Szerző: Horváth Dániel

  • Lobbiztak a csapatok, mégis marad a minimumidős szabály

    Lobbiztak a csapatok, mégis marad a minimumidős szabály

    Tegnap kora reggel számoltunk be a hírről, miszerint az FIA szezon közben változtatott szabályt a Formula E-ben: a terv szerint a következő hétvégén megrendezésre kerülő versenyeken már nem lett volna érvényben a futamok közbeni autócserére vonatkozó minimumidős szabály.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség elérkezettnek látta az időt arra, hogy további izgalmakat csempésszenek az elektromos kategória versenyibe, ám az említett minimumidős regula eltörlése komoly biztonsági aggályokat keltett a csapatok és egyes versenyzők között.

    A csapatok közös egyetértése alapján kérelmet indítványoztak az FIA felé, melyben arra kérték a Jean Todt vezette szervet, hogy halasszák el a szabály bevezetését, mivel több időre van szükségük a változásokra való felkészüléshez.

    Az FIA engedelmeskedett: az eredetileg Marrakeshre tervezett szabálymódosítást a február első hétvégéjén Chilében megrendezésre kerülő versenyig tolták.

  • Gelael 2018-ban is együtt dolgozik a Toro Rossóval

    Gelael 2018-ban is együtt dolgozik a Toro Rossóval

    Sean Gelael, a 21 éves indonéz versenyző megerősítette, hogy 2018-ban is marad a Toro Rosso kötelékében.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Gealel előrébb lép a Forma-2-ben és a Prema Racing versenyzője lesz, amely idén Charles Leclerc vezetésével elhódította az egyéni bajnoki címet.

    Gelael mögött komoly financiális háttér áll: apja az a Ricardo Gelael, aki több mint száz KFC üzletet üzemeltet Indonéziában és nem mellesleg milliárdos. A Premás szerződése mögött is egy rendkívül magas szponzori megállapodás állhat, ám a fiatal indonéznek így sem lesz könnyű dolga csapattársa, Nyck de Vries mellett.

    „A Toro Rossóval való közös munka teljesen megváltoztatta az életem” – mondta Gelael az Italianracing-nek. „Idén is együtt dolgozom velük. A célunk a folytatás, melyet az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő teszten döntöttünk el. Remélem, hogy a Forma-2-es szezonom sikeres lesz és szerzek pontokat a szuperlicenszemhez, hogy több pénteki edzésnapon is részt tudjak venni.”

    Gelael mindezek mellett szót emelt jóbarátja, Antonio Giovinazzi mellet – véleménye szerint az olasz versenyző megérdemelné, hogy a Forma-1-ben versenyezzen. „Már az idei szezonra is ülést érdemelt volna. Ha egy ilyen kaliberű versenyző nem tudja elérni a céljait, ott valami probléma van a rendszerben” – jelentette ki, mely kissé ironikusan hangzik Sean szájából.

  • Szabályváltozás a Formula E-ben: nem lesz minimumidő az autócserénél

    Szabályváltozás a Formula E-ben: nem lesz minimumidő az autócserénél

    Az FIA szezon közben eszközöl szabályváltoztatásokat a Formula E-ben: a következő versenytől kezdődően nem lesz meghatározott minimumidő az autócserékre vonatkozóan.

    Az elektromos széria indulása, azaz 2014 óta a versenyek része az autócsere, melyre az akkumulátorok véges élettartama miatt van szükség: az FIA ezeket a bokszkiállásokat mindez idáig minimumidővel szabályozta. A csapatok kezdték egyre jobban optimalizálni a hatékonyságukat, így az említett minimumidő folyamatosan csökkent.

    Az Autosport beszámol róla, hogy az FIA elérkezettnek látja az időt arra, hogy a következő versenyhétvégétől kezdődően már nem határoznak meg autócserére vonatkozó limitet.

    Lucas di Grassi, a Formula E tavalyi szezonjának bajnoka elmondta, talán nem szerencsés szezon közben ilyen mértékű szabályváltoztatást eszközölni: „A koncepció mellett vagyok, de ilyen jellegű változtatást a szezon kezdete előtt kellene meghozni, így a csapatoknak is lenne lehetőségük a folyamatok finomhangolására. Ez így mindenki számára lutri lesz és komplikáltabbá teszi az életünket Marrakeshben” – jelentette ki.

    Sam Bird, a DS Virgin Racing versnyzőjében is felmerült néhány kérdés a változásokat illetően, mely akár a biztonság rovására mehet. „A szurkolók számára növeli az izgalmi faktort, ám biztonság szempontjából nem ideális. – mondta.”

    Bird aggodalmai között említette a biztonsági öv esetlegesen nem megfelelő rögzítését, melyet nyomás alatt gyorsan cselekedve könnyen elhibázhatnak az autócsere alkalmával.

     

     

  • Újabb holland tehetség kopogtat a Forma-1 ajtaján

    Újabb holland tehetség kopogtat a Forma-1 ajtaján

    Nyck de Vries, a 22 éves holland tehetség az Nrcl.nl holland lapnak adott egy hosszab hangvételű interjút, ebből szemezgettünk.

    „…Még gokartoztam, amikor Lewis Hamilton megkapta a lehetőséget, hogy debütáljon a Forma-1-ben. Hirtelen szupersztár lett, már a második évében világbajnoki címet nyert. Ennek következményeképp több csapat is elkezdett fiatal versneyzők után nézni. Jól ment ekkor a versenyzés számomra, így választhattunk, hogy melyik csapattal kötök szerződést. A Red Bullal és a Ferrarival is tárgyaltunk, de Dino Chiesa révén Anthony Hamilton lett a menedzserem és a McLaren kötelékébe kerültem.”

    „2009-ben az Olasz Nagydíj helyszínén tárgyaltunk először a McLarennel. Martin Whitmarsh csapatfőnök, Anthony Lewis, az édesapám és én is jelen voltunk. Ezután meghívtak minket Wokingba és éreztették, hogy velünk akarnak dolgozni.”

    „…Később nézeteltérés bontakozott ki Martin Whitmarsh és Ron Dennis között az F1-es csapat teljesítményével kapcsolatban, én pedig oldalvonalon kívülre kerültem. A kettejük politikai harcának vesztesévé váltam.”

    „Ez volt az első alkalom, amikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi történik körülöttem. Nem voltam tini, valójában barátaim sem voltak. Az autósport szűk kötelékében mozgolódtam. Úgy éreztem, kimarad valami az életemből. Mindenki egyetemre ment, diplomát szerzett. Kevesebbnek éreztem magam. Mindig azt kérdezik, hogy mit tanulsz. Ha azt mondod, hogy semmit, hülyének fognak nézni. Mára ezen sikerült túltennem magam.”

    „…2016-ban a GP3-as ART versenyzője lettem, miközben a McLaren nehéz időket élt meg a Forma-1-ben. Az ART csapatnál a tulajdonos saját protezsáltja, Charles Leclerc mellett versenyeztem.”

    „2016 végén érkezett Zak Brown a McLarenhez Ron Dennis helyére, neki pedig megvolt a saját fiatal versenyzője Lando Norris személyében. Norris édesapja anyagi támogatást kínált a McLarennek, az én hátterem pedig szétesett.”

    „2017-re a Forma-2 volt a célom, de úgy készültem, hogy anyagi okok miatt elképzelhető, hogy ez nem fog összejönni. Teszteltem a DTM-ben és kishíján Formula E versenyen is indultam. Nagyon későn jött a Rapax ajánlata, amivel végül az F2-ben tudtam indulni.”

    „Úgy érzem közel a maximumot hoztam ki a csomagból, Monacóban nyerni is tudtam. Szezon közben csapatot váltottam (Racing Engineering), 2018-ra pedig sikerült megállapodni a Premával, ami újjáélesztette a karrierem.”

    „Hálás vagyok a McLaren által kapott lehetőségekért. Nélkülük nem tartanék ott, ahol most vagyok. Továbbra is a család tagjának érzem magam, többet teszek értük mint valaha. Nem hibáztatom őket, a saját balszerencsém, hogy a csúcson kerültem hozzájuk, a mostani évek pedig nagyon nehezek voltak számukra. Az F1-es teljesítményük nagyon leesett, ami az egész vállalatra hatással volt, én pedig a történések áldozatává váltam.”

    „…A versenyzés világa politikáról és a megfelelő háttéremberek támogatásáról szól. Hálás vagyok a lehetőségekért, amik adódtak, de balszerencsében is részem volt. Jelenleg azonban a lehető legjobb helyzetből várhatom a következő szezont és az ezt követő éveket.”

    „100%-ig Forma-1-es szintűnek érzem magam: egy kategóriába tartozom a Sainz, Kvjat, Gasly és Ocon csoporttal. Versenyeztem ellenük és meg is vertem őket.”

    „Idén bajnok akarok lenni a Forma-2-ben, ami felerősítheti a lehetőségeimet. Gasly, Vandoorne és Palmer lettek az elmúlt évek bajnokai és mind ott vannak (Palmer már csak volt) a Forma-1-es mezőnyben.”

    De Vries-zel a Racingline.hu is készített interjút még az Osztrák Nagydíjon, aki esetleg akkor lemaradt volna, ide kattintva olvashatja a holland versenyzővel készült beszélgetésünket.

     

  • Massa csak ebben az esetben indul a Formula E-ben

    Massa csak ebben az esetben indul a Formula E-ben

    Felipe Massa a 2017-es szezont követően végleg befejezte Forma-1-es pályafutását: a brazil jövőbeli tervei között egyértelműen ott szerepel a Formula E, az FIA elektromos kategóriája.

    Massa már 2016-os (rendkívül rövid ideig tartó) visszavonulása után is flörtölt a Formula E-vel.

    A 36 éves versenyző azonban rendkívül fontosnak tartja, hogy versenyképes autóban állhasson rajthoz és a bajnoki címért harcolhasson.

    „Természetesen próbálom tanulmányozni, hogy miképp alakul a helyezetem, jelenleg azonban még nem tudom” – mondta Massa.

    „Nem hiszem, hogy fogok versenyezni a Formula E-ben (idén), mert a szezon már elkezdődött és minden csapatnak megvan a versenyzője. Olyan bajnokságban akarok versenyezni, ahol az élen lehetek, harcolhatok a győzelmekért és a bajnoki címért. Meg akarom találni a megfelelő autót és a megfelelő csapatot, hogy jól alakuljon a szezon.”

    Azonban ha jönne egy jó lehetőség, Massa valószínűleg nem utasítaná el: „Ha megfelelő körülmények között teljesíthetnék néhány versenyt, akkor elfogadnám, de nem tudom, hogy ez megtörténik-e.”

    „A bajnokság már elkezdődött és nem érdekel egy olyan ülés, ami csak arra jó, hogy ott legyek a mezőnyben.”

     

  • Villeneuve nem Bottast ültette volna a Mercedesbe

    Villeneuve nem Bottast ültette volna a Mercedesbe

    Jacques Villeneuve, 1997 Forma-1-es világbajnoka szokásához híven ezúttal sem rejtette véka alá véleményét.

    Villeneuve célpontja Valtteri Bottas volt: elmondása szerint Toto Wolffék helyében nem szerződtette volna a 28 éves finnt.

    „A Mercedes nyert, hiszen még mindig ők rendelkeznek a legjobb motorral, de csak Hamilton volt képes ezt kihasználni. Bottas teljesítménye közel zavarba ejtő volt. Valtteri egy erős második számú versenyző, nem több. A helyükben inkább Wehrleint választottam volna.”

    Villeneuve szerint a mezőny másik finn versenyzője, Kimi Räikkönen is második számú szerepet tölt be, ám a Ferrari pilótája sokkal jobb Bottasnál.

    Nem a mostani volt az első alkalom, amikor Villeneuve Bottast kritizálta: a Brazil Nagydíj után kínosnak nevezte a teljesítményét, miután a szombaton megszerzett pole pozíciója után már a verseny rajtjánál elveszítette a futamgyőzelmet Sebastian Vettellel szemben.

     

  • Button megnevezte pályafutásának legjobb korszakát

    Button megnevezte pályafutásának legjobb korszakát

    Jenson Button, 2009 Forma-1-es világbajnoka úgy érzi, a McLarennél, Lewis Hamilton csapattársaként nyújtotta pályafutása legjobb teljesítményét.

    Button 2010 és 2012 között versenyzett Hamilton mellett a McLaren-Mercedesnél: habár egy világbajnoki címet sem nyertek, tizenhét futamgyőzelmet sikerült bezsebelniük.

    „Érdekes volt a kapcsolatunk” – mondta Button a Sky Sportsnak.

    „A Brawn csapattól érkeztem, ahol 2009-ben megnyertem a bajnokságot, előtte évben pedig Lewis nyert a McLarennel.”

    „Hamilton csapatához szerződtem, vagy ha úgy tetszik, bekopogtattam hozzájuk a Lewis Hamilton elleni versenyzés jelentette kihívásért.”

    „Két brit versenyző egy brit csapatnál, ráadásul mindketten a friss világbajnokok voltunk. Ez nagy nyomást jelentett számunkra, de nagyon élveztem.”

    „Lewis hihetetlenül gyors, egy körön pedig ő a leggyorsabb versenyző, aki valaha Forma-1-es autót vezetett” – mondta elismerően honfitársáról.

    „Futamokon ellenfele tudtam lenni és harcoltunk a győzelmekért, a három év alatt sok versenyt behúztunk. Ezek a győzelmek voltam karrierem legjobbjai, hiszen Lewist kellett legyőznöm ahhoz, hogy elérjem őket.”

  • A Renault megajéndékozta Palmert: nem felejtik a britet

    A Renault megajéndékozta Palmert: nem felejtik a britet

    A Renault nem feledkezett meg korábbi versneyzőjéről a karácsonyi ajéndékosztásnál: a Japán Nagydíjat követően menesztett Jolyon Palmert is megajándékozták.

    A GP2 2015-ös bajnoka büszkén osztotta meg instagram oldalán ex-csapatától kapott ajándékát.

    Palmer a 2017-es autójáról kapott egy modellt, valamint az idei Szingapúri Nagydíjra emlékeztető plakátot, mely kedves lehet számára, hiszen ekkor érte el (eddigi) legjobb Forma-1-es helyezését, egy hatodik helyet.

    Cyril Abiteboul, a francia gyártó csapatfőnöke korábbi nyilatkozatában azt mondta, minden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy Palmer a jövőben ismét Forma-1-es versenyző lehessen valamelyik csapatban.

    https://www.instagram.com/p/Bc-Vb1kF0Na/?taken-by=jolyon_palmer

     

  • Van der Garde úgy véli, Verstappen készen áll Hamilton legyőzésére

    Van der Garde úgy véli, Verstappen készen áll Hamilton legyőzésére

    Giedo van der Garde, a korábbi holland Forma-1-es versenyző véleménye szerint ifjú honfitársa készen áll Lewis Hamilton legyőzésére.

    Verstappent nem kevés technikai hiba hátráltatta a 2017-es évben, ám van der Garde szerint ennek is van pozitív oldala: „Úgy gondolom, Max sokat fejlődött emberileg, mert meg kellett birkóznia az őt ért csalódásokkal” – mondta.

    „De versenyzőként is jelentős fejlődésen ment keresztül. Az időmérő edzéseken egy fontos extra lépést tett meg.”

    A Caterham korábbi versenyzője szerint minden adott ahhoz, hogy Verstappen legyőzze Hamiltont: „Hamilton természetesen egy nagyon jó versenyző, amit idén ismét megmutatott, de Max fel tudja venni vele a versenyt.”

    Kérdés, hogy a Red Bull elég erős lesz-e ahhoz, hogy ott legyenek az élen 2018-ban. Dr. Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója mindenesetre pozitív előjelekkel várja a következő szezont, amikor már a szezon elején futamokat nyernének.

     

  • Jól áll a Red Bull, már a szezon elején nyernének

    Jól áll a Red Bull, már a szezon elején nyernének

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull Racing tanácsadójának elmondása szerint csapata nagyon jól áll 2018-as autójuk előkészületeivel.

     Marko úgy véli, fontos, hogy már a szezon kezdetekor ott legyenek a Mercedes és a Ferrari szintjén.

     “Megfigyeltük, hogy több pontot szerzünk a szezonok másidk felében” – mondta az osztrák Servus TV-nek.

     “Hosszú évek óta az volt Adrian Newey koncepciója, hogy a lehető legkésőbb mutassuk be az autót, jövőre viszont változtatunk ezen.

     “Jelenleg két héttel előrébb tartunk mint tavaly ilyenkor.”

     “Ha a motor megbízható lesz, akkor már a legelső versenytől kezdődően ott tudunk lenni az élen haladók között.”

     A Red Bull tehát rendkívül bizakodó, egy azonban egészen biztos: két versenyzőjükön, Max Verstappenen és Daniel Ricciardón nem fog múlni az élmezőnyben való szereplés.