Szerző: Horváth Dániel

  • Alonso: A Stroll eset mutatja, hogy mennyire rossz a Forma-1

    Alonso: A Stroll eset mutatja, hogy mennyire rossz a Forma-1

    Fernando Alonso nem az a fajta versenyző, aki halmozza a büntetéseket, ám a Japán Nagydíjon begyűjtött egy öt másodperces időbüntetést.

    A kétszeres világbajnok spanyol versenyző Lance Strollal került szoros versenyhelyzetbe a suzukai futam első körének utolsó kanyarjában – az eset furcsasága, hogy kettejük találkozásáért Alonso és Stroll is öt másodperces büntetésben részesült.

    „Ez is mutatja, hogy mennyire rossz a Forma-1. Az utolsó kanyar külső ívén fékezel, miközben a másik srác nem lát téged, és ki kell menned a kavicságyba. Később elnézést kért tőlem, mégis megbüntetnek” – mondta Alonso.

    „Nem látott engem. Eltérő lenne a történet, ha az állna fenn, hogy lát és szándékosan kiterel a kavicságyba. Ez ismét más helyzetet teremt a versenybírák számára.”

    „Sokat azonban nem változtatott a helyzetünkön, hiszen tizennegyedik helyett talán tizenkettedikként értem volna célba” – tette hozzá.

    Lance Stroll, a fiatal kanadai szerint egyszerű versenybaleset volt kettejük találkozása.

    „Csupán versenyzés. A 130R után, az első körben egy kis kontakt – ennyi volt az egész. Fernado egyenesen ment tovább, én védtem a pozícióm, tipikus első körös dolgok” – mondta Stroll.

  • A jövő évi szabályok nem fogják megoldani az F1 jelenlegi gyengeségeit

    A jövő évi szabályok nem fogják megoldani az F1 jelenlegi gyengeségeit

    Nikolas Tombazis, a Ferrari korábbi főtervezője úgy véli, a 2019-es szabályváltozások nem oldják majd meg a Forma-1 jelenlegi gyenge pontjait.

    Tombazis idén márciusában csatlakozott az FIA-hoz, és a Nemzetközi Automobil Szövetség együléses kategóriáinak igazgatójaként tevékenykedik tovább.

    „A jelenlegi versenyautók esetében 30% leszorítóérőt veszít az autó, amely egy másikat követ. Reméljük, hogy 10%-kal csökkenteni tudjuk ezt az értéket. Súlyosbítja a problémát, hogy a csapatok folyamatosan próbálnak egyre több leszorítóerőt generálni” – mondta Tombazis az Auto 24-nek.

    „Ha nem léptünk volna közbe, 2019 rosszabb lett volna az idei évnél, 2020 pedig még 2019-nél is nehezebbre sikerült volna. Azon a véleményen vagyunk, hogy 2019 sokkal jobb lesz 2018-nál, de a Forma-1-es autóknak továbbra is Forma-1-es autóknak kell maradniuk” – tette hozzá.

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul az FIA emberével ellentétben nem számít nagy változásokra

    „Hogy őszinte legyek, a szimulátorban és a szélcsatornában szerzett adatok alapján nem gondoljuk, hogy könnyebb lesz az előzés jövőre” – mondta Abiteboul.

  • Horner: Kvyat megérdemli az újabb lehetőséget

    Horner: Kvyat megérdemli az újabb lehetőséget

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke úgy véli, Daniil Kvyat megérdemli az újabb lehetőséget.

    Már egy ideje hallani lehetett, hogy mire készül a Toro Rosso, múlt hétvégén Szocsiban pedig be is bizonyosodott, hogy a pletykák igazak, és 2019-ben Kvyat vezeti majd az egyik Toro Rossót.

    Kvyat 2014-ben, a Toro Rosso színeiben debütált az F1-ben, majd egy évet követően az energiaitalosok nagy csapatának tagja lett. A fiatal orosz tündöklése nem tartott sokáig, 2016-ban a Spanyol Nagydíjat megelőzően a Toro Rossóba száműzte őt Helmut Marko.

    Kvyat ezt követően a Toro Rossótól is távozni kényszerült, időközben pedig a Ferrarinál is tevékenykedett mint tesztpilóta.

    „Ez nagyszerű Daniil számára. Eltöltöttem vele egy kis időt a nyári szünetben, jó formában van. Nagy dolog volt számára 2016-tól a Red Bullt vezetni, majd tulajdonképpen ismét a junior csapatba került. Nem hiszem, hogy sikerült ezt feldolgoznia” – mondta Horner.

    „Megvan a tempója, 2013-ban bajnoki címet nyert a GP3-ban, valamint 2015-ben is volt néhány nagyon jó futama. Úgy vélem, megérdemli a második esélyt. Érdekes lesz látni, hogy mire megy vele” – tette hozzá.

    Kvyat csapattársának kilétét homály fedi, miután az energiaitalosok egyelőre nem ismertették az orosz 2019-es társát.

  • Hamilton nem érti, hogy a Ferrari miért válik meg Räikkönentől

    Hamilton nem érti, hogy a Ferrari miért válik meg Räikkönentől

    Lewis Hamilton, a Mercedes négyszeres világbajnok brit versenyzője megkérdőjelezi a Ferrari döntését, miszerint nem hosszabbították meg Kimi Räikkönen 2018 végén lejáró szerződését.

    Hamilton már az Olasz Nagydíj hétvégéjén elmondta kérdésünkre, hogy Räikkönen egy nagyszerű versenyző, aki egyértelműen hiányozna az F1-nek, ha nem lenne a mezőny tagja 2019-ben.

    Habár Räikkönen az Alfa Romeo-Saubernek köszönhetően további két évig biztosan marad a sportban, Hamilton szerint hibáztak Maranellóban, amikor elengedték 2007 bajnokát.

    A bajnoki éllovas versenyző ezúttal a svájci Blikknek beszélt elsimerően Räikkönenről.

    „Nem hinném, hogy Kimi hozzáállása megváltozik a szezon utolsó néhány versenyén. Ő egy elképesztően profi, fantasztikus versenyző. Továbbra is ő az egyik kedvencem, és meggyőződésem, hogy nagyon fontos versenyzőt veszít el a Ferrari. Nem értem a döntésüket” – mondta Hamilton.

    A 33 éves versenyző elmondta, amennyiben saját főnöke hozna a Ferrariéhoz hasonló döntést, rákérdezne főnökénél, hogy alaposan átgondolták-e a cselekedetüket.

    „Megvan köztünk a bizalom. Ha Toto egy őrült ötlettel állna elő, biztosan beszélnénk róla egymás között. Azt kérdezném tőle: Toto, biztos vagy benne?”

    Lewist a Red Bullról is megkérdezték, akik 2019-től a Honda erőforrásával kívánják felvenni a versenyt a Ferrarival és a Mercedesszel.

    „Szükségünk van egy harmadik erős csapatra, máskülönben unalmassá válik a sorozat. Több srác ellen akarok versenyezni. A Red Bull évek óta nagyszerű autót épített, de gyakran felmerül bennem, hogy helyes döntéseket hoz-e a csapatuk vezetősége.”

  • 2020-ban sem lesz Miami Nagydíj?

    2020-ban sem lesz Miami Nagydíj?

    A német DPA hírügynökség számolt be a hírről, hogy Miami városának bizottsága egyhangúlag amellett szavazott, hogy tovább tolják a Forma-1-es versenyrendezés szerződésének tárgyalását.

    Korábban már biztossá vált, hogy jövőre nem rendeznek versenyt Miami utcáin, pedig az elsődleges cél alapján a száguldó cirkusz már 2019-ben is ellátogatott volna az Egyesült Államok harmadik leggazdagabb városába.

    A terv meghiúsulását követően Sean Bratches, a Forma-1 kereskedelmi igazgatója azt nyilatkozta, hogy az új céljuk 2020-ben nagydíjat rendezni Miamiban.

    Kijelenthető azonban, hogy továbbra is sötét felhők gyülekeznek az esetleges újabb amerikai verseny felett, miután továbbra sem közeledett egymáshoz a felek álláspontja.

    Egyéb értesülésekre hivatkozva a DPA hozzáteszi, hogy a legutóbbi voksolás végeredménye még nem jelenti a projekt végét.

  • Bottas: Ideális eredményt ért el a csapat

    Bottas: Ideális eredményt ért el a csapat

    Valtteri Bottas pole pozícióból kezdhette meg az Orosz Nagydíjat, és a kerékcserék után is megtartotta vezető helyét, ám csapata a verseny féltávját követően arra kérte, hogy adja át vezető pozícióját a világbajnokságért küzdő csapattársának, Lewis Hamiltonnak.

    A finn versenyző eleget tett a Mercedes kérésének, ám a leintés előtt megkérdezte versenymérnökét, hogy visszacserélik-e őket vagy kénytelen lesz megelégedni a második hellyel.

    Philip Duncan, a PA Sport újságírója arra volt kíváncsi a futamot követő sajtótájékoztatón, hogy mit gondol Bottas, szerinte helyes döntést hozott-e a Mercedes.

    „Amíg egy-kettőben vagyunk és megszerezzük a maximális pontokat, nem számít, hogy Lewis vagy én nyerem a versenyt. A különbség annyi, hogy Lewis harcban van a bajnoki címért, én pedig nem” – mondta Bottas.

    „A csapat szempontjából ez volt az ideális végeredmény. Számomra nem a legjobb, de a csapat számára igen” – tette hozzá.

  • Meghosszabbított DRS-zóna Szocsiban

    Meghosszabbított DRS-zóna Szocsiban

    100 méterrel meghosszabbították az első DRS-zónát Szocsiban, az Orosz Nagydíjnak helyszínt adó versenypályán.

    Az idei szezonban több pályán is módosították az előzést elősegítő zónák hosszát, mivel a 2018-as autók nagyobb turbulenciát keltenek maguk mögött elődeiknél, így a versenyzőknek nehezebbé vált az előttük lévő autó követése.

    Korábban az első kanyar jobb törése után nyílhattak a hátsó szárnyak, ám a 100 méteres hosszabbítás értelmében a versenyzők ezentúl 95 méterrel a gyors jobbos előtt nyithatják a DRS-t. Az első előzési zóna detekciós pontja a rajt-cél vonal lesz.

    A második DRS-zóna változatlan marad, továbbra is a 11-es, 12-es, 13-as kanyarban adódhat esély az akcióra.

    A tavalyi Orosz Nagydíj egyébként nem produkált túlságosan látványos futamot, az első kört leszámítva mindössze egyetlen előzés történt a mezőnyben.

  • Interjú: Leclercről és 2021-ről is megkérdeztük Tonio Liuzzit

    Interjú: Leclercről és 2021-ről is megkérdeztük Tonio Liuzzit

    Vitantonio Liuzzi is kilátogatott a monzai paddockba, az ex-F1-es pilóta pedig készséggel állt a Racingline.hu rendelkezésére. A 37 éves olasz versenyző 81 Forma-1-es nagydíjhétvégén állt rajthoz, legutóbb 2011-ben, a HRT csapat színeiben.

    Legjobb F1-es szezonját 2010-ben teljesítette a Force India színeiben, 21 világbajnoki pontot gyűjtve.

    Az idei bajnokság elég szorosan alakul a Ferrari és a Mercedes között. Úgy tűnik, hogy Maranellóban csinálták a jobb autót, mit gondolsz az erőviszonyokról?

    Vitantonio Liuzzi: Nagyszerű versenyt vívnak egymással, de úgy vélem, hogy teljesítmény terén – különösképpen száraz pályán – egy lépéssel továbbra is előrébb jár a Ferrari. Az előző néhány hétvégén túl sokat hibáztak és fontos pontokat veszítettek. Nagyon lényeges lenne számukra, hogy optimalizálni tudják a teljesítményüket. Én továbbra is úgy gondolom, hogy mindenünk megvan a bajnoki címhez.

    Ha te lennél a Forma-1 szabályhozója, min változtatnál 2021-ben, amikor nagyobb ráncfelvarrás érkezik a sportba?

    Liuzzi: Leegyszerűsíteném az autókat, a mostaniak túlságosan bonyolultak. Természetesen az F1 próbál irányt mutatni az autóiparnak, de az ERS, a KERS és ehhez hasonló dolgok túlságosan összetettek a nézők számára. A sport számára is jót tenne, ha visszabutítanánk az autókat, és nem olyan előzéseket látnánk, hogy a versenyző megnyom egy gombot, kinyílik a hátsó szárnya, majd 20 km/h-ás sebességkülönbséggel kikerüli a másikat.

    Meglepődtél az átigazolási piac alakulásán?

    Liuzzi: Nem, nem igazán. Mindig jót tesz egy kis változás. A probléma az, hogy nincs egy olyan lista, ahol felsorakoznának a versenyzők, tehetség sorrendjében. Manapság nagyon fontossá vált az anyagi és szponzori háttér, ennek következményeképp pedig gyorsan változhatnak a dolgok.

    Mit gondolsz Ricciardo húzásáról, odaérhet a Renault gyári csapatával a Red Bull szintjére?

    Liuzzi: Remélem, hogy jól alakulnak a dolgai, bízom benne. Kissé furcsa döntést hozott az én véleményem szerint, de biztos vagyok benne, hogy nagyon alaposan átgondolta a döntését, ő megfontolt ember. A saját maga karrierjét helyezte előtérbe, ezért igazolt át. Én hiszek benne, megérdemli, hogy nyerjen és világbajnoki címekért harcoljon a jövőben.

    Alonso bejelentette, hogy 2019-ben nem indul a Forma-1-ben, szerinted mennyire lesz nehéz dolga a McLarennek nélküle?

    Liuzzi: A McLaren Alonso köré építette a csapatát, ez nyilvánvaló. Nagyon kár érte, hogy ennyire döcögősen ment a szekerük, hiszen Alonso egy szenzációs bajnok és nagyszerű versenyző. Nehéz évek előtt állnak, ha nem találnak egy Fernandóhoz hasonló kaliberű versenyzőt.

    Spában láttunk egy nagy rajtbalesetet, melynek szerencsés kimenetelében nagy szerepet játszott a halo. Mit gondolsz, bizonyított a fejvédő rendszer?

    Liuzzi: Egyértelműen bebizonyította, hogy nagyon hasznos és a biztonságot nagy mértékben növelő eszközről beszélünk. Amennyiben biztosítani tudjuk, hogy a versenyzők kilátását nem zavarja, helyénvaló a jelenléte.

    Mi lesz a Ferrarinál, le kellene igazolniuk Leclercet már 2019-re vagy újabb esélyt kap Räikkönen, és meghosszabbítják a szerződését? (Az interjú a Ferrari bejelentése előtt készült, tehát ekkor még nem tudtuk biztosan, hogy Charles Leclerc váltja Kimi Räikkönent a Ferrarinál 2019-től.)

    Liuzzi: Charlesnak jó esélye van, gyors versenyző és beleillik a Ferrari profiljába. Rövid idő alatt nagyon versenyképes lesz. A döntés attól függ, hogy mi a Ferrari célja. Amennyiben stabilitást szeretnének, akkor ott van Kimi, aki egy világbajnok. Gyakran ingadozik a teljesítménye mostanában, de jó párost alkotnak Vettellel. Charles azonban nagyon tehetséges és gyors srác, ő jelenti a jövőt.

  • DTM: Bajnok a Mercedes, egyéniben továbbra is nagy a küzdelem

    DTM: Bajnok a Mercedes, egyéniben továbbra is nagy a küzdelem

    Habár a stuttgarti központú Mercedes-AMG nem szerzett győzelmet a német túraautó-bajnokság ausztriai fordulójában, így is akadt okuk az ünneplésre.

    A háromcsillagos márka nyolcadik bajnoki címét szerezte a sorozatban, jelenleg 865 ponttal állnak a tabella élén, 202 egységgel megelőzve a BMW-t, így egy fordulóval a szezon vége előtt behozhatatlan előnyre tettek szert.

    Habár a stuttgarti gyártó bajnoki címre esélyes brit versenyzője, Gary Paffett pole pozícióból rajtolhatott vasárnap, nem tudta megtartani a kvalifikáción megszerzett pozícióját, és végül harmadikként intették le.

    A McLaren korábbi tesztversenyzője nem volt elégedett a Mercedes teljesítményével, de végső soron boldog, hogy növelte az előnyét márkatársával, Paul di Restával szemben: „Boldognak kell lennünk, hogy itt lehetünk a dobogón. Csalódást keltő, hogy nem tudtunk győzni a pole-ból indulva, de boldog vagyok a bajnokságot illetően, mert hoztam néhány pontot di Restán.”

    A Mercedes vezetője, Ulrich Fritz sem volt felhőtlenül boldog a hétvégét követően, és egy rendkívül kemény csatára számít az egyéni bajnoki címért folytatott harcban két hét múlva a Hockenheimringen.

    A versenyzők között egy fordulóval a szezon vége előtt Paul di Resta áll az élen 229 ponttal. A korábbi Forma-1-es versenyzőt 4 egységgel lemaradva követi Gary Paffett, a harmadik helyen pedig sorozatban negyedik futamgyőzelmét szerző René Rast áll, 199 ponttal.

  • Rast Spielbergben is megállíthatatlan volt, hárman küzdenek a bajnoki címért

    Rast Spielbergben is megállíthatatlan volt, hárman küzdenek a bajnoki címért

    René Rast a Nürburgringen szerzett dupla győzelme után Spielbergben is folytatta nagyszerű sorozatát, és mindkét versenyt megnyerte, vasárnapi diadala ráadásul az Audi századik DTM győzelme volt.

    A 31 éves német versenyző egymás után szerzett négy futamgyőzelmével olyan versenyzőkhöz csatlakozott mint Klaus Ludwig, Nicola Larini és Alessandro Nannini, akik korábban szintén képesek voltak sorozatban négyszer győzni.

    „Egy újabb hihetetlen hétvége. Hálás vagyok a nagyszerű autóért, a nagyszerű csapatomért és a csapatmunkáért” – mondta Rast a futamot követő sajtótájékoztatón.

    „Négy versennyel ezelőtt még 100 pontos hátrányom volt, ami most lecsökkent 30-ra. Elképesztően boldog vagyok, hogy ezen az úton haladnak a dolgok.”

    „Még soha korábban, egyetlen sorozatban sem győztem zsinórban négyszer. Nagyon különleges a DTM-ben véghezvinni mindezt.”

    A regnáló bajnok 2017-ben 21 pontos hátránnyal érkezett meg a szezonzáró versenyre, így nem lesz ismeretlen számára a jelenlegi helyzet. Rast megígérte, mindent el fog követni az újabb bajnoki cím megszerzése érdekében. A pontversenyt 229 egységgel Paul di Resta vezeti Gary Paffett és Rast előtt.

    „Harcolni fogok Hockenheimben, hogy ismét én legyek a bajnok” – jelentette ki Rast.