Szerző: Horváth Dániel

  • Honda: Nagyon közel vagyunk a Renault-hoz

    Honda: Nagyon közel vagyunk a Renault-hoz

    Yusuke Hasegawa, a Honda Forma-1-es projektjét vezető japán szakember szerint jelenlegi specifikációjukkal már nagyon közel állnak a Renault szintjéhez.

    A Honda már harmadik szezonját tölti idén a Forma-1-ben 2015-ös visszatérését követően, ám továbbra is egy rendkívül megbízhatatlan és lassú erőforrással rendelkeznek.

    A japánok töretlenül bíznak a projekt sikerességében: Hasegawa szerint a Spában bevetett 3.5-ös specifikációjú fejlesztési csomaggal nagyot fejlődtek.

    „A szezon kezdete óta fejlesztettük az erőforrásunkat. Nem csak teljesítményben, de megbízhatóságban is fejlődtünk.”

    „Úgy gondolom, a 3.5-ös specifikáció bevetése óta teljesítményben nagyon közel kerültünk a Renault-hoz. Nem mondom, hogy jobbak vagyunk a Renault-nál, de a fontos dolog, hogy a megbízhatóságunk sokkal jobb.”

    Hasegawa meg van győződve róla, hogy visszatérésük óta most állnak a legközelebb riválisaikhoz: „Még nem vagyunk elég közel, de a hátrányunk nagyon kicsi a tavalyi és az első évünkhöz hasonlítva.”

    „Nem kételkedünk a jelenlegi koncepcióban, ami nagyon hasonló a Renault, a Ferrari és a Mercedes által alkalmazotthoz. Nem látom okát annak, hogy nem érhetjük el az ő szintjüket.”

     

     

     

  • Hamarosan bemutatozik az új motorformula

    Hamarosan bemutatozik az új motorformula

    Október 31-én bemutatásra kerül a Forma-1-ben 2021-től használatos motorformula – írja a német Auto Motor und Sport.

    Ross Brawn, a Forma-1 technikai oldalát vezető brit szakember vezetésével dolgozták ki a jelenlegi erőforrásrendszer utódját. Brawn korábbi csapatfőnökeket és mérnököket is bevont a projektbe.

    A jelenlegi 1,6 literes V6-os turbófeltöltésű hibrid erőforrások helyére egy olcsóbb és a szurkolók igényeinek eleget téve hangosabb motor bevezetését tervezik.

    Valószínűleg a V6-os koncepció marad, tehát csalódniuk kell azoknak, akik ismét V8-as vagy V10-es szívómotorokat szeretnének látni a száguldó cirkuszban. Jelenleg túl komplikált az erőforrások architektúrája, amin mindenképp változtatni fognak.

    Az új platform célja, hogy további gyártók csatlakozzanak a Forma-1-hez: többek között a Porsche és az Aston Martin is jelezte részvételi szándékát – persze csak akkor, ha csökkentik a költségeket.

    A német lap szerint 2019-től a hosszú ideje tervezett költségvetési sapka is bevezetésre kerül, erről november hetedikén tudhatunk meg részleteket.

     

     

     

  • A Libertynek nagyon fontos Németország

    A Libertynek nagyon fontos Németország

    Chase Carey, a Forma-1 amerikai vezetője fontos helyszínként tekint Németországra.

    Mint ismeretes, Németország idén nem kapott helyet a versenynaptárban, ám 2018-ban visszatér a száguldó cirkusz mezőnye: Hockenheimben rendezik majd a jövő évi futamot.

    „Németország nagyon fontos” – mondta Carey a Die Welt-nek.

    „Tisztában vagyunk az amerikai és az ázsiai piac növekedésével, de a sport alapjai kiemelt fontossággal bírnak és ezek az alapok Nyugat-Európában vannak.

    „Németország a legnagyobb és leggazdagabb ország Nyugat-Európában, nagyszerű sportbeli történelemmel.”

    „Német a regnáló egyéni és csapatvilágbajnokunk is.”

    „Építeni szeretnénk erre és egy versenyhétvége nyilvánvalóan fontos része ennek. Utána kell járnunk, hogy hol és miképp tudjuk megvalósítani.”

    Careyt a németországi ingyenes közvetítés bizonytalanságáról is kérdezték: „Erről nem fogok nyíltan beszélni” – jelentette ki.

    „A nyilvánosság bevonása általában félreértésekhez vezet és hátráltatja a döntéshozatalt, valamint egy valódi kapcsolat létrehozását.”

  • Meglepetést tartogat a Toro Rosso

    Meglepetést tartogat a Toro Rosso

    Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója gyakorlatilag kizárta Pascal Wehrlein, a Mercedes által támogatott német versenyző szerződtetését.

    Továbbra is tisztázatlan Wehrlein Forma-1-es jövője: a Ferrari Sauberrel kötött szerződése értelmében az olaszok szinte biztosan beültetik saját versenyzőjüket, Charles Leclercet az egyik Sauberbe. Marcus Ericsson távozását sokan valószínűtéennek tekintik, mivel a svéd versenyző támogatói jelentős pénzt hoznak a svájci csapat számlájára.

    A Toro Rosso 2018-as felállása is tisztázatlan: Pierre Gasly helye szinte biztosra vehető, ám Carlos Sainz távozásával kérdéses a második versenyző kiléte.

    „Wehrlein nem szerepel a listánkon” – jelentette ki Marko.

    De akkor ki szerepel azon a bizonyos listán? „Talán egy meglepetésember” – válaszolta az osztrák üzletember. A Formula-2-es mezőnyből – a Honda érkezése miatt a japán Nobuharu Matsushita opció lehet, de Sean Gelael is esélyes.

  • Boullier: Már a részletekről tárgyalunk Alonsóval

    Boullier: Már a részletekről tárgyalunk Alonsóval

    Eric Boullier, a McLaren csapatfőnökének elmondása szerint már csak a részletek hiányoznak Fernando Alonso 2018-as szerződéséből.

    Boullier elmondása szerint tehát Alonso jövőre is a McLaren versenyzője lesz: „Úgy gondolom nincs semmi különleges nehézség.”

    „Már a részletekről tárgyalunk. Mindkét fél folytatni akarja, így arra számítok, hogy meg tudunk egyezni.”

    Stoffel Vandoorne viszont kijelentette: kész a McLaren első számú versenyzője lenni, amennyiben Alonso mégsem hosszabbít és a wokingiak Lando Norrist ültetik a kétszeres világbajnok helyére.

    „Stoffel készen áll?” – tette fel a kérdést Boullier.

    „Eddig 15 versenyt teljesített idén a Forma-1-ben, illetve egyet tavaly. Ez nem jelent sok tapasztalatot.”

    „Viszont az elmúlt három-négy versenyt megnézve egyértelmű, hogy tudja miként hozza ki a maximumot az adott csomagból. Ez nagyban segíti a csapatot.”

    Alonso egyértelműen sokat vár a 2018-as McLaren-Renault kapcsolattól: elmondta, hogy a Red Bull Malajziában aratott győzelme mutatja, lehet nyerni a Renault erőforrással.

    „A Red Bull kapcsolata már tíz éve tart a Renault-val, de mi is eltökéltek vagyunk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el” – jelentette ki Boullier.

  • Vandoorne is beszólt a Hondának

    Vandoorne is beszólt a Hondának

    Úgy tűnik Stoffel Vandoorne nem csak a pályán való teljesítményben, de azon kívül is egyre közelebb kerül csapattársához, Fernando Alonsóhoz.

    A McLaren belga versenyzőjét a csapat szokásos időmérő utáni sajtótájékoztatóján kérdezték arról, hogy milyen különbséget érez a suzukai pályán a Forma-1 és a Super Formula autó között.

    „Az egyenesekben elég hasonló az érzés” – mondta Vandoorne, utalva a Honda alacsony végsebességére.

    Vandoorne mellett Alonso, Boullier és a Honda F1-es projektjét irányító Yusuke Hasegawa is részt vett a sajtótájékoztatón. Alonso és Boullier vették a poént, a német Auto Motor und Sport helyszíni riportere szerint nem is bírták ki mosoly nélkül.

    Hasegawa érthetően közel sem volt ennyire boldog Vandoorne nyilatkozatát hallva.

    A McLaren két versneyzője közül Alonsónak jött össze a Q3-as szereplés, ám erőforrás-komponensek cseréje miatt 35 rajthelyes bünetésben részesült, így csapattársa, Vandoorne várhatja kedvezőbb helyzetből a rajtot: tizedikként startolhat.

     

  • Charles Leclerc a Forma-2 2017-es bajnoka!

    Charles Leclerc a Forma-2 2017-es bajnoka!

    Charles Leclerc a Forma-2 jerezi fordulójában végleg pontott tett a 2017-es bajnokságra: főversenyen aratott győzelme után bebiztosította bajnoki címét.

    A Ferrari juniorja dominálta a sorozatot: versenytársai nem tudták felvenni a 19 éves monacói tempóját.

    Leclerc tegnapi leggyorsabb körének köszönhetően pole pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását. Nagyszerűen kapta el a start pillanatát, így nem is volt kérdés, hogy megtudja-e tartani vezető helyét a mögötte induló Luca Ghiottóval és Sergio Sette Camarával szemben.

    Leclerc nagyon erős tempót diktált: több mint tíz másodperces előnyt épített ki a kerékcserék idejéig.

    A 32. körben szükség volt a Safety Car szolgálataira, így odaveszett Leclerc addigi előnye: Nobuharu Matsushita és Santino Ferrucci akadtak össze az első kanyarban.

    Az újraindítást követően Leclerc szenvedett a gumijaival, így mindössze két tizedes előnnyel nyerte a futamot közvetlen bajnoki riválisa, Oliver Rowland előtt. A dobogó harmadik fokát Antonio Fuoco, a Prema Racing olasz versenyzője szerezte meg.

    Nyolcadik helyének köszönhetően a holnapi sprintversenyt Alex Palou kezdheti meg az élről, akinek ez az első versenyhétvégéje a sorozatban. Palou a Campos Racing színeiben kapott lehetőséget, Robert Visoiu helyén.

    1. Charles Leclerc Prema Racing Dallara 1:01p.31mp.999
    2. Oliver Rowland DAMS Dallara 0.230
    3. Antonio Fuoco Prema Racing Dallara 0.917
    4. Nicholas Latifi DAMS Dallara 1.236
    5. Artem Markelov Russian Time Dallara 2.685
    6. Jordan King MP Motorsport Dallara 6.744
    7. Luca Ghiotto Russian Time Dallara 8.017
    8. Alex Palou Campos Racing Dallara 8.262
    9. Nabil Jeffri Trident Dallara 14.483
    10. Sergio Sette Camara MP Motorsport Dallara 16.226
    11. Norman Nato Pertamina Arden Dallara 16.256
    12. Alexander Albon ART Grand Prix Dallara 17.122
    13. Nyck de Vries Racing Engineering Dallara 17.657
    14. Gustav Malja Racing Engineering Dallara 24.855
    15. Rene Binder Rapax Dallara 26.942
    16. Sean Gelael Pertamina Arden Dallara + 1 kör
    17. Louis Deletraz Rapax Dallara + 1 kör
    18. Nobuharu Matsushita ART Grand Prix Dallara + 1 kör
    Santino Ferrucci Trident Dallara Kiesett
    Ralph Boschung Campos Racing Dallara Kiesett

     

     

  • Vettel: Bottast útzárként használta a Mercedes

    Vettel: Bottast útzárként használta a Mercedes

    Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője meg van győzödve róla, hogy a Mercedes szándékosan utasította Valtteri Bottast, hogy tartsa fel őt a múlt hétvégi Malajziai Nagydíjon.

    Habár a Mercedes és Bottas is tagadta, hogy második számúként tartanák számon a tavalyi világbajnok, Nico Rosberg helyére érkező finn versenyzőt – Vettel szerint egyértelmű, hogy mi történt Sepangban.

    „Világos, hogy mit csinált a Mercedes” – mondta Vettel.

    „Útzárként használták Bottast” – tette hozzá.

    Könnyen lehet azonban, hogy Bottas egyszerűen csak nem találta a tempót: bevallotta, hogy karrierjének legkeményebb időszakát éli.

    „Ha továbbra is így versenyzek, az senkinek nem fog jót tenni” – mondta Bottas.

    Vettel frusztrációja érhető: hosszú idő után ismét úgy tűnik, hogy a Ferrari lemaradása minimális – ha egyáltalán beszélhetünk lemaradásról -, ám közel sem tudták maximalizálni lehetőségeiket az elmúlt két versenyhétvégén.

     

  • Palmer a szelet hibáztatja kipördüléséért

    Palmer a szelet hibáztatja kipördüléséért

    Jolyon Palmer, a Renault-tól év végén távozó brit versenyző elmondása szerint a rendkívül erős hátszél tehető felelőssé a 14-es kanyarban történő kipördüléséért.

    Palmer 12.-ként, közvetlenül csapattársa, Nico Hülkenberg mögött autózott a Maláj Nagydíjon, amikor megtráfálta őt a szél és hibázott, aminek következményeképp pozíciót is veszített: Fernando Alonso tudta megelőzni a GP2 2015-ös bajnokát.

    „Úgy érzem, gyorsabb voltam Hülkenbergnél. Végül túl közel kerültem hozzá és elveszítettem az autóm feletti kontrollt” – mondta Palmer az Autosport.com-nak.

    „Nagy hátszél volt, ami befolyásolja a szélárnyékban autózót. Nagyon sok aerodinamikai tapadást veszítettem.”

    „Szinte ugyanott kezdtem a kanyart mint az előző körökben, majd hirtelen elment a hátsó tapadás.”

    „A harmadik szabadedzésen túlkormányzottsággal szenvedtem ebben a kanyarban, majd megváltoztattuk és sokkal jobb lett.”

    „Az időmérőn és a versenyen is rendben volt, majd egyszer csak nagyon megváltozott, ami meglepetésként ért.”

  • Gasly feladja a Super Formula bajnoki címet?

    Gasly feladja a Super Formula bajnoki címet?

    Pierre Gasly, a Maláj Nagydíj hétvégéjén Forma-1-ben debütáló francia versenyző kész kihagyni a Super Formula szezonzáró versenyét, amennyiben a Toro Rosso Austinban is igényt tartana a szolgálataira.

    A japán sorozat utolsó, suzukai versenye ugyanis ütközik az F1-es Amerikai Nagydíjjal, így a Kvyatot helyettesítő Gasly még nemt tudja biztosra, hogy melyik helyszínen fog versenyezni.

    Egy bajnoki cím mindig fontos” – vallotta be Gasly, aki fél ponttal áll a bajnoki tabella második helyén Hiroaki Ishiura mögött.

    „A GP2-es bajnokság megnyerése után ez volt a következő célom, de Austinban is jó lenne versenyezni. Nem tudom hol lennék inkább.”

    „Ha tudom, hogy befejezhetem az egész szezont a Forma-1-ben, akkor inkább Austinban állnék rajthoz.”

    „A Forma-1 a végső célom” – tette hozzá.

    „Még nem beszéltünk 2018-ról. Természetesen ha rajtam múlna, már aláírtam volna a szerződésem” – jelentette ki a 21 éves francia.