Szerző: Horváth Dániel

  • Brawn szerint Binotto jól kezeli a csapatutasításokat

    Brawn szerint Binotto jól kezeli a csapatutasításokat

    Ross Brawn, a Forma-1 ügyvezető- és technikai igazgatója úgy véli, Mattia Binotto Ferrari csapatfőnök jól kezeli a csapatában kialakult helyzetet.

    A Ferrari idén két rendkívül versenyképes pilótával vágott neki a szezonnak, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel mellé ugyanis a következő évek Forma-1-ének meghatározó versenyzőjét, az olaszok utánpótláscsapatában nevelkedő és a junior kategóriákban mindent bezsebelő, rekordokat döntő Charles Leclerc-t ültették.

    „Mattia Binotto olyan helyzetben találta magát, ami új a Ferrari számára. Két nagyszerű versenyző harcol egymással, nagyon magas szinten. Jelenleg Mattia jól kezeli a helyzetet, az egyik oldalon ott van a fiatal és tehetséges Leclerc, a másikon pedig az értékes Vettel, aki négyszeres világbajnokként bebizonyította a múltban, hogy képes megbirkózni a nyomással” – mondta Brawn.

    „Sebastian számára trükkös év ez, de a Kínában szerzett dobogó magabiztosságot adhat neki, miközben Charles megmutatta, hogy képes éretten kezelni a csapatutasításokat, amit nem könnyű megemészteni” – tette hozzá.

  • Mercedes-szerű hátsó szárnnyal készül a Ferrari

    Mercedes-szerű hátsó szárnnyal készül a Ferrari

    Habár a téli tesztek alapján úgy tűnt, hogy a Ferrari lesz a 2019-es szezon fő esélyese, az eddigi mindhárom idei versenyen kettősgyőzelmet aratott a regnáló világbajnok Mercedes csapat.

    Nico Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka úgy véli, az aerodnimakai osztályon lőttek mellé Maranellóban, amivel Lewis Hamilton is egyetért.

    „Tudjuk, hogy a Ferrari négy tizeddel gyorsabb nálunk az egyenesekben, de a kanyarokban időt veszítenek. Kíváncsi vagyok mikor találják meg a helyes beállításokat” – nyilatkozta Hamilton.

    „Hamarosan érkezik egy Mercedes-szerű hátsó szárny” -mondta Mattia Binotto, a Scuderia csapatfőnöke a német Auto Motor und Sportnak.

    A német szaklap értesülései szerint a szezon első európai versenyén, Barcelonában debütál majd az olaszok új aerodinamikai eleme, ám hozzáteszik, hogy az új hátsó légterelővel a maranellóiaknak módosítaniuk kell egyedülálló első szárny dizájnjukon is.

    Az AMuS a megbízhatóságról is kérdezte Binottót, melyre így felelt a svájci szakember: „Először a köridővel, aztán a megbízhatósággal foglalkozunk” – jelentette ki.

  • Kvyat nem ért egyet a büntetésével

    Kvyat nem ért egyet a büntetésével

    Daniil Kvyat látványos balesetbe keveredett a két McLarennel a Forma-1 történetének ezredik versenyhétvégéjén, amiért az orosz versenyző bokszutca-áthajtásos büntetést, valamint két büntetőpontot kapott versenyzői licencébe – noha közel sem egyértelmű, hogy Kvyat hibázott.

    Kvyat még a 2016-os kínai verseny után kapta a ’torpedó’ elnevezést Sebastian Vetteltől, a 24 éves versenyző pedig idén ismét rajtbaleset tagja volt a sanghaji versenyen.

    „Ami az első körös incidenst illeti, elég sokszor visszanéztem az esetet. Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem értek egyet a büntetéssel” – mondta Kvyat a Sky Sports F1-nek.

    „Beszélni fogok a versenybírókkal négyszemközt, és megkérdezem őket mi a véleményük erről.”

    „Nem gondolom, hogy különös esemény történt volna, tipikus első körös szendvics volt. Az ilyen dolgok előfordulnak” – tette hozzá.

  • Binotto: Leclerc joggal lehet dühös

    Binotto: Leclerc joggal lehet dühös

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke úgy nyilatkozott a Kínai Nagydíj után, hogy Charles Leclernek minden oka megvan dühösnek lenni a vasárnapi verseny alakulása miatt.

    A maranellóiak vezetése idén már nem első alkalommal kérte arra Charles Leclerc-t, hogy engedje el vagy éppen ne előzze meg négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt.

    Az olaszok csapatfőnöke így magyarázta az eseményeket: „Ha Charles dühös, joggal érez így. Talán a következő alkalommal neki kedvezően alakulnak majd a dolgok. Megértem Charles-t” – mondta Binotto.

    „A verseny ezen szakaszában a Mercedes egyszerűen gyorsabb volt nálunk, és megpróbáltunk esély adni Sebastiannak, hogy tartsa a Mercedes tempóját. Ezzel nem előnybe akartuk hozni egyik versenyzőnket a másikkal szemben. Csapatként próbáltuk a lehető legtöbbet kihozni magunkból a verseny egy fontos szakaszában” – tette hozzá.

  • Rosberg: A Ferrari nem volt fair Leclerc-rel szemben

    Rosberg: A Ferrari nem volt fair Leclerc-rel szemben

    Nico Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka az utóbb időben televíziós szakértőként fel-feltűnik a Forma-1-es versenyhelyszínek paddockjában, a német versenyző a királykategória ezredik versenyhétvégéjén is tiszteletét tette.

    Az ezredik versenyhétvégén, de idén már nem először csapatutasításhoz folyamodott a Ferrari, akik az eddigi összes 2019-ben rendezett versenyen bevetették a néhány éve még tiltott eszközt.

    A Ferrari már a verseny első szakaszában arra kérte Leclerc-t, hogy engedje el négyszres világbajnok csapattársát. A monacói engedelmeskedett, ám Vettel nem tudott gyorsabb lenni nála, ezért Leclerc hangot adott elégedetlenségének a csapatrádión keresztül.

    „Nagyon sok időt veszítek… Nem tudom, hogy tudni akartok-e róla vagy sem” – mondta Leclerc, aki ekkor még a negyedik helyen autózott, végül pedig az ötödik helyen fejezte be pályafutása harmadik ferraris versenyét.

    Rosberg szerint a Ferrari legutóbbi utasítása tisztességtelen volt Charles Leclerc-rel szemben: „Megértem, hogy tenniük kellett valamit, de túl durván bántak Leclerc-rel. Most mondhatják, hogy oké, ez nem változtat semmin. Nehéz dolguk van, de ez nagyon unfair volt Leclerc felé” – mondta.

  • Ecclestone szerint Hamilton nem fog csapatot váltani

    Ecclestone szerint Hamilton nem fog csapatot váltani

    Bernie Ecclestone, a Forma-1 korábbi mindenható urának véleménye szerint az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton nem fog a Ferrarihoz a szerződni.

    A világbajnoki címvédő valamennyi Forma-1-es sikerét Mercedes motorral hajtott versenyautóval érte el, így egyes vélemények szerint magától adódó lenne, hogy Hamilton más közegben is kipróbálja magát.

    Hamilton két versennyel a 2019-es szezon kezdetét követően egy ponttal csapattársa, Valtteri Bottas mögött áll a bajnoki pontversenyben.

    „Nagyszerű formában van” – mondta Ecclectone Hamiltonról a német Sport Bild-nek.

    „Gyakorlatilag a Forma-1 Lewis hobbija. Nagyon kényelmesen érzi magát. Nem gondolom, hogy csapatot váltana. Ha a Mercedes kiszáll 2020 végén, akkor véleményem szerint Lewis is befejezi.”

    Ecclestonet Sebastian Vettelről is megkérdezték: „Ő sem vált csapatot, hanem befejezi a karrierjét” – mondta.

  • Cardiff vagy London F1-es versenyt rendezhet a jövőben

    Cardiff vagy London F1-es versenyt rendezhet a jövőben

    Hosszú évek óta téma már, hogy Silverstone nem kap helyet az aktuális Forma-1-es versenynaptárban, ám a legfrissebb hírek szerint megmenekült a legendás helyszín, és 2019 után is Silverstone-ban rendezik majd a Brit Nagydíjakat.

    A Liberty Media mindeközben nem tétovázott, és alternatívák után nézett: Cardiff, valamint London került a legközelebb ahhoz, hogy F1-es futamot rendezzen.

    A Financial Times információi szerint Cardiff az elmúlt hetekben vonta vissza 2020-as versenyrendezési pályázatát, mivel úgy érezték, nincs elég idejük megtervezni és megszervezni egy versenyt a következő évre.

    Carey ezzel egyidőben arra törekszik, hogy megtartsa a nagy múlttal bíró helszíneket:„Silverstone nagy értékkel bír, Chase Carey pedig meg akarja tartani a tradicionális helyszíneket” – mondta egy, a tárgyalásokhoz közel álló személy.

  • Alonso elgondolkodik a visszatérésen, ha Sainz legalább két versenyt nyer idén

    Alonso elgondolkodik a visszatérésen, ha Sainz legalább két versenyt nyer idén

    Fernando Alonso a McLaren 2019-es nagykövete és tartalékversenyzője múlt héten pályára vitte a wokingiak idei konsturkcióját, és összességében előrelépésként ítélte meg az MCL34-et.

    Alonso tavaly év végén döntött úgy, hogy (egy időre) felhagy a Forma-1-es versenyzéssel, és inkább a tripla korona megszerzésére koncentrál, melyhez még a legendás Indy500-on kell diadalmaskodnia.

    „Jelenleg Spára (6 órás WEC verseny – a szerk.), Indianapolisra (Indy500 – a szerk.) és Le Mans-ra koncentrálok” – mondta Alonso.

    „Jövőre nem akarok ennyire sok dolgot csinálni mint idén, mert ez elveszi a lehetőségét annak, hogy sikeres légy.”

    Alonsót arról is megkérdezték, mennyire tartja valószínűnek, hogy jövőre ismét a McLaren versenyzőjeként vezessen a Forma-1-ben: „Talán meggondolom magam, ha Carlos nyer két-három futamot a szezon végéig” – tette hozzá.

  • Alonso nyár környékén dönt a jövőjéről

    Alonso nyár környékén dönt a jövőjéről

    Fernando Alonso, a spanyolok kétszeres világbajnok Forma-1-es versenyzője elmondta, nyár tájékán fog döntést hozni arról, hogy hol folytatja pályafutását 2020-tól.

    A 37 éves spanyol versenyző 2018 végén felhagyott az F1-es versenyzéssel, ám már akkor sem zárta ki az esetleges visszatérés lehetőségét.

    „Át kell gondolnom. A következő néhány hónapban egyértelműen lesz időm gondolkodni, de jelenleg nem akarok túlságosan belemenni ebbe. A fő koncentrációm az Indy500-ra terelődik” – mondta Alonso a RaceFans.net-nek.

    „A jövőm attól függ, hogy mit csinálok nyár után, lesz-e más projekt, és mire fogok koncentrálni.”

    „Nyilvánvalóan azok után, hogy megnyertem Le Mans-t, nyertem Daytonában és a Sebringen néhány hete, kérdéses, hogy továbbra is ezt akarom-e csinálni. Ráadásul 2020 júliusában ér véget a következő szezon, ami hosszútávú elköteleződést jelent. Át kell gondolnom és biztosra kell mennem” – tette hozzá.

  • Russell biztos benne, hogy nem marad észrevétlenül a teljesítménye

    Russell biztos benne, hogy nem marad észrevétlenül a teljesítménye

    George Russell, a Formula-2-es bajnokság 2018-as bajnoka biztos abban, hogy a karrierjét befolyásoló emberek a Forma-1-es mezőny végén is felfigyelnek arra, ha kiemelkedő teljesítményt nyújt.

    A Mercedes utánpótlásprogramjában pallérozódó fiatal brit versenyzőnek egyáltalán nincs könnyű dolga első F1-es szezonjában, hiszen a 2019-es Williams közel sem mondható versenyképes konstrukciónak.

    „A külvilágból senki nem veszi észre a teljesítményem, kivéve az embereket a Williamsnél és a Mercedesnél. Toto Wolff, a menedzsereim és azok az emberek, akik befolyással lesznek a jövőmre, pontosan tudják, hogy milyen teljesítményt nyújtok” – mondta Russell.

    „Ők mindannyian szemmel tartanak és elégedettek a látottakkal” – tette hozzá.

    Alsóbb kategóriákban nyújtott teljesítménye alapján Russell egyértelműen meghatározó alakja lehet a következő generációnak, kérdés, hogy mikor lesz alatta olyan autó a Forma-1-ben, ahol ezt bizonyítani tudja.