Szerző: Hegedűs Dávid

  • Visszakerült az intenzív osztályra Alex Zanardi

    Visszakerült az intenzív osztályra Alex Zanardi

    Romlott az állapota, így visszakerült az intenzív osztályra Alex Zanardi, aki csupán pár napot tölthetett a rehabilitációjával.

    A korábbi Forma-1-es pilóta és paralimpiai bajnok még júniusban szenvedett balesetet a kézihajtású kerékpárjával. Ezt követően a sienai korházban három operációt is elvégeztek rajta, majd mesterséges kómába helyezték. Pár napja azonban javult annyit az állapota, hogy az orvosok úgy döntöttek, hogy felébresztik őt és egy rehabilitációs kórházba szállítják.

    Ezt követően a fia is bizalomkeltő hírekkel szolgált, sajnos azonban az állapota ismét romlott, így ismételten az intenzív osztályra kellett őt szállítani.

    Jelenleg a milánói San Raffaele kórházban van, ahol az orvosok csak annyit mondtak az állapotáról, hogy bizonytalan.

  • Az év végén dönt Schumacher jövőjéről a Ferrari

    Az év végén dönt Schumacher jövőjéről a Ferrari

    A Ferrarinál úgy vélik, hogy ha Mick Schumacher hasonló ütemű fejlődést tud mutatni, mint eddig, akkor jó esélyekkel pályázhat 2021-ben egy F1-es ülésre.

    A 21 éves német pilóta első F2-es éve felejthetőre sikerült, ám az idén eddig jóval meggyőzőbb teljesítményt tud felmutatni. A Ferrari Akadémista a legutóbbi magyar hétvégén két harmadik helyett szerzett, összetettben pedig a negyedik helyen áll.

    A Ferrari F1-es partnercsapatainál várható üresedés, hiszen a két Haas versenyző sorsa már egy jó ideje kérdéses, miközben az Alfa párosa közül Räikkönen visszavonulhat, míg Giovinazzi teljesítménye elmarad a várttól. Éppen ennek tudatában pályázhat a hétszeres bajnok fia a királykategóriára.

    Ennek apropóján ismételten nyilatkozott róla a Scuderia csapatfőnöke Mattia Binotto.

    „Mick remek munkát végez, jobb lett tavaly óta. Fontos neki ez a második év. A szezon kezdete óta ígéretesnek tűnik. Volt néhány balszerencsés pillanata, de magyarországi eredményei nagyszerűek. Szóval Mick fejlődik, ami fontos, de a jövő évvel kapcsolatban még túl korai dönteni.” – fogalmazott az olasz.

    Binotto hozzátette, hogy hiába a mostani jól teljesítmény, ezt fent is kell tartania.

    „Egyenesek és egyértelműek voltunk vele. Az összesített teljesítménye lesz a fontos a bajnokságban. Az F1-ben, amikor mi úgy érezzük, hogy eleget fejlődött ahhoz. Arra van szükség most, hogy folytassa ezt és majd a szezon végén döntünk.” – tette hozzá.

    Nem lesz egyszerű dolga azonban, hiszen a csapattársa Robert Shwartzman, aki vezeti a pontversenyt és a bajnokságban második helyen álló Callum Illott is komoly esélyes lehet az F1-es ülésekre.

  • Hamilton üzenete a brit rajongóknak: Maradjatok otthon!

    Hamilton üzenete a brit rajongóknak: Maradjatok otthon!

    A jövő hétvégén kerül sor a Brit Nagydíjra, amely eddig a hazai pálya miatt különleges volt a címvédő Lewis Hamilton számára. A koronavírus járvány miatt azonban most nem élvezheti a brit rajongók szeretetét, mivel ez a versenyhétvége is zártkapus lesz.

    Ugyanakkor fent áll annak a veszélye, hogy néhány óriási rajongó valahogy megpróbálna a pálya közelébe merészkedni, ennek elkerülése végett Lewis Hamilton csatlakozott a helyi rendőrség figyelemfelhívásához.

    „Arra buzdítok mindenkit, hogy tartson távolságot és maradjon otthon. Megértem, hogy vannak olyanok, akik hallani akarják az autók hangját még távolról is, de a csoportosulás most nem egy okos ötlet, nem ajánlanám.” – fogalmazott röviden a hazaiak nagy kedvence.

    Miközben a rendőrség is hasonlókat kér a fanoktól.

    „A Forma-1-es rajongók nem jöhetnek a pálya közelébe. Leköteleznek, ha a tévé előtt köveik a versenyeket, csak őgy, mint milliónyi társuk.” – mondta a helyi rendőrfőnök.

  • Hosszú ideig is eltarthat Alex Zanardi rehabilitációja

    Hosszú ideig is eltarthat Alex Zanardi rehabilitációja

    Felébresztették a kómából és elhagyhatta azt a kórházat, ahol eddig feküdt a súlyos balesete után Alex Zanardi, akinek a fia most nyilatkozott és elmondta, hogy lát biztató jeleket az apjával kapcsolatban.

    Egy hónapig tartották kómában az egykori Lotus és Williams versenyzőt, ám most már ébren van és átkerült egy rehabilitációs kórházba. Niccolo Zanardi, Alex fia most a Corriere della Sera lapnak nyilatkozott apja állapotával kapcsolatban.

    „Megfogja csinálni, biztos vagyok benne. Ezúttal is sikerülni fog neki, és egy nap majd együtt beszélünk erről. Beszélni fog velem meg a gyerekemmel is. Reménykedem, akárcsak anyám.” – kezdte.

    Azonban azt ő maga is elismerte, hogy a látásával kapcsolatban vannak aggodalmai.

    „Nem ez most a legfontosabb dolog. Ami most számít az az, hogy tudjuk azt, hogy képes lesz-e velünk újra kommunikálni. Ehhez azonban még hosszú út vezet. Egyelőre nagyon boldogok vagyunk, mivel eddig a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, de ez egyáltalán nem meglepő, mert apáról van szó.”

    „Elképesztő mennyi energia van ebben a férfiban, szokatlanul erős. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, annyit mondhatok, hogy kicsit jobban van és megkezdte a rehabilitációt. Nincs már életveszélyben, és ez sokat elmond. De ismétlem: a rehabilitáció sokáig fog tartani.” – jelentette ki a 21 éves fia.

  • Kémbotrány 2.0, avagy ismét ipari kémkedés áldozata lett a Ferrari?

    Kémbotrány 2.0, avagy ismét ipari kémkedés áldozata lett a Ferrari?

    Az olasz Corriere della Sera beszámolója szerint nem véletlen a Ferrari drámai visszaesése, amely hátterében a 2007-es hatalmas botrányt kiváltó esethez hasonló dolog húzódhat.

    Bizonyára minden Forma-1-es rajongó emlékszik a sorozat történetének egyik legnagyobb botrányára, ami 2007-ben történt. Akkor ugyanis a Mercedes motorral hajtott McLaren jutott illegálisan hatalmas mennyiségű technikai adathoz a Ferrariról. Az esetnek végül súlyos következményei lettek, a McLarent kizárták az az évi konstruktőri bajnokságból, illetve súlyos pénzbüntetést is kellett fizetniük.

    A fent említett olasz lap egyik újságírója, Giorgio Terruzzi szerint tavaly is hasonló dolgok történhettek. A forrás szerint mindennek az alapja a 2019-es Olasz Nagydíj volt, amelyet Charles Leclerc nyert meg a Ferrarival. A versenyt elsősorban az olaszok nagyon erős motorjának köszönhette, amelynek ereje a rivális csapatoknak furcsa volt.

    Ezt követően a riválisok ki akarták deríteni a Ferrari titkait, amelyhez segítséget is kaptak, egy olyan embertől, aki tökéletesen ismeri az autók legnagyobb titkait is. Az olasz lap szerint ez a valaki az FIA egyik technikusa volt. Ez a személy egyébként pontosan elmondta, hogy hogyan zajlott a vizsgálat és az egész folyamat, miközben anonimitást kért saját magára.

    Az így megszerzett információk és panaszok hatására kényszerült az FIA titkos megállapodásra a Ferrarival, amelynek eredménye a motor teljesítmény jelentős mértékű visszaesése volt.

    A cikk arra is választ adott, hogy pontosan miért jelentett ez visszaesést.

    „Az SF1000-et egy nagyobb és erősebb motorra tervezték, ám az új motor egy nem várt átalakításra késztette a tervező gárdát, így a komplett karosszériát át kellet szabni. Ennek az eredménye a gyengébb teljesítmény.” – fogalmaz a forrás.

  • Hivatalos: Átszervezi a technikai részlegét a Ferrari

    Hivatalos: Átszervezi a technikai részlegét a Ferrari

    Nem maradt következmény nélkül a Ferrari gyenge évkezdete, ugyanis maga a Scuderia jelentette be, hogy jelentősen átalakítják a technikai részlegüket, amelyben egy új szekciót is kialakítanak.

    Három futam után csupán az ötödik helyet foglalja el az olasz gárda a konstruktőri bajnokságban, legutóbb pedig mindkét vörös autó kört kapott a győztes Hamiltontól. Ennek hatására komoly változásokat eszközölnek Maranelloban, teljesen ujjászervezik a technikai részleget, melynek eredményeképpen egy hatékonyabb struktúrát igyekeznek kialakítani.

    Az átszervezés részeként egy alosztályt is létrehoztak, teljesítményfejlesztési osztály néven melynek vezetője Enrico Cardile lesz, aki eddig vezető aerodinamikai mérnökként ténykedett a csapatnál. Ez az új osztály szorosan együtt fog működni a többi alrészleggel (erőforrás, kasztni, stb.) is.

    Az újjászervezés részét képezi még az is, hogy egy jóval koncentráltabb és egyszerűbb parancsnoki láncot hoznak létre, és az egyes alrészlegek vezetőit nagyobb hatalommal ruháztak fel, ami a célok eléréshez feltétlen szükséges.

    A korábbi siker korszak egyik meghatározó tervezője Rory Byrne ismételten tanácsokkal fogja szolgálni a tervezőgárdát.

    A változásokról Mattia Binotto csapatfőnök így nyilatkozott:

    „Hisszük, hogy a Ferrari személyzete a legmagasabb szintet képviseli, ebben a tekintetben nincs mit irigyelnünk a versenytársainktól. Azonban kénytelenek voltunk döntő változásokat eszközölni, hogy nagyobb felelősséget tudjunk adni az egyes részlegek vezetőinek.” – kezdte.

    „Számtalanszor elmondtuk, de érdemes ismételni: egy olyan folyamat alapjait fektettük le, amely egy új és hosszú távon sikeres ciklushoz kell, hogy vezessen. Ez időbe fog telni, lesznek visszalépések, mint most is az eredmények és a teljesítmény tekintetében. Azonban most reagálnunk kell ezekre a hiányosságokra, hogy visszatérjünk a lehető leghamarabb e sport csúcsára. Ez az, amit mindannyian akarunk és a rajongóink is világszerte ezt várják el tőlünk.” – tette hozzá.

  • A Red Bull tartalékpilótája veszi át Hartley helyét a Formula E-ben

    A Red Bull tartalékpilótája veszi át Hartley helyét a Formula E-ben

    A Red Bull harmadik számú versenyzője Sergio Sette Camara veszi majd át Brendon Hartley helyét a Formula E berlini szuperfináléjában a Dragon csapatnál.

    A héten jelentette be Jay Penske csapata, hogy megvált az új-zélandi versenyzőjétől, aki így csupán öt futamot teljesíthetett az elektromos szériában. A Dragon tartalékpilótája az a Sergio Sette Camara, aki korábban az F2-ben indult emellett pedig a Red Bull – és ezzel együtt az AlphaTauri – Forma-1-es istállók tartalékjaként is jelen van a helyszíneken.

    A brazil versenyző márciusban részt vett az újoncok tesztjén, ahol a második legjobb időt tudta megfutni.

    „Nagyon várom már a versenyeket, még akkor is, hogy csak nagyon keveset tudok készülni, mivel elég későn jött ez a lehetőség. Remeg tapasztalatokat szereztem márciusban Marrakeshben, a terv pedig az volt, hogy többször is meglátogatom majd a csapatot, de aztán a COVID-helyzet ezt ellehetetlenítette.  A Formula E egy nagyon kemény sorozat, de nagyon örülök, hogy ismételten egy klasszisokkal teli mezőnyben versenyezhetek. A legjobbamat fogom nyújtani, amit már Marrakeshben is megtettem.” – nyilatkozta Camara.

    A The Race információi szerint Camara majd egy shakedown keretében azért jobban megismerkedhet majd az autóval még a berlini állomás előtt.

    A korábbi Formula 2-es futamgyőztes pilótának sűrű hónapok következnek majd, ugyanis az már korábban kiderült, hogy a japán Super Formulában is rajthoz fog állni. A berlini futamok augusztus elején-közepén kerülnek lebonyolításra, ami után kezdődik majd Motegiban a japán formula autós bajnokság.

    A Forma-1-es szerepvállalása miatt ütközésbe kerül majd, hiszen a berlini második duplafutam egyidőben lesz a Forma-1-es 70. Évforduló Nagydíjjal, de Camara biztos benne, hogy a Red Bull elengedi majd a Formula E-be.

    A 22 éves pilóta szerződése egyelőre csak az idei évre szól, azt még nem tudni, hogy jövőre kap-e teljes szezont a Dragonnál.

  • Három különböző vonalvezetés is lesz a Formula E berlini szuperfináléjában

    Három különböző vonalvezetés is lesz a Formula E berlini szuperfináléjában

    Augusztus 5.-én tér vissza, majd nyolc nap alatt le is zárul a Formula E 2019/20-as idénye. Az utolsó hat versenyre egyaránt Berlin és a Tempelhof repülőtér fog otthont adni.

    A csapatoknak eddig fogalmuk sem volt, hogy mind a hat versenyt ugyanolyan vonalvezetésen fogják-e futni, vagy lesz változatosság. A repülőtér tökéletesen alkalmas arra, hogy szabadon variálják a vonalvezetést, – ez is volt az egyik indok a berlini rendezés mellett – végül a három duplafutamos forduló egyaránt más-más vonalvezetést kapott. A sorozat vezetői ettől várják azt, hogy megmarad a bajnokságra jellemző változatosság, izgalom és kiszámíthatlanság.

    Az idei szezon hatodik és hetedik futama – ami az első két berlini lesz – a már jól ismert pályát fogják használni, csak visszafelé.

    A második duplázás során fogják a megszokott irányba a pályát, természetesen az előtte lévő 24 óra során a bukótereket, kerékvetőket, stb. dolgokat át kell alakítani, hogy így is alkalmas legyen újra.

    A legfontosabb változás azonban két szünnap után érkezik el, mikoris az utolsó két versenyre, egy teljesen új karakterisztikájú pályát fognak felépíteni, amely több kanyart tartalmaz.  Az előbbi képen sárga színnel jelölték a pálya új részeit, ahol a két utolsó szektor kerül átépítésre, amely így jóval kanyargósabb és szűkebb lesz.

    „Hatalmas vállalás három különböző pályát kijelölni erre az eseményre, ahol jóval kevesebb helyszíni ember tudja majd elvégezni a változásokat. Olyas valamit hoztunk létre, amelyre még nem volt példa az egyetemes motorsportban, ezzel pedig újfent bebizonyítottuk, azt ,ami a DNS-ünkben is benne van, vagyis, hogy mennyire reaktív és innovatív a Formula E.” – nyilatkozta a széria sportigazgatója Frederic Espinos.

    „A mindkét irányba történő versenyzés számos következménnyel jár, nem csak a féktávot jelző táblák, a bokszok és rajtrács megfordítását jelenti. Más nemzetközi sorozatok is megakartak valósítani egy ilyet, de ott az irányító testület elutasította.” – folytatta.

    „A közvetítő kamerákat, biztonsági előírásokat, kerékvetőket, bukótereket, stb. mind figyelembe kellett vennünk, és ez alapján megfelelően megterveznünk. A változtatásokra csupán 24 óránk lesz, ráadásul kevesebb ember áll majd a rendelkezésünkre. A harmadik pálya pedig sokkal technikásabb lesz, ami teljesen más képet fog adni, például az energia menedzsment szempontjából. Célunk ezzel az volt, hogy a csapatok kényszerüljenek minden korábbi adatok „kukába dobására”, hiszen erre a pályára majd teljesen más fajta beállítások lesznek szükségesek.” – jegyezte meg.

  • Tost: Ez a dominancia nem tesz jót a Forma-1-nek

    Tost: Ez a dominancia nem tesz jót a Forma-1-nek

    Az első három verseny után nem kérdéses, hogy a Mercedes toronymagasan a leggyorsabb autó. Ennek megfelelően eddig mind a három versenyt megtudták nyerni, és magabiztosan vezetik mindkét értékelést. Ám az AlphaTaurinál abban reménykednek, hogy a Red Bull legalább tudjunk pár versenyt nyerni.

    A faenzai istálló csapatfőnöke Franz Tost a Red Bull tulajdonában álló ServusTV-nek nyilatkozott az erőviszonyokról, ami szerinte már ártalmas a sorozatnak.

    „Nem tesz jót a Forma-1-nek, hogy a Mercedes ennyire domináns. Remélem, hogy legalább Max Verstappen tud majd pár versenyt nyerni a Red Bull Hondával. De ez nehéz lesz, mert a Mercedes még erősebb lett.” – fogalmazott az osztrák.

  • A Ferrari jubileumi futamán dőlhet meg Schumacher győzelmi rekordja

    Lewis Hamilton a 86. futamgyőzelmét ünnepelhette vasárnap a Hungaroringen, ezzel pedig újabb lépést tett afelé, hogy már idén megdöntse a sokáig elérhetetlennek tűnt 91-es rekordot, amit Michael Schumacher tart.

    Sokan az idei évet úgy vezették fel, hogy ez lehet a nagy rekordbeállíátsok és döntések éve, elsősorban Lewis Hamilton révén. A brit a főbb statisztikákban beérheti, illetve megelőzheti az eddigi rekordhalmozó Schumachert.

    A magyar sikerével is egy rekordot sikerült beállítania, nevezetesen az egy pályán elért győzelmek számában érte utol a hétszeres bajnokot, aki Magny-Cours-ban tudott nyolcszor nyerni, Hamilton pedig éppen nálunk.

    A Magyar Nagydíjon szerezte 86. futamgyőzelmét és 153. dobogóját, míg előbbiben ötre, addig utóbbiban pedig már csak kettőre van az abszolút rekordtól.

    Ha Hamilton megnyeri a következő öt futamot, az azt jelenti, hogy az Olasz Nagydíjon, Monzában állítja be a rekordot. A soron következő futamon pedig már meg is döntheti azt, ami éppenséggel a Ferrari jubileumi 1000.versenye lesz Mugelloban, a Toszkán Nagydíj.

    Ha megnézzük a naptárat, akkor olyan pályák jönnek, amelyeken szintén rendkívül sikeres a brit. Következik duplán az a Silverstone, ahol Hamilton eddig hatszor tudott diadalmaskodni (ennél többször már csak az említett Hungaroringen és Kanadában tudott nyerni).

    Viszont ami toszkán rekorddöntés ellen szól az, hogy még sosem fordult elő vele, hogy zsinórban ötnél több versenyt tudott volna nyerni (2014, olasz és amerikai futamok között), márpedig, ha Mugelloban akar a Ferrari ezredik versenyén egy kis fricskát adni a vörösöknek, akkor most zsinórban nyolc versenyt kellene nyernie…