Szerző: Horváth Dániel

  • Carey szerződést hosszabbítana Barcelonával

    Carey szerződést hosszabbítana Barcelonával

    Chase Carey, a Forma-1 első embere meghosszabbítaná a spanyolországi pálya 2019 végén lejáró F1-es versenyrendezési kontraktusát.

    Az amerikai üzletember akár örökre is szerződést kötne a katalán pályával, ám tudja, hogy nem a barcelonai az egyetlen alkalmas versenypálya Spanyolországban.

    „Hamarosan meglátjuk, hogy közös nevezőre jutunk-e, és olyan szerződést kötünk, mely mindkét fél számára előnyös.”

    „A célunk, hogy új szerződést írjunk alá Barcelonával. Hosszú távra a versenynaptárban szeretnénk látni őket. Hogy örökre? Akár ezt is mondhatjuk” – felelte Carey.

    Carey számára nagyszerű tárgyalási időpont lehet a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Spanyol Nagydíj, melyet 1991 óta megszakítás nélkül Barcelonában rendeznek.

  • Vettel nem bánkódik amiatt, hogy már nem ő vezeti a bajnokságot

    Vettel nem bánkódik amiatt, hogy már nem ő vezeti a bajnokságot

    Sebastian Vettel kockáztatott Bakuban, amikor a Safety Caros fázis után előzni próbált, a német túl mély féktávot vett, melynek következményeképp negyedikként fejezte be az Azerbajdzsáni Nagydíjat.

    Hamilton győzelmének és Vettel negyedik helyének köszönhetően a világbajnoki címvédő brit versenyző élre ugrott az egyéni pontversenyben, a ferraris azonban nem szomorkodik emiatt.

    „Jó autónk van, szóval ez semmin nem változtat. Nem aggódom” – mondta Vettel.

    „A nagy különbség tavalyhoz képest az, hogy elég gyorsak vagyunk a pole pozíció megszerzéséhez. Korábban ez problémát jelentett” – tette hozzá.

    Lewis Hamiltonhoz hasonlóan Vettel is együttérez Bottasszal, aki a leintés előtt néhány körrel kapott defektet egy törmeléknek köszönhetően, így vezető helyről kellett feladnia a versenyt.

    „Így működik ez a sport. Számomra a legfontosabb dolog, hogy jó autónk van. Biztosítanunk kell, hogy a szezon hátralévő részében is versenyképes autóval rendelkezzünk.”

    A világbajnokságot jelenleg vezető Hamilton már korántsem ennyire biztos a dolgában, elmondása szerint a Ferrari jóval előttük áll a tempót illetően.

    „Hogy őszinte legyek, egész hétégén szenvedtem. Küzdök azzal, hogy kihozzam az autóban és a saját magamban rejlő potenciált.”

     

  • Megállapodást kötött az F1 és a twitter, élő műsor érkezik a közösségi oldalon

    Megállapodást kötött az F1 és a twitter, élő műsor érkezik a közösségi oldalon

    A Forma-1 megállapodást kötött a twitterrel, exkluzív tartalmak érkeznek a közösségi oldalon.

    A Liberty Media irányítása alatt fontos hangsúly került a közösségi oldalak szélesebbkörű használatára, a Spanyol Nagydíjtól kezdődően pedig tovább szélesítik a platformot.

    A twitteren elérhető élő videós műsor F1 Live Show néven fut majd, melynek műsorvezetője Will Buxton lesz. A műsor rögtön a pódiumceremónia után indul, többek között verseny utáni elemzéseket és interjúkat is tartalmaz majd. Az idei szezonban összesen tíz alkalommal, először Barcelonában kerül megrendezésre.

    Szintén a műsor tagja lesz 2016 Forma-1-es világbajnoka, Nico Rosberg.

    Rosberg rendkívül elismerően nyilatkozott a Forma-1 vezetői által vett új irányról: „Jó látni a Forma-1 új, digitális oldalát. Ez egy kulcsfontosságú csatorna, hogy minél több potenciális rajongót szerezzünk a sportnak. Örömmel csatlakoztam a programhoz, amikor felkért az F1 vezetősége.”

  • Lauda szerint 70%-ban Verstappen sara a Ricciardóval való ütközés

    Lauda szerint 70%-ban Verstappen sara a Ricciardóval való ütközés

    Niki Lauda szerint túlnyomórészt Max Verstappen hibáztatható a két Red Bull között történt tegnapi ütközésért, de a korábbi háromszoros világbajnok osztrák versenyző, a Red Bull mindkét versenyzőjére pénzbüntetést róna ki Christian Horner helyében.

    „Berendelném őket az irodába, Toto Wolffal együtt, és elmagyaráznám nekik, hogy kevesebb fizetést fognak kapni az okozott kár miatt. Mi már gondoltunk erre a módszerre egyszer, de nem kellett alkalmaznunk.”

    Lauda szerint az ütközésért Max Verstappen okolható leginkább.

    „Ez katasztrófa egy csapat számára. Velünk is megtörtént 2016-ban, a Spanyol Nagydíjon. Számomra 70%-ban Verstappen, 30%-ban pedig Ricciardo a hibás. Max folyamatosan irányt változtatott, hova mehetett volna szegény srác?” (Ricciardo – a szerk.)

    Az FIA is megvizsgálta a két Red Bull közötti esetet, a versenybírák döntése értelmében Max Verstappen és Daniel Ricciardo is megrovásban részesült.

  • Russell győzött a bakui sprintversenyen

    Russell győzött a bakui sprintversenyen

    George Russell, a Mercedes fiatal versenyzője nyerte a Forma-2 bakui sprintversenyét.

    Roberto Merhi kezdhette meg pole pozícióból a futamot, mellőle csapattársa, Ralph Boschung indulhatott. Merhi számára nagyon rosszul kezdődött a futam, a spanyol versenyző beragadt.

    Lando Norris és Sergio Sette Camara nagyszerű reflexekkel vette észre a beragadó Merhit, sikerült elkerülniük egy potenciális ütközést. Nicholas Latifi a negyedik helyről rajtolva ugrott az élre, a kanadait Boschung követte.

    Nagy csata volt a közép- és élmezőnyben, Norris, Russell és De Vries folyamatosan javították a pozíciójukat, miközben az élre ugró Sette Camara már négy másodperces előnyt épített ki magának.

    Nem úsztuk meg ütközés nélkül a futamot, Sean Gelael az egyes kanyarnál találta el a gumifalat. Mindeközben Russell jó tempót diktált, több körön át tartó csatát vívott Sette Camarával, és sikerült is legyűrnie a brazil versenyzőt.

    Sette Camara megtartotta második helyét, a dobogó alsó fokára Nyck de Vries álhatott fel.

    A Forma-2 két hét múlva Barcelonában, a Spanyol Nagydíjjal folytatódik.

  • Bottast nem érdeklik a pletykák

    Bottast nem érdeklik a pletykák

    Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője kijelentette, nem zavarják a jövőjét firtató pletykák.

    A 2018-as szezon végén többek között Bottas kontraktusa is lejár, hasonlóan Daniel Ricciardohoz és Esteban Oconhoz. A Red Bull ausztrálját és a Mercedes által támogatott Ocont már több ízben összeboronálták a Mercedes ülésével.

    Bottast azonban nem túlságosan érdeklik a pletykák. „Nem igazán” – felelte a 28 éves pilóta. „Ismerem a helyzetem, és ha így folytatódnak a dolgok, akkor egyáltalán nincs okom aggodalomra.”

    „A Forma-1-ben mindig pletykálnak, így megy ez minden évben. Vannak és lesznek is olyan emberek, akik szeretnek spekulálni.”

    Bottas elmondta, hogy mindezek mellett elégedett az idei szezonban eddig nyújtott teljesítményével. „Azt hiszem jól teljesítek, és ez csak javulni fog. Egyértelműen jó irányba haladnak a dolgok.”

  • Rajtbüntetést kap Hülkenberg

    Rajtbüntetést kap Hülkenberg

    Öt rajthelyes büntetésben részesült Nico Hülkenberg, miután a német versenyző autójában sebességváltót kellett cserélni.

    Hülkenberg az Azerbajdzsáni Nagydíj harmadik szabadedzésének utolsó negyedében jelentett problémákat csapatának, így kénytelen volt kihagyni a kvalifikáció előtti gyakorlás végét.

    A Renault sebességváltó csere mellett döntött. Mivel Hülkenberg meghibásodott váltója még nem teljesített hat egymás utáni versenyt, így öt helyes rajtbüntetéssel sújtották a Forma-2 (GP2) korábbi bajnokát.

    A kényszerű csere miatt minden valószínűség szerint megszakad a német versenyző sorozata, a legutóbbi hat versenyen ugyanis minden alakommal hetedikként várhatta a piros lámpák kialvásának pillanatát.

  • Räikkönen nem érzi, hogy másodhegedűs lenne

    Räikkönen nem érzi, hogy másodhegedűs lenne

    Kimi Räikkönen, a Ferrari 38 éves finn versenyzője nem érzi, hogy a második számú pilóta szerepét töltené be a maranellói gárdánál.

    Habár 2007 viágbajnoka erős teljesítménnyel kezdte az idei évet, sokan egyértelműen úgy gondolják, hogy a Ferrari Sebastian Vettelt helyezi előtérbe a versenystratégiákat illetően.

    „Nem kommentálom ezt. Amennyire én tudom, teljesen ugyanazok a lehetőségeink” – mondta Räikkönen az Ilta Sanomatnak.

    „Azért vagyok itt, hogy a legjobbamat nyújtsam, a lehető legkeményebben akarok harcolni. Nem lennék itt, ha úgy érezném, hogy ez nem lehetséges.”

    A médiában már felmerült Räikkönen 2018-as visszavonulása is, helyére sokan a Red Bull ausztrál versenyzőjét, Daniel Ricciardót ültetnék.

    „Minden évben ugyanez megy, talán már 15 éve is, amennyire vissza tudok emlékezni. Minden évben visszavonultattok. Ha sokáig ismétlitek, előbb vagy utóbb igazatok lesz, de nem akarok most erről beszélni” – tette hozzá Räikkönen.

  • Vizsgálat alatt a Ferrari

    Vizsgálat alatt a Ferrari

    A spanyol Marca sportnapilap számolt be a hírről, miszerint az FIA technikai delegáltjai vizsgálódást indítanak a Ferrari 2018-as autójának legalitását illetően.

    A Marca információi szerint a Ferrari egy különleges motorbeállítási üzemmódot használ, amellyel kipufogógázt vezetnek az autó hátsó légterelőjére.

    A jelenség Kínában megfigyelhető volt, a maranellói istálló autóinak hangja ‘eltérő’ volt a kanyarokban – írják.

    Az ügy furcsasága, hogy az FIA delegáltjaként az a  Nikolas Tombazis vizsgálhatja az ügyet, aki néhány éve még a Ferrari vezető tervezője volt.

    „Nem elfogadott az olyan speciálisan alkalmazott motorbeállítás, mely növeli a kipufogógáz áramlását a kanyarokban” – mondta Tombazis.

    „Az effajta áromlások abban az esetben tekinthetők szabályosnak, ha valójában növelik az erőforrás teljesítményét” – tette hozzá.

    Nem ez az egyetlen olyan elem a Ferrari autóján, melyre felfigyelt a média, a spanyolok Sebastian Vettel kormányának hátsó felén levő extra karról is beszámoltak, mely a Forma-1 hivatalos oldalán is fellelhető tartalom.

  • Kiderült, miért gyenge a 2018-as Williams

    Kiderült, miért gyenge a 2018-as Williams

    A német Auto Motor und Sport fényt derített a Williams csapat 2018-as gyengélkedésének okára.

    A nagymúltú brit istálló az egyetlen, mely nem szerzett még pontot az idei szezonban, Lance Stroll és az újonc Szergej Szirotkin sem tudja működésre bírni a FW41-et.

    Michael Schmidt, az AMuS szakírójának információi szerint a Williams az autó hűtésrendszere miatt szenved.

    „Paddy Lowe korábbi csapata, a Mercedes hűtésrendszerét próbálta másolni, de a rendszerük túlságosan komplikált és hibát követtek el” – írja Schmidt. „A problémák megoldása érdekében jelentős átalakításokat kell végezni az autón, ami leszorítóerő-vesztést eredményez.”

    A német lap egy Williams mérnököt is idéz, akinek elmondása szerint nyolc tizedet nyernek, ha sikerül megoldaniuk a hűtéssel kapcsolatos problémákat.