Szerző: Horváth Dániel

  • A Red Bull négy motort szeretne, de a Ferrari ellenáll

    A Red Bull négy motort szeretne, de a Ferrari ellenáll

    A Red Bull – már nem első alkalommal – felvetette az ötletet, hogy 2018-ban is négy erőforrás egységet használhassanak a tervezett három helyett.

    Számtalan hátrasorolásos büntetést hozott az idei szezon, amikor a versenyzőket önhibájukon kívül, a rendkívül komplex erőforrások komponenseinek cseréje miatt büntették.

    Christian Horner, a négyszeres világbajnok Red Bull istálló csapatfőnöke a Stratégiai Csoport legutóbbi ülésén is felhozta a témát: lobbizott a három motoros szabály eltörlése mellett.

    Ahhoz, hogy megváltoztassák a szabályt, minden csapat beleegyezésére szükség lenne, ám a Ferrari egyöntetűleg leszavazta az ötletet.

    Az olaszok sok pénzt és erőforrást áldoztak a 2018-as specifikációjú V6-os egységük fejlesztésére, így nem kívánnak visszatérni az idei szabályohoz.

    „Egy korábbi megbeszélésen próbáltam visszahozni a négy motoros szabályt, de nem támogatták” – mondta Horner még Monzában.

    „Remélem, hogy változni fog a helyzet, mivel a szezon végéhez közeledve további büntetéseket kapnak a csapatok.”

     

     

  • Rosberg készen áll kibékülni Hamiltonnal

    Rosberg készen áll kibékülni Hamiltonnal

    Nico Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka készen áll arra, hogy kibéküljün korábbi riválisával és gyermekkori barátjával, Lewis Hamiltonnal.

    Miután Rosberg szenzációs szezont produkálva beteljesítette álmát, és megnyerte a Forma-1-es világbajnokságot, a visszavonulás mellett döntött.

    A német helyére a Mercedes Valtteri Bottast szerződtette. Hamilton eddig remekül kijön újdonsült csapattársával, ám barátságról szó sincs – legalábbis Niki Lauda szerint.

    „Hamilton és Bottas nem barátok” – jelentette ki Lauda az olasz La Gazzetta dello Sportnak.

    „Azonban nincs közöttük útálat, ahogy Lewis és Nico között volt. Ez nem volt jó a csapat számára, egymást viszont folyamatosan jobb teljesítményre sarkallták.”

    „Régen nagyon jó barátok voltunk és ez a jövőben is így lehet. Már nem vagyunk egymás riválisai, szóval nem látom okát, hogy miért ne békülhetnénk ki” – mondta 2016 világbajnoka.

    Habár Hamilton és Rosberg egymás szomszédságában él Monacóban, egy telefonbeszélgetés sem zajlott közöttük az idei évben: „Idáig még nem jutottunk el” – vallota be Rosberg.

    „A maga útját járja, amiért nangyon tisztelem. Magas szintet képvisel. Sokan nem kedvelik, amit csinál és ahogyan csinálja, de szerintem menő, hogy saját magát adja.”

     

  • Magnussent már egy ideje egyáltalán nem érdeklik a pletykák

    Magnussent már egy ideje egyáltalán nem érdeklik a pletykák

    Kevin Magnussen, a Haas 25 éves dán versenyzője elmondása szerint megtanulta kizárni a róla alkotott negatív vélemények olvasását.

    Felmerüt a pletyka, miszerint a Ferrari Charles Leclerc mellett másik pártfogoltját, Antonio Giovinazzit is szeretné a Forma-1-es mezőnyben látni 2018-tól, ami Magnussent hozná kellemetlen helyzetbe.

    Mivel a Saubernél Marcuss Ericsson erős anyagi támogatást nyújt csapatának, szinte elképzelhetetlen a távozása, így a Ferrarinál felmerült, hogy másik partnercsapatuk, a Haas egyik autójába, történetesen Kevin Magnussen helyére ültetnék be hazai protezsáltjukat.

    „Egy ideje már befejeztem a közösségi oldalak olvasgatásást” – mondta a dán.

    „Ez sokat segített. Nem érdekel mit gondolnak rólam az emberek. Ha valaki negatívat mond, az újságírók úgyis közlik, de tulajdonképpen nem is zavar.”

    „Természetesen nem az a célom, hogy népszerűtlen legyek, de az eredmények elérése érdekében néha ki kell tenned a könyöködet.”

    „Nem akarok a legnépszerűbb lenni a többi versenyző között. Az eredmények és a versenybírák szava az, ami számít.”

    „Idén mindössze egy büntetést kaptam a vezetésemből kifolyólag, ami azt jelenti, hogy nem vagyok olyan rossz.”

    „Vannak barátaim a paddockan, de nem a pilóták között. Ez így nem működne, szóval nem bánom.”

  • Alonso alig várja, hogy normális motorral versenyezhessen

    Alonso alig várja, hogy normális motorral versenyezhessen

    Fernando Alonso nemcsak a futam utáni nyilatkozatában szúrt oda a Hondának, amikor figyelmeztette a Toro Rossót, hogy nagyon nehéz dolguk lesz jövőre a Honda erőforrással.

    2005 és 2006 vilábajnoka a Brazil Nagydíj leintését követően csapatrádión jelezte versenymérnökének, hogy a japánok elmúlt versenyhétvégéken mutatott javulása ellenére sem elégedett az erőforrás teljesítményével.

    „Szép verseny Fernando, nyolcadik hely! Majdnem elkaptuk… (Massát – a szerk.)” – mondta Alonso versenymérnöke.

    „Igen! Nagyon jó verseny volt, határozottan megérdemeltük a pontokat! Sokszor megérdemeltük volna idén, de ma meg is kaptuk őket. Nyilvánvalóan normális végsebességgel könnyedén ott lehettünk volna az első négy-öt hely valamelyikén. Szóval… A következő év mókás lesz!” – válaszolta Alonso.

    Mint azt a Forma-1-et követők szinte kivétel nélkül tudják: a McLaren 2018-tól – története során először – Renault motorokra vált, és három évnyi szenvedést követően szakít a Hondával.

    Alonso mindenesetre nagyot vívott korábbi Ferraris csapattársával, az utolsó előtti Forma-1-es versenyét teljesítő Felipe Massával. Szinte az egész versenyen kergette a hazai pályán versenyző brazilt, ám többek között a Honda sebességhátránya miatt sem tudta megelőzni.

  • Hivatalos: Lando Norris Abu Dhabiban debütál a Forma-2-ben!

    Hivatalos: Lando Norris Abu Dhabiban debütál a Forma-2-ben!

    Lando Norris, a McLaren által protezsált fiatal brit versenyző az európai Formula-3-as bajnokság megnyerése után két hét múlva már a Forma-2 Abu Dhabiban rendezett szezonzáró hétvégéjén ülhet autóba.

    Norris a spanyol Campos Racing színeiben mutatkozhat be a Forma-1 előszobájának is nevezett sorozatban, miután a csapat néhány nappal ezelőtt szerződést bontott Ralph Boschunggal.  A Campos másik autóját nagy valószínűséggel a 20 esztendős spanyol Alex Palou vezeti majd.

    A 17 éves Norris ezen a héten sem fog unatkozni: kedden a Pirellinek tesztelhet Interlagosban a McLarennel, hétvégén pedig a Makaói F3-as versneyen indul, aminek az első szabadedzését kihagyni kényszerül brazíliai tesztlehetősége miatt.

    „Az F3 megnyerése után a következő lépés a Formula-2 vagy a Super Formula lesz 2018-ban, ami nagy lépés az álmom eléréséért, hogy egy napon Forma-1-es versenyző legyek” – mondta Norris.

    „A Forma-2 utolsó két versenyén való részvétel egy bónusz lehetőség, bármelyik kategóriát is választom majd.”

    „Ez lesz az első alkalom, hogy olyan versenyen veszek részt, ahol kötelező bokszkiállást kell teljesítni, ami újdonság lesz számomra.”

    „Az európai F3-as sorozatot első próbálkozásra való megnyerése után nagyszerű lenne Makaóban is nyerni. Csodás lezárása lenne az évnek, ami egyébként már így is szenzációs volt” – tette hozzá.

     

     

     

  • Vettel úgy érzi, csak Bakuban bakizott

    Vettel úgy érzi, csak Bakuban bakizott

    Sebastian Vettel, a Red Bull Renault-val 2010 és 2013 között négy világbajnoki címet szerző német versenyző úgy érzi, egyéni hibát csak Bakuban vétett a 2017-es bajnoki címért folytatott küzdelmében.

    Lewis Hamilton két héttel ezelőtt Mexikóban matematikailag is eldöntötte az idei világbajnokság sorsát: behozhatatlan előnyre tett szert.

    Vettel bevalotta, hogy csalódáskeltő érzés volt elveszíteni a címet, ám a La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozata szerint itt az ideje továbblépni.

    „Már ideje lapozni és továbbmenni. Két verseny hátravan még a szezonból és Valtterivel versenyzem a második helyem megvédéséért.  50 pont szerezhető még” – mondta Vettel.

    Sergio Marchionne, a Scuderia elnöke is megszólalt az elveszített világbajnoki cím kapcsán: véleménye szerint az okok egy része technikai hibákból, a másik pedig versenyzői hibákból származtatható.

    Vettel nem feltétlenül ért egyet Marchionne megszólalásával: „Csak Bakuban hibáztam egy nagyot. A szezon többi része elég jól ment” – utalt a négyszeres világbajnok az Azerbajdzsáni Nagydíjon történtekre, amikor a Safety Car fázis alatt szándékosan ráhúzta a kormányt Hamiltonra, mivel úgy érezte, túl lassan közlekedik a brit.

  • A Toro Rossónál nem aggódnak a Honda miatt

    A Toro Rossónál nem aggódnak a Honda miatt

    Franz Tost, a Scuderia Toro Rosso csapatfőnöke egyáltalán nem tart attól, hogy a Honda erőforrás versenyképtelen lesz 2018-ban: sőt, már várja a japánokkal való közös munkát.

    A McLaren jövőre a Renault erőforrásait használja, miután szakítottak a Hondával, és felrúgták a megállapodásukat.

    Természetesen fontos volt, hogy a Honda ne maradjon csapat nélkül, ezért hosszas tárgyalások eredményeképp a Toro Rosso megállapodott a japánokkal, a felszabaduló Renault motorokat pedig a McLaren fogja használni.

    „Nem lehet több problémánk, hiszen hétvégéről-hétvégére erőforrást kell cserélnünk” – mondta ironikusan Tost, odaszúrva a Renault-nak.

    „A Hondának van egy tele, amikor lehetőségük lesz megoldani jelenlegi problémáikat. A Toro Rosso lesz a Honda egyetlen partnere, ami véleményem szerint nagy előny lesz számunkra.”

    „Az eddigi megbeszélések nagyon bíztatóak. Biztos vagyok benne, hogy az új erőforrás segíteni fogja a Toro Rossót, hogy 2018-ban egy nagyon erős és versenyképes csapattá váljunk” – tette hozzá a ‘kisbikák’ 61 éves osztrák csapatvezetője.

  • Teljesen új autót épít a Renault 2018-ra

    Teljesen új autót épít a Renault 2018-ra

    A Renault egy teljesen új koncepcióval áll elő 2018-ban: annak ellenére, hogy a szabályok nagyon csekély mértékben változnak, a francia gyártó nem a meglévő modelljét fejleszti tovább.

    A legnagyobb 2018-as szabályváltozás a (még) halo nevű fejvédő rendszer bevezetése – melynek használatát egyébként nem csak a Forma-1-ben, hanem a Forma-2-ben és a GP3-ban is kötelezővé teszik.

    A Renault már jó ideje dolgozik jövő évi versenygépén, a Brazil Nagydíj pénteki szabadedzésein pedig több, már a jövő évre legyártott alkatrészt tesztelnek jelenlegi autójukon.

    „Jelentős előrelépést tettünk meg Enstone-ban, amire a legnagyobb hangsúlyt helyezzük” – mondta Nick Chester, a Renault technikai igazgatója.

    „Egy teljesen új autó lesz, a kevés szabályváltozások ellenére is.”

    „A jelenlegi autónkkal nagyon sokat tanultunk az aerodinamika befolyásáról ezeknél a versenygépeknél, szóval nagy előrelépést kell tennünk jövőre.”

    „Brazíliában több aerodinamikai elemet is pályára viszünk, mely a 2018-as felkészülésünket segíti.”

    A múlt hétvégi Mexikói Nagydíj nem volt túl sikeres a Renault számára – még akkor sem, ha a futamot egy Renault motoros Red Bull nyerte. A gyári istálló mindkét versenyzője, Nico Hülkenberg és Carlos Sainz is feladni kényszerült a futamot, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy Sainzot elővigyázatossági okok miatt hívták ki a bokszba.

    A futamgyőztes Red Bull 3-as rajtszámú autója, Daniel Ricciardo sem ért célba és a Forma-1-ben második versenyhétvégéjét teljesítő Brendon Hartley is ausztrál kollégájához hasonlóan járt.

    „A mexikói verseny nehéz volt számunkra a különböző elfogadhatatlan meghibásádások miatt. Gyors és számottevő intézkedéseket kell hoznunk” – mondta Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke.

    „A mexikói pálya sajátosságai rávilágítottak a gyengeségeinkre, de egyértelmű, hogy nem találtuk meg a megfelelő egyensúlyt a teljesítmény és a megbízhatóság között.”

    „Az erőforrásunk teljesítménye sokat fejlődött az év során, melyet a verseny eredménye is tanúsít. Most a megbízhatóságon kell dolgozununk, mind a mi, mind az ügyfélcsapatainkat figyelembe véve, még akkor, ha Verstappen szenzációs győzelmet szerzett Mexikóban.”

    „A csapat továbbra is egységes és magabiztos marad, ami elengedhetetlen a teljesítmény növelésének szempontjából az idei és a 2018-as szezont is figyelembe véve.”

    „Megvannak az eszközeink: a szervezünk stabil, erős és hozzáértő” – tette hozzá Abiteboul.

     

  • Hivatalos: Felipe Massa 2017 végén visszavonul a Forma-1-ből!

    Hivatalos: Felipe Massa 2017 végén visszavonul a Forma-1-ből!

    Felipe Massa – a tavalyi év után másodjára – bejelentette visszavonulását a Forma-1-től.

    Világbajnoki címének megnyerése után a 2016-os szezon végén Nico Rosberg is a visszavonulás mellett a döntött, a Mercedes pedig Valtteri Bottast, a Williams finn versenyzőjét szerződtette utódjának, aminek következményeképp a Williams ‘visszahívta’ Massát, mivel Stroll mellé mindenképp egy tapasztalt versenyzőre volt szükségük.

    Massa a közösségi médiát választotta visszavonulásának bejelentéséhez.

    „Ahogy bizonyára tudjátok, tavaly év végén bejelentettem a Forma-1-es visszavonulásom, de a Williams csapat kérése miatt úgy döntöttem, hogy további egy évig a csapat tagja maradok.”

    „A soron következő brazíliai verseny viszont már az utolsó hazai futamom lesz, a szezonzáró Abu Dhabi verseny pedig az utolsó Forma-1-es versenyhétvégém.”

    „Szeretnék köszönetet mondani a családomnak, a barátaimnak, a szponzoraimnak és a szurkolómnak, akiktől nagyon sok támogatást kaptam. Remélem, hogy találkozunk Interlagosban és Abu Dhabiban.”

    „Remélem, hogy a jövőben, más kategóriákban is támogatni fogtok. Találkozzunk ott, csókollak titeket” – mondta a brazil.

    Massa 15 évig versenyzett a száguldó cirkuszban, melynek során 11 futamgyőzelmet és 16 pole pozíciót szerzett, valamint 40 alkalommal állt a pódiumon. Az idei szezonban eddig 36 megszerzett pont áll a neve mellett, néggyel kevesebb egységet gyűjtve újonc csapattársánál, a 19 éves Lance Strollnál.

    A brit Autosport Magazin szerint Massa a Formula E-ben folytathatja.

    Ahogy arról már több ízben is beszámoltunk: Robert Kubica, Paul di Resta és Daniil Kvyat is esélyes lehet a Williams ülésére. A csapat hivatalos oldalán azt írja, ‘megfelelő időpontban’ jelentik be 2018-as versenyzőpárosukat.

    https://www.instagram.com/p/BbEpDP-gBV6/

     

  • Renault: Nem készültünk fel tökéletesen Mexikóra

    Renault: Nem készültünk fel tökéletesen Mexikóra

    Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke elismerte: nem készültek fel tökéletesen a Mexikó Nagydíjra.

    A hétvégén nem muzsikáltak fényesen megbízhatóság szempontjából a francia gyártó erőforrássai: a Toro Rossónál egész hétvégén motorhibákkal küzdöttek, valamint a gyári csapat egyik autója sem fejezte be a futamot.

    A legjobb teljesítményt nyújtó Renault-val hajtott csapatnál, a Red Bullnál is volt probléma: Daniel Ricciardo feladni kényszerült a Mexikó Nagydíjat.

    A teljesítmény viszont kétségtelenül ott volt: Max Verstappen domináns módon szerezte meg karrierje harmadik futamgyőzelmét.

    „Nehéz hétvége volt számunkra a mexikói, több hibánk is akadt. Nico Hülkenberg és a másik partnercsapatunknál történt kiesés is emlékeztető arra, hogy a megbízhatóság továbbra is problémát jelent, amelynek súlyos következményi voltak” – kezdte Abiteboul.

    „A nagy tengerszint feletti magasság önmagában nagy kihívást jelent. A teljesítmény kompromisszumok nélküli megtalálásáról van szó.”

    „Nincs kifogás: már két éve versenyzünk itt, tudjuk, hogy mire számíthatunk. El kell fogadnunk a tényt, hogy a motort menedzselni kell.”

    „Meg kell értenünk, hogy mi ment félre a hétvégére való felkészülés során.”

    „A teljesítményünk megvolt, több Renault-s autó számára is jól sikerült a kvalifikávió. Habár a teljesítmény és a megbízhatóság közötti balansz nem volt  megfelelő.”

    „Verstappen győzelme megerősíti az erőforrásunk potenciálját. Szeretnék gratulálni neki és csapatának a nagyszerű versenyért.”

    „Motiváltnak kell maradnunk az utolsó két versenyen, miközben a céljainkra összpontosítunk.”

    Dupla DNF a gyári csapatnál: ez nem az ő hétvégéjük volt, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy Carlos Sainz elővigyázatosságból adta fel a futamot.