Szerző: Horváth Dániel

  • Kvyat szerint nincs szükség a pénteki edzésekre

    Kvyat szerint nincs szükség a pénteki edzésekre

    Daniil Kvyat, a Toro Rosso orosz versenyzője úgy véli, a Forma-1 megválhatna a péntekenként megrendezett első és második szabadedzéstől.

    A pénteki edzéseket adatok gyűjtésére használják a csapatok, hogy a lehető legoptimálisabb beállításokkal vágjanak neki a hétvége további részének.

    „Talán csak szombaton kellene kijönnünk a pályára, ennyi az egész. Őszintén, rengeteg adatunk van már az ismert pályákról. Az új pályákon kellene extra időt kapnunk, például Vietnámban, ahol versenyt akarnak rendezni” – mondta Kvyat.

    „Az F1 vezetőinek kell döntést hozniuk ebben a kérdésben. Minden versenyző különböző, valakinek öt órára van szüksége, de nekem nem.”

    Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke részben egyetért korábbi versenyzője álláspontjával.

    „Attól függ, hány versenyt fogunk rendezni a jövőben. Ha a jelenleginél is több helyszínre kell utaznunk, akkor elkerülhetetlen, hogy lecsökkentsük a pályán töltendő időt” – mondta Horner.

    „Azerbajdzsánban láthattuk, hogy jól működött az egy edzés (George Russell csatornafedeles incidense miatt törölték az első szabadedzést – a szerk.). Talán ez lenne a megfelelő irány. Így az embereknek és az alkatrészeknek később kellene ideérniük.”

  • Barcelonában érkezhet a Red Bull problémamegoldó csomagja

    Barcelonában érkezhet a Red Bull problémamegoldó csomagja

    A Red Bullnál rendívül bizakodóak, hogy a hétvégi Spanyol Nagydíjon megoldják a kanyarokban tapasztalt aerodinamikai problémájukat.

    Az energiaitalosok híresen nagyon jó aerodinamikai csomaggal készülnek minden évben, idén azonban saját bevallásuk szerint sem jött össze minden számításuk.

    „Barcelonában érkezik egy csomagunk, ami megoldást jelent az aerodinamikára. Úgy tudom, ez teljesen megoldja majd a problémáinkat” – mondta Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója.

    Az Adrian Newey vezette tervezőgárda már Kínában próbálkozott egy új első légterelővel, mely Christian Horner csapatfőnök szerint közelebb hozta őket a Mercedeshez.

    De mi is okozza pontosan a problémát? Ezt Andy Green, a Racing Point technikai igazgatója mondta el.

    „Korábban az első szárnyakkal tudtuk irányítani a levegő útját, az idei egyszerűbb szárnyaknál viszont nincs lehetőség arra, hogy kicsi szárnyelemekkel oldalirányba tereljük a levegőt. Ez a levegő most teljesen a gumiabroncsokat éri. Minél több levegő éri ezt a területet, annál több időt veszítünk.”

  • Ocon: A szezon végéig eltart Hamilton és Bottas csatája

    Ocon: A szezon végéig eltart Hamilton és Bottas csatája

    Esteban Ocon, a Mercedes tartalékversenyzője szerint Lewis Hamilton és Valtteri Bottas csapaton belül vívott harca a bajnoki címért egészen szezon végéig eltart majd.

    A Mercedes tökéletes formában kezdte 2019-et: négy kettős győzelemmel nyitották az évet, így komoly esélyük van arra, hogy sorozatban hatodik bajnoki címüket szerezzék.

    Ocon rendszeresen részt vesz csapatával a versenyhétvégéken, emellett pedig szimulátoros munkájával támogatja az Ezüstnyilak fejlődését.

    „A csapaton belüli hangulat nagyon jó. Számomra úgy tűnik, hogy mindenki motivált a ténytől, hogy egy ennyire erős csapat tagja lehet, ami minden évben újabb rekordokat állít fel” – mondta Ocon a Canal Plusnak.

    „Lewis természetesen nem akar Valtteri mögött zárni, és mielőbb elé akar kerülni. Úgy gondolom, a szezon végéig kitart kettejük csatája” – tette hozzá a francia.

  • Sainz nagyon élvezte a Verstappen elleni csatákat

    Sainz nagyon élvezte a Verstappen elleni csatákat

    Carlos Sainz és Max Verstappen egyidőben, a 2015-ös szezonban debütált a Forma-1-ben, amivel Verstappen minden idők legfiatalabb F1-es versenyzőjévé vált.

    A két ifjú versenyző közel volt egymáshoz a szezon során, néhány szoros csatát is vívtak egymás ellen.

    Sainz a Motorsport.com holland kiadásának elárulta, kifejezetten élvezte a Verstappen elleni csatákat.

    „Minden alkalommal, amikor visszagondolok erre, eszembe jut, hogy mennyire szórakoztató volt” – mondta Sainz.

    „Szoros csatákat vívtunk. Mindketten fiatalok és éretlenek voltunk. A pályafutásunk elején mindketten túlságosan éhesek voltunk a sikerre. Minden szabadedzésen vagy időmérőn megtett kör olyan érzés volt, mintha az lenne a Q3 döntője. Mindent megtettünk, hogy gyorsabbak legyünk a másiknál. Jó móka volt!”

    A rivalizálás azonban nem tartott túl sokáig, mert a Red Bull 2016 májusában a Toro Rossóba száműzte Daniil Kvyatot, akit Verstappen váltott a nagycsapatnál. Egyes gondolatok szerint a Sainz és Verstappen közötti rivalizálás is szerepet játszott a változtatásban.

    „Talán két vagy három alkalommal volt csapatutasítás. Kevésbé éretten, fiatalabb korban nehezebb volt ezeket elfogadni, de nem bántam meg, amit tettem. Voltak feszült pillanatok, mint bármely más rivalizálásnál, de csodálatos időszakként tekintek rá vissza.”

  • Hamilton így emlékezik Sennára

    Hamilton így emlékezik Sennára

    Tegnap volt 25 éve, hogy elhunyt Ayrton Senna, a Forma-1 néhai háromszoros világbajnok legendája.

    Sennára nagyon sokan példaképként tekintenek, nem kivétel ezalól az ötszörös világbajnok, Lewis Hamilton sem.

    A világbajnoki pontverseny jelenlegi második helyezettje instagram oldalán emlékezett Sennára.

    „Emlékszem, ahogy édaspám mellett ültem és négy vagy öt éves koromtól kezdve téged néztelek a TV-ben. Ayrton, már a legelső pillanatoktól lebilincselt, ahogy versenyzel és közelebb hoztál ehhez a hihetetlen sporthoz. Egy igazi, kitűnő versenyző vagy, egy igazi mester, egy hős. Már 25 éve nem vagy itt, de számunra örökké élni fogsz” – írta Hamilton.

    https://www.instagram.com/p/Bw67cvtFsch/?fbclid=IwAR3fDbdxwRk5hciFOYdS9Z7LJnJ39SaxQlshWZ8ndNVl9WHlU_5QX8V6sCQ

  • Kubica szerint szinte irányíthatatlan az idei Williams

    Kubica szerint szinte irányíthatatlan az idei Williams

    Robert Kubica nagyon kényelmetlenül érezte magát a Williams autójában Baku utcáin, a 34 éves versenyző nem tudta működésre bírni a grove-i alakulat idei versenygépét.

    A fényes múlttal rendelkező Wiliams istálló a téli tesztek óta szenved, és egyértelműen a leglassabb autóval rendelkezik 2019-ben.

    Hiába a hosszú idő után visszatérő Robert Kubica vagy a tavalyi Formula-2 bajnok George Russell, a Williams rendre utolsóként zár.

    „Nagyon kényelmetlen versenyezni ezzel az autóval. Már a rajtnál majdnem nekihajtottam a falnak, mert rendkívül irányíthatatlan az autó viselkedése” – mondta Kubica a

    „Csoda, hogy be tudtam fejezni a versenyt. A csapatnak keményen kell dolgoznia, hogy megoldja az autó problémáit” – tette hozzá a lengyel.

  • Hamilton: A Ferrarinak javulnia kell, ha versenyezni akar velünk

    Hamilton: A Ferrarinak javulnia kell, ha versenyezni akar velünk

    Lewis Hamilton, a világbajnoki címvédő versenyző szerint javulnia kell a Ferrarinak, amennyiben fel akarják venni a versenyt velük 2019-ben.

    A Mercedes sorozatban négy kettősgyőzelemmel nyitotta az idei szezont, amely talán még a stuttgarti márka legnagyobb rajongóinak is elképzelhetetlen lett volna a téli tesztek eredményeit követően.

    „Remélhetőleg a bajnokság egy szakaszában a Ferrari is versenyben lesz velünk” – mondta Hamilton az Autosportnak.

    „Úgy gondolom, Azerbajdzsánban megvolt a sebességük ahhoz, hogy mindkét autójukkal ott legyenek az első rajtsorban.”

    „Az adataink alapján Vettelnek nem volt szélárnyéka a Q3-as gyorskörén, ami négy-öt tizedet ér. Valószínűleg pole pozícióban lett volna, ha kap szélárnyékot és talán izgalmasabb lett volna a verseny.”

    „100%-ot kell nyújtanunk, amihez nagyon közel voltunk – legalábbis szerintem javulniuk kell, ha fel akarják venni a versenyt velünk” – tette hozzá a világbajnoki címvédő.

  • Rosbergék tagadják az eltiltást, de Nico nem lesz ott Barcelonában sem

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Nico Rosberg paddock akkreditációját két versenyre visszavonta az FIA, amiért a korábbi világbajnok versenyző egy barátjának átadta azt Kínában.

    A Forma-1 hivatalos média oldala twitteren reagált a hírre, melyben hamisnak titulálta az értesülést, ám hozzátették, hogy Rosberg valóban hibázott Kínában, de rögtön elnézést kért és Monacóban már ott lesz a versenyhelyszínen.

    Georg Nolte, Rosberg kollégája és korábbi médiás embere a következőket mondta: „Nem igaz az eltiltás. Kínában megbeszéltük a dolgot az F1 akkreditációért felelős munkatársával és ennyi.”

    Rosberg bőbeszédűbb volt és a DPA hírügynökségnek így nyilatkozott: „Az utolsó pillanatban egy barátomnak adtam a belépőm, hogy ott tudjon lenni a rajtrácson.”

    A korábban említett tweet mindenesetre csupán szépségtapasznak tűnik, mert Rosberg valóban kihagy két verseny. Ahogy Nolte is megerősítette, Rosberg nem volt ott a bakui versenyen, valamint Barcelonát is kihagyja, de azért teszi ezt, mert időközben a hamarosan esedékes berlini Greentech Festivalra készül.

  • Kvyat: A következő versenyre veszek egy visszapillantó tükröt Ricciardónak

    Kvyat: A következő versenyre veszek egy visszapillantó tükröt Ricciardónak

    Ahogy arról korábban beszámoltunk, Daniel Ricciardo három rajthelyes büntetést kapott az Azerbajdzsáni Nagydíjon történt incidenséért, melynek során beletolatott korábbi csapattársa, Daniil Kvyat versenyautójába.

    Nem lehet vita tárgya, hogy Ricciardo optimista manőverrel próbálta megelőzni Kvyatot, de ez szinte már az ausztrál pilóta védjegyévé vált. Ezúttal azonban nem jött össze a terve, és a bukótérben épp mögötte lévő kényszerpályára kerülő Daniil Kvyat autójába tolatott, melynek során mindketten feladták a bakui versenyt.

    „Nagyon tisztelem Danielt, csapattársak is voltunk korábban. Nincs problémám vele” – mondta Kvyat.

    „Egyszerűen csak türelmesebbnek kell lennie. Néhány száz méterrel később egy két kilóméteres egyenes állt volna a rendelkezésére, hogy megpróbálja az előzést.”

    „Ez a kanyar nagyon szűk, nem is sikerült előznie, és nekem is követnem kellett a mozgását. A következő versenyre veszek neki egy visszapillantó tükröt” – tette hozzák az orosz.

  • Ricciardo rajtbüntetést kapott Barcelonára

    Ricciardo rajtbüntetést kapott Barcelonára

    Daniel Ricciardo három rajthelyes büntetésben részesült a soron következő Spanyol Nagydíjra, amiért beletolatott Daniil Kvyat autójába Bakuban.

    Ricciardo korábbi csapattársával csatázott az Azerbajdzsáni Nagydíjon, amikor a hármas kanyarban túl mélyet fékezett, és az ütközést elkerülve a bukótérbe kormányozta versenyautóját.

    Mivel Kvyat volt a külső íven, Ricciardo miatt az orosz sem tudta bevenni a kanyart, így kiszélesíteni kényszerült azt.

    Ricciardo minél gyorsabban folytatni kívánta volna a versenyzést, de nem gondolt arra, hogy Kvyat épp mögötte van, így beletolatott az orosz versenyző Toro Rossojába. Az eset során mindkét autó megsérült, így Ricciardo és Kvyat is feladni kényszerültek a versenyt.

    Ricciardo a rajtbüntetésen kívül két büntetőpontot is kapott versenyzői licenszébe, ám az eltiltás veszélye nem fenyegeti, hiszen az elmúlt 12 hónap során ezek az első „fekete” pontjai.