Szerző: Ivicz Mónika

  • Az F1 Stratégiai csoportja megvitatja az autók és a versenyzők súlyát

    Az F1 Stratégiai csoportja megvitatja az autók és a versenyzők súlyát

    A Formula 1-es Stratégiai Csoport január 18-án reggel a FOM londoni irodájában megvitatja a pilóták súlyának a versenyautó legkisebb súlyhatárából való eltávolítását célzó terveket.

    A legkisebb súlyhatár 733 kg-ra nőtt a 2018-as F1 szezonban. Ugyanakkor megnövekedett tömegű ütköző szerkezetek szükségesek ahhoz, hogy elbírják az idei évtől bevezetett Halot, ami egyes csapatoknál – különösen a magasabb versenyzőket alkalmazóknál -, azt jelenti, hogy küzdenek azzal, hogy elérjék az új minimumot.

    A pilóták súlya 1995 óta számít az F1-es autók minimális súlyhatárának részeként, amikor is a szabályokat felülvizsgálták. Addig a legkisebb súlyhatár 515 kg volt pilóta nélkül, utána 595 lett, beleértve a sofőrt is. A stratégiai csoport 18 tagjából 10-nek a jóváhagyása szükséges ahhoz, hogy a szabályok időben változhassanak ebben a szezonban. A javaslatnak szüksége lenne az F1 Bizottság egyhangú jóváhagyására, hacsak az nem a vezetők biztonsági kérdésének számít. Az F1 Bizottság ugyanazon a napon délután találkozik.

    A Stratégiai Csoport ülésén megvitatásra kerülő további pontok közé tartozik a versenyzők nevének és rajtszámának elhelyezése. Ezeket a tavalyi évben a Spanyol Grand Prix előtt bővítették. Folytatódik továbbá a 2020 utáni erőforrás szabályozások megbeszélése, valamint az aerodinamikai elemek egyszerűsítésére és az aerodinamikára összpontosító munkacsoport létrehozásának tervei.

    A Stratégiai Csoport megvitatja továbbá a FIA és a FOM személyzet csapatok közötti mozgásának korlátozásait is, ami tartalmazni fog egy lehetőséget a felmondási idő kijelölésére. Ez a javaslat azt követően fogalmazódott meg, hogy panaszok érkeztek a csapatoktól a korábbi FIA alkalmazott, Marcin Budkowski tavalyi évi Renault-hoz való csatlakozása miatt.

    Az F1 Fanatic értesült egy lehetséges későbbi megbeszélendő pontról is, miszerint kitérhetnek arra, hogy hogyan lehet rugalmasabbá tenni a versenyhétvégék menetrendjét a promóciós tevékenységek és a versenyek támogatása érdekében.

  • Pierre Budar váltja Yves Matton-t a Citroën-nél

    Pierre Budar váltja Yves Matton-t a Citroën-nél

    Matton csatlakozik az FIA-hoz a Rally Osztály igazgatójaként, miután megvalósította a Citroën Racing WRC-be való visszatérését.

    Annak ellenére, hogy a Citroën Racing vezetésében változás történt, a cél ugyanaz marad, hogy a csapat újabb győzelmeket érjen el a motorsportokban, ahol már a Rallye világbajnokságon 8 -, a WTCC-n 3 gyártói vb cím mellett tavaly 2 győzelem és az év végi összesítésben a csapat 4. hely írható a nevük mellé.

    Mostantól Yves Matton lesz a WRC osztály új vezetője. Az őt váltó Pierre Budar azt mondta: „Nagyon tisztában vagyok azzal a kihívással, amelyet e rendkívüli csapat irányításával vállalok, és arra fogok törekedni, hogy a lehető legtöbbet hozhassam ki az előrébb jutást jelentő tehetségekből.”

    Az új csapatfőnök a Központi Gépészmérnöki Főiskolán végzett Nantes-ban, ezután 1989-ben csatlakozott a PSA csoporthoz mérnökként. 2010-ben létrehozása után a sportversenyek osztályát vezette, majd 2016-ban kiterjesztette szerepvállalását az ügyfelek versenyprogramjainak irányításával. Emellett felelős a 308 TCR és a C3 R5 fejlesztéséért.

    A tudása új dinamizmust fog adni a Citroën Racing csapatának, amely már készen áll a 2018-as szezora, ami mindössze másfél hét múlva veszi kezdetét Monte Carlo-ban a Kris Meeke, Craig Breen C3 WRC trióval.

  • Leleplezték a 2018-as Toyota Yaris WRC-t

    Leleplezték a 2018-as Toyota Yaris WRC-t

    Ahogy közeledünk a 2018-as Rali Világbajnokság kezdetéhez, egyre több márka mutatja be versenyautóit. Ezúttal a Birminghamben megrendezett Autosport International kiállításon láttuk az új 2018-as Toyota Yaris WRC-t, ami már készen áll a riválisok elleni küzdelemre.

    A 2018-as Toyota Yaris WRC alakja a hatalmas aerodinamikai elemekkel szándékosan tervezett, nem emlékeztet a dicsőséges Celica és Corolla korszakra, amikor aszfalton és a murvás szakaszokon is egyeduralkodók voltak az egész világon, szinte minden rali versenyen. A Yaris WRC korszerűsített aerodinamikai csomagját az autó elejére fejlesztették ki, beleértve egy új első lökhárítót és sárvédőket. Feladatai közé tartozik a leszorító erő és a hűtés segítése.

    Toyota Yaris WRC
    Fotó: Toyota Gazoo Racing WRT/ Toyota Motor Europe

    Bár az idei konstrukció részletes műszaki leírása még nem került napvilágra, de nem lesz meglepetés, mivel ezeknek az autóknak meg kell felelniük az FIA által meghatározott motor- és teljesítménykorlátozásoknak. Azonban az 1,6 literes turbó, amit ebben a kocsiban elhelyeznek, egy jövőbeli új modellben találhatja magát a gyártósoron, különösen akkor, ha az autó nagyobb sikert ér el, mint elődje.

    Tommi Mäkinen (Csapatfőnök) nyilatkozata: „Nagyszerű a 2018-as szezont ilyen sok motorsport rajongó előtt, az Autosport Nemzetközi kiállításon elindítani. Egy nagyon ígéretes, 2017-ben teljesített első szezon után izgatottak vagyunk, hogy az elkövetkező évet is jól felépítsük. Tavaly láttuk, hogy a Toyota Yaris WRC már képes volt versenyeket nyerni, ami a csapat számára nagy eredmény volt, és ez lehetővé tette számunkra, hogy olyan területeket fedezhessünk fel, amelyeken van még javítani valónk. Több idővel és – tanulással sikerült felfrissíteni az autó elülső részét, hogy jobb aerodinamikai teljesítményt kapjunk, és javulást sikerült elérni a hűtés terén is. Nagyon izgatott vagyok, hogy idén tovább tudjunk tanulni küldetésünk részeként, hogy egyre jobb autókat készítsünk.”

  • Bouffier beül a harmadik Fiesta WRC-be

    Bouffier beül a harmadik Fiesta WRC-be

    Bár csak két alkalomról van szó, a francia Bryan Bouffier nyilvánosan is megerősítette a pletykát, mely szerint az M-Sport Ford harmadik versenyzőjeként indul Monte Carloban és Korzikán.

    Bouffiernek lehetősége nyílik rá, hogy ismét a győzelemért harcoljon, most a Rallye Világbajnokság nyitóversenyén. 2011-ben az IRC sorozatban egy Peugeot 207 S2000 volánja mögött már megnyerte ezt a futamot.

    Néhány évvel később, az M-Sportnál két jó eredményt is elért Korzikán. 2013-ban megnyerte az IRC futamot, szintén egy Peugeot 207 S2000-el, majd 2015-ben egy Ford Fiesta RS WRC-vel nyolcadik lett a világbajnokság versenyén.

    „Jó hírt erősíthetek meg, miszerint a Monte Carlo – és a Korzika Rallyen vezethetem a világbajnokság tavaly győztes autóját. Ez egy nagyszerű autó, amelyről minden pilóta álmodik, és számomra is nagyszerű, hogy ezzel a nagy kihívással szembenézhetek” – mondta a 39 éves francia pilóta.

     

  • Birminghamben indul a WRC szezon

    Birminghamben indul a WRC szezon

    Minden pilóta, navigátor és csapat jelen lesz január 11.-én a „Nemzeti Kiállítási Központban”, hogy hivatalosan bemutassa az idei WRC szezont.

    Az előszezon Európában tartott legnagyobb autóverseny-kiállítását, a Birmingham Autosport International Show-t 8:50-kor hivatalosan is megnyitja Sébastien Ogier és Julien Ingrassia, mielőtt a média a rendezvény egyéb programjaira fordítja figyelmét.

    Az esemény színpadán 10:30-kor kerül bemutatásra az M-Sport Ford World Rally Team, a Hyundai Motorsport, a Toyota Gazoo Racing és a Citroën Racing 2018-as WRC-je. Ogier, Elfyn Evans és az M-Sport főnöke, Malcolm Wilson mutatja be a csapat Ford Fiesta WRC-jét, míg Andreas Mikkelsen, Thierry Neuville, Dani Sordo, Hayden Paddon és Michel Nandan csapatvezető először mutatják meg a Hyundai i20 WRC-t új színezésben.

    A Toyota Yaris WRC-t Jari-Matti Latvala, Ott Tanak, Esapekka Lappi és csapatvezető Tommi Mäkinen, míg Kris Meeke, Craig Breen és Yves Matton a Citroën új C3 WRC-jét tárják a nyilvánosság elé.

    A WRC 2 bajnokság főszereplői szintén ott lesznek, rájuk 14: 45-kor kerül sor. Az M-Sport, a Skoda, a Volkswagen, a Hyundai, a Citroën és a Proton legújabb R5-ös autói is helyet kapnak a négy napos kiállításon. Elfyn Evans támogatni fogja a Junior WRC résztvevőinek bemutatását 15:15 órakor, amikor is a brit pilóta csatlakozik a 2018-as indulókhoz és a bajnokság menedzseréhez, Maciej Wodahoz.

    Az összes 2018-as autó jelen lesz a rendezvény ideje alatt, míg a WRC pilóták dedikálása és a programok lehetővé teszik a szurkolók számára, hogy a szezon kezdete előtt megismerhessék a legfrissebb híreket, valamint hogy kipróbálhassák a legújabb WRC 7 videojátékot.

     

  • Pierre Gasly: Bizonyítottam, hogy nem kell pénz ahhoz, hogy elérd a Forma-1-et

    Pierre Gasly: Bizonyítottam, hogy nem kell pénz ahhoz, hogy elérd a Forma-1-et

    A Toro Rosso versenyzője, Pierre Gasly szerint a Forma-1 szünetében ösztönöznie kell a fiatal versenyzőket, ezért megmutatja, hogy nem csak a „pénzről” szól. A 21 éves franciának az idei az első teljes F1-es szezonja a Red Bull fiókcsapatánál, a Toro Rosso-nál.

    Miután 2013-ban megnyerte a Formula Renault Eurocup bajnoki címet, csatlakozott a Red Bull programjához, és azóta egy GP2-es koronát és egy-egy második helyezést ért el a Formula Renault 3.5-ben és a Super Formula-ban.

    Az F1-es útjára reflektálva, Gasly elmondta az Autosportnak: „Végül mindannyian tudjuk, hogy ez nem mindig a teljesítményről szól, hanem erős háttérre van szükség. Nekem nem volt menedzserem, úgyhogy egyedül voltam, a nagy cápák ellen küzdöttem a paddockban, és megpróbáltam megszerezni a helyem. Nagyon boldog vagyok, hogy menedzser nélkül sikerült megcsinálni, és nem kellett fizetnem a helyemért.”

    „Most már elég nehéz bekerülni, de az is jó egy fiatal versenyzőnek, ha látja, hogy még mindig lehetséges, akkor meg tudja csinálni. Nem a pénzről van szó, anélkül is el lehet érni.”

    Miközben 2016-ban úton volt a GP2 bajnoki címhez, a Red Bull állandó tartalék- és tesztpilótája is volt egyben (2015. szeptember 30. óta. – a szerk.). 2017 -ben a Super Formula sorozatban való versenyzés mellett bemutatkozhatott a Toro Rosso-nál. Daniil Kvyat lemorzsolódásának eredményeképpen megkapta a csapattól a szezon közepétől szóló felkérést.

    Gasly azt mondta, mindig is meg volt győződve arról, hogy az F1-es rajtrácsra kerül.

    „Ha megnézed azt, amit elértem – anélkül, hogy arrogáns lennék – megnyertem a 2.0-t [Eurocup], a második helyen végeztem a 3,5-ben – mondta. Aztán elmentem a GP2-be, megnyertem azt, a második legfiatalabbként Nico [Rosberg] után. Végignézve a többi győztest: Nico Hulkenberg az F1-ben, Lewis Hamilton az F1-ben, Nico az F1-ben, Stoffel[Vandoorne] szintén az F1-ben van. Én vagyok az egyik legfiatalabb, aki megnyerte, szóval miért ne próbálnám meg az F1-et?

    „Aztán megfordultam a Super Formula-ban, azt is úgy fogtam fel, hogy ha ott is minden rendben lesz, és jól megyek, akkor egy újabb lépés előre, azzal már négy különböző sorozatom lesz, és ha mind a négyben versenyképes lennék, akkor valamikor el kell jönnie! Így hát folytattam a menetelést, tényleg mindig ez járt a fejemben.”

    Miközben elismerte, hogy gyakran volt „ideges” attól, hogy kivárja a Forma-1-be kerülés lehetőségét, Gasly végül úgy érezte, hogy ez pszichikailag segített neki. „Bizonyos értelemben most sokkal erősebb vagyok mentálisan, mint a múltban voltam” – mondta. „Számomra nincsenek rossz tapasztalatok. Mindig tanulsz valamit, ha az jó vagy rossz, mindig történik veled valami.”

    „Hosszú utazás volt, tele sok jó tapasztalattal. És emellett hasznos volt számomra.”

  • Hartley csak az F1-re összpontosít 2018-ban

    Hartley csak az F1-re összpontosít 2018-ban

    Brendon Hartley elmondása szerint ebben az évben kizárólag a Formula 1-re fog koncentrálni. A Red Bull programból való néhány évvel ezelőtti távozását követően, újra felépítette karrierjét, a 28 éves pilóta ezalatt a motorsport számos kategóriájának aktív résztvevője volt.

    2018-ban Hartley megtartja kapcsolatait a Porschéval, mely csapattal tavaly megnyerte az endurance világbajnokságot, de azt mondta a NZ Herald újságnak, hogy most kizárólag az F1-re és a Toro Rosso-ra összpontosít. „Továbbra is kapcsolatban fogok állni a Porschéval, de a Formula 1-en kívül nem fogok semmilyen más futamon részt venni, ami szerintem az egyetlen ésszerű dolog, amit tehetek, mert teljes mértékben összpontosítanom kell” – mondta.

    „Minden energiámat és időmet ezzel kell töltenem ahhoz, hogy eléggé jó formába kerüljek, friss és versenyképes legyek a futamokon, és mindent meg is teszek annak érdekében, hogy ez a szezon működjön. Hatalmas lehetőség, hogy ott lehetek.” – tette hozzá az új-zélandi.

    Jelentős lesz a változás Hartley számára, aki tavaly év vége felé besűrítette az Endurance Világbajnoksághoz és az F1-hez kapcsolódó feladatait és örömmel elfogadott minden versenyzési lehetőséget.

    „Az elmúlt években megpróbáltam minden lehető versenyen részt venni, amin csak tudtam.” – ismerte el. „De tisztában vagyok vele, hogy nagy kihívás előtt állok.”

     

  • Giovinazzi is megjelenik a Formula E újonc tesztjén

    Giovinazzi is megjelenik a Formula E újonc tesztjén

    A Ferrari által támogatott Antonio Giovinazzi is részt vesz a jövő hétvégi Formula E futamot követő újonc teszten Marrakech-ben, a DS Virgin Racing-gel.

    A Formula E csapatok a Marrakech Street Circuiten maradnak, egy napos tesztelési lehetőségük lesz január 14-én, közvetlenül az ePrix után.

    Giovinazzi mellett a Williams csapat teszt-és tartalékpilótája, Paul di Resta a Jaguar Racing autóját, és a hosszabb időt Formula 1 tesztpilótaként eltöltő Gary Paffett pedig a Venturi csapat versenygépét fogja vezetni.

    Forma 2 versenyzők is megjelennek a teszten: Nyck de Vries az Audi- és Alexander Albon a Renault e.dams színeiben.

     

    Rajtszám                           Csapat                                                 Versenyző

    1                                Audi Sport ABT Schaeffler                 Nyck de Vries (NDL)
    2                                DS Virgin Racing                               Antonio Giovinazzi (ITA)
    3                                Panasonic Jaguar Racing                   Pietro Fittipaldi (BRA)
    4                                Venturi Formula E Team                   Michael Benyahia (MAR)
    5                                Venturi Formula E Team                   Gary Paffett (GBR)
    6                                DRAGON                                           Maximilian Gunther (DEU)
    7                                DRAGON                                           Andrea Caldarelli (ITA)
    8                                Renault e.dams                                 Mitsunori Takaboshi (JPN)
    9                                Renault e.dams                                 Alexander Albon (THA)
    16                              NIO Formula E Team                        Harry Tincknell (GBR)
    18                              TECHEETAH                                     James Rossiter (GBR)
    19                              Mahindra Racing                              Daniel Juncadella (ESP)
    20                              Panasonic Jaguar Racing                 Paul di Resta (GBR)
    23                              Mahindra Racing                             Sam Dejonghe (BEL)
    25                              TECHEETAH                                    Frederic Makowiecki (FRA)
    27                              Andretti Formula E                           Bruno Spengler (CAN)
    28                              Andretti Formula E                           Colton Herta (USA)
    36                              DS Virgin Racing                              Joel Eriksson (SWE)
    66                              Audi Sport ABT Schaeffler                Nico Muller (CHE)
    68                              NIO Formula E Team                       Alexandre Imperatori (CHE)

     

     

     

  • Paul di Resta teszt lehetőséget kap a Jaguar-nál a Formula E-ben, Marrakeshben

    Paul di Resta teszt lehetőséget kap a Jaguar-nál a Formula E-ben, Marrakeshben

    Paul di Resta pihentetni kényszerült reményeit arra vonatkozóan, hogy idén versenyezhet a Williamssel az F1-ben, de a skót hamarosan új fejezetet nyithat versenyzői karrierjében a Jaguar-al a Formula E-ben.

    Di Resta, aki tavaly nyáron a Magyar Nagydíjon helyettesíthette a beteg Felipe Massát a Williamsben, már nincs a jelöltek között az idei második ülés elnyerésére a brit csapatnál, amely még Sergey Sirotkin és Robert Kubica között nem választott 2018-ra.

    A Mercedes DTM bajnoka azonban felkeltette a Jaguar Formula E csapat érdeklődését, mely január 14-én Marrakeshben biztosítja a skót számára az autót a teljesen elektromos sorozat jövő hétvégi, második futama után. A Formula V8 3,5 győztes, Pietro Fittipaldi szintén készen áll a Jaguar csapat elektromos tesztjére.

    „Nagyon várom az első találkozást a Formula E-vel és a Jaguar I-2-es típussal” – mondta a skót, aki Marokkóba indul, miután Daytonában befejezte a hétvégi tesztet a United Autosport-nál, a 24 órás-t megelőzően, ahol di Resta a hónap végén versenyezni fog. „Ez egy tökéletes lehetőség, az év megfelelő időpontjában, hogy el is tudjak menni. Intenzív 1 napos teszt lesz Marrakeshben, és biztos vagyok benne, hogy pozitív visszajelzést adhatok a csapatnak.”

     

  • Marchionne nem bánja a Ferrari motortervezőjének elbocsátását

    Marchionne nem bánja a Ferrari motortervezőjének elbocsátását

    Sergio Marchionne szerint a Ferrari vezető motortervezője, Lorenzo Sassi távozása nem nagy veszteség.

    Sassi-t Marchionne tavaly nyáron elbocsájtotta állásából. Ez a döntés viszonylag meglepetésként hatott, mivel a Scuderia erőforrás 2017-ben jobb teljesítményt mutatott. Az olasz mérnök eredetileg a Fiat-Chrysler csoporton belül maradt, de végül úgy döntött, hogy csatlakozik a rivális Mercedes-hez.

    Az átigazolás azonban közömbösen érintette Marchionne-t.
    „Nem tudom, ki nevezte Sassi-t jelenségnek, de én nem emlékszem, hogy ilyet mondtam volna” – nyilatkozta a Ferrari elnöke a spanyol Marca-nak.

    „Az igaz, hogy a problémáink nem csak neki tulajdoníthatók. Az volt a szándékunk, hogy a GT programunkban foglalkoztassuk, de sajnos elhatározta, hogy távozik, és máshol folytatja karrierjét. A csapat számára ez egy normális változás, most Corrado Iotti van helyette, és elégedettek vagyunk vele” – tette hozzá Marchionne.

    A Ferrari folytatja a Mercedes-hez való felzárkózást motor teljesítmény tekintetében. A német gyártó 1,6 literes V6-os hybrid motorja állítólag 1000 LE-nek megfelelő teljesítményre is képes. Az Auto Motor und Sport szerint a GPS mérésekből származó következtetések alapján a Mercedes motorja jelenleg 949 LE-snek felel meg, míg a Ferrari a becslések szerint közel van a 934-hez, őket a Renault 907-el, a Honda pedig 860-al követi.