Szerző: Horváth Dániel

  • Marko: A McLaren még várhat Key-re

    Marko: A McLaren még várhat Key-re

    A Racingline.hu korábban már beszámolt a hírről, miszerint a McLaren szerződtette a Toro Rosso technikai igazgatóját, James Key-t.

    A történet azonban nem ennyire egyszerű, körülbelül két órával a wokingi istálló bejelentése után a Toro Rosso reagált, Franz Tost csapatfőnök elmondta, hogy Key-t hosszú távú szerződés köti jelenlegi csapatához.

    Dr. Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadójának véleménye sem váratott sokat magára.

    „Jamesnek hosszú távú szerződése van a Toro Rossóval. Volt egy megbeszélésünk Zak Brownnal, és ahelyett, hogy ismét velünk tárgyalt volna, kiadtak egy közleményt. Ragaszkodni fogunk a kontraktushoz, így a McLarennek elég hosszú időt kell várnia” – jelentette ki Marko.

    A hírek szerint Key szerződése 2020-ig szól a Toro Rossóval, Marko pedig azt tervezi, hogy egy nappal sem engedi korábban munkába állni alkalmazottját a McLarennél.

    „Még sok van hátra a szerződéséből, amit természetesen ki fog tölteni. Máskülönben miért léteznének szerződések?” – tette fel a kérdést.

    „Ki kell elemeznünk a helyzetet. A McLaren sajtóközleményt adott ki, aminek meg kell néznünk a jogi hátterét. Biztos, hogy nem fogjuk a szerződése lejárta előtt elengedni.”

  • Hülkenberg úgy érzi, nincs esélye a három nagycsapat valamelyikéhez szerződni

    Hülkenberg úgy érzi, nincs esélye a három nagycsapat valamelyikéhez szerződni

    Nico Hülkenberg nyolc éve a Williams csapat színeiben debütált a királykategóriában, és rögtön első évében sikerült pole pozíciót szereznie, egy közel sem erős versenyautóval. A német versenyző azonban 146 futammal első rajtja óta továbbra sem állt dobogón.

    Habár továbbra is hisz a sikerben, nem tartja reálisnak, hogy a közeljövőben a Mercedes, Ferrari, Red Bull hármas valamelyikénél versenyezzen.

    „Szkeptikus vagyok azt illetően, hogy ez megtörténhet köztem és a három nagycsapat bármelyike között. Ez a realitás. Úgy gondolom, elég sok lehetőség adódik egy karrier során, de nem érzem, hogy akarnának engem. Véleményem szerint ezek tények.”

    A 30 éves Hülkenberg 2017-ben a Force Indiát elhagyva csatlakozott a Renault gyári csapatához, és hisz benne, hogy a franciákban megvan a potenciál ahhoz, hogy folyamatos fejlődést érjenek el.

    „Nagyon szeretnék sikereket elérni a Renault-val és közösen felérni a csúcsra. Próbálunk odakerülni a mezőny elejére, de ez időt igényel. Ha a legjobbunkat nyújtjuk és legyőzzük a középmezőnyt, az nagyon jó hír lenne számunkra, ám az idő előrehaladtával egyre versenyképesebbek akarunk lenni, szorosabb versenyt vívva a nagycsapatok versenyzőivel” – tette hozzá.

  • Kicserélte a McLaren Vandoorne kasztniját

    Kicserélte a McLaren Vandoorne kasztniját

    A McLaren kicserélte Stoffel Vandoorne kasztniját a Magyar Nagydíjat megelőzően, ám a wokingiak továbbra sem jöttek rá mi okozhatta a belga versenyző legutóbbi két hétvégén tapasztalt problémáit.

    Vandoorne Silverstone-ban és Hockenheimben sem tudta működésre bírni az MCL33-at, jelentősen lassabb köröket autózott csapattársánál.

    Még Alonso is a belga versenyző védelmére kelt, mondván kevesebb leszorítóerő állt rendelkezésre a másik a McLarenben. Miután Vandoorne a múlt hétvégi Német Nagydíj minden egyes edzésén az utolsó helyen zárt, a csapat úgy döntött, kasztnicserét eszközölnek a kettes rajtszámú versenyautón a hungaroringi futam előtt.

    „Igen, kicseréltük a kasztnit” – erősítette meg Vandoorne.

    „Nem teljesen új, egy korábban már használtat viszünk pályára, de ez nem probléma. Hajtottam miatta a csapatot, az előző néhány versenyhétvégén szinte minden elemet kicseréltünk, majd eljutottunk arra a pontra, amikor csak a kasztni volt hátra.”

    „Ezt nem könnyű kivitelezni a csapat számára, különösképpen, ha egymást követő versenyhétvégék jönnek, de sikerült megoldaniuk.”

    Vandoorne elmondta, egyelőre nem tudják pontosan, hogy mi volt a probléma gyökéroka, az első két szabadedzésen azonban a fentmaradó kérdésekre is választ kapnak majd. A rendellenességet már Silverstone-ban látták, amikor voltak olyan pillanatok, hogy Vandoorne Alonso közelébe sem tudott kerülni a kanyarokban.

    „Nem tudjuk pontosan meghatározni, hogy mi okozta, de holnap (pénteki szabadedzéseken – a szerk.) teljesítünk néhány tesztet, hogy tisztább képet kapjunk.”

    „Remélhetőleg nulláról, problémák nélkül vághatunk neki a hétvégének és újra rendes versenyt teljesíthetünk. Jó érzés lenne” – tette hozzá a korábbi GP2 bajnok versenyző.

  • Mercedes ‘B’ lesz a Williamsből?

    Mercedes ‘B’ lesz a Williamsből?

    Az egykoron szebb napokat megélt Williams istálló jelenleg a leglassabb autóval rendelkezik a Forma-1-ben, 2019-ből azonban technikai segítséget kapnak a regnáló világbajnok Mercedes istállótól.

    „A Williams jövőre a Mercedes sebességváltóját és hátsó felfüggesztését fogja használni” – állítja Michael Schmidt, a német Auto Motor und Sport riportere.

    Kétség sem férhet hozzá, hogy megalapozott a Williams döntése, legutóbbi világbajnokuk, Jacques Villeneuve egyenesen halottnak nevezte a csapatot.

    A grove-i istállónak mindezekkel együtt eltökélt célja, hogy az együttműködés ellenére teljes mértékben önálló konstruktőr maradjon, tehát nem követnék a Haas csapat példáját.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a következőket mondta az utóbbi időben tapasztalt csapatok közötti együttműködésről: „A Sauber-Ferrari modell azt mutatja, hogy nagyon fontosak az effajta kapcsolatok a jövőbeni versenyképesség fenntartása érdekében.”

  • Szirotkin eltörölte a trianoni határokat

    Szirotkin eltörölte a trianoni határokat

    Szergej Szirotkin, a Williams 22 esztendős orosz versenyzője meglehetősen érdekes sztorit adott hozzá hivatalos Instagram oldalához, mellyel minden bizonnyal belopta magát az irredenta magyarok szívébe.

    A grove-i istálló versenyzője a Nagy-Magyarország térképével és az angyalos címerrel invitálja rajongóit a Magyar Nagydíjat megelőző beszámolójának megtekintésére.

    Vajon Szergej tud valamit vagy csak egyszerű hibáról van szó?*

    Szirotkin

    * Azóta megfejtettük: az Instagram sztoriban, ha GIF-nél „Hungary”-ra keresel, ez az egyetlen ajánlat…

  • Furcsaságok James Key McLarenhez igazolása körül

    Furcsaságok James Key McLarenhez igazolása körül

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy a McLaren minden valószínűség szerint szerződteti James Key-t, a Toro Rosso technikai igazgatóját. Néhány óra múlva a hivatalos bejelentésre is sor került, a brit istálló megerősítette James Key érkezését.

    „A McLaren örömmel jelenti be James Key megszerzését, aki technikai igazgatóként fog tevékenykedni csapatunknál” – olvasható a wokingiak twitter oldalán.

    Érdekesség, hogy a McLaren nem közölt külön sajtóanyagot Key szerződtetéséről, így nem tudjuk, hogy a szakember mikor kezd új csapatánál.

    További furcsaság, hogy a Toro Rosso két órával a McLaren bejelentése után reagált, Franz Tost csapatfőnök a következőket mondta: „James Key-nek hosszú távú érvényes szerződése van a csapatunkkal. Kontraktusának tartalma bizalmas, ezért nem fogunk kitérni a részletekre.”

  • Mateschitz szerint átlagon aluli a Renault motorja

    Mateschitz szerint átlagon aluli a Renault motorja

    Dietrich Mateschitz, a Red Bull Racing tulajdonosa úgy véli, egy átlagon aluli erőforrással tartják a Ferrari és a Mercedes szintjét.

    A Toro Rosso után 2019-től már a nagyobbik energiaitalos istálló is Honda erőforrásokkal vág neki a Forma-1 küzdelmeinek, amitől egyértelmű előrelépést vár az osztrák licenccel versenyző csapat vezetősége.

    „Az elmúlt három évben ott voltunk a legjobb három csapat között, és mindezt egy átlagon aluli motorral tettük” – mondta Mateschitz.

    Az osztrák üzletember a Weltnek elárulta, a Hondát megelőzően nem volt esélyük a váltásra: „A Ferrari és a Mercedes számára is veszélyt jelentett, hogy a Red Bull gyorsabb lesz, mint a gyári csapatuk, emiatt nem adtak motort nekünk.”

    „A problémánkra egy olyan partner a megoldás, akinek mindene megvan ahhoz, hogy top erőforrást fejlesszen, amely tökéletesen illeszkedik a Red Bullhoz és ez fordítva is igaz.”

    „A cél egyértelmű, mely a csúcs felé mutat” – tette hozzá.

  • Hamilton vizsgálat alatt, veszélyben a győzelme

    Hamilton vizsgálat alatt, veszélyben a győzelme

    Lewis Hamiltont beidézték a versenybírák, amiért a Német Nagydíj 52. körében, biztonsági autós szakasz alatt meggondolta magát, és a bokszbejáratot átvágva tért vissza a versenypályára.

    Amennyiben Lewis Hamilton időbüntetést kap, az a legenyhébb esetben is öt extra másodpercet jelent, melynek értelmében elveszítené a győzelmet, és csapattársát, Valtteri Bottast illetné az első helyért járó 25 pont.

    A négyszeres világbajnok brit versenyzőnek 18:15-től van jelenése az FIA versenyigazgatóságánál.

    „A bokszutcába tartott, aztán mégsem állt ki. Bármit kaphat. Megrovást, öt-vagy tíz másodperces büntetést is” – mondta Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója.

    Aki lemaradt volna a rendkívül fordulatos Német Nagydíjról, ide kattintva elolvashatja a legfontosabb történéseket.

  • Giovinazzi is esélyes az Alfa Romeo-Sauber ülésére

    Giovinazzi is esélyes az Alfa Romeo-Sauber ülésére

    Tegnap beszámoltunk róla, hogy Frederic Vasseur, a Sauber csapatfőnöke nem zárta ki Kimi Räikkönen lehetséges szerződtetését 2019-re, ám nem a finn világbajnok az egyetlen, akinek jó esélyei vannak az említett ülésre.

    A Forma-1-ben két versenyt teljesítő olasz Antonio Giovinazzi is remek ajánlólevéllel pályázik a svájciakhoz, aki korábban a sérült Pascal Wehrlein helyén szerepelt beugróként a királykategóriában.

    „Jó érzés, hogy Antonio is akarja az ülést. Büszkék lehetünk, természetesen ő is ott van a listán.”

    „Autóba ül néhány pénteki szabadedzésen idén, ami valószínűleg a legjobb módja annak, hogy megismerjük a srácot és megértsük egymást. Ugyanezt tettük tavaly Leclerc-kel, ami nagyszerű lépés volt az együttműködést illetően.”

    Vasseur tagadta, hogy a Ferrari döntené el kit ültetnek jövőre az autóikba, de egyeztetnek velük a döntésről.

    „Beszélünk majd a Ferrarival. Nem a jogokról van szó, de közösen fogjuk megvitatni a kérdést.”

    Akár még a korábbi Ferrari junior, Sergio Perez is kiköthet a Saubernél 2019-ben, hiszen egyre erősebbek a pletykák, hogy a Stroll család jövőre már a Force India csapatával folytatná együttműködését.

    Vasseur ezzel kapcsolatban a következőképp reagált: „Nagyon jó érzés vonzónak lenni.”

  • A Sauber nem zárja ki Räikkönen szerződtetését

    A Sauber nem zárja ki Räikkönen szerződtetését

    Frederic Vasseur, az Alfa Romeo-Sauber csapatfőnöke nem zárta ki Kimi Räikkönen lehetséges szerződtetését a 2019-es szezonra.

    Az Autosport.com információi szerint a Ferrari jövőre előlépteti Charles Leclercet, aki 2017-ben domináns teljesítménnyel nyerte meg a Forma-2-es sorozatot, idén pedig már a királykategóriában, a Sauber színeiben csillogtatja tehetségét.

    Amennyiben a svájci székhelyű istálló elveszíti Leclercet, Kimi Räikkönen vagy Antonio Giovinazzi érkezhet a helyére.

    Fred Vasseurnak határozott elképzelése van csapata jövő évi felállásával kapcsolatban: „A legjobb versenyzőket akarom az autóban látni. Ez a legfontosabb a csapat számára, így nem áldozunk fel semmit a teljesítményért. Sokkal jobb egy világbajnok, mint olyasvalaki, aki nem nyert semmit.”

    „A teljesítmény érdekel. Nekem az a legfontosabb, hogy a legjobb versenyzőpárossal rendelkezzünk jövőre és az elkövetkezendő években. Ez az egyetlen, ami foglalkoztat.”

    Räikkönen 2001-ben éppen a Sauber színeiben debütált a Forma-1-ben, így visszatérésével keretbe zárhatná Forma-1-es pályafutását.

    Vasseur azonban elmondta, nem az alapján fog dönteni, hogy ki volt korábban már a csapat tagja vagy kivel dolgozott együtt kisebb kategóriákban.

    „Hogy őszinte legyek, nem ez a megfelelő út.  Egy versenyző kiválasztásakor meg kell lennie a közös nevezőnek, nem az alapján választunk, hogy 15 évvel ezelőtt dolgoztam együtt valakivel az F3-ban vagy 10 évvel ezelőtt a Sauber versenyzője volt” – tette hozzá.