Szerző: Ivicz Mónika

  • Anthoine Hubert lesz az első „Renault Sport Affiliated” versenyző

    Anthoine Hubert lesz az első „Renault Sport Affiliated” versenyző

    A Franciaországban található Lyonban született 21 éves versenyző az ART Grand Prix-nél indul a 2018-as GP3-as szezonban, megjelenítve a Renault márkát tűzálló ruháján, autóján és sisakján.

    A címben említett program megerősíti a Renault számára a feltörekvő fiatal versenyzői tehetségek támogatását, amely platformot biztosít a Renault Sport Academy-nek (RSA) a jövőbeli tagok kiválasztásához. A programban résztvevőket ugyanazok a mentorok értékelik, mint az RSA-ban, és ezzel összefüggésben egy erőnléti és szimulációs programon is átesnek.

    Ez az év lesz Anthoine második szezonja a GP3 sorozatban, miután 2017-ben negyedik helyen végzett vezetők világbajnokságán az ART-vel, hozzájárulva a francia színekben induló csapat sikereihez. Négy dobogós helyezést, valamint négy leggyorsabb kört szerzett újonc évében a tizenöt futamon, amin elindult.

    Anthoine Hubert:
    „Magától értetődik, hogy a Renault Sport Affiliated Driver program tagjának lenni nagyszerű lehetőség számomra. A Renault nem csak egy vezető autóipari gyártó, hanem egy sikereket elért márka is, melynek történelme van a Formula 1-ben, és kétségtelen, hogy több pozitív dologgal jár a velük való együttműködés. A Renault logó és a márka arculatának viselése büszkeséggel tölt el. Most rajtam múlik, hogy élek-e a számomra felkínált lehetőséggel.

    Mia Sharizman, Renault Sport Academy igazgatója:
    „2015, a Formula Renault Eurocup szériában eltöltött második éve óta figyelemmel kísértük Anthoine-t. Azóta folyamatosan fejlődött, és tavaly volt alkalmunk rá, hogy nyomon kövessük a GP3-ban. Megkapta a lehetőséget, hogy ebben az évben, a második GP3-as szezonjában bizonyítsa tehetségét és célja a vezetők világbajnoki címének megszerzése. A Renault Sport Affiliated Driver program egy új kezdeményezés a Renault Sport Racing számára, hogy felkutassa a fiatal tehetségeket, és biztosítsa számukra azt a platformot, mely segítségével a jövőben csatlakozhatnak a Renault Sport Academy-hez.”

    Versenyzői pályafutása
    Anthoine együléses karrierje 2013-ban kezdődött a francia Formula 4-es bajnoksággal, és rögtön az első évben a versenyek 50% -át megnyerve a dobogó legfelső fokán végzett. Ezt követően két szezont töltött a Formula Renault Eurocup-ban a Tech-1 Racing-el, ahol második esztendejében az ötödik helyen végzett.

    2016-ban csatlakozott az European Formula 3 bajnoksághoz. Ott az év végi összesítésben a nyolcadik helyet szerezte meg egy győzelmet a neve mellé írva a Norosringen, az évad ötödik versenyén.

    2018-as szezonja a Circuit de Catalunya-n, Barcelona-ban kezdődik, a május 11-13. között megrendezésre kerülő Formula 1 Grand Prix betétfutamaként.

  • Mennyi a fizetése egy WRC pilótának?

    Mennyi a fizetése egy WRC pilótának?

    Mint minden elit sportágban, a szakág uralkodói számos területen sokkal nagyobb megbecsülésnek örvendenek, mint riválisaik.

    Biztos az olvasóban is sokszor megfogalmazódott már a kérdés, hogy mennyibe kerül egy World Rally Car pilóta? Ezt a kérdést egy finn weboldal, az iltalehti.fi munkatársai válaszolták meg.

    A megkérdezett források és a rendelkezésre álló adatok alapján összeállítottak egy listát a WRC pilóták hozzávetőleges fizetéséről. Mint ahogy minden kategóriában világszerte, a versenyzők juttatásai itt is nagyban függnek az elért eredményeiktől. Ily módon logikusan ma a legjobban fizetett pilóta a jelenlegi bajnok, Sébastien Ogier.

    A finn média szerint az ötszörös világbajnok évente 8 és 9 millió euró közötti összeget tudhat magáénak, továbbá számos bónuszt kap a versenyek után az elért győzelmekért, második és harmadik helyezésekért, valamint egy extra összeget, ha az év végén a világbajnoki címmel is gazdagodik. Hangsúlyozzák, hogy ez a végső szám feltehetően bruttó jövedelem.

    A szakág nagyszerű eredményeket elért uralkodóját korábbi csapattársa, jelenleg a Toyota-nál versenyző Jari-Matti Latvala követi a fizetési skálán a maga „szerény”, szezononkénti körülbelül 4.5 millió eurós jövedelmével, a harmadik helyen Thierry Neuville áll, akinek a Hyundai-nál közel 3 millió euró üti a markát.

    E három, legtöbbet kereső pilóta alkotja a gazdasági elit kategóriát, utánuk egy közel másfél millió eurós jövedelemre szert tevő nagyobb csoport következik, melyben Andreas Mikkelsen, Dani Sordo, Ott Tänak, Kris Meeke és Hayden Paddon foglalnak helyet.

    Azt is kiemeli, hogy egy olyan fiatal pilóta, mint Kalle Rovanperä, aki nemrég írt alá a Skodánál egy 100.000 eurós gazdasági kompenzációra vonatkozó szerződést, ezen felül további 200.000-et keres a különböző szponzorai révén.

    Az említett jövedelmek – és mindig jó számok jelennek meg az iltalehti.fi-nél – alapján feltételezhető, hogy a világbajnokság pilótái jól fizetettek? Egy dolog biztos, hogy a Formula 1 legjobbjaihoz képest ezek a „fizetések” nevetségesnek tűnhetnek. Bár, sokan azt gondolják, hogy aki kifogja valamelyikőjüket, …

  • Carey szemügyre vette New York-ot és Las Vegas-t is

    Carey szemügyre vette New York-ot és Las Vegas-t is

    Nem Miami az egyetlen amerikai város, mely bekerült az F1 tulajdonos Liberty Media látókörébe. Kiderült, hogy a hatóságok közel állnak hozzá, hogy „zöld utat adjanak” a 2019-es Miami utcai versenynek. Ha ez megvalósul, Austin mellett ez lesz az Egyesült Államok második GP versenye.

    A világbajnok, Lewis Hamilton szerint Miami egy „nagyszerű party hely” tele „gyönyörű nőkkel”, de nem lelkesedett a javasolt pályarajzot illetően. „Nem ez az egyetlen. Hadd tervezzem meg én,” – írta a közösségi médiában.

    Egyébként szóba jöhetnek még más amerikai versenyhelyszínek is.

    Az F1 ügyvezető igazgatója, Chase Carey az RTL-nek elmondta: „Az első naptól világossá tettük, hogy célunk folytatni az USA-ban a sport fejlődését. „Beszéltünk ’célvárosokról’, mint Miami, New York és Las Vegas”, – tette hozzá.

    Carey ahhoz azonban ragaszkodott, hogy további versenyek megjelenése Amerikában nem jelenti azt, hogy az F1 elhagyja európai örökségét. „Nagyon világossá akarom tenni, hogy ez nem megy az európai helyszínek rovására” – mondta. „Európa az alapja, egyben a hazája ennek a sportnak, és részemről ez mindig is így lesz.”

  • Todt szerint előnyökkel járna az F1 és a WEC műszaki „egységesítése”

    Todt szerint előnyökkel járna az F1 és a WEC műszaki „egységesítése”

    Jean Todt, az FIA elnöke úgy véli, hogy az F1 és a sportautó versenyzés közötti közös technikai háttér mindkét sorozatban segíteni fogja a gyártók részvételét. Todt a múlt hétvégén meglátogatta az Endurance Világbajnokság Spa-ban rendezett első fordulóját, és látta a Toyota és Fernando Alonso által az eseményen nyújtott remek teljesítményt.

    A motorsport irányító testületének elnöke szeretne látni egyfajta egységesítést a két top kategóriás versenysorozat között, ragaszkodva ahhoz, hogy az ötlet mindkét szériában elősegítse a gyártók jelenlétét. „Ideális lenne egységesíteni, de a gyakorlatban ez nem könnyű” – mondta Todt. „Megjelennek az ötletek, de egyre nehezebbé válik amint elkezdesz belemeni a részletekbe.”

    „Jelen pillanatban a Formula 1-es bajnokságban szereplő autógyártók számáról beszélünk” – mondta. „Most már négy van, de szeretnénk garantálni, hogy itt is maradjanak. Ezt azonban nehéz úgy megtenni, ha csak egy vagy két csapattal dolgoznak.”

    Az F1-et és a hosszútávú versenyzést összekapcsoló közös technikai érdekek valószínűleg fenntartanák a jelenlegi gyártói részvételt, és elősegíthetnék továbbiak csatlakozását a francia szerint. Azonban ez az elképzelés a gyakorlati megvalósítás terén bonyolult lenne, – ismerte el.

    „Ha lehetséges lenne, hogy termékeiket más versenysorokban is értékesítsék, a projekt megvalósíthatóbbá válna. De rögtön számos probléma jelentkezik. Elvben örömmel gondolkodunk a témáról, de a valóságban nem minden olyan egyszerű” – tette hozzá Todt.

  • Prost szerint a Ferrari képes felülmúlni riválisait és megnyerni a bajnoki címet

    Prost szerint a Ferrari képes felülmúlni riválisait és megnyerni a bajnoki címet

    Az F1 legenda Alain Prost úgy véli, hogy a Ferrari az eddigi teljesítménye alapján idén végre elhozhatja a világbajnoki címet Maranellóba. Az élen állók közül a Scuderia rendelkezik jelenleg a legjobb, mindenre kiterjedő fejlesztési csomaggal, és az idei autójuk pedig, a Sebastian Vettel által vezetett SF71-H megnyerte az év első két versenyét.

    Prost – az olasz csapat egykori tagja – szerint a Ferrari 2018-ban képes lesz legyőzni riválisait, és először szerezheti meg a világbajnokságot 2007 óta, amikor Kimi Räikkönen győzelemhez segítette a nagy múltú istállót.

    „Tévedtem tavaly, amikor azt mondtam, hogy a szabályváltozásokhoz a Ferrari csak ritkán tud alkalmazkodni” – mondta a négyszeres világbajnok az olasz Autosprint-nek.

    „A télen a Mercedes és a Red Bull egy kicsit jobbnak tűnt, de utána kiderült, hogy a Ferrari a kvalifikáció- és a gumiabroncs taktika területén megelőzte őket, és Räikkönen is ott van Vettel szintjén, ami nagy segítséget jelenthet. „Szerintem ebben az évben a Ferrari nyerni tud” – tette hozzá Prost.

    A Renault tanácsadója kiemelte a Ferrari fejlődését a motor tekintetében, ami a csapat sikerének fő alkotóeleme. „Úgy vélem, a motor többet fejlődött, mint az alváz” – mondta a francia világbajnok.

    „A Mercedes, a Ferrari és a Red Bull hat versenyzője minden körülmények között versenyképes lehet, ami Hamilton számára nehézséget jelent, aki általában csak egyetlen pilótával harcolt a bajnokságért. Most nem lesz képes a versenyeket ugyanúgy irányítani négy vagy öt versenytárs ellen, de számunkra izgalmas lesz.”

  • Stílusváltáson alapul Leclerc javuló teljesítménye

    Stílusváltáson alapul Leclerc javuló teljesítménye

    Első F1-es szezonjának nehéz kezdetét követően alapvető változás történt az autó beállításának tekintetében, melynek köszönhetően javult Charles Leclerc teljesítménye a Sauberrel.

    Az uralkodó F2-es bajnok – kifogástalan versenyzéssel, melybe azért a körülmények is besegítettek – 2015 óta a legjobb eredményt szállította a svájci alakulat számára, az idei azerbajdzsáni nagydíjon. Leclerc sebessége a kvalifikáción, különösen a Q2-ben volt figyelemre méltó, egyben áttörést jelentett a versenyzését illetően, miután nehézkesen indult F1-es karrierje a Sauber C37-el való küzdelme miatt.

    Az újonc elismerte, hogy a GP3-as és az F2-es versenyautóknál alkalmazott vezetési stílusa azokban a kategóriákban nagyon sikeres volt, de változtatásra volt szükség, hogy alkalmazkodni tudjon a Grand Prix autók kezelésének igényeihez.

    „A GP3-as és a Formula 2-es autókat sokszor túlkormányzottan kell vezetni, így tudsz gyors lenni velük” – mondta Leclerc. „Nem számítottam rá, hogy gyorsabb leszek, mikor az F1-ben alulkormányzott beállításokat használtam, de úgy tűnik, hogy ezek az autók így működnek jól. Csak nekem kellett továbblépnem.”

    Leclerc nehézségei és hibái miatt Baku előtt hátrányba került csapattársával, Marcus Ericsson-nal szemben, de a monacói pilóta szemléletváltásának köszönhetően sikerült felülmúlnia a svédet a múlt hétvégén. „Nagyon sokat javultam a beállítások megváltoztatása miatt” – mondta. „Ezelőtt egy kevésbé alulkormányzott kocsit kaptam, az autóm túlságosan kiszámíthatatlan volt, és nagyon nehéz volt összeszedetten vezetni.”

  • Rosberg szerint fontosak a 2019-es autókra vonatkozó változások

    Rosberg szerint fontosak a 2019-es autókra vonatkozó változások

    Nico Rosberg és Ross Brawn üdvözölték a Párizsból érkező híreket, miszerint az FIA bejelentette, hogy a Motor Sport Világtanács fax-szavazásán az érdekeltek, köztük az F1-es csapatok jóváhagyták a 2019-es autókra vonatkozó változásokat, amelyek célja az előzés elősegítése.

    A jövő évben bevezetésre kerülő változtatások kihatnak a többlet üzemanyag felhasználásra is. Szintén a jövő évtől kezdve az autók egyszerűsített fékcsatornákkal, első és hátsó szárnyakkal fognak majd rendelkezni, és az irányító testület szerint ezek következményeként „erős” lesz a jobb versenyzés valószínűsége.

    Ross Brawn, az F1 újonnan létrehozott pozíciójának, a sportszakmai igazgatói titulusnak birtokosa a 2019-es változásokat „fontos lépésnek” nevezte. „Fontos megjegyezni, hogy a döntést az FIA javaslataival foglalkozó intenzív kutatási időszak lezárulta után hozták meg, mely vizsgálatok a Formula 1 támogatásával készültek és a csapatok többségének közreműködésével lettek elvégezve” – tette hozzá.

    A 2016-os világbajnok Nico Rosberg egyetértett Brawn-al, hogy a következő évre vonatkozó aerodinamikai változások „nagyon fontos lépések”.

  • Miami a 2019-es F1 rendezésről szavaz

    Miami a 2019-es F1 rendezésről szavaz

    A Miami-ban megrendezni tervezett utcai Formula 1-es futam közelebb került ahoz, hogy valósággá váljon, mivel a város a jövő héten szavazni fog arról, tegyen-e ajánlatot egy hely elnyerésére a 2019-es F1 naptárban. A Formula 1-es naptár bővítése az Egyesült Államokban a Liberty Media kereskedelmi jogtulajdonosainak egyik legfontosabb célja és a Miami verseny már régóta elsődleges célnak számít.

    Sean Bratches, az F1 kereskedelmi tevékenységekért felelős ügyvezető igazgatója üdvözölte a hírt. „Korábban a City of Miami Bizottság fontos lépést tett azzal, hogy a kérdést felvette közelgő ülésének napirendi pontjai közé, és ha elfogadják, akkor a Formula 1-et Miami belvárosában fogják megrendezni a következő szezonban” – mondta.

    „Nagyra értékeljük a közösség érdeklődését a Formula 1-es verseny elnyerése iránt, és várakozással tekintek arra, hogy a helyi tisztviselőkkel és az érdekeltekkel együttműködve életre keltsük ezt a jövőképet. Több, mint félmilliárd rajongó világszerte, a Formula 1 a világ leglátványosabb autóversenye, és Miami egyike a világ legnagyszerűbb és legizgalmasabb városainak, valamint erős turisztikai infrastruktúrájának köszönhetően tökéletes helyet biztosítana a Forma 1-nek és rajongóinak. ”

    Stephen Ross, a tervezett verseny mögött álló vállalkozó azt mondta: „Miami egy első osztályú globális város, a Formula 1 pedig egy első osztályú globális márka. Miami városával és Miami-Dade megyével együttműködve biztos vagyok benne, hogy egy újabb globális eseményt tudunk létrehozni, mely a világ minden tájáról érkező emberek célállomása lesz, és Dél-Floridának gazdasági értéket teremt.”

    Ross korábban egy rivális ajánlat mögött állt, hogy megvásárolja a Formula 1-et, amikor a Liberty Media átvette a sportot a korábbi tulajdonos CVC-től.

    Az F1 potenciális érkezése ellen már felszólalt néhány helyi csoport, akik újságokban hirdetéseket adtak fel, arra ösztönözve a várost, hogy ne támogassák a versenyt. Az F1-es futamra tervezett lehetséges útvonalak között az egyik nagyszabású tervként szerepelt a versenyautóknak a PortMiami alagúton keresztül történő áthaladása.

    Ezt megelőzően, 2015-ben a város már rendezett egy fordulót a Formula E bajnokságban.

  • A Dán GP szervezői találkoztak Baku F1 futamának főnökével

    A Dán GP szervezői találkoztak Baku F1 futamának főnökével

    Dánia még mindig az F1 naptárba kerülés felé tart. A Koppenhágába javasolt utcai verseny szervezői a nagydíj hétvégéjén találkoztak Azerbajdzsán hasonló városi futamának főnökével.

    „Pénteken találkoztunk Azerbajdzsán nagydíjának vezetőjével,” – árulta el a Bakuba utazó Helge Sander és Lars Seier Christensen a BT című újságnak. „Teljesen nyitott volt a nagyváros közepén egy Formula 1-es verseny szervezésével kapcsolatos kihívásokat illetően, semmilyen felvetésünk nem riasztotta el.”

    A pár találkozott a Haas csapat vezetőjével, Günther Steinerrel is, akinek istállójában versenyez Kevin Magnussen dán pilóta. A koppenhágai tervezett városi vonalvezetést állítólag már jóváhagyta a számos F1-es pályát tervező Hermann Tilke.

    Tilke Bakuban elmondta: „Koppenhága nagyszerű hely lesz a Formula 1 számára. A város egyedülálló és a tervezett kör igazán szép lesz a háttérben lévő ikonikus épületekkel.”

  • Prost eladta a Formula E részesedését, hogy az F1-re koncentráljon

    Prost eladta a Formula E részesedését, hogy az F1-re koncentráljon

    Alain Prost eladta részesedését a Renault Formula E csapata, az e.dams-ban, hogy kizárólag az F1-re összpontosíthasson. Erről a francia sport napilap, a L’Equipe számolt be, ami azt jelenti, hogy a négyszeres világbajnok továbbra is a Renault F1 csapatának különleges tanácsadójaként fog szerepelni.

    „Nehéz volt minden teendőt elvégezni és összeegyeztetni a Formula E-t és az F1-et. Fizikailag is és a sok utazást beleértve” – mondta Prost. „Majd kiderül, hogy amikor a Renault hozott egy döntést, miszerint inkább az Formula 1-re koncentrál, volt-e értelme annak, hogy én ezzel eggyidőben követtem őket.”

    Prost azonban ragaszkodott hozzá, hogy még mindig hisz a Formula E-ben, és stratégiai területen marad.

    Ami az F1-es csapat munkáit illeti, arról elmondta: „Mi most ott vagyunk, ahol úgy gondoltuk, hogy lennünk kell. Ez az első lépés, a második pedig most kezdődik.”