Szerző: Horváth Dániel

  • Verstappen: Gyengébb motorral is bajnok lehet a Red Bull

    Verstappen: Gyengébb motorral is bajnok lehet a Red Bull

    Max Verstappen, a Red Bull Racing 20 éves holland versenyzője nem zárja ki annak esélyét, hogy 2018-ban világbajnoki címért harcoljan a Mercedesszel és a Ferrarival.

    „Készen állunk 2018-ra” – jelentette ki Dr. Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója.

    „Az elmúlt néhány évben technikai problémákkal küzködtünk a szezon elején, de most minden a terveknek megfelelően halad. Biztos vagyok benne, hogy az első teszttől kezdve versenyképesek leszünk, és folytatni tudjuk a jó sorozatunkat, amit a 2017-es szezon utolsó harmadában mutattunk.”

    „A lehető leghamarabb meg akarom szerezni a bajnoki címet” – ezt már Max Verstappen mondta.

    Ehhez azonban a Renault erőforrására is szükségük lesz, mely a turbókorszakban csak a harmadik legjobb tudott lenni a Mercedes és a Ferrari mögött, ám a holland versenyző emiatt nem aggódik.

    „A Red Bull egy jelentősen gyengébb motorral is bajnok tud lenni, amit korábban már négy alkalommal is megmutattak” – utalt Sebastian Vettel bajnoki címeire, amikor kétségtelenül a Red Bull építette meg a legjobb kasztnit, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy az a V8-as Renault erőforrás korántsem volt gyenge.

     

  • Húsz autó alkotja az F2 2018-as mezőnyét

    Húsz autó alkotja az F2 2018-as mezőnyét

    Hivatalossá vált a Forma-2 2018-as szezonjának nevezési listája: vannak újonann belépő istállók, ám két csapat úgy döntött, hogy hátat fordít a sorozatnak.

    A legnagyobb meglepetést talán a regnáló bajnok istálló, a Russian Time visszatérése jelenti: mindeddig úgy tűnt, hogy a 2017-es volt az utolsó Forma-2-es szezonjuk, ám nagy meglepetésre idén is ott lesznek a rajtrácson.

    A Russian Time két versenyzőjének kilétét is felfedte: az orosz Artem Markelov mellett a 20 éves japán Tadasuke Makino alkotja majd a kontsruktőri bajnok istálló felállását.

    Két brit (Arden International és Carlin), két francia (ART Grand Prix és DAMS), két olasz (PREMA Racing és Trident), egy cseh (Charouz Racing System), egy holland (MP Motorsport), egy spanyol (Campos Racing) és egy orosz (RUSSIAN TIME) csapat alkotják majd a 2018-as mezőnyt.

    Russian Time: Artem Markelov, Tadasuke Makino
    Prema Racing: Sean Gelael, Nyck de Vries
    DAMS: Megerősítésre vár, Megerősítésre vár
    ART Grand Prix: Jack Aitken, George Russell
    MP Motorsport: Megerősítésre vár, Megerősítésre vár
    Arden International: Nirei Fukuzumi, Megerősítésre vár
    Campos Racing: Luca Ghiotto, Megerősítésre vár
    Trident: Megerősítésre vár, Megerősítésre vár
    Carlin: Lando Norris, Sergio Sette Camara
    Charouz Racing System: Louis Deletraz, Antonio Fuoco

    Időközben a Charles Leclerc-kel 2017-ben egyéni bajnoki címet nyerő Prema csapat felfedte 2018-as festését:

  • Carey: Én szeretem a rajtrácslányokat

    Carey: Én szeretem a rajtrácslányokat

    Chase Carey elárulta: neki személy szerint nem volt problémája a rajtrácslányokkal.

    Január utolsó napján robbant a bomba (persze némi túlzással élve), miszerint a Forma-1-ben idén már nem alkalmaznak rajtrácslányokat, helyüket pedig gyerekek veszik át.

    A Forma-1-et irányító Liberty Media természetesen rengeteg kritikát kapott döntését követőn, a Bernie Ecclestone szerepét betöltő Carey azonban azt nyilatkozta, ő szereti a rajtrácslányokat.

    „Szerintem a várakozásoknak megfelelően alakultak a vélemények. Valójában én szeretem a rajtrácslányokat. Nem saját magamnak, hanem a rajongók számára hoztuk meg a döntést.” – mondta Carey.

    Carey állítja, a változást követelő szurkolók csoportja szerint kiégett a gridlányok szerepe.

    Megijedni azonban a másik oldalt képviselőknek sem kell: ezután is lesznek nők a Forma-1 körül.

    „Fenntartjuk a csillogást. Továbbra is lesznek csinos lányok a versenyeken, de úgy gondolom, hogy fejlődnünk kell.”

     

  • Rosberg a visszatérésének esélyeiről és terveiről beszélt

    Rosberg a visszatérésének esélyeiről és terveiről beszélt

    Nico Rosberg 2016-ban egy rendkívül intenzív csatát követően hódította el a Forma-1-es bajnoki címet csapattársa, Lewis Hamilton legyőzésével.

    Rosberg többször is elmondta, rendkívül elégedett azzal, hogy Hamilton ellen sikerült bajnokságot nyernie, hiszen a junior kategóriáktól kezdve együtt versenyeztek, és Lewis mindig képes volt előtte végezni – még akkor is, ha esetenként csak egy hajszálnyi különbség volt kettejük között.

    Rosberg világbajnoki ünneplését követően néhány nappal nagy meglepetésre bejelentette visszavonulását, mondván még egyszer nem bírná végigcsinálni, amin 2016-ban keresztülment.

    „Nem érzek késztetést arra, hogy visszatérjek” – felelte Rosberg a Bunte magazin kérdésére.

    A 32 éves német inkább a családjára koncentrál: „Azon vagyok, hogy egy egész futballcsapatom legyen. Nincs igazán más dolog, ami megfogott volna” – mondta mosolyogva a kétgyermekes édesapa.

    Elárulta, hogy felesége, Vivian is közrejátszott abban, amikor a visszavonulás mellett döntött, ugyanis egyik gyermekük születése sem zajlott problémamentesen. „A döntéssel teljes mértékben őt támogatom” – tette hozzá 2016 világbajnoka.

  • A McLaren egyelőre boldog a Renault-val

    A McLaren egyelőre boldog a Renault-val

    Jo Ramirez, a wokingi központú istálló korábbi koordinátora úgy látja, a McLaren emberei sokkal boldogabbak a Hondával való szakítás óta.

    A mexikói Ramirez elmondta, korábbi csapatánál végre látják a fényt az alagút végén: „Sokkal boldogabbak. Jól együttműködnek a Renault mérnökeivel, mert az európai emberek sokkal nyitottabbak. Úgy látom, élvezik a munkát és szenvedélyesen dolgoznak, hiszen látják a fényt az alagút végén: újra sikeresek lesznek.”

    Ramirez elmondása szerint a Red Bull kirohanásai, melyekkel a Renault motort sározták, csak motiváló hatással volt a franciákra és a McLarenre egyaránt.

    „Elég győzelmet szereztek ezzel a motorral és még fognak is, hiszen ha hallgatunk Prostra és a Renault-ra, akkor a tavalyi Mercedes szintjén lesz az erőforrásuk. Vagy éppen csinálnak egy rendkívüli motort, míg a Mercedes csak szenved. Nem tudom mi fog történni, de van remény.”

    Ramirez Alonsóról is ejtett néhány szót. Szerinte jól döntött a spanyol, hogy más kategóriákat is kipróbál a Forma-1 mellett. „Zak Brown is segíti ebben, hiszen Fernando ezt akarja tenni. A múltban láthattuk, hogy az F1-es versenyzők minden szabad hétvégén különböző sorozatokban versenyeztek. Véleményem szerint minél több időt töltesz versenyzéssel, annál jobb.”

  • Alesi a halóról és a rajtrácsgyerekekről is elmondta véleményét

    Alesi a halóról és a rajtrácsgyerekekről is elmondta véleményét

    Jean Alesi, korábbi Forma-1-es versenyző nem túlságosan kedveli a Liberty Media legutóbbi revolúcióját, miszerint idén már nem rajtrácslányok, hanem rajtrácsgyerekek tartják majd a versenyzők tábláját a futamok megkezdése előtt.

    „Egyáltalán nem tetszik a grid girl-ök száműzése és rajtrácsgyerekekkel való helyettesítése. Ezzel egy olajozottan működő rendszert rúgtak fel, mely sok nőnek adott munkát” – felelte az olasz Motorbox kérdésére.

    “Támogatom a fiatal versenyzők előtérbe helyezését, de nem ilyen módon.”

    “A halo mellett azonban teljes válszélességgel kiállok. Kár, hogy az autók kinézetét befolyásolja, de mindennél fontosabb a biztonság” – tette hozzá a francia.

    Végül pedig fiárol, a GP3-as sorozatban vitézkedő Giulianoról is ejtett néhány szót: “Jó eredményeket várok” – mondta, miután néhány napja hivatalossá vált, hogy Giuliano a Ferrari akadémiája mellett a GP3-as Trident csapattal is meghosszabbította szerződését.

    De mikor válik aktuálissá a Forma-1? “Csak a GP3-ra szabad gondolnia. Ha Forma-1-es autóban akar ülni, akkor beleülhet otthon az egyikbe, és csinálok róla egy fényképet.”

  • Magnussen jövőre rajthoz állhat Daytonában

    Magnussen jövőre rajthoz állhat Daytonában

    Sokáig úgy tűnt,  hogy Fernando Alonso mellett két másik Forma-1-es társa is részt vesz az idei Daytonai 24 órás versenyen, ám végül csak Lance Stroll volt az, aki a spanyol mellett képviselte a királykategóriát.

    Kevin Magnussen közel állt a részvételhez, ám végül mégsem jött össze számára a Daytonai indulás.

    2019-ben azonban kipróbálhatja magát, legalábbis Gary Nelson, az Action Express csapattól üdvözölné a dán versenyeztetését.

    „Eléggé előrehaladott tervezési fázisban voltunk, ám végül kifutottunk az időből. Több oka van a dolognak: a Haasnak, Kevinnek és nekünk is megvannak a saját partnereink. Ezeknek mind illeszkednie kell egymáshoz és idén ez nem volt lehetséges” – mondta Nelson.

    „Nem tudom Kevin, de egyelőre a saját terveinket sem, ám nagyon szeretnénk őt beültetni az autónkba” – tette hozzá.

    Az idei Daytonai 24 órás verseny eredményéről készült beszámolónkat ide kattintva olvashatjátok el, benne Fernando Alonso és Lance Stroll eredményével.

     

  • Hivatalos: Wehrlein visszatér a DTM-be

    Hivatalos: Wehrlein visszatér a DTM-be

    Pascal Wehrlein, a Mercedes által protezsált korábbi német túraautó bajnok versenyző visszatér korábbi sikereinek helyszínére.

    Wehrleinnak az Alfa Romeo Sauberrel való egyezsége miatt nem maradt helye a svájci központú istállónál, miután az olasz márka a jelenlegi generáció egyik legnagyobb tehetségét, a Forma-2 2017-es bajnokát, Charles Leclercet szerződtették a 2018-as évre.

    Marcus Ericsson helye erős anyagi hátterének köszönhetően nem került veszélybe, míg Wehrlein nem tudott komoly szponzorokat felsorakoztatni, így távozni kényszerült a Forma-1-ből.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke azonban elmondta, nem hagyják elkallódni 23 éves Wehrleint, és tartalékversenyzői szerepet kínálnának neki 2018-ra a Forma-1-ben.

    A fiatal versenyzőnek azonban szüksége volt egy olyan sorozatra, ahol formában tarthatja magát, a Mercedesnél versenyző Maro Engel DTM-ből való távozásával pedig megnyílt előtte a német sorozatba való visszatérés lehetősége.

    Engel idén már minden erejével a Formule E (és a GT) sorozatra koncentrálna, helyére Wehrlein mellett Daniel Juncadella és Maximilian Gunther is eséllyel pályáztak.

    “Szeretnék ismét a DTM mezőnyének tagja lenni, főleg, hogy ez a Mercedes-AMG utolsó éve a sorozatban” – mondta Wehrlein.

    Mint ismeretes, a Mercedes 2018 végén kiszáll a túraautózásból, és Engelhez hasonlóan a Formula E sorozatra fordítja erőforrásait.

    A 23 éves Wehrlein 2015-ben a DTM bajnoka lett harmadik kísérletére, amely eredményének köszönhetően kipróbálhatta magát a királykategóriában is. A német jól mutatkozott be a Forma-1-ben olyan kiscsapatoknál, mint a Manor vagy a Sauber, és csak ő tudott nekik pontokat szerezni. Ennek ellenére a Saubernél nem volt maradása, mert a Ferrari támogatott Formula 2 bajnoknal, Charles Leclercnek kellett helyet szorítani, neki pedig már sehol másutt nem találtak szabad ülést a 2018-as F1-es mezőnybe.

    Így nyilatkozott erről Pascal Wehrlein: „Remek emlékeim vannak a DTM-ből, de nem csak a bajnoki címem miatt még 2015-ből, hanem mert remek volt a csapatszellem, és sokat megtapasztaltam a srácokkal. A Forma-1-es időszakom alatt is figyeltem a DTM versenyeit, sőt voltam is pár versenyen látogatóban, és támogatni a csapatot. Sok minden változott a DTM-ben, mióta az utolsó éles versenyemen voltam itt 2015-ben Hockenheimben a szezonzárón. Szeretem ugyanakkor a kihívásokat, és nagyon várom már hogy az új autónkkal a pályára gördüljek. Jöhetne már hamarabb az első teszt!”

    A Mercedes videóanyaggal is készült Wehrlein visszatérésére:

    https://twitter.com/MercedesAMGDTM/status/961177863847383040

  • Halo-alternatívát tesztel az IndyCar

    Halo-alternatívát tesztel az IndyCar

    Az amerikaiak vezető együléses kategóriájában is fontolóra vették a fejvédő rendszer alkalmazását, azonban nem a Forma-1 megoldását alkalmazzák.

    Csütörtökön az ISM Raceway-en rendezett teszten küldik majd pályára a ‘szélvédővel’ felszerelt versenygépeiket, melytől a biztonság növekedését várják. A Forma-1-ben, valamint a Forma-2-ben idén debütál a halo névre keresztelt fejvédő, mely rendkívül vitaindító tárggyá vált a rajongók, újságírók, mérnökök és a versenyzők körében.

    A Formule E is csatlakozik a halo-táborhoz: az elektromos sorozat következő szezonjának kezdetén veti be a biztonságtechnikai eszközt.

    Jules Bianhi és Justin Wilson tragikus halála után került előtérbe a fejvédő rendszer bevezetése, és az FIA úgy döntött, 2018-tól élesben is bevetik a hosszú ideje fejlesztett halót. A Nemzetközi Automobil Szövetség megerősítette, Justin Wilson életét megmentette volna a fejvédő használata.

    „Arra törekszünk, hogy egy olyan biztonsági elemet hozzunk létre, amely esztétikusan néz ki és minden körülmények között jól működik” – mondta Jay Frye, az IndyCar elnöke. „Bármilyen elem, amit az IndyCar autóra szerelünk, jól kell működnie különböző láthatósági viszonyok mellett is. Sokoldalúnak kell lennie, ezeket fogjuk tesztelni” – tette hozzá Jay.

    „Tudom, hogy viták folynak arról, vajon szükség van-e a cockpit védelmére” – ezt már Stefan Wilson, Justin testvére mondta. „Én azonban tényleg úgy gondolom, hogy kritikus fontosságú. Ez elég fontos ahhoz, hogy növeljük a biztonságot. Az Indycar megoldása tűnik eddig a legjobbnak” – tette hozzá.

  • Csupán idő kérdése Hamilton szerződéshosszabbítása

    Csupán idő kérdése Hamilton szerződéshosszabbítása

    A sorozatban negyedik világbajnoki címét nyerő Mercedes istálló mindkét versenyzőjének szerződése érvényét veszti a 2018-as szezon végén, ám Toto Wolff csapatfőnök nem aggódik vezető versenyzőjének, Lewis Hamiltonnak az esetleges elvesztése miatt.

    „Lewis csapatunk fontos alapelemévé vállt. Nem is kérdés, hogy folytatjuk egymás mellett. A tárgyalások pozitív irányba haladnak. Csak idő kérdése, hogy mikor tesszük rá a bélyegzőt és aláírásunkat a szerződésre” – mondta Wolff.

    Az osztrák csapatfőnök úgy véli, az idei évben is fenntarthatják remek formájukat: „Soha nem mennek zökkenőmentesen vagy simán a dolgok, hiszen próbáljuk a határokat feszegetni, a lehető legkönnyebb és leggyorsabb autót akarjuk. Úgy gondolom, elég jó telünk volt. Az év ezen pontján mindig van egy kis feszültség a szervezeten belül, de nincs dráma.”

    „Jó a hangulat, főleg, hogy ma (február 1-jén – a szerk.) fogjuk először beindítani az autót. Életre kel, amit terveztünk” – tette hozzá az osztrák csapatfőnök.

    Lewis Hamilton szerződéshosszabbítása tehát nem lehet kérdéses, Valtteri Bottas esetében viszont más a helyzet: a finnek bizonyítania kell képességeit, hiszen Esteban Ocon, a németek saját nevelésű juniorja már elmondta, készen áll a Mercedes ülésére.