Szerző: Horváth Dániel

  • Lauda szerint Vettel a bajnokság favoritja

    Lauda szerint Vettel a bajnokság favoritja

    A 68 éves osztrák legenda szerint jelen pillanatban Sebastian Vettelnek van a legnagyobb esélye arra, hogy 2017-ben Forma-1-es világbajnok legyen.

    Vettel legutóbbi győzelme után már 25 ponttal, azaz pontosan egy futamgyőzelemnyi előnnyel vezeti a pontversenyt a második helyen álló Lewis Hamilton előtt.

    Lauda, a Mercedes „megmondóembere” szerint az eddig látottak alapján a Ferrari négyszeres bajnokának komoly sansza van egy újabb év végi ünneplésre, egészen pontosan az idei lenne Vettel ötödik világbajnoki elsősége. Nem mellesleg a Ferrari első címe 2007 után, amikor Kimi Raikkönennel lettek bajnokok.

    Vitathatatlan tény, hogy a maranellóiak remekül értelmezték az idei évben eszközölt szabályváltoztatásokat, és nagyszerű autót építettek.

    „Monacóban Vettel nyert, mert gyorsabb volt, amikor Raikkönen kereket cserélt” – mondta Lauda.

    „A szívem egy része még mindig a Ferrarié. Tökéletesek voltak, és megnyerték a versenyt.”

    Lauda az osztrák Kronen Zeitung kérdésére elmondta, hogy a hét elején még eléggé dühös volt, de meg kell találniuk a gumik megfelelő működési tartományát.

    Véleménye szerint ha idén is bajnokok szeretnének lenni, akkor mindenképpen szükségük lesz a Ferrari segítségére: „Vettelnek legalább egyszer ki kell esnie, különben vége a bajnokságunknak. A Ferrari nagyon jó formában van. Ha ez így folytatódik, hatalmas lesz a különbség” – zárta gondolatmenetét a háromszoros világbajnok.

  • Giovinazzi újabb lehetőséget kap, de nem a Saubertől

    Giovinazzi újabb lehetőséget kap, de nem a Saubertől

    Antonio Giovinazzi, a Ferrari harmadik számú pilótája a Haas Ferrari színeiben gurulhat pályára a Brit Nagydíj első szabadedzésén.

    Giovinazzi idén, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj hétvégéjén debütált a királykategóriában, miután a Sauber a 23 éves olasznak szavazott bizalmat a sérüléséből lábadozó Pascal Wehrlein helyettesítésére. Bár pontot nem szerzett, az Ausztráliában nyújtott teljesítményével sokak elismerését kivívta. Második versenye, a Kínai Nagydíj már nem sikerült enyire rózsásan számára: az időmérőn és a versenyen is összetörte a Saubert.

    A Ferrari tervei egyelőre nem ismertek a következő évet illetően: ne feledjük, hogy Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen kontraktusa is érvényét veszti a szezon végén. Persze az is nagy kérdés, hogy a Scuderia új vezetése beültetne-e egy újonc, de hazai versenyzőt egyik autójába.

    A Montezemolo-érában ez biztosan nem történt volna meg, a korábbi Ferrari elnök Sergio Perezt is túlságosan tapasztalatlannak tartotta néhány évvel ezelőtt. Azóta viszont a Ferrari nagy volumenű vérfrissítésen esett át, némi túlzással élve a fél csapat kicserélődött.

    Fontos még megemlíteni, hogy június másodikán egy esőgumi teszt keretében a Ferrari Giovinazzival gurul pályára, amikor a mósodított 2015-ös autót is kipróbálhatja.

    Arról egyelőre nincs információ, hogy a Haas Romain Grosjean vagy Kevin Magnussen első edzését áldozza-e fel Giovinazzi autóba ültetésével.

     

     

  • Prost szerint Hülkenberg tökéletes választás volt a Renault számára

    Prost szerint Hülkenberg tökéletes választás volt a Renault számára

    A négyszeres világbajnok Alain Prost véleménye szerint a Renault remek üzletet csinált, amikor elcsábította a Force Indiától Nico Hülkenberget.

    Hülkenberg idén csatlakozott a francia istállóhoz, és lett Jolyon Palmer csapattársa. Hülkenberg néhány verseny alatt már egyértelműen vezető versenyzője lett a Renaultnak: a csapat neve mellett álló tizennégy pont 100%-át Hulk szerezte. A német eddigi legjobb eredménye egy hatodik hely, melyet a Spanyol Nagydíjon gyűjtött be.

    A Renault csapatánál jelenleg tanácsadóként tevékenykedő Prost úgy véli, Hülkenberg is szerepet játszhat abban, hogy visszatérjenek a helyes útra, és a Renault újra a futamgyőzelmekért harcolhat majd.

    „Pontosan Nico az a személy, akire szükségünk volt. Nagyon fontos számunkra” – mondta a Forma-1 legendája.

    „Nagyon erős és karizmatikus karakter, akinek a segítségével egyre jobbak és jobbak lehetünk. Mindannyian a lehető leggyorsabban akarunk fejlődni, de óvatosnak kell lenni. Nagyon jól ismerem a Forma-1-et, nem szabad irreális célokat kitűzni magunk elé.”

    Hülkenberg természetesen annak reményében csatlakozott a Renaulthoz, hogy egy nap világbajnok legyen a Forma-1-ben. Ez egészen biztosan nem fog gyorsan menni, a 29 esztendős németnek türelmesnek kell lennie. Az enstone-i központú istállónál jelenleg úgy vélik, három vagy négy év kell még nekik ahhoz, hogy visszatérjenek 2005-ös és 2006-os formájukhoz, amikor Fernadno Alonso vezérletével az egyéni, valamint a konstruktőri világbajnoki címet is elhódították.

    „Ez egy nagyon fontos időszaka a karrieremnek” – folytatta Prost.

    „Hiszek ebben a projektben, és át akarom élni a győzelem pillanatait. Úgy gondolom ez reális, bár a Forma-1-ben semmire nincs garancia. A feltételek viszont megvannak, pénzügyileg is.”

     

  • Hamilton és a MotoGP? Már nem valószínű…

    Hamilton és a MotoGP? Már nem valószínű…

    A Forma-1 háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton már több ízben is kifejezte rajongását a motorok, illetve a MotoGP szériája iránt, ám már elég valószínűtlennek tartja, hogy valaha is kipróbálja magát a kétkerekűek száguldó cirkuszában.

    „Imádom a MotoGP-t” – jelentette ki Mercedes versenyzője a francia L’Equipe riporterének.

    „Nagyszerű lenne ott versenyezni, de túl öreg vagyok hozzá. Túlságosan tisztelem azokat a srácokat, akik eköré építették a karrierjüket. Ha akarnék sem tudnék annyira jó lenni, mint ők.”

    Hamilton a MotoGP legendájáról, Valentino Rossiról is szót ejtett, aki korábban már tesztelt Forma-1-es autót: „Lehetett volna F1-es karrierje, de már születésétől kezdve erre kellett volna készülnie, ahogy én is tettem.”

    „Egyébként volt egy motorom gyermekkoromban, de édesapám azt tanácsolta, inkább ne űzzem versenyszerűen.”

    Hamilton számára tehát egyelőre marad a Forma-1, aztán pedig egy teljesen más irányt vehet a karrierje: gondoljunk csak a zenélés iránti elkötelezettségére. Azt már korábban úgyis elmondta, hogy az Indy500 és Le Mans sem túlságosan érdekli.

  • Hamilton: Ezzel gyakorlatilag lőttek a hétvégémnek

    Hamilton: Ezzel gyakorlatilag lőttek a hétvégémnek

    Lewis Hamilton az időmérő edzésen sem találta a tempót: már a Q2-ben kiesett, tizennegyedikként zárta a kvalifikációt. Jenson Button tizenöt rajthelyes büntetése miatt azonban egy hellyel előrébb sorolják majd a holnapi rajtrácson.

    „Ezzel gyakorlatilag vége a hétvégémnek, holnap csak vezetgetek majd körbe valamelyik pozícióban a top 10-en kívül” – mondta a csalódott Hamilton.

    „Amennyire csak lehet próbálkozni fogok, hogy előrébb végezzek, de itt nehéz előzni. Szép vasárnap délutáni autókázásra számítok.”

    Stoffel Vandoorne balesete némileg talán befolyásolta Hamilton kiesését, hiszen a sárga zászlós szakasz miatt félbe kellett szakítania az utolsó gyors körét. A háromszoros világbajnok elmondása szerint a Mclaren-Honda fiataljának afférja nélkül talán ott lehetett volna a kvalifikáció utolsó szakaszában: „Úgy gondolom, azzal a körrel éppen bekerültem volna a Q3-ba. Utána pedig szenvedtem volna a legjobb ötbe kerüléssel, akármi is volt az autó problémája.”

    Hamilton idei újdonsült csapattársa, Valtteri Bottas azonban simán bejutott a Q3-ba, végül pedig a harmadik rajtkockát szerezte meg.

    „Jó látni, hogy Valtteri képes volt jól teljesíteni, ez mutatja, hogy nem vagyunk borzalmasak ezen a pályán. Rá kell jönnünk, hogy én miért nem voltam képes tartani a tempót.”

  • Lucas Auer szezonbeli második győzelmét aratta

    Lucas Auer szezonbeli második győzelmét aratta

    A DTM idei sorozatában már nem először csendült fel az osztrák himnusz. A 22 éves Mercedes-AMG versenyző Lucas Auer pole pozícióból rajtolva, domináns győzelmet szerzett a Lausitzringen zajló versenyhétvége szombati futamán.

    „Ma minden jól alakult, tökéletes verseny volt” – mondta Auer a verseny leintését követően.

    „A verseny korai szakaszában mindent megtettem, hogy kiépítsek egy előnyt, habár nem voltam benne biztos, hogy be tudom majd osztani. Az első etap végén és a második elején azonban már kontrollálni tudtam a futamot.”

    Auer mögött azonban szoros volt a harc: nagy csata folyt a dobogóért. A második helyre végül Robert Wickens ért be, Rene Rast és Maxime Martin előtt. Rene Rast mai harmadik helyével egyébként első DTM-es dobogóját szerezte.

    Auernek 38. versenyén összességében ez a harmadik DTM-es győzelme volt, ami egyben azt is jelenti, hogy tovább növelte előnyét a bajnoki pontversenyben. Három verseny után 68 pont áll a neve mellett, pontosan kétszer annyi, mint a futamot hatodikként záró, de összetettben második helyen álló Gary Paffettnek.