Szerző: Hegedűs Dávid

  • Yann Ehrlacher a WTCR 2020-as bajnoka

    Yann Ehrlacher a WTCR 2020-as bajnoka

    Az aragoni szezonzáró második futama után vált biztossá, hogy Yann Ehrlacher szerezte meg az idei Túraautó Világkupa bajnoki trófeáját.

    A 24 éves francia pilóta ezzel a sorozat történetének legfiatalabb bajnokává avanzsált. Ehrlacher számára ez csupán a negyedik év volt, amit a túraautózás elit kategóriájában tölthetett. A csapata a Cyan Racing Lynk & Co pedig a csapat bajnoki címet is bezsebelte ezzel párhuzamosan.

    „Ez valami őrület. Életem legjobb napja, nem hiszem el, ami történt. Annyira büszke vagyok mindenki munkájára. Minden reggel erről álmodtam. Hihetetlen boldog vagyok.” – nyilatkozta érzelemdúsan a leintés után Ehrlacher.

    Talán még a bajnoknál is boldogabb volt a csapattársa és egyben nagybátyja Yvan Müller.

    „Ez volt az év legjobb versenye, nem azért, mert nyertem, hanem mert Yann hatodik lett és ez elég volt a bajnoki címéhez. Így mi megnyertük az egyéni meg a csapat bajnoki címet is, fantasztikus. Bajnoknak lenni az unokaöcsömmel… 25 év van köztünk és csapattársak vagyunk, most pedig együtt lettünk bajnokok. Amikor ő még kicsi volt én már versenyeztem, és akkor még messze nem gondoltam erre, de most megcsináltuk, nagyon büszke vagyok.” – fogalmazott a négyszeres WTCC-bajnok.

    A szezonzáró hétvége első futamán a nedves pálya tréfálta meg a mezőny nagy részét, ugyanis kevesen választották az elől slick, hátul eső gumis nyerő taktikát. Végül ez kellett a sikerhez, amit a bajnoki címre hajtó Esteban Guerrieri nyerte meg, a 16.helyről rajtolva, köszönhetően annak, hogy csapattársa Girolami az utolsó kör végén elengedte őt. A harmadik helyen Gilles Magnus végzett.

    A második futam döntött végül a bajnoki címről. A második elején kiesett Guerrieri, így Ehrlacher nagyon közel került a serleghez, amit végül egy hatodik hellyel be is tudott biztosítani. A versenyt a csapattársa Yvan Müller nyerte meg, Jean-Karl Vernay és a Zengő Motorsportos Mikel Azcona előtt. Michelisz 5., Tassi 8.lett.

    Az év utolsó futamán pedig egy újonc futamgyőzelem született Santiago Urrutia révén, a már bajnok Ehrlacher és Vernay előtt.

    A pontversenyben Ehrlacher mögött Yvan Müller végzett a második helyen, Guerrieri pedig harmadik lett. A pontversenyben a legjobb magyar Tassi Attila lett, a 12. helyen, míg a címvédő Michelisz Norbert 13.helyen zárt, legjobb Hyundaiosként.

    A bajnokság végeredménye:

    # Versenyző Márka Pont
    1 ?? Yann Ehrlacher Lync&Co 234
    2 ?? Yvan Muller Lync&Co 195 -39
    3 ?? Jean-Karl Vernay Alfa Romeo 194 -40
    4 ?? Esteban Guerrieri Honda 188 -46
    5 ?? Gilles Magnus (R) Audi 172 -62
    6 ?? Santiago Urrutia Lync&Co 169 -65
    7 ?? Mikel Azcona Cupra 168 -66
    8 ?? Nathanael Berthon Audi 148 -86
    9 ?? Thed Björk Lync&Co 142 -92
    10 ?? Nestor Girolami Honda 137 -97
    11 ?? Tom Coronel Audi 117 -117
    12 ?? Tassi Attila Honda 100 -134
    13 ?? Michelisz Norbert Hyundai 93 -141
    14 ?? Gabriele Tarquini Hyundai 79 -155
    15 ?? Tiago Monteiro Honda 79 -155
    16 ?? Luca Engstler (R) Hyundai 59 -175
    17 ?? Nick Catsburg Hyundai 53 -181
    18 ?? Boldizs Bence (R) Cupra 35 -199
    19 ?? Aurélien Comte Renault 17 -217
    20 ?? Kismarty-Lechner Gábor Cupra 17 -217
    21 ?? Josh Files Hyundai 9 -225
    22 ?? Mitchell Cheah Hyundai 4 -230
    23 ?? Nicolas Gruber Hyundai 3 -231
    24 ?? Jack Young (R) Renault 0 -234
  • Sainz már idén szeretné vezetni a Ferrarit

    Sainz már idén szeretné vezetni a Ferrarit

    Carlos Sainz elismerte, hogy szeretne engedélyt kapni arra, hogy az év végi abu dhabi-i teszten vezethesse a Ferrari autóját.

    A spanyol számára az jelent nehézséget ebben, hogy ez a fiatal pilóták tesztje lesz, és ahhoz, hogy ő is részt vehessen rajta, minden más csapat beleegyezése kell. Többek között emiatt nem tesztelhet majd a honfitársa Fernando Alonso sem Abu Dhabiban, mert nála a Racing Point nem adta áldását.

    Sainz azonban azzal érvel, hogy a visszatérő, illetve a csapatot váltó pilótáknak ez egy megfelelő alkalom lehetne az ismerkedéshez.

    „Gyakorlatilag lehetetlen lesz felkészülnünk a szezonra egy másfél napos teszttel.” – utalt a kevesebb téli tesztre a spanyol. „Ez számomra, Fernandonak, Ricciardonak és a hozzánk hasonlóknak nehézzé fogja tenni a szezon első felét.”

    „Nem titok, hogy egy teszten szívesen kipróbálnám már idén a Ferrarit, de ez nem tőlem függ, hanem a többi csapatnak is el kell ezt fogadnia, hogy az FIA is rábólinthasson. Nem igazán értem, hogy a téli teszt miért csak három napos lesz, ami pedig másfél napot jelent versenyzőnként.” – vélekedett.

  • 50 ezer nézővel terveznek a 2021-es F1-es szezonnyitón

    50 ezer nézővel terveznek a 2021-es F1-es szezonnyitón

    A jelenlegi tervek alapján egy év szünet után 2021-ben ismételten Ausztráliában kezdődhet majd az F1-es idény, ahova jelen állás szerint naponta 50 ezer nézőt terveznek beengedni.

    A héten jelent meg a jövő évre szóló hivatalos versenynaptár, ennek alapján március 21.-én már Melbourne lesz jelenése a mezőnynek. Addig még négy hónap hátra van, ám a COVID-19-járvány nem csillapodik, ennek ellenére a verseny vezetője kijelentette, hogy nem kívánnak üres lelátók előtt versenyeztetni.

    „Kisebb lelátókat fogunk alkalmazni, amelyek kilenc sorosak lesznek, és ezeket új helyeken fogjuk elhelyezni.” – kezdete Andrew Westacott.

    Ugyanakkor azt is elismerte, hogy ők is egy buborékot kívánnak majd létrehozni, amelyben minden külvilággal kapcsolatos interakciót meg tudnak majd akadályozni.

    „Lehet majd egy COVID-mentes eseményünk. A létesítményeinket át fogjuk tervezni, és ha ezekből lesz tíz, valamint, ha ezekben három-négy vagy akár ötezres kapacitásúak lesznek, akkor akár 50 ezer néző is jelen lehet.” – tette hozzá.

  • Kanadában nem hisznek abban, hogy mind a 23 futamot megrendezik jövőre

    Kanadában nem hisznek abban, hogy mind a 23 futamot megrendezik jövőre

    Francois Dumontier a Kanadai Nagydíj promótere nem biztos abban, hogy a 2021-re tervezett F1-es versenynaptár pontosan a tervek szerint fog lezajlani.

    A Forma-1 nemrég jelentette be a jövő évre tervezett versenynaptárát, amelyben 23 futam szerepel, noha egynek kiléte még ismeretlen.

    A koronavírus-járvány második hulláma továbbra is egyre jobban tombol a világszerte, melynek kimenetele egyelőre megjósolhatatlan. Emellett helyi politikai gondok is okozhatják egy-egy futam vesztét, mint például Vietnam esetében, de az újonnan bemutatkozó Szaúdi Nagydíj körül is heves viták alakultak ki.

    Azt pedig még nem tudni, hogy nézők jelen lehetnek-e majd a helyszíneken, nyilván ez is a COVID-19-helyzettől függ. a Red Bull Ring viszont már bejelentette, hogy már árulnak jegyeket 2021-re, miközben az ausztrálok is ezen dolgoznak.

    Ám a kanadai promóter azonban némileg bizonytalan.

    „Optimista vagyok, de ugyanakkor realista is. Lesz Forma-1-es szezon 2021-ben, ez biztos. 17 futam lehet a minimum, és optimista vagyok, hogy a következő idény hosszabb lesz az ideinél. Szerintem lesz majd néhány olyan verseny is, ahol lehetnek már nézők.” – fogalmazott Dumontier.

    „Tudjuk, hogy a vírus létezik, és hogy egy bizonyos ideig együtt kell élnünk vele. Lesz majd vakcina, de nem tudjuk mikor. Meg kell védenünk a szerződésünket, hogy ne veszítjük el a versenyünket. Amikor viszont azt láttam, hogy Chase Carey azt mondta, hogy nézőket szeretne látni jövőre a lelátókon azt gondoltam, hogy néhány országban nem lesz erre lehetőség.” – jegyezte meg.

  • Toto Wolff minden idők legjobb F1-es csapatfőnöke?

    Toto Wolff minden idők legjobb F1-es csapatfőnöke?

    Lewis Hamilton imolai sikerével történelmet írt a Toto Wolff vezette Mercedes, ugyanis zsinórban hetedszer nyerték meg a konstruktőri világbajnoki címet.

    2014 óta verhetetlen a Forma-1-ben a Mercedes, ez időszak alatt pedig végig egy ember fogta egy egységbe a sikergárdát, az osztrák Toto Wolff. Ő azonban a rekordot jelentő hetedik bajnoki cím után visszautasította azt a lehetőséget, hogy a pódiumon ünnepeljen. Erről beszélt Lewis Hamilton az F1 hivatalos weboldalán.

    „Nem akart minden képen előterében lenni. Nem akart semmi személyeset, a csapatot helyezi előtérbe. Kétségkívül ő a Forma-1 történetének legjobb csapatfőnöke. Nem számít mit mondanak az emberek, senki sem dolgozott olyan jól, mint ő. Ő a legjobb főnök, akire csak vágyni lehetne.” – dicsérte a címvédő.

    „Ez az ő mentalitása, az akaratereje, az együttérzése a megértése és az egójának az egyensúlya. A csapatban senki sem kevesebb nála, nagyra értékeli mindenki munkáját. Mindig megkérdezi az embereket, hogy mi a helyzet otthon és a csapat tehet-e valamit azért, hogy jobb teljesítményt nyújtsanak a munkában. Egy remek ember, kivételesek vagyunk, hogy ő a vezetőnk. Nélküle nem lettünk volna képesek ilyen eredményekre.” – tette hozzá Hamilton.

  • Surer: Vettel akár már az idénynyitón dobogóra állhat az Aston Martinnal

    Surer: Vettel akár már az idénynyitón dobogóra állhat az Aston Martinnal

    Sebastian Vettel nem igazán éli fénykorát idén a Ferrarinál, ám sokan úgy vélik, hogy jövőre a közeg váltás jót tehet a négyszeres bajnoknak.

    A svájciak korábbi F1-es pilótája és jelenlegi kommentátor Marc Surer is úgy látja, hogy Vettel sokkal jobb lesz Aston Martinnál és még azt sem zárja ki, hogy akár már az első futamon dobogóra állhat majd.

    „Bízom benne. Ha az autó azt csinálja, amit ő szeretne, akkor bármire képes lehet megint.” – kezdte. „Tudja, hogyan kell futamokat nyerni, nem felejtette el ezt. Annak ellenére is, hogy most mélyponton van.”

    „Végezetül is, ez csak erősíteni fogja őt. Tudja, hogy minden rossz tapasztalat segíthet neki.” – folytatta.

    Surer szerint Vettel idei évét az sem könnyíti meg, hogy ő és a Ferrari is fejben már teljesen feladta ezt a szezont.

    „Ha Vettelnek nincsnek problémái, akkor minden simán fog menni. A Ferrari már teljesen leírta őt. Nem hiszem, hogy szándékosan ellene dolgoznának, de valahogy azt látni, hogy nem tudják előre hozni őt. Az SF1000-es egyre inkább kezd Leclerc autójává válni. Ezért is inkább az ő irányába mennek el a fejlesztésekkel, ez pedig egyértelműen megnehezíti Vettel helyzetét.” – vélekedett.

    „Nem dobta be a törölközőt, ez sok mindent elmond róla. Az Aston Martinnál mindent megadni neki, amit csak kíván. Mindent, amit nem kapott meg a Ferraritól, mióta Leclerc megérkezett.” – zárta.

  • Magnussen: A balszerencse miatt vesztem el a helyemet a Forma-1-ben

    Magnussen: A balszerencse miatt vesztem el a helyemet a Forma-1-ben

    A Forma-1-ből minden bizonnyal távozó Kevin Magnussen úgy gondolja, hogy csak a balszerencsének köszönheti a jelenlegi helyzetét.

    A 28 éves pilóta 2014-ben a McLaren színeiben debütált a Forma-1-ben, majd egy év szünet a Renault versenyzőjeként tért vissza, azután pedig az elmúlt négy évet a Haas színeiben töltötte.

    2021-re azonban a kis amerikai csapat teljesen lecseréli a versenyzőit, akiknek – köztük Magnussennel – csekély esély mutatkozik a Forma-1-es folytatásra.

    Hazája egyik lapja, a BT szerint a távozás nem csak annak köszönhető, hogy lejárt a szerződése a csapattal, hanem a személyes szponzora a Jack and Jones is anyagi gondokkal küzd.

    „Nagyon balszerencsés voltam.” – kezdte Magnussen. „Máskor szerencsés voltam az F1-es karrierem alatt, de a dolgok már csak így mennek. Azt érzem a körülöttem lévő embereknél, hogy nem arról van szó, hogy nem teljesítek jól. Ha 2020 lesz az utolsó F1-es évem, akkor nagy boldogsággal fogok visszatekinteni az mögöttem hagyott évekre.”

    „Mindig is hittem, hogy megvan bennem az, ami sikerekhez kell, de legalább annak örülök, hogy tovább tudtam itt maradni, mint sokan mások. Több, mint 100 versenyt teljesítettem, rengeteg pontot szereztem, dobogóra is állhattam és sok remek csapatnál versenyezhettem. Rengeteg nagyszerű élménnyel gazdagodtam a Forma-1-ben.” – összegzett.

  • Bahreinben tesztel egy 2018-as Renault-val Alonso

    Bahreinben tesztel egy 2018-as Renault-val Alonso

    A Forma-1-es visszatérésére készülvén a héten két napot tesztel Fernando Alonso Bahreinben a Renault két évvel ezelőtti R.S. 18-as modelljét.

    A francia gyártó hosszabb hetekre birtokába vette az arab pályát, ugyanis múlt héten szintén a 2018-as autóval biztosított teszt lehetőséget a három fiataljának Christian Lundgaardnak, Oscar Piastrinak és Guanyu Zhou-nak.

    Alonso már az idei autót is kipróbálhatta, nemrégiben ugyanis egy 100 km-es Pirelli-teszten vehetett részt. A Forma-1 szabályai azonban ennél több tesztet csak legalább kétéves modellekkel engedélyeznek.

    A csapat eredetileg az év végi abu dhabi-i teszten akarta volna autóba ültetni a kétszeres bajnokot, csak ezt a riválisok meghiúsították.

    A spanyol szerdán 93 kört teljesített a sivatagi aszfaltcsíkon, csütörtökön pedig ismételten pályára gurul majd a fekete festésű autóval.

  • Statisztikák Imola után: Újabb Schumacher-rekordhoz került közel Hamilton

    Statisztikák Imola után: Újabb Schumacher-rekordhoz került közel Hamilton

    Lewis Hamilton sikerével ért véget az első Emilia Romagna Nagydíj, és ennek köszönhetően egy újabb rekordközeli mérföldkőhöz érkezett. Rajta kívül Verstappen és Stroll sorozata szolgáltat még érdekességet, illetve Ricciardo dobogós helyezései.

    A hatszoros világbajnok brit pilóta Imolában 45 kört töltött az élen, ezzel pedig átlépte az 5000 élen törtött kört F1-es pályafutása során, egész pontosan 5021 élen töltött körnél jár jelen pillanatban. Rajta kívül csupán Michael Schumacher tudta elérni ezt a mérföldkövet, ő végül 5111 körig jutott, így Hamilton számára ez a rekord is belátható közelségbe került.

    Legkorábban pedig a Bahreini Nagydíjon ezt a rekordot is a magáénak tudhatja majd a bajnok aspiráns.

    Remek szériában van Max Verstappen is, aki a tavalyi Amerikai Nagydíj óta, vagyis majdnem napra pontosan egy éve minden befejezett versenyén dobogóra állt. Az elmúlt 16 versenyből 12-t fejezett be, és mindegyik alkalommal pódiumra állhatott, legutoljára tavaly Mexikóban fordult elő vele az, hogy nem dobogós pozícióban látta meg a kockás zászlót, akkor negyedik volt.

    A holland versenyző idén négyszer esett ki, és a jelek szerint Olaszország nem hoz neki szerencsét, ugyanis Monzában, Mugelloban és Imolában is a kiesés sorsára jutott, emellett pedig az évadnyitó Osztrák GP jelentett neki idő előtti feladást. Ráadásul a korábbi években sem tudott jól menni az Olasz Nagydíjakon, dobogóra még nem állt, legjobb eredménye a 2018-as ötödik pozíció volt.

    A Red Bull pocsék olaszországi teljesítményét Alex Albon javította ki némelyest, ugyanis a thai máig egyetlen dobogós helyezése, amit Mugelloban szerzett, egyben a Red Bull egyetlen dobogós eredménye is a hibrid érában olasz földön.

    Az elmúlt versenyeken Daniel Ricciardo jelentett üde színfoltot az élmezőnyben, ugyanis az ausztrál az Eifel Nagydíjon szerezte meg a Renault első dobogóját 2011 óta, amit most Imolában egy újabbal megfejelt. Ezzel pedig elmondhatja magáról, hogy 2017 óta először fordult elő vele, hogy három futam alatt kétszer is a dobogón pezsgőzhetett. A hétszeres futamgyőztes akkor a Red Bull versenyzőjeként, egymás után háromszor is a top háromban zárt (Szingapúr, Malajzia Japán). Egy évvel később ugyan két versenyt meg is nyert a Red Bull-lal (Kína és Monaco), ám abban az évben többször nem tudott dobogón zárni a sorozatos technikai gondjai miatt.

    Lance Stroll öt futammal ezelőtt Monzában szerezte meg karrierje második dobogós helyezését, azóta viszont képtelen volt pontot szerezni. Három kiesés és egy kihagyott futam (Eifel Nagydíj) után Imolában csak a 13.lett. A kanadai az azt megelőző hét futamon – Monzát is beleszámítva – mindig pontot tudott szerezni.

    Összehasonlításképpen, ezen az öt futamon a csapattársa Sergio Pérez 48 pontot szereztt, míg az őt helyettesítő Nico Hülkenberg is négy egységet megkaparintott.

  • Visszavonul az autóversenyzéstől Jerome d’Ambrosio

    Visszavonul az autóversenyzéstől Jerome d’Ambrosio

    A korábbi Forma-1-es és Formula E pilóta Jerome d’Ambrosio bejelentette, hogy visszavonul a profi autóversenyzéstől, ami után pedig a Venturi Formula E csapatának helyettes csapatfőnöke lesz.

    A belga versenyző már a kezdetektől tagja volt az elektromos szériának, így egyike volt annak a négy versenyzőnek, aki eddig minden futamon rajthoz állt a Dragon és a Mahindra csapataival.

    Az előző idény berlini fináléja során hozta meg ezt a döntést, hogy aztán új lehetőséget keressen a motorsportban.

    „Az elmúlt 26 évben szerzett tapasztalataim versenyzőként nagy hatással volt a személyiségemre. Amikor Berlinben úgy döntöttem, hogy leteszem a sisakot, tudtam, hogy valamilyen minőségben a motorsportban akarok maradni. Tudom, hogy még mindig versenyképes ember vagyok. A sikeréhségem nem szűnt meg, miután a visszavonulás mellett döntöttem, ezt a szenvedélyt jó dolgokra akarom felhasználni a jövően.” – nyilatkozta a 34 éves d’Ambrosio.

    A Mahindra volt versenyzője három versenyt nyert meg a Formula E-ben, legjobb összetett eredményét pedig a legelső idényben érte el, amikor a negyedik helyen végzett.

    Számára a következő feladat pedig a Venturi FE csapatánál lesz, ahol Susie Wolff felkérésére helyettes csapatfőnök lesz.

    „Amikor Susival elkezdtünk beszélni egy vezetői szerepről, legbelül már tudtam, hogy ez egy tökéletes lehetőség lehet a számomra. Itt az idő az új kihívásra, de még sokat kell tanulnom. Viszont biztos vagyok benne, hogy a legjobbtól fogok tudni tanulni, alig várom már, hogy mik állnak előttünk.” – tette hozzá.

    D’Ambrosio 2011 és 2012-ben 20 F1-es futamon indult. 2011-ben teljes idényt töltött a Virgin csapatnál, majd 2012-ben ő helyettesített Romain Grosjean a spái eltiltása után a Lotus gárdájánál.