Szerző: Horváth Dániel

  • Leclercet és Rowlandot is kizárták az F2 főversenyéről

    Leclercet és Rowlandot is kizárták az F2 főversenyéről

    A Forma-2 spái főversenyét domináló Ferrari junior Charles Leclercet és bajnoki riválisát, Oliver Rowlandot is kizárták a Forma-1 előszobájának tartott sorozat szombati főversenyéből.

    Az ok: mindkét versenyző autóján túlzott mértékben kopott a padlólemezen lévő középső, ún. kopórész.

    „Mindkét autót alávetettük a szokásos verseny utáni ellenőrzésnek, amikor felfigyeltünk a jelenségre” – áll a közleményben.

    „A kopórészt leszereltük az autókról és méréseknek vetettük alá, ami megmutatta, hogy vastagsága a megengedett határ alatt volt.”

    A két bajnoki rivális kizárásával a Russian Time istálló kettős győzelmet ünnepelhetett Artem Markelovhoz, Luca Ghiotto sorrendben.

    A kizárások után harmdik helyen Leclerc csapattársa, Antonio Fuoco végzett.

    Rowland egyébként egy további büntetést is kapott még a verseny után: a főverseny utolsó körének utolsó kanyarjában vívott hatalmas harcot Markelovval, ám Rowland leterelte a pályáról az oroszt, míg Markelov a bukótérből visszatérve előzte meg a britet.

    Mindkettejüket öt másodperces időbüntetéssel sújtották: Rowland egy másik versenyző kiszorításáért, Markelov pedig pályán kívüli előzésért.

    A bajnoki pontversenyt még így is nagy előnnyel vezető Leclerc mindezek ellenére sem szomorkodik: twitter bejegyzésében azt fontolgatta, talán túl komolyan vették, amikor a hungaroringi időmérőről való kizárása után azt mondta, hogy szeret utolsóként rajtolni.

     

  • Lauda: Alonso a pénz miatt ment a McLarenhez

    Lauda: Alonso a pénz miatt ment a McLarenhez

    Niki Lauda, a Mercedes tanácsadója a SpeedWeeknek nyilatkozva elmondta, szerinte Fernando Alonso a neki ígért rendkívül magas fizetés miatt választotta a McLaren istállót.

    Nemrég Nico Rosberg és Mark Webber mondták, hogy valószínűleg nem lennének képesek végigcsinálni azt, amit Fernando Alonso visel el versenyhétvégéről versenyhétvégére már 2015 óta, amikor a Honda visszatérésével nagy reményekkel távozott a Ferraritól és lett a McLaren-Honda versenyzője.

    Laudát a Belga Nagydíj hétvégéjén kérdezték meg, hogy mit tanácsolna a kétszeres világbajnok Alonsónak: „Semmit” – jelentette ki.

    „Azért van a McLarennél, mert sok pénz akart keresni” – tette hozzá.

    Alonsónak továbbra sincs érvényes szerződése a 2018-as évre, egyelőre tehát homály fedi a jövőjét. Az Auto Bild szellőztette meg a legújabb híreket Alonsóról, miszerint a Williams és Lance Stroll édesapja üdvözölné a spanyol érkezését.

    A német magazin nem pletykaszinten kezeli a hírt, állításuk szerint több mint 90%, hogy bekövetkezik a transzfer.

    Mindenesetre valószínűsíthető, hogy amennyiben Alonso marad a Forma-1-ben, akkor egy éves szerződést köt, mellyel nyitva hagyja a lehetőségeit 2019-re, amikor például lejár Lewis Hamilton jelenlegi kontraktusa.

    Lauda egyelőre nem gondolkozik ezen: „2019 túl messze van, nem aggódom emiatt.”

    „Hamarosan lesz némi mondanivalónk 2018-ról. Én személy szerint nagyon elégedett vagyok Bottasszal. Úgy gondolom a mi párosunk a legerősebb. Vettel és Räikkönen gyengébb egymás mellett, Verstappen és Ricciardo pedig nem elég kiegyensúlyozott.”

    Lauda hozzátette, hogy sem Verstappen, sem Vettel nem lesz mostanában a Mercedes versenyzője.

    Verstappen esetében egyszerűen túlságosan bonyolult lenne kivásárolni jelenlegi kontraktusából: „Verstappen győztes autót akar és jelenleg csalódott, de muszáj kitöltenie a jelenlegi szerződését.”

    Sebastian Vettel további három évre, azaz 2020-ig kötelezte el magát a Scuderiánál – melyet a mai napon, nem sokkal a harmadik szabadedzés leintését követően jelentettek be az olaszok: „Vettel pedig marad a Ferrarinál” – szögezte le Lauda.

     

     

  • Hamilton pályarekorddal szerezete meg a pole pozíciót

    Hamilton pályarekorddal szerezete meg a pole pozíciót

    Lewis Hamilton, a Mercedes háromszoros világbajnok versenyzője 1:42.553-as, pályarekordot jelentő idővel szerezte meg a pole pozíciót Belgiumban. Mellőle Sebastian Vettel, a második sorból pedig Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen rajtolhatnak.

    Hamilton Forma-1-es karrierjének ez volt a 68. pole pozíciója, mellyel beállította Michael Schumacher rekordját.

    Különösebb történések nélkül zajlott le a Belga Nagydíj időmérő edzésének első szakasza, talán Kimi Räikkönent lehetne kiemelni: furcsa vibrációra panaszkodott Ferrarija hátsó tengelyénél, ám Vettel, Hamilton és Verstappen mögött így is negyedik helyen jutott tovább a Q2-be.

    Felipe Massa, Daniil Kvyat, Lance Stroll, Marcus Ericsson és Pascal Wehrlein búcsúztak a Q1-ben.

    Räikkönen továbbra is vibrációra panaszkodott a kvalifikáció második részében, majd versenymérnöke közölte vele, hogy a hátralévő időben már nem tudják megoldani a problémát.

    Szintén problémák hátráltatták Alonsót, pedig még a 65 rajthelyes büntetést kapó csapattársa is segített neki némi szélárnyékozással. Alonso nem fejezte be mért körét: ezúttal is a motorerő hiányára panaszkodott.

    Fernando Alonso, Romain Grosjean, Kevin Magnussen, Carlos Sainz és Stoffel Vandoorne azok, akik elvéreztek a Q2-ben.

    Jolyon Palmer Forma-1-es pályafutása talán legjobb időmérő edzését futotta, hetedikként jutott tovább a Q3-ba, ám mért kört már nem tudott futni a fináléban: a váltóolaj nyomásával akadtak problémák a Renaultnál, elfüstölt alatta az R.S. 17.

  • Röviden: Újabb büntetés Vandoorne-nak

    Röviden: Újabb büntetés Vandoorne-nak

    Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Stoffel Vandoorne autójában több erőforrás egységet kicseréltek, ráadásul tegnap a sebességváltót is egy tejesen újra cserélték, így a belga versenyző már 40 rajthelyes büntetésnél tartott.

    Nos, a pénteki szabadedzések után a Honda lehetséges meghibásodásoktól tartva beszerelte Vandoorne autójába idén már kilencedik MGU-H-ját és turbóját, valamint hatodik V6-os motorját és MGU-K-ját.

    A cseréknek köszönhetően Vandoorne 40 helyes rajtbüntetés 65-re nőtt.

    Vandoorne így mégsem használja a Honda továbbfejlesztett erőforrását, az időmérő edzést már a 3.5-ös specifikációval kezdi meg, ugyanazzal mint csapattársa, Fernando Alonso.

     

  • HIVATALOS: Vettel 2020-ig hosszabbított a Ferrarival!

    HIVATALOS: Vettel 2020-ig hosszabbított a Ferrarival!

    A Scuderia Ferrari nem sokkal a Belga Nagydíj harmadik szabadedzésének leintését követően hivatalosan megerősítette, hogy Kimi Räikkönen szerződéshosszabbítását követően Sebastian Vettel is marad a csapatnál, így 2018-ban változatlan felállással állnak rajthoz.

    Kissé talán meglepetésszerűen érkezett a hír dél után néhány perccel, ugyanis Vettel pénteken még azt állította, a következő két hétben nem vár új híreket a jövőjével kapcsolatban.

    A sajtóban többször is előkerült a pletkya, hogy Vettel csak egy évre kötelezné el magát az olaszokhoz, bízva egy esetlegesen felszabaduló Mercedes ülésben a 2019-es szezonra.

    Niki Lauda ma reggel a Sky Sportsnak megerősítette, hogy tárgyaltak Vettellel, ám a Ferrari egyre versenyképesebbé válásával valószínűtlenebbé vált, hogy elhagyja a Ferrarit.

    „Szerintem ha egy versenyző okos, több csapattal is tárgyal, hiszen így jobb pozícióba kerülsz” – mondta Lauda.

    Vettel 2015-ben érkezett a Scuderiához: több futamgyőzelmet is szerzett, ám mindezidáig a világbajnoki cím nem jött össze, habár a Red Bullal négy világbajnoki címet begyűjtő német versenyző jelenleg vezeti az egyéni bajnoki tabellát Lewis Hamilton előtt.

  • További büntetés Vandoorne-nak, de a két Sauber sem úszta meg

    További büntetés Vandoorne-nak, de a két Sauber sem úszta meg

    A Belga Nagydíj versenyhétvégéjének korábbi szakaszában már beszámoltunk róla, hogy a McLaren erőforrást cserélt hazai futamára készülő pilótája, Stoffel Vandoorne autójában, aminek következményeképp 35 rajthelyes büntetésben részesült.

    A kettes rajtszámú McLarenben a frissen beszerelt egységek közül ez volt a nyolcadik turbó és MGU-H, a hatodik akkumulátor (ES) és vezérlő elektronika (ECU), valamint az ötödik motor és MGU-K.

    A 2015-ös GP2 bajnok Vandoorne autójában azóta a sebességváltót is kicserélték, így már 40 helyes rajtbüntetésnél jár.

    Vandoorne az Autosport.com-nak nyilatkozva elmondta, nyilvánvalóan nem boldog, hogy éppen hazai versenyén kap büntetést, ám a szezon eddigi részében bekövetkezett meghibásodások miatt ez elkerülhetetlen volt.

    A Hondának egyébként egészen pontosan a 3.6-os specifikációjú, továbbfejlesztett erőforrását hallhatjuk majd Vandoorne autójában.

    Azonban nem Vandoorne az egyetlen, aki büntetéssel kezdi meg a spái versenyt: Marcus Ericsson Sauberjének sebességváltójában még a Magyar Nagydíj után találtak némi sérülést, így kénytelenek voltak a csere mellett dönteni.

    Ericsson csapattársa, a Mercedes által támogatott Pascal Wehrlein is hasonlóan járt: a német versenyzőnél is kicserélték a sebességváltót, így mindkettejük az időmérő edzésen elfoglalt pozíciójához képest öt rajthellyel hátrébbról kezdheti majd meg a vasárnapi futamot.

     

     

     

  • Auto Bild: Alonso a Williams versenyzője lesz 2018-ban

    Auto Bild: Alonso a Williams versenyzője lesz 2018-ban

    A német Auto Bild magabiztosan állítja: Fernando Alonso és a Williams nagyon közel áll ahhoz, hogy megállapodjanak a 2018-as szezonra.

    Ez nem csak egy pletyka – írják a németek. Alonso Williams-Mercedesre váltásának valószínűsége több mint 90%.

    A Williams 2018-ban az erőforrás mellett más egységeket is megvásárolna a Mercedestől: a részletekről tegnap tárgyaltak.

    Alonso Lance Stroll csapattársa lenne, a fiatal kanadai versenyző milliárdos édesapja, Lawrence Stroll jelentősen megkönnyítené a Williams dolgát, ami egy Alonso kaliberű versenyző finanszírozását jelentené.

    A Bild szerint idősebbik Stroll tehát üdvözölné Alonso érkezését, így fia a lehető legjobb mentort kapná maga mellé.

    Mint ismert, Felipe Massa tavaly év végén búcsút intett a Forma-1-nek, ám Nico Rosberg visszavonulásával és Valtteri Bottas Mercedeshez való távozásával a Williams visszahívta 2017-re. Szerződése a szezon végén lejár, szóval ez sem lehet akadály Alonso szerződtetésében.

    A Bild Alonso lehetséges utódjáról is ír: a Hungaroringen Forma-1-es tesztlehetőséget kapó Lando Norris, a Forma-3-as bajnokság éllovasa érkezhet a kétszeres világbajnok helyére. Mindazok ellenére, hogy Norris nemrég elmondta, 2018-ban a Forma-2 vagy a Super Formula sorozat lehet reális cél számára.

     

  • Renault Megane érkezik 2018-ban a TCR sorozatba!

    Renault Megane érkezik 2018-ban a TCR sorozatba!

    A svájci központú MVM nem sokkal ezelőtt jelentette be, hogy a TCR sorozat technikai szabályainak megfelelő Renault Megane versenygépet terveztek.

    Az MVM zöld jelzést kapott a Renault-tól, hogy megtervezze, fejlessze, megépítse, majd a TCR-ből érdeklődő csapatok számára eladja a rendkívül mutatósra sikeredett autót.

    Ahogy a sajtóanyagban is közzétett képen látszik, az első kaszni már elkészült: mihelyst üzembe helyezik a hajtásláncot, intenzív tesztelés vár az MVM mérnöki gárdájára.

    „Minden energiánkat és erőnket beletettük a projektbe, mellyel demonstrálni akarjuk szisztematikus, magas színvonalú hozzáállásunkat a szabályokon belüli legnagyobb teljesítmény elérése érdekében” – mondta Milenko Vukovic, a svájci Vukovic Motorsport vezetője.

    „Azt akartuk, hogy a Megane-ban minden összetevő meglegyen, ami egy nagyszerű és versenyképes versenyautóhoz kell” – tette hozzá.

    Az MVM számára a következő legfontosabb lépés a motor fejlesztése lesz, miközben előkészítik a rendkívül széleskörű tesztporgramot.

    Mihelyst sikerrel zárják a TCR homologizációs folyamatát, a Renault Megane megvásárolhatóvá válik a csapatok számára.

     

  • Leclerc megállíthatatlan, hat tizeddel nyerte az időmérőt

    Leclerc megállíthatatlan, hat tizeddel nyerte az időmérőt

    Charles Leclerc, a Forma-2-es bajnokság 2017-es szezonját domináló monacói versenyző az esős körülmények között rendezett Belga Nagydíj időmérő edzésén is pole pozíciót szerzett: hat tizeddel verte a második helyezet Nicholas Latifit.

    A Forma-2-es mezőny nyolcadik versenyhétvégéjét teljesíti ezen a hétvégén Belgiumban, Leclerc pedig hetedik pole pozícióját szerezte a szezonban – hozzá kell tenni, hogy a hungaroringi kvalifikációról a technikai szabályzat megsértése miatt kizárták, de a pályán Magyarországon is Leclerc autózta a leggyotsabb időt. A Ferrari juniorja tehát megállíthatatlan: időmérő edzésen továbbra sem talál legyőzőre.

    Rendkívül trükkös körülmények között került megrendezésre az F2-esek kvalifikációja: eső, sárga zászlós szektorok és egy piros zászlós megszakítás is nehezítette a versenyzők dolgát.

    Leclerc közvetlen bajnoki riválisa – 50 pont lemaradással -, Olivier Rowland a harmadik helyet szerezte meg, közéjük éppen Oli csapattársa, a Hungaroringen Forma-1-es tesztlehetőséget kapó Nicholas Latifi ékelődött be.

    A hétvége kezdetén csapatot váltó McLaren junior Nyck de Vries első Racing Engineering színeiben futott versenyhétvégéjén hatodikként várhatja a piros lámpák kialvását, míg az őt helyettesítő Louis Deletraz csak a tizenharmadik helyet szerezte meg a Rapax csapatnál.

    A Rapax másik autójában is versenyzőcsere történt: Roberto Merhi egyelőre egy verseny erejéig tért vissza a Forma-2-be, Sergio Canamasast helyettesíti Spában. Merhi jól teljesített: a nyolcadik rajtkockából rajtolhat holnap.

    1. Charles Leclerc Prema Racing 1:57.681 7
    2. Antonio Fuoco Prema Racing 1:57.819 0.138 17
    3. Oliver Rowland DAMS 1:58.015 0.334 14
    4. Artem Markelov RUSSIAN TIME 1:58.184 0.503 12
    5. Ralph Boschung Campos Racing 1:58.421 0.740 15
    6. Norman Nato Pertamina Arden 1:58.425 0.744 18
    7. Nyck de Vries Racing Engineering 1:58.469 0.788 15
    8. Sean Gelael Pertamina Arden 1:58.565 0.884 14
    9. Gustav Malja Racing Engineering 1:58.596 0.915 15
    10. Nicholas Latifi DAMS 1:58.603 0.922 15
    11. Sergio Sette Camara MP Motorsport 1:58.607 0.926 16
    12. Alexander Albon ART Grand Prix 1:58.675 0.994 12
    13. Luca Ghiotto RUSSIAN TIME 1:58.677 0.996 14
    14. Nobuharu Matsushita ART Grand Prix 1:58.767 1.086 14
    15. Louis Deletraz Rapax 1:58.788 1.107 16
    16. Robert Visoiu Campos Racing 1:58.805 1.124 16
    17. Santino Ferrucci Trident 1:58.811 1.130 15
    18. Jordan King MP Motorsport 1:58.881 1.200 18
    19. Nabil Jeffri Trident 1:59.408 1.727 16
    20. Roberto Merhi Rapax 1:59.586 1.905 14
  • Büntetőpontok állása a nyári szünet után

    Büntetőpontok állása a nyári szünet után

    A büntetőpontok rendszerét 2014-től kezdődően vezették be a Forma-1-ben, egy esetleges eltiltáshoz jelenleg a Toro Rosso orosz versenyzője, Daniil Kvyat áll a legközelebb.

    A büntetőpontok 12 hónap, azaz egy naptári év eltelte után automatikusan törlődnek, egy éven belül szerzett 12 pont után pedig egyversenyes eltiltás jár. Kvyat neve mellett tíz egység áll, melynek felét az elmúlt három versenyen gyűjtötte be.

    Kevin Magnussen és a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel is közel van a tűzhöz: öt pontrá állnak az egyversenyes eltiltástól.

    Utoljára 2012-ben, még a büntetőpontok rendszerének bevezetése előtt tiltottak el versenyzőt a Forma-1-ben: Romain Grosjeannak az Olasz Nagydíjat kellett kihagynia, miután tömegbalesetet okozott a Belga Nagydíj rajtjánál.

    Daniil Kvyat                          10
    Kevin Magnussen                           7
    Sebastian Vettel                           7
    Carlos Sainz                           5
    Sergio Perez                           5
    Jolyon Palmer                           5
    Stoffel Vandoorne                           4
    Nico Hulkenberg                           4
    Esteban Ocon                           4
    Max Verstappen                           3
    Romain Grosjean                           3
    Pascal Wehrlein                           2
    Lewis Hamilton                           2
    Felipe Massa                           2