Szerző: Horváth Dániel

  • Váratlan vendég járt Alonsónál, reggel hatkor

    Váratlan vendég járt Alonsónál, reggel hatkor

    Tegnap reggel hat óra tíz perckor váratlanul zavarták meg Fernando Alonso álmát: a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség egyik munkatársa volt a vendég, aki doppingellenőrzés céljából látogatta meg a kétszeres világbajnok versenyzőt.

    https://www.instagram.com/p/BfcvV2qlLd6/?utm_source=ig_embed

    Bevett szokás, hogy váratlan időpontokban bukkannak fel a doppingellenőrők, a versenyzőknek pedig minden esetben eleget kell tenniük a WADA munkatársai kéréseinek.

    Nem Alonso az egyetlen, akit ellenőriztek a héten: Romain Grosjeant hétfőn, szintén reggel hat óra környékén kontrollálták. „Egy reggel hat órai dopping tesztnél nem is lehetne jobban kezdeni a napot” – írta a francia versenyző hivatalos twitter oldalán.

    Elmondhatjuk, hogy a Forma-1-re (egyes sportágakkal ellentétben) egyáltalán nem jellemző a doppingolás, az ellenőrzések azonban egyre gyakoribbá váltak az évek során: Daniel Ricciárdónál például karácsonykor jártak doppingellenőrök.

     

  • Leclerc nagyon szorgalmas, már alig várja első F1-es szezonját

    Leclerc nagyon szorgalmas, már alig várja első F1-es szezonját

    A Forma-2 regnáló bajnoka, Charles Leclerc idén már a Forma-1-ben próbál szerencsét: a fiatal monacói versenyző nem csupán a következő generáció egyik legnagyobb tehetsége, mellette rendkívül szorgalmas, nagyon sokat dolgozik a sikerért.

    Leclerc a Ferrari által felkarolt Alfa Romeo-Sauber versenyzője lesz, Marcus Ericsson oldalán mutathatja meg képességeit.

    „Már a gokartos korszaka óta ismerem Charles-t. Boldog vagyok, hiszen ő az első olyan versenyző, akivel alacsonyabb szériában, és most a Forma-1-ben is együtt dolgozhatok” – mondta Frederic Vasseur, a Sauber csapatfőnöke.

    Vasseur elárulta, Leclerc rendkívül elszánt, már tavalyi, tartalékversenyzői szerepét is nagyon komolyan vette: „Egy megbeszélést sem hagyott ki tavaly. Nem fogok neveket mondani, de voltak olyanok, akik inkább visszamentek volna a hotelbe. Minden versenyző gyors, de a bajnokokban van egy bizonyos plusz.”

    Az Alfa Romeo érkezése mellett több változás is zajlott a svájci székhelyű csapatnál, de a névváltoztatásnak is vannak pozitív hatásai: „Sok ember mondja, hogy az Alfa Romeonál fogok versenyezni, szinte elfelejtik a Saubert. Ennyire erős ez a nagyszerű név” – mondta mosolyogva Leclerc.

    „Csodálatos érzés egy olasz lélekkel rendelkező csapat tagja lenni” – tette hozzá Leclerc, aki természetesen továbbra is a Ferrari utánpótlásprogramjának tagja.

    Vasseur csapatfőnök Marcus Ericssonról, Leclerc csapattársáról is ejtett néhány szót: „Ritkán volt alatta jó autó, szóval korlátozottak voltak a lehetőségei. Az utolsó tíz versenyhétvégén azonban jó teljesítményt nyújtott. Sokat fejlődött, és képes csapatjátékos lenni, aki jó visszajelzéseket ad.”

    Vasseur a francia Auto Hebdonak hozzátette, hogy 2019-től versenyzői akadémiát tervez indítani a Saubernél, ahol Leclerchez hasonló potenciállal rendelkező fiatalokat foglalkoztatna.

     

  • A McLaren partnereként tér vissza a Petrobras

    A McLaren partnereként tér vissza a Petrobras

    Február 9-én számoltunk be a McLaren és a Dell között létrejövő szponzori megállapodásról, és Zak Brown, a wokingiak ügyvezető igazgatója már akkor jelezte, hamarosan további támogatók érkezését ismerteti.

    A brazil Petrobras neve ismerősen csenghet a Forma-1 rajongóinak számára, legutóbb 2016-ban, a Williams autóin láthattuk a cégcsoport logóját.

    Habár a McLaren 2017 elején a Castrollal kötött megállapodást, a 2019-es szezont már a Petrobras kötelékében kezdik, annak ellenére, hogy idei motorszállítójuk (Renault) a Castrol partnereként dolgozik.

    Zak Brown elmondta, a Forma-1 számára rendkívül fontos és legendás helyszín Brazília, emiatt is elégedett, hogy a megállapodás révén tovább tudják mélyíteni a dél-amerikai országgal ápolt kapcsolatukat.

    „A Petrobras számára stratégiai jellegűek a megállapodások” – mondta Pedro Parente, a brazil márka első embere.

    „A Forma-1-ben fejlesztett technológia elérhető lesz ügyfeleink számára. Komoly értéket képvisel részvényeseink és partnereink számára, hogy az üzemanyag- és kenőanyagfejlesztés élvonalában lehetünk” – tette hozzá.

    A héten egyébként a Force India is ‘olajcserén’ esett átt: a silverstone-i székhelyű istálló idén a Ravenol kenőanyagait használja majd.

  • Olajcsere a  Force Indiánál: Üdv, Ravenol

    Olajcsere a Force Indiánál: Üdv, Ravenol

    Együttműködési megállapodást kötött a Force India és a magas minőségű kenőanyagokat gyártó német Ravenol.

    A Ravenol 1946 óta van a piacon, központja Németországban található. A cég kutatási és fejlesztési területen a legjobbak között van:  több innovatív terméket is a piacra dobtak már működésük során.

    2018-ban tehát a Ravenol látja el kenőanyaggal a silverstone-i székhelyű Force India istállót: „Örömmel üdvözlöm a csapatunknál a Ravenolt, miközben a 2018-as szezonra készülünk” – mondta a Force Indiát vezető Vijay Mallya.

    „A Forma-1 fantasztikus lehetőség a Ravenol számára, hogy globális elismertségre és termékeinek minél széleskörűbb terjesztésére tegyen szert.”

    „Várjuk a sikeres és közös munkát, melynek során teljesíthetjük a Ravenol marketing céljait” – tette hozzá a 62 éves indiai üzletember.

  • Az FIA már dolgozik a halo 2.0-n

    Az FIA már dolgozik a halo 2.0-n

    2017 júliusában érkezett a hivatalos megerősítés, miszerint az FIA 2018-tól kötelezővé teszi a halo névre keresztelt fejvédő rendszer használatát a Forma-1-ben.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség ezen döntésével nem kevés szurkolónál ellenszenvet váltott ki a halo kinézete miatt, ám kétségtelen, hogy amennyiben az eszköz képes egy baleset során életet menteni, nem megkérdőjelezhető a hasznossága.

    Nem a Forma-1 az egyetlen sorozat, ahol debütál a magyar nyelvben glóriaként emlegetett fejvédő: a Forma-2 és a Formula E sorozatban is felszerelésre kerülnek, hozzátéve, hogy az elektromos szériában csak a következő, decemberben kezdődő szezonjától lesz kötelező a rendszer használata.

    Az FIA biztonsági delegáltja, Laurent Mekies a Racer.com-nak elmondta, hogy már dolgoznak a halo következő verzióján, mely kisebb mértékben befolyásolja az autók aerodinamikáját, esztétikusabban néz ki és a versenyzők számára jobbá teszi az eszköz mögüli kilátást.

    „Két fő célunk van: az egyik, hogy a középső támasz vastagságát kisebbé vegyük, ezzel javítva a láthatóságot. A másik a jobb integrálhatóság, vagyis tulajdonképpen az eszköz esztétikájának javítása. Ezt szeretnénk elérni a második verzióval” – mondta Mekies.

    „Az elmúlt néhány hónapban döntéshozatalból a dolgok megvalósítására kellett lépnünk. Közölnünk kellett a standard halo tulajdonságait, hitelesítenünk kellett a beszállítókat, majd legyártatni az egyes alkatrészeket. Ez elég komplex volt, hiszen a Forma-1, a Forma-2 és a Formula E számára is közel azonos időintervallumon belül kellett cselekednünk.”

    „Jelenleg elég jól állunk. A halo kiszállítása megtörtént, három homologizált beszállítónk van. Ennek következményeképp nagyobb hangsúlyt fektethetünk az eszköz fejlesztésének második szakaszára.”

    Nemrég beszámoltunk róla, hogy más kategóriákban, konkrétan az IndyCarban is napirenden van a fejvédő rendszer alkalmazása: az amerikaiak azonban egy szélvédőhöz hasonlító megoldást teszteltek. Az FIA egyébként közreműködik az IndyCar vezetőivel egy minél hatékonyabb biztonságtechnikai rendszer kifejlesztésében.

  • Brawn: Egyelőre szükségünk van a DRS-re

    Brawn: Egyelőre szükségünk van a DRS-re

    Ross Brawn, a Forma-1 technikai oldaláért felelős vezető ugyan nem nagy rajongója a nyitható hátsó szárnynak, véleménye szerint a sportnak jelen állapotában szüksége van az előzéseket könnyebbé tevő rendszerre.

    A Liberty Media nemrégiben megvásárolta a csődbement Manor F1-es istálló szélcsatornáját, hogy abban tesztelhessenek, és innovációikkal jobbá tegyék a Forma-1-et.

    „Rövid távon mindenképpen ragaszkodnunk kell a DRS használatához. Reményeim szerint az autók eljutnak arra a pontra, amikor többé nem lesz rá szükségünk, ám ez nem fog egyhamar megtörténni” – mondta Brawn.

    „Mielőtt hozzákezdenénk a versenyzés látványosabbá tételéhez, alaposan meg kell értenünk a folyamatokat. Ragaszkodhatunk az ösztöneinkhez, de az nem lesz elég, mert elképesztően komplikáltak a mostni autók.”

    A 2017-ben érkezett aerodinamikai változások következtében több helyszínen is megdőlt az eddigi pályarekord, ám a versenyzés szempontjából egyesek szerint a sebesség növelése nem bizonyult előnyős húzásnak.

    „A sebességnek fontos szerepe van, hiszen a rajongók a leggyorsabb autókat akarják látni. Ha viszony izgalmasabbá akarjuk tenni a versenyzést, fel kell áldoznunk némi sebességet.”

     

  • Alonso: Három motorgyártó van, aki magas szintet képvisel

    Alonso: Három motorgyártó van, aki magas szintet képvisel

    Három Hondával teljesített rendkívül sikeretelen évet követően a McLaren úgy döntött, hogy szakít japán motorpartnerével, és 2018-tól már a Renault-val dolgozik együtt.

    A 2000-es években eddig elég jól muzsikáltak a Renault erőforrásai: Fernando Alonso kettő, Sebastian Vettel pedig négy világbajnoki címet nyert francia motorral a háta mögött.

    2014-ben azonban komplex, V6-os turbófeltöltésű erőforrások váltották a korábbi szívómotorokat, amely az erősorrendet is átszabta. A Mercedes és a Ferrari lépéselőnybe került a Renault-val szemben, míg a Honda képtelen volt megfelelően működő rendszert építeni.

    Fernando Alonso, a McLaren versenyzőjeként természetesen üdvözli csapata döntését, és előrelépést vár a Renault erőforrástól.

    “Totálisan” – felelte Alonso arra a kérdésre, hogy mennyire bízik a Renault-ban.

    “Három motorgyártó van, aki magas szintet képvisel, és ezen három közül a Mercedes az, aki dominálja ezt a korszakot. Ha valakiben azonban meg lehet bízni, akkor az a Renault. Az elmúlt tíz évben hat vagy hét alkalommal nyertek bajnokságot. A Renault motor mindig garanciát jelent.”

    Alonso nemrég bejelentette, hogy idén a Forma-1 mellett a WEC sorozatban is rajthoz áll, céljai pedig egyértelműek: “Nyerni fogok 2018-ban” – jelentette ki.

    “Nem tudom, hogy a Forma-1-ben vagy máshol, de nyerni  fogok idén” – tette hozzá.

    A McLaren rajongók közül sokan örömmel fogadnák a papaya-festést 2018-ra, amelyet Alonso tavaly az Indy500-on is használt, a spanyol azonban egyelőre nem tudja milyen színű lesz idei Forma-1-es gépe: “Nem láttam még a festést, de ha az Indyben használt naranccsal indulunk, az tökéletes lesz.”

    “Ha azonban jön egy szponzor, aki a saját színeit akarja használni, az is tökéletes lenne. Ami egészen biztos, hogy a kilátások sokkal jobbak, mint az elmúlt három évben. A gyárban is sokkal pozitívabb hangulat uralkodik.”

  • Ricciardo hisz a Red Bull bajnoki címében

    Ricciardo hisz a Red Bull bajnoki címében

    Daniel Ricciardo, a Red Bull Racing ausztrál versenyzője csapattársához hasonlóan rendkívül pozitívan várja a 2018-as szezont.

    Több aerodinamikai frissítés érkezett a Forma-1-be 2017-ben, melyből kifolyólag sokan úgy gondolták, hogy a Red Bull csapata lehet, az aki a legtöbbet profitál ebből. Mindezek ellenére a Ferrari volt az, aki közel tudott kerülni a 2014 óta legyőzhetetlen Mercedeshez.

    Az energiaitalos istálló azonban nem állt le a fejlesztésekkel, és a szezon végére egyre versenyképesebbé váltak, amit Max Verstappen Malajziában és Mexikóban aratott győzelme is jól mutat.

    De vajon képes lesz a Red Bull bajnoki címért küzdeni 2018-ban? “Úgy gondolom igen, mivel nincsenek jelentős szabályváltoztatások” – mondta Ricciardo.

    “Sokat fejlesztettünk az autón tavaly, szóval a minta alapján kell előrelépnünk. Sokkal többször kellene ott lennünk a közvetlen élmezőnyben. Idővel majd elválik, de magabiztos vagyok. Tudjuk, hogy dolgoznunk kell az eredmények elérése érdekében. A csapatból mindannyian támadó felfogással fogunk versenyezni az idei évben.”

  • Verstappen: Mercedes motorral dominálnánk a Forma-1-et

    Verstappen: Mercedes motorral dominálnánk a Forma-1-et

    A Red Bull nagyon magabiztosan várja a 2018-as szezont: a napokban Dr. Helmut Marko, a csapat tanácsadója, valamint húsz éves holland versenyzőjük, Max Verstappen is pozitívan nyilatkozott a hamarosan kezdődő szezon előtt.

    2010 és 2013 között a Red Bull Racing sorozatban négy egyéni- és konstruktőri bajnoki címet szerzett a Renault partnereként, ám a turbókorszak beköszöntével a franciák egyelőre nem tudtak olyan erőforrást építeni, mellyel harcban lehetnének a bajnoki címért. Habár győzelmekre így is futotta, végső diadalra nem volt esélye a Red Bullnak.

    A Red Bullnál nem rejtik véka alá a véleményüket, amikor a Renaultról van szó: véleményük szerint az elmúlt években mutatott gyengébb teljesítményükben nagy szerepe van a francia gyártónak.

    Max Verstappen szerint a Mercedes erőforrásaival megállíthatatlanok lennének: „Ha Mercedes motort használnánk, elhúznánk a többiek elől, és többet nem is látnának minket” – jelentette ki Verstappen.

    Habár a Renault sokat fejlődött 2014 óta (ekkor vezették be a V6-os turbófeltöltésű erőforrásokat), Verstappen továbbra is úgy véli, hogy jelentősen kevesebb lóerővel rendelkeznek a Mercedeshez és a Ferrarihoz képest.

    A holland elárulta, főleg az MGU-H, azaz a hőenergia visszanyerő terén gyűltek meg a gondjaik: „A mi rendszerünk egyszerűen nem olyan stabil, mint a Mercedesé vagy a Ferrarié.”

    A tavalyi évben aerodinamikai téren is nagy változásokat eszközöltek a Forma-1 szabályhozói, melytől a Red Bull azt remélte, hogy rendkívül közel kerülhet riválisaihoz, ennek ellenére csak a harmadik legjobbak tudtak lenni.

    „Alacsony leszorítóerős konfigurációt terveztünk, de különböző okok miatt ez nem működött. Talán túl optimisták voltunk, azonban láthattuk, hogy a csapat nagyon rövid idő alatt képes felülkerekedni a problémákon.”

    „Természetesen így már elúszott a szezonunk, de egyben magabiztosságot ad, hogy a jövőben jó irányba haladjunk” – tette hozzá a háromszoros futamgyőztes Verstappen.

  • Alonso jövőre ismét indulhat az Indy 500-on

    Alonso jövőre ismét indulhat az Indy 500-on

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatójának elmondása szerint csapata nem, Alonso azonban ismét ott lehet a legendás Indy500-as futamon.

    Fenrnado Alonso már több ízben is felvázolta, hogy a mesterhármasra hajt, azaz a Forma-1-es világbajnoki címei mellé a motorsport két rendkívül nívós versenyén, az Indy 500-on és a Le Mans-i 24 óráson is győzni szeretne.

    „Fernando ismét indulni akar az Indy 500-on, és 2019-ben lehet, hogy meg is teszi” – mondta Brown.

    „Ez tőle és a versenynaptártól függ, de vissza akar térni és győzni szeretne.”

    A McLaren azonban egyelőre elzárkózik az IndyCar projekttől: „Biztossá kell tennem, hogy jó pozícióban legyünk 2021-ben, ami a Forma-1-et illeti. További partnereket kell szereznem a csapat számára, szóval minden idő, amit az Indyre szánok, nem segíti a McLaren Forma-1-es csapatát.”

    A 2017-es Indy 500-ról készült beszámolónkat ide kattintva érhetitek el.  A verseny legjobb újoncának egyébként Fernando Alonsót választották.