Cyril Abiteboul, a Renault ügyvezető igazgatója nyomást helyezett brit pilótája vállára, mondván kritikus, hogy mindkét autóval pontot szerezzenek a Hungaroringen.
Nem mellesleg Jolyon Palmer még mindig első 2017-es pontszerzésére hajt, miközben csapattársa, a német Nico Hülkenberg már öt alkalommal képes volt az első tízben végezni. Nem véltetlenül röppentek fel a pletykák, miszerint a francia gyártó gondolkodik Palmer leváltásán: Carlos Sainz és Robert Kubica is opció lehet. Ám tegyük hozzá, hogy Abiteboul az év korábbi szakaszában elmondta, nem tervezik Palmer szezon közbeni leváltását.
Vissaztérve a Renault progressziójára: „Az R.S.17 mostanában mutatott teljesítménybeli javulása okán pozitívan vágunk neki a Magyar Nagydíjnak. Budapest a nyári szünet előtti utolsó versenyünk, ami plusz motivációt jelent. Silverstone-ban megmutattuk, hogy továbbra is fejlődünk” – mondta Abiteboul.
„Különösképpen az új padlólemez bizonyult jó példának mindkét autónk erős kvalifikációs teljesítményét és Nico nyolc megszerzett pontját tekintve. Kritikus, hogy a fejlődést követően mindkét autóval ott legyünk az első tízben Magyarországon. Pozitívumokkal akarjuk lezárni a szezon első felét. Ahhoz, hogy ezt elérjük, magunk mögött kell hagynunk a megbízhatósági problémákat. Ismerjük a helyzetet és azokat a területeket, ahol fejlődnünk kell.”
A versenyzők többségéhez hasonlóan egyébként Palmer is kedveli a mogyoródi aszfaltcsíkot: szerinte különösen jó, hogy nincs hely nagy hibák számára.
A wokingi istálló hivatalosan megerősítette, hogy a 17 éves Lando Norris pályára gurulhat a Hungaroringen.
A nagydíj utáni kedden és szerdán megrendezésre kerülő teszt első napján Stoffel Vandoorne, második nap pedig Norris körözhet a Hungaroringen.
Norris fiatal kora ellenére nem most fog első alkalommal Forma-1-es autót vezetni: május végén Portugáliában egy 2011-es McLarent tesztelhetett.
Augusztus 2-án (szerdán) pedig az MCL32-t, Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne jelenlegi versenyautóját is pályára viheti.
Lando Norris egyébként év eleje óta tagja a McLaren junior programjának. A wokingiak neveldéjében Norrison kívül olyan versenyzők vannak mint a jóval nagyobb tapasztalattal bíró Nyck de Vries vagy a szintén F2-ben versenyző Honda által is protezsált Nobuharu Matsushita. Utóbbi szintén ott lesz a kétnapos teszten: Matsushita a Sauber istállót erősíti majd.
A McLaren bejelentését követően bővítettük a kétnapos teszten pályára guruló versenyzők beosztását:
Az FIA megerősítette a szokásos csütörtöki és pénteki sajtótájékoztatók résztvevőit.
Már egy ideje megszokhattuk, hogy két részből áll a csütörtök és péntek délutánonként versneyzők, illetve csapatvezetők számára megrendezésre kerülő sajtótájékoztató: jellemzően kétszer három vagy kétszer négy versenyző, ill. csapaftőnök/főmérnök válaszol egy időben a média munkatársainak kérdéseire.
A csütörtöki sajtótájékoztató első részén Fernando Alonso (McLaren-Honda), Marcus Ericsson (Sauber-Ferrari), Nico Hülkenberg (Renault) és Sebastian Vettel (Ferrari), a másoik részén pedig Kevin Magnussen (Haas-Ferrari), Sergio Perez (Force India-Mercedes), Stoffel Vandoorne (McLaren-Honda) és Max Verstappen (Red Bull-TAG) válaszol majd a feltett kérdésekre.
A pénteki szabadedzések utáni sajtótájékoztató első részén Mattia Binotto (Ferrari), Mario Isola (Pirelli) és Frederic Vasseur (Sauber-Ferrari), míg a másodikon Nick Chester (Renault), Paddy Lowe (Williams-Mercedes) és Paul Monaghan (Red Bull-TAG) vesznek részt.
Nem is olyan régen volt (április végén), amikor a Sauber bejelentette, hogy 2018-tól partnerségre lépnek a Hondával, és jövőre már a japán gyártó erőforrásait használják.
Azóta viszont jelentős változások történtek a svájci istálló vezetőségében: távozott Monisha Kaltenborn csapatfőnök, miután nézeteltérései voltak a csapatot birtokló Longbow Finance-szel. Az indiai születésű hölgy helyére a Renault korábbi vezetője, Frederic Vasseur érkezett.
Vasseur egy héttel ezelőtt hétfőn kezdte meg a munkát új csapatánál, a „Honda-helyzet” megoldása pedig első számú prioritásai közé tartozik. A hírek továbbra is nagyon erősek, miszerint a Sauber mégis marad a Ferrarival – a bizonytalanságot tökéletesen példázza, hogy a Hondánál sem tudják mi fog történni.
A Honda Forma-1-es projektjéért felelős Yusuke Hasegawa így felelt arra a kérdésre, hogy mikor akarják megtudni a Sauber terveit: „Most. Amilyen hamar csak lehet.”
„Nem várhatunk a következő évre való felkészüléssel, szükségünk van a végleges döntésre. Egyébként már dolgozunk egy második csapat kiszolgálásán és készen is állunk rá. Véglegesítenünk kell a terveket, addig is dolgozunk tovább, ahogy eddig is tettük. Jelenleg nem változtatunk semmin.”
Mindent összevetve talán augusztus második fele – a nyári szünet vége – lehet az az időpont, amikor pont kerülhet az eddig még nyitott kérdésekre.
Charles Leclerc, a Forma-2-es bajnokság pontversenyének éllovasa az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén adott nekünk interjút. Többek között Verstappenről, Strollról, a Ferrariról és a hungaroringi tesztről is kérdeztük. A 19 éves monacoi tehetség 67 ponttal vezeti a bajnokságot orosz riválisa, Artem Markelov előtt. Legközelebb a jövő hétvégén megrendezésre kerülő hungaroringi versenyen csodálhatjuk meg tehetségét.
Úgy tűnik, hogy te vagy a GP2/Forma-2 történetének egyik legjobban felkészült és legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtó versenyzője. Tűztél ki magad elé egy olyan határidőt, amikor már mindenképp F1-es versenyző szeretnél lenni?
Charles Leclerc: Nem, nincsenek határidőim. Ahogy mondani szoktam: teljes mértékben a jelenlegi szezonra koncentrálok. Majd meglátjuk milyen lehetőségeim lesznek a szezon végéhez közeledve. Jelenleg nagyon boldog vagyok az év eddigi alakulásával, és ugyanennyire keményen kell dogoznom a szezon végéig, hogy az élen maradjak.
Sorozatban szerzed a pole pozíciókat, mi a titok?
Leclerc: Semmi! – mondja mosolyogva. Alapjából véve szeretem az időmérőket és nagyon jól mennek, de a versenyekre kell összpontosítanom. Hiába kapok négy pontot a pole-ért, a verseny az, ami igazán számít.
Július egy nagyon zsúfolt hónap számotokra: három verseny is lesz négy héten belül. Keményebben vetted a felkészülést erre az intenzív időszakra?
Leclerc: Nem, semmi különlegeset nem csináltam. Nagyon sokat edzettem a téli szünet és a tesztek alatt, mert irányíthatóság szempontjából az F2 a legkeményebb. Az előszezonban nagyon kemény fizikai felkészülésem volt, amit természetesen a szezon folyamán is fenttartok.
Fotó: Horváth Dániel
A Ferrari juniorjaként milyen gyakran használod a csapat szimulátorát, hogy segítsd a csapat munkáját?
Leclerc: Amikor Maranellóban vagyok, mindig használom a szimulátort, de nem csak én segítem a csapatot, ők is nagyon sokat segítenek nekem. Ezek a komoly technológiával megszerkesztett gépek komoly segítséget nyújtanak. Az új pályákat például nagyon jól meg lehet tanulni velük. Nyilvánvalóan soha nem lesz teljesen ugyanolyan a valósággal, de jó segítség.
Leclerc: Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs. Nem akarok belefolyni ebbe, csak a jelenlegi munkámra koncentrálok. Nicolas Todt személyében nagyszerű ember segíti a pályafutásom alakulását, és a Ferrariban is teljes a bizalmam. Ha lesz lehetőségünk, élni fogunk vele. Jelenleg azonban nem gondolok és nem is tudok semmit erről. (Közben hivatalosan is megerősítésre került, hogy Leclerc a Ferrari színeiben kap egy teljes napot a Hugnaroringen – a szerk.)
Igaz, hogy volt esélyed már idén egy F1-es ülésre a Haas csapatnál?
Leclerc: Nem tudom. A menedzserem és a Ferrari foglalkoznak ezekkel a dolgokkal, nekem csak a vezetésre kell koncentrálnom. A legjobbamat próbálom nyújtani a pályán és remélhetőleg egy napon Forma-1-es versenyző lehetek.
Korábban már versenyeztél Max Verstappen és Lance Stroll ellen. Melyiküket volt nehezebb legyőzni?
Leclerc: Még gokartban versenyeztem ellenük, Maxszal nagyon sok csatát vívtam, Lance-szal kevesebbet. Versenyautóban még nem versenyeztem ellenük, ami azért sokkal másabb mint a gokart. Max pazar munkát végez a Forma-1-ben, Lance pedig elég nagyot lépett előre a GP3-ból. Én azonban a saját utamra koncentrálok, a lehető legfelkészültebben akarok megérkezni a Forma-1-be, ha lesz rá lehetőségem.
Mit gondolsz a Forma-1 jelenlegi helyzetéről, jó irányba tart a Chase Carey vezette sport?
Leclerc: Igen, határozottan. A Forma-1 mindig is lenyűgöző sport volt, a szurkolók felé nyitás pedig nagyon jót tesz.
Volt gyermekkori hősöd, akire felnéztél?
Leclerc: Édesapám nagy Senna rajongó volt, sokat mesélt róla, szóval őt mondanám.
Gene Haas csapattulajdonos nyilatkozata szerint Romain Grosjean és Kevin Magnussen is az amerikai istálló kötelékében marad 2018-ban.
Romain Grosjean már a Haas megérkezése óta erősíti Gene csapatát, nem titkolt szándéka pedig, hogy rövid időn belül feljebb léphessen, és a Ferrari gyári pilótája legyen. Úgy tűnik, hogy Grosjean álma jövőre még nem teljesül be: nagy valószínűség szerint marad jelenlegi csapatánál.
„Jövőre is az idei versenyzőinkkel fogunk indulni. Ez adott” – mondta Gene Haas az F1.com-nak.
„A folyamatossági szempontokat figyelembe véve pedig jövőre jobbnak kell lennünk” – jelentette ki.
Gene Haas nyilatkozatából következtethetünk arra, hogy elégedettek a Renault-tól érkezett Kevin Magnussen teljesítményével, aki Esteban Gutierrezt váltotta.
„Esteban is jó versenyző volt. Ugyanolyan gyors tudott lenni mint Romain, de Kevinnek több versenytapasztalata van. Képes pontokat szerezni és ez volt a fő ok, amiért elhoztuk. Romain és Kevin is képes pontokat rabolni az ellenfeleinktől.”
„Jelenleg 29 pontunk van, tavaly ugyanilyenkor szintén 29 körül álltunk, de nem szereztünk többet a szezon második felében. Ha Abu Dhabiig szereznénk újabb 29-et, az nagyszerű lenne.”
MP4/4, MP4/6, MP4-13, MP4-23: a McLaren rajongói számára minden bizonnyal ismerősen csengenek ezek a kódnevek.
Augusztus végén virtuálisan sokak ki is próbálhatják a wokingiak legendás autóit, ugyanis az F1 2017-es játékot fejlesztő Codemasters bejelentette, hogy mind a négy említett McLaren benne lesz a hamarosan (augusztus 25.) megjelenő szoftverben.
McLaren MP4/4: Ha csak a statisztikát vesszük alapul, akkor ez az autó a Forma-1 történelmének legdominánsabb versenygépe, ugyanis egy verseny kivételével az összeset egy MP4/4 nyerte. Persze az 1988-as szezonban még csak 16 futamot rendeztek, ezért fontos megemlíteni a statisztika szót. Ráadásul sokak hőse, a legendás Ayrton Senna ezzel a McLaren-Hondával szerezte első világbajnoki győzelmét.
McLaren MP4/6: Ez pedig Senna harmadik világbajnoki címet jelentő autója. A brazil pilóta hét futamgyőzelmet szerzett vele, csapattára, Gerhard Berger pedig egyet. A McLaren nyolc futamgyőzelmének köszönhetően a csapatvilágbajnoki címet is behúzta, amiből sorozatban a negyedik szerezték.
MP4-13: A kétszeres világbajnok Mika Hakkinen rajongóinak lehet kedves emlék az 1998-as autó, amellyel a finn első bajnoki címét szerezte. Kilenc győzelmével kiemelkedett az autó a mezőnyből, David Coulthard közreműködésével pedig a csapatvilágbajnoki címet is megnyerték.
MP4-23: Mondani sem kell – ez a McLaren máig utolsó világbajnoki autója… A mindössze második Forma-1-es szezonját teljesítő Lewis Hamilton drámai módon, az emlékezetes 2008-as Brazil Nagydíj utolsó kanyarjában Timo Glockot előzve szerezte meg első világbajnoki címét. Heikki Kovalainenről is emlékezzünk meg: a finn első és utolsó Forma-1-es győzelmét szerezte a 2008-as McLarennel.
Nyck de Vries, a McLaren junior programjának 22 éves holland versenyzője készen áll egy ideiglenes DTM-ben való szerepvállalásra.
Mike Rockenfeller a DTM norisringi fordulójában szenvedett balesetet: az autója felett kontrollját elvesztő Gary Paffett csapódott bele a német versenyző Audijába. Rockenfeller a bal lábközépcsontján törést szenvedett.
Abban az esetben ha Rockenfeller nem tudja vállalni a versenyzést, De Vries lesz a helyettese. A holland versenyző elutazik az Audi csapattal Moszkvába, hivatalosan a tartalékversenyzői szerepkört fogja betölteni. Nem lesz számára teljesen ismeretlen a DTM adta kihívás: tavaly év végén már kipróbálhatta az Audit.
A McLaren által protezsált de Vries idén a Forma-2-ben rója a köröket, jelenleg a bajnokság tizedik helyén tanyázik – ám hozzá kell tenni, hogy rendkívül sok balszerencse hátráltatta a szezon során.
Két héttel ezelőtt Ausztriában interjút adott nekünk, amelyben többek között arról is beszélt, hogy egy évre még mindenképpen szüksége van a Forma-2-ben, mielőbb feljebb lépne. Az interjút ide kattintva olvashatjátok el.
A Scuderia számára nagyszerűen kezdődött a 2017-es szezon: az első három futamból kettőt behúztak és úgy tűnt, hogy a szabályváltoztatásoknak köszönhetően sikerült beérniük a 2014 óta domináns Mercedest.
A hétvégi Brit Nagydíj már egyáltalán nem sikerült rózsásan a Maranellóiaknak, hiába voltak ott egyik autójukkal az első rajtsorban. Az olasz média szerint a silverstone-i verseny fordulópontként is felfogható, nem mellesleg Sebastian Vettel egyéni pontversenyben kiépített előnye egy pontra csökkent Lewis Hamiltonnal szemben.
„Az elmúlt három verseny nehéz volt, de az aggodalmak most nagyobbak” – írja a La Gazzetta dello Sport.
Egy másik olasz lap, a Corriere dello Sport is nagyon hasonlóan vélekedik, ám ők még tovább mentek: véleményük szerint a Mercedes már felülkerekedett rajtuk, így a Ferrarinak ismét nulláról kell kezdenie.
Niki Lauda egyébként meg van győződve róla, hogy a Ferrarinak nem hiába akadtak gumiproblémái a Brit Nagydíj végén: túl sokat kockáztattak.
„Megfizettek érte, hogy azokkal a gumikkal akartak elmenni a végéig. Látniuk kellett volna, hogy nem fog működni” – mondta az osztrák legenda.
Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres bajnoka szerint pánikra nincs ok, ám a Mercedes – főleg időmérős – előnye nem lesz könnyen ledolgozható.
„Három és hat tized közötti időt képesek találni az egyenesekben, amire mi nem vagyunk képesek. Dolgozunk rajta, de ez nem fog holnapra megváltozni” – mondta Vettel.
Antonio Giovinazzi, a GP2 2016-os bajnokságának második helyezettje jövőre már nem csak beugróként ülne Forma-1-es autóba.
Az olasz Antonio Giovinazzi idén Ausztráliában debütálhatott a száguldó cirkuszban: a sérüléssel küszködő Pascal Wehrleint helyettesítette. Karrierje első Forma-1-es versenyén sokakat lenyűgözött és 12.-ként zárta a melbourne-i futamot. Két héttel később Kínában is autóba ülhetett, ám ezúttal nem jöttek össze a dolgai: az időmérőn és a versenyen is ugyanazon a helyen törte össze a Saubert.
A Ferrari tartalékversenyzője idén hét pénteki első szabadedzésen gurulhat pályára a Haas csapat színeiben: az első ilyen alkalomra éppen ezen a hétvégén került sor.
„Csak a munkámra koncentrálok, nem gondolok a jövőmre” – mondta Giovinazzi Silverstone-ban.
Habár szavaival élve egyelőre nem gondol 2018-ra, azért elmondta, hogy jövőre már szeretne egy állandó F1-es szerződést: „A célom, hogy a Forma-1-ben legyek, de tisztában vagyok vele, hogy ez mennyire nehéz.”
Arról, hogy a Haas lehet-e az a csapat, amelyik alkalmazza őt 2018-ban, egyelőre nem tudja a választ: „Úgy gondolom túl korai erről beszélni. Még csak július van.”