Szerző: Horváth Dániel

  • Auer közelebb kerülhet a Forma-1-hez

    Auer közelebb kerülhet a Forma-1-hez

    A Red Bull tavaly év végén jelentette be, hogy szerződteti junior programjába az osztrák Lucas Auert, Gerhard Berger unokaöccsét.

    A 24 éves tiroli születésű Auer jelenleg a japán Super Formula bajnokságban versenyez, ahol futamot még nem tudott nyerni.

    Az energiaitalosok nemrég erősítették meg, hogy Dan Ticktum már nem tagja a Red Bull utánpótlásprogramjának, egyes hírek szerint a brit versenyző szerepét veheti át Auer.

    Auer nincs rossz helyzetben, hiszen a Red Bull jelenleg nem áll jól fiatal versenyzők terén.

    A Kurier lap szerint amennyiben Auer a Super Formula következő versenyhétvégéjén, Fujiban jó eredményt ér el, egyre közelebb kerülhet a Forma-1-hez. A Kurier megjegyzi, hogy Auer legnagyobb riválisa Patricio O’Ward, a 20 éves mexikói fiatal lehet.

  • Marko azt hitte, már a rajtnál elúszott Verstappen versenye

    Marko azt hitte, már a rajtnál elúszott Verstappen versenye

    Max Verstappen számára borzalmasan indult, ám szenzációsan zárult a hétvégi Osztrák Nagydíj.

    Verstappen Red Bullja lefulladt a piros lámpák kialvásának pillanatában, így a nyolcadik helyre esett vissza az első kanyarokban.

    „Csalódott voltam a rajt után, azt gondoltam, hogy vége. Max azonban felébredt, az utolsó körökben elképesztő tűzijátékot mutatott be” – mondta Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója.

    „Az utolsó harminc körben teljes fordulaton használtuk a Honda erőforrását, a gumik pedig egyben maradtak. Nagyszerű kasztnink van.”

    „Ez a győzelem sokkal többet jelent, mintha egy tökéletes rajt után egy előzéssel nyertünk volna” – tette hozzá.

    Marko megjegyezte, hogy számoltak a győzelemmel, amiben a Honda erőforrása is komoly szerepet játszott.

  • Katalónia mindent megtesz Barcelona versenynaptárban tartásáért

    Katalónia mindent megtesz Barcelona versenynaptárban tartásáért

    Gerard Figueras, katalán sportügyekért felelős minisztere nagyon fontosnak tartja, hogy Barcelona jövőre is a Forma-1-es versenynaptárban maradjon.

    „Az év 360 napján van valamilyen esemény a barcelonai pályán, hiszen nagyon jó az elhelyezkedése” – mondta Figueras.

    „Ami a Forma-1-et illeti, mi közel sem tudunk annyi pénzt fizetni, mint az arab országok. Mindezek ellenére a csapatok szeretnek hozzánk jönni. Azt szintén tudjuk, hogy a Forma-1 azon események egyike, amik pörgetik a gazdaságot.”

    „Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ne veszítsük el a versenyt” – tette hozzá.

    A Holland Nagydíj visszatérése, valamint a Vietnámi Nagydíj debütálása miatt a jelenlegi információk szerint Németország (Nürburgring, Hockenheim) mellett Barcelona vagy Mexikó kerülhet ki a naptárból.

  • Interjú Russellel: A Williams vezére akarok lenni

    Interjú Russellel: A Williams vezére akarok lenni

    A monte-carlói nagydíjhétvégén készítettünk exkluzív interjút George Russellel, aki az elmúlt években tarolt a junior kategóriákban.

    Russell 2017-ben első nekifutásra a GP3-as, majd 2018-ban szintén első nekifutásra Formula 2-es bajnoki címet ünnepelhetett. A fiatal brit versenyző idén már a Forma-1-ben, a Williams versenyzőjeként bizonyíthat.

    George, utoljára 2017-ben, még GP3-as versenyzőként készítettem veled interjút, ma pedig Forma-1-es versenyző vagy. Hogy érzed, milyen téren fejlődtél azóta leginkább?

    George Russell: Úgy gondolom, a karakterem és a versenyzői képességeim is fejlődtek. Sokkal komplettebb pilótának érzem magam, mint két évvel ezelőtt, de a gumikról például már tavaly is nagyon sokat tanultam. Egyértelműen sokkal magasabb szintre kerültem.

    Mi volt a legnagyobb különbség számodra az F2 és az F1 között?

    Russell: A legnagyobb különbségnek a Forma-1-et körülvevő dolgokat mondanám. A szurkolók, a marketing, a média, a szponzori események… Nagyon elfoglaltak vagyunk ezen dolgok miatt és néha hektikussá teszik a hétvégéket. A Formula 2-ben ezzel szemben szinte csak a versenyzésre kell koncentrálni.

    RussellMilyen célkitűzésekkel vágtál neki az első Forma-1-es szezonodnak?

    Russell: Nem igazán voltak konkrét elképzeléseim, hiszen nem tudtuk milyen autónk lesz. Szervezeti átalakítások folynak a Williamsnél, szóval benne volt a pakliban, hogy nem lesz tökéletes technikánk. Ami az én oldalamat illeti: a lehető legjobb munkát akarom végezni és minél gyorsabban be akarok illeszkedni a csapatba. Megpróbálok a Williams vezére lenni és hozzásegíteni őket a fejlődéshez.

    A csapattársad nagy F1-es tapasztalattal bír a garázs másik oldalán, jól kijössz Roberttel?

    Russell: Nagyszerű a kapcsolatunk és ezt őszintén mondom. Más szakaszán vagyunk a karrierünknek, talán ez is okozza a jó kapcsolatot. A csapatnak adott visszajelzéseink nagyon hasonlóak, jól megy a közös munka.

    Van még néhány hozzád hasonlóan nagyon tehetséges fiatal versenyző a Forma-1 rajtrácsán, akik gyorsabb autójukkal előrébb tanyáznak a mezőnyben. Okoz számodra fejfájást Leclerc vagy Norris eredményeit látni?

    Russell: Nem igazán. Itt vagyok a Forma-1-ben a Williams versenyzőjeként, és csak arra koncentrálok, hogy folyamatosan fejlődjünk. Viszont van pozitív oldala is, hiszen versenyeztem az említett srácok ellen – Alex Albont is ideértve, ugyanabban az autóban pedig én nyertem a bajnokságot. Ha ők nagyszerű munkát végeznek, az csak jót jelenthet számomra.

    Mit gondolsz, könnyebb a Forma-1-ben bizonyítani egy lassabb csapatnál, mintha versenyeket nyernél egy alacsonyabb kategóriában?

    Russell: Úgy vélem, néha talán kicsit unfair kizárólag az eredményeket figyelni. A tavalyi évben például volt olyan versenyem, ahol csak harmadikként zártam, de azt gondoltam, hogy nagyon jó munkát végeztem. A jelenlegi helyzetünket mindenki ismeri, ideértve Claire Williamst és Totót. Ők azok az emberek, akik döntéseket fognak hozni a jövőmmel kapcsolatban. Tisztában vannak a szituációval, amiben vagyunk, szóval nem aggódom.

    RussellMit kell tenned ahhoz, hogy minél jobban felhívd magadra a nagy csapatok figyelmét?

    Russell: Tovább kell csinálnom, amit jelenleg csinálok. Mindenki tudja, hogy mire képes az autónk. Amíg a Williamsnél és a Mercedesnél elégedettek a munkámmal, addig nincs szükségem más elismerésre.

    Ha már Mercedes, idén eddig minden futamot megnyertek… Egészen elképesztő, nemigaz?

    Russell: Így van. Lenyűgöző, hogy továbbra is képesek folyamatosan az élen lenni. Óriási a csapategység Brackley-ben (Mercedes gyára – a szerk.), minden zőkkenőmentesen halad náluk. Egy igazi remekmű a versenyautó, valamint az egész gyár. Ezer ember dolgozik együtt tökéletes harmóniában. Számomra nem is meglepő a Mercedes sikere és előnye, hiszen láttam hogyan dolgoznak. Már a téli tesztek után fogadni mertem volna, hogy a bajnokság ezen szakaszában az élen fognak állni.

    Talán kicsit közelebbről is ismered Valtteri Bottast, szerinted képes lehet harcban maradni Hamiltonnal a bajnoki címért?

    Russell: Valtteri nagyon jó munkát végez jelenleg, talán karrierje legjobb formájában van. Lewis azonban mindig képes megújulni és a legrosszabb napjain is másodikként végez. Amikor jó napot fog ki, nagy előnnyel a mezőny felett áll. Úgy vélem, Hamilton a legjobb versenyzője a Forma-1-nek jelen pillanatban. Ha Valtteri képes lenne harcban maradni vele, az nagyon szép eredmény lenne, de ahogy mondtam szerintem Lewis… Lewis egyszerűen csak Lewis.

  • Marko szerint jó irányba halad a Red Bull Ring szerződéshosszabbítása

    Marko szerint jó irányba halad a Red Bull Ring szerződéshosszabbítása

    Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadójának elmondása szerint az energiaitalos márka minden valószínűség szerint meg fog egyezni a Liberty Mediával, és hamarosan új szerződést kötnek egymással.

    A spielbergi pálya 2014-ben, tíz évnyi szünetet követően tért vissza a száguldó cirkuszba.

    „Elindultak a tárgyalások, amennyiben tények elé kerülünk, akkor dönteni fogunk” – mondta Marko.

    „Mindkét fél a folytatás mellett áll. Amikor megegyeznek a törekvések, akkor általában jó dolgok történnek” – tette hozzá a korábbi autóversenyző.

    Chase Carey-t, a Liberty ügyvezetőjét is megkérdezték Spielberg helyzetéről.

    „Nagyon szeretünk Ausztriába látogatni. A hétvége felépítése csodálatos, a pálya nagyszerű, a szurkolók pedig boldogok. Úgy gondolom, örömmel jövünk ide az elkövetkezendő években is.

  • Fejlődött a Honda, de nem eleget

    Fejlődött a Honda, de nem eleget

    Alexander Albon motorcsere miatt az utolsó rajtkockából kezdi majd meg az Osztrák Nagydíjat. A fiatal thai-brit versenyző a Honda továbbfejlesztett erőforrását kapta meg a spielbergi hétvégére, ezzel bevállalva a jelentős rajtbüntetést.

    A pénteki szabadedzések alkalmával szereztek némi adatot a japán gyártó mérnökei, melyek kielemzése után így nyilatkoztak:

    „Láttunk némi fejlődést a legfrissebb verziójú motorral. A pályán is érezhető volt a futópadon észlelhető javulás” – mondta Toyoharu Tanabe, a Honda motorsport főnöke.

    „Másrészről viszont nem szignifikáns az előrelépés. Ahogy korábban mondtam, a spec-3 bevezetésével előbb a megbízhatóságon javítottunk, utána jött a teljesítmény. A teljesítménybeli fejlődés nem nagy, ezen tovább kell dolgoznunk” – tette hozzá Tanabe.

  • Őszinte beszélgetés – Interjú Robert Kubicával

    Őszinte beszélgetés – Interjú Robert Kubicával

    Robert Kubica Forma-1-es pályafutása talán legerősebb szezonját futotta a 2010-es szezonban, ám 2011 elején elszenvedett ralis balesete kishíján véget vetett karrierjének.

    Orvosainak és küzdőképességének hála a lengyel versenyző azonban megmenekült, sőt mi több, idén visszatért a száguldó cirkusz mezőnyébe.

    A 34 éves Williams versenyzővel Monte-Carlóban készítettünk interjút.

    Robert, hosszú kihagyást követően tértél vissza a Forma-1-be, hogyan tudnád összehonlítani a sport jelenlegi képét 2010-hez képest?

    Robert Kubica: A Forma-1 nagyon sokat változott 2010 óta. A három-négy legjelentősebb dolgok közül egyik mindenképpen az autók súlya, ami jelentősen emelkedett. Továbbá nagyobbak és szélesebbek lettek a jelenlegi autók, teljesen más gumikkal és más erőforrásokkal versenyzünk. Ezen dolgok kombinációja komolyan befolyásolja a vezetési stílust. A legnagyobb változásnak az autók súlyát mondanám.

    Hogyan értékelnéd a visszatérésed mindezidáig?

    Kubica: Egyértelmű, hogy nem vagyok könnyű helyzetben. A jelenlegi szituáció sajnos rossz fényt vet a korábbi eredményeimre és a megítélésemre is. Ez van, tovább kell dolgozunk. Nem ilyen szezonkezdetről álmodtunk.

    Mit gondolsz általánosságban a Forma-1-ről, milyen irányba halad a sport véleményed szerint?

    Kubica: Mindig vannak emberek, akik panaszkodnak, hogy unalmasak a versenyek, nincsenek előzések, stb. Az igazság azonban az, hogy sokkal több előzés van mostanság, mint a korábbi években – ez persze a DRS-nek köszönhető, így egy részük nem is tekinthető igazi előzésnek. Az autók megnövekedett súlya miatt másfajta megközelítéssel kell nekivágni a futamoknak, a szombati nap viszont továbbra is arról szól, hogy a lehető legtöbbet kell kihozni az autóból, szóval a Forma-1 DNS-e változatlan maradt. A Liberty érkezésével a sport próbál egyre nyitottabbá válni a szurkolók számára, ami helyes és pozitív dolog. Mindent összevetve elmondhatjuk, hogy beszélni könnyebb a dolgokról, mint csinálni őket.

    George Russell személyében nagyon tehetséges csapattársad van, mennyire nehezíti meg az életed?

    Kubica: Úgy gondolom, senki nem vonja kétségbe a képességeit. Szinte mindent megnyert a kisebb kategóriákban, ahol elindult. Nagyszerű dolog, hogy egy ilyen kaliberű versenyző van mellettem, a jelenlegi helyzetünkben pedig különösen fontos, hogy együtt dolgozzunk, majd egy napon a mezőny felsőbb traktusában harcoljunk.

    Kubica, MonacoReálisan tekintve a Williams helyzetét, mi lehet a cél számotokra 2019-ben?

    Kubica: A cél, hogy előrébb kerüljünk és megoldjuk a problémáinkat, amikkel jelenleg szembenézünk. Javítanunk kell az autó teljesítményén, de először arra kell koncentrálnunk, hogy megértsünk egyes dolgokat.

    Te vagy az első lengyel Forma-1-es versenyző, milyen a versenyzői piac Lengyelországban, vannak tehetséges fiatalok, akik egy napon megérkezhetnek a Forma-1-be?

    Kubica: Általánosságban elmondható, hogy nagyon nehéz megítélni egy gokartos srácról, hogy elég tehetséges-e a Forma-1-es versenyzéshez. A pozitív dolog, hogy míg az én időmben én voltam az egyetlen ember Lengyelországból, aki nemzetközi szinten gokartozott, most több tehetséges fiatalunk is van, akik dobogókért harcolnak. A fő cél számukra, hogy profi versenyzőkké váljanak, kategóriától eltekintve. Többükben is látok potenciált.

    Úgy tudom továbbra is jó barátságban vagy Fernando Alonsóval, akinek idén nem sikerült megszereznie a motorsportok mesterhármasát. Szerinted visszatér még a Forma-1-be?

    Kubica: Bármi előfordulhat. Fernando nagy sikereket ért el a sportban, de talán többet érdemelt volna. Amennyiben lehetősége lesz a visszatérésre egy élcsapatnál, akkor viszontlátjuk még az F1-ben. Viszont, ha nem egy top csapat hívja, akkor kétlem, hogy visszajönne. Miután visszavonulsz vagy tovább állsz, nem akarsz azért visszatérni, hogy a középmezőnyben versenyezz. Fernando nagyszerű képességeit és tehetségét tekintve egyértelműen megérdemli, hogy az élen harcoljon.

    Mindig nagyszerű eredményeket értél el Monacóban, különleges helyszín ez számodra?

    Kubica: Így van, különleges pálya a monacói. A körítéssel túl sokat nem foglalkozunk, mert a munkánkra kell koncentrálnunk. A régi versenygépekkel is nagyon szűk volt a pálya, kíváncsian várom, hogy a széles autókkal mennyiben változik a kihívás. Nagy feladat itt vezetni, és különösen fontos, hogy kényelmesen érezd magad az autóban.

    Végül pedig szeretnék egy picit hazabeszélni, mindig nagyon sok szurkolód van a Magyar Nagydíjon. Várod már a mogyoródi hétvégét?

    Kubica: Némileg hazai versenyemnek tekintem a Magyar Nagydíjat, hiszen Budapest a legközelebbi versenyhelyszín Lengyelországhoz. Nagyon sok hazai szurkolóm látogat ki a hungaroringi hétvégére, ráadásul az F1-es debütálásomra is Magyarországon került sor. Remélhetőleg idén is több ezer lengyel szurkolóval találkozom majd. Talán az autón is tudunk fejleszteni addig és jobb műsort nyújtunk számukra.

  • Binotto elégedetlen és csalódott az FIA döntésével

    Binotto elégedetlen és csalódott az FIA döntésével

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke kritizálta az FIA döntését, miszerint elutasították a maranellóiak által benyújtott felülvizsgálati kérelmet a Kanadai Nagydíjon történtekért.

    Mint ismeretes, az FIA versenyirányítása öt másodperces időbüntetést szabott ki Sebastian Vettelnek Montreálban, mivel a négyszeres világbajnok versenyző egy hibáját követően veszélyesen tért vissza a pályára. Vettel a büntetés miatt elveszítette a futamgyőzelmet, ami így Lewis Hamiltoné lett.

    A Ferrari fellebbezett, az FIA pedig döntött, és elutasították az olasz csapat kérelmét.

    „Anélkül, hogy túl sokat mondanék, kijelenthetem, hogy a Ferrarinál mindenki nagyon csalódott és elégedetlen a döntéssel” – mondta Binotto.

    „Nem csak a csapat, hanem a szurkolók miatt is csalódottak vagyunk. Többet azonban nem kívánok mondani” – tette hozzá.

  • Ocon már a jövő évi tervein dolgozik

    Ocon már a jövő évi tervein dolgozik

    Esteban Ocon, a Racing Point (Force India) korábbi versenyzője Forma-1-es ülés nélkül maradt az idei szezonra, a francia versenyző azonban továbbra is élvezi a Mercedes támogatását.

    Ocon természetesen szeretne ismét a királykategóriában versenyezni, de erre jelenleg elég limitáltak a lehetőségei.

    Egyik opció lehet számára a gyári Mercedes ülése, amennyiben Valtteri Bottas szerződését nem hosszabbítanák meg a világbajnoki címvédő istállónál.

    „A célom, hogy minél hamarabb visszatérjek. Jelen pillanatban a teljes menedzsment csapatom – Totót is beleértve, azon dolgoznak, hogy jövőre ismét legyen versenyzői ülésem” – mondta Ocon.

    „Nagyszerű lenne, ha mielőbb meg tudnám erősíteni a terveim. Bízom bennne, hogy nagyon rövid időn belül eldől a jövőm” – tette hozzá a francia.

  • Verstappen reagált a távozásáról szóló pletykákra

    Verstappen reagált a távozásáról szóló pletykákra

    Dr. Helmut Marko a Kanadi Nagydíj hétvégéjén adott egy interjút, melyben arról beszélt, hogy aggódik Max Verstappen esetleges elvesztése miatt.

    Több nem is kellett, rögtön megindultak a találgatások a holland versenyző jövőjével kapcsolatban.

    Közben az is kiderült, hogy Verstappen szerződésében van egy záradék, ami ingyen igazolhatóvá teszi őt abban az esetben, ha csapata nem végezne a konstruktőri bajnokság első három helyének valamelyikén. Ettől azonban valószínűleg nem kell tartaniuk az energiaitalosoknak, hiszen jelen pillanatban 94 ponttal állnak a negyedik helyezett McLaren előtt.

    Jos Verstappen, Max édesapja twitter oldalán osztotta meg Marko nyilatkozatát, a Kanadában tartózkodó újságíró kollégák pedig megkérdezték minderről Max Verstappent.

    „Én versenyzem, nem pedig az apám. Élvezem a versenyzést, de tudjuk, hogy jobban kell teljesítenünk. Hiszek a Hondával való közös projektben. Keményen dolgozunk, hogy egyre jobbak legyünk” – mondta a holland.