Szerző: Horváth Dániel

  • Räikkönen elárulta, nem újdonság az ülésreszelgetés

    Räikkönen elárulta, nem újdonság az ülésreszelgetés

    Kimi Räikkönen, 2007 Forma-1-es világbajnoka nemrégiben töltött fel hivatalos instagram oldalára egy videót, melyben 2019-es versenyzőülését próbálja minél komfortosabbá tenni.

    A mezőny rangidős versenyzője a Racafans.net-nek elárulta, már hosszú évek óta saját magának bütyköli versenyzőülését.

    „Már évek óta magamnak csinálom. Először mindig furcsa új ülésben ülni, de 100 kör megtétele után mindig megpróbálsz módosítani valamin, hogy kíméld a bordáid” – mondta Räikkönen.

    „Úgy gondolom egyszerűbb, ha magamnak csinálom, hiszen pontosan tudom, hogy mit akarok. Ahogy mondtam, hosszú évek óta csinálom” – tette hozzá.

  • Vandoorne bevallotta, háttérbe szorítva érezte magát Alonso mellett

    Vandoorne bevallotta, háttérbe szorítva érezte magát Alonso mellett

    Stoffel Vandoorne karrierje rendkívül ígéretesen indult, rögtön első Forma-1-es versenyén pontot szerzett, amikor a sérüléssel bajlódó Fernando Alonsót kellett helyettesítenie a 2017-es Bahreini Nagydíjon.

    A belga versenyző ezt követő évében állandó versenyülést kapott a McLarentől, ám Alonso mellett nem az elképzelése szerint alakultak a dolgai.

    „Nem volt mindig egyszerű dolgom. Sőt, nagyon nehéz volt. Szinte tökéletesen alakult a karrierem egészen a Forma-1-ig” – mondta Vandoorne a holland Ziggo Sportnak.

    „Közel az összes bajnokságot megnyertem, amiben elindultam. Az időzítés talán nem volt a legjobb a McLarennél, mert az autó éveken át nem volt versenyképes. Sajnos nem karrierem legjobb évei voltak ezek.”

    A hollandok arra is rákérdeztek Vandoornenál, háttérbe szorítva érezte-e magát kétszeres világbajnok csapattársa mögött.

    „Igen” – felelte Vandoorne. „Az esetek 99%-ban nem oszthattam meg a történéseket” – tette hozzá.

  • Carey: Júniusig tisztáznunk kell egyes szabályokat

    Carey: Júniusig tisztáznunk kell egyes szabályokat

    A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media első igazán nagy reformja a 2021-es szezon során érkezik, amikor többek között átalakított versenyszabályzat debütál a sportban.

    A részletek egyelőre tisztázatlanok, ám Chase Carey, a Liberty első embere szerint egyes dolgokat még a nyár folyamán le kell zárniuk – ezen dolgok alatt pedig a 2021-től érvénybelépő regulákat érti.

    A Liberty a versenyautókat érintő technikai szabályzaton kívül költségvetési sapkát és átalakított jutalmazási rendszert is implementálna.

    „Nem fogok határidőkről beszélni. Számos meetinget tartottunk a csapatokkal ezen a héten, aktívan közreműködnek” – mondta Carey.

    „Meg akarjuk oldani a dolgokat, amik 2021-gyel kapcsolatosak. Természetesen még van idő addig, de úgy gondolom mindannyian szeretnénk tiszta képet kapni a jövővel kapcsolatban, ezért a lehető leggyorsabban szeretnénk rendezni a dolgokat.”

    „Vannak részegységek, melyeket júniusig le akarunk zárni, habár úgy gondoljuk, már korábban sor fog kerülni erre” – tette hozzá.

  • Russell: Jelenleg mi vagyunk a leglassabbak

    Russell: Jelenleg mi vagyunk a leglassabbak

    George Russell, a Williams újonc versenyzője rendkívül reálisan látja csapata helyzetét, bevallása szerint jelenleg ők rendelkeznek a leglassabb technikával.

    „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem mi vagyunk a leglassabbak jelenleg. Úgy gondolom, ez a realitás” – mondta Russell.

    „Egyértelmű, hogy van elvégzendő feladatunk. Ami azonban nagyon pozitív, hogy nagyot léptünk előre kedden, amikor ismét autóba ültem. Remélhetőleg, amikor Robert autóba ül, újabb lépést tudunk megtenni a helyes irányba.”

    „Értjük a problémáinkat, felismertük őket és dolgozunk rajta, hogy megoldást találjunk rájuk” – tette hozzá a fiatal brit versenyző.

    Egy egészen biztos: a tavalyi év után ismét nagyon nehéz szezon vár az egykoron szebb időket megélt grove-i istállóra, ráadásul egy teljesen új versenyzőpárossal kell felvenniük a versenyt riválisaik ellen.

  • Sainz: Nem fogunk nyerni Ausztráliában

    Sainz: Nem fogunk nyerni Ausztráliában

    A McLaren a második barcelonai négynapos tesztsorozat keddjét és szerdáját is elsőként zárta, ám a wokingiak spanyol versenyzője emlékeztetett, nem szabad túl sokat kiolvasni ezekből az eredményekből.

    „Mindig nagyszerű elsőnek lenni, de nem fogunk pole pozíciót szerezni Ausztráliában. Nyerni sem fogunk – ha erre irányulna a kérdés. Mindenkinek meg kell nyugodnia, ez még továbbra is a tesztidőszak” – mondta Sainz.

    „Több kvalifikációs szimulációt is futottunk, amikor jobban érződik az autó valós teljesítménye. Várnunk kell, hogy meglássuk a többiek mire köridőre képesek hasonló körülmények között” – tette hozzá.

    A maival együtt még két napjuk van arra a csapatoknak, hogy felkészüljenek a 2019-es szezonra, mely március idusának hétvégéjén veszi kezdetét.

  • Boullier nem zárja ki az F1-es visszatérést

    Boullier nem zárja ki az F1-es visszatérést

    Eric Boullier, a McLaren és a Renault/Lotus korábbi csapatfőnöke nem zárja ki annak lehetőségét, hogy visszatérjen a Forma-1-es paddockba.

    A francia szakember McLarentől való távozása óta sem munkanélküli, jelenleg tanácsadói szerepet tölt be a Paul Ricardon.

    „A feladatom, hogy kapcsolatot tartsak minden szereplővel – a csapatokkal, a versenyzőkkel és a Forma-1 vezetésével. Fontos, hogy megbeszéléseket tartsunk” – mondta Boullier.

    „A promótereknek különböző üzleti modelljeik vannak, természetesen azt akarjuk kiválasztani, amelyik hosszútávon a legjobb eredményeket hozza számunkra.”

    Boulliert az esetleges Forma-1-be való visszatérésről is megkérdezték.

    „Nem próbálok mindenáron visszatérni a paddockba. Kilenc évig voltam ott, huszonkét évig pedig a motorsport világában. Nem vittem véghez mindent, amit elterveztem, talán egy napon visszatérek.”

    „Úgy gondolom, hogy karrierem jelenlegi szakaszában szükségem volt rá, hogy valami másra koncentráljak. Azt azonban garantálom, hogy az F1 paddockon kívül is van élet” – tette hozzá.

  • Gasly: Próbálok sok kérdést feltenni Neweynak

    Gasly: Próbálok sok kérdést feltenni Neweynak

    Pierre Gasly, a Red Bull Racing versenyzője nagyon hálás, hogy Adrian Newey és Max Verstappen mellett dolgozhat az idei szezonban, akiktől próbál a lehető legtöbbet tanulni.

    A 23 éves francia mindössze második szezonját kezdi idén a száguldó cirkuszban, de úgy véli, sokat tanulhat a 2019-es szezon során.

    „Ez még csak a második évem a Forma-1-ben, és a tény, hogy olyan emberek mellett dolgozhatok, mint Adrian Newey és Max Verstappen, akiknek sokkal több tapasztalatuk van nálam, sok előnnyel jár” – mondta Gasly.

    „Adrian szenzációs ember és mérnök. Próbálok sokat kérdezni tőle, és fejleszteni a műszaki tudásom. Úgy gondolom, sokat fogok fejlődni versenyzőként a szezon során” – tette hozzá a korábbi GP2 bajnok.

  • A McLaren mindkét tavalyi versenyzője ott van Barcelonában

    A McLaren mindkét tavalyi versenyzője ott van Barcelonában

    Beigazolódtak azon feltevések, miszerint Fernando Alonso kilátogat a szezon előtti Forma-1-es téli tesztekre.

    A kétszeres világbajnok spanyol versenyző McLaren szerelésben, Carlos Sainz és Zak Brown társaságában figyelte az eseményeket a montmelói pálya mellett.

    https://www.instagram.com/p/BuWqCJPnMjM/

    Alonso tavalyi csapattársa, az immáron Formula E-ben vitézkedő Stoffel Vandoorne is kilátogatott Barcelonába, így a McLaren teljes 2018-as felállássa visszatért a paddockba.

    https://www.instagram.com/p/BuWbcEaBe52/

  • Räikkönen: Könnyen ment a csapatváltás

    Räikkönen: Könnyen ment a csapatváltás

    Kimi Räikkönen, a Forma-1-es mezőny rangidős versenyzője úgy érzi, könnyen ment számára a csapatváltás.

    Räikkönen idén már az Alfa Romeo versenyzőjeként vesz részt a száguldó cirkusz küzdelmeiben, miután a Ferrari Charles Leclerc-t szerződtette 2007 világbajnokának helyére.

    A finn versenyző csapattársa Antonio Giovinazzi, a Ferrari versenyzői akadémiájának 25 éves olasz versenyzője lesz.

    „Ez egy másik csapat, de nem gondolom, hogy jobb vagy rosszabb lenne” – mondta Räikkönen.

    „Egy ideje már együtt dolgozunk és minden simán ment a tesztidőszak alatt. Normális a viszonyunk, amikor az autóban vagyok, nem érzek különbséget.”

    „Mindig kételkedésre ad okot egy csapatváltás, néha nehéz lehet újra a saját igényeid szerint felépíteni dolgokat. Eddig azonban nagyon sima volt a váltás. Nagyszerű emberek dolgoznak itt. Nem vagyunk olyan nagyok, mint a korábbi csapatom, de nagyon jók az emberek és minden megfelelően működik” – tette hozzá.

  • Gasly: Fejlődött a Honda

    Gasly: Fejlődött a Honda

    Pierre Gasly idén már a Red Bull nagycsapatának színeiben versenyez a Forma-1-ben, miután Daniel Ricciardo Renault-hoz való távozásával megüresedett ülés keletkezett a bikásoknál.

    A hagyományokkal nem szakítva Christian Hornerék úgy döntöttek, a Toro Rossónál pallérozódó GP2 bajnok Gaslynak adnak lehetőséget a bizonyításra.

    Gasly már tavaly is a Honda erőforrását használta a Toro Rossónál, így megbízható összehasonlítási alapként szolgál a japánok fejlődésének kérdéskörét illetően.

    „Eddig nagyon jók a megérzéseim. Még nem mentünk teljes erővel, de érződik, hogy több teljesítmény van az erőforrásban. Ez a legfontosabb dolog, a megbízhatósággal pedig nem akadt problémánk” – mondta Gasly.

    „A Toro Rosso teljesítménye alapján is bizakodhatunk. Az eddigi négy nap alapján jónak tűnik a helyzet, de tovább kell dolgoznunk. A többiek is nagyon gyorsak, de jelenleg még a tesztelési fázisban vagyunk, és meg kell értenünk, hogy mi működik a leghatékonyabban” – tette hozzá a francia versenyző.