Szerző: Ivicz Mónika

  • Fernando Alonso az első tesztelésre készül ezen a héten Daytonában

    Fernando Alonso az első tesztelésre készül ezen a héten Daytonában

    A spanyol Forma 1-es pilóta, Fernando Alonso megteszi első köreit ezen a héten Daytonában, eközben felkészül a hónap végén megrendezésre kerülő 24 órás versenyre.

    A kétszeres F1 világbajnok vezetni fogja a United Autosport Ligier JSP217-es versenygépet a pénteki hivatalos teszten. „Igazi öröm, hogy visszatérhetek versenyezni az Államokba” – mondta Alonso. „Kevesebb, mint egy év alatt két legendás versenyen vehetek részt [beleértve az Indianapolis 500-at is], ami nagy büszkeséggel tölt el. Mindig is szerettem volna kipróbálni magam a motorsportok egyéb kategóriáiban, mivel ez az, amire szükséged van, hogy jobb versenyzővé válj. A komfort zónádból kilépve egy ilyen legendás versenyen való részvétellel, mint a Daytona 24 Hours, csakis csodálatos lehet.”

    A spanyol már tesztelte a Ligier-t novemberben Aragonban, de karrierje során ez lesz az első alkalom, amikor csapattársakkal osztja majd meg a versenyautóját.

    „A spanyolországi novemberi teszt során mindenki rendkívüli módon örült és egy család tagjakét köszöntött, ezért örülök, hogy több időt tölthetek a csapattal és csapattársaimmal a hétvégi teszten.” – tette hozzá. „Már alig várom, hogy újra beüljek az autóba, és a híres oválon vezessek. Az elmúlt néhány hónapban több napot töltöttem a Daytona 24 órás megfigyelésével, ami még jobban késztetett arra, hogy odamenjek és kipróbáljam magam.”

    Az angol-amerikai United csapat két kocsit indít az 56. alkalommal megrendezésre kerülő versenyen. Alonso Lando Norrissal és Phil Hansonnal a 23-as rajtszámú autóban, míg Bruno Senna és Paul di Resta a United rendes LMP2 versenyzőihez csatlakozik, Will Owenhez és Hugo de Sadeleerhez a 32-es rajtszámúban.

    Az Európai F3-as bajnok Norris, aki korábban a Paul Ricard-on tesztelt di Resta-val, azt mondta: „Nagyon várom a tesztet, és hogy találkozzam a csapattársaimmal. Várom, hogy egy kis szünetet követően újra kocsiba üljek, ez az egyik olyan dolog, amitől izgatottá válok. Első alkalommal látogatok Amerikába, ami új élmény lesz számomra.”

    „Jó lesz felkészülni a csapattal és a csapattársaimmal a 24 órás versenyre, és meg kell ismernünk az autót és a pályát. Elkezdhetünk összekovácsolódni egy csapatként, így megpróbálhatjuk maximálisan kihasználni a tesztnapokat, amelyekért Daytonába megyünk.”

    Senna az egyetlen versenyző, aki nem tett meg kört a Ligier-vel, bár ő nem idegen az LMP2-ben és a prototípus versenyeken, miután megnyerte a 2017-es WEC LMP2 bajnokságot.

     

  • Sébastien Ogier a WRC-ből való visszavonulás után a Le Mans-i indulást fontolgatja

    Sébastien Ogier a WRC-ből való visszavonulás után a Le Mans-i indulást fontolgatja

    Az ötszörös világbajnok Sébastien Ogier elmondása szerint a Le Mans 24 órás előkelő helyen szerepel a listáján a WRC elhagyása utáni időszakra.

    A francia pilóta már jelentős versenyelőnyt szerzett, miután teljesített két Porsche Szuperkupa futamot, valamint a GT-t kategóriában egy Audi R8 LMS és egy Ferrari F430 Scuderia volánja mögött is ült. Ezen a nyáron pedig egy Red Bull Formula 1 autót is tesztelt.

    „Amikor befejezem a Rallye Világbajnokságon való versenyzést, biztosan megpróbálok valami mást,” – mondta Ogier. „Egy napon szeretnék Le Mans-ban indulni, ez nyilvánvaló, ez az, amit akarok. De más dolgok is érdekelhetnek.

    Ogier, mikor átgondolta a 2018-as WRC szezon lehetőségeit, felmerült benne az is, hogy idén visszavonulhat, de a 33 éves pilóta úgy döntött, az még túl korai lenne.
    „Biztos vagyok benne, hogy találok még másik lehetőséget, mert 33 évesen otthon maradni, úgy gondolom, az kicsit túl korai, azt hiszem, nagyon hamar unatkoznék” – mondta a francia. Most a WRC-re összpontosítok, mert ez már egy nagyon intenzív bajnokság, emellett otthon is szeretnék egy kis időt tölteni és gondoskodni a családomról is.”

    A privát M-Sport csapatban való versenyzés során Ogier szerződése az események között kevesebb vállalati promóciós napon való részvételt követel, mintha egy gyári csapat tagja lenne.

     

  • Ogier több elismerést érez az M-Sport-nál szerzett bajnoki címe után

    Ogier több elismerést érez az M-Sport-nál szerzett bajnoki címe után

    Sebastien Ogier elmondta, hogy a 2017-es Rallye Világbajnoki cím megszerzése a privát csapatként induló M-Sporttal több elismerést hozott neki, mint a Volkswagen Motorsportnál szerzett négy. Bár hangsúlyozta, hogy mind az öt WRC koronája egyformán értékes számára, de azt állította, hogy az idei esélytelensége eltérő reakciót váltott ki belőle a VW-s sikereivel szemben.

    „Nagyon elégedetté tesz, hogy ilyen körülmények között nyerhetünk” – mondta Ogier. „Soha nem érheted el ezeket a dolgokat egyedül, nagy csapatra van szükséged magad körül. Az emberek gyakran gondolják azt, hogy a legjobb csapattal könnyű nyerni. De még akkor sem könnyű, ha a legjobb autód van és a legjobb csapatnál versenyzel, mindig el kell végezned a munkád. És még ennél is nehezebb, ha a legkisebb csapattal és a legkisebb költségvetésből indulsz. Ez még nagyobb kihívást jelent, úgyhogy azt hiszem, több elismerést nyertünk így.”

    Mind a négy, a Rallye Világbajnokságban részt vevő gyártó – az M-Sport Ford, a Hyundai, a Citroën és a Toyota – nyert versenyt 2017-ben, melyek hét pilóta között oszlottak meg. „[A verseny] szép, a rajongók minden csapat győzelmét szeretik látni” – mondta Ogier. „Mindig azt mondom, hogy az a legjobb sport, melynek eredményét nem tudod előre megjósolni. Bármelyik verseny előtt lehetetlen megmondani, hogy ki fog nyerni. Ez az, amit a MotoGP futamokban szeretek, és nagyszerű, hogy a Rallye ugyanilyen.”

    A WRC fokozott versenyképessége ellenére Ogier és Sébastien Loeb győzelmeinek köszönhetően 2018 lesz a 14. egymás utáni szezon, hogy francia a bajnoki címvédő.

    „Ez egy nagyszerű időszak Franciaország számára” – tette hozzá Ogier. „Néha úgy érzem, a franciák ezt nem veszik észre, és természetesnek tartják, hogy ők nyernek, de ez egy kivételes időszak. És persze, amíg itt vagyunk, az a tervünk, hogy egy kicsit tovább tartson.”

     

  • Marseille utcai F1 bemutatót rendez 2018-ban

    Marseille utcai F1 bemutatót rendez 2018-ban

    Úgy tűnik, hogy a Formula 1 2018-ban újabb nagy utcai eseményt rendez.

    Ebben az évben Lewis Hamilton kivételével minden csapat és pilóta részt vett Londonban egy látványos F1-es bemutatón. A La Provence című lap számolt be arról, hogy hasonló esemény várható a jövő évben Marseille-ben, hogy elősegítse Franciaország visszatérését az F1-es naptárba.

    „A polgármester is egyetértett”, mondta a polgármester helyettes Jean Roatta. „Még nem találkoztunk a FOM képviselőivel, jelenleg a biztonsági kérdéseken és a helyszín megtalálásán dolgozunk, melynek a Mucem (Európai és Mediterrán Civilizációk Múzeuma) körül kell lennie.”

    „Szeretnénk megrendezni, mert nagyon vonzó esemény lesz a város számára” – tette hozzá a polgármester helyettes.

     

  • Sébastien Loeb részmunkaidőben a Citroën Rally világbajnoki csapatát fogja erősíteni

    Sébastien Loeb részmunkaidőben a Citroën Rally világbajnoki csapatát fogja erősíteni

    Sébastien Loeb 2018-ban három verseny erejéig visszatér a Citroën csapathoz a Rallye Világbajnokságra.

    A 43 éves kilencszeres világbajnok az idén már tesztelt egy C3 WRC-t aszfalton és murván, majd jövő márciusban a Mexikó Rally-n tér vissza, ezután még Korzika és Spanyolország világbajnoki futamain is részt vesz.

    „Mindenki elégedett volt az idei tesztsorozatok után – mindenekelőtt én magam is – és ez a három részvétel volt a következő logikus lépés” – mondta Loeb. „A rallye versenyzés adta érzés az egyik legizgalmasabb érzés, amit valaha átéltem, emellett izgatott is voltam, hogy az új WRC-k egyikét vezethetem. És jó, hogy ezt azzal a csapattal tehetem meg, mellyel korábban annyi szép sikert elértem.”

    A Citroën két autóval indul a teljes WRC szezonban. Kris Meeke mind a tizenhárom fordulóban, csapattársa, Craig Breen pedig megosztozik Loeb-el, aki három versenyen vesz részt. Khalid Al-Qassimi egy harmadik C3-t fog vezetni a kiválasztott eseményeken. Stephane Lefebvre, aki a csapat harmadik pilótája volt 2017-ben, a WRC2-ben a cég új R5-ös autójában kap szerepet.

    Loeb a 2015-ös Monte Carlo Rallyen ült utoljára WRC-ben, ahol az élen állt a verseny korai szakaszában, majd a hetedik gyorsaságin egy kőhöz ütötte a kereket, ezután ki is állt a versenyből. „Nincs semmi elvárásom, csak jól szeretném érezni magam” – mondta a 2018-as WRC programjáról.

    „Úgy gondoltam, érdemes részt venni a francia fordulóban, különösen azért, mert mindig szerettem annak a különleges minőségű aszfaltburkolatán versenyezni, bár nem ismerem a Tour de Corse jelenlegi útvonalát. Emellett még Spanyolország is jó lehetőségnek tűnt. Szerettem volna egy murvás futamon is részt venni, és azért döntöttünk Mexikó mellett, mivel jó emlékeim vannak az ottani versenyzésről és az útvonal sem változott túlságosan ahhoz képest, amikor utoljára részt vettem a bajnokságban.”

    A csapatfőnök, Yves Matton szerint: Loeb „rajtunk kívül mással nem tudott volna visszatérni a WRC-be”. Seb megerősítette, hogy a tesztek során nem vesztette el a sebességét és a készségét, jóllehet az egyre keményebb versenyekhez még kevés az ismerete és az összehasonlítási alapja az autóval a szakaszokról és az elérhető időről” – tette hozzá Matton.

    A WRC-s megjelenései mellett Loeb versenyezni fog a Dakar Rally-n és a Rallycross világbajnokságon a Peugeot-val.

    A Citroën 2017-ben Meeke-vel két versenyt nyert meg, folytatódott a gyári programja, de összességében nehéz szezon volt, és utolsóként végzett a gyártók világbajnokságán.

    „Sokat tanultunk az első szezon folyamán a Citroën C3 WRC-vel kapcsolatban, és sok információt gyűjtöttünk, hogy segítsen nekünk jobbá tenni a 2018-as idényt” – mondta Meeke. „Néhány kemény pillanat ellenére sikerült megmutatnunk a képességeinket. Nem veszünk semmit magától értetődőnek, de folyamatosan és nyugodtan dolgozva jó eredményeket érhetünk el.”

    Matton azt állította, hogy a figyelmük Meeke-re, rajta keresztül pedig a vezetők világbajnokságára irányul, nem pedig a gyártók bajnokságáról fog szólni. „Dobogós helyek és néhány győzelem megszerzése a cél, de Kris a bajnokságért való küzdelemben is helyet kaphat” – mondta.

  • Az év versenyautója 2017-ben: a Mercedes W08

    Az év versenyautója 2017-ben: a Mercedes W08

    Az idei Autosport Díjkiosztón a Mercedes Formula 1 csapata megtartotta vezető szerepét és az Év versenyautója kategóriában négy egymást követő évben idén is elnyerte a díjat.

    A technikai szabályozások jelentős változásának első évétől kezdve, az F1 turbó-hibrid korszakában a Mercedes az egyik legfontosabb kihívással szembesült az újjáéledő Ferrari személyében. „Ahogy haladtunk előre a szezonban, egyre nagyobb szükség volt a versenyek által támasztott követelmények megfogalmazására” – mondta Phil Prew mérnök. „Nagy kihívást jelentett az alváz és a motor összhangjának megteremtése.”

    A W08, amelyet a Mercedes főnöke, Toto Wolff az év elején „diva” -ként írt le, a leggyorsabb autóként szerepelt a szezon folyamán. A pilóták, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas 12 versenyt nyertek meg a 20 futamból álló évadban, és a gyártó az októberi Egyesült Államok Nagydíján megszerezte a konstruktőri bajnokságot három fordulóval a vége előtt.

    A W08 elődjeinek, a W05, W06 és W07 hagyományait követi, amikor megkapta az Autosport elismerését. A Mercedes csapat Brackley bázisán- és a Brixworth motorgyár főhadiszállásán dolgozók közösen érdemelték ki a díjat, amelyet Sir Ben Ainslee vehetett át.

    A Ferrari SF70H és a Red Bull RB13 volt az F1-es kategória másik két jelöltje, míg a Le Mans 24 órás és az Endurance világbajnokság győztes Porsche 919 Hybrid, a Renault ZE16 Formula E autója és a Rallycross világbajnokságon szereplő Volkswagen Polo RX Supercar alkotta a rövid listát.

     

  • Giovinazzi hat F1 szabadedzésen kap lehetőséget 2018-ban

    Giovinazzi hat F1 szabadedzésen kap lehetőséget 2018-ban

    Antonio Giovinazzi 2018-ban hat alkalommal vesz majd részt a Formula 1-es futamok első szabadedzésén az Alfa Romeo Sauber volánja mögött. Az olasz a csapat harmadik pilótájaként került bejelentésre szombaton, egyidőben azzal, mikor megerősítették, hogy Charles Leclerc és Marcus Ericsson alkotja a jövő évi versenyzőpárosukat.

    Giovinazzi 2017-ben két versenyen indult a Sauber pilótájaként, a sérült Pascal Wehrlein helyére ugrott be Ausztráliában és Kínában. A jövő évi pozíció elnyeréséhez a 2016-os GP2 második helyezettjének nagymértékben hozzájárult az idei F1-es tapasztalata, aki a két versenyhétvége mellett részt vett számos pénteki első szabadedzésen és tesztelésen a Haas színeiben.

    A következő évben további tapasztalatokat szerezhet, hiszen számos versenyhétvégén vezet majd az első szabadedzésken. A 23 éves versenyző a Ferrari hivatalos tesztpilótája is egyben.

  • Rossi hatodik Monza Rally Show győzelme

    Rossi hatodik Monza Rally Show győzelme

    A MotoGP legenda Valentino Rossi a Monza Rally Show-n rekord hatodik győzelmet aratott, könnyebb autó miatt kapott 10 másodperces büntetés ledolgozása mellett.

    Rossi navigátorával, Carlo Cassina-val hat másodperces vezetést könyvelhetett el mindjárt a vasárnapi első szakaszon, a harmadikként célba érő korábbi Audi LMP1 pilóta Marco Bonanomi előtt. De a nyerési esélyei akadályba ütköztek az utolsó előtti szakasz előtt, mikor 10 másodperces büntetést kapott, amiért a 2016-os Ford Fiesta RS WRC a megengedettnél 7 kg-mal kevesebb volt.

    Ezzel Bonanomi 2,7 másodperces előnnyel kezdte meg a Citroen DS3-mal a 8. szakaszt, de kétszeri pályaelhagyás miatt el is veszítette. Ezek a hibák lehetővé tették Rossi számára a gyorsasági szakasz győzelmet, mellyel visszaszerezze a vezetést, végül 5,7 másodperc előnnyel fejezte be az eseményt és az ötszörös győztes Rinaldo Capello-t megelőzve a mindenkori Monza Rally győztes listájának élére állt.

    Bonanomi a harmadik helyre csúszott le a Hyundai i20WRC-t terelgető Thierry Neuville és Andreas Mikkelsen mögé. Neuville pénteken megnyerte az esemény nyitó szakaszát, és szombat reggel újabb győzelmet szerzett, de 10 másodperces büntetést kapott egy pályát kijelölő elem eldöntéséért, majd egy bal hátsó defekt vetett véget az ő és Mikkelsen győzelmi reményeinek. Az utolsó szakaszt megnyerték, így az összesítésben 2,7 másodperc előnnyel a második helyen végeztek Bonanomi előtt.

    A motocross világbajnok Tony Cairoli (Hyundai) lett a negyedik, aki szintén könnyebb autó miatt kapott büntetést, míg a kétszeres olasz rally bajnok Piero Longhi (Ford) végzett az ötödik helyen.

    Egy másik WRC pilóta – a Citroen-es Craig Breen – is jelen volt Monzában, de szombaton fel kellett adnia a versenyt a DS3 motorhibája miatt.

     

  • A versenyzők örülnek az új Pirelli „hiper lágy” gumiknak

    A versenyzők örülnek az új Pirelli „hiper lágy” gumiknak

    A Forma-1 top pilótái elmondták véleményüket a Pirelli 2018-ra szánt új, lágyabb gumiabroncsairól.

    A világbajnok Lewis Hamilton – miután kipróbálta a vadonatúj „hiper-lágy” gumit az Abu Dhabi Nagydíj utáni gumiabroncs teszten, – úgy nyilatkozott, hogy ez a valaha volt legjobb Pirelli.

    A Pirelli jelentése szerint a rózsaszín jelölésű gumiabroncs „körülbelül egy másodperccel gyorsabb körönként”, mint az ultralágy.

    Szerdán Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője volt a leggyorsabb a hiper-lágy gumikkal. „Az új gumiabroncs valóban meglepetés” -mondta a német. „Ez egy igazi előrelépés, de természetesen a Pirellinek kell eldöntenie, hogy melyik pályákon tudjuk majd használni. „Az egyik körben nagyon gyors, majd érezhetően visszaesik a többihez hasonlóan, de a határon belül marad. Mindent összevetve ez egy nagyon érdekes teszt volt” – tette hozzá Vettel.

    A Mercedes-t vezető Valtteri Bottas azt is elismerte, hogy „tényleg érezte a különbséget” a 2017-es és 2018-as gumiabroncsok között. „Nagyon érdekes nap volt, jó volt kipróbálni az új Pirelliket, és felfedezni a különbségeket az idei és a jövő évre szánt gumik között. Éreztem a különbségeket, és jó volt, hogy a következő szezon előtt megtapasztalhattuk. Mindenféle keveréket teszteltünk és sokat megtudtunk róluk. Sokat tanultam az új gumiabroncsokhoz kapcsolódó vezetési stílusról is.”

     

  • A Pirelli reméli, hogy a top csapatok közelebb kerülnek egymáshoz 2018-ban

    A Pirelli reméli, hogy a top csapatok közelebb kerülnek egymáshoz 2018-ban

    A Pirelli vezér Marco Tronchetti Provera azt reméli, hogy az első három csapat közelebb kerül egymáshoz 2018-ban.

    A gumiabroncsok szemszögéből nézve az olasz azt mondta, hogy elégedett a szezonnal. „Megdicsérem az embereimet, mert sokat dolgoztak, és úgy gondolom, hogy a pilóták jól szórakoztak” – mondta a Pirelli vezérigazgatója a Rai rádiónak. „Ebben a gumiabroncsok fontos szerepet játszottak, és ez büszkeséggel tölt el.”

    Tronchetti Provera 2018-ra előretekintve elmondta: „A következő évben lesz egy új, nagyon puha gumiabroncs, de a gumiabroncsok általában is lágyabbak lesznek. Azonban remélem, hogy a Formula 1 egészséges versenyt alakít ki a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull között. Ez továbbra is a motorsport királykategóriája, a közönség még mindig érdeklődő, de idén egyes versenyek nem voltak különösen izgalmasak” – tette hozzá.

    Ami a Ferrari szezonját illeti, véleménye szerint az „két részre osztható” történet. „Az első rendkívül versenyképes volt, de a második nagyon szerencsétlen Ferrari lett, néhány megbízhatósági kérdéssel, ami megváltoztatta a bajnokságot” – mondta az olasz.

    Ami az olasz istálló 2020 utáni kilépési veszélyét illeti, Provera azt mondta: „A Ferrari és az F1 egy elválaszthatatlan kombináció.”