók is szerepelnek.

    A sorozat új tagjai, az M-Sport Ford Fiesta WRC rallyautó és az 1968-as Ford Mustang Fastback 2018. március 1-től megrendelhető a LEGO.com/shop honlapon; mindkét makett ajánlott fogyasztói ára 14,99 euro (kb. 4700 forint).

    Lego Speed Champions Dunton,
    Fotó: Drew Gibson
  • Évmilliókon át az űrben maradhat Elon Musk sportautója

    Évmilliókon át az űrben maradhat Elon Musk sportautója

    Valószínű, hogy több tízmillió éven át az űrben marad Elon Musk amerikai üzletember sportautója, mielőtt rázuhan a Földre vagy a Vénuszra – következtettek kanadai és cseh kutatók.

    A Space X vállalat február 7-én bocsátotta fel új óriásűrhajóját, a Falcon Heavyt a floridai Cape Canaveralról, utolsó fokozata felvitte az űrbe hasznos rakományát, egy piros Tesla Roadstert, bizonyítva a rakétakísérlet sikerét és reklámozva Elon Musk vállalatait.

    A kutatók úgy kalkuláltak, hogy Musk régi piros kocsija – a vezetőülésbe kötött, űrruhás bábuval – hat százalék eséllyel ütközik a Földnek, 2,5 százalékos eséllyel a Vénusznak a következő évmilliók során – számolt be a BBC hírportálja az Arxiv.org-on megjelent új tanulmányról.

    A kutatók számítógépes szimulációi alapján igen kicsi a valószínűsége, hogy a kocsi a Nappal ütközik, a Marssal való találkozásnak pedig szinte semmi.

    A kocsi a Nap körül elliptikus pályára állt, a csillagtól nagyjából akkora távolságra, mint a Mars.

    Hanno Rein és kutatócsoportja 240-szer futtatta le a szimulációt, hogy lássák a piros kocsi pályájának alakulását a következő 3,5 millió évben.

    „Nem tudtuk, mire számítsunk, mert más földközeli tárgyak, aszteroidák, amelyeket az űrben látunk, a Naprendszer távoli régióiból érkeznek. Most azonban az ellenkezője történik” – mondta a BBC-nek Rein, a Torontói Egyetem kutatója.

    Két lehetőség volt: vagy itt marad a sportkocsi a Naprendszer belső bolygóövében, ahol a Föld is kering, vagy továbbszáguld a külső aszteroidavidékre, az úgynevezett Kuiper-övbe.

    A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a Jupiter nagyságú óriásbolygók és az autó közötti hosszú távú gravitációs kölcsönhatások vajon kifelé húzhatják-e a Teslát, ám a számítások nem ezt mutatják.

    A kocsi pályáját mind a rövid, mind a hosszú időtávokat vizsgálva a Földdel való találkozások uralják, idővel azonban gyakoribbá válik, hogy a Tesla a Vénuszhoz kerül közel.

    Azt az aggodalmat is eloszlatták a kutatók, hogy a Marsra zuhanva a földi jármű baktériumokkal szennyezheti be a vörös bolygót.

    Ha visszazuhanna a Földre, valószínűleg tökéletesen elégne, bár talán egy kis része elérheti a talajt.

    Annak is elenyésző az esélye, hogy aszteroidának ütközik. Külseje azonban „drámaian” megváltozhat az idők során, mivel sok apró mikrometeorit tapadhat hozzá.

    Rein azt tartja valószínűnek, hogy a piros autó nagyjából 30 évente közelíti meg a Földet, 2091-ben halad el olyan közel, mint a Föld-Hold távolság.

    „Viszonylag kicsi tárgy, ezért nem tudni, mennyire lesz könnyű észlelni akár egy év múlva is, szerintem nagyon halvány lesz. Amikor legközelebb, 30 év múlva viszonylag közel halad el mellettünk, izgalmas lesz figyelni, hogy megtaláljuk-e még” – tette hozzá Rein.

  • Margot Robbie megerősítette, hogy az Új Formula E koncepciót a Nissan a genfi autószalonon mutatja be

    Margot Robbie megerősítette, hogy az Új Formula E koncepciót a Nissan a genfi autószalonon mutatja be

    A Nissan elektromos autó nagykövete, Margot Robbie élete első Facebook élő közvetítésén erősítette meg, hogy az Új Formula E koncepciót a Nissan a genfi autószalonon mutatja be (Március 6.).

    Szintén úttörő volt az interjú abban, hogy a kamera, fénytechnika és eszközök melyek segítették az élő bejelentkezést áram ellátását egy Nissan LEAF akkumulátor biztosította.

    A Nissan tavaly októberben bejelentette, hogy a 2018/19-es szezonban belép a gyorsan növekvő Formula E sorozatba. A tisztán elektromos meghajtású sorozat a Nissan számára egy jól látható globális platformot kínál, amelyen a Nissan Intelligens Mobilitás üzenetét terjesztheti – a három pilléres stratégiát, mely újradefiniálja a járműveinek vezetését, meghajtását és a társadalomba való integrálódását.

    Októberben Margot bejelentette a Nissan elektromos ökoszisztémáját, amelynek célja, hogy átalakítsa az Ön vezetését és életét, és legutóbb bejelentette három új Nissan fenntarthatósági kísérleti projektet a Futures 3.0 rendezvényen Osloban. A kísérleti projektek célja, hogy kihasználják a Nissan globális munkaerejének készségeit, leleményességét és tapasztalatát az energiaellátáshoz és a katasztrófa-elhárításhoz. További információ itt olvasható.

    Margot Robbie mondja; „A világ elektromos irányba tart és a technológia egyre intelligensebbé válik. Még a fényképezőgépeket is a Nissan LEAF segítségével táplálták ma – amit soha nem gondoltam, hogy egy autó egyszer képes lesz erre. Ez egyfajta őrültség, de ez egy egyszerű bemutató, hogyan változtathatjuk meg a vezetésünket és életünket, hogy mindenki számára tisztább és fenntarthatóbb világot hozzunk létre. ”

    A díjnyertes, ausztrál Margot Robbie világhírű színésznő és producer. A közelmúltban a 2018-as Oscar-díj, legjobb színésznőjének járó jelölését kapta meg Tonya Harding szerepéért az Én, Tonya (2017) című filmben.

  • Az új C-osztály a sportosság, az érzelmek és az intelligencia fúziója

    Az új C-osztály a sportosság, az érzelmek és az intelligencia fúziója

    Negyedik értékesítési évében, több mint 415 ezer eladott példánnyal a C-osztályt méltán nevezik a Mercedes-Benz húzómodelljének. A négy kontinens négy gyárában gyártott, világszerte népszerű jármű következő generációja most számos újítással érkezik.

    Az új AMG Line modellváltozat szériában gyémánt mintázatú hűtőráccsal kapható, emellett átalakultak a kivitelek és megújult az első lökhárító is. Míg az EXKLUZÍV modellek elegánsabbak, addig az AVANTGARDE verziókat a dinamikusság jellemzi. Az első lökhárító ezüstszínű (a szériamodellnél), krómozott (Avantgarde külső esetén), vagy háromrészes krómozott díszbetétet kapott. Az AMG külsőhöz átdolgozott első kötény, valamint diffúzor-optikával ellátott hátsó lökhárító jár, ezen felül pedig az összes modell hátsó lökhárítója új kidolgozást kapott.

    Az első-hátsó fényszórók szintén új külsővel érkeznek. A C-osztályhoz szériában LED-es nappali menetfénnyel integrált halogén fényszórók járnak, opcionálisan pedig egy letisztultabb LED High Performance, vagy a modellsorozathoz első ízben elérhető, ULTRA RANGE távfénnyel kiegészített MULTIBEAM LED fényszórórendszert választhatnak a vásárlók.

    Kibővült emellett a fényezések palettája is: a kínálatban újdonságként szerepel a Mojave-ezüstmetál és a Smaragdzöld metálfényezés.

    Utastér: kifinomultság a részletekben

    Az utastér kialakítása a modern luxus fogalmának újraértelmezése: a sportos belső tér a kategóriában egyedülálló értéket és stílust képvisel.

    A középkonzol elegáns díszítőeleme különféle fabetétekkel, így például nyílt pórusú változatban is választható. A háromdimenziós kialakítású fafurnérok egyszerre modernek és hagyományőrzők. Az AMG kiviteléhez új beltéri színek (magmaszürke/fekete, valamint nyeregbarna) is igényelhetők.

    A KEYLESS-GO start, kulcsnélküli indítás funkció az összes modell szériatartozéka. Megújult a turbina-optikájú indítógomb, valamint a járműkulcs is, amely három kivitelben, fekete színben, magas fényű króm kerettel, fehérben, króm kerettel, valamint fehérben, matt króm kerettel is elérhető.

    Szintén új a Multikontúr üléscsomag, amellyel az oldaltámaszok, valamint a gerinctámasz egyedileg beállítható. Rendelkezésre áll továbbá a masszázsfunkció is. A Multikontúr ülések kibővült, pneumatikus funkciói a multimédiás rendszerről irányíthatók.

    Új kijelző-koncepció: kívánságra teljesen digitális megjelenítés

    Az aktuális S-osztály kijelző-koncepciójának örököseként a C-osztály egy új struktúrában, opcionálisan, teljes egészében digitális műszerfallal is kapható, három különböz(„Classic”, „Sport”, „Progressive”) megjelenéssel.

    Képernyő-lehetőségek

    Műszercsoport: az alapmodell a klasszikus kétcsöves műszercsoporttal kapható. A csőműszerek között 5,5 colos színes képernyő található (383 x 600 pixel felbontású), klasszikus megjelenítési stílussal.

    Opcionálisan a modell teljesen digitális műszercsoporttal is igényelhető. 12,3 colos képátlóval (felbontása 1.920 x 720 pixel) és három eltérő megjelenítési stílussal („Classic”, „Sport” és „Progressive”). Az egyéni igényeknek megfelelően a műszercsoport további adatokkal, így például utazási vagy fogyasztási információkkal is kiegészíthető. Igényelhető továbbá a takarékos vezetést támogató navigációs és ECO kijelzővel is.

    Központi kijelző: a középkonzol tetején található multimédiás képernyő két méretben érhető el, a szériában járó Audio 20 multimédiás rendszer esetében a képátló hét colos (felbontása 960 x 540 pixel), klasszikus megjelenítéssel.

    Opcionálisan az Audio 20 rendszerrel első ízben kombinálható egy nagyfelbontású, 10,25 colos képátlójú központi kijelző, amely az ugyancsak opcionálisan választható COMAND csúcsmultimédiás rendszerhez szériában jár. A digitális műszercsoporthoz hasonlóan ez esetben is három megjelenítési stílus közül lehet választani.

    A C-osztály új kormánykereke megegyezik az S-osztályban debütált új kormánykerék generációval, amelyben így a Touch Control-gombok is megtalálhatók. Működésüket tekintve az okostelefonok kijelzőihez hasonló felületek intuitív módon reagálnak az ujjmozdulatokra. Ezáltal a vezető anélkül is tudja kezelni a műszercsoport és a teljes multimédiás rendszer bizonyos funkcióit, hogy le kelljen vennie a kezét a volánról. A modell újdonsága a DISTRONIC távolságtartó tempomat kormánykeréken elhelyezett kezelőeleme is.

    A haptikus visszajelzésnek köszönhetően a multimédiás rendszer irányítása beszédvezérléssel, továbbá a középkonzoli érintőpad (Touchpad) segítségével is irányítható. Az új C-osztályban már különböző járműfunkciók, így például az ülésfűtés is beszédvezérléssel irányíthatók. Az opcionális Head-Up Display (vetített kijelző) mostantól még nagyobb tartományban állítható.

    Intelligent Drive: az aktív biztonság legmagasabb foka

    Az új C-osztályban a Mercedes-Benz asszisztens rendszereinek aktuális generációja található, amely nagymértékben segíti a biztonságos vezetést. A C-osztály bizonyos helyzetekben részben autonóm vezetésre képes, így az autóban továbbfejlesztett, akár 500 méterre ellátó kamera- és radarrendszer is helyet kapott. Kiegészítő funkcióként a C-osztály asszisztens rendszerei immár a navigációs rendszer adatbázisát is használják. Ennek köszönetően a DISTRONIC aktív követésitávolság-tartó asszisztens, amely a Vezetői Segédrendszerek csomag része, számos szituációban előre képes meghatározni a sebességet a térképadatok alapján – például kanyarokhoz, útkereszteződésekhez, vagy körforgalmakhoz közeledve. Az új, kibővített csomagot olyan funkciók egészítik ki, mint például az Aktív kormányzásasszisztens, az intuitív módon dolgozó Aktív sávváltó asszisztens, vagy az Aktív vészmegállító asszisztens.

    Az új C-osztály alapfelszereltségéhez tartozik a kibővített Aktív fékasszisztens, amely a közlekedési szituáció függvényében mérsékli, vagy teljes egészében elkerüli a ráfutásos ütközéseket, és megakadályozza a balesetet a gépjárművet keresztező gyalogosokkal és kerékpárosokkal.

    MULTIBEAM LED fényszórók: optimális látás minden körülmények között

    A C-osztályban szintén újdonság az opcionálisan elérhető MULTIBEAM LED fényszórórendszer. A két első főfényszóróban 84-84 darab egyenként, hatékonyan vezérelhető LED található, amelynek segítségével a menetfény a vezetés minden pillanatában, az aktuális közlekedési helyzethez igazítható.

    Az eddig elérhető LED-es Intelligens világítási rendszerhez képest olyan új funkciókkal bővült a MULTIBEAM LED fényszórórendszer lehetőségeinek tárháza, mint például az útkereszteződési fény, a körforgalmi fény, a városi fény és a rossz időjárási fény.

    Távolsági fény üzemmódban az adaptív távfény asszisztens minden helyzetben kiváló megvilágítást biztosít, anélkül, hogy a szembejövő vezetőket elvakítaná. Egyenes úttesten, 40 km/h sebesség felett, amennyiben a rendszer nem ismer fel a szembejövő forgalmat, az ULTRA RANGE (extra hatótávolság) távfény funkció automatikusan bekapcsol, ezzel akár az autó előtti 650 méteres távolságban képes biztosítani a tökéletes világítást. Szembejövő forgalom esetén a rendszer részben kitakarja a fénykévét, és U-formában biztosít tökéletes megvilágítást.

    ENERGIZING komfortvezérlés a lehető legjobb közérzet érdekében

    Az opcionálisan elérhető ENERGIZING komfortvezérlés a gépjármű több kényelmi funkcióját is egyesíti. Összepárosítja például a klímaberendezést (az illatosító funkcióval együtt), az ülésfűtést, a szellőztetést, a masszázst és a belső hangulatvilágítást, mindezt pedig megfelelő zenei aláfestéssel teszi teljessé, wellness-hangulatot idézve a belső térbe.

    A felszereltség függvényében összesen hat program érhető el, egyenként maximálisan 10 perces időtartammal. A programokat a multimédiás rendszer vizuálisan is megjeleníti, grafikusan illusztrálva. A programonként előre beállított öt zeneszám fokozza a hatást. Az ENERGIZING komfortvezérlésbe hangulatvilágítás is tartozik. Opcionálisan egy 64-színű kibővített hangulatvilágítás is elérhető az autóhoz, amellyel a belső fényeket az éppen aktuális hangulathoz, és a saját ízlésvilághoz igazíthatják az utasok.

    Merecdes-Benz C-osztály
    Fotó: Merecdes.Benz Magyarország

    Multimédiás rendszerek: a személyre szabott lehetőségek széles tárháza

    Az új C-osztályban az alapfelszereltség részét képezi az Audio 20 multimédiás rendszer két USB-csatlakozóval, egy SD-kártya olvasóval, Bluetooth-kapcsolattal, valamint egy médiainterfésszel.

    Az opcionálisan igényelhető COMAND Online rendszer legújabb generációja többek között villámgyors, 3D-s merevlemezes navigációval, topográfiai térképmegjelenítéssel, fotorealisztikus 3D-s épület-megjelenítéssel és 3D-s térképforgatás funkcióval rendelkezik. A navigációs térkép számos információt jelenít meg: a valós idejű közlekedési adatok mellett a képernyőn jelennek meg a Car-to-X figyelmeztető üzenetek, az aktuális időjárás, a közelben található benzinkutak az aktuális üzemanyagárakkal együtt, valamint a szabad parkolóhelyek.

    Az előfizetés függvényében elérhető Concierge Service (Személyi asszisztens) szolgáltatás a Mercedes me connect ügyfeleknek számos egyedi lehetőséget biztosít.

    Könnyedén foglalhatnak asztalt egy étteremben, szobát egy hotelben, kérhetnek útvonaltippeket, illetve további kulturális vagy sporttal kapcsolatos információkat, de lehetőségük adódik arra is, hogy navigációs úticéljaikat közvetlenül a gépjárműben küldjék tovább.

    Opcionálisan a mobilkészülékek menet közben történő vezeték nélküli töltése is lehetséges a Qi-standard segítségével. A telefonok elhelyezésére szolgáló tárolókban nagyobb készülékek is elférnek. A telefonok vételi jele opcionálisan egy külső antennával is erősíthető a lehető legjobb vételi minőség és adatátvitel elérése érdekében.

    A kínálat egy új opcionális hangrendszerrel is bővült: a 9 hangszórós új hifirendszer összesen 225 W-os összteljesítményt kínál (a két Frontbass csatorna 50-50 W, a maradék öt csatorna egyenként 25-25 W teljesítményű), árban pedig a szériában járó hangrendszer, valamint a BurmesterŽ Surround hangrendszer között helyezkedik el.

  • A Ford hamarosan már több nagyvárosban is tesztelheti az önvezető járművekre épülő új szolgáltatásait

    A Ford hamarosan már több nagyvárosban is tesztelheti az önvezető járművekre épülő új szolgáltatásait

    A modern várostervező mérnökök és a vezető autógyártók szeme előtt egyre inkább kirajzolódik az önvezető technológiában rejlő környezet-átalakító erő, mely számos módot kínál arra, hogy együttműködve javítsák városaink működésén. A Ford most azon dolgozik, hogy tesztelje a jövő önvezető autóiban alkalmazandó technológia biztonságos és megbízható működését, garantálva ezzel, hogy önvezető autói majd az elvárt élményt nyújtják; és bizonyítva, hogy működőképes és hosszútávon életképes legyen az üzleti modell, aminek keretében majd alkalmazzák őket.

    A Ford számára ez a három út idén összefut, amikor megkezdik az önvezető járművek tesztelését egy újabb amerikai városban – és egyben az első olyan településen, ahol ellenőrizni fogják az önvezető járművekre vonatkozó üzleti modell életképességét. A 2017-ben a Ford által megvásárolt Argo AI mesterséges intelligenciával foglalkozó céggel közösen kibővítik azon technológiák fejlesztését és tesztelését, amelyek lehetővé teszik egy jármű számára az önálló közlekedést. Emellett a Ford további kutatásokat végez a vásárlói élménnyel kapcsolatban, hogy ez is a segítségükre legyen egy vadonatúj, kifejezetten önvezetésre tervezett jármű kidolgozásában.

    Egy 2017 végén újonnan indított együttműködés segít majd kipróbálni a Ford önvezető járművekre épülő üzleti modelljét olyan partnerek közreműködésével, mint a Domino’s Pizza, a Lyft és a Postmates. E partneri kapcsolatok segítenek elérni, és megérteni új ügyfélcsoportok igényeit, illetve azt, hogyan lehetnek hasznukra az önvezető járművek.

    Idén a Ford erősít majd a várossokkal való együttműködés terén is. Új platformjuknak köszönhetően könnyebbé válik a közös munka és a kapcsolattartás partnereikkel, akik számára előnyös, hogy vásárlóik kiszolgálása érdekében tesztelhetik önvezető járműflottánkat. Például a Lyft már teszteli a platformot, amibe olyan konkrét kommunikációs protokollok szerepelnek, melyeket arra használnak majd, hogy az önvezető járműveket megrendeljék és kiküldjék a flottából – méghozzá mindig a pillanatnyi vásárlói igények szerinti időzítve, vagy éppen olyan területekre, amelyek kiszolgálása általában gyenge.

    A Ford a jövőben önvezető járműeivel fogja kiegészíteni az ember vezette iránytaxi-szolgáltatásokat – igény szerint vetve be azokat –, és segít partnereiknek, hogy új területekre hatolhassanak be, s közben megfizethető szinten tarthassák áraikat. Emellett a partnervárosok segítségével azonosíthatják a közlekedési vakzónákat, ahol az emberek esetleg nem találnak módot a munkába járásra. A Brookings Institution szerint az USA-ban a munkahelyek 70 százaléka nem érhető el egy átlagos városlakó számára tömegközlekedéssel. Azon 30 százalék esetében, ami megközelíthető tömegközlekedéssel, a munkába járás átlagosan 90 percet vesz igénybe. A Ford most célul tűzte ki, hogy kielégítse az ilyen területeken élők és a városlakók igényeit, hozzáférési lehetőségeket biztosítva önvezető járműveihez.

    Az árukézbesítés területén pedig a Ford Mobilitás részlege a jövőben megoldásokat fog kínálni azon a kis és közepes méretű vállalkozásoknak, melyek élnének a kézbesítőszolgálatok nyújtotta előnyökkel, de nincs pénzük összetett, drága logisztikai rendszereket igénybe venni. Segíthet azoknak a kisvállalkozásoknak, melyek esetleg nem tudnak fenntartani egy kézbesítő járművet, vagy olyan közepes méretű vállalkozásoknak, melyek egy gyengén kihasznált járművet tartanak fenn, aminek üzemeltetése ráfizetéssel jár. Az ilyen vállalkozások az önvezető járművek használatát is választhatják.

    Ez azt jelenti, például hogy a Ford által üzemeltetett flotta extra támogatást tud majd nyújtani olyan éttermeknek, melyek a csúcsidőben akarnak ételt kiszállítani, illetve a helyi virágboltnak is, ami több megrendelést fel tudna venni, ha lenne kiszállító járműve. Azok az üzletek, melyek nem kínálnak kiszállítást, de érdeklődnek a szolgáltatás, mint növekedési lehetőség iránt, szintén igénybe vehetik majd a rendszert. A Ford mobilitás részlege által fejlesztett ügyfélkiszolgáló platform olyan léptéknövelést tesz majd lehetővé a helyi vállalkozások számára, ami korábban elképzelhetetlen volt.

    A Ford Mobilitás részlege idén arra összpontosít, az újonnan kötött Postmates együttműködésen túl kibővítse a Lyfttel és a Domino’s-sal elkezdett munkát, mivel mindkét cég értékes segítséget nyújt a lehető legjobb vásárlói élmény megtervezésében. A tavalyi kutatás első szakaszában például kiderült, hogy a Domino’s vásárlóinak tetszettek az önvezető jármű hangszóróiból érkező hangutasítások, amik arra vonatkoztak, hogyan vehetik ki az autóból a pizzájukat. Sokan még el is köszöntek az autótól, amikor az távozott. Az ilyen meglátások segítenek új kísérleti elemek kidolgozásában – és nemcsak a kézbesítő járművekkel kapcsolatban, hanem az önvezető járművekkel létrejövő összes interakció tekintetében.

    „Az önvezető járművek ígéretes lehetőséget hordoznak: lehetőséget arra, hogy változtassanak a városok működésén.” – mondta el Jim Farley, a Ford ügyvezető alelnöke és a globális piacokért felelős elnöke. „Ezek az autók nem csupán az utazni vagy szállítani vágyókra hatnak majd, hanem sokkal több emberre. Ha némi emberi vonással ötvözzük az önvezető járművek teljesítményét és hatókörét, az összetartóbb közösségek kialakulásához vezet, és erősebb kapcsolatot szül a vállalkozások és ügyfeleik között. A közös munka révén olyan jövőt építhetünk, ahol közösségünk mindenféle szállítási igényét ki tudjuk majd elégíteni.”

  • Az új BMW X4

    Az új BMW X4

    Egyéniség, teljesítmény és innováció egy minden korábbinál összetettebb csomagban: megérkezett az új BMW X4 (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 5,4 – 9,0 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 142 – 209 gramm / km)*, amely új fejezetet nyit a prémium középkategória első Sports Activity Coupé modelljének sikertörténetében.

    A prémium középkategória első Sports Activity Coupé modelljének sikertörténetében, mintegy 200 000 darab eladott példány után most új fejezet veszi kezdetét. A BMW X4 második generációja még nagyobb hangsúlyt fektet a sportos menetteljesítmény és a magabiztos kisugárzás kettősére, amely 2018 márciusában, a Genfi Nemzetközi Autószalonon ünnepli világpremierjét.

    Az új BMW X4 formanyelve az erőteljes agilitás és a határozott kiállás párosának hamisítatlan szimbiózisát kelti életre. Az 54 milliméterrel megnyújtott tengelytávolság mellett a karosszéria 81 milliméterrel hosszabb, 37 milliméterrel szélesebb és 3 milliméterrel alacsonyabb lett, a dinamikusan ívelt vonalvezetés és az extravagáns arányok így a BMW X modellcsalád egyik legszembetűnőbb tagjává emelik az újdonságot.

    A bajor prémiumgyártó ügyfeleit modern kialakítású, prémium hangulat fogadja, az utasteret a precíz összeszerelési minőség és az elsőosztályú elegancia BMW által fémjelzett egysége járja át. A műszerfal ezúttal is a vezetőre összpontosít, a dinamikus vezetési élményről pedig újratervezett sportülések és térdvédő párnák gondoskodnak.

    A tökéletes személyre szabhatóság lehetőségeit az xLine, M Sport X és M Sport felszereltségi csomagok teremtik meg, miközben a BMW X4 mostantól az opcionális extrafelszereltség részeként elérhető BMW Individual tételekkel is felruházható.

    Piaci bevezetés háromféle benzines és négyféle dízelüzemű erőforrással, amelyek maximálisan lefedik a 135 kW / 184 lóerő és 265 kW / 360 lóerő közötti teljesítmény-tartományt (100 kilométerre vetített 5,4 – 9,0 liter átlagos üzemanyag-fogyasztás és kilométerenkénti 142 – 209 gramm kombinált károsanyag-kibocsátás mellett)*. A motorok teljesítményét és forgatónyomatékát minden esetben a nyolcfokozatú Steptronic automataváltó továbbítja a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás osztóművébe (mindkettő az új BMW X4 széleskörű alapfelszereltségének része).
    Két BMW M Performance modell: a BMW X4 M40i és a BMW X4 M40d a letaglózó teljesítmény, az összetéveszthetetlenül egyedi megjelenés és a kivételesen gazdag felszereltség magával ragadó kombinációját kínálja fel az ügyfeleknek.

    A típus-specifikus, kifejezetten az új BMW X4 menettulajdonságai szerint továbbfejlesztett és még tovább könnyített futómű-technológia érezhetően élénkebb menetdinamikával ruházza fel az új Sports Activity Coupé modellt. A prémium minőségű futómű-technológia alapfelszereltségi tételei és extrafelszereltségi opciói között a változó áttételű sportkormány, a Performance Control teljesítményvezérlő funkció, az adaptív M sport futómű, az M Sport differenciálmű és az M Sport fékrendszer is megtalálható.

    A BMW EfficientLightweight stratégia alapelveinek széleskörű alkalmazásával a tervezőmérnökök az elődmodellhez képest mintegy 50 kilogrammal csökkentették a BMW X4 saját tömegét, amellyel párhuzamosan az új Sports Activity Coupé modell légellenállási együtthatója is tovább javult: 0,30-as (Cd) értékével az új BMW X4 vadonatúj mércét állít fel kategóriájában.

    Az iDrive operációs rendszer legkorszerűbb változata mellett az intelligens hangvezérlés is a modell széleskörű alapfelszereltségének része. Az opcionális extrafelszereltség részeként a központi kijelző érintőképernyő funkciója és a BMW Gesztusvezérlés is megrendelhető.

    Az utazás kényelmét és biztonságát csúcstechnológiás vezetést támogató rendszerek fokozzák. Az opcionális extrafelszereltségként elérhető Driving Assistant Plus csomag része a kormányzó- és sávtartó asszisztens (Steering and Lane Control Assistant), illetve az oldalirányú ütközést megelőző rendszerrel együttműködő sávtartó asszisztens is (Lane Keeping Assistant with Active Side Collision Protection).