Szerző: Horváth Dániel

  • Amerikai és indiai versenyző a Haas listáján

    Amerikai és indiai versenyző a Haas listáján

    A Haas istálló egyelőre nem közölte, hogy ki fogja betölteni a harmadik számú versenyző szerepét 2018-ban.

    Az amerikai Santino Ferrucci, a csapat (eddigi) fejlesztő versenyzője a hírek szerint folytathatja munkáját Gene Haas csapatában. Ferrucci tavaly szezon közben lépett elő a Forma-2-be, előtte másfél évig a GP3-ban versenyzett a DAMS csapat színeiben.

    A GP3-as sorozatban versenyző indiai Arjun Maini 2017 közepén csatlakozott a Haashoz, és Ferruccival közösen látta el a csapat szimulátoros munkáját. A Romain Grosjean-Kevin Magnussen rajthoz álló istálló sem Ferrucci, sem Maini 2018-as szerepköréről nem adott tájékoztatást, ám a hírek szerint mindkettejük marad a Haas kötelékében.

    „A Haas jelenleg tárgyalásokat folytat Santino Ferruccival és Arjun Mainivel.” – mondta a csapat az Autosport.com-nak.

    „Santino 2016, Arjun pedig a tavalyi év óta képezi részét csapatunknak. Az együttműködés a versenyzők és a csapat számára egyaránt előnyökkel bírt. Ezt 2018-ban is folytatni szeretnénk, de még nem állunk készen a bejelentésre.” – olvasható a közleményben.

  • Alonso már ki is próbálta a Toyotát

    Alonso már ki is próbálta a Toyotát

    Kedden számoltunk be a hírről, miszerint a kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso idén több WEC versenyen is rajthoz áll a Toyota színeiben.

    Alonso természetesen a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen is részt vesz, mellyel régóta dédelgetett álma válhat valóra egy esetleges győzelem esetén. A McLaren versenyzője a #8-as Toyotát fogja vezetni, Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima oldalán.

    A Toyota Spanyolországban, az Aragon versenypályán tartott háromnapos felkészülést a hamarosan kezdődő szezonra, és Alonso is részt vett a felkészülésben. Ez volt Alonso első tesztje a 2018-as Toyota LMP1-ben, a japán gyártó egyik szóvivőjének elmondása szerint jól ment a felkészülés, és nem ütköztek problémákba.

    A tervezetteknek megfelelően két WEC teszt van még hátra a Paul Ricadron rendezett április eleji szezonnyitó előtt.

    A Toyota elmondása szerint Alonso az összes olyan versenyen részt vesz a WEC-ben, amelyik nem ütközik Forma-1-es fordulóval: jelen állás szerint Fuji (a gyártó hazai versenye) az egyetlen olyan helyszín, amelyen kérdéses a spanyol versenyző indulása, ám a pálya kérvényezte a verseny időpontjának megváltoztatását, hogy Alonso részt vehessen a Fuji Speedway-en rendezett fordulón.

  • Doornbos: Kevés esély van a Holland GP visszatérésére

    Doornbos: Kevés esély van a Holland GP visszatérésére

    Nemrég számoltunk be Charlie Whiting asseni látogatásáról: az FIA versenyigazgatója pályabejáráson vett részt a holland aszfaltcsíkon, ám ez közel sem jelent azonalli visszatérést.

    Whiting látogatása pozitívan zárult, de a jelek szerint továbbra is messze állunk attól, hogy a közlejövőben ismét Forma-1-es versenyt rendezzenek Hollandiában, ahol Max Verstappen ‘berobbanása’ óta hatalmas F1-mánia tombol.

    „Továbbra is kicsik az esélyek. Zandvoort költségelemzést készített, Assent pedig ellenőrizte Whiting – ezek pozitív hírek” – mondta a korábbi holland Forma-1-es versenyző, Robert Doornbos a Ziggo Sport Totaal-nak.

    „Azonban nem feledkezhetünk meg a konkurenciáról. Jelenleg is sok európai versenyünk van és idén lesz olyan, amikor három versenyhétvége (francia, osztrák, brit) szünet nélkül követi egymást. Emellett pedig számos ország szeretne még versenyt rendezni.”

    „Habár az F1 vezetése is lelkes Verstappent illetően, szóval lehetséges a Holland GP” – tette hozzá.”

    A Racinglinge.hu még tavaly nyáron készített interjút a Forma-2 holland élmenőjével, Nyck de Vries-zel, akit a Holland Nagydíj visszatéréséről is kérdeztük. A 22 éves versenyző Doornboshoz hasonló választ adott:

    „Jelen pillanatban nem hinném (hogy van esély Hollandia visszatérésére – a szerk.). Ott van például Németország: Hockenheim és a Nürburgring sincs benne a naptárban. Vagy Franciaország… Persze jövőre (2018-ban – a szerk.) visszatérnek, tudom. Ők sokkal nagyobb országok és több büdzsével rendelkeznek. Elég nehéz lenne számunkra a versenyrendezés.”

  • Verstappen nem mindig fogadja meg apja tanácsait

    Verstappen nem mindig fogadja meg apja tanácsait

    Habár természetesen hasznára vannak az atyai tanácsok, Max Verstappen nem minden alkalommal ért egyet édesapja gondolataival.

    Jos Verstappen 107 Forma-1-es versenyen vett részt, és több alkalommal is elmondta, hogy fia karrierjében mindenképpen el akarja kerülni azokat a hibákat, amiket annak idején maga vétett.

    Idősebbik Verstappen kétszer végzett pódiumon a királykategóriában, győzni azonban egyszer sem tudott. Eredmények tekintetében fia már túlszárnyalta – ez nem is lehet vita tárgya.

    Jos rendre megjelenik a versenyhétvégéken és segíti fiát, Max azonban néha inkább saját döntéseit preferálja édesapjáéval szemben.

    „Természetesen a saját utamat kell járnom. Az emberek is elvárják tőlem, hogy önálló ember legyek és ne az apám csinálja helyettem a dolgaim. Azonban fontos, hogy legyenek olyan emberek körülöttem, akik tanácsokkal látnak el” – mondta Max.

    „Mindketten elég erős egóval rendelkezünk, de ez benne van a vérünkben és ezért jutottunk el a Forma-1-ig. Ha nem lettünk volna ilyenek, akkor még mindig gokartoznánk.”

    „Természetesen nem mindenben értünk egyet, de tízből kilenc alkalommal igaza van, szóval megbízom benne. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem hozok önálló döntéseket. Jó példa erre a tavalyi Maláj Nagydíj.”

    „Több fejlesztéssel készültünk a hétvégére. Danielnek nem igazán működtek az új elemek, de én meg voltam győződve róla, hogy előnyömre lehetnek. Úgy döntöttem, hogy nem vesszük le az autóról, a beállítási nehézségek ellenére sem.”

    „A szabadedzések alatt nem tudtuk munkára bírni a fejlesztéseinket, de ragaszkodtam hozzá, hogy használjuk az időmérőn is. Ekkor jött Jos, aki azt mondta, hogy nem kellene használnom őket. Én azonban a saját fejem után mentem.”

    „Végül sikerült működésre bírnunk őket. Harmadikként végeztem az időmérőn, ami nagyon jó eredmény volt számunkra akkor. Ezután felmentem apámhoz, és közöltem vele, hogy „én megmondtam”.

    „Természetesen csak nevetett és örült a döntésemnek” – tette hozzá a háromszoros futamgyőztes versenyző, versenyzőtársaihoz hasonlóan már megkezdte felkészülését a 2018-as szezonra.

  • Gasly: Fontos, hogy megbízható csomagunk legyen

    Gasly: Fontos, hogy megbízható csomagunk legyen

    Pierre Gasly, a Toro Rosso-Honda fiatal versenyzője reméli, hogy maximalizálni tudják a szezon előtt tesztelésre fordítható időt. Kétszer négy nap áll majd a csapatok rendelkezésére, hogy pályára vigyék 2018-as specifikációjú versenyautójukat Barcelonában.

    A Honda 2015-ben a McLaren partnereként nagy reményekkel tért vissza a Forma-1-be, ám három évnyi sikertelenség után a brit istálló úgy döntött, hogy szakít a Hondával, és 2018-tól Renault motorokkal versenyez tovább. A Honda számára gyakorlatilag egyedüliként a Toro Rossóval való közös munka maradt lehetőségként az idei évre.

    Az elmúlt három évben megrendezett szezon előtti teszten az összes erőforrás közül a Hondáé volt a legmegbízhatatlanabb, így van mitől aggódnia a Toro Rosso csapatának.

    „A tesztszezon nagyon sűrű lesz számunkra, különösképpen, hogy új motorpartnerünk van” – jelentette ki Gasly. „Fontos lesz, hogy megbízható csomaggal rendelkezzünk a teszten és a lehető legtöbb kört tegyük meg, és megértsük, hogy hol állunk az autóval, a motorral és milyen irányba menjünk tovább.”

    „Csak nyolc napunk lesz tesztelni Ausztrália előtt, ami nem sok,  azonban nagyon motivált vagyok és alig várom, hogy újra vezethessek és felkészülhessek a szezonra. Hogy őszinte legyek, már december óta csak ez jár a fejemben” – tette hozzá eltökélten a GP2 2016-os bajnoka.

     

  • Stroll teljesen más versenyzőnek tartja magát, mint debütálásakor

    Stroll teljesen más versenyzőnek tartja magát, mint debütálásakor

    Lance Stroll úgy érzi, teljesen más versenyzővé vált, mint amilyen 2017 elején, első Forma-1-es szezonjának kezdetekor volt.

    A 19 éves Stroll 2017-ben, az európai Forma-3-as bajnokság megnyerését követően került a Forma-1-be. A kanadai versenyző eredményei mellett jelentős anyagi háttérrel is bír, ezért többek között saját honfitársa, az 1997-es világbajnok Forma-1- világbajnok, Jacques Villeneuve sem kímélte a kritikák alól.

    Stroll a szezon eleji gyengébb versenyeit követően egyre jobban belerázódott a királyi kategória világába, és Kanadában megszerezte első világbajnoki pontjait, majd Bakuban harmadik helyével a Forma-1- történetének legfiatalabb dobogós helyezettjévé vált. A szezont végül 40 megszerzett ponttal zárta, csupán három egységgel maradt el veterán csapattársától, a brazil Felipe Massától.

    „Úgy gondolom, az év folyamán drasztikusan fejlődtem mint versenyző. Rengeteget tanultam” – mondta Stroll. „Több különböző érzelmi állapotot éltem meg: szembe kerültem a balszerencsével és megtapasztaltam a pódiumon való ünneplést, valamint az első rajtsorból való indulást.”

    „Sokat tanultam, hogy milyen versenyzőnek lenni, utazni a világot és különböző pályákon harcba szállni a világ legjobbjaival. Sok tapasztalatot gyűjtöttem, miközben a legmagasabb szinten a világ legjobb versenyzőivel csatáztam. Tökéletességet kíván, hogy jó eredménnyel sétálj el egy versenyhétvégéről. Ezért is hívják a sportot Forma-1-nek. Egyértelműen úgy érzem, hogy 2017 Melbourne-höz képest egy teljesen más versenyző vagyok.”

  • Lowe is a 80 kg-os szabály mellett

    Lowe is a 80 kg-os szabály mellett

    Nemrég számoltunk be a hírről, miszerint a Forma-1-es Bizottság úgy döntött, hogy 2019-től különválasztják a versenyautóra és a versenyzőre vonatkozó minimumtömeget.

    Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója üdvözli a szabályváltoztatást, miután hosszú évek óta fennálló problémát sikerül ezzel megoldaniuk. Az elmúlt években egyre nehezebbek lettek a versenyautók, sőt az idei szezonban a halo bevezetése miatt is nő a Forma-1-es autók tömege.

    Az FIA döntése értelmében 2019-től a versenyzőnek és ülésének együttes tömege minimum 80 kg-ban lesz meghatározva. Ez azt jelenti, hogy az ennél kevesebbet nyomó versenyzők ülésének aljára ballasztot helyeznek el.

    „Úgy gondolom ez egy jó ötlet” – mondta Lowe az Auto Bildnek.

    „Sok versenyző lobbizott ezen szabály mellett. Különösképpen a fiatal versenyzők esetében egészségügyi problémákat is okozhat, hogy folyamatosan fogyókúrára voltak kényszerítve” – tette hozzá a Mercedessel világbajnoki címeket gyűjtő brit szakember.

     

  • Vandoorne: Szirotkin jobb, mint azt egyesek gondolják

    Vandoorne: Szirotkin jobb, mint azt egyesek gondolják

    Múlt hét kedden a Williams hivatalosan is megerősítette, hogy 2018-ban a Lance Stroll-Szergej Szirotkin párossal állnak rajthoz a Forma-1-ben, míg Robert Kubica harmadik számú versenyzőként segíti a grove-i központú istálló munkáját.

    Egyelőre kérdéses, hogy Kubica mennyi lehetőséget kap az idei szezonban, elmondása szerint a lehető legtöbb versenyre elutazik és csapata rendelkezésére áll.

    Nem kevés támadás érte a legendás brit istállót Szirotkin szerződtetése miatt, sokan úgy vélik, hogy egy percig sem volt kérdéses az orosz versenyző autóba ültetése, rendkívül tőkeerős hátterének köszönhetően.

    Szergej Szirotkin azonban eredményeket is fel tud mutatni és még mindig csak 22 éves: két szezont húzott le a Forma-2-ben (akkor még GP2): 2015-ben és 2016-ban is a bajnoki pontverseny harmadik helyén végzett, miközben több pole pozíciót és futamgyőzelmet szerzett.

    2015-ben egymás ellen versenyeztek Vandoorne-nal a Forma-1 előszobájának nevezett sorozatban, így a McLaren versenyzőjének közvetlen véleménye is van orosz kollégájáról: „Helyes döntést hozott a Williams” – mondta a belga La Derniere Heure-nak.

    „Versenyeztem Szergej ellen junior kategóriákban és elmondhatom, hogy ő egy nagyon jó versenyző. Gyors és keményen dolgozik, hogy egyre jobb legyen. Őszinte leszek, Szergej sokkal gyorsabb, mint azt egyesek gondolják.”

     

     

  • Analízis: Alonso az összes csapattársát megsemmisítette

    Analízis: Alonso az összes csapattársát megsemmisítette

    Mark Hughes, a brit Motorsportmagazine.com szakírója végzett elemzést Fernando Alonso eddigi Forma-1-es csapattársai ellen nyújtott teljesítményét illetően.

    Versenynapokon Lewis Hamilton és Jenson Button kivételével nem volt olyan csapattársa Alonsónak, aki meg tudta volna szorongatni őt, ám összesítésben a két brit világbajnokot tekintve is Alonso végzett előrébb. Időmérő edzések esetében Jarno Trulli volt az egyetlen, aki még 2003-ban bizonyult gyorsabbnak Alonsónál. Vasárnapra azonban fordult a kocka: kettejük közül szinte mindig Alonso bizonyult jobbnak.

    Alonso 2003 óta megjárta a Renault, a Ferrari, valamint a McLaren csapatát, és mindhárom gyártó autójához tökéletesen tudta igazítani kitűnő vezetési stílusát.

    Ha az autó túlkormányzott a lassú kanyarokban, Alonso az agresszív kanyarkezdési mozdulataival ‘mesterséges alulkormányzottságot’ képes indukálni. Ha alulkormányzott az autó, több csuklómozdulattal fordítja el a kormányt, ezzel pedig el tudja érni, hogy rögtön válaszra kényszerítse az autó hátulját. Alonso bármilyen körülmények között képes alkalmazni ezt a technikáját, ami 2014-ben Kimi Räikkönen ellen is megmutatkozott. A Ferrari azévi versenygépe finoman szólva is borzalmasra sikeredett, Räikkönen nem is tudta működésre bírni azt, Alonso átlagosan közel fél másodperccel gyorsabb tudott lenni 2007 világbajnokánál.

    2017-re Jenson Button visszavonulását követően a spanyol újonc csapattársat kapott a McLarennél: a rendkívül nagyra értékelt és a következő generáció egyik legnagyobb tehetségének tartott Stoffel Vandoorne került a kétszeres világbajnok mellé.

    Vandoorne az ART Grand Prix GP2-es csapatában megszokott vezetési stílusát hozta magával a Forma-1-be: a lehető legkésőbb fékezve kezdte meg a kanyarokat, kicsi kormánymozdulatokkal. Vandoorne rendre nagyobb sebességgel érkezett meg a kanyarokba, mint Alonso, ám késői fékezésének köszönhetően a kanyarcsúcsponti és kanyarkijárati sebessége jelentősen gyengébbre sikeredett spanyol csapattársáénál.

    A szezon második felében aztán javulás mutatkozott a fiatal GP2 bajnok teljesítményében: mérnöki gárdájának segítségével optimalizálták a beállításokat, mely jobban fekszik a vezetési stílusához. Ennek következményeképp Vandoorne közelebb tudott kerülni Alonsóhoz az időmérő edzéseken, ám a versenyeken továbbra is nagy fölénnyel dominált a spanyol.

    Az első táblázat Alonso időmérőkön elért eredményeit mutatja az adott csapattársához viszonyítva, évenkénti bontásban:

    Év Csapattárs Különbség (%)
    2017 Vandoorne Alonso 0.195%-kal gyorsabb
    2016 Button Alonso 0.139%-kal gyorsabb
    2015 Button 0.000%
    2014 Räikkönen Alonso 0.549%-kal gyorsabb
    2013 Massa Alonso 0.084%-kal gyorsabb
    2012 Massa Alonso 0.177%-kal gyorsabb
    2011 Massa Alonso 0.427%-kal gyorsabb
    2010 Massa Alonso 0.460%-kal gyorsabb
    2009 Piquet Alonso 0.663%-kal gyorsabb
    2009 Grosjean Alonso 0.386%-kal gyorsabb
    2008 Piquet Alonso 0.598%-kal gyorsabb
    2007 Hamilton Alonso 0.016%-kal gyorsabb
    2006 Fisichella Alonso 0.224%-kal gyorsabb
    2005 Fisichella Alonso 0.550%-kal gyorsabb
    2004 Trulli Alonso 0.004%-kal gyorsabb
    2003 Trulli Trulli 0.047%-kal gyorsabb

    A következő táblázat pedig a versenyeken elért egymás elleni eredményeket mutatja, csapattársanként lebontva:

    Csapattárs Egymás ellen Összesített eredmény %-ban
    Hamilton (1 szezon) Alonso 6-5 Hamilton Alonso a versenyek 54.5%-án Hamilton előtt végzett
    Button (2 szezon) Alonso 15-11 Button Alonso a versenyek 57.7%-án Button előtt végzett
    Trulli (2 szezon) Alonso 10-3 Trulli Alonso a versenyek 76.9%-án Trulli előtt végzett
    Massa (4 szezon) Alonso 56-8 Massa Alonso a versenyek 87.5%-án Massa előtt végzett
    Piquet (2 szezon) Alonso 20-2 Piquet Alonso a versenyek 90.9%-án Piquet előtt végzett
    Vandoorne (1 szezon) Alonso 10-1 Vandoorne Alonso a versenyek 90.9%-án Vandoorne előtt végzett
    Fisichella (2 szezon) Alonso 22-2 Fisichella Alonso a versenyek 91.7%-án Fisichella előtt végzett
    Räikkönen (1 szezon) Alonso 14-1 Räikkönen Alonso a versenyek 93.3%-án Räikkönen előtt végzett
    Grosjean (nem teljes sz.) Alonso 4-0 Grosjean Alonso a versenyek 100%-án Grosjean előtt végzett
  • Jövőre ismét visszatérhetnek a cápauszonyok

    Jövőre ismét visszatérhetnek a cápauszonyok

    Egy év pihenő után 2019-ben ismét visszatérhetnek a cápauszonyok a Forma-1-be.

    A Stratégiai Csoport csütörtöki megbeszélésén szóba került az idei szezonra betiltott cápauszonyok újboli alkalmazása. Egyes csapatok az extra szponzorfelületek miatt favorizálnák az aerodinamikai elem visszahozatalát, nem mellesleg a versenyzők nevének hárombetűs rövidítése, valamint a rajtszámok elhelyezésének szempontjából is ideális lehet.

    További változtatásokról is szó esett: a McLaren és a Ferrari szintén előállt egy javaslattal – mindkettőt elfogadták.

    A wokingiak a barge board kivitelezésére vonatkozó szabályok újragondolását kérte, hogy a felületet hasznosabbá tegyék a szponzorok szempontjából, valamint esztétikailag is vonzóbbá tennék. A Ferrari a hátsó szárny oldallapjának egyszerűsítését javasolta, melyet szintén elfogadtak a jelenlévők.

    Ross Brawn, a Forma-1 technikai oldalát vezető igazgató is felvetett egy ötletet, mely azonban erős ellenállásba ütközött. Brawn leegyszerűsített első légterelő idomok mellett kampányolt, ám a csapatok leszavazták a tervet.

    Az egy szezonon belül használható motorok száma csakugyan szóba került, ám nem fog növekedni az elkövetkezendő három-négy szezonban.