Szerző: Ivicz Mónika

  • Vettel alig várja, hogy pályára hajtson az új SF71H-val

    Vettel alig várja, hogy pályára hajtson az új SF71H-val

    A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel elégedettnek tűnt új versenyautójával, mikor azt csütörtökön bemutatták a médiának Maranello-ban. „Azt hiszem nagyon különleges mindannyiunk számára itt állni” – mondta Marc Gene-nek, a csapat korábbi teszt- és fejlesztőpilótájának, aki szintén részt vett az eseményen.

    „Alig várjuk, hogy kigurulhassunk vele a pályára, hogy lássuk, hogy működik az autó, hogyan viselkedik” – mondta Vettel. „Úgy gondolom, ez az autó nagy előrelépés a tavalyihoz képest, szóval nézzük meg, milyen érzés vezetni” – folytatta. „Erre a választ mindannyian szeretnénk megkapni, majd onnan elindulni.”

    „Az biztos, hogy sok erőfeszítés történt, figyeltek a részletekre sok olyan területen, ahol kérdéseket vetettem fel, majd ők elmagyarázták nekem. Ez lenyűgöző. „Az igazi varázslat a felszín alatt történik, de minden apró részlet fontos, minden apró rész változást hozhat.”

    A mai napig Vettel csak egy üléspróbán vett részt az autóban. Amennyire egy ilyen rutin eljárás az elkövetkező dolgok jele és hordozója lehet, ebből az SF71H győztesként került ki. „Nagyon puha és kényelmes ülés volt, így nem volt gond” – mondta. „Azonnal jól éreztem magam. „A kisebb dolgok minden évben nyilvánvalóan megváltoznak” – jegyezte meg. „Az alváz vált a leginkább átláthatóvá az elmúlt évi szabályozás miatt, de az üléspozíció mindig egy kicsit más. Fontos, hogy kényelmesen érezze magát benne az ember.”

    Csütörtökön, a spotlámpák fényében csillogó autót látva a négyszeres világbajnok még inkább vágyik rá, hogy birtokba vehesse az SF71H-t. „Ez most nyilvánvalóan az az idő, amikor látod az autót, és minden készen áll” – mondta. „Tehát bele akarsz ülni, kihajtani vele a pályára, és menni!”

    Vettel különösen örült, hogy a Ferrari munkatársai részt vettek az SF71H hivatalos média bemutatóján Maranellóban. „Nagyon jó, hogy mindenki itt van. Sok órányi elvégzett munka van ebben, ami megtérül. Nem csak a szezonon kívül és télen, de még a tavalyi év nagyon korai szakaszában indult el az új projekt. Azt hiszem, most arra várnak, hogy megmondjuk, milyen érzés az új autóban ülni!” – tette hozzá nevetve a német.

     

  • Neuville nyert Svédországban

    Neuville nyert Svédországban

    12 hónappal azután, hogy a második nap utolsó szakaszán, a karlstadti szuperspeciálon, 43.3 másodperc előny birtokában egy betonelemnek ütközve elvesztette első helyét, az idei Svéd Rallyn mindhárom napon egyenletesen jó teljesítményt nyújtó Thierry Neuville állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

    A pénteki nap hét gyorsaságija után a három Hyundai pilóta foglalta el az első három helyet Neuville, Mikkelsen, Paddon sorrendben. Szombaton nyolc gyorsasági szakasz várt a mezőnyre. A nap végén Neuville 22.7 másodperc előnnyel várta a vasárnapi, mindössze 51,94 km-t magába foglaló három szakaszt. Craig Breen feljött a második helyre, míg Andreas Mikkelsen állt a harmadikon.  Az utolsó nap végére változatlan maradt a sorrend, ez a három páros állhatott fel a dobogóra.

    A győzelem és Andreas Mikkelsen első Hyundai pódiuma lehetővé tette a koreai gyártó számára, hogy a csalódást okozó Monte Carlo Rallye után a negyedik helyről az élre álljanak. A Toyota Gazoo Racing előtt egy ponttal vezetik a gyártók világbajnokságát.

    „Hosszú még a bajnoksághoz vezető út, de nagyszerű dolog a negyedikről az első helyre ugrani. Mindhárom páros nagyon jó munkát végzett. Jó pozíciójuk volt, és az egész verseny folyamán meg is kellett tartaniuk azt.” – mondta Michel Nandan csapatfőnök.

    „Hihetetlen hétvége volt. Nem számítottunk rá, hogy ilyen gyorsan haladunk előre az év során, de a csapat és az autó megadta nekünk az esélyt, hogy küzdjünk a győzelemért. Több mint 200 tagot számlál a team, akik elkötelezettek és mindent megadtak nekünk. Nagyon boldog vagyok a hétvégét illetően, és várakozással tekintek a közelgő eseményekre. ” – nyilatkozta Neuville.

    A 29 éves belga pilóta ezzel átvette a vezetést a bajnokságban, 10 pontos előnnyel érkezik majd a világbajnokság harmadik futamára, a március 8-11. között megrendezésre kerülő Mexico Rallyera.

    Az első 10 helyezett:

    Neuville – Gilsoul 2:52:13.1
    Breen – Martin +19.8
    Mikkelsen – Jaeger +28.3
    Lappi – Ferm +45.8
    Paddon – Maeshall +54.4
    Ostberg – Eriksen +1:15.3
    Latvala – Anttila +2:04.9
    Suninen – Markkula +2:52.2
    Tänak – Jarveoja +3:44.4
    Evans – Barritt +5:27.4

    Sébastien Ogier végzett a 11. helyen, késés miatt büntetést is kapott. Csapattársa, Elfyn Evans szintén késett, de ő 1 perccel többet, ezzel lehetővé téve, hogy Ogier elé kerüljön a 10. helyre.

  • Három Hyundai pilóta az élen a pénteki nap után

    Három Hyundai pilóta az élen a pénteki nap után

    1:16:13.1 idővel Thierry Neuville vezeti a Svéd Rallye pénteki napját. Őt 4.9 másodperccel követi Andreas Mikkelsen, a harmadik helyen pedig az idei első versenyét teljesítő Hayden Paddon áll 12.1 másodperces hátránnyal.

    A pénteki napon 7 gyorsasági szakaszt teljesített a mezőny, ebből hatot Norvégiában, az utolsót pedig Svédországban. Sébastien Ogier rajtolt az élről, majd Ott Tänak és Jari-Matti Latvala következett. Ők hárman a 12., 9. és 8. helyen állnak az összesítésben.

    Neuville minden szakaszt ötödikként rajtolva teljesített és ez a hely kedvezőnek bizonyult számára. „Keményen nyomtam, hogy megfeleljek az előttem indulók által támasztott követelményeknek. Mikor megláttam a délutáni körülményeket, tudtam, hogy gyorsabban is fogunk tudni haladni – nyilatkozta a belga pilóta.

    „Úgy tűnik, készen állunk küzdeni a győzelemért.” – ismerte el a később induló és problémamentesen közlekedő norvég Mikkelsen. Paddon két délutáni szakaszt nyert, köztük az utolsó, Torsby-ban rendezett 9,56 km-est.

    Szombaton 8 gyorsasági vár a mezőnyre, mindegyik Svédországban.

  • Daniel Ricciardo már Melbourne-ben dobogón szeretne állni

    Daniel Ricciardo már Melbourne-ben dobogón szeretne állni

    Az elmúlt években Adrian Newey új Red Bull-ját mutatták be a lehető legkorábban. Daniel Ricciardo pedig most elmondta, hogy 2018-ban mindjárt az első versenyen a dobogón szeretne végezni.

    A 2017-es szezon eleji problémák után a csapat az idei évre taktikát változtatott, és mostantól az élmezőnyben lévő csapatok közé fog tartozni. Készen áll arra, hogy jövő héten újult erővel nekivághasson az elkövetkező évadnak és megmutassa képességeit a versenytársak ellen. „Az elmúlt évben már a téli tesztek során rájöttünk, hogy Mercedes és Ferrari mögött állunk” – mondta az ausztrál Ricciardo a Speed Week-nek. „Ebben az évben kezdettől fogva jó formában akarunk lenni, az első versenyen pedig a dobogón szeretnénk állni.”

    2017-ben a Red Bull későbbi szezonbeli előrehaladását jelentősen megzavarta a Renault. Az F1-ben harmadik legjobbnak számító motor az év folyamán megbízhatatlannak bizonyult. Ricciardo hozzátette: „Nyilvánvaló, hogy a megbízhatóság és a hatékonyság nagyon fontos. Keményen kell dolgozunk az aerodinamikával, és ha a számításaink helyesek, akkor Melbourne-ben jó formában leszünk, és a három legjobb hely egyikéért fogunk küzdeni.”

     

  • A WEC Fuji versenye más időpontra kerül, hogy ne essen egybe az F1-es USA Nagydíjjal

    A WEC Fuji versenye más időpontra kerül, hogy ne essen egybe az F1-es USA Nagydíjjal

    Megerősítésre került, hogy a 2018/19-es FIA Endurance világbajnokság fuji fordulója egy héttel előbbre kerül, biztosítva ezzel, hogy Fernando Alonso részt vehessen rajta.

    A sorozat szervezői pénteken jelentették be a változtatást – ami azt jelenti, hogy a Fujiban megrendezésre kerülő verseny most a Petit Le Mans IMSA döntőjével került egy időpontra, de nem ütközik a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjával – a Le Mans 24 Hours és a közelgő WEC szuperszezon nevezési listájának ismertetésével egy időben.

    Miután véglegessé vált, hogy Alonso a Toyotánál versenyez minden olyan WEC eseményen, amely nem ütközik az F1-es kötelezettségvállalásaival, kiderült, hogy Fuji kérte a dátum megváltoztatását.

    A japán versenyre eredetileg is október 12-14-ig került volna sor, de a WEC legutóbbi 2018/19 naptár tervezete során egy héttel későbbre tette a versenyt (október 20-21. – a szerk.), hogy elkerülje az ütközést a Petit Le Mans-al. Azonban Fujinak most teljesült a kérése, hogy visszatérjen az eredeti időpontjára, lehetővé téve Alonso számára, hogy elindulhasson a Toyota hazai versenyén.

    A bajnokság döntése – ami miatt újra azonos időpontra esik a Petit Le Mans rendezvényével – valószínűleg rosszul fog esni számos WEC versenyzőnek, akik szintén terveztek részt venni az Egyesült Államokban megrendezett eseményen.

    Az érintettek között van a Toyota egyik versenyzője, Mike Conway, valamint a Rebellion csapatnál Bruno Senna, a DragonSpeed-nél Renger van der Zande, a Signatech-nél Nicolas Lapierre és a Ford párosa Harry Tincknell és Olivier Pla, akinek twitter üzenete az alábbiakban olvasható:

    „Nagyon köszönöm FIA WEC. Nem tudom elhinni, hogy ezt tették…, hogy nem vették figyelembe és nem tartották tiszteletben azokat a versenyzőket, akik egy IMSA csapattal szerződést kötöttek a NAEC versenyen való indulásra, ugyanarra a hétvégére. Hihetetlen. Biztos vagyok benne, hogy nem én leszek az egyetlen, aki nem ért egyet a döntéssel.”

    Alonso egykori McLarenes csapattársa, az idén a japán Super GT-ben versenyző Jenson Button is nemtetszését fejezte ki Twitteren.

    „Sajnálatos, hogy a verseny (időpontja) megváltozik egyetlen versenyző miatt, miközben sok más versenyzőnek ez fájó hír, mivel szerződésük van más kategóriákkal is, mint például az IMSA-val, és a Super GT-vel, melyek rajongói bázisának nem tesz majd jót az ütközés.”

     

  • A Volkswagen a 2017-es World Rally Car bemutatását tervezi

    A Volkswagen a 2017-es World Rally Car bemutatását tervezi

    A 2017-es Polo R WRC a tavalyi évi szabálymódosítás alapján készült, a történelem egyik legjobban várt rallyautója volt, már előkészítették a megjelenésre, mikor kiderült, hogy a VW törölte WRC programját.

    Sven Smeets, a VW Motorsport igazgatója szerint egy teljes, a múlt évben Monte Carlo-ban indítani szánt darab készen áll a csapat a hannoveri gyárában.

    Bár soha nem fogják versenyen használni, de nyilvánosan és a teljes 2017-es színezéssel futnak majd, nem pedig az álcázó színekkel, amelyekben tesztelték. „Nem megy sehová” – mondta Smeets az Autosportnak, de egy napon meg fogjuk mutatni, ahogyan azt meg kell mutatnunk, így az emberek úgy tekinthetnek majd rá, mint egy jellegzetes, szép autóra, nem, mint a zebra-autóra, mert természetesen mindenki ismeri ezt a kocsit.

    „Nem volt sok időnk arra gondolni, hogyan, mikor, vagy hol mutassuk meg, de itt van, és a cél az lenne, hogy bemutassuk, mintha a Monte Carlo kezdete lenne. Érdekünkben áll ezt megtenni, de a partnereinkkel kell erről először beszélnünk.”

    Smeets azt mondta, hogy nincs terv arra vonatkozóan, hogy ki fogja majd vezetni az autót. Sebastien Ogier, Jari-Matti Latvala és Andreas Mikkelsen a VW 2017-es pilótái voltak, de most az M-Sport, a Toyota és a Hyundai versenyzői. „Talán meg kell várnunk, hogy egy korábbi versenyzőnk visszavonuljon, így meg tudnánk valósítani. A jó dolgokra mindig érdemes várni!” – viccelődött Smeets.

    A VW lehet, hogy az elkövetkező hónapokban kiad egy előzetest az autóról a közösségi média csatornáin.

  • Domenicali: Alonsonak Le Mans-ra van szüksége ahhoz, hogy bizonyítsa képességeit

    Domenicali: Alonsonak Le Mans-ra van szüksége ahhoz, hogy bizonyítsa képességeit

    Fernando Alonso a Formula 1-en kívül is versenyez, hogy bizonyítsa, hogy ő a világ egyik legjobb versenyzője. Ez a korábbi Ferrari főnök, Stefano Domenicali meglátása, aki ma a Lamborghini vezérigazgatója. Tavaly Alonso belekóstolt az Indy 500-ba, ebben az évben pedig összekapcsolja a McLarennel kapcsolatos feladatait Le Mans-al és más, az endurance világbajnokságban rendezett versennyel a Toyota színeiben.

    Domenicali rámutatott: „Fernando az F1-en kívüli kihívásokat keresi, mert csapata nehéz időszakon megy keresztül. Szeretné megmutatni képességeit, bizonyítva, hogy továbbra is a világ egyik legjobbja.” – mondta az olasz a Corriere dello Sport újságnak.

    Hozzátette, egyértelmű, hogy Alonso több mint egy évtizeddel az utolsó világbajnoki címe után továbbra is a legjobb F1-es versenyzők közé tartozik. „Ki az erősebb, ő vagy Hamilton?” – tette fel a kérdést. „Nehéz ezt felmérni. Van, aki a kvalifikáción jobb, van, aki a versenyen, van, aki pszichológiailag. Ma három pilóta fogható fel legjobbnak: Alonso, Hamilton és Vettel. Minimális a különbség közöttük, ami attól függ, milyen autót vezetnek”

    Ami a 2018-as idényt illeti, megjegyezte: „Úgy gondolom, hogy ebben az évben újra Ferrari és Mercedes közti párbaj lesz, de nem szabad elfelejteni a Red Bull-t sem, ők is biztosan több versenyt fognak nyerni.”

    Végezetül arra a kérdésre, vajon a Lamborghini hamarosan bekerülhet-e az F1-be, Domenicali így válaszolt: „A Formula 1 nem elsődleges a Lamborghini számára, legalábbis az elkövetkező öt évben.”

     

  • Carey-hez kapcsolódik a Nurburgring F1-be való visszatérése

    Carey-hez kapcsolódik a Nurburgring F1-be való visszatérése

    A Nurburgring megbeszéléseket kezdeményezett a Liberty Media-val, mivel szorgalmazza az ikonikus helyszín már a jövő évi Formula 1-es naptárba való visszatérését.

    A német nagydíj az elmúlt néhány évben ellentmondásos ügy volt, 2015-ben és 2017-ben nem rendezték meg, miután a pálya nem tudott megfelelni az F1 pénzügyi követelményeinek. A verseny idén nyáron visszatér Hockernheimbe, de a Nürburgring főnöke, Mirco Markfort szeretné látni, hogy a Német Nagydíj ismét az ország két versenypályája között válogasson, feltéve, hogy a feltételek megfelelőek.

    „A Formula 1-et vissza akarjuk kapni a Ring-re” – mondta a Kolner Express újságnak. „Ha lehetséges, már 2019-ben. De ez csak akkor lehetséges, ha figyelembe vesszük a reális gazdasági feltételeket.”

    A Formula 1 vezérigazgatója, Chase Carey a közelmúltban hangsúlyozta Németország fontosságát a sport jövője szempontjából. „Németország nagyon fontos. Nyugat-Európa legnagyobb és leggazdagabb országa, nagyszerű sporttörténelemmel” – magyarázta. „A konstruktőr világbajnokunk német. Arra szeretnénk építeni, ami Németországban már megvan, és egy esemény nyilvánvalóan fontos része.”

    Markfort ezért megbeszéléseket folytatott Chase Carey-vel, abban a reményben, hogy az elkövetkező hónapokban ésszerű megállapodást tud elérni. „A korábbi, Ecclestone féle üzleti modell elavult. Eszerint nem kapunk pénzt, csak a jegy árbevétel a miénk. A júliusi Hockenheim-ben rendezett versenyen már egyértelműen tudnunk kell a döntést” – magyarázta Markfort.

  • A Francia GP üdvözölné az idei évi verseny rajtjának eltolását

    A Francia GP üdvözölné az idei évi verseny rajtjának eltolását

    A Paul Ricard üdvözölné a kezdeményezést, mely javaslatot tesz az idei évi Francia Nagydíj kezdési időpontjának módosítására.

    Ezen a héten számoltunk be arról, hogy a június végén tartandó Francia GP rajtja 16:10-ig elhalasztható, hogy ne ütközzön egy Angliával összefüggő világbajnoki labdarúgó mérkőzéssel (14:00 Anglia – Panama – a szerk.).

    „Az ötlet nagyon érdekes” – mondta a Paul Ricard főnöke, Stephane Clair. „Ez biztosítaná, hogy a futam iránt érdeklődőknek legyen idejük ebédelni, és a délutáni forgalmon átjutva megérkezzenek a pályára.”

  • Monte Carlo megmutatta, hogy a Citroënnek teljes változásra van szüksége

    Monte Carlo megmutatta, hogy a Citroënnek teljes változásra van szüksége

    Kris Meeke elmondta, hogy a Monte Carlo Rally Powerstage szakaszának első helyezése nem rejti el azt a tényt, miszerint a Citroën WRC csapatának teljes változást hozó dolgokra van szüksége, hogy ismét megnyerhessék ezt a versenyt.

    Meeke az abszolút negyedik helyen végzett a WRC szezonnyitóján, köszönhető ez a Toyotával induló Esapekka Lappi utolsó gyorsaságin való megcsúszásának és az ebből következő időveszteségnek. A brit pilóta megnyerte a verseny utolsó szakaszát, a Powerstage-et, Jari-Matti Latvala-val azonos pontszámmal állnak a bajnokság harmadik helyén, egy ponttal a második helyezett Ott Tanak mögött.

    Azt mondta, ez kissé megtévesztő egy kiábrándító esemény után, amelyben „nem volt sehol” a tempója.

    „Ez egy hihetetlen szezonkezdet” – mondta Meeke. „Közel vagyunk a második helyhez, de Svédországba a negyedik helyen utazunk, ez remek. De csak a Monte Carlóból tudsz eljönni ilyen eredménnyel, miután nem volt jó a tempónk. Valószínűleg a leglassabb autó voltunk [Bryan] Bouffiertől eltekintve, és ezt nem tiszteletlenségnek szánom vele szemben, hanem ez az első alkalom egy ő ilyen [új] autóban ült.”

    „Nagyon fájdalmas hétvége volt, a dolgoknak teljesen meg kell változniuk, ha valaha meg akarjuk nyerni ezt a versenyt.”

    Meeke 2014-ben a dobogó harmadik fokán fejezte be a Monte-t, ’15-ben megpróbálta tartani a tempót Sebastien Loeb és Sebasbien Ogier mellett, ’16-ban sebességváltó hiba miatt, tavaly pedig baleset következtében kiesett.

    A tavalyi évhez hasonlóan Meeke küszködött, amikor a C3 az aszfalt burkolaton, alacsony tapadású helyeken futott, de a száraz részeken javult.

    „Fogjuk a 17 pontunkat, és magunk mögé tesszük” – mondta. „Nem hagyhatjuk, hogy ez a szörnyű teljesítmény kísérjen minket, és újra megtörténjen.”

    Meeke csapattársa, Craig Breen kilencedik helyen ért célba a frusztráló verseny végén, aki Meeke után rajtolt el a nyitó szakaszon. Egy bosszantó fékprobléma hátráltatta egész péntek délelőtt, majd a legrosszabbkor le is csúszott miatta az útról szombaton.

    „Szereztünk néhány pontot, a negyedik hely különösen jó Kris számára” – mondta a Citroën új csapatfőnöke, Pierre Budar az első verseny után.

    „Nem számítottunk arra, hogy már az első két szakaszon azonnal elveszítjük az esélyünket, ami frusztráló, ezért nagyon örülünk annak, hogy visszaszereztük az utolsó napon. A hóhoz és a nedves aszfalthoz készítettünk néhány beállítást, de Kris sokkal jobban érezte a száraz körülmények között autózást. Meg kell oldanunk a kevesebb tapadásnál jelentkező problémákat.”