Szerző: Ivicz Mónika

  • Leclerc szerint túl korai a Ferrariról álmodni

    Leclerc szerint túl korai a Ferrariról álmodni

    Charles Leclerc szerint túl korai lenne a Ferrarival kapcsolatos jövőjéről álmodni.

    Az uralkodó Formula-2 bajnokot a Ferrari támogatja, és 2018-ban, a Formula-1-ben debütáló évében az Alfa Romeo által szponzorált Sauber csapatnál kapott lehetőséget.

    Mikor arról kérdezték, hogy elgondolkodott-e Kimi Raikkönen 2019-től esetlegesen a Ferrarinál felszabaduló helyén, azt mondta az RMC-nek: „Őszintén szólva, nem. Olyan nagy álom, hogy most nem tudom elképzelni, hogy valósággá váljon.”

    „Szóval, most 2018-ra összpontosítok, ami nagyon fontos számomra. Ez az első évadom itt, és bizonyítanom kell magamnak” – tette hozzá Leclerc. „Nagyon szoros kapcsolatban állok a Ferrarival, én vagyok az egyik versenyzőjük, ezért figyelnek rám, de nem gondolok 2019-re.”

    Azonban a 20 éves, F1-ben bemutatkozó fiatal valóban elég közel áll a Ferrarinál való debütáláshoz, a Blick című újság szerint Leclerc a Maranellói csapat 2018-as tartalék pilótája. „Fogalmam sincs, hogy vészhelyzetben megkapnám-e a lehetőséget – folytatta Leclerc. „Ha megkérdeznének, az egy valóra vált álom lenne, de most az Alfa-Sauber versenyzője vagyok. „

  • Az M-Sport egy elektromos Fiestán dolgozik

    Az M-Sport egy elektromos Fiestán dolgozik

    Malcolm Wilson megerősítette, hogy csapata megkezdte az első elektromos rally autó építésének projektjét.

    „Ez a piac, barátom”, ahogy Rodrigo Rato mondaná. A világ motorsportja egyre közelebb és közelebb áll az elektromos korhoz, és az M-Sportnál nem akarják, hogy ez váratlanul érje őket. A jelenlegi világbajnok brit alakulat az első elektromos rally autójuk létrehozásával foglalkozik. Ezt erősítette meg Malcolm Wilson. A Cumbria-i csapat főnöke tudja, hogy az elektromos rally autókban még rengeteg a kiaknázatlan lehetőség, emellett egy nagyon vonzó piacnak is lennie kell egy nem túl távoli jövőre nézve.

    „Mi az M-Sportnál mindig keressük a kihívásokat” – mondta a korábban maga is versenyző csapatfőnök. „Ez a következő technológiai lépés a sportban, de nem árulok el részleteket. Olyan partnerekkel dolgozunk együtt, akik osztják a nézeteinket, és titoktartási megállapodásokat is aláírtunk. Elegendő annyit mondani, hogy egyetértünk, és ha a dolgok így folytatódnak, remélem, hogy már ebben az évben kész lehet a tesztautó, mely az R5 karosszériájára épülne, de nem az lenne a végleges verzió.”

    Wilson elképzelése szerint az elektromos rally autókat elsőként az országos és regionális bajnokságok számára kellene gyártani, melyek rövidebb eseményekből állnak, mint a világbajnokság. Ezenkívül a WRC jelenlegi szabályozása nem ér véget 2021-ig, ezért logikus egy olyan technológia kifejlesztése, amely a legmagasabb szintű kategória jövőbeni programjaiban is szerepeltethető.

  • Az FIA azzal küzd, hogy versenyigazgató helyettest találjon az Ausztrál Nagydíj előtt

    Az FIA azzal küzd, hogy versenyigazgató helyettest találjon az Ausztrál Nagydíj előtt

    Az FIA megpróbálja megtalálni a Formula 1 új helyettes versenyigazgatóját Laurent Mekies helyére a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíj előtt.

    Mekies felhagyott az F1-es feladataival, miután bejelentette, hogy csatlakozik a Ferrarihoz, de elődjének, Herbie Blash-nek – ő a nyilvánvaló jelölt a visszatérésre – egyéb kötelezettségei vannak, melyek ütköznek a március végi melbourne-i szezonnyitóval.

    A francia mérnök tavaly váltotta a hosszú időn keresztül Charlie Whiting jobbkezeként dolgozó Blash-t, de mielőtt megkapta a versenyhétvégékkel kapcsolatos szerepét, sikeresen teljesített egy képzési periódust, mint az FIA biztonsági megbízottja.

    A versenyigazgató helyettes ténylegesen felelős a rajtrács felügyeletéért, az ismerkedő és a formációs körért, míg Charlie Whiting versenyigazgató elindítja a nagydíjat, majd visszatér a versenyirányításba. Ez a felelősség kiterjed a piros zászló elrendelésére és a biztonsági autó pályára küldésére is.

    Nagyon kevés, ha egyáltalán van olyan nyilvánvaló jelölt az FIA listáján, aki teljesen képzett, és szükség esetén képes az azonnali beavatkozásra.

    Blash 20 év után, a 2016-os év végén hagyta el pozícióját, de továbbra is részt vett a motorsportban, elsősorban a Porsche Supercup-ban és egy rövid ideig tartó menedzseri szerepben a Yamaha-nál. Az Ausztrál Nagydíj hétvégéjén Thaiföldön, a Superbike Világbajnokság futamán a Yamaha csapatánál fog tevékenykedni, de az Autosport lehetségesnek tartja, hogy a jövőbeli versenyekre rendelkezésre áll majd, ha felhívják.

    Addig is ideiglenes megoldás lehet egy tapasztalt versenyigazgató vagy egy másik FIA-sorozat helyettese.

  • A zandvoorti pálya főnöke vázolja az F1 rendezés esélyeit

    A zandvoorti pálya főnöke vázolja az F1 rendezés esélyeit

    Zandvoort tulajdonosa, Bernhard van Oranje elismerte, hogy kissé valószínűtlen egy Holland Nagydíj megrendezése.

    Az elmúlt hónapokban a jelentések azt sugallták, hogy Hollandia versenghet az F1 naptárba való visszakerülésért, esetleg Zandvoort vagy Assen jöhet szóba. Zandvoort tulajdonosa a holland Formule 1 című kiadványnak elmondta: „Egyeztettünk a Liberty Media-val, de nem túl valószínű, hogy sikerülni fog.”

    „Sok ország hajlandó fizetni az F1-ért: a Liberty Media díja önmagában körülbelül 20 millió dollár, melyet egyetlen pálya sem tud kigazdálkodni a jegyértékesítésből. Tehát a befektetőktől is pénzt kell szerezni, és ez az, amit most csinálunk.”

    „A Liberty elmondta, hogy klasszikus európai versenyeket szeretne, ugyanakkor nem sok értelme van túlzásba vinni az ott megrendezendők számát. „Az olyan új piacok, mint Mexikó, érdekesebbek számukra” – tette hozzá van Oranje. „Nekem, mint promóternek ez egy nehéz történet, de amíg van esély, folytatjuk.”

    Megemlítette azt a tényt is, hogy az FIA vezetője, Charlie Whiting nemrég megvizsgálta Assen-t. „Whiting nálunk is járt, szóval ez nem jelent semmit” – mondta Zandvoort főnöke.

  • Dušan Borković bejelentette, hogy a 2018-as évadra az új TCR Europe sorozatra vált

    Dušan Borković bejelentette, hogy a 2018-as évadra az új TCR Europe sorozatra vált

    A sokak által szerb pilóta, Dusan Borkovic az utóbbi két évet a TCR International Series-ben töltötte. 2016-ban a hetedik helyen végzett a B3 Racing csapatával, majd az elmúlt évben nyolcadik lett a GE-Force-szal.

    Borković azonban most a hét fordulós európai sorozatban való indulást választotta, és az elkövetkező napokban részletesebben bemutatja programját, beleértve az általa vezetett autót és a csapatot is. „Kaptam néhány nagyszerű ajánlatot a WTCR-től, de figyelembe véve, hogy ez egy teljesen új verseny, sok újítással, ebben a szezonban sok kockázatot jelentett volna nekem és csapatomnak is” – mondta.

    „Tervem, hogy dobogós helyekért harcoljak és év végére a legjobb pozíciót érjem el a vezetők világbajnokságán. Úgy vélem, ez a legjobb lehetőség számomra és a szponzorom számára. A TCR Europe lehetőséget ad arra, hogy versenyképes legyek, már alig várom a szezon kezdetét.

    „Kemény verseny lesz, hiszen sok nagyszerű versenyző indul a szériában. Néhány pályát ismerek, néhányat nem, de mindig állok elébe a kihívásoknak. Hamarosan megkezdődnek a tesztek, ami az egyik oka annak, hogy a TCR Europe-t választottam. Lehetőségem lesz rá, hogy jól felkészüljek, és nem csak erre a szezonra, hanem a következőre is.”

    Borković már a múltban is sikeres volt az európai színpadon, miután 2015-ben megnyerte az FIA Európai Touring Car Kupa egyéni trófeáját.

  • Misano készen áll éjszakai versenyek rendezésére

    Misano készen áll éjszakai versenyek rendezésére

    A DTM szervezői bejelentették, hogy a sorozat a 2018-as évad során vesz részt első alkalommal éjszakai versenyen. Ezt megelőzően már 2003-ban a Nürburgringen sötétben megrendeztek egy időmérő edzést, most pedig a széria villanyfényes versenyt fog futni augusztusban a Misano-i aszfaltcsíkon.

    A két olasz futam helyi idő szerint 22:20-kor és utána indul, részben a nyári hónapokban gyakran előforduló magas hőmérséklet miatt. Az éjszakai versenyek megrendezéséről szóló döntés azért is születhetett meg, mert már működik a pálya megvilágítási rendszere.

    Misano-tól eltekintve a naptár minden versenye Közép – európai idő szerint 13:30 órakor kezdődik, kivéve a szezonzárót Hockenheimben, ami 15: 05-kor rajtol el, mint a hétvége utolsó versenye, így a versenyzők részt tudnak majd venni a boxutcában tartandó év végi pódium ceremónián.

    Egyéb hír: a Német Motorsport Szövetség jóváhagyásával a Lausitzringen tartandó versenyek ebben a szezonban a hosszabb, Grand Prix pályán futnak majd.

  • A Citroën bővítheti Loeb WRC programját

    A Citroën bővítheti Loeb WRC programját

    A Citroën csapatvezetője, Pierre Budar azt állítja, hogy nyitott a Sebastien Loeb-el való bővebb együttműködésre, és a WRC szereplését az eddig tervezett három eseményen túlra is kiterjeszteni.

    Loeb vezette is a múlt hétvégén a Mexikó Rallyet, mielőtt szombat délután a második szekcióban egy bal első defekt miatt lecsúszott az ötödik helyre, ahol végül befejezte a futamot.

    Budar és Loeb csapattársa, Kris Meeke egybehangzóan azt mondták, hogy gyakrabban szeretnék látni Loeb-öt a C3-ban. „Három versenyben állapodtunk meg, egyelőre azzal foglalkozunk,” – mondta Budar a Motorsport.com-nak.

    „Az idén teljesítjük a kitűzött célt, majd Korzika és Spanyolország után [Loeb következő két versenye] lesz alkalmunk újra beszélni róla, hogy megnézzük, mik a lehetőségek. „De én nem ismerek olyan csapatvezetőt ebben a szervízparkban, aki ne akarná ezt a fickót a csapatában látni teljes munkaidőben – ugyanez a helyzet nálunk is.”

    Budar-t lenyűgözte Loeb sebessége, akinek öt év óta ez volt az első murvás versenye. „Mexikó rendkívüli bizonyítéka a teljesítményének” – tette hozzá. „Láttuk, hogy még mindig nagyon gyors, és megmutatta, hogy milyen jól tudja kezelni az új autót. Amikor a második napon, a harc közepén átvette a vezetést, mikor mindenki nagyon keményen nyomja, nem számítottunk rá, hogy ilyen hamar ennyire gyors lesz. Tudtuk, hogy jó dolgokat tud csinálni, de azt hittem, több időbe telik.”

    Meeke elmondta, reméli, hogy Citroën meggyőzheti Loeb-öt, hogy vegyen részt több eseményen, miután pozitívan hatott a csapatszellemre.
    „Ez elég hihetetlen volt, hogy őszinte legyek” – mondta Meeke. „Mindannyian meríteni tudtunk az energiából, amit a jelenléte adott. Különösen én, annyira pozitív volt.”

    „Mindig azt mondtam, hogy vissza kellene hívni a csapathoz, és ez az esemény csak megerősít benne. Ha lenne esélyem rá, hogy egy teljes szezont végigcsináljak vele, akkor tudnám csak igazán, hogy mennyit tanulhatok.”

    „El tudná képzelni, hogy milyen erővel rendelkeznénk, ha mindez az idei évben megvalósulna, és Craig [Breen] futna a harmadik autóval? Kétségtelen, hogy jobb helyezést tudnánk elérni a gyártók világbajnokságán is, akkor miért ne lépnénk meg ezt a következő évben? Nagyon, nagyon erős csapat lehetnénk, ha meg tudnánk győzni, hogy jöjjön vissza, és egy kicsit több versenyen induljon.”

  • Ogier győzött, Sordo lett a második

    Ogier győzött, Sordo lett a második

    A francia megszerezte idei második győzelmét, őt a spanyol Hyundai pilóta követi.

    Egy nagyon izgalmas verseny után, amelyen Dani Sordo és Sébastien Loeb is állt az élen az első és második napon, szombat délután egy másik Sébastien, Ogier vette át a vezetést, melyet a rally végéig meg is tartott.

    Az M-Sport jelenlegi világbajnoka nyerte a „Sébastian-ek” közötti párbajt, és szuper intelligens versenyzés után megszerezte a szezonban második győzelmét, kihasználva versenytársai hibáit és problémáit a León közelében zajló futamon.

    A francia pilóta mögött, aki ma elkötelezte magát, hogy megtartsa első helyét, Dani Sordo futott be másodikként. A spanyol versenyző kihasználta Kris Meeke hibáját, aki a vasárnapi első gyorsasági szakaszon megforgott a Citroen C3 WRC-vel, ezzel több, mint 40 másodpercet veszített, és ezüst tálcán nyújtotta át a második helyet a Cantabria-i párosnak.

    Dani Sordo és Carlos del Barrio együttműködésének első dobogós helyezése, akik messze a legjobban teljesítettek a Hyundai csapat versenyzői közül az azték szakaszokon, és ezen jó eredmény birtokában optimizmussal tekintenek a következő, Korzika szigetén tartandó eseményre.

    A dobogó harmadik fokára Kris Meeke állhatott fel, annak ellenére, hogy hibázott az SS20-on. A brit, aki hullámzó teljesítményt nyújtott a hétvégén, harmadik helyen végzett a C3 WRC-vel a másik Hyundai pilóta, Andreas Mikkelsen előtt. Sébastien Loeb, aki tegnap vezette az eseményt, ötödik helyen végzett, majd őt Thierry Neuville követi, aki legszívesebben elfelejtené ezt a versenyt.

    Az első 10 helyezett:

    1 S. OGIER 3:53:58.0
    2 D. SORDO +1:13.6
    3 K. MEEKE +1:29.2
    4 A. MIKKELSEN +1:48.4
    5 S. LOEB +2:34.6
    6 T. NEUVILLE +9:13.0
    7 P. TIDEMAND +10:34.7
    8 J. M.LATVALA +15:47.1
    9 G. GREENSMITH +17:19.3
    10 P. HELLER +24:28.1

  • Neuville vezet Mexikóban, Sordo a nyolcadik

    Neuville vezet Mexikóban, Sordo a nyolcadik

    Folytatódik a belga Hyundai pilóta jó formája, amit a Mexikó Rally első, utcai gyorsasági szakaszának megnyerésével be is bizonyított. Spanyol csapattársa a nyolcadik helyen áll, 4.5 másodperc hátránnyal.

    Az „Ott folytasd, ahol abbahagytad” mondás értelmében a Svéd Rallyn aratott szenzációs győzelme után Neuville a szezon harmadik versenyét a lehető legjobban kezdte meg 2:06.7 tizedmásodperces leggyorsabb időt autózva a 2,53 km-es szakaszon. A Guanajuato városában megrendezett látványos és technikás gyorsasági különlegessége, hogy az UNESCO Világörökség részét képező belvároson halad át, mely alatt a jármű- és gyalogos forgalom számára is megnyitott, kiterjedt bányászati alagútrendszer húzódik.

    Thierry Neuville futotta a leggyorsabb időt a Hyundai-al, őt követi Ott Tänak 1.9 másodperccel, majd mindössze egy tizeddel Sébastien Ogier következik. A másik két Toyota Yaris WRC pilóta, Jari-Matti Latvala és Esapekka Lappi foglalja el a negyedik és ötödik helyet.

    Dani Sordo és Carlos del Barrio óvatosan kezdték el mexikói kalandjukat, tudván, hogy a valódi rally pénteken kezdődik León közelében. Így a cantabriai páros a nyolcadik helyen végzett, a nagy figyelemmel kísért Sébastien Loeb előtt, aki a WRC-be való visszatérése után kezdésként a tizedik leggyorsabb időt teljesítette, 4.7 másodperccel lemaradva a versenyben vezető mögött.

    Pénteken, európai idő szerint 17: 33-kor rajtol a Mexikói Rally első gyorsasági szakasza, melyet további 8 követ ugyanazon a napon, 157 kilométert magába foglalva.

  • Alonso nem aggódik az új rajtprocedúra miatt

    Alonso nem aggódik az új rajtprocedúra miatt

    Fernando Alonso úgy nyilatkozott, nem aggódik az új 2018-as rajtprocedúra miatt.

    A barcelonai teszten a pilóták gyakorolták az új eljárást, miszerint piros zászlós megszakítás után a régi gumiabroncsokkal kellett a rajtrácsról újraindulni.

    Ezt követően Romain Grosjean hangot adott kételyeinek.

    „Olyan volt, mintha slick-en vezetnék esőben” – mondta. „A hideg gumi kontrollálhatatlanná tette az autót. „Aggódom a biztonság miatt” – mondta a Haas pilótája. „Az újraindítás káoszt okozhat és veszélyes lehet.” Grosjean elmondta, hogy meg fogja keresni a GPDA igazgatóját és Charlie Whiting-ot az aggodalmaival kapcsolatban.

    Azonban a kétszeres világbajnok Alonso nem aggódik. „Nem látok semmilyen problémát” – mondta a McLaren pilóta. „Természetesen, ha a pálya hideg, jobban kell koncentrálnunk a gumiabroncsok felmelegítésére, de ez mindenkinél ugyanígy van.”

    Eközben Grosjean aggodalmát fejezte ki az új „Halo” eszközzel kapcsolatban is, néhány rajongó pedig azt állítja, hogy emiatt többé nem tudja azonosítani a kedvenc pilótáját a sisakja alapján. „Talán még dolgoznunk kell a megjelenésen” – mondta a francia. „Rá kellene festenünk a sisak színeit? El fogunk gondolkodni rajta.”