Szerző: Horváth Dániel

  • Sorozatban negyedszer jutott a Q2-be Leclerc

    Sorozatban negyedszer jutott a Q2-be Leclerc

    A Forma-2 tavalyi bajnoka sorozatban negyedik alkalommal jutott be az időmérő edzés második szakaszába.

    Charles Leclerc a montreáli kvalifikáción is nagyszerű teljesítményt nyújtott, mellyel ismét bizonyította, hogy a következő generáció egyik legnagyobb tehetségeként kell számolni vele.

    „Mindent egybevetve ez egy jó nap volt. Sikerült fejlődnünk az időmérőre, elégedett vagyok, hogy ismét ott lehettem a Q2-ben. Montreal egy új helyszín számomra, de az elmúlt két nap után nagyon kényelmesen éreztem magam a pályán és az autó is jónak érződött. A 13. rajthely pozitív, alig várom a holnapi versenyt, hogy kiderüljön mit tudunk tenni egy erős eredmény megszerzése érdekében” – nyilatkozta a kvalifikációt követően.

    „Q2, Q2, Q2 és Q2! Sorozatban negyedszer. Elképesztően boldog vagyok a mai teljesítménnyel, 13.-ként rajtolhatok holnap” – írta Leclerc a közösségi oldalán.

  • Alonso: Csalódott vagyok, de a verseny számít

    Alonso: Csalódott vagyok, de a verseny számít

    Fernando Alonso sorozatban két alkalommal, Spanyolországban és Monacóban is Q3-as résztvevő volt a McLarennel, ám a tegnapi Kanadai Nagydíj időmérőjén esélye sem volt a legjobb tízbe kerülni.

    Pénteken még biztató tempót mutattak a továbbfejlesztett Renault erőforrással hajtott McLarenek, Alonso mindkét edzésen az első tízben volt, aztán szombatra visszaesett a teljesítményük.

    „Tudtuk, hogy ez a pálya nehézségeket okozhat számunkra, de pénteken nagyon versenyképesnek éreztük magunkat. Az autó jól működött, a harmadik szabadedzésen viszont visszaestünk, amit az időmérő eredménye is bizonyít” – mondta Alonso.

    „Majd meglátjuk mire leszünk képesek a versenyen. Már semmin nem tudunk változtatni, de a pontszerzésre így is lehet esélyünk.”

    Alonso nem tudja, hogy mi okozhatta az MCL33 hirtelen teljesítménybeli visszaesését.

    „Nehéz megmondani… Minden csapat teljesítménye ingadozó volt idén, ez nem csak nálunk jött elő. Próbáljuk minél jobban megérteni a dolgokat, de nem mindig könnyű egyértelmű választ kapni.”

    „Tudjuk, hogy miben kell fejlődnünk. Csalódott vagyok, de a pontokat a versenyen osztják. Támadni fogunk” – tette hozzá a háromszázadik versenyhétvégéjét teljesítő kétszeres világbajnok versenyző.

  • Verstappen: Talán nem felejtettem el vezetni

    Verstappen: Talán nem felejtettem el vezetni

    Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ironikusan megjegyezte csapatának a Kandai Nagydíj időmérő edzését követően, hogy valószínűleg még mindig tudja, hogyan kell irányítani egy Forma-1-es versenyautót.

    A 20 éves versenyző nem élete legjobb szezonkezdetét teljesítette 2018-ban, ám a montreáli hétvége eddig nagyon jól alakult számára. A szabadedzéseken megállíthatatlannak bizonyult, majd az időmérőn is odatette magát, és harmadik helyre hozta be a Renault erőforrással hajtott Red Bullt.

    Verstappen ráadásul a puhább, hiperlágy Pirelliken kezdheti meg a futamot, ellentétben az első sorból rajtoló Sebastian Vettellel és Valtteri Bottasszal, akik az ultralágyakon várhatják a piros lámpák kialvásának pillanatát.

    „Nem rossz, jó versenyünk lehet innen. Úgy tűnik nem felejtettem el vezetni” – közölte Verstappen a kvalifikáció legvégén versenymérnökével.

    A hollandok kedvence a közösségi médiában, hivatalos twitter oldalán is posztolt az időmérő edzés alakulásáról: „Ezaz! A harmadik rajthely nagyszerű, megvan a tempónk, hogy jó munkát végezzünk a versenyen. Köszönet a Red Bullnak a nagyszerű autóért” – írta Verstappen a twitteren.

  • Éjszakai műszakot vállalt Giovinazzi

    Éjszakai műszakot vállalt Giovinazzi

    Antonio Giovinazzi, a Ferrari harmadik számú versenyzője közel nyolc órát töltött a Ferrari maranellói szimulátorában tegnap éjszaka.

    A Kanadai Nagydíj mindkét pénteki szabadedzését a Red Bull nyerte Verstappen vezetésével, ám az olaszok sincsenek nagy lemaradásban. A második edzést Kimi Räikkönen zárta másodikként, kevesebb mint másfél tizedes lemaradással a Red Bull hollandja mögött.

    Hogy mennyire volt sikeres a 24 éves versenyző éjszakai erőfeszítése, arra választ kaphatunk a mai időmérő edzésen.

  • Sárga zászló alatt is lehet használni a DRS-t

    Sárga zászló alatt is lehet használni a DRS-t

    A csapatok kérésének eleget téve változtatott az FIA, és a hétvégi Kanadai Nagydíjtól kezdődően már sárga zászlós jelzés alatt is használható lesz az előzést elősegítő DRS rendszer.

    Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Montreálban három DRS zóna áll majd a versenyzők rendelkezésére, minél szorosabbá téve a versenyzést.

    Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója által korábban kiadott közlemény alapján tiltva lett volna az állítható hátsó szárny használata, ha az alábbi panelek (1, 7, 8, 9, 12, 13, 14 vagy 15) bármelyike sárga zászlós fázist jelez.

    A csapatok arra kérték Whitingot, hogy a három közül csak abban az előzési zónában legyen tiltva a DRS használata, melyben sárga zászlós jelzés van érvényben.

    Az FIA azóta frissítette a korábban közölt információját, így sárga zászlós fázisok alatt is használható lesz a DRS, függetlenül attól, hogy a pálya melyik részéra vonatkozik a sárga jelzés.

  • Alonso már tudja, hogy hányadik helyért lesz versenyben Abu Dhabiban

    Alonso már tudja, hogy hányadik helyért lesz versenyben Abu Dhabiban

    Fernando Alonso állítja, nem unja a Forma-1-et, és továbbra is hosszú távon tervez a száguldó cirkuszban.

    „Nem unatkozom, nyilvánvalóan ez a motorsport top szériája. Mindannyian erről álmodunk, amikor még gokart versenyzők vagyunk” – mondta Alonso. „Mindezek ellenére az elmúlt években, különösen a turbó érában, nagyon kiszámíthatóvá váltak a dolgok. Ez a szezon hetedik versenye, de mindannyian tudjuk, hogy mi fog történni a következő 14 fordulóban. Ez szomorú dolog a sport számára.”

    „Nem a Forma-1 ellen beszélek, nem fáradtam bele, egyszerűen csak tudom, hogy ezen a hétvégén a hetedik és tizenkettedik hely valamelyikéért fogok harcolni és ugyanez lesz a helyzet a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon is.”

    Alonso azonban kijelentette, nem fejezi be F1-es pályafutását: „Tavaly már aláírtam a szerződésem, ami több évre szól. Sok évem van még hátra.”

    Második McLarenes korszaka előtt a Ferrarival kétszer is nagyon közel került az újabb világbajnoki címek elhódításához, tudja, hogy több bajnoki cím is állhatna a neve mellett.

    „Tudom, hogy elszalasztottunk néhány lehetőséget a múltban. Valószínűleg négy vagy öt bajnoki címet is nyerhettem volna. Ha jól tudom egyszer hét, kétszer pedig három pont hiányzott az első helyhez, valami ilyesmi.”

    „Ugyanakkor rendkívül kiváltságosnak élem meg, hogy 18 éve a Forma-1-ben lehetek. Vannak olyan versenyzők – többek ellen versenyeztem is -, akik sikeresek voltak a kisebb kategóriákban, a Forma-1-ben azonban még dobogón sem álltak. Ilyen a jelenlegi csapattársam is vagy Nico Hülkenberg és Carlos Sainz. Ők mindannyian nagyon tehetségesek, de még dobogós helyezést sem szereztek.”

    „Néhány lehetőséget elmulasztottunk, de nagyon boldog vagyok azzal, amit eddig sikerült elérnem” – tette hozzá.

  • Versenyzőtársaival ünnepelte 300.  F1-es versenyhétvégéjét Alonso

    Versenyzőtársaival ünnepelte 300. F1-es versenyhétvégéjét Alonso

    Fernando Alonso, 2005 és 2006 Forma-1-es világbajnoka a hétvégi Kanadai Nagydíjon teljesíti 300. Forma-1-es versenyhétvégéjét.

    „Köszönöm a McLarennek, a csapatoknak, a versenyzőknek, a sajtósoknak és mindenkinek, aki eljött ma és velünk ünnepelt a 300. nagydíjhétvégém alkalmából” – írta Alonso az instagram oldalán.

    https://www.instagram.com/p/BjvJSYCBvsd/?taken-by=fernandoalo_oficial

    „A legendás Alonso ünneplése” – ezt már Esteban Ocon írta, melyhez a következő képeket csatolta:

    https://www.instagram.com/p/BjvZN2tBuNY/?taken-by=estebanocon

  • Ricciardo Hamilton döntésére vár

    Ricciardo Hamilton döntésére vár

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elárulta, Ricciardo Lewis Hamilton mercedeses szerződéshosszabbítására vár.

    “Ricciardo nem akar hosszabbítani, amíg Hamilton nem ír alá a Mercedeshez. Ez egy kicsit furcsa helyzet, remélem hamar megoldódik” – mondta Marko.

    Niki Lauda azonban kijelentette, Hamilton marad a Mercedesnél, így Ricciardónak nem kellene az ő döntésükre várni: “Lewis velünk marad, kis dolgok miatt van csúszász a szerződése meghosszabbításában. Ricciardónak nem tettünk ajánlatot, szóval várhat a végtelenségig.”

    A Red Bullnál nem csak Ricciardo szerződése napirendi téma, 2019-es motorpartnerük kilétében is hamarosan dönteniük kell.

    “Az Osztrák Nagydíjig szeretnénk pontot tenni a motor- és versenyzőkérdésre” – jelentette ki Marko.

    A soron következő Kanadai Nagydíjra fejlesztésekkel érkezik a Renault, amit Marko is megerősített. A bikások természetesen előrelépést várnak a franciák erőforrásától, mely kulcsfontosságú lehet a jövő évi döntésüket illetően.

  • Latifi jövőre már az F1-ben versenyezne

    Latifi jövőre már az F1-ben versenyezne

    Nicholas Latifi, a jelenleg Forma-2-ben vitézkedő 22 éves versenyző 2019-ben feljebb lépne és Forma-1-es versenyülést szeretne magának.

    A kanadai pilóta jelenleg a Force India tesztversenyzője, pénteken pedig az első szabadedzésen pályára gurulhat hazai közönsége előtt. Latifi tavaly még a Renault tartalékversenyzője volt, az idei szezont megelőzően váltott a Force Indiára.

    Elmondása szerint boldog a döntésével, hiszen a Renaultnál Nico Hülkenberg és Carlos Sainz helye is biztosnak tűnik, a Force Indiánál viszont lát lehetőséget.

    “A Renaultnál valószínűleg Carlos (Sainz) és Nico (Hülkenberg) is marad, a Force Indiánál azonban nem tudjuk Sergio (Perez) és Esteban (Ocon) terveit.”

    “Nem akarok még egy szezont a Forma-2-ben maradni, az F1 a célom” – tette hozzá.

    Édesapja, a rendkívül erős anyagi háttérrel rendelkező Michael nemrég vásárolt részesedést a McLarennél, így Nicholasnak akár a wokingiaknál is lehet esélye.

    “Nem te vagy az első, aki az édesapámról kérdez. A pénz nem garancia a sikerre. Megtanultam már, hogy ebben a bizniszben eredményekre is szükség van” – mondta Nicholas a Le Journal de Montreal riporterének kérdésére.

  • Kubica is eséllyel pályázhat Hartley ülésére

    Kubica is eséllyel pályázhat Hartley ülésére

    Brendon Hartley Toro Rossótól való menesztése továbbra is napirendi téma a sajtóban.

    Habár az új-zélandi versenyző néhány hete Azerbajdzsánban megszerezte első Forma-1-es pontját, úgy tűnik, már nem sokáig versenyezhet a Red Bull fiókcsapatánál.

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadójának nyilatkozata szerint jelen pillanatban nem áll szándékukban Hartley leváltása, ám elmondta, hogy nem áll túl jól Brendon szénája. Korábban Pascal Wehrleint, a jelenleg DTM-ben szereplő Mercedes által támogatott német versenyzőt hozták szóba Hartley ülésével, de a Ferrari-junior Antonio Giovinazzi neve is felmerült.

    További opció lehet Jake Dennis vagy Sean Gelael, ám egyiküknek sincs meg a Forma-1-es rajthoz álláshoz szükséges szuperlicensze. Többek között emiatt kerülhet képbe Robert Kubica, aki jelenleg csak tartalékversenyzői szerepkört tölt be a gyengén teljesítő Williamsnél, akik a szezont megelőzően Szergej Szirtokin mellett döntöttek a lengyellel szemben.