Szerző: Hegedűs Dávid

  • Büntetések miatt az utolsó helyről kezdheti majd meg első F1-es futamát Fittipaldi

    Büntetések miatt az utolsó helyről kezdheti majd meg első F1-es futamát Fittipaldi

    Az már biztos. hogy a mezőny legvégéről vághat majd neki a Szahíri Nagydíjnak Pietro Fittiapldi miután több elemet is cserélni kellett a Haasban.

    A brazil helyettesíti a múlt héten komoly balesetet szenvedett az amerikai csapatnál. A rommá tört autó miatt így a csapatnak egy teljesen új energiatárolót és központi elektronikát kellett beszerelnie az újjáépített autóba.

    Ezen erőforrás elemek már a harmadikok lesznek abban az autóban, és ezekből a szabályok csak kettőt engednek meg, és mivel ezen alkatrészek autóra vonatkoznak és nem pilótára, így az ezzel járó rajthelybüntetéseket Pietro Fittipaldi kénytelen elszenvedni.

    A stewardok a büntetést pedig úgy fogalmazták meg, hogy a brazil biztosan a rajtrács levégéről fog majd rajtolni.

  • Az Alonso-eset után Sainz is bízik abban, hogy vezetheti majd a Ferrarit

    Az Alonso-eset után Sainz is bízik abban, hogy vezetheti majd a Ferrarit

    Carlos Sainz reméli, hogy a honfitársához hasonlóan ő neki is engedni fogják azt, hogy az új csapatával részt vehessen a fiatal pilóták tesztjén Abu Dhabiban.

    Noha a szabályok szerint csak az vehet részt a fiatal pilóták tesztjén, aki maximum két F1-es futamon állt rajthoz, ám az FIA mégis zöld utat adott a kétszere világbajnoknak. Emiatt pénteken Lando Norris kissé gúnyosan kommentálta ezt.

    „Kétszer annyi idős, mint én, szóval én elképesztően fiatal vagyok. Nem értem miért változtatták meg a szabályt, totális hülyeségnek tartom.” – fogalmazott a brit.

    Ráadásul további két olyan pilóta is részt vehet a hírek szerint a teszten, akik 35, illetve 32 évesek, vagyis Robert Kubica illetve Sebastien Buemi.

    Alonso esetének hatására pedig a honfitárs is bízik abban, hogy már idén elkezdheti az összeszokását az új csapatával.

    „Úgy néz ki, hogy számomra is egy lehetőséget jelenthet ez. Ugyan még semmit sem tudok mert még semmi nem lett megmondva vagy megerősítve, de úgy néz ki, hogy az FIA nyújt segítőjobbot a versenyzőknek. Meglátjuk. Nem látom azt, hogy ezt miért lehetne megakadályozni és a szerződésem a McLarennel lehetővé ezt.” – nyilatkozott a 116 futamon eddig rajthoz álló 26 éves Sainz.

    A Ferrari azonban mind ezek ellenére már korábban bejelentette, hogy Antonio Fuoco és Robert Shwartzman fogja vezetni a két vörös autót Abu Dhabiban.

  • Alonso mellett Zhou is részt vesz a fiatal pilóták tesztjén

    Alonso mellett Zhou is részt vesz a fiatal pilóták tesztjén

    A Formula 2-es UNI Virtuosi csapat pilótája, a kínai Guanyu Zhou lesz a Renault másik pilótája a szezont követő tesztelésen.

    Az egynapos szezon utáni tesztet december 15.-én rendezik meg a Yas Marina versenypályán, ahol a Renault idei autóját Guanyu Zhou és a visszatérő kétszeres világbajnok Fernando Alonso vezeti majd.

    Zhou jelenleg nyolcadik az F2 pontversenyében egy győzelemmel és több dobogóval. Neki már van tapasztalata F1-es autóval, korábban az R.S. 18-as modellt vezethette Budapesten, Bahreinben és Abu Dhabiban is.

    „Szeretnénk köszönetet mondani az FIA-nak és a Forma-1-nek is, hogy elfogadták a tesztre vonatkozó terveinket. Zhou már megtapasztalta a Renault Sport Akadémia előnyeit, miután tavaly csatlakozott hozzánk. A szimulátorban és a tesztprogramok során is keményen dolgozott, tevékenyen hozzájárult a csapat fejlődéséhez. Örülök, hogy vezetheti majd az R.S.20-ast az útját kiegészítve ezzel.” – nyilatkozta Cyril Abiteboul csapatfőnök.

  • Az Audi után a BMW is kiszáll a Formula E-ből

    Az Audi után a BMW is kiszáll a Formula E-ből

    A BMW hivatalosan is bejelentette, hogy a következő idény végén búcsút intenek a Formula E-nek.

    A korábban már az Audi is bejelentette a távozását, most pedig egy másik német gyártó is követte őket. Mindkét istálló a 2020/21-es szezon után távozik a sorozatból.

    A gyártó a Gen2-es autók bevezetésekor, a 2018/19-es idényben mutatkozott be a bajnokságban, az Andretti csapat partnereiként, akik a technikai részben segítették a gyártót.

    Az első évben a Da Costa és Sims párossal álltak rajthoz, és rögtön az első versenyüket meg is nyerték. a DS Techeetah csapathoz távozó Da Costa helyét a német Maximilian Günther vette át, mind ő mind pedig Sims is nyert versenyt a legutóbbi idényben, és a csapatversenyben az ötödikek lettek.

    Az utolsó évüknek pedig Günther mellett Jake Dennis-szel vágnak neki.

    A németek egyébként már a kezdetek óta a sorozat partnerei voltak, hiszen a biztonsági autót is ők biztosították ezidáig.

    „Partnerként a BMW szerepet vállalt a Formula E sikertörténetében. Azonban a BMW csoport már teljes egészében kimerítette a Formula E-ben alkalmazandó technológiában rejlő lehetőségeket. A BMW csoport fókusza az e-mobilitás tekintetében változik, ezért az ötödik generációs BMW e-meghajtásokra fog nagy mennyiségben koncentrálni.” – áll a vállalat közleményében.

  • Mazepin apja nem veszi meg a Haast, de komoly támogatója lehet

    Mazepin apja nem veszi meg a Haast, de komoly támogatója lehet

    A Haas csapatfőnöke Günther Steiner ismételten kiállt a csapat döntése mellett és egyben tagadta is, hogy Dmitry Mazepin felvásárolná az amerikai istállót.

    Mick Schmucher bejelentésével teljessé vált, hogy a Haas 2021-ben Schumacher-Mazepin duóval áll majd rajthoz a száguldó cirkuszban.

    „Mazepin jelenleg a harmadik az F2-ben, míg Tsunoda az ötödik. A Red Bull szeretné őt a Forma-1-be hozni és nem hiszem, hogy ezzel bármi rosszat is lépnének, ahogy mi sem Mazepinnel.” –  reagált Steiner, miután az orosz kvalitásait kérdőjelezték meg páran.

    Mazepin édesapja tulajdonában áll az Uralkali nevű vállalat, amely korábban már sikertelenül próbálta megvásárolni a Racing Pointot. Emiatt pedig sokan rá is aggatták a fizetős pilóta jelzőt a fiatal oroszra.

    „A csapat nem eladó, és nem is fogja senki megvenni.” – jelentette ki a csapatfőnök, ám azt nem tagadta, hogy az Uralkali komoly támogatójuk lehet.

    „Többször is már beszéltem Mazepin úrral, jól ismert ember a Forma-1-ben. Tavaly, amikor azon tanácskoztunk, hogy hogyan menjenek tovább a dolgok, szóba került Nikita is. A tárgyalások némi időt igénybe vettek, de nem volt nyomás senkin. Amikor úgy döntöttünk, hogy lecseréljük a pilótáinkat, nem felejtettük el őt, így lehet most velünk.”

    „Kívülről a helyzet sokkal bonyolultabbnak tűnt, mint amilyen valójában volt. Dmitry Mazepinnek van egy cége, és ha minden jól megy, akkor a támogatónk is lesz.” – zárta.

  • Sainz: Helytelen volt Vettel és Hamilton megnyilvánulása

    Sainz: Helytelen volt Vettel és Hamilton megnyilvánulása

    Carlos Sainz úgy érzi, hogy nem volt helyénvaló Sebastian Vettel és Lewis Hamilton kifakadása a 2021-es Pirellik kapcsán.

    A két többszörös világbajnok azután fakadt ki a gumigyártóra, hogy a szabadedzéseken használt jövő évre tervezett abroncsok nem igazán nyerték el a tetszésüket.

    Hamilton szerint a Pirelli a fejlesztésekben két évet visszalépett, Sainz maga is elismerte, hogy vannak ő benne is kérdések a gumikkal kapcsolatban, de ezt inkább zárt ajtók kellene megbeszélniük.

    „Nem hiszem, hogy helyén való egy F1-es partnerről ilyen stílusban beszélni.” – kezdte a spanyol. „Mindannyiunknak egy irányba kell úsznia, hogy jobbá tegyük ezt a terméket. De az nem titok, hogy jelen pillanatban valamennyien azt gondoljuk általánosságban, hogy legalább egy fokkal jobbnak kellene lenniük a gumiknak minden évben és nem érezzük úgy, hogy most a gumik bármiféle javulást mutatnak a korábbihoz.”

    „Közvetlenül mi még nem beszéltünk a Pirellivel, csak az FIA-val és kifejeztük érzéseinket és aggodalmainkat ezzel kapcsolatban. A pilóták által megfogalmazott célokat feltáró levélben rengeteg kérés érkezett a túlmelegedés és a hólyagosodással kapcsolatban, a biztonság mellett, mivel a biztonság továbbra is a legfontosabb szempontunk.” – folytatta.

    „Két vagy három év után, amikor is ugyanazokat a gumikat használjuk, elvárható a fejlődés a teljesítményben, vagy legalábbis a túlmelegedés tekintetében. Végülis ez korlátoz minket abban, hogy jobb showt és versenyt csináljunk.” – zárta.

  • Hivatalos: George Russell helyettesíti Hamiltont, Aitken pedig a Williamsben debütál!

    Hivatalos: George Russell helyettesíti Hamiltont, Aitken pedig a Williamsben debütál!

    Mint az kedd reggel kiderült, a hetedik világbajnoki címét már korábban bebiztosító Lewis Hamilton koronavírus tesztje pozitív lett, így ki kell hagyni a hétvégi Szahír Nagydíjat.

    Most pedig bejelentették, hogy ki fogja őt helyettesíteni a világbajnok csapatnál. George Russell a szerencsés, aki kipróbálhatja magát Valtteri Bottas mellett!

    A 22 éves versenyző 2019-ben debütált az F1-ben, és bár kétség sem fér hozzá, hogy nagy tehetség, a sereghajtó Williamsben ülve, tavaly ő volt az egyetlen a mezőnyben, aki egyetlen pontot sem tudott szerezni.
    Idén is a Williamsnél vezet, és továbbra sincs pontja, noha elképesztő teljesítmény, hogy nem túl acélos autóját egyre gyakrabban bejuttatja időmérőn a Q2-be.

    Mindeközben Russell Mercedes-nevelt versenyző, és eddig is sokan voltak azon az állásponton, hogy ha bárki távozna a Mercedestől, ő lenne az, aki „következne” a sorban.

    Most azonban lehetőséget kap, hogy a sereghajtó autóból a legerősebbe üljön, és minimum pontokat gyűjtsön.

    Kíváncsian várjuk, mire lesz képes azzal az autóval!

    „Először is szeretnék egy hatalmas köszönetet mondani a Williamsnek, hogy lehetővé tették számomra ezt a lehetőséget. Lehet, hogy más ruhát fogok viselni a hétvégén, de még mindig a Williams versenyzője vagyok.” – kezdte Russell.

    „Egy nagyszerű lehetőségének tartom ezt, hogy a legjobb csapatban tanulhatok, és majd jobb pilótaként térhetek vissza, még több energiával és tapasztalattal, hogy segítsek a Willaimsnek előrébb jutni. Óriási köszönet a Mercedesnek is, hogy engem választottak és hisznek bennem.” – folytatta.

    „Nyilván senki sem helyettesítheti Lewist, de minden tőlem telhetőt bele fogok adni az ő távollétében, az első pillanattól fogva. A legfontosabb pedig, gyors gyógyulás kívánok neki, és alig várom, hogy a pályára gurulhassak a hétvégén.” – zárta a brit.

    Ezzel párhuzamosan a Williams pedig bejelentette, hogy a csapat tartalékversenyzője és a Formula 2-ben szereplő brit Jack Aitken vezeti majd a grove-i csapat autóját a hétvégén, így a Szakhíri Nagydíjon két újoncot is avatunk.

    „Teljesen a fellegekben érzem most magam, hogy a Williams-szel debütálhatok majd a hétvégén a Forma-1-ben, és örülök, hogy George is megkapta az esélyt. A lehető legkomolyabban gondolom, amikor azt mondom, hogy nagyon is otthon érzem magam a csapatnál, mióta az év elején csatlakoztam hozzájuk. Nagyon kielégítő alkalom számomra, hogy segíthetek a csaptnak megszerezni az elérhetetlennek tűnő pontot.” – fogalmazott Aitken.

    „Mindent meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy felkészüljek a következő napokban, de őszintén megvallva már Melbourne óta késznek érzem magam. Én is gyors gyúgyulást kívánok Lewisnak és sok sikert Goerge-nak.” – tette hozzá.

  • Hamilton üzent a karanténból: Fontos, hogy most megvédjek másokat

    Hamilton üzent a karanténból: Fontos, hogy most megvédjek másokat

    Lewis Hamilton a twitteren üzent, azt követően, hogy pozitív koronavírus-tesztet produkált. A brit bajnok emiatt kénytelen lesz kihagyni a Szakhíri Nagydíjat.

    Hamilton hétfő reggel már úgy kelt fel, hogy minimális tüneteket produkált, és miután kiderült, hogy egyik szoros kontaktja pozitív tesztet produkált, ezért kedd reggel ő is leteszteltette magát, az eredmény pedig pozitív lett nála is.

    A címvédő a Twitter oldalán számolt be érzéseiről, gondolatairól.

    „Helló srácok. Nagyon letaglózott vagyok, hogy nem versenyezhetek ezen a hétvégén. Mióta elkezdődött a szezon júniusban, a csapatom és én is a lehető legtöbb óvintézkedést megtettük és mindenhol követtük az előírásokat, hogy biztonságban legyünk. Sajnos még ha a múlt héten három negatív tesztem is volt, hétfő reggel enyhe tünetekkel ébredtem, így újabb tesztet kértem, ami már pozitív lett. Azonnal önkéntes karanténba vonultam tíz napra.”

    „Sajnálatos, hogy nem versenyezhetek a hétvégén, de az elsődleges szempont, hogy kövessem a protokollokat és tanácsokat, hogy másokat megvédjek most. Szerencsés vagyok, hogy jól érzem magam az enyhe tünetekkel is. A legjobbamat fogom tenni azért, hogy egészséges és fitt maradjak Kérlek, vigyázzatok magatokra oda kint. Sosem lehettek túl óvatosak. Ez egy nyugtalanító időszak mindenki számára, biztosítanunk kell, hogy vigyázunk magunkra és másokra is. Maradjatok pozitívak.”

  • Pénzügyileg jobb évet zárt Spa idén, mint tavaly

    Pénzügyileg jobb évet zárt Spa idén, mint tavaly

    Pénzügyi szempontból sokkal jobb évet tudhat maga mögött a belga spái versenypálya, miután idén sikerült minimalizálni a veszteségeiket.

    Több belga forrás is arról számolt be, hogy Spa-Francorchamps pálya az idei évet 1,5 millió eurós veszteséggel zárta, ami jóval kevesebb mint a tavalyi hatmilliós veszteség.

    E kedvező tény okairól a pálya vezetője Vanessa Maes nyilatkozott:

    „Ennek az egyik oka az, hogy a Forma-1 hozzájárult a szervezési költségekhez. Megegyeztünk velük, hogy idén ugyan szervezünk Forma-1-es versenyt, de kértük, hogy segítsenek nekünk, mert a jegyeladás az egyetlen bevételi forrásunk.” – felelte.

    Maes pedig a 2021-es versenyre is kitért már.

    „Már megnyitottuk a jegyvásárlást a weboldalunkon. Az idei versenyre jegyet váltók 60%-a tetette át a jövő évi futamra és a 40%-a kérte a pénz visszatérítését. Az idei körülmények azt is okozták, hogy az eredetileg 2021-ig érvényes szerződésünk automatikusan meghosszabbodott 2022-ig a Liberty Mediaval.” – jegyezte meg.

  • Hamilton, Verstappen, Norris és Tsunoda is jelölt az idei Autosport Awards-on

    Hamilton, Verstappen, Norris és Tsunoda is jelölt az idei Autosport Awards-on

    Idén is átadásra kerül a világ legnagyobb presztízzsel bíró motorsportos díjátadója az Autosport Awards, ahol számos nemzetközi és brit kategóriában díjazzák a legjobbakat.

    Az Autosport magazin által szervezett díjátadót idén online térben fogják lebonyolítani a koronavírus miatt decemberben. Az egyes kategóriákban összeállított jelöltek pedig komoly erőt képviselnek.

    Az év pillanata

    Antonio Felix da Costa megszerzi a Formula E bajnoki címét Berlinben

    Pierre Gasly és az AlphaTauri győzelme az Olasz Nagydíjon

    Lewis Hamilton Portugáliában megdönti Michael Schumacher győzelmi rekordját

    Brad Binder megszerzi a KTM első futamgyőzelmét a MotoGP-ben

    Az év nemzetközi autóversenyzője (a nemzetközi színtéren kimagaslóan szereplő autóversenyző)

    Scott Dixon (IndyCar)

    Antonio Felix da Costa (Formula E)

    Lewis Hamilton (Forma-1)

    Max Verstappen (Forma-1)

    Az év motorversenyzője

    Joan Mir (MotoGP)

    Franco Morbidelli (MotoGP)

    Jonathan Rea (Superbike)

    Alex Rins (MotoGP)

    Az év brit autóversenyzője

    Mike Conway (WEC)

    Landor Norris (Forma-1)

    Oliver Rowland (Formula E)

    George Russell (Forma-1)

    Az év újonca

    Paul di Resta (WEC)

    Oscar Piastri (Formula 3)

    Kalle Rovanpera (WRC)

    Yuki Tsunoda (Formula 2)

    Az év raliversenyzője

    Elfyn Evans (WRC)

    Thierry Neuville (WRC)

    Sebastien Ogier (WRC)

    Ott Tanak (WRC)

    Az év hazai versenyzője (a brit hazai bajnokságokban vagy maximum F3-as szinten szereplő legjobb versenyző)

    Phil Keen (Brit GT)

    Harry King (Brit Porsche Carrera Kupa)

    Ash Sutton (BTCC)

    Colin Turkington (BTCC)

    Az év eSportolója

    Sebastian Job (Red Bull)

    Jarno Opmeer (Veloce)

    Josh Rogers (Australian Coanda Simsport)

    Nikodem Wisniewski (Williams)

    Az év versenyautója

    Audi RS5 (DTM)

    DS E-Tense FE20 (Formula E)

    Mercedes W11 (Forma-1)

    Toyota TS050 Hibrid (WEC)

    Az év raliautója

    Ford Fiesta (WRC)

    Hyundai i20 Coupe (WRC)

    Mini JCW Buggy (Dakar)

    Toyota Yaris (WRC)